 Adás:
2015. január 28., szerda 19.05
2015. január 28., szerda 23.05 2015. január 29., csütörtök 5.05
Vajon hány és hány esetben fordult elő a tudományos életben, hogy egyes tudományág képviselői megpróbálták ellehetetleníteni, megsemmisíteni azokat a forrásokat, amelyek vizsgálata az ő eredményeiket kisebbítette volna, netán pont az ellenkezőjét bizonyította volna? A magyar rovásírás kutatása során is ezzel a jelenséggel kell szembesülnie a mai hozzáértőknek. Mandics György ezekről a tapasztalatokról számol be a Kettesben stúdiójában Nagy Katalinnak.
http://mno.hu/videok/117704 |
| http://mno.hu/lanchidradio/a-kettesben-vendege-mandics-gyorgy-rovasiraskutato-szerda-1905-1269775
E-mail cím: kettesben@lanchidradio.hu
|
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rovásírás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rovásírás. Összes bejegyzés megjelenítése
2015. január 28., szerda
A Kettesben vendége Mandics György rovásíráskutató, szerda 19.05
A Kettesben vendége Mandics György rovásíráskutató, szerda 19.05
2009. szeptember 14., hétfő
Rovott jelek által üzennek eleink
„Az emberek rohannak, nincs idejük a kövekkel beszélni. Kár”
Minap a legfelkészültebb rovótanoncok az ősi jelekkel kitöltött tanúsítványt a rováskutató Szász Tibor Andrástól vették át. Alkotótáborban a kicsik sorba álltak, hogy agyaglapokra együtt róják tamga-pecsétes kincseiket. A vésett jelek faggatójától tudom: a homoródkarácsonyfalvi rovásemléket fejjel lefelé falazták be – elfordított fényképen szemléltette. Évtizedek óta „kövekkel beszélget”, egyre nyilvánvalóbb számára: a megfejthetetlennek ítélt kelet-európai rovásleletek jelkincse keveredik a székely-magyar jelekkel leleteinken – nagyobb összefüggést, folytonosságot sejtetve.
A „jel-beszédes” múlt-kor tudorát kutatásai ívéről kérdeztük. – A középiskolában, a ’70-es években csak úgy másolgattuk egymástól az ábécét, és nagyon örvendtem, ha barangolásaim során, a már meg-megjelenő székely kapu-feliratokon ki tudtam böngészni a szöveget. Érdeklődésemet a több évig gyűrűző, parajdi rovásbot-vita keltette fel. Nagyon dokumentált érvelések íródtak akkor pró és kontra. Későre derült ki a zseniális beugratás: az ezermester Szekeres Lajos bányamester, amatőr régész és kutató ejtette át a „nadrágosokat”, régészeket és újságírókat, akik beszéltették, majd elfelejtették a forrást megemlíteni. A ’90-es évek elején, „mérgemben” kezdtem szakszerű kutatásba.
Jelek
Megjelent egy tudósítás a vargyasi rovásleletről. Egy kőmedence párkányán mélyített, láttatási szándékkal bevésett jelek voltak. Úgy gondolták, keresztelőmedence. A felirat részleges megfejtésével is próbálkoztak. Erre reflektálva írtam egy cikket – anélkül hogy láttam volna a követ. Eléggé elegáns megoldást kínáltam a felirat értelmezéséhez. Kifejtettem, az esetlegesen megfejtett szövegnél nagyobb horderejű: egy Árpádházi templombelsőben a feliratozás nem római, sem urambocsá’ görög betűs. Rovásírásos! Jelzésem súlyát nem értették meg, a megfejtősdi parttalanul tovább locsogott, amíg Makovecz Imre épp azt látta meg a kőben, amire gondoltam. Épített is köréje egy templomot…
1991–92-ben a genfi egyetemen a jeltannal több területen is kapcsolatba kerültem. Kovács Imre Barna rováskalligráfiája mély benyomást tett rám, és több írástechnika lényegét értettem meg általa – nagy hasznát vettem a rovás és az összevonások logikájának megértésénél. Christiane Gilliéron Paléologue, a genfi egyetem alkalmazott pszichológia professzornőjével való eszmecseréim során sokat épültem: a thai mágikus rovásírás rekonstrukcióján és modernizációján dolgozott. Szá mára is nagy élmény volt találkozni írásunkkal. Rengeteg templomot, régi helyet, hegyet, völgyet be jártam a Mezőhavastól a Val d’Anniviers-ig. Igyekeztem helyszínen megvizsgálni minden feliratot: hol helyezkedik el, milyen anyagba vésték-írták-rótták; mikor, milyen céllal. A szakirodalom által jelzett tényeket, tudósításokat, ábécésorokat is próbáltam átlátni, szelektálni, helyükön értékelni. Áttörést mégis az utóbbi öt év hozott, amikor – mintegy akaratom ellenére – sorozatban fedeztem fel szűkebb tájegységünkön, Sóvidéken a rovásfeliratokat.
Rovások
Legfontosabb tudnivaló: Bél Mátyás, Bod Péter és a többi tudós professzor ismeri és publikálja a „szittya” betűket, Kájoni János ferences polihisztor is. A 17. századi és azt követő templomfeliratok, kéziratok legtöbbjének forrása valószínűsíthető: minden kollégiumot végzett mester vagy pap ismerte a jelsort, megmutathatta nebulóinak…
Törekvésem a kutatásban: mutassam ki, ha lehet, a székelyek népi szinten, lappangva, de megőrizték tájainkon régi rovástudásukat. Szövegek elemzésével próbáltam dokumentálni. Ekkor beütött a dályai paradoxon…
Felirat
A déli fal teljes hosszán gyönyörű, világos, jórészt ismert rovásbetűs, folyamatos szöveg van. Semmilyen értelmes, megnyugtató feloldása nincs. A vargyasi leleten is a jelek különösen tiszták, kiemeltek: de egy, sejthetően MIHÁLY megoldáson kívül suta, belemagyarázott olvasatok lehetségesek. Ami közös bennük: Bél Mátyás előttiek. Magyarul valószínűleg értelmezhetetlenek. Az Ómagyar Mária-siralom érthető: így kellene lennie a hosszú, viszonylag ép szövegekkel is. Nehéz volt akkor megtenni, amit a módszertani korrektség megkövetelt: vizsgálni kezdtem, nem valamilyen más nyelv más hangértékű olvasatáról, és/vagy hasonló jelkészletéről van szó? A kutatás új terei nyíltak meg előttem, melyen magyar nyelvterületről kevesen jártak. Legkevésbé a „rejtvényfejtők”.
Kövek
Sóvidékről és a szomszédos tájegységekről került elő a rovásleletek nagy része: Dálya, Bögöz, Derzs, Énlaka, Vargyas, Bonyha, Karácsonyfalva, Dálnok, Gelence és a többi templom körberajzolható területet ad ki. A szabadtéri kövek is ebben a körzetben jelennek meg: a Tászok-tetőiek, a Becseki-kő, a Firtos-tetői… A sófalvi Kodároson a ’70-es években még állt egy kőszikla felirattal – utolsó pillanatban fényképezte le Szekeres Lajos. Hiába könyörgött, szétdarabolták házalapba. Elsőként a hajdani kő helyétől nem messze, a temetőben találtam egy sírkőként újrafelhasznált régi tömböt „sárkányírással”, majd Békástanyán egy különös faragású jelkövet tamgával, összevont szójellel. A „Sófalvi hegyen” is szolgálok, így a Görgényi-havasok hatalmas fennsíkját járók-belakók ismernek. Elmagyaráztam: ha különös feliratú köveket találnak, szóljanak. Évente egy-két jelzés érkezett. Előfordult: az adatközlő több évtizede látta a követ. Nem találtuk meg a jelzett helyen – a nagy gépekkel való fakitermelés megszaggatta hegyeinket. Volt, amikor a felirat örmény nyelvűnek bizonyult. Egy, a Súgófő közelében lakó öreg jelezte: a szertőtetői földje mellett látott egy „összefirkált” követ. Vejével, Fábián Sándorral találtunk rá a sztélére.
Lelet
A szépen hasított szikla 2 méter magas és ugyanannyi széles. Úgy van felállítva: a téli széljárás ne hordja tele hóval az írott felületet, és esőben is szárazon maradjon. Betűcsoportok, 2-3 szavas jelsorok, ábrák borítják. Lejegyzeteltem, és elemeztem. Rájöttem: a rovásjelek nem egy korszakban íródtak. Felismertem az orhoni jegyeket, és majd’ elsírtam magam. Ki fogja ezt nekem elhinni? Évek óta hangoztattam: a rovás betűkészletét több tucat nép használta a Kárpát-medencétől Mongóliáig, mindenik a maga nyelvéhez, nyelvjárásához igazítva képzését, olvasatát. Nehezen átláthatók: mintha különböző korszakokban írt latin betűs cseh, török, portugál, svéd szövegtöredékeket próbálnánk összevetni és egységes olvasattal megfejteni. A szertőtetői kő túlságosan beleillett elképzelésembe…
Az elvtelen „szakértői” viták, a délibábos fejtegetések, az igénytelen bulvárszenzáció által nyújtott pillanatnyi ismertség nem érdekel. Nem használ a leleteknek se. Sehogyan se tudtam volna bizonyítani és biztosítani a kő hitelességét és érintetlenségét a szakértők előtt utólag, ha bemutatom a „nagyközönségnek”. Hoszszas mérlegelés után felvettem a kapcsolatot a szegedi egyetem turkológiai tanszékével, és keserves levelezés után meggyőztem a joggal kételkedő Berta Árpád professzort: érdemes jönnie. Szkeptikus volt; kutatócsoportjával félig-meddig magánúton jött – amennyiben beugratás vagy tévedés, szakmailag ne süljön fel. A feliratokat rögzítette, tudományos apparátussal feldolgozta – a Magyar Akadémia belső publikációiban jelent meg a kiértékelés. Tavaly még találtam egy követ a Csencsóban; a napokban még egyet. Ezek 3-4 jelet viselnek.
Vésték
Az általam megtalált kövek jelei, betűi szervesen illeszkednek az eddig ismertekhez: nem lehet már szórványleleteknek minősíteni őket.
Megdöbbentő: a rovásfeliratok semmilyen védelmet nem élveznek, hacsak nincsenek egy műemlék jellegű épületben: szakszerű leírásukról, egységes nyilvántartásukról buzgó amatőrökön kívül senki nem gondoskodik. Hatékony, segítő alapítványokra volna szükség, melyek gondoskodnának egy-egy szakterület publikációiról, kiállításairól, a részkutatások állásának nyomon követésről. Bízom: vannak-lesznek ilyenek. Egy tájháznak vásárolt egyházi épületben már kezdem berendezni a Rovásmúzeumot. Minden rovásfelirat hiteles másolata kiállításra kerül, valamint egy hatalmas falon a világ eddig ismert összes rovásjelének összehasonlító táblázata lesz látható…
A rováskutatót tovább kérdezhetik az atlant@freemail.hu elektronikus levélcímen.
Molnár Melinda, Székelyhon
[ 2009. szeptember 08., 11:06 ]
„A templomi feliratokat általában észreveszik restaurátorok, lelké- szek: úgy gondoltam, köveket kell keresnem - különös, járatlan helye- ken. Kidolgoztam egy módszert”.
Minap a legfelkészültebb rovótanoncok az ősi jelekkel kitöltött tanúsítványt a rováskutató Szász Tibor Andrástól vették át. Alkotótáborban a kicsik sorba álltak, hogy agyaglapokra együtt róják tamga-pecsétes kincseiket. A vésett jelek faggatójától tudom: a homoródkarácsonyfalvi rovásemléket fejjel lefelé falazták be – elfordított fényképen szemléltette. Évtizedek óta „kövekkel beszélget”, egyre nyilvánvalóbb számára: a megfejthetetlennek ítélt kelet-európai rovásleletek jelkincse keveredik a székely-magyar jelekkel leleteinken – nagyobb összefüggést, folytonosságot sejtetve.A „jel-beszédes” múlt-kor tudorát kutatásai ívéről kérdeztük. – A középiskolában, a ’70-es években csak úgy másolgattuk egymástól az ábécét, és nagyon örvendtem, ha barangolásaim során, a már meg-megjelenő székely kapu-feliratokon ki tudtam böngészni a szöveget. Érdeklődésemet a több évig gyűrűző, parajdi rovásbot-vita keltette fel. Nagyon dokumentált érvelések íródtak akkor pró és kontra. Későre derült ki a zseniális beugratás: az ezermester Szekeres Lajos bányamester, amatőr régész és kutató ejtette át a „nadrágosokat”, régészeket és újságírókat, akik beszéltették, majd elfelejtették a forrást megemlíteni. A ’90-es évek elején, „mérgemben” kezdtem szakszerű kutatásba.
Jelek
Megjelent egy tudósítás a vargyasi rovásleletről. Egy kőmedence párkányán mélyített, láttatási szándékkal bevésett jelek voltak. Úgy gondolták, keresztelőmedence. A felirat részleges megfejtésével is próbálkoztak. Erre reflektálva írtam egy cikket – anélkül hogy láttam volna a követ. Eléggé elegáns megoldást kínáltam a felirat értelmezéséhez. Kifejtettem, az esetlegesen megfejtett szövegnél nagyobb horderejű: egy Árpádházi templombelsőben a feliratozás nem római, sem urambocsá’ görög betűs. Rovásírásos! Jelzésem súlyát nem értették meg, a megfejtősdi parttalanul tovább locsogott, amíg Makovecz Imre épp azt látta meg a kőben, amire gondoltam. Épített is köréje egy templomot…
1991–92-ben a genfi egyetemen a jeltannal több területen is kapcsolatba kerültem. Kovács Imre Barna rováskalligráfiája mély benyomást tett rám, és több írástechnika lényegét értettem meg általa – nagy hasznát vettem a rovás és az összevonások logikájának megértésénél. Christiane Gilliéron Paléologue, a genfi egyetem alkalmazott pszichológia professzornőjével való eszmecseréim során sokat épültem: a thai mágikus rovásírás rekonstrukcióján és modernizációján dolgozott. Szá mára is nagy élmény volt találkozni írásunkkal. Rengeteg templomot, régi helyet, hegyet, völgyet be jártam a Mezőhavastól a Val d’Anniviers-ig. Igyekeztem helyszínen megvizsgálni minden feliratot: hol helyezkedik el, milyen anyagba vésték-írták-rótták; mikor, milyen céllal. A szakirodalom által jelzett tényeket, tudósításokat, ábécésorokat is próbáltam átlátni, szelektálni, helyükön értékelni. Áttörést mégis az utóbbi öt év hozott, amikor – mintegy akaratom ellenére – sorozatban fedeztem fel szűkebb tájegységünkön, Sóvidéken a rovásfeliratokat.
Rovások
Legfontosabb tudnivaló: Bél Mátyás, Bod Péter és a többi tudós professzor ismeri és publikálja a „szittya” betűket, Kájoni János ferences polihisztor is. A 17. századi és azt követő templomfeliratok, kéziratok legtöbbjének forrása valószínűsíthető: minden kollégiumot végzett mester vagy pap ismerte a jelsort, megmutathatta nebulóinak…
Törekvésem a kutatásban: mutassam ki, ha lehet, a székelyek népi szinten, lappangva, de megőrizték tájainkon régi rovástudásukat. Szövegek elemzésével próbáltam dokumentálni. Ekkor beütött a dályai paradoxon…
Felirat
A déli fal teljes hosszán gyönyörű, világos, jórészt ismert rovásbetűs, folyamatos szöveg van. Semmilyen értelmes, megnyugtató feloldása nincs. A vargyasi leleten is a jelek különösen tiszták, kiemeltek: de egy, sejthetően MIHÁLY megoldáson kívül suta, belemagyarázott olvasatok lehetségesek. Ami közös bennük: Bél Mátyás előttiek. Magyarul valószínűleg értelmezhetetlenek. Az Ómagyar Mária-siralom érthető: így kellene lennie a hosszú, viszonylag ép szövegekkel is. Nehéz volt akkor megtenni, amit a módszertani korrektség megkövetelt: vizsgálni kezdtem, nem valamilyen más nyelv más hangértékű olvasatáról, és/vagy hasonló jelkészletéről van szó? A kutatás új terei nyíltak meg előttem, melyen magyar nyelvterületről kevesen jártak. Legkevésbé a „rejtvényfejtők”.
Kövek
Sóvidékről és a szomszédos tájegységekről került elő a rovásleletek nagy része: Dálya, Bögöz, Derzs, Énlaka, Vargyas, Bonyha, Karácsonyfalva, Dálnok, Gelence és a többi templom körberajzolható területet ad ki. A szabadtéri kövek is ebben a körzetben jelennek meg: a Tászok-tetőiek, a Becseki-kő, a Firtos-tetői… A sófalvi Kodároson a ’70-es években még állt egy kőszikla felirattal – utolsó pillanatban fényképezte le Szekeres Lajos. Hiába könyörgött, szétdarabolták házalapba. Elsőként a hajdani kő helyétől nem messze, a temetőben találtam egy sírkőként újrafelhasznált régi tömböt „sárkányírással”, majd Békástanyán egy különös faragású jelkövet tamgával, összevont szójellel. A „Sófalvi hegyen” is szolgálok, így a Görgényi-havasok hatalmas fennsíkját járók-belakók ismernek. Elmagyaráztam: ha különös feliratú köveket találnak, szóljanak. Évente egy-két jelzés érkezett. Előfordult: az adatközlő több évtizede látta a követ. Nem találtuk meg a jelzett helyen – a nagy gépekkel való fakitermelés megszaggatta hegyeinket. Volt, amikor a felirat örmény nyelvűnek bizonyult. Egy, a Súgófő közelében lakó öreg jelezte: a szertőtetői földje mellett látott egy „összefirkált” követ. Vejével, Fábián Sándorral találtunk rá a sztélére.
Lelet
A szépen hasított szikla 2 méter magas és ugyanannyi széles. Úgy van felállítva: a téli széljárás ne hordja tele hóval az írott felületet, és esőben is szárazon maradjon. Betűcsoportok, 2-3 szavas jelsorok, ábrák borítják. Lejegyzeteltem, és elemeztem. Rájöttem: a rovásjelek nem egy korszakban íródtak. Felismertem az orhoni jegyeket, és majd’ elsírtam magam. Ki fogja ezt nekem elhinni? Évek óta hangoztattam: a rovás betűkészletét több tucat nép használta a Kárpát-medencétől Mongóliáig, mindenik a maga nyelvéhez, nyelvjárásához igazítva képzését, olvasatát. Nehezen átláthatók: mintha különböző korszakokban írt latin betűs cseh, török, portugál, svéd szövegtöredékeket próbálnánk összevetni és egységes olvasattal megfejteni. A szertőtetői kő túlságosan beleillett elképzelésembe…
Az elvtelen „szakértői” viták, a délibábos fejtegetések, az igénytelen bulvárszenzáció által nyújtott pillanatnyi ismertség nem érdekel. Nem használ a leleteknek se. Sehogyan se tudtam volna bizonyítani és biztosítani a kő hitelességét és érintetlenségét a szakértők előtt utólag, ha bemutatom a „nagyközönségnek”. Hoszszas mérlegelés után felvettem a kapcsolatot a szegedi egyetem turkológiai tanszékével, és keserves levelezés után meggyőztem a joggal kételkedő Berta Árpád professzort: érdemes jönnie. Szkeptikus volt; kutatócsoportjával félig-meddig magánúton jött – amennyiben beugratás vagy tévedés, szakmailag ne süljön fel. A feliratokat rögzítette, tudományos apparátussal feldolgozta – a Magyar Akadémia belső publikációiban jelent meg a kiértékelés. Tavaly még találtam egy követ a Csencsóban; a napokban még egyet. Ezek 3-4 jelet viselnek.
Vésték
Az általam megtalált kövek jelei, betűi szervesen illeszkednek az eddig ismertekhez: nem lehet már szórványleleteknek minősíteni őket.
Megdöbbentő: a rovásfeliratok semmilyen védelmet nem élveznek, hacsak nincsenek egy műemlék jellegű épületben: szakszerű leírásukról, egységes nyilvántartásukról buzgó amatőrökön kívül senki nem gondoskodik. Hatékony, segítő alapítványokra volna szükség, melyek gondoskodnának egy-egy szakterület publikációiról, kiállításairól, a részkutatások állásának nyomon követésről. Bízom: vannak-lesznek ilyenek. Egy tájháznak vásárolt egyházi épületben már kezdem berendezni a Rovásmúzeumot. Minden rovásfelirat hiteles másolata kiállításra kerül, valamint egy hatalmas falon a világ eddig ismert összes rovásjelének összehasonlító táblázata lesz látható…
A rováskutatót tovább kérdezhetik az atlant@freemail.hu elektronikus levélcímen.
Molnár Melinda, Székelyhon
Feliratkozás:
Bejegyzések
(
Atom
)