Blogarchívum

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mihilapja. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mihilapja. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. március 30., szerda

Belharc az MVSZ-ben?

Miért nem kell Patrubány a hatalomnak?!
...és miért lett támadások célpontja a Magyarok Világszövetsége...

Patrubány Miklós előtt Csoóri Sándor volt a Magyarok Világszövetségének elnöke. 2000-ben az új elnököt mindjárt megválasztása után rengeteg rágalom érte, például olyan, hogy a román titkosszolgálat tagja, besúgó, szabotőr satöbbi, pedig csak arról volt szó, hogy a MVSZ-ből valakik (sajnos tudom, kik) egy madzagon rángatható, fejbólintó szervezetet akartak csinálni, hogy bármikor elővehessék valaminek a támogatására vagy ellenzésére, mint annak idején a Hazafias Népfrontos és hasonló pártállami gittegyleteket és a Világszövetséget is... Ám a "felülről kiküldött elnökjelölt" láttán a székelyek összefogtak, mert látták, hogy mi készül megint a magyar nemzet megrontására, és a maguk soraiból választották meg Patrubányt. Ennél jobban az akkor uralkodó pártot és vezetőit nagyobb sérelem nem is érhette volna, és ugyanúgy kezdtek viselkedni, mint elődeik, a bolsevik pribékek. Ezért jött a rágalmazás (ami azóta is tart), ügynökök beépítése a Világszövetségbe, illetve belső emberek megzsarolása vagy megvásárlása (K.K., G.GY stb.). És parlamenti döntéssel, a Fidesz javaslatára és többségben megvonták a MVSZ költségvetési támogatását. 11 év óta egy fillér magyar állami támogatást sem kapott a Magyarok Világszövetsége, de a békéscsabai szlovák szervezet milliókat, amiből azok például tavaly azért utaztak Versailles-ba június 4-én, hogy hálát adjanak ezért a bűntényért!!! (ott voltam, láttam a "hálás szlovák nép" koszorúját).

Sokan visszasírják a MVSZ állítólagos "fénykorát" 2000 előtt, amikor évente több százmilliót herdáltak el reprezentációra, dőzsölésre, drága szállodai szobákra, repülőjegyekre, fogadásokra, baráti társaságuk fércműveinek drága honoráriummal felbokrétázott kiadására, és akkor Csoóri Sándor volt az elnök, "körülvéve a léhűtőktől..." Sajnos, akárkik is voltak ott, ha később a szövetség ellen támadtak, akkor magukat gyalázták meg, bármit is tettek annak előtte, de lehet az is, hogy csak balekként elhitték azt, amit a titokminiszter vagy valami hasonló ápolásra szoruló egyén hamisított Patrubány állítólagos múltjáról. Bevallom őszintén, kezdetben engem is megtévesztettek a hitelesnek tűnő pletykák, ami annak is köszönhető, hogy nem voltam a "kondér" közelében, és engem nem is kívántak bevonni a Világszövetség munkájába, mert tudhatták, hogy undorodom az alibizmustól, a látszattevékenységtől és a közpénzek elherdálásától, s ha ilyet látok, nem hallgatom el. Nem is hívtak meg, b ár a Csemadok, a Pedagógusszövetség elnökségében is ott voltam, az Együttélés alelnökeként és prágai frakcióvezetőjeként talán legalább megkérdezhették volna, hogy miben segíthetek. Volt ott viszont ingyenélő, pénzherdáló, fejbólintó elegendő... Sajnos. Én akkor csatlakoztam, amikor látnom kellett, hogy egy aljas rágalomhadjárat folyik a Világszövetség ellen, amelyekről nekem is bizonyos, ám ellenkező adataim voltak, és akik Patrubányt rágalmazták, azokról egyszerre csak kiderül, hogy bizony ők szerepelnek az ügynöklistán, és nem Patrubány. És azt is láttam, hogy a MVSZ pénz nélkül is egy olyan tevékenységet végez a nemzet szolgálatában, ami a legfontosabbak közé tartozik, de sem a pártok, sem más szervezetek nem mertek vállalni, olyan dolgok, amilyenekre én is feltettem az életemet (Trianon újraértékelése és nemzetközi rehabilitálása, magyar állampolgárság visszaadása, magyar őstörténet, rokonnépeink Belső-Ázsiában, az államadósság elemzése, Szent Korona tan, nemzetegyesíté s, a benesi dekrétumok elítélése, a szabadkőműves nemzetvesztők leleplezése stb.). Legutóbb pedig talán az a bűnünk, hogy a MVSZ kiáll a Szent Korona tanát követő magyar történelmi alkotmány jogfolytonosságának helyreállítása mellett (Magyarságtudományi Füzetek 10. kötet), ezért jöttek a felbérelt provokátorok és ügynökök által indított újabb rágalmazó támadások...

Amit most az alábbiakban közzéteszünk, az viszont nem hamisítvány, hanem Rákosi Mátyás jóságának dicshimnusza az előző elnök tollából. Ezek után, ennek fényében tegyék mérlegre a 2000 előtti és utáni Világszövetség vezetését, ha már az előélet vizsgálata ennyire lényeges a MVSZ-ből kihullott férges gyümölcsöknek.

Mihályi Molnár László
a Felvidéki Országos Tanács alelnöke, az MVSZ Elnökségének póttagja

Csoóri Sándor
Aranyos madaram

Aranyos madaram,
sárgatollú madár,
Merre szálltál eddig?
régen láttalak már.

Régen jártál erre,
Régen énekeltél,
Sugaras nyarunkról
még nem is meséltél.

Tavasz óta fekszem
Álnok betegségben
És te még csak meg se
Látogattál engem.

Gyönyörű madárkám.
Gyere szállj a fámra,
Levélejtő fámról
Szobám ablakába.

Bíztató éneket
Dalolj onnan nékem:
Feledjem a bajom,
Feledjem egészen!

És hogyha útra kelsz
Csillaggyúlás előtt
Budapestre repülj,-
Ne is tarts pihenőt!

Rákosi elvtársnak
szállj az ablakába,
S illendően, szépen
kocogtass be nála.

Mondd meg neki, mondd meg,-
de ne panaszlóan -
hogy betegen fekszem,
azért nem hall rólam.

Mondd meg neki, mondd meg,
Így, ahogy üzenem:
hogyha felépülök,
tüstént fölkeresem.

És a színe előtt
teszek hitet rája:
Én leszek a leghűbb
Ifjú katonája.

1953.

Továbbította az MVSZ Sajtószolgálat

*** www.nemzetihirhalo.hu *************

2008. december 5., péntek

MIHI lapja

http://www.igazsaglap.extra.hu/ELOSZTO.html
http://www.igazsaglap.extra.hu/ELOSZTO.html
"1csaby wrote on Dec 4, edited on Dec 4
Pár éve láttam elősször az oldalt...Képrázatos ahogy védi és ápolja Svédországból is a magyarságát,és ad erőt mindenkinek aki megnézi.......Csodállni tudom csak,és felnézek rá!!!Káprázatosan szép,igényes munkái vannak!!Isten áldja!"