Ugyan pályájuk nemzetközi mércével sajnos aligha összevethető, Mikszáth Kálmán mégis több tekintetben hasonló helyet foglal el a magyar irodalomban, mint az amerikaiban Mark Twain. Pedig már az sokat sejtető, hogy mindkét nagy mesemondótól 1910 első felében vettek végső búcsút az emberek, ám ha alaposabban összevetjük írói habitusukat, anekdotázó stílusukat, sokszor fanyar, de mindig emberséges humorukat, a történelem és a nyelv, a dialektusok iránt mutatott érdeklődésüket, egyre több párhuzamot fedezhetünk fel e két óriás között. Egyedül a két nyelv elterjedtsége közti különbség lehet az oka, hogy a mi Mikszáthunk végül nem vált világszerte ünnepelt szerzővé.Sajátos világlátását és humorát jól példázza az 1901-es keltezésű Szelistyei asszonyok, e kisregény hosszúságú, történelmi témájú elbeszélés. A történet egy erdélyi falu, Szelistye megszorultsága miatti bonyodalmak körül forog, az ottani asszonyok ugyanis férfinép nélkül maradtak, épp ezért a helyi nemes úrhoz fordulnak segítségért, hogy ő kerítene nekik férjeket. Ám a megoldásra eredetileg ígéretet tevő Szilágyi Mihályt bebörtönzi Mátyás király, minek következtében neki kell aztán utánanéznie a problémának. Ő pedig, mivel a faluról, a pártában maradt menyecskék és az özvegyek szépségéről-csúfságáról ellentmondásos híreket kap, mustrát kér Dóczy Mihály ottani uraságtól.
Lévén, hogy a szelistyei asszonyok nem különösebben szemrevalóak, egyesek pedig kifejezetten rútak, a küldöttség nem bennszülöttekből, hanem három más vidékekről begyűjtött, kápráztató szépségből áll, hogy velük megtévesszék a királyt, aki azt a csínyt eszeli ki, hogy a hozzá közel álló ifjú nemesekkel szolgálóknak adják ki magukat, a király szerepét pedig udvari bolondja, Mujkó játssza el. A kétszeres megtévesztésből fakadó szituációk humoros voltát könnyű elképzelni, és aki szereti a látszólag könnyed, romantikus szállal kevert, és persze boldog végkifejletbe torkolló elbeszéléseket, már emiatt sem csalódhat A szelistyei asszonyokban.
Pedig sokkal több van a műben egyszerű szórakoztatásnál. A szelistyei asszonyok különös és igaz történetét Mikszáth képviselőként hallotta, tehát a mese voltaképp csupán stílusában, nem elemeiben fikció. Különösen hitelesnek tűnik az ifjú Mátyás király alakja, aki köztudottan kedvelte a nőket, és nem kizárólag távolról volt szokása bámulni bájaikat. A valódi figura persze a legendák álruhás uralkodójának képével árnyalódik, és nyilvánvalóan Mikszáth saját humoros leleményei finomítják tovább.
Különösen érdekesek az író leírásai és bölcselkedő eszmefuttatásai a régi korokról, szokásokról, öltözködésről, ahogy lenyűgöző az a szeretet is, ahogy Mikszáth a nyelvvel bánik, hiszen érezhetően hatalmas örömét leli a régies szavakban, fordulatokban. És közben szerethetően pajzánnak és lovagiasnak festi le a négy évszázaddal előbbi kort, amikor még – ha egymással sokszor véres komolysággal tréfálkoztak is – valamiféle természetes igazságosság és harmónia uralkodott.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Szelistye_(Hunyad_megye)
