Blogarchívum

2011. május 11., szerda

Ágnes kutatja a perui aranybarlang titkait

Blikk.hu  2008-07-27 06:00:24


PERU – Valóra vált álom. Így jellemezhetnénk Ágnes Golenya Purisaca életét. Miután tönkrement a cége, a házassága is befuccsolt, úgy döntött, kilátástalan helyzetében megteszi azt, amire mindig is vágyott: könyvet ír Peruról, és az Andok alatt húzódó hihetetlen labirintusrendszerről, amelyet egy magyar aranybánya-tulajdonos fedezett fel. Ő lepődött meg a legjobban, amikor néhány hónap múlva ott állt regénye helyszínén, a barlang bejáratánál


Miután elkészült a könyv, Az aranyasszony útja, Ági azon töprengett, mostantól miről fog szólni az élete.

„Feltettem magamnak a kérdést, mit akarok?” – kezdi mesélni történetét. „Azt, amit a főhősnőm, Éva, ki akarok menni Peruba. Erre persze nem volt lehetőségem.”
Ági interneten levelezgetett különböző nemzetközi társkereső oldalakon, nem sok sikerrel. Éppen fel akarta adni, amikor egy szombati napon e-mailt kapott egy perui férfitól.

„Nem csak jól nézett ki, nagyon érdekes, okos embert ismertem meg benne. Megírtam neki, négy napja döntöttem el, ki akarok menni. Rövid válasz érkezett:
gyere! Mindenki féltett, de én repülőre ültem. Ott állt a reptéren, és pont olyan volt, amilyennek elképzeltem, amilyen férfiba már a levelezés alatt beleszerettem.”

Amikor a férfi, Edgar Purisaca Quesquen megtudta, hogy Ági a Móricz János által felfedezett barlangokról írt, közölte, pontosan ismeri a helyet, a perui–ecuadori háború idején onnan tudósított.

„Egy hétre rá, hogy leszálltam Limában, a labirintus egyik észak-perui bejáratánál találtam magam. Ez a hatalmas, megfejthetetlen, mesterséges labirintusrendszer Kolumbia, Ecuador, Peru, Argentína, Chile és Brazília alatt húzódik az Andokban. A magyar származású ecuadori aranybánya-tulajdonos, Móricz János jóvoltából figyelt fel rá a világ. 1976-ban expedíció is járt lent, az űrhajós, Neil Armstrong vezetésével.

Több tudós állítása szerint ez a hely egy előző civilizáció hagyatéka. Ők mondták azt is, szomorú, hogy pont a magyarok nem tudnak erről a helyről.”

Ágnes csillogó szemmel mesél a barlang elképesztő titkairól, amiket Móricz fedezett fel. Egy arany könyvtárteremről, amely több ezer, egyenként húszkilós arany és rézlapokat rejt. A lemezekre furcsa jeleket véstek, és már Móricz is úgy vélte, ez egy ősi civilizáció üzenete. Talált arany állatfigurákat, amelyek a világ összes állatát mintázzák. Nem véletlen, hogy nem rabolták még ki a labirintust, ugyanis a bejáratát egy Béla nevű törzs őrzi.

Móricz 1991-ben rejtélyes körülmények közt meghalt. A kutató élete utolsó éveiben már fegyvert hordott, megérezhette a veszélyt.

„A legmegdöbbentőbb lelet, amit kihoztak, és Buenos Airesbe vittek, egy hétméteres múmia” – mondja, és megmosolyogja a döbbenettől tátott szájú hallgatóságát. – „Találtak egy hatalmas asztalt hét székkel, egy arany szarkofágot drága- és féldrágakövekkel telirakva. Fényképeztem a barlangban, de lent a gépek valami miatt nem működtek tökéletesen.

Az ecuadori kormány radioaktív sugárzásra hivatkozva egy időre lezárta a bejáratot, de ez persze nem igaz. Az viszont biztos, hogy valami megzavarja a kamerákat. Izgultam, hogy mindent fel tudok-e vállalni, amit Dél-Amerikáról látatlanban írtam, és igen, mintha ott jártam volna.”

Az írónő hazautazott a könyve bemutatójára, és azért, hogy két gyermekével is együtt legyen, de egy hónap múlva már visszautazik.


Fái Zuzsa

Perui misztikus utazás – Ágnes Golenya Purisaca

Forrás: belső barlang ezoterikus műhely   2010.

Az előadás témája:

>>Perui misztikus utazás<<

“A világ nem olyan, mint amilyennek látszik (hisszük). Perut nagyon másnak hisszük, mint amilyen valójában. És ebből adódóan az egész világ, mi magunk és  Isten is MÁS. Az utazó nem (csak )a világot, hanem önmagát ismeri meg”.

1. perui diavetítés zenével;

2. Perui és dél-amerikai megdöbbentő leletek:
Móricz János: Táltosok Barlangja (Dél-Ecuador; saját utam egy észak-perui barlangba, ami kapcsolódik a hatalmas, egész Dél-Amerika alatt húzódó labirintus rendszerhez);
Crespi atya gyűjteménye (szárnyas Nimrud-szobor, aranylemezek, Ecuador, Cuenca, filmrészlet Crespi atya által forgatott 1927-es filmből)
Caral (6 piramis, érzékelhető elektromagnetikus erőtérrel- a régészet nem tud és nem akar mit kezdeni ezzel -sem)
arany-repülőgép-modellek (megemlítve és bemutatva az indiai Vimanákat is, a német Zeppelinek prototípusát)
Akakor (a rejtélyes amazonas-i “törzs” és város, 13.500 éves írott krónikája van, “isteneiknek” 6 ujja van!)
Tiahuanacu – a világ legősibb romvárosa, elképesztő építési szerkezettel és technológiával

Ezen kívül felolvasok új könyvemből, Az Aranykapuból.

Meghívott vendégem Victor Medina itt élő perui közgazdász, műfordító, aki az előadás végén a mai Peruról mesél és válaszolja meg a kérdéseket.

Szeretettel várunk minden “szellemi kalandort”, akit érdekelnek a meghökkentő régészeti leletek, az újszerű gondolatok történelmünkről, aki már feltette magában a kérdést: mi végre vagyunk e világon?

(Az előadás 2010-ben volt.)

***

Az Aranyasszony Útja és az Aranykapu könyvek ismertetője is egyben

a Felébredés Csarnoka, a Tudás Csarnoka, az Igazság Csarnoka

Golenya Ágnes

akik szeretnének többet tudni a mostani Perui útról

1 levél
DÉL-AMERIKAI UTAZÁS TÉRBEN ÉS IDŐBEN


Az utazók:

Agnes Golenya Purisaca író valamint

Istenes Győző és Halmos Géza született világjárók


Kedves Olvasó!

Nagy szeretettel küldjük Hírlevelünk 1. számát Guayaquilből, Ecaudorból.


2010. október 20-tól terveink szerint 2011. március 2-ig bejárunk 3 dél-amerikai országot, Ecuadort, Perut és Bolíviát, illetve ezen országoknak egyes részeit.

Utazásunk célja többrétű.

Ecuadorban elsősorban Móricz János nyomdokain haladva szeretnénk minél több értékes információt dokumentálni, és eljutni azokra a helyekre, amiket levelezéseiben, híradásaiban említ.   A hatvanas években ő volt az, akitől a nemzetközi média útján elsőként értesülhetett a 20. századi embersiég a megdöbbentő méretű földalatti labirintusrendszerről Dél-Amerikában, ahol ősi, még ismeretlen civilizáció nyomaira bukkant. Az ő információiból, lelet-és képanyagából írta Erich Von Daniken Az Istenek aranya című bestseller könyvét; az ő forrásaira támaszkodva állt össze az 1976-os brit-ecuadori nemzetközi expedíció Neil Armstrong vezetésével, Stan Hall szervezésében; és  rá emlékezve, az ő leírásait kutatva indulnak azóta is újabb-és újabb kutatók a labirintusba (pl egy japán kutatócsoport).

Móricz János neve a legismertebb a mai napig mind Ecuadorban, mind a nagyvilágban a Cueva de los Tayos barlang vonatkozásában, melyet ő keresztelt 1969-ben Táltosok Barlangjára, és itt azóta is így említik a legtöbben.

Mióta Ecuadorban tartózkodunk, most szombaton , azaz holnap, (2010. november 13-án) a második TV programot nézhetjük meg, melyben Móricz János is megszólal az archív felvételeken. Elképesztő, hogy erről az egyedülálló hazánkfiáról épp Magyarosrszágon nem tudnak és gyakorlatilag tilos is róla beszélni. Vajon miért?

Elég elméleteire egy pillantást vetni, hogy ezt minden gondolkodó ember megértse.

Most csak dióhéjban:

Állítása szerint a “mi” Kara törzsünk legelső nyomai itt vannak. Élnek még, ha igen elvétve is, olyanok, akik legalább morzsáiban beszélik azt az ősi nyelvet, amelynek nagyrészét a mi magyar nyelvünk még ma is őrzi!

Bevallom, én voltam nyelvi elméletének legnagyobb kritikusa. (úgy értem, tudtam, hogy igaz, de az érvrendszer aránylag gyenge kidoglozottsága miatt voltak komoly fenntartásaim) Azt is bevallom, már a mai napon megdöbbentő bizonyítékaink vannak mindezek igazolására! A minap találkoztunk kettő (!) itteni nyelvész professzorral, akiknek döbbenetes és professzionális bizonyítékai vannak! Kezünkbe vehettük az első magyar- tsafique (a Kara-leszármazott “Los Colorados” nép egyik dialektusa) szótárat és nyelvi korreszpondencia-gyűjteményt! Egyikük már több, mint 90 éves, de a fiatal M. Palacios-t meghívtuk Magyarországra, abban a reményben, hogy sikerül végre megalakítani egy magyar-ecuadori szakmai együttműködést.

(Ő is hatalmas reményekkel van a magyar nyelvészekkel, néprajzkutatókkal, történészekkel való együttműködést illetően . Aki bármiben segíteni óhajt és tud e nagyszerű és a magyarok iránt elkötelezett kutató utaztatásában, kérem a honlapon jelezze majd (anyaországi és nagy-magyarországi utazás ). A szakmai kör létrehozásához elképzelhető, hogy szükség lesz egy alapítványra. Aki ehhez a nagy munkhoz elkötelezettséget, indíttatást érez, kérem szintén jelezze. Ecuadorban már most többen jelezték támogatásukat.)

A Táltosok Barlangjával (ami egy többezer kilométeren országokat összekötő labirintusrendszer egyik terme illetve az ehhez a teremhez – a Metál Könyvtárhoz – vezető bejárat elnevezése) nem érdemes és nem szabad csak “fizikai” szinten közelíteni. Elméletben sem, a valóságban pedig pláne! Tőlem sokan kérdezték már, hogy valóságosak-e azok a dolgok, amikről könyveimben írok ( Az Aranyasszony útja, Az Aranykapu) és előadásaimban beszélek. Nos, én jobb híján vissza szoktam először kérdezni: Önnek Isten valóságos?

Aki számára nem érzékelhető “ISTEN”, annak nem is folytatom a választ, felesleges.

Aki érzékeli, az meg fel sem teszi ezt a kérdést.

Csupán a 3 dimenzióban nem lehet és nem szabad a Táltosok Barlangjával és Móricz János személyével, kutatásaival foglalkozni. Pláne nem szoríthatóak be a “hivatalos” történelembe és közgondolkodásba. Ez épp annyira abszurd, mint mondjuk a kínai orvoslást kizárólag anatómiailag értelmezni.

Épp ezért Hírlevélben vagy egyéb írásban – egyelőre – nem fogunk erről mélyebben beszámolni. Rengeteg anyagot gyűjtöttünk, akit érdekel, 2011 tavaszától előadásaimon mindezt megismerheti.


Most egy kis utibeszámoló…

November 21-én kora reggel érkeztünk meg Quitoba Győzővel, Halmos Géza pedig (akit biztosan sokan ismernek arról, hogy 16 éve járja a világot kerékpárral) két nappal később  érkezett ide Limából (Peru), ahol jó pár éve él családjával. Itt interjúkat készítettünk (részleteket érthető módon egyelőre nem közlünk) illetve az ecuadori Nemzeti Könyvtárban és a Banco Central könyvtárában (Nemzeti Bank) kutattunk.

Igen zsúfolt terv szerint kellett haladnunk, ezért egyelőre kevés idő  jutott barangolásra, (de úgy néz ki, pár nap múlva elindulhatunk egy kis túrára). Egy Cuencá-ba szervezett találkozó miatt csak pár napunk maradt, hogy néhány észak-ecuadori helyre eljussunk.

Quitóból tehát előbb Cayambe-ba mentünk (Cayambe vulkán), majd tovább észak felé Otavalo-ba, ami az egyk legszebb kisváros (Mórciz János anyagaiból ismerős lehet sokaknak), az ittélő Otavalo népcsoport őrzi a leginkább a csángó-magyarhoz legközelebb álló népviseletet és népszokásokat.

Innen Cuenca felé megálltunk Ambato-ban (ahova kifejezetten nem szeretnék még egyszer eljutni, nemcsak azért mert kedvenc termo-mellényemet elveszítettem, hanem mert csúnya és igen rossz az aurája, de mindezek összefüggnek persze:)), majd az első pihenőnapunkat (bár nem volt teljes 24 óra) a híres fürdővárosban, Banos-ban töltöttük. Itt egy vízesés aljában a még most is füstölgő Tungurahua láva aljában, a vulkáni hó által felmegített termálvizes medencékben, éjjeli nyitvatartásban a csillagokat fürkészve pihenhettünk egy picit. A fürdő fillérekbe kerül (az éjjeli drágább jegy 3 dollár!)

Innen Cuenca-ba, egy nagyon szép és különleges városba mentünk, ami Azuay megye központja. Itt élt a legendás olasz szalézi pap, Crespi atya, akinek szentté avatása épp most van folyamatban. Meglátogattuk hajdani múzeumának a helyét (!) és sikerült interjút készítenünk a Szalézi Egyetemen Luis Alvarez-el, aki a Vatikánban intézi Crespi atya szentté avatását.

Ezután Guayaquilba, Móricz János hajdani “főhadiszállására” érkeztünk, ahol a hivatalos interjúsorozatot a tegnapi napon befejeztük!

“Jutalomként” az Égiek hihetetlen kutatókkal, professzorokkal és a legendás történet egyéb, még élő szereplőivel hoztak össze, akikkel a következő napokban indulunk tovább, elsőként a Móricz János által egyik legfontosabb “gyökérként” említett Los Colorados népcsoporthoz Santo Domingo-ba , majd onnan tovább a keleti részbe és az esőerdőbe.


Utunk Ecuadorból majd Peruba vezet decembertől, célunk szakrális és ősi helyek felkeresése, a hozzájuk kapcsolódó legendák, mítoszok összegyűjtése. Segítséget ígért néhány neves perui régész, így reményeink szerint olyan ásatásokra is bejutunk, amik egyelőre még nem nyilvánosak. Egyébként mindez Móricz Jánosnak azt az állítását fogja tovább bizonyítani, hogy az emberiség történelme egyáltalán nem olyan, mint ahogy a tankönyveink tanítják.

Mivel ismét egy jó darabig se időnk, se lehetőségünk nem lesz híradásokra, ezt a tömör és rövid beszámolót szerettük volna mielőbb eljuttatni Önnek, mert sokan jelezték, hogy nagyon várnak legalább egy kis információt tőlünk.

Nagyon kis költségvetésből, sokszor kifejezetten nehéz körülmények között tudjuk csak végezni ezt a munkát, ezért kérem, imádkozzon értünk, hogy legyen a továbbiakban is erőnk, testi-lelki-szellemi és anyagi tartalékunk beteljesíteni a vállalt feladatot.

Köszönettel és szeretettel: Agnes Golenya Purisaca

u.i.: A hírlevélhez tartozó képek: http://www.agnesgolenya.sokoldal.hu/galeria


2.levél
Peru előtti nap

sziasztok Kedveseink!

Na, van akivel (pl Ibolya), hosszan beszelgettem skype-n tegnap, es szeretnem is felajanlani elsosorban a vasarnapi napot, aki szeretne beszewlgetni velunk, mert akkor raerunk, itteni idoben reggel 7-17.00 kozott kijarasi tilalom lesz neposszeiras miatt. de nem baj, rank fer! persze mi mehetnenk, csak percenkent igazoltatnanak, hogy kik vagyunk es miert vagyunk az utcan.
es mivel ha minden igaz epp az uj lapotppal fogunk vacakolni, kell 1 nap itthon.

Kedden reggel megyunk Peruba, amit en legalabbis rettentoen varok! Bar a csalad akinel lakunk, hianyozni fog! a no, nelly, egy angyal, de szo szerint! ugy latszik, gyujtom az angyalokat:)

Tegnap reggel elkpeszto infot kasptam az Egiektol! Elmondhatom,, meg fogom erteni del-amerika Ostortenetet!!! Egfyszeruen szo szerint meg a nterol is egy klikre olyan infokat szeretzem, amikre kb 2 eve hiaba vadaszok! elkepeszto!
Ehhez biztos kellett, hogy kedden kaptam egy ingyen 2,5 oras energia-terapiat egy holgytol, (Monika baratnomtol, aki amugy Miamiban el es praktizal gyogyitokent, aki szervezte az egesz kapcsolatrendszert itt), es ez ugy megtisztitott es megnyitotty, hogy ismet onlik az info! Csak tudjak igy maradni!!

Ma lesz az utolso interjum egy itteni nyelvesszel, akit akarok Magyarorszagra hivni (ill hivtam, csak majd oda kell varazsdolni, mert itt se fizteik agyon a szellemi embereket), mert alapveto ELETFONTOSDSAGU kutatsa van!
vele veegeztunk a Los Colorados-oknal egy szertartast (en hoztam magyar foldet, azt szortuk el egy samanfa gyokereben, fderl van veve, fantasztiksu, ill az utorengezese, mert szo szerint renges lett!)
Reggel meg megyuink laptopot nezni, egy mar van kilatasban, de meg nezunk.

Tergnap kaptunk egy irodat kolcson egesz napra, ugyhogy megvan az archivum! Majd gondosodom arrol, hogy barmi baj eseten ti hozzajussatok. Ez hatalmas megnyugvas nekem, folreg, hogy lathattam a felveteleket, rendben vannak, esmost mar biztos hgelyen! hatalmas munka volt archivalni IS!

De Peruban egy ket napos tengerparti laziatassal kezdunk, aztan megyunk a Chachapoysa videkre egy-ket hetre, az ottani regesszel meg van beszelve mar. Remelejuk a varhato esos ido kesik…

Nagy olelessel
Agi, Gyozo

2011. május 5., csütörtök

MŰSORAJÁNLÓK

ESTI KULISSZA – Csütörtök 18.30-18.55 Műsorajánló


Bíró Zoltán
Magyar médiatörvény, Alaptörvény igen - Szlovák nyelvtörvény, ukrán zaklatás nem. Erre az eredményre akkor jutunk, ha úgy tesszük fel a kérdést: mi az ami kiváltja a világ bizonyos részének kritikáját.

ESTI KULISSZA: 2011. május 5-én, 18.30-18.55-ig - Műsorajánló

E-mail címünk: kulissza@lanchidradio.hu

De érdekes módon ez az összefüggés csak akkor igaz, ha Magyarországon nem önmagukat baloldalinak vagy liberálisnak nevező pártok vannak hatalmon.

Hiszen például a jelenlegi kormányt szőnyegszélére állították a költségvetési fegyelem miatt, míg az előzőeknek bőségesen adtak hiteleket, ügyet sem vetve a költségvetési hiányra, vagy a drámai államadósságra. Ez a különös kettősség azonban nem új. Már 1987-ben, a Lakiteleki Találkozó másnapján azzal képesztette el a New York Times Lezsák Sándort és a Találkozón megjelent gondolkodókat, hogy antiszemitának nevezte őket. Vajon miért és meddig működik ez a különös rendező elv?

A szerkesztő-műsorvezető: Kovács Anita

***

DÉLELŐTTI KALAUZ – Péntek 9.10-11.55 Műsorajánló




DÉLELŐTTI KALAUZ: 2011. május 6-án, 9.05-11.55-ig - Műsorajánló

Szerkesztő: Póka Zalán
Műsorvezető: Kovács Anita

Elérhetőségeink:
SMS-számunk: +36-30-749-6720
E-mail címünk: kalauz@lanchidradio.hu

  • Hallgatónk 8 hónap alatt egymillió forintnyi áramfogyasztást „produkált” 28 négyzetméteres lakásában. A mérőóra adatai szerint legalábbis ez a helyzet. Megtörtént a mérőműszer vizsgálata, azzal probléma nincs, az áramot nem lopják panaszosunktól, így tehát az Elmű egymilliós követelése a törvények szerint jogos. De vajon van-e mód arra, hogy a panaszos bebizonyítsa vélt, vagy valós igazát és ne kelljen kifizetnie a megdöbbentően magas számlát? 9 órától erről beszélgetünk a Kalauzban. Ön hallott már hasonló történetről? Írja meg SMS-ben!
  • Az elmúlt héten, az első mangalica húsbolt nyitóünnepségén jelentette be Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára, hogy a tárca egy akcióterven dolgozik, amely a hazai sertéságazat megmentését tűzte ki céljául. A hét végén pedig Hódmezővásárhelyen rendeznek szakmai vásárt és szakkiállítást a témában. Mit kell tenni azért, hogy a magyar sertéstenyésztők és feldolgozók versenyképesek legyenek Európában és a világban? Fél 10-kor erről hallhat a Kalauzban. Írja meg véleményét Ön is!
  • Hallgatónk gyermekét a Dohány utca-Wesselényi utca sarkán büntette meg az Erzsébetvárosi Közterület Felügyelet munkatársa, 15 ezer forintra. Az indok, hogy a kijelölt zebrára figyelmeztető táblától parkolásakor nem tartotta be a kreszben előírt 5 méteres távolságot. És ez így igaz. Ám igaz az is, hogy az említett gyalogátkelőhely a parkolás időpontjában nem teljesítette funkcióját, ugyanis egy murvakupacba vezetett, sőt, a járdaszakasz, ahova a zebra vezetett, a gyalogosforgalom elől elzárt építési terület volt. A szükséges reklamációt megtette a Közterület Felügyelt ügyfélszolgálatán, ám a hivatalos válasz szerint utólagosan már nincs mód a büntetés visszavonására vagy mérséklésére. Másik hallgatónk viszont azt mondja, nem szabad hagyni, hogy ez megtörténjen. Parkolással kapcsolatos ügyében ő a bírósághoz fordult és nyert. Rácz Mihály itt van velünk telefonon. Ön mit tenne?
  • A kulturált szórakozás mint fogalom sokak számára ismeretlen. Gyakran tapasztaljuk, hogy egyesek az utcán vagy egy fesztiválon magukból kivetkőzve mulatnak egyesek. Ez a legtöbbször összefüggésben áll az elfogyasztott alkohol mennyiségével. Az V., VI., VII., és a VIII. kerületekben hirdették még a Csendkirály kampányt, amely pontosan a mulatozásból adódó feszültségek enyhítését tűzte ki céljául. Ön szerint mennyit és mit igyunk, hogy megőrizzük kulturált formánkat? Hol szórakozzunk, hogy ezzel ne zavarjunk másokat?

Képíró: Ártatlan vagyok

Képíró Sándor koholmánynak nevezte a vádat, és ártatlannak vallotta magát a Fővárosi Bíróságon. Az egykori csendőr főhadnagy a vád szerint kivégzésekben működött közre a második világháború idején végrehajtott újvidéki razzia során. Képírót a Simon Wiesenthal Központ nevű nácivadász szervezet jeruzsálemi irodavezetője, Efraim Zuroff jelentette fel 2006-ban. Zuroff maga is megjelent az első tárgyalási napon.

Képíró Sándor a tárgyaláson elmondta, szerette a magyar királyi csendőrséget, munkáját hivatásának érezte és végig tisztességes volt. Szerinte a vád hazugságon alapszik.

Beszédében visszatért az 1942-es eseményekre, amelynek kapcsán elárulta, csendőrtársainak és neki is azt mondták, hogy a Bánságba mennek, azt fogják visszaszerezni. Azonban kiderült, hogy razziázni fognak a rendőrséggel és a csendőrséggel. Azt kapták utasításba, hogy fegyvert kell ragadniuk, ha megtámadják a járőröket. Képíró ezt az utasítást szokatlannak vélte, így írásbeli megerősítést kért a parancsnokától. Erre a felettese azt mondta, ő sem kapta ezt írásban.

A vádlott elmondta, mindig vigyázott arra, hogy ahol ő szolgált, ne legyen fegyverhasználat. A katonai vezetők nem voltak elégedettek az ottani intézkedésekkel, és mint mondta, szigorú bánásmódot rendeltek el - mesélte az 1942. jan. 23-ai eseményeket a vádlott. Ez az ott tartózkodásuk harmadik napja volt. Állítása szerint ez idő alatt öt embert mentett meg abban a szállóban, ahol ő tartózkodott. Nekik élnek az örököseik, így azok bizonyíthatják ezt a tényt. Több áldozatról úgy nyilatkozott: nem is ismerte őket.

A hírTV helyszíni tudósítója elmondta, korábban a népbíróság elítélte Képírót, de egyúttal fel is mentette. Századosi rangját megtarthatta – tette hozzá.

Azokat a dokumentumokat - amelyeket a vád részéről bekértek, és csatoltak a perbe - 1944-ben számos nyelvi hibával fordították magyarra. Zétényi Zsolt védő elárulta, 2009-ben a Szerbiából megérkezett dokumentumok csak másolatok, azok eredetije nincs meg.

Pénteken a bizonyítási eljárással folytatódik a per. Május 19-én akár első fokú ítélet is születhet.

(hírTV)

2011. május 4., szerda

Érettségi : - Töriérettségi feladatok megoldásokkal - II.rész - eduline.hu

http://www.eduline.hu/erettsegi/20110504_tortenelem_erettsegi_feladatok_megoldasok.aspx#utm_source=20110422_tortenelem_erettsegi_feladatlapok_megolda&utm_medium=Flyer&utm_campaign=eduline.hu

Érettségi : - Itt vannak a történelemérettségi feladatsorai megoldásokkal - I. rész - eduline.hu

http://www.eduline.hu/erettsegi/20110422_tortenelem_erettsegi_feladatlapok_megolda/2.aspx
Meg lehet próbálni egy "pótérettségit". :D

Kérdések bin Laden halála körül

2011. május 04., szerda, 13:55
Szerző: hvg.hu

http://hvg.hu/vilag/20110504_kerdesej_bin_laden_halala_korul


Címkék: Pakisztán; USA; Afganisztán; Barack Obama; CIA; terrorizmus elleni háború; Oszama bin Laden; terrortámadások;

Az al-Kaida terrorszervezet első számú vezetőjének tartott Oszama bin Laden halálával kapcsolatban számtalan kérdés merül fel, sokszor egymásnak ellentmondó válaszokkal. Ezeket gyűjtöttük össze.


Pakisztán védte bin Ladent?

Az al-Kaida első számú vezetőjének tartott Oszama bin Laden búvóhelye viszonylag közel volt egy pakisztáni katonai akadémiához, ráadásul az erődszerű, hatalmas falakkal körbevett, szögesdrótokkal is védett épület elég egyedi volt ahhoz, hogy a hatóságok észrevegyék. Márpedig Bin Laden éveken át élt ott.

Ezért többen felvetették: a pakisztáni vezetésnek tudnia kellett arról, hol van az Egyesült Államok legkeresettebb embere. Aszif Ali Zardani pakisztáni elnök a Washington Postban megjelent írásában tagadta, hogy ismerték volna Bin Laden rejtekhelyét, a pakisztáni nagykövet a CNN-nek mégis úgy nyilatkozott, hogy vizsgálatot indítanak az ügyben. Azt ugyanis a nagykövet is elismerte, hogy a terroristavezérnek volt egy támogatói hálózata. A kérdés szerinte csak annyi, hogy ez a hálózat a kormányon, az államon, esetleg a társadalmon belül volt-e. Egyes teóriák szerint Pakisztán tudott Bin Laden rejtekhelyéről és azért "engedte el" az al-Kaida vezetőjének kezét, hogy az Egyesült Államok minél hamarabb elhagyja Afganisztánt. Ez esetben ugyanis Pakisztánnak nagyobb befolyása lesz a szomszédos államban.

Fotó: AP

Ölni mentek az amerikaiak?

Bár Martonyi János külügyminiszter azt állította, hogy az amerikaiaknak Oszama bin Laden elfogása volt a célja, a titkos amerikai akció egyik szervezője, Leon Panetta CIA-igazgató ezzel ellentétesen nyilatkozott. Eszerint Washington Bin Laden megölésére adott felhatalmazást az elitalakulatnak. Panetta szerint ha a terroristavezér látványosan megadta volna magát, akkor elfogták volna. Panetta szavaival egybecseng John Brennan, Barack Obama terrorizmus elleni főtanácsadójának nyilatkozata is. Ő azt állította, hogy minden eshetőségre felkészültek. "Ha lett volna lehetőségünk rá, hogy élve elfogjuk, ha ez nem jelentett volna semmilyen veszélyt, az akcióban részt vevők képesek és készek voltak elfogására. Az ügyben többször, részletekbe menően egyeztettünk a Fehér Házban és az elnökkel. Alapvetően attól tartottunk, hogy bin Laden ellenállhat bármilyen, az elfogását célzó akciónak. Így is történt. Tűzharc volt, mely során végül megöltük" - mondta.

Miért nem adtak ki egy fotót sem a holttestről?

A hivatalos verzió az, hogy Washington hezitál közzétenni a képeket, mert bin Ladennek a gyilkos lövéstől annyira eltorzult az arca, hogy nehéz lenne felismerni őt. A Kongresszus egyik tagja pedig arról beszélt, hogy ha közzétennék a képeket, azzal csak sokkolnák a nézőket. Ennek ellenére az ABC egyik műsorvezetője, Jeffrey Schneider szerint lehetőség lenne olyan távolságból mutatni a képet, hogy az ne sértse a közízlést. Mike Ogers republikánus képviselő viszont úgy nyilatkozot: nem szeretnék a világ haragját magukra zúdítani azzal, hogy halála után megsértik Oszama bin Laden emberi méltóságát. Ugyanakkor a szenátusi bizottság két tagja, Joe Lieberman és Susan Collins szerint a kormánynak nyilvánosságra kellene hoznia a fotókat, a videókat, illetve a DNS-teszt eredményét, hogy eloszlassák az Oszama bin Laden halálában kétkedők feltevéseit.

Fotó: AP

El lehet-e ilyen rövid idő alatt végezni egy DNS-tesztet?

Az Oszama bin Laden halálában kételkedők egyik érve az, hogy ilyen gyorsan (pontosabban egy nap leforgása alatt) nem lehet DNS-tesztet elvégezni. A vasárnap meggyilkolt terroristavezér DNS-vizsgálatának eredménye hétfőn már megvolt. Frederick Bieber orvos a francia Courrier International című lapnak elmondta: ha rendelkezésre áll a hozzátartozók DNS-mintája, akkor akár még aznap meg lehet csinálni a tesztet. Márpedig az amerikaiaknak bőven volt DNS-mintájuk, Oszama bin Laden családja ugyanis korábban készséggel adott mintákat.

Honnan származik a holttestről készült hamisított fotó?

A világsajtót körbejárta egy kép, amelyről azt állították, hogy a halott Oszama bin Ladenről készült. A fotót eredetileg a pakisztáni Geo TV tette közzé. Jóllehet a szerzője nem ismert, a kép már évekkel ezelőtt "körbejárta" az internetet. Annyit lehet tudni, hogy 2010 november 6-án egy nyugdíjas amerikai katona blogján már megjelent. A katona az ominózus bejegyzésében akkor azt állította: Bin Laden már 2001 decembere óta halott, ám ezt az amerikai kormáy - politikai érdekei miatt - elhallgatja. Ugyanakkor a pakisztáni Geo TV nem magyarázta meg, honnan kapták most meg ezt a képet.

Fotó: AP

Miért dobták be a holttestet a tengerbe?

Washington nem szerette volna, ha bin Laden földi maradványainak ismert sírhelye lett volna, amely a későbbiekben egyfajta kegyhellyé válhat az iszlamisták számára. Hivatalos amerikai közlés szerint azért döntöttek a hullámsír mellett, mert időigényes lett volna olyan országot találni, amely befogadja a terroristavezér holttestét. Márpedig - mint azt egy magas rangú amerikai illetékes hangoztatta - szigorúan az iszlám törvények és szokások szerint jártak el. Eszerint a halottat a lehető leghamarabb, általában huszonnégy órán belül fehér gyolcsban kell eltemetni vagy hullámsírba ereszteni.

Kínzásokkal szerezték meg az információt?

Az amerikai hírszerzés egy futáron keresztül jutott Oszama bin Laden rejtekhelyének nyomára. A futárban az al-Kaida vezetője állítólag maximálisan megbízott. Egy volt nemzetbiztonsági tisztviselő szerint a futárt Khalid Sejk Mohamed, a 2001 szeptember 11-ei merénylet szervezője, illetve utódja, Abu Farazs al-Libi árulta el az amerikaiaknak. A CBS News értesülése szerint mindkettőjüket "kemény" kihallgatási módszerekkel bírták szóra a CIA romániai és lengyelországi titkos börtöneiben. Egy másik nemzetbiztonsági forrás ebben kételkedik, mondván: a durva kínzásokat a CIA 2003-ban abbahagyta.

Az ukrán nagykövet kételkedik a magyarzaklatásban

Lánchíd Rádió>>
Jurij Muska budapesti ukrán nagykövet szerdán kijelentette: meg kell vizsgálni, honnan származik és igaz-e az arról szóló információ, hogy az ukrán biztonsági szolgálat kárpátaljai magyarokat zaklatott.

A nagykövet a független Ukrajna húszéves fennállásának évfordulója alkalmából rendezett tudományos konferencia sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva kifejtette: nem tudja, milyen forrásból származnak ezek a hírek, és nincs információja arról, hogy azok megfelelnek-e a valóságnak. Jelezte, túlzás az ukrán biztonsági szolgálatról (SZBU) feltételezni, hogy képes lenne több ezer embert zaklatni. Mint mondta, erre nincs se pénz, se ember; egyéb feladatokkal kell foglalkozni.

Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szerdán közölte: Magyarország érdeklődéssel várja az ukrán állam magyarázatát arra vonatkozóan, hogy az SZBU miért zaklatott Kárpátalján élő magyar nemzetiségű polgárokat. Felidézte, hogy az elmúlt napokban a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségtől és Ukrajnában élő magyar nemzetiségűektől jelzések érkeztek: az SZBU zaklatta őket a honosítással kapcsolatban, illetve azt firtatta, milyen a kapcsolatuk Magyarországgal, jártak-e az ottani magyar konzulátuson.

Magyarország kiáll értük

A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta: Magyarország kiáll azon kárpátaljai magyar nemzettársai és azoknak az emberi jogai mellett, akiket zaklatás ért. A magyar állam nem hagyja sorsukra őket – mondta. Az MTI információi szerint eddig mintegy húsz esetről érkezett bejelentés.

Jurij Muska a kettős állampolgárság felvételével kapcsolatban a Budapesti Gazdasági Főiskolán tartott sajtótájékoztatón azt mondta, Kárpátalján „ez régóta folyamatban van, aki akart, jelentkezett”. Megjegyezte, nem érti, miért zaklatnának éppen most magyarokat. A nagykövet egy kérdésre válaszolva azt is kijelentette: nem tartja elképzelhetőnek, hogy Ukrajnában titkosszolgálati vizsgálatok folynak a magyarok honosításával kapcsolatban.

Az egyszerűsített honosítási eljárásról szóló, tavaly nyáron elfogadott jogszabály értelmében magyar állampolgárságot azok az emberek vagy leszármazottaik kérhetnek, akik 1920 előtt vagy 1938 és 1945 között magyar állampolgárok voltak, beszélnek magyarul, és nincs valamilyen kizáró közbiztonsági vagy nemzetbiztonsági ok. A törvény az eddigitől eltérően a határon túli magyaroknak nem szabja az állampolgárság megszerzésének feltételéül a bejelentett magyarországi lakóhelyet. Az egyszerűsített honosítás idén év elejétől kérelmezhető.

(forrás: MTI)

Miegymás


Ára: 99,- Ft + üveg. :-))


2011. május 3., kedd

WASS ALBERT 30 KÖTETES SOROZAT DÍSZKIADÁSBAN

Rating:★★★★★
Category:Books
Genre: Literature & Fiction
Author:WASS ALBERT - DUNA KIADÓ
Wass Albert művei
Díszkiadás

30 kötetes sorozat

Wass Albert 2005-ben A Nagy Könyv című magyarországi felmérésben az egyik legkedveltebb magyar írónak bizonyult: A funtineli boszorkány című művét az olvasók a legnépszerűbb 12 magyar regény közé választották, az 50 legnépszerűbb magyar regény között pedig további két műve is szerepel: az Adjátok vissza a hegyeimet! és a Kard és kasza.

Egy írásában így vall magáról, munkáiról:
„Első verses füzetem a kolozsvári Minerva kiadásában jelent meg 1927-ben Virágtemetés cím alatt. 1930-ban egy újabb versesfüzetemet adta ki a Minerva, annak címe Fenyő a hegytetőn volt. Első regényem 1935-ben jelent meg Farkasverem cím alatt az Erdélyi Szépmíves Céh és a budapesti Révai kiadásában, és három év alatt négy kiadást ért meg. A Baumgarten-díjat vágták a fejemhez érte. Sok bajom volt a románokkal abban az időben, és bár írtam titokban egyebet is, mindössze egy "meséskönyvem" jelenhetett meg Tavak könyve címmel, valamint egy tucatravaló elbeszélésem az Erdélyi Helikonban és a kolozsvári Ellenzék nevű napilapban, melynek rendes munkatársa lettem… A kastály árnyékában meghozta a Klebelsberg-díjat, de én akkor már "átképzős tartalékos zászlós" voltam muszka földön… Menekültsorsom első esztendejében írta meg bennem a hegyek utáni honvágy A funtineli boszorkányt, a harag és a keserűség pedig az Adjátok vissza a hegyeimet!, ami később megjelent németül, spanyolul és angolul is… 1974-ben alapítottam meg az Amerikai Magyar Szépmíves Céhet és a Danubian Press kiadóvállalatot, mely intézmények segítségével a mai napig (1985) negyvenhat könyvet adtunk ki, magyar és angol nyelven…”


1. Adjátok vissza a hegyeimet – 2. Tizenhárom almafa – 3. Elvásik a veres csillag 4. Kard és Kasza I. – 5. Kard és Kasza II. – 6. Kard és Kasza III. – 7. Kard és Kasza IV. 8. Mire a fák megnőnek – 9. A kastély árnyékában – 10. A funtineli boszorkány I. 11. A funtineli boszorkány II. – 12. A funtineli boszorkány III. – 13. A funtineli boszorkány IV. – 14. Farkasverem – 15. Átoksori kísértetek – 16. Elvész a nyom 17. Se szentek, se hősök – novellák – 18. Az Antikrisztus és a pásztorok – 19. Hűség bilincsében I. (novellák, elbeszélések: 1928–1938) – 20. Hűség bilincsében II. (novellák, elbeszélések: 1939–1944) – 21. Vérben és viharban – 22. Hagyaték – 23. Valaki tévedett (novellák) – 24. Az Utolsó Lámpás – 25. Jönnek; Ember az országút szélén (riportregény; regény) – 26. Egyedül a világ ellen; Magukrahagyatottak (két kisregény) – 27. Csaba – 28. Eliza és a ház, amit Jacob épített I. – 29. Eliza és a ház, amit Jacob épített II. – 30. A sólyom hangja

http://www.dunakiado.hu/index.php?render=wassalbert


2011. május 2., hétfő

Ha Badiny professzor élne még... I. századi keresztény könyvekre bukkantak Jordániában

Rating:★★★★★
Category:Other
http://1olevendula.multiply.com/journal/item/166/166

I. századi keresztény könyvekre bukkantak Jordániában

Újabb ólomborítású könyvek segíthetik a Jordániai Régészeti Hatóság munkáját, miután a csempészektől április végén lefoglalt kötetekkel kideríthetik, hogy valóban a kereszténység legősibb, első századból származó szövegei vannak-e izraeli tulajdonban.

A múlt hónapban látott napvilágot az a hír, hogy Szarhan település közelében, a Jordán folyó nyugati partvonalánál található barlangokban 70 darab ólomborítású kódexet találtak néhány évvel ezelőtt, és ezek a - jelenleg Izraelben található - szövegek a kereszténység eddigi legrégibb emlékeit tartalmazzák.

Fotók alapján brit szakértők a kötetek keletkezését az első század elejére teszik, azaz, ha igazak a feltételezések, akkor a kereszténység eddigi legelső írásos dokumentumait találták meg.

Ha Badiny professzor élne még...

A rossz példa ragadós: Leáll a vasúti személyszállítás...

... a dél-szlovákiai Fülek és Sátorosbánya között

Május 1-től megszűnik a vasúti személyszállítás a dél-szlovákiai Fülek (Fil'akovo) és a szlovák-magyar határ szlovákiai oldalán található Sátorosbánya (Siatorská Bukovinka) között.

Az egykor fővonalnak számító, Fülek és Salgótarján közti szakaszon több mint százhúsz évig volt vasúti személyforgalom, ennek megszüntetése most érzékenyen érinti az észak-nógrádiakat, még ha az utóbbi években csökkent is az utasok száma a mintegy 10 kilométeres vonalon  - írja az Új Szó című pozsonyi napilap pénteki számában.

György Péter, Ragyolc polgármestere, Besztercebánya megye önkormányzatának képviselője a lapnak elmondta, hogy  a vasúti személyforgalom megszüntetése miatt várhatóan sűríti járatait a Losonci Autóbusz-közlekedési Vállalat.

A megyei képviselők szerint a vasúti vonalbezárások helyett olyan átfogó elképzelést kellett volna már évekkel ezelőtt megalkotni, amely nyereségessé tette volna a vasutat és tehermentesítette volna a közúti forgalmat, ezzel megtartható lett volna a turisztikai és idegenforgalmi szempontból fontos vasúti személyszállítás - írja a napilap.

Forrás: 
MTI

MME - Fülemülék éjszakája - Madarak és Fák Napja

az MME országos rendezvénye

Minden év májusában


Rendezvény helyszínek listája 2011 >>


A világ első Madarak és Fák Napja rendezvényt a párizsi európai madárvédelmi egyezmény alapján Chernel István, a híres ornitológus szervezte meg Magyarországon 1902-ben. Az ünnep hivatalossá Herman Ottó közreműködésével vált 1906-ban, amikor gróf Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter rendeletben írta elő a Madarak és Fák Napja megszervezését minden iskola számára. Azóta is ez a legszélesebb körben megtartott madár ünnep Magyarországon, amihez az MME kész program blokkot kínál a Fülemülék éjszakája keretében.


 Vendégek érkeznek a 2009. évi Fülemülék éjszakája rendezvényre
a főváros Margitszigeten.


Miért pont a fülemüle?
A fülemüle a világ egyik legszebb énekhangú madara. További különlegessége, hogy a hímek nem csak napközben, de a költési időszak első felében egész éjszaka énekelnek, s mivel ez a sűrű bokrosokban költő, jellegtelen, olajbarna színű, vöröses farkú madár a belvárosokban is (például a fővárosi Margitszigeten) megtelepszik, rengeteg ember találkozhat velük.

 
 A fülemüle a bokros területek rejtőzködő életmódú, jellegtelen színű madara
ritkán kerül szem elé, de gyakran hallatott gyönyörű hangjának
köszönhetően sokan "találkozhatunk" velük (Fotó: Ódri Attila).


Hosszú távú vonuló, a telet Afrika trópusi területein tölti. A tavaszi vonulási csúcs április vége, május elejére esik, a hímek ezt követően szinte azonnal énekelni kezdenek, késő délutántól kora estig nagyszerű koncerttel várva a Madarak és Fák Napja ünnep résztvevőit.


Hogyan zajlanak a Fülemülék éjszakája rendezvények?
A program késő délután 17-18 h körül, tehát még világosban, az érdeklődők gyülekezésével kezdődik a meghirdetett, többségében könnyen megközelíthető települési helyszíneken. Amint összegyűlik 15-20 fő, madarász terepi vezetőinkkel folyamatosan indulnak a madármegfigyelő csoportok egészen 20-21 h-ig.

Bár a rendezvény fő attrakcióját a  fülemülék koncertje jelenti, a májusi estéken számos más madárfaj: rigók, vörösbegy, poszáták képviselői is énekelnek, így folyamatosan van mit hallgatni. Ráadásul ebben az időszakban már sok madárnak fiókás fészekaljai vannak, ezért az időben érkezőkkel többnyire etető madarakat is meg tudunk figyelni, egészen a nappali világosság utolsó perceiig.  A csoportvezetők a rövid, nem kimerítő, sétáló sebességű túra közben folyamatosan felhívják a figyelmet a kínálkozó látnivalóra, mesélnek a madarakról, beszélgetnek a vendégekkel, és természetesen kérdezni is lehet tőlük.

Amint az esti szürkület teljes sötétségbe fordul, a többi madár elhallgat és rázendítenek a fülemülék. Ilyenkor a hímek se látnak, se hallanak, nemigen zavartatják magukat, ezért a csoportok nem ritkán 2-3 méterről hallgathatják az elképesztő hangerejű és változatosságú éneklést.

A program 21-22 h körül zárul, mert ilyenkor a fülemülék néhány órára elhallgatnak, rövid pihenőt tartanak, hogy aztán éjféltől hajnalig folytathassák szerenádjukat.

 
 A Fülemülék éjszakája rendezvények ...
 
 
 ... késő délután, még világosban kezdődnek, ...
 

 ... így a hallgatózás mellett lehetőség van a ...
 

 ... madarak megfigyelésére is, ...
 
 
 ... gyakran olyan közelről, hogy az még a vendégekkel érkező
kutyus figyelmét is felkelti. ...
 

 ... Akinek van távcsöve, érdemes elhozni, mert ezek fényereje
jobb, mint az emberi szemé, így az ...

 

 ... esti szürkületben is jól megfigyelhetők a madarak (feketerigó). A
képek a 2009. évi Budapest margitszigeti Fülemülék éjszakáján
készültek (Fotók és szöveg: Orbán Zoltán).
 

Ideális program Madarak és Fák Napja rendezvényhez!
A könnyű megközelíthetőség, a sok természetes látni- és hallanivaló, a szakértői túravezetés, a tantermen kívüli környezet a Fülemülék éjszakája programot ideális Madarak és Fák Napja rendezvényt jelent.

Ezért az MME a kisgyerekes családok, a baráti társaságok és az idősebbek mellett megkülönböztetett szeretettel várja óvodák és iskolák részvételét a programjainkon!

Az MME a Madarak és Fák Napja rendezvényeket szervező oktatási intézményeket ingyenesen küldött kiadványokkal, szóróanyagokkal is segíteni kívánja, a részletekről a következő oldalunkon olvashat >> 


Nem kell érteni a madarakhoz!
Rendezvényeinken alapelv, hogy a részvételnek nem feltétele a madártani ismeret! Felkészült terepi vezetőink, környezetpedagógusaink minden érdeklődőt szeretettel várnak, és gondoskodunk a szükséges madarász felszerelésről is!


Hol tájékozódhatom?
Az MME helyi csoportjai, önkéntesei és aktivistái által az ország minden régiójába meghirdetett helyszínek, programok, és a további információért kereshető szervezők listáját az egyesület központi irodája állítja össze, és teszi közzé a honlap program oldalán április közepétől. További központi információ e-mailben is kérhető itt. Akinek nincs Internet hozzáférése, telefonon érdeklődhet az egyesület központi telefonszámán (06-1/275-6247).


Miként vehetek részt?
A programokra nem szükséges előzetesen jelentkezni, elég a választott helyszínre jönni a megadott időpontban. További információ a szervezőknél kérhető. Nagyobb létszámú óvodai csoportok, iskolai osztályok vagy egész iskolák részvétele esetén azonban javasoljuk az előzetes egyeztetést!


Mit vigyek magammal?
Májusban még hűvösek lehetnek az éjszakák, ezért fontos a réteges öltözködés, a hirtelen érkező zápor ellen is védő ruházat vagy esernyő. Nyár elején már a szúnyogok is aktívak, ezért érdemes szúnyogriasztóval is felszerelkezni. Akinek van távcsöve, jó ha elhozza, és a rendezvényen természetesen fotózni, videózni is lehet.


Nézze meg a Fülemülék éjszakája program fővárosi
rendezvényéről készült felvételt (Forrás: YouTube).


Kapcsolódó hírek

2011. május 1., vasárnap

Csak röviden - Képíró Sándor "ürügyén"

Hunhír.info

Csütörtökön kezdődik meg a zsidó embervadászok parancsára a koncepciós kirakatper egy magyar, hadfi, dr. Képíró Sándor ellen. Az agg embernek valószínűleg csak az "róható fel". hogy a zsidók által annyira gyűlölt szervezet, a csendőrség tagja volt.

http://hunhir.info/index.php?pid=hirek&id=40493

***
Szemenyei-Kiss Tamás Patkányút – történelmi háttérrel (4. rész)

2011-02-18
AZ UTOLSÓ ESÉLY ÉS A NEMZETI MORÁL
"Ahhoz, hogy megértsük a dr. Képíró Sándor egykori csendőrtiszt védelmét ellátó sajátos tevékenységet űző Nemzeti Jogvédő Alapítvány és Szolgálat eszmei hovatartozását, úgy vélem elégséges, ha betekintünk a Szolgálat védenceinek névsorába.

Dr. Zétényi Zsolt, dr. Gaudi-Nagy Tamás, dr. Gyurta Tibor Roland, dr. Morvai Krisztina, és a jogtörténész Kádár Éva neveivel fémjelzett üzleti vállalkozást az utóbbi években a demokratikus intézményeket támadó ügyfeleik (jogi) tanácsadóiként ismerhettük meg. A Nemzeti Jogvédő Szolgálat az MTV székházát megostromló radikálisokat és a nemzetiszocialista eszmeiséget nyíltan felvállaló Lelkiismeret88 Csoportot is támogatásáról biztosította, ugyanakkor a néhai csendőrnyomozó Kristóf Lászlónak, Budaházy Györgynek, a rendzavarásért eljárás alá vont Németh Csabának, az 1994-ben működését bejelentett Hungarista Mozgalom társelnökének Ekrem Kemál Györgynek, a budapesti randalírozások „hősének” Gőbl Györgynek és a Kuruc. info egyik szerkesztőjének, Novák Elődnek nyújtott jogsegélyt „hazafias küzdelmük” elősegítésére...."

"...Ha elfogadjuk a Nemzeti Jogvédő Szolgálat segítségével védekező csendőrszázados állítását, mely szerint őt csak 1944. június 1.-től alkalmazták ismételten a Magyar Királyi Csendőrség kötelékében – de ez az állítása is vitatható! – akkor sem mentesült a Jaross által kiadott 9615/1944 illetve 6136/1944 számú titkos utasítások alól, melyeket minden csendőrparancsnok megkapott...."

"
A Jaross-lista (esetlegesen így, dr. Képíró Sándor csendőrtiszttel összefüggésben) talán nem létezik..."

"...
Arról nincs ismeretünk, hogy dr. Képíró Sándor százados csendőrparancsnokként bárhol, bármikor is megtagadta volna a népellenes parancsokat...."
A teljes cikk itt:

http://m-a-l.hu/?p=hir&id=2157

***

Kapcsolódó:

Andrassew Iván márc.15-i ünnepi beszéde:

Részlet:

"...Most békeidő van. Úgy nézett ki, hogy minden rendben lesz: a polgári szabadság Európai Uniójában dolgozhatunk. Tévedtünk. Szégyelljük magunkat, de inkább Önöktől kérünk segítséget az elemi túléléshez, mint hogy a puszta létünkért könyörögjünk a hatalomnak egy diktatúrában."

Andrassew Iván / Népszava

http://m-a-l.hu/?p=hir&id=2157


2011. április 29., péntek

Nem maradunk kaszinó nélkül

Elkezdődik az Euro Vegas kaszinóközpont építkezése július végéig


2011. április 29. 19:27

Megkezdődik a magyar-osztrák-szlovák hármas határ közelébe, Bezenye és Hegyeshalom határába tervezett Euro Vegas kaszinó- és szórakoztatókomplexum építése július végéig – mondta el a beruházó képviselője a bezenyei képviselőtestület pénteki ülésén. Az egy hete kiválasztott fővállalkozóval – a Porr Építőipari Kft.-vel – most nézik át és dolgozzák össze az elképzeléseket, amelyek alapján 13 hónap alatt húznák fel a kaszinót, a diszkót és a rendezvényközpontot. Fél évvel később kezdődne a szálloda építése, amely 18 hónap alatt készülne el – mondta Rada Anikó, a társaság képviselője.

Emlékeztetett arra, hogy 2009 szeptembere óta a hatályos építési engedélyek birtokában vannak, de eddig a válság miatt nem voltak megfelelőek a feltételek a pénzügyi háttér megteremtéséhez. Az utóbbi hónapokban „áll úgy a pénzügyi piac, hogy a finanszírozást meg tudjuk oldani” – mondta.
Az ülésen elhangzott: az Euro Vegas 26 millió eurónyi infrastrukturális fejlesztést jelent, az első ütem pedig mintegy 200 milliós beruházással épülne fel. 

(MTI)

2011. április 28., csütörtök

Műsorajánló és kórházlátogatás

ESTI KULISSZA – Csütörtök 18.30-18.55 Műsorajánló



Tarthatatlan, hogy rövidebb ideig és betegebben élünk európai társainknál


Az egészségügy első számú lobbistája szeretne lenni a köztársasági elnök.

Schmitt Pál csütörtök délután, országjárásának székesfehérvári állomásán, a Fejér Megyei Szent György Kórház orvosai és ápolói részvételével tartott konferencián arról is beszélt, tarthatatlan, hogy a magyar emberek rövidebb ideig és betegebben élnek európai társaiknál. Mint mondta, nem fog belenyugodni abba, hogy az ország kórházai ne a szeretet, a megnyugvás, valamint a szakértelem és a gondoskodás otthonai legyenek.

A köztársasági elnök szerint ahelyett, hogy az egészségügyet folyamatosan negatív jelzőkkel illetnék, a lehetőségek keresésére kell fordítani az energiát, ahogy azt például a Semmelweis Program teszi. Schmitt Pál javasolta, hogy az egészségügy kezelése ne csak a betegségek gyógyítását foglalja magában, hanem egyebek mellett a környezetvédelmet, a sportot, illetve az ember testi és lelki teljességhez szükséges területeket is.

Hosszú távon már látszik

Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár beszédében úgy fogalmazott, kormányra kerülésük után azt a diagnózist állították fel, hogy a magyar egészségügy „többszörös áttételes, rosszindulatú daganatban” szenved, a szakma vezetői és dolgozói pedig radikális változtatást sürgetnek. A kormány képviselője arra kérte a kórház orvosait és ápolóit, hogy a jelenlegi rendkívül nehéz körülmények között is folytassák munkájukat, hiszen hosszú távon már látszik, hogyan lehet egy kisebb, ugyanakkor hatékonyabb egészségügyi ellátórendszert kialakítani. Szócska Miklós kijelentette továbbá, hogy a kabinet nem tervezi a megyei kórházak „államosítását”, ez csak a fővárosi egészségügyi intézmények esetében történhet meg.

Csernavölgyi István, a kórház főigazgatója ezt megelőzően a kórház épülő új szárnyát mutatta be az államfőnek, Schmitt Pál az épületet bejárva a sportsebészeten is látogatást tett.

Schmitt Pál csütörtökön reggel érkezett Székesfehérvárra, a városi közgyűlésben beszédet mondott. A késő délutáni órákban Fóton és Bicskén további egészségügyi intézményeket keres fel.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó cikkek

Schmitt Pál: Béke, nyugalom és igazságosság kell

2011. április 27., szerda

France: Air Traffic Controller 'Stabbed To Death' In Control Tower at EuroAirport | World News | Sky News

http://news.sky.com/skynews/Home/World-News/France-Air-Traffic-Controller-Stabbed-To-Death-In-Control-Tower-at-EuroAirport/Article/201104415980559?f=rss

Heti Válasz Online - Döntött a Fővárosi Közgyűlés

Sch. M.  - itthon@hetivalasz.hu     2011.04.27. - 21:17

Sajátos intermezzóval kezdődött a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése. A napirenden először a hajléktalanok bírságolása szerepelt, ám a vitát mintegy másfél órával el kellett halasztani, mivel a napirend megszavazása előtt A Város mindenkié elnevezésű, részben hajléktalanokból álló csoport tagjai sípokkal, dobokkal, jelszavakat skandálva megzavarták a közgyűlés munkáját.

A demonstrálók "A város mindenkié" feliratú molinót emeltek a magasba, illetve "a szegények nem bűnözők", valamint "börtön helyett lakhatást" mondatokat skandáltak. A tiltakozásnak végül rendőri igazoltatás vetett véget tíz óra előtt néhány perccel. A civilek ezt követően csendben hallgatták a rendeletről kezdődő vitát, majd szintén hang nélkül vették tudomásul a 18 igennel, 3 tartózkodás mellett 12 nem szavazattal elfogadott javaslatot. Ezt követően szabálysértésnek minősül, ha valaki életvitelszerű lakhatás céljára használt ingóságait a közterületen tárolja. A döntést követően a tiltakozók rendben elhagyták a termet.

A szabályozással Tarlós István főpolgármester nem büntetni akar, hanem azt szeretné elérni, hogy a hajléktalanok ne lakjanak az aluljárókban. A rendelet azokkal szemben nyújt lehetőséget a fellépésre, akik a felajánlott segítség ellenére is a közterületen maradnak.

Bene Géza, A Város mindenkié csoport hajléktalan tagja annyit mondott, hogy demonstrációjukkal azt szerették volna elérni, hogy a közgyűlés vegye le a kérdést a napirendről. Véleménye szerint jelenleg Budapesten több mint kétezer embernek nem jut szálláshely, ezért azt szeretnék elérni, hogy a városvezetés munkát, valamint szociális bérlakásokat biztosítson a számukra, és ne bűnözőként kezelje őket.

Horváth Csaba, a fővárosi MSZP frakcióvezetője felszólalásában embertelennek, megalapozatlannak és életidegennek nevezte a rendeletet. Losonczy Pál (Jobbik) azt jegyezte meg, hogy sok embernek az utcai zene jelenti az utolsó mentsvárat, ezért elfogadhatatlannak tartják az ez után történő díjszedést. Kaltenbach Jenő (LMP) végrehajthatatlannak minősítette a rendeletet, amely szerinte így nem lesz alkalmas a probléma megoldására.

A közgyűlés határozata értelmében a város a továbbiakban közterület-használati hozzájárulást kérhet a szórólapozóktól és az utcazenészektől is. Az utcai zenélés esetében eddig csak akkor volt szükség engedélyre, ha az illető hangosítót is használt zenei produktumához.

Döntés született huszonhat közterület átnevezéséről is, így a Moszkva tér a jövőben Széll Kálmán tér lesz, a Köztársaság térből II. János Pál pápa tér lesz, illetve kijelölik a Margit híd budai hídfőjétől nem messze az Elvis Presley parkot. Az Aranycsapat elhunyt tagjairól, írókról, színészekről is elneveznek közterületeket. Ebben a formában is megőrzik az emlékét mások mellett Illyés Gyulának, Wass Albertnek, Görgey Artúrnak, Sinkovits Imrének és Mansfeld Péternek is. A testület döntése értelmében javasolják a Földrajzinév-bizottságnak a Lágymányosi híd átnevezését Rákóczi hídra.

Horváth Csaba szerint a városvezetés ezzel a lépésével egyszerűen csak az eddigi népszerűtlen, forráselvonó lépéseiről kívánja elterelni a figyelmet. A Moszkva tér kapcsán kiemelte, hogy nem új névre, hanem teljes rendbetételre lenne szükség. A Közgyűlés előtt megtartott sajtótájékoztatóján Kaltenbach is pótcselekvésnek minősítette az átnevezéseket. Az LMP-s politikus szerint a „budapestiek gondjai között a századik helyen sem az van, hogy miként hívják az utcákat."

A képviselők megszavazták Budapest 2011 és 2014 közötti gazdasági tervét is, amelyben öt új adónem bevezetéséről is szó esik. Az előterjesztés szerint vizsgálják a dugódíj, a vigalmi adó, a tűzoltási járulék és az ingatlan-értéknövekedési adó bevezetésének lehetőségét, illetve területfejlesztési alapot is létrehoznának.

Az előterjesztés szerint az új helyi adók kivetésének gazdaságfilozófiai alapja az, hogy ha egy gazdasági szereplőnek, vagy a lakosság bizonyos csoportjának kifejezetten a főváros pénzéből létrehozott és működtetett szolgáltatásból, adottságból származik valamilyen különleges előnye, akkor ebből Budapestnek is részesednie kell.

Tarlós István kedd este az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt mondta, az öt új adónem bevezetése egy új adórendszer részét képezi, nem a meglévők mellé kerülnének, hanem felváltanának egyes adófajtákat.

Elfogadták a képviselők a Budapest Közlekedési Központ (BKK) villamos-beszerzési projektjéről szóló előterjesztést is, így a BKK elkezdheti összesen 96 (35 és 54 méteres) villamos, illetve 93 trolibusz beszerzését 2014-ig, a második ütemben, 2016-ig további 37 villamos érkezhet Budapestre.

Tarlós István a közgyűlés szünetében tartott sajtótájékoztatóján a tervezett dugódíjjal kapcsolatosan úgy nyilatkozott, hogy annak bevezetése csak 2013-2014-re várható, mivel előbb meg kell teremteni hozzá a szükséges feltételeket. A 2014-ig tartó, frissen elfogadott gazdasági programról úgy vélekedett, hogy annak megvalósulásához alapfeltétel, hogy az Országgyűlés változtasson a helyi adónemeken.

Heti Válasz Online - Rettegnek az idősek Gyöngyöspatán: Leköpik, kővel dobálják őket

 

Megdöbbentő levél a Gyöngyöspatán uralkodó valódi állapotokról


>Levelet kaptunk Gyöngyöspatáról. A falu az elmúlt hetekben az országos figyelem középpontjába került, de arról kevés szó esett, hogy a feszült helyzet nem most, hanem hosszú évek során alakult ki a településen. Az alább szó szerint közölt levél erre a folyamatra, és a lehetséges megoldási módozatokra hívja fel a figyelmet.
 

Gyöngyöspata többségi társadalma fontosnak érzi, hogy a sokszor egyoldalú, felszínes híradások, nyilatkozatok mellett tájékoztassa az ország közvéleményét arról, valójában milyen folyamatok és történések vezettek az elmúlt hetekben kialakult helyzethez, és egyben rávilágítson arra is, mitől várja a feszültségek és problémák enyhülését.

A faluban több száz évig békésen élt együtt a magyar többség és a cigány kisebbség. Generációkon keresztül a mezőgazdasági termelés határozta meg a falu arculatát, adta az itt élők kenyerét. Az első problémák 15-20 évvel ezelőtt jelentkeztek, és egyre súlyosbodtak. Egyre hangosabb és agresszívebb lett egy csoport a falu lakosságán belül (nagyrészt máshonnan betelepített családok), és egyre inkább mindennapossá váltak sok család, ember számára az inzultálások és a sérelmükre elkövetett tulajdon elleni bűncselekmények. Tehát egyáltalán nem hangulatkeltésről és politikai játszmáról van csak szó, mint ahogy azt sokan hangoztatják. A problémák nem újkeletűek!

Szeretnénk világossá tenni, hogy a sajtó jelentős részében gyerekcsínynek és apróbb lopásnak titulált „ügyek" valójában mit is takarnak. A folyamatos fenyegetettség és félelem, valamint megalázottság lett része számos, főleg idős ember mindennapjainak, főként a falunak azon a részén, ami az említett, társadalmi normákat megszegő családok közelében található. Kialakult a félelemkeltésnek és bűnözésnek egy fojtogató hálója: a deviáns csoportba tartozó gyerekek, tinédzserek nappal, a miséről vagy éppen a boltból hazatérő idős embereket nyíltan szidalmazzák, sok esetben le is köpik, táskájukat rángatják, őket kővel dobálják. Majd éjszaka bemennek a kertjükbe, fészerükbe, ahonnan ellopnak kisebb és nagyobb javakat.

Lehet ezeket „apróbb lopásnak" is nevezni, de a tevékenység olyan gyakori és módszeres, hogy a végeredmény tragikus: sok létminimum közelében élő idős ember kerül lehetetlen helyzetbe, amikor éppen ellopják tűzifáját, vagy annyira fosztogatják a kertjét, hogy föl kell hagynia a termeléssel. De a legfájóbb a pszichés hatás: a folyamatos rettegés miatt a megérdemelt nyugodt öregkor helyett mindennapi félelem és létbizonytalanság lett osztályrésze sok-sok embernek.

Föl szeretnénk arra is hívni a figyelmet, hogy a pusztítás akkor is pusztítás, ha nagyon sok apró mozdulat következménye. Az említett közösségromboló csoport miatt tizenöt év alatt eltűnt, romhalmazzá és pusztasággá vált a Kecske-kő harminc hektárnyi oldala, ami előtte Gyöngyöspata „nyaralónegyede" volt hobbikertekkel, pincékkel, gyümölcsösökkel. A karókat, oszlopokat tűzifának hordták el, a pincéket föltörték, számos esetben a cserép mellett még a tetőgerendákat is elvitték, a gyümölcslopás módszerét sokszor a faágak letörése és elvonszolása jelentette. Most úgy néz ki a terület, mintha bombatalálat érte volna. A termelés leállása miatti anyagi kár is hatalmas, szerény becslések mellett is körülbelül harmincmillió forint évente, de legalább ennyire fájó veszteség, hogy Gyöngyöspata egyik legfontosabb közösségi színterét veszítette el, vészesen rövid idő alatt.

A faluban két hétig tartózkodó Szebb Jövőért Polgárőrség tevékenysége országos szintű felháborodást váltott ki, de az éremnek másik oldala is van: a falu lakóinak nagy része úgy érzékelte, hogy összességében (nyilván ebben a jelen lévő rendőri erőknek is szerepe volt) két évtizede nem érzett nyugalom és biztonságérzet volt tapasztalható. A faluközpont hídján megszűnt a gyerekbandák vámszedése (szó szerint értendő!), az idősek nyugodtan el tudtak menni misére, a postára vagy a boltba, nem kellett feléjük repülő kődaraboktól, köpésektől, szidalmaktól tartaniuk, és éjszaka is nyugodtan alhattak.

Ennél kisebb súlyú dolgok, de tény, hogy a szokásos ordibálás, kiabálás is megszűnt, valamint a lopott kábelek égetéséből származó, rákkeltő anyagokat tartalmazó füst sem rontotta a falu levegőjét. A lakosság nagy részének hozzáállását, és a már hosszú évek óta kialakult nyomást jelzi, hogy a 2800 lakosú faluban pár nap alatt 1005-en írták alá azt a petíciót, ami a Szebb Jövőért Polgárőrség helyben maradását kérte, amikor annak hatósági kiutasítása került szóba.

Tisztában vagyunk azzal, és fontosnak tartjuk deklarálni, hogy nem a helyi cigányság egésze felelős a fent leírt problémákért, számos becsületes és a közösséget építő család is él itt köztük. Ezért megértjük és sajnáljuk, ha ebben a két hétben bármilyen sérelem érte őket. De fontosnak tartjuk a nyilvánosság elé tárni, hogy sok száz ember, köztük kiemelten idősek és gyerekek, hasonló félelemben és sokszor megaláztatásban él már nem két hete, hanem sok éve. Azt szeretnénk elérni, hogy az ő problémáik se legyenek szőnyeg alá söpörve vagy bagatellizálva, hanem mind a hatóságok, mind a politika és a média segítsen rajtuk is.

Decemberben az iskolában hárman ájulásig vertek egy gyermeket, akit szülei át is írattak másik iskolába. Tettük indoklásakor azt válaszolták, szórakozásból cselekedtek. Az ilyenek miért nem érdekes hírek a jogvédők és újságírók számára? Kiemelendő az is, hogy az átlagosnál nem rosszabb bűnözési statisztikák hátterében félelem és kiábrándultság van, nagyságrendekkel több a valódi bűneset, mint amit hivatalosan lajstromba vesznek. Az egyik korábbi helyi képviselő munkájának hála egy civil gyűjtemény is született, amiben a rendőrségi statisztikáknál nagyságrendekkel több bűncselekményt dokumentáltak 2006-ban.

Csak a valódi integráció és rendfenntartás segíthet. De csakis az a fajta integráció, ami világosan különbséget tesz a közösséget építeni és az azt rombolni akaró egyének között, etnikumra való tekintet nélkül. Támogatni és segíteni kell mindenkit, aki rászorul, ha annak valódi célja a békés együttélés és az alapvető társadalmi normák betartása. De minden létező eszközzel föl kell lépni azokkal szemben, akik életmódjukkal, magatartásukkal másokat megkárosítanak.

Nyugalmat és biztonságot akar a falu, ehhez kérjük mindenki segítségét. Úgy érezzük, fordulóponthoz érkeztünk: vagy tovább erősödnek az eddigi folyamatok, és a Kecske-kői pincék után a lakóházak kerülnek sorra 5-10 éven belül, hogy cserepenként és téglánként lebontsák azokat, mint ahogyan az Ózd egyes részein, Arlón vagy sok-sok névtelen áldozattá vált észak-magyarországi kis faluban történt, vagy igazi rend szabja meg majd a mindennapokat. Csakis ekkor virágozhat föl újra a falu. A turizmus, a borászat, a gyümölcstermesztés mint perspektíva légvár marad, ha a háttérben félelemkeltő rablóbandák működhetnek.

A falu a tervek szerint földet és vetőmagot ad együttműködésre nyitott helyi cigány családoknak, hogy így fogódzót kapjanak a kiemelkedéshez. Kapát és vetőmagot is sokak adnának őszinte emberi jó szándékból és jól felfogott önös érdekből is. Vályogvető, valamint kosárfonó vállalkozás beindítása is szerepel az önkormányzat tervei között.

Gyöngyöspata segítséget vár. Nagyobb, állandó és hatékonyabb rendőri jelenlétet, szigorúbb bírósági és gyermekvédelmi gyakorlatot, a rövid hírnév elmúltával is rendet és nyugalmat a közösség minden tagja számára! Segítő kezeket kérünk, hogy segítő kezeket nyújthassunk egymásnak.

Gyöngyöspata lakossága többségének nevében, és a képviselőtestület jóváhagyásával, támogatásával, egy helyi lakos


A település képviselőtestülete is hallatta a hangját, az ő közleményüket is szó szerint közöljük:

Az utolsó szó jogán Gyöngyöspata Képviselőtestülete részéről

Gyöngyöspata Képviselőtestülete, s a ma még jelentős többségben a településen élő tisztességes emberek az utolsó szó jogán, mivel rajtunk kívül már mindenkit meghallgattak, szólunk az ország vezetőihez, a magyar közvéleményhez és a médiához.

Minden törvénytisztelő és rendet akaró embernek helye van Gyöngyöspatán, ha embertársait tiszteletben tartva tesz eleget kötelességeinek és gyakorolja jogait, óvja mindannyiunk környezetét, egészségét.

Ezt az alapvető elvárást azonban Magyarország sok száz településén éppen így megfogalmazzák, tehát ne kezelje senki elszigetelt egyedi jelenségként. E gondokat ne tartsuk Gyöngyöspata egyedi problémájának. A média, s a politikai erők, tisztelet a kivételnek, leginkább a maguk kénye-kedve szerint, pusztán önös érdekből vagy politikai tőke reményében, sokszor elferdítve, tájékozatlanul, túlzó módon nyilatkoznak, lejáratva, megbélyegezve egy ezeréves múlttal büszkélkedő települést. Értjük ez alatt a falu tisztességgel dolgozó lakóit, annak vezetőit. Mi több, nemzetközi fórum elé viszik becsmérlő módon községünk nevét, rasszistának, kirekesztőnek, megnyomorítónak bélyegezve az itt élő jó szándékú embereket.

A jövőbeni hasonló megnyilvánulások elkerülése érdekében nyomatékkal kérjük országunk és a parlamenti pártok vezetőit, hogy helyben tájékozódjanak a tényleges helyzetről a falu vezetésétől s a helyi emberektől. Kérjük a médiát, hogy pártok és szervezetek érdekeitől mentesen, valóban függetlenül, s kerülve a szenzációhajhászást, tájékoztassák a nemzetközi és hazai közvéleményt a gyöngyöspatai történésekről.

Gyöngyöspata Képviselőtestülete a továbbiakban nem járul hozzá a faluban tervezett, vagy már engedélyezett demonstrációkhoz, felvonulásokhoz, pártrendezvényekhez, s követeli, hogy a jogvédő szervezetek által gerjesztett hisztéria-hadjárat szűnjék meg!

Békét akar minden gyöngyöspatai lakos! Nyugalmat, amelyben biztonsággal végezheti mindennapi munkáját. A falu vezetése egy olyan, jogok és kötelességek egyensúlyán alapuló Magyarország példásan működő településén akar munkálkodni, ahol az ott élők mindezeket betartva és elfogadva élnek, élhetnek.

Az utolsó szó jogán: Gyöngyöspata nyugalmat, békét akar!

Gyöngyöspata, 2011. március 25.

Gyöngyöspata Képviselőtestülete

***

Kapcsolódó:
>> Megszólalt Orbán bizalmasa: Máshová vinnék a romákat <<

"...az unióban kezdik megérteni, hogy zsákutcába jutottunk. Európa húsz éven át - amióta az európai romák nyolcvan százalékának otthont adó kelet-európai országok felszabadultak
- szinte kizárólag emberi jogi problémának tekintette a kérdést. Azt mondták: nem kell a cigányokat diszkriminálni, és akkor minden rendben lesz. Ha azonban Északkelet-Magyarországon száz ember jelentkezik tíz munkahelyre, ott az élet maga egy nagy megkülönböztetés. Ráadásul a többséghez és a kisebbséghez tartozók kilátásai a nehéz sorsú keleti térségekben szinte egyformán rosszak.

- Kritizálja az uniót, amiért emberi jogi szemüvegen keresztül nézte a problémát. Magyarország viszont mintha a szociális rendszeren belül akarná letudni a cigánykérdést.

- A magyar állam alapelve sokáig az volt, hogy a romák problémáit a szociális ellátás színvonalának emelésével tudjuk megoldani. Ezt anyagilag nem bírjuk. Másrészt ma romák és nem romák tízezrei helyzetüket a változtatni akarás és képesség leghalványabb szikrája nélkül fogadják el. Berendezkedtek arra, hogy leszázalékolásból, segélyből, rokkantságból el lehet élni. Összeszámoltuk: a magyar szociális ellátórendszer 153 jogcímen folyósít támogatást rászorulóknak - mindenfajta teljesítmény elvárása nélkül. Oda jutottunk, hogy szankciók kellenek, mert sok szülő már a gyerekekről való gondoskodás felelősségét sem érzi át. Ezért iskolába járáshoz kötöttük a családi pótlék folyósítását, s hamarosan hároméves kortól kötelező lesz az óvoda. Olyan intézményrendszer is kell persze, amely nem diszkriminálja a cigány gyerekeket. De a kötelességeket elhanyagoló, automatikus támogatásokra épülő rendszer ma már a kilábalás egyik fő akadálya..."


Azt a látszatot akarták kelteni, hogy a romáknak menekülniük kell hazánkból

Alaptalan hisztériakeltés Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Azt a látszatot akarták kelteni, hogy a romáknak menekülniük kell hazánkból

Kiképzőtábor megnyitását jelentette be tegnapra Gyöngyöspatán a Véderő nevű félkatonai szervezet. Mivel a Vöröskereszt buszokkal reggel háromszáz nőt és gyermeket vitt el a településről, egyes szervezetek hisztériakeltésre használták ki az egybeesést, és világgá kürtölték, hogy evakuálták a romákat a faluból. Ezt később Selymes Erik, a segélyszervezet főigazgatója és Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője is cáfolta. Mint kiderült: a falusiak egy tervezett húsvéti üdülésre utaztak. A Véderő tábornyitását a rendőrség megakadályozta, Pintér Sándor belügyminiszter is a helyszínre utazott.

A rend törvényes őrei elvezetik a rend önjelölt őreinek vezetőjét

A hónap elején hirdette meg katonai alapismereteket oktató háromnapos gyöngyöspatai táborát a Véderő nevű félkatonai szervezet. A Magyar Vöröskereszt pedig ugyanezekre a napokra szervezett húsvéti kirándulást a helybéli, mélyszegénységben élő családoknak: százhetvenkét nőt és gyereket vittek csillebérci kirándulásra, további, körülbelül száz társukat pedig Szolnokra, egy előre tervezett húsvéti táborozásra.

A két esemény egybeesése miatt országos hisztériahangulatot keltettek tegnap: Farkas János, a Roma Polgárjogi Mozgalom országos alelnöke beszélt arról, hogy a településről ki kellett menekíteni a cigányokat. A helyszínen tartózkodott Richard Field Magyarországon élő amerikai üzletember is, aki azt állította: ő riasztotta a Vöröskeresztet, és közösen szervezték meg a romák evakuálását. Selymes Erik, a Magyar Vöröskereszt elnöke lapunknak tegnap mindezt cáfolta. Mint kiderült, a húsvéti táborozást előre tervezték, szó sem volt semmiféle evakuálásról. Ezt megerősítette Haraszti István, a csillebérci tábort üzemeltető kft. ügyvezető igazgatója is.

Időközben Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője felhívta a figyelmet arra, hogy a Magyar Közlönyben tegnap megjelent a szabálysértésekről szóló kormányrendelet módosítása, amelynek értelmében mindenki, aki „közterületen vagy nyilvános helyen olyan, a közbiztonság, közrend fenntartására irányuló tevékenységet végez, amelyre jogszabály nem jogosítja fel, vagy ilyen tevékenység látszatát kelti”, százezer forintos bírsággal sújtható. Kocsis Máté, a Fidesz országgyűlési képviselője, a honvédelmi és rendészeti bizottság elnöke közölte: „Az állam nem osztozik senkivel a rendfenntartás jogán.”

A rendőrség hatékonyan lépett fel a kiképzőtábor szervezőivel szemben: a nyitás előtt mindenkit távozásra szólítottak fel. Gyöngyöspatára utazott Pintér Sándor belügyminiszter is, aki a helyszínen közölte: nyolc embert állított elő a rendőrség, s várhatóan már ma bíróság elé állítják őket.

Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke lapunknak tegnap este úgy nyilatkozott, hogy nem tartja szerencsés ötletnek a gyöngyöspataiak kitelepítését: „Nem ez a megoldás”. Mint mondta, kommunikációs trükknek tartja, hogy táboroztatásról vagy evakuálásról beszélünk, mert „ha a szervezők kirándulásnak mondják, a helyi cigányok pedig menekülésként élik meg az eseményeket, az semmit sem változtat a dolgokon”. Horváth Aladár szerint a tegnapi események legnagyobb haszna, hogy a kormány felismerte, szégyenletes események történnek az országban. Erről beszélt Pintér Sándor belügyminiszter is, amikor kijelentette: „Gyöngyöspatán olyan szégyenletes események történtek, amelyek nem történhettek volna meg”, majd hozzátette: „Senkinek nem volt oka arra, hogy elmeneküljön a faluból”. Pintér Sándor hangsúlyozta, a rendőrség fenntartja a rendet, és akik ezt megpróbálták megbontani, azokat előállították.


Field, a kezdeményező

Az Index szerint Richard Field amerikai üzletember kezdeményezte a gyöngyöspatai „mentőakciót”. Field egy óvoda támogatásának ügyében járt kedden a településen, ahol elmondása szerint találkozott Farkas János roma vezetővel. Tőle hallott arról, hogy a hét végén fegyveres gyakorlatozást szervez a Véderő a cigánysor mellett. Field szerint a romák úgy tudták, késekkel, lőfegyverekkel érkeznek majd a szélsőséges fiatalok a táborba. Az üzletember azt mondta, ezért kereste meg a Vöröskeresztet, és a romák szállítását ők kezdték szervezni, a buszokat a hatvani Volántól bérelték. Emlékezetes, hogy Field tavaly csaknem tizenegymillió forinttal támogatta az LMP választási kampányát. Akkor úgy fogalmazott: „A támogatást befektetésnek tekintem a magyar demokráciába, egyben a gyermekeim jövőjébe”.


Szó sem volt evakuálásról

5 perces interjú: Selymes Erik, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója

– Valóban a Vöröskereszt evakuálta a nőket és gyermekeket a településről?

– Szó sincs semmiféle evakuálásról. A Magyar Vöröskereszt szervezésében és a szervezet segélyalapjának terhére, a családok kérésére vittük táborozásra a gyöngyöspataiakat.

– A kérés indoklásában szerepelt a Véderő lőgyakorlata?

– Nem volt szükség különösebb indoklásra. A Vöröskereszt minden évszakban szervez hasonló táborokat nemcsak gyerekeknek, de nyugdíjasoknak és családoknak is. Nagyon szerteágazó a tevékenységünk, vannak táboraink, amelyekben fogyatékos és egészséges gyermekek együtt vesznek részt, de alkotó-, elsősegélynyújtó- és úszótáborokat is szervezünk.

– A tudósításokban azt olvastuk, hogy a Vöröskereszt Richard Fielddel, a Magyarországon élő amerikai üzletemberrel közösen szervezte meg a cigányok evakuálását. Részt vett Field úr esetleg a táborozás előkészítésében?

– Tudok róla, hogy Field úr ott volt tegnap Gyöngyöspatán, de a tábort a Vöröskereszt önállóan szervezte.

– Kimondhatjuk, hogy egyes szervezetek politikai okokból rájátszottak a Vöröskereszt táborára?

– Ezt nem szeretném kommentálni, mert a Vöröskereszt alapelvei közé tartozik a pártatlanság és a függetlenség.

– Miért éppen a gyöngyöspatai nőket és gyermekeket vitték most üdülésre?

– A legnagyobb rászorultság vezérelt bennünket, mert ezek mélyszegénységben élő családok, ha most nem visszük el őket erre a táborozásra, vélhetően egész évben nem tudnak üdülésre eljutni. Gyöngyöspatán már korábban jelen voltunk, az árvíz után megtisztítottuk a patak medrét, most pedig a Föld napja alkalmából az otthon maradt férfiak füvet nyírnak, bokrokat metszenek.

MH-összeállítás

|
Hozzászólások Hozzászólások (28

Kibújt a szög a zsákból

Egymilliót megér neki. 

Gyurcsány egymillió forintot ajánlott fel a gyöngyöspatai romák segítésére

2011. április 27. 08:42

Gyurcsány Ferenc egymillió forintot ajánlott fel a gyöngyöspatai romák segítésére; a volt szocialista kormányfő ezt kedd éjszakai Facebook-bejegyzésében közölte. Gyurcsány Ferenc a pénzt "evakuálásra, szállításra, átmeneti szállásra" ajánlotta fel - olvasható a "Nácikérdés Gyöngyöspatán" című bejegyzésében. A volt miniszterelnök, "igazat adva" Lévai Júliának, a Galamus-csoport tagjának, azt írta: "Gyöngyöspatán nem cigánykérdés van, hanem nácikérdés. És egyre inkább így van és így lesz az egész országban is" - fűzte hozzá.

"Önmaguk tiszta magyarságában és mások sármagyarságában elvakultan hívő és hitüknek radikális tettekkel nyomatékot adó náci társaságok, csoportok fenyegetnek bennünket" - fogalmazott Gyurcsány Ferenc, hozzátéve:

(Fenyegetőzik is:)

"Gyöngyöspata egyre mélyülő drámája nemzeti tragédiává fog pillanatokon belül válni, ha nagyon gyorsan nem cselekszünk".

 

A szocialista politikus szerint dolga van a kormánynak a rendfenntartással, "ha kell a nácizmus szelleme és gyakorlata elleni hatékonyabb fellépést segítő új jogi normák állításával".

 

"Dolga van minden demokratának, hogy ne tűrje a náci mocskot, ne tűrje magyar emberek félelembe hajszolását, félelemben tartását". Ki menjen demonstrálni, ki nyújtson jogi segítséget, ki adjon fedélt a menekültek feje fölé. Más meg segítsen pénzzel. "Én egymillió forintot ajánlok fel a gyöngyöspatai romák segítésére. Evakuálásra, szállításra, átmeneti szállásra" - fogalmazott Gyurcsány Ferenc.

 

A Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai március elejétől több mint két hétig járőröztek a településen, majd az április 22-e és 24-e közötti időre a Véderő elnevezésű szervezet honvédelmi alapismereteket oktató tábort hirdetett meg a község határában, a roma telep szomszédságában lévő, Kecskekő elnevezésű területre. A tábor meghirdetett időtartamára, a Vöröskereszt közreműködésével Csillebércen, illetve Szolnok-Tiszaligeten helyeztek el 267 gyöngyöspatai roma asszonyt és gyermeket, akik vasárnap tértek vissza a faluba.

 

A Véderő táborában megjelentek közül nyolc személyt, köztük a szervezet vezetőjét, Eszes Tamást, még 22-én, pénteken őrizetbe vette a rendőrség garázdaság szabálysértés gyanújával. Ugyanakkor az Egri Városi Bíróság húsvéthétfőn, nem jogerősen megszüntette velük szemben az eljárást.

 

Kedd este verekedés tört ki a településen. A konfliktus a Véderő elnevezésű szervezet tagjai és a helyi romák egy csoportja között robbant ki, eddig pontosan nem tisztázott okból. A verekedésben négyen megsérültek, egyikük súlyosan.

 

A faluba több száz rendőrt vezényeltek, több embert elő is állítottak.

 

(MTI)


2011. április 25., hétfő

Jó Itt Site - MAGYARORSZÁG ÚJ ALKOTMÁNYA

 "Bizakodjunk kellő alázattal, hogy ez a lelket felemelő ünnep most az új kezdet esélyét hozza el kivétel nélkül minden magyar ember számára. Legyen béke, szabadság és egyetértés. Adja Isten, hogy így legyen" - zárta szavait Schmitt Pál.

 A televíziós közvetítés a Himnusz hangjaival ért véget.