Blogarchívum

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rágalmazás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rágalmazás. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. augusztus 1., hétfő

Strasbourghoz fordulnak Budaházyék - LÁNCHÍD RÁDIÓ FM 100.3

Ügyvédje szerint egyre nehezebben viseli a börtönt Budaházy György. Szikinger István bejelentette: a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordul.

Szikinger István a terrorcselekménnyel vádolt férfi családtagjaival közösen tartott sajtótájékoztatót a Kozma utcai börtönnél. Budaházy édesanyja azt állította, hogy fiának nem adják oda a beküldött vitaminokat. A védő pedig arról beszélt, hogy az apahiány Budaházy György kislányának bizonyíthatóan pszichikai károsodást okozott.

Szikinger István bejelentette: a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordul, hogy érvényt szerezzen a tisztességes eljáráshoz való jognak. „Ez a letartóztatás is, – azt gondoljuk – teljesen indokolatlan. Ennek a letartóztatásnak a fenntartása is kapcsolódik az eljárás nem tisztességes voltához. Abban a tekintetben mindenféleképpen, hogy Budaházy Györgyre azt mondták, hogy fennáll nála a szökés és a bűnismétlés veszélye. Az első letartóztatási végzésben megállapították, hogy nem áll fenn a szökés veszélye” – fogalmazott a védő.

Budaházy György 2009 júniusa óta van előzetes letartóztatásban. Az ügyészség szerint ő volt az egyik vezetője a Hunnia Mozgalomnak, amely az előző ciklusban Molotov-koktélokat dobott balliberális országgyűlési képviselők otthonaira.

(hírTV)


2011. január 16., vasárnap

Schiff András: Bayer Zsolt egy megvadult fasiszta

  2011. január 16., vasárnap, 13:03 • Utolsó frissítés: 2 órája
Szerző: MTI
http://hvg.hu/vilag/20110116_schiff_andras_mediatorveny
Csak bátorság! címmel közölt interjút vasárnap Schiff Andrással a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung.

A konzervatív német hetilapnak nyilatkozó zongoraművész sajnálattal állapítja meg, hogy a médiatörvény kapcsán "nagyon kevés bátor hang hallatszik ma Magyarországon, ott erős apátia uralkodik. A másik oldal, a szélsőjobb viszont nagyon hangos és agresszív, elsősorban a névtelen internetes blogokon."

Az újságíró felidézte Schiffnek a The Washington Postban közzétett olvasói levelét, amely a zongorista szerint reagálás volt az amerikai újságban korábban megjelent, Magyarország "putyinizálódását" szóvá tevő cikkre. "Ezt követően sok magyar engem gyalázó leveleket írt a szerkesztőségnek, s amikor ezeket a lap nem közölte le, nyomban téma lett a nemzetközi zsidó összeesküvés" - mutatott rá Schiff.

A német hetilap munkatársa felidézte Bayer Zsolt januári cikkét, amelyben a Magyar Hírlap publicistája egyebek között azt írta, hogy 1919-ben nem gyilkoltak meg elég baloldalit, és Schiffet név szerint is említette más zsidókkal együtt (Cohen, Cohn-Bendit, Schiff). Erre reagálva a zongoraművész kijelentette: "Abszolút nemkívánatos személy lettem Magyarországon. Nem hiszem, hogy valaha is újra fel fogok lépni Magyarországon, vagy akárcsak beutazom az országba. Elvégre nem vagyok hős."

A német újságíró emlékeztetett arra, hogy egy ellenzéki politikus a fenti cikk miatt följelentette Bayert, mintegy tesztelendő azt az állítást, hogy a médiatörvény csakugyan a gyűlöletbeszéd és az antiszemita kirohanások megakadályozását célozza. Erre reagálva Schiff leszögezte: "Bayer egyike azon keveseknek, akik nem névtelenül írogatnak. Ő egy megvadult fasiszta, ha nem magyarul írná a cikkeit, már világraszóló botrány lett volna belőlük. Bizonyos vagyok benne, hogy nem lesz baja ebből. A bizottság öt Fidesz-tagból áll, elnöke, Szalai Annamária korábban pornóújságot adott ki. Ők öten döntik el, ki a barát és ki az ellenség."

Arra a fölvetésre, úgy gondolja-e, hogy ha többen értenének magyarul a világon, akkor már régóta nagy felháborodás tört volna ki, Schiff András igenlő választ adott. "A magyar szinte olyan, mint egy titkos nyelv, nagyon kevesen értik. Ez a szerencséje ennek a csőcseléknek, amely most dirigál."

A német hetilap tárcarovatában közölt interjú mellett olvasható Zilahy Péter terjedelmes írása Sírjunk vagy nevessünk? címmel a magyarországi állapotokról. A 40 éves író hol komolyan, hol szarkasztikusan mutatja be a tavalyi országgyűlési választások után kialakult helyzetet. Írása végén párhuzamot von a mai Magyarország és Shakespeare Vízkereszt, vagy amit akartok című vígjátéka között.

"Shakespeare darabja, a félreértések tisztázódása után, jó véget ért - erre volna szükség Magyarországon is. Nem tudjuk komolyan elképzelni, hogy Orbán Viktor, az Európai Unió soros elnöke, mindazt alá fogja ásni, amiért húsz évvel ezelőtt az ellenállás hőseként harcolt. Ez már-már shakespeare-i húzás volna - éppoly tragikus, mint amennyire komikus. Reméljük, hogy ez a kihívás csak erősíteni fogja a magyar demokráciát, Orbán pedig olyan politikusként vonul be a történelembe, aki Magyarország és Európa érdekeiért szállt síkra - nem pedig egyikeként azoknak a hihetetlen lúzereknek, akiknek az I. világháború óta sikerült kormányozniuk ezt az isten háta mögötti országot."