Blogarchívum

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Zuschlag János. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Zuschlag János. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. március 9., vasárnap

Halálos fenyegetést kapott Zuschlag János

Halálos fenyegetést kapott Zuschlag János:

'via Blog this'

Halálosan megfenyegették Zuschlag Jánost. Az MSZP börtönviselt országgyűlési képviselője szerint ez egyértelműen összefüggésben van azzal, hogy pénteken interjút adott a Napi Gazdaságnak, melyben azt állította, hogy 2006-ban ötvenmillió forintot kapott a szocialisták titkos széfjéből azért, hogy így megszabaduljanak tőle. A Blikk.hu közben arról ír, hogy ellopták a hétfőn megjelenő Zuschlag-könyv szerzőjének laptopját.
Zuschlag János a Hír TV-nek a fenyegetésről azt nyilatkozta: nem gondolta, hogy ilyen még történhet vele. Mint mondta: egy bevásárlóközpont ajtajában egy 40 év körüli férfi azt mondta neki: „Ezt nem felejtjük el neked, és ezért meg fogsz halni.”
Zuschlag szerint egy ellenzéki aktivista vagy az ő ideológiájukat valló egyén lehetett a fenyegető, mivel az ő érdekeiket sérti a hétfőn megjelenő könyve. Az MSZP egykori országgyűlési képviselője feljelentést tesz a rendőrségen. Mint fogalmazott: „Véletlenül sem szeretném, hogy akár a családomat, vagy akár engemet rendszeres jelleggel lehessen fenyegetni.”
Halálosan megfenyegették Zuschlag Jánost
Halálosan megfenyegették Zuschlag Jánost
Ismert, a hatéves börtönbüntetéséből tavaly szabadult volt politikus önéletrajzi könyvet írt, és ennek kapcsán többször nyilatkozott a napokban.
Szigetvárit nem érdekli Zuschlag megfenyegetése
Az MSZP elnöke továbbra sem akar nyilatkozni a Zuschlag-ügyben, Mesterházy Attila korábban is csak annyit reagált, hogy szerinte volt párttársa nem mond igazat.

Zuschlag János halálos fenyegetéséről a Hír TV megkérdezte Szigetvári Viktort is, aki annak idején Mesterházyval együtt a Gyurcsány-féle sportminisztériumban dolgozott. Az Együtt–PM társelnöke szerint Zuschlag azért kapott fenyegetést, mert hazugságokat állított a Napi Gazdaságban megjelent pénteki interjúban.

„– Hallott arról, hogy halálosan megfenyegették Zuschlag Jánost?
 Nem, de nem is érdekel…
 Nem érdekli?
 Nem, hát sajnálnám, ha bármi fenyegetést kapna, de nyilvánvalóan viselnie kell azon hazugságainak a következményét, amiket ő hazudik a napokban.”

Ellopták a szerző laptopját

A Blikk.hu információi szerint ismeretlenek szombaton ellopták a Zuschlag-könyv szerzőjének, Szalai Viviennek a laptopját. Az író autóját az Andrássy úton törték fel, amelyből kiemelték a hordozható számítógépet, rajta a Zuschlag János történetét feldolgozó kötet kéziratával, illetve a teljes levelezéssel. A szerző lopás miatt tett feljelentést a rendőrségen.

Megállapodott Lendvaiékkal, hogy visszalép

Zuschlag János a Napi Gazdaságnak adott exkluzív interjúban felidézte, 2004-es botrányos távozását követően az MSZP pártvezetése azt remélte, hogy el fog tűnni, de 2006-ban megint képviselőjelöltnek választották, amitől „rosszul lett a teljes pártvezetés”. „A végén megállapodtam a Lendvai–Szekeres–Szilvásy trióval, visszaléptem, és kaptam ötvenmillió forintot egy nejlonszatyorban.”
A „legendás széfről” azt mondta: „Persze, tele volt pénzzel, volt benne vagy pár száz millió forint. Ott állt a régi székház második emeletén, rajta egy MSZMP-címerrel.” Csak az éppen aktuális pártpénztárnok engedélyével lehetett hozzáférni a széfhez, a pénz általában zűrös ügyek elintézésére, a pártelnök költségeire, kampányokra kellett.
Zuschlag a Simon Gábor által parkoltatott 240 millió forintról azt nyilatkozta, kizártnak tartja, hogy Simon, akit egyébként húsz éve ismer, „egyszemélyes buliban tudott volna megszerezni ennyi pénzt”. Szerinte egyedül elintézni effajta dolgokat úgy, hogy nem is tud róla senki, az MSZP rendszerének a jellegzetességei miatt nem lehet.

„Gyurcsányék feláldoztak”

Zuschlag beszélt Gyurcsány Ferencről is, aki sportminiszterként a pályázatok elbírálásánál mindenre rábólintott. A volt MSZP-s országgyűlési képviselő arról is beszélt, hogy Gyurcsány „nagyon utálta Mesterházyt”, míg Keszthelyi Andrást, Szigetvári Viktort és Szilvásy Györgyöt kedvelte. Az interjúban felidézte, hogy Gyurcsány korlátozta Mesterházy mobiltelefon-használatát.
A szombati Blikknek azt is elárulta: Gyurcsány Ferencet tartja fő árulójának. Az egykori szocialista politikus szerint a volt kormányfő a legdurvább szavakkal adta ki az útját, miután 2004 októberében a holokauszt áldozatain viccelődött. A hétfőn megjelenő könyvében így fogalmaz: „Gyurcsány és társai feláldoztak engem. Gyűlöltek, mert okos voltam, törtető, és nem féltem tőlük.” A Blikk kereste Gyurcsány Ferencet is, aki nem kívánt nyilatkozni.

Menekülnek a kérdések elől a baloldalon

Mesterházy Attila sem kívánt nyilatkozni az ügyben. Az MSZP vezetője szombaton a nőnapi ünnepségre érkezve a rá várakozó újságírók kérdései elől gyorsan bemenekült inkább a pártházba. Mesterházy pénteken is csak annyit reagált, hogy egy szó sem igaz a Zuschlag-interjúból. Horváth Csaba, a szocialisták fővárosi frakcióvezetője viszont megjegyezte, hogy szerinte egykori párttársuk akormánypártok megrendelésére hazudik. Botka László a hétvégén egy szegedi gasztronómiai fesztiválon semmilyen kérdésre nem volt hajlandó válaszolni a Zuschlag-ügyben.
Zuchlag-ügy: Mesterházy menekül
Zuchlag-ügy: Mesterházy menekül
A Zuschlag-interjú megjelenése után pénteken sorra jelentették be, hogy elmaradnak a Kormányváltás politikusainak sajtótájékoztatói.
A Fidesz egyébként visszautasítja azokat a vádakat, miszerint a háttérből valójában a kormánypárt fizeti Zuschlag János vallomástételét a sajtóban. Gátlástalanul hazudik a baloldal, ha menekülni kell – így reagált Kocsis Máté a Hír Televízió P8 című műsorában arra, hogy az MSZP tagadja Zuschlag János vádjait. A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint megdöbbentő, hogy újabb és újabb ügyekben kényszerülnek magyarázkodásra a szocialisták.

2014. március 8., szombat

Zuschlag: Gyurcsány kegyetlen volt, rideg és közönséges

Zuschlag: Gyurcsány kegyetlen volt, rideg és közönséges:

'via Blog this'

Gyurcsány Ferencet tartja fő árulójának Zuschlag János. A volt MSZP-s képviselő mindezt a Blikknek nyilatkozta. A frissen szabadult, egykori szocialista politikus szerint a volt kormányfő a legdurvább szavakkal adta ki az útját, miután 2004 októberében a holokauszt áldozatain viccelődött.
„Zuschlag! Itt az a pont, amikor a biciklit el kell tolni! Nem, talán ez így nem érthető. Másképp fogalmazok: ha most végre nem takarodsz el, akkor beleb...szunk a földbe. A miniszterelnök szemhéja enyhén rángatózni kezdett. Az arca égővörös volt, a szája egyetlen vékony csíkká változott. Kegyetlen volt, rideg, közönséges...”. Így emlékezik vissza a hétfőn megjelenő könyvben Zuschlag János arra a Gyurcsány Ferenccel folytatott beszélgetésre, amely után kénytelen volt lemondani mandátumáról. Zuschlag úgy fogalmaz: „Gyurcsány és társai feláldoztak engem. Gyűlöltek, mert okos voltam, törtető, és nem féltem tőlük” – áll a Blikk birtokába jutott kéziratban.

Takarodj

Nejlonszatyor, MSZMP-matrica
Nejlonszatyorban átadott ötvenmillió forintról, a régi MSZP-székházban lévő, százmilliókat rejtő, MSZMP feliratú legendás széfről, valamint Gyurcsány Ferencről és Mesterházy Attiláról is beszélt Zuschlag János, aki kiszabadulása óta először nyilatkozott. A volt politikus a Napi Gazdaság pénteki számában megjelent interjúban arról is beszélt, hogy Simon Gábor eltitkolt 240 milliójáról az MSZP vezetésének is tudnia kellett, egyedül nem lehetett volna elintézni ilyen dolgokat.
„Szóval: Zuschlag, takarodj... Mondta ezt az a miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc, akinek a szennyesét mostam hónapokig. Volt is mit. Sok mindennel gyanúsították: hogyan vásárolta meg a balatonőszödi nyaralót, honnan lett a timföldgyára, a milliói, az árambizniszben való részvétele. És nekem kellett minden egyes alkalommal kiállnom, és azt mondanom, hogy Gyurcsány Ferenc pedig tisztességes politikus” – kesereg a könyvben a volt honatya. Gyurcsányról azt állítja: a volt kormányfő – még sportminiszterként – az őt börtönbe juttató ügyekről is tudott. „A legfőbb kérdés, ami mindenkit érdekelt, hogy Gyurcsány tudott-e arról, hogy a civil szervezetek és alapítványok rendre nem tartják meg azokat a rendezvényeket, amelyekre pénzt igényeltek, azokat fiktív beszámolókkal látják el, hamis számlákkal igazolják. Gyurcsány persze mindent tagadott. Szerintem meg hazudott”.

Feri nem érti

Az okokat Zuschlag János hosszan fejtegeti. Így például a pályázati rendszerben olyanok dolgoztak, akiket jobbára a kormány nevezett ki. Gyurcsány kabinetje is átnézte a pénzek elbírálását tartalmazó döntési listákat. Valamint Gyurcsány tevékenyen részt vett a pénzek elosztásában: komolyabb pályázatok esetében folyamatosan ő „igazította el” Zuschlagot.
A Blikk kereste Gyurcsány Ferencet is, aki nem kívánt nyilatkozni. Munkatársa azzal hárította el kérdéseinket, hogy a DK elnöke „egy köztörvényes bűnöző állításaira nem reagál”. Korábban ugyanakkor Gyurcsány feltöltött a Facebook-oldalára egy Zuschlag tárgyalásán készült videót. Ezen lejátszanak egy lehallgatott telefonbeszélgetést, amelyen a vádlott amiatt panaszkodott, hogy egy bizonyos Feri nem akarja elfogadni a korrupciót. „Ezt nem érti a Feri, hogy ez egy pénzből és erőből működtetett rendszer. (...) Tényleg azt hiszi, hogy mindenki más hülye, korrupt, disznó, állat rajta kívül”– panaszkodott Zuschlag.

Újabb kínos kérdésre várnak választ a szocialistáktól

A Fidesz várja a szocialisták válaszát a Zuschlag János újabb ügyében felmerült kérdésekre. Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője egy más témában tartott sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, Zuschlag János újabb ügyén nagyon meg vannak döbbenve. Hozzátette: a Fidesz – és biztos benne, hogy többnyire az emberek is – várják a szocialisták magyarázatát, hogy mi is ez az egész.

A Zuschlag-interjú megjelenése után pénteken egyébként sorra jelentették be, hogy elmaradnak a Kormányváltás politikusainak sajtótájékoztatói.