RETTEGÉS a Turáni nemzettől - tabukról Bunyevácz Zsuzsával:
'via Blog this'
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bunyeváczzsuzsa. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bunyeváczzsuzsa. Összes bejegyzés megjelenítése
2014. június 20., péntek
2013. július 6., szombat
2013. április 21., vasárnap
2010. május 5., szerda
Bunyevácz Zsuzsa: Itt az idő, avagy a múltat végképp eltöröljük
Látszólag nem sok köze van a magyar őstörténetnek az országgyűlési választásokhoz. Vagy mégis? A tapasztalat azt mutatja, hogy pénzoligarchiának nincs szüksége egészséges nemzeti öntudatra, erős nemzetállamokra meg semmiképp, ezért céljuk ezek gyengítése, lebontása.
Ha egy fának elvágják a gyökereit, elpusztul. Nos, talán nem állunk messze a valóságtól, ha azt állítjuk, hogy a múltunk feltárásához való viszonyulás indikátorként jelzi egy-egy párt hovatartozását. Egyetlen diktátornak sincs szüksége emelt fejjel járó, a hagyományaihoz ragaszkodó, egészséges nemzeti öntudattal rendelkező népekre. Már a Habsburgoknak se volt. A magyar néplélekben pedig erősen élt a szkíta származástudat. Nemeskürty így fogalmaz: 'Senki sem vette tudomásul, hogy: egyezer éven át (vagy még régebbi idő óta) élő hagyomány, mint olyan, önmagában is történeti tény...'.
Kb. 1840-ig történetíróink meg voltak győződve arról, hogy Belső- és Közép-Ázsia szkíta népekkel szoros kapcsolatban álló népei három hullámban foglalták el a Kárpát-medencét, ezek voltak Attila hunjai az, avarok és Árpád magyarjai. Nyilvánvaló, hogy az elnyomó Habsburgok nem örültek ennek túlságosan, az azonban mindenesetre tény, hogy hamarosan 180 fokos fordulat következett. A változás következményeit Arany János szavaival (Az orthológusokra) foglaljuk össze:
Mi történt közben? 'Csupán' annyi, hogy 1849-ben elvesztettük szabadságharcunkat. Az uralkodók már a XVIII. században észrevették, hogy milyen hatalmas jelentősége van a történetírásnak. Mária Terézia céljai elérése érdekében a kancellária által irányított udvari történetírókat nevezett ki. Szerinte a történetírás mindig is politika volt, és az is marad. II. József már rendelettel tiltotta meg a magyar oknyomozó történetírást - írja Kiszely István.
A szabadságharc leverése után határozta el újfent a kamarilla, hogy a rebellis magyarság ellen lélektani hadjáratot indít, nemzeti büszkeségét és ősi származásának tudatát kellett megsemmisíteni. 1849-től 1859-ig Alexander Bach erős kézzel kormányozta Magyarországot, uralma alatt kemény germánosító politikát folytattak.
1849 után a hatalom részéről mindent megtettek, hogy Széchenyi alkotása, a Magyar Tudományos Akadémia nemzetellenes irányt vegyen. Az osztrákok felszólították például 1853-ban gróf Teleki Józsefet, az Akadémia elnökét, hogy változtassa meg a Széchenyi által alapított társaság alapszabályait. Ez hosszas küzdelem után 1858. februárjában megtörtént. Olyan változások következtek be, amelyek már alapjaiban fenyegették a létét.
Majd az 1870-es évektől megjelentek a finnugor nyelvhasonlítás első művelői, akik javarészt németek voltak.(Meg kell jegyezni, hogy a 'baj' nem a finnugor nyelvi rokonság kérdésével, hanem a hozzá kapcsolt történetírással van. A magyar és a finnugor nyelvek nyelvi alaprétege hasonlóságot mutat, a kérdés az, hogy ezt a rokonságot hogyan magyarázzák.)
Azt, hogy ezentúl milyen 'tudósok' jutottak főszerephez, jelzi például, hogy Szentkatolnai Bálint Gábor Közép-Ázsiában gyűjtött és Akadémiának átadott hun rovásírásos emlékeit nemes egyszerűséggel elégette (!).
De nem csak az Akadémián történtek változások. A Pázmány Péter Tudományegyetem új vezetősége azokból alakult, akiket az 1848-as kormány eltávolított állásából. Az új egyetemi tanács 1849. december 13-án tisztelgett Haynaunál. Az egyetem ügyeinek intézése a 'nemzeten kívül állók kezébe került' - olvashatjuk az egyetem történet feldolgozó műben. Ez megmutatkozott az egyetem autonómiájának felfüggesztésében, a német hivatalos és tanítási nyelv lett, az egyetem oktatói és hallgatói politikai ellenőrzés alá kerültek.
Az osztrák egyetem szabályzatát a pesti egyetemre változatlanul átvitték. Thun minisztersége alatt még 1935-ben is a Bach-korszak elvei alapján működött az egyetem(!).
Ez volt tehát a helyzet, amikor a XIX. század első felének mezopotámiai ásatásainak leletei az egész művelt világot lázba hozták. Elsősorban a francia Botta és az angol Layard vezetésével különböző domborművek, szobrok, ékírásos agyagtáblák stb. váltak ismertté. Azonnal felmerültek a kérdések: milyen nyelven beszéltek azok, akiktől a leletek származnak? Mik voltak nyelvük sajátosságai? Az élő nyelvek közül melyik nyelv sajátosságaihoz hasonlítanak a legjobban stb.? A franciák, angolok, németek szívügyüknek tekintették, hogy választ találjanak a kérdésekre, sorba küldték az expedíciókat Mezopotámiába. Aztán elsősorban Grotefend, Rawlinson és George Smith kutatásai során olyan leletekre bukkant, amelyek segítségével meg tudták fejteni a nyelvet. A következőket állapították meg. A megfejtett és sumirnak nevezett nyelvvel kapcsolatban Oppert felhívta a figyelmet arra, hogy az altáji nyelvcsalád finnugor ágához áll a legközelebb. A ragozó nyelvekkel- például magyar, finn, török stb.- való rokonságát nyelvtani és lexikális példákkal is igazolta. Oppert a sumirok írásának feltalálását a szkítáknak tulajdonította, amit Lenormant, Rawlinson, Sayce is elfogadott. Sayce abból a célból, hogy magyar nyelvi ismereteit tökéletesíthesse, s hogy bebizonyíthassa, a magyar nyelv sajátosságai hasonlítanak hozzá a legjobban, Budapestre jött.
Tehát, ha valakik, úgy a magyar tudósok lettek volna a legilletékesebbek arra, hogy kutassák a sumir nyelvet. És miért nem? Ez nem kis részben Goldziher Ignácnak, a neves orientalistának 'köszönhető'. A külföldön folyó sumir kérdésről ugyanis nem a valóságnak megfelelően tájékoztatta a Magyar Tudományos Akadémiát. Szemlélete akkor már megfelelt az Akadémián uralkodó hangulatnak, a hatalomnak már semmi szüksége sem volt arra, hogy a magyarokat ősi, nagy múltú kultúrnépekkel bármifajta kapcsolatba hozza.
A sumir nyelv kutatásának helyzete nem javult az idők során. Az MTA-án 1869-től szervezeti változás történt. Ennek következtében lényegében Mezopotámia ki lett szakítva az orientalisztika hatásköréből, és a Kaukázus is a sémi filológiai tanszéken kapott munkaközösséget. Így mostoha sorsra jutott a sumir nyelv. Az egyetem bölcsészeti kara pedig 1873-ban a sémi nyelvek tanszékével gyarapodott.
Így is maradt 1946-ig. 1949-ben, a kommunisták hatalomra jutása után csökkentették az akadémikusok számát, a régi tagok többségét tanácskozó taggá minősítették. A Nyelvtudományi Intézet 1949-ben jött létre, 1951-ben került az MTA felügyelete alá. Ennek alapvető feladata a 'magyar nyelvészet, az általános és alkalmazott nyelvészet, az urali nyelvészet és fonetika területén tudományos kutatásokat végezni.' Tehát csupán az urali nyelvészet került szóba.1989-ben rehabilitálták az 1949-ban tanácskozó taggá minősített tagokat, 1990-ben új alapszabály készült. 1994. áprilisában megszületett a Magyar Tudományos Akadémiáról szóló XL törvény. Eszerint az MTA 'a tudomány művelésével, támogatásával és képviseletével kapcsolatos közfeladatokat lát el'.
Nem szól külön a nyelvről.
Eljutottunk oda, hogy ma sem az MTA-n, sem az egyetemeinken nem foglalkoznak a világ első civilizációjának nyelvével, noha - ahogy azt az említett neves kutatók megállapították elsősorban mi lennénk rá az illetékesek. Ugyanakkor kutatják a sémi nyelveket, illetve a hozzá kapcsolódó asszír stb. kultúrákat, amelyek a sumirból vettek át számos dolgot.
Láttuk továbbá, hogy az idők folyamán az Akadémia illetékesei nem úgy utasították el a sumir-magyar nyelvi rokonság kérdését, hogy azt előzőleg tanulmányozták volna. Nem az történt, hogy gondos kutatás után arra következtetésre jutottak, nincs semmi alapja. Úgy utasítják el a mai napig, hogy nem cáfolták meg a felsorolt angol, francia stb. tudósok által megállapítottakat.
Fel kell tennünk a kérdést, miért van ez? Nyilvánvaló, hogy a Habsburgoknak mi volt a célja. A nemzeti önbecsülés aláásása. Nyilvánvaló az is, hogy a kommunisták sem örültek egy nagy múltú nemzetnek.
De hogyan magyarázzuk az 1989 utáni eseményeket? Megdöbbentő, hogy múltunk kutatásának elvi kérdéseit nem akarta egyetlen parlamenti párt sem átértékelni az elmúlt húsz évben. Sem a politikai jobb-, sem a baloldal. A (magyar) múltat végképp el kell törölni? A Magyar Tudományos Akadémiát nem igen érintette meg a rendszerváltozásnak nevezett esemény. Akik Kun Béla Tanácsköztársaságát dicsőséges jelzővel illették és 1956-t ellenforradalomnak nevezték, hogyan maradhattak a helyükön 1989 után? Mert maradhattak. Sőt, az is előfordulhatott, hogy az Akadémia volt történész elnöke által szerkesztett könyvben a következőt olvashatjuk Árpád magyarjairól: 'Hasonlóan a többi nomád néphez, a föld magántulajdonának fogalmát se ismerik. Sátorban laknak. Számukra semminek, ami a letelepült életmódhoz tartozik, nincs különösebb értéke. Az emberi élet értéke is csekély. Az ellenség teljes elpusztítása, gyermekek, anyák megölése is természetes velejárója a harcnak....A köznapi emberek lovagláshoz évszázadok óta idomult 'karika' lába természetesen generációkon át tudott csak hozzászokni az eke utáni egyenes járáshoz.'
Elképzelhető-e, hogy mondjuk a szlovák tudományos élet vezetője leírja azt a tényt, hogy szlovák irodalmi nyelv nem létezett a XIX. századig? Ugye, hogy nem!
Feltűnő, hogy a még a magukat rendszerváltónak, antikommunistának, jobboldalinak mondó parlamenti pártok sem tettek semmit a változás érdekében. Sem az MDF, sem a Fidesz, sem az SZDSZ, sem a kisgazdák, sem a MIÉP nem tartották szükségesnek átértékelni a magyar múlt feltárásának a kérdését. Feltűnő, hogy parlamenti pártjaink iszonyodnak nemzeti büszkeségünktől, a székely-magyar rovásírástól, amelynek néhány betűje már a hat-hétezer éves tatárlakai korongon is feltűnik. Csak néhány példa: Az MDF által irányított Világkiállítás Programiroda például kiutálta a székely rovásírást a világkiállítás területéről. A Fidesz kitiltotta a Frankfurti Nemzetközi Könyvkiállításról - írja Varga Géza cikkében.
Nos, talán nem állunk messze a valóságtól, ha azt állítjuk, hogy múltunk feltárásának kérdése akár indikátorként is használható. Ha egy fának elvágják a gyökereit, elpusztul. Múlt nélkül nincs jövő. Csak reménykedni tudunk abban, hogy ezzel a kétharmados többséggel rendelkező kormányzópárt is tisztában van...
Ha egy fának elvágják a gyökereit, elpusztul. Nos, talán nem állunk messze a valóságtól, ha azt állítjuk, hogy a múltunk feltárásához való viszonyulás indikátorként jelzi egy-egy párt hovatartozását. Egyetlen diktátornak sincs szüksége emelt fejjel járó, a hagyományaihoz ragaszkodó, egészséges nemzeti öntudattal rendelkező népekre. Már a Habsburgoknak se volt. A magyar néplélekben pedig erősen élt a szkíta származástudat. Nemeskürty így fogalmaz: 'Senki sem vette tudomásul, hogy: egyezer éven át (vagy még régebbi idő óta) élő hagyomány, mint olyan, önmagában is történeti tény...'.
Kb. 1840-ig történetíróink meg voltak győződve arról, hogy Belső- és Közép-Ázsia szkíta népekkel szoros kapcsolatban álló népei három hullámban foglalták el a Kárpát-medencét, ezek voltak Attila hunjai az, avarok és Árpád magyarjai. Nyilvánvaló, hogy az elnyomó Habsburgok nem örültek ennek túlságosan, az azonban mindenesetre tény, hogy hamarosan 180 fokos fordulat következett. A változás következményeit Arany János szavaival (Az orthológusokra) foglaljuk össze:
'Kisütik, hogy a magyar nyelv
Nincs, nem is lesz, nem is volt,
Ami új van benne, mind rossz,
Ami régi, az meg tót.'
Nincs, nem is lesz, nem is volt,
Ami új van benne, mind rossz,
Ami régi, az meg tót.'
Mi történt közben? 'Csupán' annyi, hogy 1849-ben elvesztettük szabadságharcunkat. Az uralkodók már a XVIII. században észrevették, hogy milyen hatalmas jelentősége van a történetírásnak. Mária Terézia céljai elérése érdekében a kancellária által irányított udvari történetírókat nevezett ki. Szerinte a történetírás mindig is politika volt, és az is marad. II. József már rendelettel tiltotta meg a magyar oknyomozó történetírást - írja Kiszely István.
A szabadságharc leverése után határozta el újfent a kamarilla, hogy a rebellis magyarság ellen lélektani hadjáratot indít, nemzeti büszkeségét és ősi származásának tudatát kellett megsemmisíteni. 1849-től 1859-ig Alexander Bach erős kézzel kormányozta Magyarországot, uralma alatt kemény germánosító politikát folytattak.
1849 után a hatalom részéről mindent megtettek, hogy Széchenyi alkotása, a Magyar Tudományos Akadémia nemzetellenes irányt vegyen. Az osztrákok felszólították például 1853-ban gróf Teleki Józsefet, az Akadémia elnökét, hogy változtassa meg a Széchenyi által alapított társaság alapszabályait. Ez hosszas küzdelem után 1858. februárjában megtörtént. Olyan változások következtek be, amelyek már alapjaiban fenyegették a létét.
Majd az 1870-es évektől megjelentek a finnugor nyelvhasonlítás első művelői, akik javarészt németek voltak.(Meg kell jegyezni, hogy a 'baj' nem a finnugor nyelvi rokonság kérdésével, hanem a hozzá kapcsolt történetírással van. A magyar és a finnugor nyelvek nyelvi alaprétege hasonlóságot mutat, a kérdés az, hogy ezt a rokonságot hogyan magyarázzák.)
Azt, hogy ezentúl milyen 'tudósok' jutottak főszerephez, jelzi például, hogy Szentkatolnai Bálint Gábor Közép-Ázsiában gyűjtött és Akadémiának átadott hun rovásírásos emlékeit nemes egyszerűséggel elégette (!).
De nem csak az Akadémián történtek változások. A Pázmány Péter Tudományegyetem új vezetősége azokból alakult, akiket az 1848-as kormány eltávolított állásából. Az új egyetemi tanács 1849. december 13-án tisztelgett Haynaunál. Az egyetem ügyeinek intézése a 'nemzeten kívül állók kezébe került' - olvashatjuk az egyetem történet feldolgozó műben. Ez megmutatkozott az egyetem autonómiájának felfüggesztésében, a német hivatalos és tanítási nyelv lett, az egyetem oktatói és hallgatói politikai ellenőrzés alá kerültek.
Az osztrák egyetem szabályzatát a pesti egyetemre változatlanul átvitték. Thun minisztersége alatt még 1935-ben is a Bach-korszak elvei alapján működött az egyetem(!).
Ez volt tehát a helyzet, amikor a XIX. század első felének mezopotámiai ásatásainak leletei az egész művelt világot lázba hozták. Elsősorban a francia Botta és az angol Layard vezetésével különböző domborművek, szobrok, ékírásos agyagtáblák stb. váltak ismertté. Azonnal felmerültek a kérdések: milyen nyelven beszéltek azok, akiktől a leletek származnak? Mik voltak nyelvük sajátosságai? Az élő nyelvek közül melyik nyelv sajátosságaihoz hasonlítanak a legjobban stb.? A franciák, angolok, németek szívügyüknek tekintették, hogy választ találjanak a kérdésekre, sorba küldték az expedíciókat Mezopotámiába. Aztán elsősorban Grotefend, Rawlinson és George Smith kutatásai során olyan leletekre bukkant, amelyek segítségével meg tudták fejteni a nyelvet. A következőket állapították meg. A megfejtett és sumirnak nevezett nyelvvel kapcsolatban Oppert felhívta a figyelmet arra, hogy az altáji nyelvcsalád finnugor ágához áll a legközelebb. A ragozó nyelvekkel- például magyar, finn, török stb.- való rokonságát nyelvtani és lexikális példákkal is igazolta. Oppert a sumirok írásának feltalálását a szkítáknak tulajdonította, amit Lenormant, Rawlinson, Sayce is elfogadott. Sayce abból a célból, hogy magyar nyelvi ismereteit tökéletesíthesse, s hogy bebizonyíthassa, a magyar nyelv sajátosságai hasonlítanak hozzá a legjobban, Budapestre jött.
Tehát, ha valakik, úgy a magyar tudósok lettek volna a legilletékesebbek arra, hogy kutassák a sumir nyelvet. És miért nem? Ez nem kis részben Goldziher Ignácnak, a neves orientalistának 'köszönhető'. A külföldön folyó sumir kérdésről ugyanis nem a valóságnak megfelelően tájékoztatta a Magyar Tudományos Akadémiát. Szemlélete akkor már megfelelt az Akadémián uralkodó hangulatnak, a hatalomnak már semmi szüksége sem volt arra, hogy a magyarokat ősi, nagy múltú kultúrnépekkel bármifajta kapcsolatba hozza.
A sumir nyelv kutatásának helyzete nem javult az idők során. Az MTA-án 1869-től szervezeti változás történt. Ennek következtében lényegében Mezopotámia ki lett szakítva az orientalisztika hatásköréből, és a Kaukázus is a sémi filológiai tanszéken kapott munkaközösséget. Így mostoha sorsra jutott a sumir nyelv. Az egyetem bölcsészeti kara pedig 1873-ban a sémi nyelvek tanszékével gyarapodott.
Így is maradt 1946-ig. 1949-ben, a kommunisták hatalomra jutása után csökkentették az akadémikusok számát, a régi tagok többségét tanácskozó taggá minősítették. A Nyelvtudományi Intézet 1949-ben jött létre, 1951-ben került az MTA felügyelete alá. Ennek alapvető feladata a 'magyar nyelvészet, az általános és alkalmazott nyelvészet, az urali nyelvészet és fonetika területén tudományos kutatásokat végezni.' Tehát csupán az urali nyelvészet került szóba.1989-ben rehabilitálták az 1949-ban tanácskozó taggá minősített tagokat, 1990-ben új alapszabály készült. 1994. áprilisában megszületett a Magyar Tudományos Akadémiáról szóló XL törvény. Eszerint az MTA 'a tudomány művelésével, támogatásával és képviseletével kapcsolatos közfeladatokat lát el'.
Nem szól külön a nyelvről.
Eljutottunk oda, hogy ma sem az MTA-n, sem az egyetemeinken nem foglalkoznak a világ első civilizációjának nyelvével, noha - ahogy azt az említett neves kutatók megállapították elsősorban mi lennénk rá az illetékesek. Ugyanakkor kutatják a sémi nyelveket, illetve a hozzá kapcsolódó asszír stb. kultúrákat, amelyek a sumirból vettek át számos dolgot.
Láttuk továbbá, hogy az idők folyamán az Akadémia illetékesei nem úgy utasították el a sumir-magyar nyelvi rokonság kérdését, hogy azt előzőleg tanulmányozták volna. Nem az történt, hogy gondos kutatás után arra következtetésre jutottak, nincs semmi alapja. Úgy utasítják el a mai napig, hogy nem cáfolták meg a felsorolt angol, francia stb. tudósok által megállapítottakat.
Fel kell tennünk a kérdést, miért van ez? Nyilvánvaló, hogy a Habsburgoknak mi volt a célja. A nemzeti önbecsülés aláásása. Nyilvánvaló az is, hogy a kommunisták sem örültek egy nagy múltú nemzetnek.
De hogyan magyarázzuk az 1989 utáni eseményeket? Megdöbbentő, hogy múltunk kutatásának elvi kérdéseit nem akarta egyetlen parlamenti párt sem átértékelni az elmúlt húsz évben. Sem a politikai jobb-, sem a baloldal. A (magyar) múltat végképp el kell törölni? A Magyar Tudományos Akadémiát nem igen érintette meg a rendszerváltozásnak nevezett esemény. Akik Kun Béla Tanácsköztársaságát dicsőséges jelzővel illették és 1956-t ellenforradalomnak nevezték, hogyan maradhattak a helyükön 1989 után? Mert maradhattak. Sőt, az is előfordulhatott, hogy az Akadémia volt történész elnöke által szerkesztett könyvben a következőt olvashatjuk Árpád magyarjairól: 'Hasonlóan a többi nomád néphez, a föld magántulajdonának fogalmát se ismerik. Sátorban laknak. Számukra semminek, ami a letelepült életmódhoz tartozik, nincs különösebb értéke. Az emberi élet értéke is csekély. Az ellenség teljes elpusztítása, gyermekek, anyák megölése is természetes velejárója a harcnak....A köznapi emberek lovagláshoz évszázadok óta idomult 'karika' lába természetesen generációkon át tudott csak hozzászokni az eke utáni egyenes járáshoz.'
Elképzelhető-e, hogy mondjuk a szlovák tudományos élet vezetője leírja azt a tényt, hogy szlovák irodalmi nyelv nem létezett a XIX. századig? Ugye, hogy nem!
Feltűnő, hogy a még a magukat rendszerváltónak, antikommunistának, jobboldalinak mondó parlamenti pártok sem tettek semmit a változás érdekében. Sem az MDF, sem a Fidesz, sem az SZDSZ, sem a kisgazdák, sem a MIÉP nem tartották szükségesnek átértékelni a magyar múlt feltárásának a kérdését. Feltűnő, hogy parlamenti pártjaink iszonyodnak nemzeti büszkeségünktől, a székely-magyar rovásírástól, amelynek néhány betűje már a hat-hétezer éves tatárlakai korongon is feltűnik. Csak néhány példa: Az MDF által irányított Világkiállítás Programiroda például kiutálta a székely rovásírást a világkiállítás területéről. A Fidesz kitiltotta a Frankfurti Nemzetközi Könyvkiállításról - írja Varga Géza cikkében.
Nos, talán nem állunk messze a valóságtól, ha azt állítjuk, hogy múltunk feltárásának kérdése akár indikátorként is használható. Ha egy fának elvágják a gyökereit, elpusztul. Múlt nélkül nincs jövő. Csak reménykedni tudunk abban, hogy ezzel a kétharmados többséggel rendelkező kormányzópárt is tisztában van...
http://www.mariaorszaga.hu/index.php?menu=bovebben&kod=4596&rovat=
Kapcsolódó>>
Bunyevácz Zsuzsa: Az olaj ára?
Bár a történelmi jog kifejezést a nemzetközi jog nem ismeri, mégis hivatkoznak rá. A gyakorlatban valami olyasmit jelent, hogy egy népnek joga van ősei földjéhez vagy önálló állam létrehozásához, ha már hosszú ideje az adott vidéken élt...
2010. január 26., kedd
Könyvajánló: Bunyevácz Zsuzsa Az Új Világrend tízparancsolata, avagy a Szent Grál elrablása?
Az Új Világrend tízparancsolata, avagy a Szent Grál elrablása?
Nem tudunk a magyarokon, illetve őseinken, ragozó nyelvű rokonainkon kívül másokat felmutatni a világban, akik a Szent Grál összes megnyilvánulási formájához kötődnének valamiképpen, legyen az például valamifajta ősi bölcselet, mágustudás, aminek eredete a vízözön előtti időkre vezethető vissza - írta Bunyevácz Zsuzsa a Szent Grál üzenete című nagysikerű könyvének utolsó fejezetében. A magyarság küldetését egy sumér himnusszal jellemezte: Országok országa, Törvénytudás népe, Napkelet s Nyugat közt a Világnak fénye. Nagy a Te nemzeted, nagy a te végzeted, oly messze magasztos, hogy föl sem érheted...
Részben e gondolatmenet folytatásaként írta meg újabb könyvét, amely az őskortól napjainkig követi nyomon a történelmi eseményeket. Az emberiség aranykorában még harmóniában éltünk a természettel, a szent univerzummal és - fogalmazhatunk úgy is, hogy - mindenki a Szent Grál birtokosa volt. Hosszú utat kellett megtennünk, amíg üzlet lett az egész világ, s eljutottunk oda, hogy a GDP alapján ítélnek meg minket, és a szabadpiac az imádat tárgya. Ma a világ három leggazdagabb emberének együttes vagyona nagyobb, mint a legszegényebb fejlődő országok 600 millió lakosának összes évi jövedelme; és miközben egyesek sok milliárd dollárt forgatnak a tőzsdéken és képesek arra, hogy egy ország gazdasági stabilitását megingassák, addig 36 ezer gyerek hal meg naponta éhínség miatt...
Lehet, hogy útközben elvesztettünk valamit? Talán éppen a Szent Grált? És ez lenne az Új Világ rend? Néhány pénzember uralma az egész világ felett? Ha valóban épülőben van egy új világ, akkor az csupán a véletlen műve? Vagy igazuk lehet az összeesküvés-elméleteknek? Vagyis létezik egy szorosan együttműködő csoport, amely a világuralom elnyerése érdekében tevékenykedik, és képes nemzeteket, birodalmakat elsöpörni, háborúkat, forradalmakat kirobbantani?
És ha valóban épül az Új Világrend, akkor nekünk, magyaroknak mi a szerepünk benne? Az áldozatai vagyunk, vagy bűnösök? Vagy éppen az a küldetésünk, hogy visszahozzuk az aranykor szemléletét?
A szerző ezekre a kérdésekre keresi a választ ebben a könyvben.
Kiadó:Alexandra
Bunyevácz ZsuzsaNem tudunk a magyarokon, illetve őseinken, ragozó nyelvű rokonainkon kívül másokat felmutatni a világban, akik a Szent Grál összes megnyilvánulási formájához kötődnének valamiképpen, legyen az például valamifajta ősi bölcselet, mágustudás, aminek eredete a vízözön előtti időkre vezethető vissza - írta Bunyevácz Zsuzsa a Szent Grál üzenete című nagysikerű könyvének utolsó fejezetében. A magyarság küldetését egy sumér himnusszal jellemezte: Országok országa, Törvénytudás népe, Napkelet s Nyugat közt a Világnak fénye. Nagy a Te nemzeted, nagy a te végzeted, oly messze magasztos, hogy föl sem érheted...
Részben e gondolatmenet folytatásaként írta meg újabb könyvét, amely az őskortól napjainkig követi nyomon a történelmi eseményeket. Az emberiség aranykorában még harmóniában éltünk a természettel, a szent univerzummal és - fogalmazhatunk úgy is, hogy - mindenki a Szent Grál birtokosa volt. Hosszú utat kellett megtennünk, amíg üzlet lett az egész világ, s eljutottunk oda, hogy a GDP alapján ítélnek meg minket, és a szabadpiac az imádat tárgya. Ma a világ három leggazdagabb emberének együttes vagyona nagyobb, mint a legszegényebb fejlődő országok 600 millió lakosának összes évi jövedelme; és miközben egyesek sok milliárd dollárt forgatnak a tőzsdéken és képesek arra, hogy egy ország gazdasági stabilitását megingassák, addig 36 ezer gyerek hal meg naponta éhínség miatt...
Lehet, hogy útközben elvesztettünk valamit? Talán éppen a Szent Grált? És ez lenne az Új Világ rend? Néhány pénzember uralma az egész világ felett? Ha valóban épülőben van egy új világ, akkor az csupán a véletlen műve? Vagy igazuk lehet az összeesküvés-elméleteknek? Vagyis létezik egy szorosan együttműködő csoport, amely a világuralom elnyerése érdekében tevékenykedik, és képes nemzeteket, birodalmakat elsöpörni, háborúkat, forradalmakat kirobbantani?
És ha valóban épül az Új Világrend, akkor nekünk, magyaroknak mi a szerepünk benne? Az áldozatai vagyunk, vagy bűnösök? Vagy éppen az a küldetésünk, hogy visszahozzuk az aranykor szemléletét?
A szerző ezekre a kérdésekre keresi a választ ebben a könyvben.
Kiadó:Alexandra
További művek
ettől a szerzőtől: >> Bunyevácz Zsuzsa
Kateg.:Égi segítőink, Egy az ország, Hagyomány, Hagyományőrzés, Hazaszeretet, Honfoglalás, Királyság, Könyvesboltunk ajánlása, Közélet, Középkor, Országvesztés, Pártus, Rege-monda-eposz, Rendszerváltás, Sumér-sumír, Szkíta, Történelem, Újdonság, Újkor, Világkormány, Világpolitika
ettől a szerzőtől: >> Bunyevácz Zsuzsa
Kateg.:Égi segítőink, Egy az ország, Hagyomány, Hagyományőrzés, Hazaszeretet, Honfoglalás, Királyság, Könyvesboltunk ajánlása, Közélet, Középkor, Országvesztés, Pártus, Rege-monda-eposz, Rendszerváltás, Sumér-sumír, Szkíta, Történelem, Újdonság, Újkor, Világkormány, Világpolitika
Feliratkozás:
Bejegyzések
(
Atom
)