2010-05-08. 19:39 Kuruc.info
A második világháborús győzelem nem volt makulátlan diadalmenet: a D-nap a német borzalmak végének kezdete, és egyben a szövetséges atrocitások véres nyitánya volt - írja Antony Beevor angol történész.
Beevor D-Day: The Battle for Normandy című könyve szerint az angol és amerikai katonák 1944 nyarán gyakran vesztették el önuralmukat és mészárolták le az ellenállókat. Ezen elesettek neveit ma már nem ismerjük, de egy biztos: Normandiában nagyon sok németre várt hasonló sors.
Az itt vívott küzdelmekről könyvek és mozgóképek sora áll rendelkezésre, és úgy tűnik, a történészek és filmesek már mindent elmondtak erről az összecsapásról. Beevor azonban másként véli: a történész több olyan esetet is feldolgozott, amely szerint a szövetségesek sokkal több háborús bűnt követtek el Normandiában, mint azt korábban bárki is hitte. Rámutat: nagyon sok olyan visszaemlékezés van, amelyekből nyilvánvaló, hogy az amerikai, brit és kanadai csapatok hadifoglyokat és sebesülteket mészároltak le, emellett többször hajtották a Wehrmacht és az SS katonáit az aknamezőkre, hogy semlegesítsék azokat. Többen részegen lődözték halomra a németeket, míg egyes tisztek nyíltan lőtték főbe foglyaikat.
A bizonyítékok iszonyatosak: eszerint a szövetségesek a legtöbb alkalommal korábban elszenvedett veszteségeikért akartak véres bosszút állni, és volt olyan eset, hogy az utászoknak kellett megvédeni az ejtőernyősök tombolásától a németeket. Mindez szándékos volt: Peter Lieb német történész kutatásai szerint több amerikai és kanadai egység kapott a D-napon olyan utasításokat, hogy ne ejtsenek foglyokat. Emellett az is közismert, hogy nagyon kevés Waffen SS-tag került szövetséges hadifogolytáborba: esetükben egyrészt lehetséges, hogy halálukig harcoltak, ám a történészek ma már azt is elképzelhetőnek tartják, hogy az angolok és amerikaiak a halálfejes jelképeket látva azonnal főbe lőtte őket.
Beevor a legtöbb esetben olyan naplókból vagy épp emlékiratokból idéz, amelyek évek, sőt, évtizedek óta szabadon elérhetők a nagyközönség számára is. A legtöbben azonban azért nem foglalkoztak ezekkel a fejezetekkel, mert a hasonló incidensek nem erősítették a "nagyszerű nemzedékről" kialakított képet. Hasonló történetekkel 2007-ben Rick Atkinson is foglalkozott, aki The Day of Battle: The War in Sicily and Italy, 1934-1944 című könyvében szintén a szövetségesek háborús bűneit elevenítette fel.
Már csak egy kérdésünk van: az ő nürnbergi perük hol marad?...
(Spiegel Online - Múlt-kor nyomán)
Friedrich Stieve: Amiről a világ hallani sem akart - Hitler békeajánlatai 1933-tól 1939-ig
Németország ellenségei manapság azt állítják, hogy Hitler Adolf minden idők legnagyobb békebontója, aki minden népet rajtaütéssel és elnyomással fenyeget, s azért teremtette meg iszonyú háborús gépezetét, hogy köröskörül romlást és pusztulást idézzen elő. Többen szántszándékkal elhallgatnak azonban egy döntő fontosságú tényt, azt t. i., hogy ők maguk voltak azok, akik a német nép vezérét arra kényszerítették, hogy kardját vesse a mérleg serpenyőjébe. Ők maguk kényszerítették arra, hogy végül is a fegyverek erejével küzdje ki azt, amit az első pillanattól fogva tárgyalásokkal igyekezett elérni: országa biztonságát. Nemcsak azáltal kényszerítették erre, hogy 1939. szeptember 5-án megüzenték a háborút, hanem már előzetesen lépésről-lépésre elzárták előle, hét éven át, a velük való békés kiegyezés útját. (...)
(Betiltva.com)
