Blogarchívum

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: radics béla. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: radics béla. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. szeptember 28., péntek

MNO: Égi zenekar: magyarok Hendrix jobbján


Radics Bélára, Barta Tamásra és Bencsik Sándorra emlékeznek a PeCsában

2012. szept. 28.

A hazai rockzene aranykorát idézik fel a PeCsa Music Hall (leánykori nevén Petőfi Csarnok) nagyszínpadán szeptember utolsó vasárnapján. Az „Égi Zenekar Fesztivál” névre keresztelt rendezvény a hazai rocktörténelem három kimagasló tehetségű, és egyben tragikus sorsú gitárosának emléke előtt hajt fejet.

Idén harminc éve, hogy elhunyt a gitárkirályként, és a „magyar Hendrixként” is emlegetett Radics Béla. Szintén három évtizede, egy Los Angeles-i lövöldözés halálos áldozataként ért tragikus véget az egykori Hungária- és LGT-gitáros, Barta Tamás élete is. Barta a Loksi első három lemezén való közreműködés mellett a hetvenes évek akkori népszerű énekesnőinek, Kovács Katinak és Zalatnay Cininek is szerzett slágereket. Bencsik Sándor nevéhez olyan rockklasszikusok köthetők, mint a Kétforintos dal, A zöld, a bíbor és a fekete, vagy a hazai rocktörténelem egyik olyan alapvetése, mint a Honfoglalás (Földes László Hobo szövegeivel). A P. Mobil és a P. Box egykori gitárosa 1987-es disszidálása után egy osztrák menekülttáborban végzett magával. 



Emlékkoncert három felvonásban


A szeptember 30-i koncert műsorvezető-házigazdája, szervezője a P. Mobil vezetője, Schuster Lóránt lesz. A koncert első felében a Tűzkerék xT idézi fel a Radics-életművet, majd a P. Mobil segítségével csendülnek fel Bencsik és Barta dalai az egykori zenésztársak közreműködésével.

A P. Mobil. Baloldalt a legszélén Bencsik Samuval
A P. Mobil - bal szélen Bencsik Samu

Emlékek és érzések
– Láttam Radicsot nagyon nagy sztárként, amikor előtte játszottunk, láttam lefelé menőben, amikor már ő játszott előttünk, és láttam a végét is, amikor nagyon rossz volt nézni, hogyan vágta magát tönkre – válaszolt Schuster Lóránt arra a kérdésre, hogyan gondol vissza az angyalföldi gitárlegendára. – Bencsik emléke mindig nagyon megérint, hiszen a mai napig játsszuk azokat a dalokat, amiket annak idején együtt írtunk, bár ha őszinte akarok lenni, akkor a közönséget nem igazán érdekli, hogy ki írta a dalt, ők egyszerűen szeretik ezeket a slágereket. – Mindig elgondolkodom, vajon ha nem haltak volna meg, hogyan néznének ki most? Kövérek lennének? Kopaszok lennének? Utálnák ezt az egészet? Milyen számokat írnának most? Bár fiatalon haltak meg, de ők már örökre fiatalok maradnak számunkra – folytatta Schuster.
Barta Tamás
Barta Tamás


A nyugdíjasok és az új nemzedék


A szeptember 30-i koncerten fellép többek között Bergendy István, Csomós Péter (ex-Hungária), Frenreisz Károly (ex-LGT, Skorpió), Karácsony János (LGT), Keresztes Ildikó, Lugosy László (Beatrice), Nyerges Attila (Ismerős Arcok), Oláh Ibolya, Tátrai Tibor, Varga Miklós (ex-P. Box) és Szűcs Antal Gábor. Schuster szerint a fellépők között sok a nyugdíjaskorú, de jelen van már az utánpótlás is, az arcátlanul fiatal gitáros tehetség Somogyi Reming, és a Megasztárt szerencsésen kinövő Oláh Ibolya személyében. – Nem számít, hogy néz ki, alacsony, magas, fiatal vagy öreg, csak az számít, hogyan tud zenélni. Reming fiatal kora ellenére nagyon ügyes gitáros, Ibolya műsorán pedig régóta szerepel P. Box- és LGT-szerzemény is – érvelt a fiatal tehetségek mellett a kultikus Kopasz kutya rockfilmből is ismert énekes-manager.
Radics Béla a színpadon
Radics Béla a színpadon
Fotó: wikipedia

A P. Mobil-főnök szerint nem egy búslakodós, temetőhangulatú koncertre, hanem jókedvű megemlékezésre készülnek vasárnap este, ahol a dalok között átvezető sztorizásokkal tarkított monstre koncertre várnak mindenkit.
A vasárnap esti koncert előtt 15 órakor a PeCsa Music Caféban konferenciát rendeznek Radics Béla emlékét és a hetvenes-nyolcvanas évekbeli Magyarország kulturális, rockzenei és társadalmi életét felidézve. Az eszmecserén történészek, egyetemi tanárok és újságírók működnek közre, köztük Szőnyei Tamás, Klaniczay Gábor, Valuch Tibor, Bálint Csaba és Csatári Bence.
Tóth Eszter Zsófia történész, levéltáros A mi Bélánk – Radics Béla, Indián és az összefogás címmel tart előadást. A munkásságtörténettel behatóan foglalkozó kutató az MTI-nek csütörtökön elmondta, hogy a Magyar Országos Levéltárban interjúgyűjteményt készít, és ennek keretében ismerkedett meg Radics Béla egyik barátjával, Fogarasi Andrással, azaz Indiánnal.
„Történészként azért tartom fontosnak Radics Bélával foglalkozni, mert személye szimbolikus: azt jelenítette meg, hogy bár a munkásállamban a munkásosztályból indult mint tehetséges gitáros, mégsem tudott karriert befutni. Nem alkalmazkodott azokhoz a szabályokhoz és cenzúrához, amelyet az akkori pártállami hanglemezkiadó tőle is elvárt” – fejtette ki.
Tóth Eszter Zsófia elmondta, hogy Horváth Sándor történész a Nagyfa-galeriről szóló, Kádár gyermekei című kötetében (2009) foglalkozott Indiánnal. (Csörsz István évtizedekkel korábban, 1971-ben egy egész regényt szentelt a hippikultúrát és a lázadást szimbolizáló Indiánnak Sírig tartsd a pofád címmel.) A Budai Ifjúsági Park fölött lévő Nagyfához azért jártak a fiatalok, mert hosszú haj- és farmerviseletük miatt nem engedték be őket a koncertekre, ezért ott gyülekeztek, hallgatták a zenét. A hatalom egy részüket a koncepciós Nagyfa-galeri perben börtönbüntetésre ítélte, köztük Indiánt is. Szabadulása után éveken át rendőrségi megfigyelés alatt állt, zaklatták.
„A Radics-rajongó Indián a hetvenes évek közepén kitalálta, hogy pénzt gyűjtenek felszerelésre a gitárosnak. Körbejártak a koncerteken és felírták, ki mennyi pénzt adott. Radics aztán valóban tudott venni az összegyűlt pénzből egy használt erősítőt”–idézte fel a történész.