XII. Pius pápa: Datis nuperrime

2) Datis nuperrime

Tisztelendő testvérek!

Üdvözletünk és apostoli áldásunkat küldjük.

Hozzátok, a katolikus világ tisztelendő pásztoraihoz a közelmúltban intézett körlevelünkben ama reményünknek adtunk kifejezést, hogy végre-valahára Magyarország igen nemes népére is rámosolyog az igazságosságra és szabadságra épülő béke új hajnala, mert úgy látszott, hogy rendeződnek e nemzeten belül a közviszonyok.

Azok a hírek azonban, amelyek ezt követően jutottak el hozzánk, keserű szomorúsággal töltötték el lelkünket: mert szerte a magyarok városaiban, községeiben és falvaiban ismét magyarok vére ömlik, akik lelkük mélyéből áhítják az igazi szabadságot. Ami hazájuk belső rendjében már helyreállt, azt erőszakkal ismét fölforgatták és elpusztították, és a vérző népre idegenek fegyvereivel kényszerítették rá a szolgaságot. Nem állhatjuk meg, hogy ezeket a gyászos eseményeket, amelyek nemcsak az összes katolikusokat, hanem az összes szabad nemzeteket is megrendítő szomorúsággal és méltatlankodással töltik el, hivatalunkkal járó lelkiismeretünk parancsára meg ne sirassuk és el ne ítéljük. Majd meglátják azok, akiknek parancsára e szomorú gaztettek történtek, hogy a népeket megillető szabadságot nem lehet eltörölni emberek vérének ontásával.

A magunk részéről mi, akik mindenki iránt atyai érzelemmel viseltetünk, sohasem tartjuk megengedhetőnek, hogy bármelyik fél részéről is igazságtalanul bármiféle erőszakot, bármiféle vérontást alkalmazzanak, de minden népet és társadalmi osztályt csakis olyan békére buzdítunk, amely igazságosságon, szabadságon,  szereteten alapul és abból táplálkozik. De amit az Úr Káinnak mondott: … „Öcséd vére felkiált hozzám a földről”, ma is igaz: a magyar nemzet vére nagyon is az Úrhoz kiált, aki van olyan igazságos bíró, hogy ha a magánembereket gyakran csak haláluk óráján sújtja bűneik miatt, a népek vezetőit azonban, akik jogtalanságot követnek el másokon, s nemzeteiket olykor már a mulandó életben is megbünteti, mint a történelem tanúsítja.

Ezért esdeklő szóval kérjük, indítsa meg a nagy irgalmasságú Megváltó azok lelkét, akiknek az akaratától függ ez a dolog, olyannyira, hogy érjen immár véget ez a jogtalanság, mindenféle erőszakot fékezzenek meg, s valamennyi nép békességre térve, békés és szelíd eszközökkel jusson egyességre.

Különösképpen pedig azok számára, akik a gyászos események közepette szörnyű gyilkosság áldozatai lettek, a végtelen irgalmú Istentől örök világosságot és véget nem érő nyugalmat kérünk a mennyekben; és azt óhajtjuk, hogy a keresztények összessége ennek az érdekében is fűzze a miénkhez esdeklő könyörgéseit.

Ezek közlése mellett a mennyei ajándékok kieszközlőjét és atyai jóakaratunk tanúságát, apostoli áldásunkat küldjük egyrészt tinéktek Tisztelendő Testvérek, egyenként mindnyájatoknak és nyájaitoknak  igen nagy szeretettel, kiváltképp a magyarok drága nemzetének.

Kelt Rómában, Szent Péternél, 1956. november 5-én, pápaságunk tizennyolcadik esztendejében.

XII. Piusz pápa

XII. Piusz pápa : A Magyar nemzet evilágnak az angyalai

XII. Piusz pápa és 1956

A Magyarok evilágnak az angyalai

A tevékeny hazaszeretetet szempontjából Szent Péter utóda, a római pápa, igen kiemelt pozíciót foglal el. Az ő vállán nyugszik a világegyház valamennyi népének gondja. Mindezt tudva  megható az a gondoskodás, amelyet 1956-ban az akkori pápa, XII. Piusz nemzetünk irányában bizonyított. Két hét leforgása alatt négyszer intézett felhívást a világ népeinek elöljáróihoz „Magyarország számára nagyon kedves nemzetsége” érdekében. Ezen megnyilatkozások időrendben a következők: 

„Luctuosissimi eventus” kezdetű enciklika (1956. október 28.), 

„Laetamur admodum” kezdetű enciklika (november 1.), 

„Datis nuperrime” kezdetű enciklika (november 5.), végül pedig november 10-én emelt szót mellettünk 

„Allo strazio del nostro cuore” kezdetű rádiószózatában. 

A fenti hivatkozások a vatikáni honlapon megtalálható idegen nyelvű változatra mutatnak, mivel e dokumentumok magyar fordítása az interneten tudtommal nem elérhető. Az alábbiakban csak két pápai dokumentum fordítását közlöm, melyek Szántó Konrád OFM tollából valók (Szántó Konrád: Az 1956-os forradalom és a katolikus egyház, Bp., Szent Maximilian Lap és Könyvkiadó, 1993., 31-33. és 92-93. o.). 

1) Luctuosissimi eventus

Tisztelendő testvérek!

Üdvözletünk és apostoli áldásunkat küldjük.

Azok a gyászos események, amelyek Európának keleti részén élő nemzetségét megrázkódtatják, és különösképp a jelenben rettenetes mészárlástól vérző Magyarország nekünk nagyon kedves nemzetségét, súlyosan elszomorítják atyai lelkünket, de nem csupán a miénket, hanem nyilvánvalóan mindazokét is, akik szívükön viselik az emberi méltóságot, valamint az egyéneket és a nemzeteket megillető szabadságot.

Apostoli tisztünk ennélfogva lelkiismeretben arra kötelez bennünket, hogy valamennyiőtöket, Tisztelendő Testvérek, és a mindegyiktekre rábízott nyájat nyomatékosan felszólítsuk: testvéri szeretettől indítva velünk esedezve könyörögjetek Istenhez, arra kérvén Ő t, hogy – mivel az ő kezében van a népek sorsa és vezetőiknek nemcsak hatalma, de élete is – vessen véget a gyilkosságoknak és végre-valahára igazságosságon, szereteten és jogos szabadságon alapuló igazi béke tündököljék. Értsétek meg valamennyien, hogy a népek megháborított rendjét nem lehet megszilárdítani sem fegyveres hatalommal, amelyből csak emberhalál származik, sem a polgárokon elkövetett erőszakkal, mely benső meggyőződésüket úgysem hallgattatja el, sem pedig kiagyalt hazugságokkal, amelyek tönkreteszik a lelkeket és egyaránt sértik mind a nemzeti, keresztényi lelkiismeretet, mind pedig az Egyház jogait; a szabadság utáni jogos vágyat amúgy sem lehet kioltani külső erőszakkal.

Ebben az igen súlyos helyzetben, mely a kereszténység aklának egyik szeretett részét szorongatja, jóleső emlékezés tölti el lelkünket. Amidőn ugyanis sok esztendővel ezelőtt elődünknek, boldog emlékezetű XI. Piusz pápának képviseletében Budapestre utaztunk, hogy részt vegyünk a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson, édes és vigasztaló érzés töltötte el lelkünket annak láttán, hogy Magyarország nagyra becsült keresztény hívei milyen lángoló hódolattal és tisztelettel viseltetnek a város utcáin ünnepélyes körmenetben végigvitt Legméltóságosabb Oltáriszentség iránt. Abban sem kételkedünk, hogy e nemzet lelkét ma is ugyanaz a hit és az Isteni Megváltó iránti  szeretet hevíti, jóllehet az ateista kommunizmus hívei minden eszközzel igyekeznek kiirtani a lelkekből az ősi vallásosságot. Ennélfogva minden reményünk megvan arra, hogy e nemes nemzetség a mostani vészterhes és szomorú események közepette is Istenhez fordul esdeklő könyörgéseivel, s elnyeri a hőn óhajtott békét, mely velejárója az igazságos jogrendnek. De abban is erősen reménykedünk, hogy a földkerekség minden igaz kereszténye egyesíti a kölcsönös szeretet jeleként a maga könyörgéseite sok csapástól és jogtalanságtól szenvedett testvéreivel. Különösen buzdítjuk ilyen imaszándékra mindazokat, akiket az Isteni Megváltóhoz hasonlóan, akinek személyét itt a földön képviseljük, a leggyengédebb szeretettel övezünk: azokat, akik fiatalságuk virágjában az ártatlanság, báj és kedvesség fényével tündökölnek. Az ő esdekléseikben különösképp nagy a bizalmunk, hiszen ők e világnak, melyet oly sok nagy bűn és vétek mocskolt már be,  az angyalainak tekintendők. Velük együtt esdekeljen minden keresztény a Boldogságos Szűz Mária hathatós pártfogásáért, amely oly nagy becsben áll javunkra az Istennél, hiszen Ő az Isteni Megváltó áldott szülője és a mi szerető Anyánk. Nincs kétségünk afelől, hogy az emberiség összes városaiban, községeiben, de még a legeldugottabb falvakban is mindenütt, ahova az evangélium világossága fényt árasztott, szívesen teljesíti minden keresztény, s elsősorban az ifjak, meg a leányok ezt a kérésünket, melyhez csatlakoznak a tiéitek is; és ennek eredményéül e sok-sok kérő szó és Szűz Mária közbenjárása révén Isten kegyes segítségével, a nagy fájdalmaktól gyötört, vérét ontó magyar nemzet, igazságosságban, rendben, boldogságban és békességben építhetik újjá államukat, megőrizvén Istennek és Jézusnak, Krisztus Királynak a jogait, akié „az igazságosság és az élet országa, a szentség és a kegyelem országa, az igazságosság, a szeretet és a béke országa”. /Krisztus Király országa : Magyarország/

Ebben az édes reményben bizakodva küldjük apostoli áldásunkat, az égi kegyelmek hírnökét és jóakaratunk zálogát nagy-nagy szeretettel az Úrban, mind tinéktek egyenként, Tisztelendő testvérek és nyájatoknak, mind pedig különösen azoknak, akik oly sanyarú körülmények között élnek és oly súlyos veszedelmekben görnyednek Magyarországon, különösen  e nemzetnek tiszteletre méltó főpapjának, Mindszenty Józsefnek aki vagy börtönben vagy őrizet alatt van, vagy  száműzték.

Kelt Rómában Szent Péternél, 1956. október 28-án, Krisztus Király ünnepén, pápaságunk tizennyolcadik esztendejében.

XII. Piusz pápa