Blogarchívum

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: eurodollár. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: eurodollár. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. július 2., csütörtök

Tények.sk - Modern háború Európa ellen: amerikai hajók menekültek tömegeit szállítják Európába

Tények.sk - Modern háború Európa ellen: amerikai hajók menekültek tömegeit szállítják Európába:

'via Blog this'

Napjainkban a menekültek, bevándorlók kérdése foglalkoztatja a világot. Érdekes elemzést készített az Arab Tavasznak Európára, a kialakult bevándorlási hullámra gyakorolt hatásáról, illetve az Egyesült Államok mindebben játszott szerepéről a német kla.tv, amelyet az alábbiakban közlünk.
A menekültprobléma egyre inkább foglalkoztatja a politikusokat. Líbiában több száz menekült várja, hogy Európába juthasson. „Valóságos népvándorlás ez” – mondta Elmar Brok, a CDU politikusa. Bár fontos a menekültek kimentése a Földközi-tengerről, nem segít a helyzet megoldásában. „Ha még több hajót vetnénk be, akkor rövidesen 2 millió ember fog Líbiában várakozni” – fűzte hozzá.
Már évekkel ezelőtt figyelmeztették a politikusokat, hogy Kadhafi kormányának Amerikai Egyesült Államok által kezdeményezett megdöntése az ország destabilizációját eredményezi, valamint veszélybe sodorja az Európai Unió déli határát. Létezett egy szerződés Líbiával, amely szerint az ország menekülttáborokban gyűjti össze a menekülteket, ahonnan visszaküldi őket hazájukba. Bár Kadhafi diktátor volt, bizonyos szabályok szerint garantálta a biztonságot országában, most viszont káosz van ott. „Az, amit most átélünk, a katonai megszállás eredménye, amely megdöntötte Kadhafi rezsimét, de semmi egyebet nem ért el” – mondta Martin Schäfer, a német külügyminisztérium szóvivője. Úgy tűnik, jelenleg a menekülthullám veszélyeit jelző figyelmeztetéseket nem hallgatják meg, ahogy azokkal a hangokkal sem foglalkoztak, amelyek a Kadhafi-rendszer megdöntésének veszélyeire hívták fel a figyelmet.A múlt héten a külügyminiszterek közös tárgyalásukon egyetértettek abban, hogy a menekültválság csak akkor oldható meg, ha stabilizálódik a líbiai helyzet. Senki nem tudja viszont azt, hogy lehet ezt elérni. Az egyik ötlet szerint meg kell semmisíteni azokat a hajókat, amelyeken a menekültek Európába utazhatnának. Mások szerint az embercsempészekre kellene lecsapni. Kétséges, vajon lehet-e győzni velük szemben.
A több tízezer menekült hátterében, akik évente Európába kerülnek, szervezett üzlet áll, minden menekültért 10.000 eurót kapnak. Az ebből származó hasznot csak a drogkereskedelemből származó haszon múlja felül. Vajon ki jut ezáltal pénzhez? Először azt kell megvizsgálnunk, melyik országokból származnak a menekültek. Leginkább azokból az országokból menekülnek, amelyeket az ún. Arab Tavasz döntött romlásba. Ott működik leginkább a menekültekre építő üzletág. Embereket toboroznak, csodás jövőt ígérnek nekik Európában, s mindezt a helyi sajtó is támogatja.

Ez vonatkozik a fekete kontinensre, Afrikára is. Az onnan származó embereknek át kell kelniük a Szaharán, ahol még többen meghalnak, mint később a tengeren. Erről azonban hallgat a sajtó. A menekülteket szállító hajók Olaszországban kötnek ki, az olasz hatóságoktól megkapják a szükséges iratokat, dokumentumokat. A következő céljuk Németország. Ott menekülttáborokba kerülnek, a táborok viszont megteltek. Telt házasak a kórházak és a hivatalok is, hiszen a jó szándékú emberek segíteni szeretnének. Itt a menekültek rájönnek arra, hogy becsapták őket, nem vár rájuk csodálatos jövő. Nem csoda, hogy elégedetlenek lesznek, emiatt zavargások törnek ki és szociális konfliktusokra kerül sor.
Vajon ki tartja mozgásban mindezt, a menekülteket, az egész „iparágat”, azokat, akik hasznot húznak mindebből? Ki mozgatja a szálakat? A menekültek érdekes módon arról számolnak be, hogy az őket szállító hajók amerikai zászló alatt hajóznak. Ezt a népvándorlást tehát az amerikai kormányzat, illetve a mögötte álló pénzügyi oligarchia vezényli - foglamaz az elemzés.

Mi készteti az Egyesült Államokat arra, hogy lehetővé tegye a menekültek beszivárgását Európába? Vajon humanitárius okok miatt teszi ezt? Valószínűleg nem, hisz az Egyesült Államok könyörtelenül védi saját határait az illegális bevándorlóktól. Például az amerikai-mexikói határt 5 méter magas kerítés alkotja, amely több mint 3.100 kilométeres szakaszon húzódik. A kerítés körül 17.000 határőr járőrözik, mindehhez repülőgépeket és helikoptereket, drónokat és kamerákat vesznek igénybe, illetve olyan berendezéseket, amelyek a föld rezgéseit – például az alagútásást – érzékelik. Akit elkapnak, azt őrizetbe veszik és könyörtelenül visszaküldik őt az anyaországba. Európába viszont egyre érkeznek a menekülteket szállító amerikai hajók.
Vajon hogyan reagálna az amerikai kormány, ha olasz vagy francia hajók mexikói menekülteket szállítanának az Egyesült Államokba? Ez kulcsfontosságú kérdés, ha a menekültek problémáját akarjuk vizsgálni. Ez az amerikai stratégia ugyanis egzisztenciális gondokat okoz Európának, illetve Európában. Ugyanez lenne a helyzet az USA-ban is, ezért zárták le légmentesen az amerikai határokat.
A mesterségesen megrendezett menekültkatasztrófa a háború modern módszere, amit az Amerikai Egyesült Államok a háttérben a pénzügyi oligarchia támogatásával folytat. Azt is mondhatnánk, először Líbiában hullottak a bombák, most pedig Európában – átvitt értelemben – bombák helyett menekültek hullanak. Ez viszont komoly problémákat eredményez. Ez egy kifinomult módszerekkel folytatott gazdasági és pénzügyi háború, amelyet Európa, konkrétan Németország ellen folytat az Egyesült Államok.
Ez ugyanakkor szociális háború is, amely ezzel a módszerrel beszivárog a családba, a munkahelyekre, a kultúrába és a műveltségbe. A háború célja Európának, a politikai, gazdasági és kulturális nagyhatalomnak a szétrombolása, destabilizálása. Az egyre nagyobb területen észlelhető káosz pedig megfelel az Új Világ globális pénzügyi oligarchái céljainak. Európa soha nem fogadta volna el ezt a helyzetet. Ezek tehát az ún. Arab Tavasz virágai?
---
Forrás: Hírek.sk, klagemauerTV

2015. március 13., péntek

Ki viseli a kalapot az EU-ban? – Kulissza, csütörtök 12.30

Ki viseli a kalapot az EU-ban? – Kulissza, csütörtök 12.30:

'via Blog this'
Dr. Mohi Csaba nemzetközi jogász úgy véli, jelenleg az EU csúcsszerve, a bizottság dominál a tagállamok rovására. A megbillent egyensúly azonban erodálja a közösség erejét, mivel a túlhatalommal rendelkező csúcsszerv saját felelősségét nem látja és nem is ismeri el. Például abban, hogy tíz évig szó nélkül hagyta a 300 milliárd euró fölé duzzadó görög államadósságot, napjainkban asszisztál a multinacionális cégek érdekében születő EU–USA befektetésvédelmi egyezményhez, az ukrán válságban pedig előbb konfliktuskeltő, jelenleg vazallusi politikát folytat, és mindezeket súlyosbítja a tagállamok között alkalmazott kettős mérce. Pedig a különböző nemzetek összekapcsolása nagyszerű kísérletnek indult, és meg is valósulhatna, ha az unió hű maradna írásban lefektetett alapelveihez.

A HANGTÁR-ban ITT


2015. január 23., péntek

Oroszlánszerződés? – Kulissza, csütörtök 12.30 2015. január 22.

Oroszlánszerződés? – Kulissza, csütörtök 12.30

2015. január 22.
Szerkesztő: Kovács Anita

Egyre több európai polgárnak fúrja az oldalát, hogy mit is főznek számára a Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Partnerség (TTIP ) cím alatt futó USA–EU szupertitkos tárgyalásokon. De ami kiszivárog, az nem nyugtatja meg. A nyakatekert formulák és nehezen átlátható előírások mögül ugyanis olyan struktúra bontakozik ki, melyben már az alapok meghatározásánál is az erősebb fél diktál, az alkalmazott jogi megoldások pedig olyannyira átszövik az érintett felek gazdasági életét, hogy gyakorlatilag feleslegessé teszik a demokratikusan megválasztott intézményeket. Az egyik elemzés mindezt így összegzi „…a javasolt új politikai reform az EU gazdasági széthullását
részesítené előnyben…”. Egy ilyen vélemény szinte felszólít a vitára, és ezen a héten mintha megtört volna Magyarországon a másfél éve folyó tárgyalásokat övező hivatalos csend.

ITT meghallgatható a Hangtárban: EU-USA tárgyalások








2012. február 12., vasárnap

Szolgalelkűség eklatáns bankvezére - Patai Mihály

2012, február 11 - 11:04 mnszentlaszlozaszloalj.info

Kétség nem férhet hozzá, ez a beszélgetés (Hír tv: Interjú Patai Miklóssal a Magyar Bankszövetség elnökével - szerk.) csak megerősített benne, nem akarják, nem szabad, hogy Magyarország magára találjon, az emberek öntudatukra ébredve újra naggyá tegyék ezt az országot. Túl sok tyúkszemre hágnánk rá, ha Európa kellős közepén megerősödve, egy nemzetben gondolkodó, stabil és független középhatalom jönne létre. A sokszor és most már hivatalosan is - lásd Simon Peresz izraeli fő hallja kend által - megerősített területfoglalási szándékok ellenére is ki kell jelentenünk, van másik út!

A dominóeffektus - avagy: A megsétáltatott megvezetettek: Muszáj-ország "mintha" polgárai -

Állj be a sorba! A szó legszorosabb értelmében ez is lehetne a most éppen aktuális internesönel trendi jelszó. Új szakaszhoz értünk, innentől már kondicionálnak bennünket. Egyértelműen, erőteljesen és félreérthetetlenül.

Mindemellett a vívmányok korát éljük. A központi tervutasításos rendszert felidéző, "muszáj hozni az eredményeket, ha beledöglünk akkor is" típusú, központilag levezényelt erőlködések közepette a népnek valahogy most sem akar jó lenni. A kétségbeesett, sokszor teljesen értelmetlen tevékenységekkel teli tűzdelt kepectetés bizonyos momentumai - szintén központilag kiadott ukáz keretében - még örömöt is kellene, hogy okozzanak, de legalábbis örülnünk kellene nekik. Mi több, a Magyar Nemzeti Bank függetlenségéhez hasonlóan, vívmányként kell azokat kezelnünk (lásd a pillanatok alatt annulálható visszafizethetetlen államadósság minden áron való törlesztését).

Ilyen van? Nálunk csak ilyen van!...

Ahogy időben távolodunk a nevezetes eseménytől, úgy értjük meg a maga valójában az egymást követő történések által kirajzolt kép szerves egymásutániságában rejlő kapcsolatrendszert. A mintát a görögöknél és az olaszoknál már láthattuk, a pénzvilág lecseréli az ún. demokratikusan megválasztott, azaz elvileg számon kérhető államhatalom vezetését a hozzá hű, saját embereire. Ezzel próbálkoztak itt nálunk is. Ha visszaemlékszünk Róna Péter már tippet is adott, kit ültethetnek OV helyére. Eldőlt az első dominó, dőlt volna utána a többi is, de gondos kezek, mielőtt még magával ragadhatta volna a többit is, visszaállították függőlegesbe.

A többszázezres fitness megmozdulást a legnagyobb médiaerőfeszítés ellenére sem lehetett elhallgatni, ezért beindult a hálivúdi eksönmúvikból már oly jól ismert "jó rendőr-rossz rendőr" játék. A nem megfelelő reakció (a nagy polgári séta) után, kisvártatva lehúzták a rolót a MALÉV-nál. Szintén hívjuk fel a figyelmet arra az apró, ám jelzésértékű momentumra, hogy mikor és honnan nem szállhatott fel az a bizonyos MALÉV utasszállító gép, amelyik megint eldöntött egy bizonyos dominót! Naná, hogy Tel Avivból! Melyik országban található Tel Aviv? BINGÓ!

A jó hálivúdi eksönmúvikhoz illőn a rossz rendőr után mindig be kell, hogy menjen a bemikrofonozott és tükörnek látszó üvegfallal elválasztott helyiségbe a jó rendőr is. Be is ment. Tegnap este (2012. február 6.) a Hír Tv Rájátszás című műsorába. Méghozzá Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnökének személyében. Mindjárt látni fogják, mennyire körmönfontan ravasz és megalázó az a kommunikációs technika, amivel feltörlik velünk a padlót, egyúttal jelezve számunkra, hogy semmitől sem riadnak vissza. Már a beszélgetést felvezető összefoglalóban elhangzott egy figyelemreméltó mondat, amely tökéletesen érzékelteti jelen helyzetünket és azt, mennyire téves volt a hosszú transzparensre felírt "Nem leszünk gyarmat" című szöveg.

"Minden nagyobb magyar bank meghatározó tulajdonosa külföldi bankház."

A kommunikációs technika másik lépcsőfoka, a bűntudat felkeltése a nézőkben:
"A magyar bankok vesztesége a végtörlesztés miatt január végére eléri a 210 milliárd forintot."

Arra ne is pazaroljuk most a drága időt, hogy nem a magyar bankokat, hanem a Magyarországon működtetett külföldi tulajdonban álló bankokat éri ekkora veszteség, lévén a takarékszövetkezeteket leszámítva gyakorlatilag nincs is magyar bank Magyarországon. Még pontosabban talán az egyszem FHB-t kivéve egyáltalán nincs magyar bank Magyarországon, hiszen a takarékszövetkezetek nem bankok, hanem pénzintézetek. Azért fontos ez a különbségtétel, mert a bankokkal ellentétben a takarékszövetkezetek valóban csak annyi pénzt kölcsönözhetnek, amennyi ténylegesen a rendelkezésükre áll.

Senkiben ne legyen kétség afelől, hogy ennek a hatalmas veszteségnek mi vagyunk az okozói. Egyrészt azok, akik felelőtlenül hitelt vettek fel, mert nem mérlegelték kellő gondossággal, hogy a törlesztő részletük akár a duplájára is emelkedhet, másrészt az OV által dirigált felelőtlen, különadókkal megspékelt kormányzás az, ami idevezetett. Ez bizony megtorló intézkedésekért kiált, nehogy mán a fagyi nyalja a nagymamát!

Jöjjön akkor az egészen elképesztő interjú, ürítsük fenékig a "jó rendőr" cizellált stílusú, cukormázzal bevont keserű poharát! Ismét a mindennél jobban árulkodó szóhasználat az, amire szeretném, ha odafigyelnénk:

Mv.: - Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke a vendégem. Jó estét kívánok.
Patai Mihály: - Jó estét kívánok.
Mv.: - Elnök úr. Ma mennyire érdeke a magyar bankoknak, hogy megszülessen a megállapodás az IMF-fel, illetve az Európai Unióval?
Patai Mihály: - Eminens érdeke a magyar bankrendszernek és minden magyar embernek, önnek is meg nekem is, hogy megszülessen. Enélkül nagyon nagy problémája lesz a magyar gazdaságnak és a magyar társadalomnak, mert most már többről van szó, mint üzletről.
Mv.: - Még tavaly decemberben úgy értékelte az üzletet, idézem, hogy visszatért a normalitáshoz, amikor a kormány és a bankok beszélnek egymással. Mi a helyzet azóta, változott-e valami?
Patai Mihály: - Azóta egy nagyon jó kapcsolat van a kormány és a bankrendszer között, teljesen normális egy civilizált országban, ennek örülök. De ha megengedi, mindenképpen elmondanám azt a három érvet, amit nagyon fontosnak tartok, hogy miért van szükségünk az IMF-re és az Európai Unióra. Egy fél percben össze tudom foglalni.
Mv.: - Hogyne.
Patai Mihály: - Az első érvem az egy rendkívül egyszerű, békéscsabai érv. Háromezer forintba kerül, önnek is és nekem is, és minden magyar állampolgárnak, hogyha nem kötünk szerződést az IMF-fel. Többet fizetünk a refinanszírozásért. Van egy ötmilliárdos, ötmilliárd eurós fizetési szükségletünk, és 2%-kal drágábban tudunk pénzt szerezni akkor, hogyha nincs IMF-megállapodás. Körülbelül háromezer forint fejenként.

Itt álljunk is meg mindjárt egy polgári szóra, Istenben szeretett felebarátim!
Az egyes ember számára is érthetővé, megfoghatóvá teszi a problémát. Kicsit olyan ez, mint Rejtő Jenőnél a tíz dollár. A kisembernek hiába dobálóznak milliárdokkal, fel sem tudja fogni, hogy mekkora összeg az. No, de itt?! A fejenként háromezer forintot mindenki megérti. Másrészről az egyes emberre lebontva, személyessé teszik a fenyegetést. Félreérthetetlenül közlik a pórnéppel, hogy ennyivel többet fogsz fizetni, mert kétség nem férhet hozzá, hogy ezt is veled fizettetik ki! Ezért szerepeltek mindig olyan jól a posztkommunisták a választások alkalmával, mert úgy tudták elmondani az üzenetként szánt hazugságaikat, hogy a legbutább melós is megértette.
És még csak most jön a java!

Patai Mihály: - Van egy másik érvem. A kormány megfogalmazta azokat a legfontosabb szempontokat, amelyeket mindenképpen át kell alakítani Magyarországon, mert nem tartható. Nem lehet 7% rokkantnyugdíjassal egy országot vezetni, nem lehet két és félmillió adófizetővel és olyan 35 éves fiatalemberekkel országot építeni, akik szlovák rendszámú gépkocsival járnak és mindenkinek Porschéja van, és mindenki minimálbéren van és a minimálbért is Szlovákiában fizeti. Tehát én úgy gondolom, hogy mindazok az intézkedések, amelyeket a kormány meg akar csinálni, és én elhiszem, hogy megcsinálják, és ilyen felhatalmazással nincs is más lehetőség, mint megcsinálni, ennél nem hiszem, hogy más feltételekkel jelentkezhetne az IMF vagy az Európai Unió. Igenis, ha meg fogják erősíteni a kormánynak azt az elképzeléseit, amelyek a strukturális átalakulásokra vonatkoznak.
Van egy harmadik, ami a legfontosabb. Az elmúlt években elvesztettük a reputációnkat a világban. Azóta, mióta az athéni olimpián két olimpiai bajnokunk csalt, azóta nagyon rossz vélemény alakult ki Magyarországról. Az őszödi beszéd csak beleillik ebbe a stiklis magyar koncepcióba. Úgy voltak Brüsszellel költségvetési problémáink az elmúlt években, és ne felejtse el, hogy 2006-ban január elsején az egyetlen ország voltunk a történelemben, amely csökkentette az ÁFA-t és ugyanabban az évben szeptember elsején visszaemeltük az ÁFA-t. Ilyet civilizált országban nem csinálnak. És amikor bevezette a kormány a bankadót és a végtörlesztést az elmúlt két évben úgy, hogy nem konzultált a legfontosabb európai országokkal, gyakorlatilag megsértette azokat az írott és íratlan szabályokat, amelyeket nem szabad megsérteni Európában.

Biztos a szlovák rendszámú Porschéval szaladgáló adócsalók okozzák a legnagyobb problémát ennek az országnak. Mondjuk azért azon sem ártana elgondolkodni, mi lehet az oka annak, hogy ilyen és ehhez hasonló jelenségek nagy számban fordulnak elő. Nem lehet, hogy túlzottan nagy teher rakódik a válalkozásokra? Nem tudom, csak kérdezem. Végülis, ha annak idején Oszkó Péternél szalonképes volt az adóelkerülés helyett az adóoptimalizálás szóhasználat és technika, akkor másnál miért nem az? Mindazonáltal nem igazán értem, hogy az áruk, a tőke meg a javak szabad áramlása esetén mi a rossebér' is érdekes az, hogy hol, melyik uniós országban vetted az autódat? Vagy akkor ez is csak hazugság, mint a többi?
De van ennél nagyobb baj is!

Egy másfajta értelmezésben, de ismét a vesztes nép koncepciója az, ami tetten érhető, hiszen lám, még az olimpián is csak csalással visszük valamire! Az meg persze mindig kiderül. Az jutott eszembe, vajon a többi országról, amelynek a sportolói doppingoltak, szintén ennyire kedvezőtlen kép alakult ki, amikor a gazdasági ügyeiket tárgyalták? Vagy ez csak ránk jellemző, csak a mi esetünkben áll fenn egyfajta sajátos, hogy úgy mondjam specifikus kapcsolat az ötkarikás részvételünk és a világgazdaságban betöltött helyünk között?

Félreértés ne essék, nem a doppingoló sportolókat akarom védelmembe venni, a metódus az, amire ismételten szeretném ráirányítani a figyelmet. Akárcsak az amerikai elnökválasztások alkalmával, minden szóba jöhető és szóba nem jöhető dolgot előkaparnak ilyenkor, hiszen gondosan feljegyeztek, elraktároztak mindent, ami felhasználható ellenünk. Fel is használják! Szemernyi kétségünk ne legyen efelől.
Miután megfutottuk laza bemelegítő köreinket, figyeljük a briliánsnak nem, inkább valami egészen másnak mondható érvelést. Asszem, egészen döbbenetes az, ami most fog következni:

Mv.: - Elnök úr, örülök, hogy felhozta ezt a témát, ha nem tette volna meg, megtettem volna én. És akkor most végighallgatva ezt a sort, ami ugye a reputációnkat, a presztízsünket rontotta az elmúlt években a világ előtt, egy valamit kihagyott ebből a sorból. Nem tudom, hogy ezt esetleg azért tette, mert később felülbírálta a véleményét, vagy egyszerűen elfelejtette, ez pedig a NOKIA-s doboz esete. Egy korábbi interjúban erre is...
Patai Mihály: - Ez ugyanez. Az olimpiai bajnok, amely csal, a NOKIA-s doboz, amely szimbólummá válik egy magyar üzletember, egy politikus számára, az katasztrófa. Ezzel csak megfejeli az a bankadó, amit nem konzultálunk meg az illetékes országokkal.
Mv.: - De elnök úr, hogy rakható egy sorba a minket lejárató whiskysdoboz esete, az olimpiai bajnok esete, amikor a magyar kormány minden erőfeszítést megtesz azért, hogy segítse az embereket és ne újabb megszorításokat verjen a hátukra, hanem azt mondja, hogy elég az eddigi tisztességtelen banki gyakorlatból, az egyoldalú szerződésmódosításokból, hanem igenis legyen egy arányosabb teherviselés, egy arányosabb kockázatviselés, és hogyha ez mondjuk már évekkel ezelőtt megtörtént volna, most lehet, hogy a végtörlesztésekből adódó veszteség, amire önök felhívták a figyelmet, eleve kevesebb lenne, nem kerültek volna ennyien ilyen helyzetbe. Konkrétan az ön előde, Felcsúti Péter a Bankszövetség korábbi elnöke néhány évvel ezelőtt fogalmazott úgy, hogy borzasztóan aránytalan a teher- és a kockázatviselés a bankok, illetve az ügyfelek között. Most ezen változtatott a kormány a bankadóval, illetve a különböző válságadókkal. Erre máshol is van példa. Ön valóban komolyan gondolja, hogy ez ugyanabba a serpenyőbe tehető, mint például a whiskydoboz, ami egy borzasztó korrupciós ügy?
Patai Mihály: - Önnek kormányszóvivőnek kellene lennie, mert rendkívül jól összeszedte...
Mv.: - Igen, mondták már. De jól érzem magam a helyemen.
Patai Mihály: - Természetesen más kategóriába tartozik a NOKIA-s doboz és másba a bankadó, de akkor amikor egy országról kialakul egy ilyen kép, akkor a bankadó ugyanebbe a logikai sorba tartozik, mégpedig abba, hogy ezek az emberek nem beszélnek meg velünk semmit, hanem lépnek.

A magam részéről nagyon kíváncsi lennék, hogy ebben az esetben mit értünk "illetékes országok" alatt? Mire és meddig terjed ki az illetőségük? Ne felejtsük el, hogy Magyarországról, vagyis egy ún. teljes jogú európai uniós tagállamról beszélünk, amely deklaráltan jogállam! Ezt kéretik szem előtt tartani! Minimum érdekes a dolog! A megsétáltatott megvezetettek kedvéért: a "Nem leszünk gyarmat!" transzparens függvényében mindenképpen az!

Még csak annyit, ezt meg a pontosság kedvéért, hogy az olimpiai bajnok, még ha csal is, nem amely, hanem aki. De talán pontosan ez az embereket csupán tárgyaknak, statisztikai adatoknak tekintő embertelen szemléletmód az, ami a legtöbbet árt az emberiségnek. Egyszerűen nem tudja (vagy talán nem is akarja) helyén kezelni a dolgokat és az embereket.
És ha azt hiszik, hogy ezt nem lehet fokozni, hát akkor nagyon tévednek!

Mv.: - És követnek bennünket az egyéb európai uniós tagországok.
Patai Mihály: - Természetesen. Most már, de lényeg az, hogy partneri kapcsolatokat kell kialakítani az európai országokkal, és ezek olyan szabályok, melyekhez alkalmazkodnunk kell. Része vagyunk egy európai kultúrának, ugyanazt kell csinálnunk, mint ezer évvel ezelőtt István csinálta. Nyilvánvaló, hogy István nem vágta le egy német lovagnak a kezét csak azért, mert lopott, hanem előtte megbeszélte a sógorával, hogy te, le fogom vágni a német lovagodnak a kezét, mert ezt meg ezt csinálta, és a császár azt mondta, hogy igazad van, vágd le, mert te vagy a király. De ezt nem lehet önkényesen megcsinálni.

De vajon miben is áll ez az európai kultúra? A kereszténységben nem, azt már láthattuk, hiszen eszük ágában sem volt bevenni sem az alkotmánynak nevezett alapdokumentumba, sem annak meghiúsulása után a Lisszaboni Szerződés néven átfazonírozott változatába.
És ha már az elnök ostoba példájánál maradunk; gyakorlatilag te vagy a király, de csak elméletileg tehetsz meg bármit a birodalmadban, mert gyakorlatilag ez a birodalom már nem is a te birodalmad (eladták, felvásárolták), és szintén gyakorlatilag, csak az uralkodóval, ha tetszik a császárral történő konzultációt követően, az ő beleegyezésével tehetsz meg bármit.
Mintha ország, mintha királya vagy. Olyan, mintha te lennél a király, olyan, mintha a te országod lenne, olyan, mintha te uralkodnál benne, olyan, mintha bármit megtehetnél, olyan, mintha szabad lennél, de mégsem.
Ahogy Besenyő Pista bácsi mondaná: Nincs igazam? De! Na lássák!

Patai Mihály: - Gyakorlatilag önnek igaza van, hogy ez most egy más logikai sorhoz tartozik, de a lényeg az az, hogy kialakult rólunk egy kép, amelyen változtatnunk kell, és az Európai Unióval és az IMF-megálapodással tudunk ezen a szörnyű sorozaton végre egy pontot tenni és egy új életet kezdeni.

Hopp, itt elszólta magát! Tulajdonképpen ez a logikai sor már nem ugyanaz a logikai sor! Tehát mégsem összetartozó dolgokról van szó, de mi azért könyveljük el annak! vagyis most hazudott, vagy az előbb?

És íme, ismét csak a kizárólagossággal, az egyedüli üdvözítéssel, az Európai Unió és az IMF mindenhatóságával szembesítenek bennünket! Nélkülük egy tapodtat sem! Még csak lélegzetet sem vehetünk! Egyszerűen nem lehet! Ugye értitek?
És akkor jöjjön a mindent felül-, vagy inkább alulmúló csúcs mélypont, a szolgalelkűség eklatáns példája, a minden áron való bekötöttség alapnormaként történő tudatosítása, a függőség kábítószereket megszégyenítő prezentációja. A Power Point korrepetálás céljából visszaülhetne az iskolapadba:

Mv.: - Ön szerint a magyar bankrendszer azzal tagozódik be az európai bankrendszerbe, hogy külföldi kézben van? Magyarázza meg ezt a kijelentését!
Patai Mihály: - Igen. A magyar bankrendszer főszereplői azok külföldi tulajdonban vannak. Így alakult az élet az elmúlt húsz évben. Gyakorlatilag az FHB kivételével minden bankban a külföldiek többsége egyértelmű, beleértve a vezető bankunkat is. Ez az én számomra azt jelenti, hogy beintegrálódtunk a Nyugat-Római Birodalomba. Ez egy nagyon jó, ugyanaz, amit ezer éve csináltunk. Természetesen ezeken az arányokon kell és lehet is változtatni...

Az urbánus frazeológia mélységes mély bugyraiba empirikus tapasztalatszerzés céljából alámerítkező szociológus hallgatók köreiben a dús képzeletű nép az efféle szituésönök megfelelő verbális érzékeltetésére az alábbi terminus technikuszt szokta volt alkalmazni: megképződött a szívlapát effektus. A megfelelő eljárás: puff, pofán. Vannak, ugyan, akik az ún. AHA-élményt részesítik előnyben, de ilyen esetekben kísérőjelenségként a magyar ember zsebében szalonnázás céljából tartott Bugylibicska félautomatikus üzemmódban azonnal kinyílik, így inkább mégis a szívlapát tematika alkalmazása tűnik indokoltnak.

Ugye valamennyien érezzük annak a pofátlan cinizmusnak a felsőbbrendűségét, amely hanyag eleganciával köp szembe bennünket a retorikai tűréshatár legeslegszélén? Aszongya:
"Így alakult az élet az elmúlt húsz évben."
Nem mondod?
Ez felér egy sokkhatással! Amíg kipihegi magát a tisztelt Olvasó, megyünk tovább.

Mv.: - Kell egyébként?
Patai Mihály: - Hát biztos, hogy kell, hogyha ön evvel nem ért egyet, és a lakosság többsége nem ért egyet, amelynek véleményét le kell, hogy képezze a kormány, akkor ezen muszáj változtatni. És mondom, hogy ezek a változtatások és igények meg is fogalmazódnak a kormány politikájában, a lényeg az, hogy ezt partnerségi alapon kell csinálni, van egy status quo. Tudniillik a nyugat európai bankrendszer nélkül nem tudunk magyar gazdaságot működtetni.
Mv.: - Tehát itt most partnerség a magyar állam, ha úgy tetszik a magyar kormány, és konkrétan a bankok között, vagy pedig partnerség Európa és Magyarország között? Vagy mind a két értelemben?
Patai Mihály: - Természetesen. Partnerség a kérdező és a válaszadó között. A partnerség a magyar miniszterelnök és a német miniszterelnök vagy kancellár között. Természetesen. Ez egy szövevény, egy érdekszövevény, amelyben vannak íratlan és írott szabályok. És mi ezeket a szabályokat nem tartjuk be akkor, amikor csalunk az olimpián és akkor, amikor bevezetünk olyan intézkedéseket, amelyekről konzultálni kell, a nyugat európai civilizációban. Ilyen egyszerű.

A sokat emlegetett és kétségkívül rendkívül hangzatos partnerség kérdése. Vajon mikortól, és legfőképpen meddig beszélhetünk partnerségről? Hogyan értelmezzük ezt a szót? Mit értenek partnerség alatt? E logika mentén haladva tehát ezt valahogy úgy kell elképzelnünk, mint például a bankok esetében az egyoldalú szerződésmódosításokat? Ez lenne a partnerség sajátosan értelmezett nyugat európai (Nyugat Római?) status quo-ja?
Szintén jelzésértékű az érdek és a szövevény szavak összetársítása. Mindennél jobban közli számunkra, hogy miről is van szó itt valójában.
Ezen a ponton a műsorvezető is szükségét érezte annak, hogy tisztázzuk a fogalmakat.

Mv.: - Ne menjünk vissza még egyszer ehhez a kérdéshez, mert ezt már egyszer megbeszéltük. Viszont ami még itt a külföldi tulajdont illeti, ön azt miért tartotta fontosnak hangsúlyozni, hogy az OTP 75%-a is külföldi tulajdonban van?
Patai Mihály: - Hát azért, mert a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett részvények 75%-át külföldiek adják és veszik, ez csak egy tény. Amikor ön az OTP-ről gondolkodik az egy magyar irányítású, egy igazi jó magyar bank, amelynek a többségi tulajdonosai külföldiek, de ez egy jó dolog, hisz érdekeltek a tulajdonosok abban, hogy jól menjen a magyar bank.

OTP: Most akkor magyar, vagy csak magyar irányítású? A magamfajta egészséges életben maradási ösztönnel bíró, a kelleténél talán többször a háta mögé néző ember számára kicsit olyan ez, mint a magyar és a magyarul beszélő közötti, árnyalatnyinak nem, inkább lényeginek mondható különbségtétel.

Patai Mihály: - A hitelezési gyakorlat az egész világon szigorodott. Alapvetően azért, mert a cikulsváltásban, amit válságnak szoktunk nevezni, megváltoztak a körülmények, és a legfontosabb körülményváltozás az, hogy a világban a likviditás, amely bő volt az elmúlt ciklusban, az elmúlt tizenhét-húsz évben, az szűkké vált és megdrágult. Azért nagy előny Magyarországnak, hogy nyugat-európai bankrendszerhez tartozunk, mert a likviditást külföldről hoztuk be. A helyzet az, hogy a német paraszt megtakarított és azt odaadtuk a magyar parasztnak. Tehát a likviditás megváltozott, a likviditás ára a világban megváltozott, egyre nehezebb likviditást hozni Magyarországra, a hitelezés ezért nem bővül.
Mv.: - Hát pedig a magyar bankoknak is érdekük, egyáltalán a bankoknak is érdekük lenne, hogy bővüljön, hiszen, illetve, hogy a hitelezési gyakorlat újra induljon, gondoljunk például a betétesekre. Hát az egyik nem működik és elképzelhetetlen a másik nélkül. Mit tesznek ennek előmozdítása érdekében a bankok?
Patai Mihály: - Természetesen. Önök mindig a bankokat szapulják a hitelezési oldalon, hogy sok árat kérünk a hitelért, ugyanakkor nem veszik figyelembe, hogy ötmillió magyar betétesnek az érdekeit képviseljük, amikor nem tesszük tönkre a bankokat, hanem igyekszünk azokat prudensen vezetni.
Mv.: - No, de a hitelesek is az önök ügyfelei...
Patai Mihály: - De ugyanolyan fontosak számunkra a betétesek is, természetesen. Mindenképpen azt fontos látnunk, a bejátszásban is volt erről szó, a magyar bankrendszer rendkívül stabil, az egyik legstabilabb Európában. A tőkemegfelelési mutatója több, mint amit önök jeleztek, mert 14% felett van, és ez annak köszönhető, hogy Az a tulajdonosi kör, amelyre ön nagyon szépen rákérdezett, az biztosítja a tőkét. Több mint másfél milliárd eurónyi tőke jött az elmúlt hónapokban azokba a bankokba Magyarországra, amelyek veszteségeket szenvedtek el.

Van a német paraszt, meg van a magyar paraszt, és nagyon úgy tűnik, hogy mindkettőt hülyének nézik azok, akik soha a büdös életben nem foglalkoztak földdel, mert büdös nekik a kétkezi munka. Ez ténykérdés.
Másfél milliárd euró az rengeteg pénz. Meg a 38 milliárd euro is az, ami az állítólag magyar és állítólag nemzeti bank trezorjaiban pihen és másoknak fial a mi munkánkból. Mert, hogy a kamatterheit is nekünk kell kitermelni valahogy. Ha pedig erre már képtelenek vagyunk, már pedig azok vagyunk, akkor újabb hiteleket kell felvennünk, mert végső soron erre megy ki a játék. Hiába mondja úton útfélen Magyarország jelenleg regnáló miniszterelnöke, hogy nincs szükségünk több pénzre, akkor is felvetetik vele.
Nesze neked te, magyar paraszt! De megadd ám, kamatostul!
Aztán itt van ez az ismerethiányból fakadó óriási tévedés! Mert igenis megy egyik a másik nélkül, többek között éppen ezért, a semmiből előállított "játékpénz" miatt jutottunk idáig. Ez a válság pénzügyi válság! Csak a takarékszövetkezetekre áll a kötelezettség, mely szerint kizárólag a betétesek pénzével gazdálkodhatnak, a bankok számára kibúvót ad az ún. banki tartalékráta.
Végezetül nézzük meg, merjünk-e egyáltalán álmodni, vagy az éjszakai alvást redukáljuk az adósrabszolgák munkaerejének újratermeléséhez szükséges rekreációs tényezővé.

Mv.: - Ami a magyarországi gazdasági növekedést illeti, ezzel kapcsolatban ön is megfogalmazta korábban a véleményét, Erre majd hogy hat a magyarországi nemhitelezés, vagy visszafogott hitelezés, óvatosabb hitelezés, ha úgy tetszik?
Patai Mihály: - Természetesen nem segíti. A magyar gazdasági növekedés nem lehet a magyar bankok hitelezési gyakorlatának növekedése nélkül. Ezért sem lehet megszegni az írott és íratlan szabályokat, mert szükségünk van a magyar bankokra, ezt most mint magyar állampolgár mondom, és a magyar bankokon keresztül szükségünk van a nyugat európai tőkére és a nyugat európai likviditásra.
Mv.: - Akkor ez most azt jelenti, hogy ha jól értelmezem a szavait, hogy a bankoknak ez lesz a gyakorlata és marad az óvatosabb hitelezési gyakorlat, az okokat elmondta, hogy miért, akkor továbbra is fenntartja azt a véleményét, hogy nincs értelme Magyarországnak egy komolyabb gazdasági növekedés álmait kergetni?
Patai Mihály: - Igen. Az egy külön kérdés, hogy ebben a világgazdasági helyzetben és ebben az európai helyzetben az nagyon fontos, hogy ne kergessünk álmokat (értsd: tanuljunk meg kicsik lenni - copyright by Kovács Laci bácsi - A szerző). A magyar elitnek meg kell békülni azzal, hogy az idén nem lesz komoly növekedés és valószínűleg jövőre sem. De ez nem probléma. Nagyon fontos, hogy ugyanazt a mennyiségű jószágot megtermeljük az országban és szinten tartjuk. Nagyon fontos színvonalat értünk el az átlagos fejlettségben. Vannak polgártársaink, akik nagyon nehéz helyzetben vannak, de a gazdaság egy viszonylag jól működő, stabil gazdaság, olyan helyzetbe került, hogy most nem tud növekedni.
Forrás: Hír TV

Nagyon fontos szintet értünk el az átlagos fejlettségben, azaz az Európa-ház mosókonyhában a helyünk! És ott is maradunk! Közlekedésre kizárólag a cselédlépcsőt vehetjük igénybe. Végy példát Mabelről, a Meldrum-ház bejárónőjéről, takarítani csak akkor jöhetsz fel, amikor nagyságosék már elmentek, nem tartózkodnak otthon.

Nem tud növekedni a gazdaság, vagy nem hagyják, hogy növekedjen? Nagy különbség! Kezdődött azzal, hogy még a legelején nem engedték OV-éknak, hogy kicsikét elszaladhasson a hiány, úgy 7%-ra, nyílt volna némi kis mozgástér. Médiatörvény, alkotmány, aztán gyüttek a nem ortodox technikák, a Széles-menetelés, majd a MALÉV-zuhanórepülés.

Vannak ugyan olyan polgártársaink, akik nehéz helyzetben vannak, no de a gazdaság! Viszonylag jól működik és stabil! Azé' ez má' valami, nem? Érted, ugye? Megint (még mindig)fordítva ülünk a lovon! Nem az ember a lényeg, hanem a gazdaság! Pedig a gazdaságnak kellene az emberért lenni, és nem fordítva! Akadnak ugyan polgártársaink, akiknek országos méretű kampányt kell rendezni (még a villalakók is besegítettek!), hogy éhen ne pusztuljanak vidéken, no de hát rá se ránts, elvégre járulékos veszteségek mindig adódnak, nem igaz? Különben meg a gazdaság valós teljesítményének mérésére teljesen alkalmatlan mutató, a GDP (Bruttó Hazai Össztermék) szerint, ez is növeli a teljesítményt.
Még akkor is, ha azt mondjuk, tisztában vagyunk a helyzetünkkel, a posztkommunisták tartósan kényszerpályára lökték az országot, nagyjából egészéből rövidtávon reálisan az a helyzet, amit a bankszövetség fő hallja kendje "jó rendőrként" lefestett nekünk, a helyes irány semmiképpen sem lehet az, hogy továbbra is ennek az életellenes, embertelenül drágán és lélektelenül brutálisan kizsákmányoló rendszernek is a tagjai maradjunk. A soha sem lesz vége állapot helyett miért nem a kiutat keressük? És itt jön ismét a képbe a dogmatizmus, a megkérdőjelezhetetlenség, az eleve elrendeltetettség. A kiindulási állapot, a vonatkoztatási szint megkérdőjelezhetetlensége, megfellebbezhetetlensége, amiről ma már tudjuk, hogy hibás!

Kétség nem férhet hozzá, ez a beszélgetés csak megerősített benne, nem akarják, nem szabad, hogy Magyarország magára találjon, az emberek öntudatukra ébredve újra naggyá tegyék ezt az országot. Túl sok tyúkszemre hágnánk rá, ha Európa kellős közepén megerősödve, egy nemzetben gondolkodó, stabil és független középhatalom jönne létre. A sokszor és most már hivatalosan is - lásd Simon Peresz izraeli fő hallja kend által - megerősített területfoglalási szándékok ellenére is ki kell jelentenünk, van másik út!
Még annak ellenére is van, amikor a jelenlegi kormányfő szavai csengenek a fülembe, miszerint, mi a Nyugathoz tartozunk, hiszen mindig is ide tartoztunk. Miközben mindannyian tudjuk, hogy sohasem tartoztunk a Nyugathoz. De hát muszáj ezt mondania. Olyan, mintha odatartoznánk. Muszáj-ország "mintha" polgárai, akiket játszi könnyedséggel lehet - először csak megsétáltatni, később aztán már - megtáncoltatni. Ne felejtsük el, aki a zenészt fizeti, az húzatja a talpalávalót!
Még hogy nem leszünk gyarmat?! Na ne szórakozzunk már! Akinek még ez sem elég, az álljon neki és ássa meg a startgödröt!

A kisgyermekeknek is megtanítják arra, mielőtt átmegyünk az út túl oldalára, gondosan, több irányban is körül kell nézni! Tegyük ezt mi is, és akkor talán kevesebb megpróbáltatással jár, amikor hosszas tökölődést követően végre letérünk a jó szándék helyett rosszabbnál rosszabb uniókkal kikövezett lenini útról.

Isten áldja Magyarországot!
1 öntudatos pécsi polgár
www.johafigyelunk.hu
Nemzeti InternetFigyelő

2012. január 6., péntek

Hiteltelenné válnak a hitelminősítők ?

MNO  - Leminősítés

Miért lépett előbb a Fitch? + Videó

2012. január 06., péntek 15:37

Minél előbb meg kell állapodnia a kormánynak a Nemzetközi Valutaalappal a gazdasági stabilizáció érdekében – mondta el az MNO-nak Suppan Gergely a Fitch pénteki leminősítése kapcsán. Giró-Szász András meglepőnek, az NGM megalapozatlannak tartja a leminősítést.

A Fitch pontosan egy hónappal ezelőtt még azt mondta, az IMF-tárgyalások végéig nem változtat Magyarország besorolásán. A hitelminősítő annak ellenére döntött a leminősítés mellett, hogy a kormány csütörtökön és pénteken is biztosította a piacot a mielőbbi megállapodás szándékáról.

VIDEO:   http://apps4.trilobita.hu/mch3_media/static/01/player/MediaPlayer.swf?code=jf7j45

A Hír TV-nek Tóth Gergely, a Buda-Cash Brókerház Zrt. elemzője azt mondta, hogy azért léphetett a Fitch, mert úgy érzik, hogy már megvalósultak azok a negatív feltételek, amelyek a leminősítéshez szükségesek.(sic!) Ilyen például a forint történelmi mélypontja, a jelentés továbbá külön kiemeli az unortodox gazdaságpolitikai lépéseket – tette hozzá. A szakértő ugyanakkor kiemelte, hogy a mostani leminősítés már nem rengette meg hazánkat, ezt bizonyítja a forint és a BÉT jó teljesítménye.

Az eurót délután négy órakor 316,20 forinton jegyezték a bankközi deviza kereskedelemben a csütörtök délutáni 320,54 forint után.

Nem volt váratlan

A kormány vélhetően tudott a leminősítésről, semmiképpen sem volt váratlan, annak ellenére sem, hogy korábban megígérték, hogy megvárják az IMF-tárgyalások végét – hangsúlyozta lapunknak Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője. A szakértő szerint a Fitch kiemeli, hogy rövid távon finanszírozható az ország, de hosszú távon kockázatokat lát. További probléma, hogy a mostani adósságfokozatunk is negatív kilátás alatt van, így újabb leminősítések jöhetnek – tette hozzá. Suppan rámutatott arra, hogy minél előbb meg kell állapodnia a kabinetnek a valutaalappal, hogy elinduljunk a stabilizáció irányába, ami erősebb forintot és alacsonyabb kamatfelárat jelenthet.

Háromból három

Mint arról beszámoltunk, pénteken megvonta a befektetési ajánlású szuverén devizaadós-osztályzatot Magyarországtól a Fitch Ratings. A cég által Londonban bejelentett lépés nyomán a magyar szuverén adósbesorolást a három legnagyobb nemzetközi hitelminősítő egyaránt a befektetésre nem ajánlott kategóriában tartja nyilván: a múlt év végén a Moody’s Investors Service és a Standard & Poor’s is ebbe az osztályzati sávba sorolta át Magyarországot.

Giró-Szász: Meglepő

Giró-Szász András kormányszóvivő a bankbetétek biztonságáról tartott sajtótájékoztatón a Fitch döntését illető kérdésre azt mondta: a kormány azt meglepőnek tartja, hiszen éppen az elmúlt egy nap alatt a forint árfolyama az euróval szemben 8 forinttal erősödött,

és Magyarország CDS-felára (a magyar államadósság törlesztéskockázatára kínált biztosítási tranzakciók árazása) 70 bázispontnyit javult.

A kormányszóvivő ugyanakkor emlékeztetett, hogy a piacok már korábban beárazták a harmadik leminősítést.

NGM: megalapozatlan

Megalapozatlan volt a Nemzetgazdasági Minisztérium szerint a Fitch Ratings döntése, amellyel megvonta Magyarországtól a befektetési ajánlású államadós-osztályzatot. A tárca pénteki közleménye szerint a hitelminősítő cég véleménye kialakításakor nem volt körültekintő, és döntésének időzítése sem indokolható, egyebek mellett azért sem, mert a jövő héten kezdődnek az IMF-fel való tárgyalások, amelyek a kormány várakozásai szerint sikerrel végződnek. A megállapodás minden bizonnyal a piacok megnyugvásához, valamint gyors eszközár-korrekcióhoz vezet.

A közleményben kiemelik azt is, hogy

  • Magyarország fundamentumai szilárdak, és
  • gazdasági helyzete stabil, az ország az Európai Unió által is visszaigazoltan
  • 3 százalék alatt tudja tartani a 2012-es költségvetési hiányt,
  • miközben a külső egyensúly folyamatosan javul.
  • Tartós és jelentős folyó fizetési mérleg többlettel rendelkezik az ország,
  • amelyet tovább növel a tőkemérleg pozitív egyenlege.
  • A kormányzat megfelelő fiskális tartalékokkal rendelkezik, illetve képes a piacról forrásokat bevonni, ezért
  • nincs veszélyben az államadósság finanszírozása - teszik hozzá.


Szintén a Fitch-döntés megalapozatlanságát támasztja alá a tárca közleménye szerint, hogy

  • az MNB tartalékai magasak, a legutóbbi hónapban is 2 milliárd euróval emelkedtek. Hozzáteszik, hogy a kormány 2011. december 15-én megállapodott a Bankszövetséggel, amely további pozitív makrogazdasági és stabilitási hatásokkal jár.
A londoni piacon nem mozdult érdemben a magyar államadósság törlesztéskockázatára kínált biztosítási tranzakciók árazása  az után, hogy pénteken a Fitch Ratings megvonta a befektetési ajánlású szuverén devizaadós-osztályzatot Magyarországtól. Az egyik vezető londoni piaci adatszolgáltató csoport, a CMA DataVision szakelemzői az MTI-nek a Fitch bejelentése után elmondták, hogy a magyar kormánykötvény-adósság törlesztésének leállására köthető határidős biztosítási csereügyletek (credit default swaps, CDS) középárfolyama a pénteki késői jegyzésben 696 bázispont környékén mozgott az előző esti 735 bázispontos záró után.


2011. december 15., csütörtök

Bayer Zsolt: Aranyember

2011-12-12 Magyar Hírlap

Nagy a felháborodás baloldalon, merthogy Orbán "először nemet mondott" az európai megállapodásra, aztán "lebegtette álláspontját", amiből "talán lett", s csak ezek után jutott el "az igenig". Ezzel pedig úgymond "összezavarta Európát, Magyarországot, és végső soron saját magát".

Ahelyett, hogy azonnal és feltételek nélkül igent mondott volna. Ahogyan tették volna ők, vagy még inkább egy "szakértő kormány", amelyre szerintük "egyre nagyobb szükség van".

Azt kellene tudnunk először is, hogy miről szól ez az új európai megállapodástervezet. Mert hallottunk itt nagyobb költségvetési szigorról, meg automatikus szankciókról, amelyek persze bizonyos esetekben mégsem lépnek életbe, hiszen az automatizmus megint csak egyeseknek automatikus, másoknak kézi vezérelt...

Szóval mindezekről szó esett, sok szó. De egy apróság nem futott be nagy karriert a magyar sajtóban. Valamiért nem tartották fontosnak a balosok és a liberálisok, hogy ezzel is megismertessék a hazai közvéleményt. Eldugták a sorok közé. Szerencsére a külföldi sajtó nem volt ennyire szemérmes.

Nos, a tervezet 14. pontjában, szinte csak úgy mellékesen, a következő apróság olvasható: Az euroövezeti tagállamok, illetve a hozzájuk csatlakozó más tagállamok megfontolják, és tíz napon belül döntenek arról, hogy 200 milliárd euróval növeljék az IMF kapacitását. (Aztán ezzel a 200 milliárd euróval az IMF persze majd "megsegíti" Olaszországot és Spanyolországot...)

Ez a 200 milliárd eurócska nem ugrott fel a hazai lapok címoldalára. S ez lehet a magyar kormányfő "vergődésének" is az oka, ugyanis a költségvetési szigor alkotmányba foglalása olyan nagyon nem rázhatta meg, lévén mi már ezt megtettük, elsőként. S amikor belevettük az alaptörvénybe a költségvetési szigort, akkor a balos és liberális véleményvezérek ezért szedték le rólunk a keresztvizet...

Nézzük meg közelebbről ezt a 200 milliárd eurót, számoljunk egy kicsit.

Az Európai Unió lélekszáma a legutolsó, 2011. október 26-i hivatalos adat szerint 493 023 627 fő. Talán megbocsátják, ha az egyszerűbb számolás kedvéért ezt felkerekítjük 500 millió főre. Nos, 500 millió fővel számolva a 200 milliárd euró azt jelenti, hogy minden uniós polgár odaad 400 eurót az IMF-nek.

Nézzük mindezt Magyarországra vetítve: ha Magyarország csatlakozik a megállapodáshoz, úgy lélekszám-arányosan miránk 4 milliárd euró jut majd. Amikor leülök vasárnap ebédelni a családommal, papa, mama, nagyszülők és a gyerekek, az a jóérzés tölthet el, hogy a húsleves és a rántott hús között mindösszesen 4400 euróval megsegíthettem a valutaalapot. S ehhez a Magyarországra eső 4 milliárd euróhoz azért számoljuk hozzá a következő tényt: amikor újrakezdődtek a tárgyalások az IMF és hazánk között, arról szóltak a hírek, hogy egy körülbelül 4-5 milliárd eurós mentőcsomagra lesz szükségünk. Tehát, ha csatlakozunk a megállapodáshoz, akkor előbb odaadunk az IMF-nek 4 milliárd eurót, utána kapunk az IMF-től hitelbe 4 milliárd eurót, amit majd megint visszafizetünk, jó sok kamattal. Ráadásul az IMF-hitel feltétele az is, hogy a kormány felhagyjon eddigi gazdaságpolitikájával, a válság terheit kizárólag a lakossággal fizettesse ki, a bankokat pedig tehermentesítse.

Ügyes, nem?

S tegyük fel azt a kérdést is, ha már egyszer muszáj megsegíteni Olaszországot és Spanyolországot, akkor vajon az EU miért a New York-i székhelyű IMF-nek adja oda a pénzt, miért nem adjuk oda mindjárt az érintetteknek? Nos, erre igen egyszerű a válasz. Azért, mert ezt a pénzt a jegybankok fogják odaadni. A jegybanki függetlenség mai értelmezése szerint a jegybankok (leánykori nevükön nemzeti bankok) nem avatkozhatnak be közvetlenül a költségvetésbe. Vagyis: ha az EU-tagországok jegybankjai odaadnák közvetlenül a pénzt Olaszországnak és Spanyolországnak, akkor ezután az aktus után a nemzeti kormányok feltehetnék a kérdést, hogy a jegybankok vajon miért nem segítenek saját országukon felhalmozott tartalékaik segítségével (például a gazdasági növekedés beindításában)?

S ha ezt a kérdést fel lehetne tenni, akkor oda lenne a jegybanki függetlenség most értelmezett realitása, ennek az egész mocskos rendszernek az egyik fundamentuma.

Hát ezért az IMF.

Azt mindenesetre jó, ha tudják, hogy ebben a pillanatban a világtörténelem egyik legnagyobb szabású és legaljasabb rablása zajlik. S ahhoz, hogy ezt a rablást ezek a cinikus bűnözők végre tudják hajtani, nemcsak a pénzünkre van szükség, hanem még néhány dologra. Mindenekelőtt "szakértői kormányokra". Ez most az új jelszó: szakértői kormány!

Kezdődött a görögökkel. A választott kormányfő ment, és érkezett helyére Lukasz Papademosz, a szakértő. Folytatódott az olaszokkal. A választott kormányfő ment, és érkezett helyére Mario Monti, a szakértő.

Mi a közös ebben a két szakértőben?

Az, hogy mindketten a Goldman Sachs köpönyegéből bújtak elő. Nevezett Goldman Sachs a világ egyik legnagyobb globális pénzügyi szervezete, profilja pedig a befektetések és az értékpapír-kereskedelem. Székhelye Manhattanben van. Amikor a jó Marcus és Samuel Sachs megalapították cégüket a 19. század derekán, talán nem gondoltak arra, hogy egyszer irányítani fogják az egész világot. Hát, most irányítják...

Amúgy a Goldman Sachs tevékenységéről egyetlen példa a közelmúltból: az Index 2010. április 19-én megírta, hogy az amerikai bankfelügyelet eljárást indított ellenük. A cikk címe: Hogy verte át befektetőit a Goldman Sachs? Hát úgy, hogy "a már láthatóan bedőlés felé tartó hiteleket csomagolták értékpapírba, és úgy adták el azokat, mintha jó nyereséggel kecsegtetnének. Közben a Goldman egyik partnere éppen ezen értékpapírok bukására játszva ért el óriási nyereséget". Hát íme, Goldmanék... Egy igazi aranyember...

Szóval "ezen értékpapírok bukására játszva" - vagyis shortolva. Ez a bizonyos partner a Paulson and Co. volt. Ők shortolták a piacot, és így az amerikai ingatlanpiac összeomlásán 600 százalék hozamot értek el. És nincsenek börtönben, nem is verték őket agyon - dehogy! Élnek és virulnak.

S még egy apróság: Görögország a Goldman Sachs segítségével és támogatásával hamisította meg költségvetési adatait. S most ebből a Goldman Sachsból érkezett Papademosz, a szakértő, a "nép atyja", hogy megmentse Görögországot. Idehaza pedig a megfelelő körök egyre hangosabban sürgetik a "szakértői kormány" felállítását. Róna Péter közgazdász, egykori amerikai bankár, akit az LMP időről időre fel szokott kérni szakértő miniszterelnöknek, a minap azt nyilatkozta, hogy a kötvénypiacok előbb-utóbb ki fogják kényszeríteni Orbán bukását és egy szakértői kormány felállítását, miképpen tették ezt már a Gyurcsány-Bajnai váltáskor is.

Azért ez a mondat elég informatív, nem?

Többek között arról mesél, hogy a nemzetközi pénztőke úgy döntött, nincs többé szükség demokráciára, de még annak látszatára sem. Ezentúl majd a kötvénypiacok választanak kormányokat. S hogy valami látszat azért mégis fennmaradjon, az európai polgároknak meghagyjuk a vita lehetőségét azokban az életbevágó kérdésekben, mint az állatvédelem, a libatömés, vagy a melegek házassága. Ezzel elbíbelődnek, mint a hülyegyerek a homokozóban. Olyan apróságokról pedig, mint gazdaság, pénzügyek, társadalomszerkezet, mobilitás és jövő, majd dönt az IMF, a Goldman Sachs, majd döntenek a kötvénypiacok.

S mi kell még ahhoz, hogy ezt az égbekiáltó gazemberséget véghez lehessen vinni?

Hát háborús pszichózis kell hozzá. Merkel fújta meg először a sípot. Október 26-án reggel, a Bundestagban a következőket mondta: "Nem hihetjük, hogy magától értetődő egy újabb békében és jólétben eltöltött fél évszázad Európában. Nem az. Ezért mondom, ha megbukik az euró, megbukik Európa is."

S Merkel ebben a beszédében természetesen pénzt kért a válságkezeléshez, szorosabb integráció mellett tört lándzsát, és a lisszaboni szerződés átírását javasolta. A legutóbbi uniós megállapodástervezetet keveslő Egyesült Államok vezérkari főnöke, Martin Dempsey tábornokot pedig "rendkívül nyugtalanítja az európai helyzet", s szerinte az unió felbomlása zavargásokhoz fog vezetni.

S nehogy azt gondolják, hogy mindez napjaink trükkje. Ugyan kérem, évek óta zajlik e nagyszabású rablás előkészítése. A rossz emlékezetű zsúrfiú, a Gazprom igazgatótanácsában landoló Gerhard Schröder szocdem kancellárként már szorgalmazta az Európai Egyesült Államok létrehozását: "A jelenlegi válság könyörtelenül egyértelművé teszi, hogy a valutaunió nem létezhet közös fiskális, gazdaság- és társadalompolitika nélkül. Ehhez fel kell adni nemzeti szuverenitásunkat". Nagyjából ezzel egy időben Soros György már az európai államkincstár létrehozását szorgalmazta.

  • Tehát a gyógyír a válságra a nemzeti szuverenitás feladása, a teljes integráció, a közös pénzügyek, a nemzeti kormányok lecserélése szakértői kormányokra, a demokrácia eltörlése, s a további dereguláció és privatizáció, valamint a megszorítások. 
  • Ha odaadjuk pénzünket és szabadságunkat az IMF-nek és a Goldman Sachsnak, nem lesz háború, és nem lesznek zavargások. 

Én persze remélem, hogy nem lesznek zavargások. Sem Európában, sem Amerikában. De ha mégis, remélem, a "kötvénypiacok" lesznek az első áldozatok.

Bayer Zsolt

2011. december 8., csütörtök

Csurka István:Történelemhamisítás - Agresszió

2011. december 6. 22:42:18

Magyarországgal ugyanaz történt most 2011 késő őszén, mint ami 1956. november 4-én, amikor a szovjet Vörös Hadsereg tankjai óriási túlerővel elözönlötték és eltaposták kivívott szabadságát. Semmit nem számít, hogy most nem tankokkal vonultak be és nem kelet felől, hanem nyugat felől és bankműveletekkel. A világ a globalizmusban annyit változott, hogy egy nemzet függetlenségét bankműveletekkel éppen úgy meg lehet szüntetni, el lehet taposni, mint lánctalpakkal.

Mi történt és hogyan történt ami történt, kevesen tudják. Tény, hogy egy gombnyomásra összehangolt támadás indult a forint, a magyar államháztartás ellen, képtelen magasságba hajtották fel a forint-euró viszonylatot, leminősítéssel fenyegették a magyar fizetőképességet és kilátásba helyezték, hogy Magyarország sehonnan nem jut pénzhez, mert a magyar államkötvények eladhatatlanokká válnak. Fenyegetett a 400 forintos euró árfolyam, amely minden eddigi megtakarítást, adósságcsökkentést elvitt volna. Mindez az arányokat tekintve semmiség. Néhány nagyobb bank, néhány megnevezhetetlen befektetői kör összehangolt eladásokkal és vételekkel játszva mozgósít annyi pénzt, amennyi Magyarország ellehetetlenítéséhez szükséges. Mindez megtörtént. A kormánynak szembe kellett néznie az államcsőddel.

Mindennek politikai okai vannak. A magyar kormány Orbán Viktor vezetésével és a kétharmados felhatalmazással élve alkotmányt írt, megkezdte egy magyar, nemzeti érdekű politika és egy újszerű együttműködésen – nem egoizmuson, hanem közösségi együttműködésen – alapuló társadalom alapjainak lerakását. Elfordult a liberális világrendtől, de közben minden érvényben lévő szabályt betartott, óvatosan haladt, annál is inkább, mert közben az Unió soros elnöksége tisztével is felruházták. Most pedig az Unió Bizottsága is jóváhagyólag nézi a magyar függetlenség ellen megindított akciókat. Orbán Viktor, akinek most a fejét követelik, ha szigorúan magyar szempontok szerint ítélünk, mindent jól tett – már amennyire emberi tettekről ezt egyáltalán elmondhatjuk – és éppen ez a bűne. A globalizmus megnevezhetetlen hatalmasságai úgy gondolják, hogy a mindenkori magyar kormány feje csak egy kliens lehet, egy általuk odatett bábjátékos. "Orbánnak mennie kell", mondják és mondatják most itthon és külföldön egybehangzóan az agresszorok, mert magyar érdeket szolgáló miniszterelnök bátorkodik lenni.

A magyar kormány Orbán Viktor vezetésével és a kétharmados felhatalmazással élve alkotmányt írt, megkezdte egy magyar, nemzeti érdekű politika és egy újszerű együttműködésen -nem egoizmuson, hanem közösségi együttműködésen -alapuló társadalom alapjainak lerakását. Elfordult a liberális világrendtó1, de közben minden érvényben lévő szabályt betartott, óvatosan haladt, annál is inkább, mert közben az Unió soros elnöksége tisztével is felruházták. Most pedig az Unió Bizottsága is jóváhagyólag nézi a magyar függetlenség ellen megindított akciókat. Orbán Viktor, akinek most a fejét követelik, ha szigorúan magyar szempontok szerint ítélünk, mindent jól tett ( ... ) és éppen ez a bűne. ( ... ) mert magyar érdeket szolgáló miniszterelnök bátorkodik lenni.

Az ötvenhatos párhuzam abban a tekintetben is fennáll, hogy a magyar kísérlet a mai világrendre nézve éppen annyira veszélyes, mint a magyar forradalom és szabadságharc volt az akkori világrendre. Orbán intézkedéseit más államokban is bevezették. Tetszett a bankadó és mindenekelőtt az újfajta viszonyulás a liberális világrendhez. Orbán ugyanakkor maga is látta, hogy kísérlete veszélyes és nem bizonyos, hogy elnyeri a globalizmus urainak türelmét, de mivel úgy ítélte meg, hogy a többször kivéreztetett magyarság számára a régi feltételek közt maradás halálos – belevágott. A teljesen szabályosan elért kétharmados győzelem is erre predesztinálta.”

A teljesen szabályosan elért kétharmados győzelem is erre predesztinálta. Hajóját kikormányozta a nyílt tengereke, új szövetségeseket keresett és talált is, de most megtorpedózták. Hajója ugyan még nem süllyedt el, a támadt seb befoldozható, de a szabad hajózás már lehetetlen.

A magyarság megint áldozat lett, szabadságigényének áldozata, húsz :év múlva, – vagy talán még előbb – amikor a gerjesztett válságokkal fegyelmező gátlástalan globalokrácia végkép megbukik és átadja a helyét egy ma még ismeretlen takarékos és istenfélő világrendnek, talán majd megemlékeznek róla, hogy a folyamatot a magyarok indították el. Úgy, ahogy 56 után Albert Camus megemlékezett önfeláldozásunkról. Orbán jól tudja, hogy a bankár, kamatszedő globalokrácia, amelynek arcát Sárközi és Obama elnök rajzolta fel a minap egy maguk közt maradónak vélt beszélgetésben, akármekkora hatalommal rendelkezik is ma még, meg fog bukni. Új világrendnek kell jönnie, mert ez a mostani az emberiség létét fenyegeti.

Addig azonban élve kell maradni. Ezért kezdődnek tárgyalások a megtorpedózott hajó kormányosa és az IMF között. Ezek tulajdonképpen a Trianonban megismert feltételű béketárgyalások. Nem az a kérdés, hogy igénybe vesszük-e az IMF hiteleit, hanem az, hogy az elsüllyedést, az államcsődöt elkerülve mennyit tarthatunk meg eredeti célkitűzéseink közül. Életbe lép-e új alkotmányunk, folytatható-e, illetve foganatosítható-e végre az IMF rokonszenvét élvező előző kormány törvényes elszámoltatása. Megmaradhat-e valami abból, amit a magyarság óriási többsége megálmodott magának és amiből eddig a körülmények alakulása folytán, azaz a globalizmus gerjesztett válságai következtében csak kevés valósulhatott meg. Lehetséges-e még végtörlesztés a devizában eladósodottak számára, vagy az IMF-el kilátásba helyezett tárgyalások eleve azt jelentik, hogy nem és a csaló bankok szépen zsebre teszik a nyereséget.

Most a helyzet belpolitikai tekintetben is drámaian megváltozott. Már nem bízhatja rá magát a kétharmados többség azzal a tehermentesítő könnyedséggel miniszterelnökére, mint eddig, mert a fegyverletételi okmányt neki kellett aláírnia, és azért sem mert most ő van a legszorosabb őrizetben. A fejét követelik, de ha megmukkan, az egész országot vezetik az államcsőd nyaktilója alá. Ez a zsarolás soha nem látott, legkifinomultabb formája.

A pénzügyi eszközökkel folytatott háborúnak még koránt sincs vége. Nem is akarják, . hogy-vége legyen. Mert a Trockij-féle permanens forradalom helyébe a permanens válságot léptették, mint legerősebb fegyelmező eszközt.

Most csak a társadalomnak, a kétharmados többség népének, polgárainak, keresztényeinek, gazdáinak és nehezen élő, de még a nemzeti öntudat foszlányaival bíró fiatalságának, plebejusainak és szerzeteseinek maradt némi cselekvési szabadsága. Amit Orbánnak az őrizetben elgondolnia sem szabad, azt most millióknak kell kimondania.

Semmit sem kell törődni az IMF megszállással. Ötvenhatban is úgy történt, hogy november 4-e után a munkástanácsokban és a forradalmi bizottságokban folyatódott a forradalom és Szerov és a pufajkások uralma csak a legkíméletlenebb terror alkalmazása után vált lehetségessé. De most ki fog kíméletlen terrort alkalmazni, ki fog akasztani az IMF nevében? Talán az a törpe kisebbség, amely eddig is együttműködött a nemzetközi bankvilággal?

Most a kétharmadot munkájával, részvétével és türelmével kivívó csendes magyar többség kiállására és tántoríthatatlanságára van szükség.

Először is világossá kell tenni, hogy amíg a demokratikus úton szerzett többség fennáll az országgyűlésben, addig semmilyen kormányfőváltás nem képzelhető el. A társadalom többségének akarata, hogy az maradjon a kormányfő, aki kénytelen volt letenni a fegyvert.

 Világossá kell tenni, hogy Orbán bukásáról csak azok a hazaárulók beszélnek, akik együttműködtek és ma is együttműködnek ellenségeinkkel. 

Világossá kell tenni, hogy vannak ellenségeink. Külsők és belsők egyaránt. Ennek az akaratnak tömegmozgalom és sok ezer kisebb kör egyöntetű kiállása, tüntetése képében is testet kell öltenie. Meg kell érteni, hogy itt nem egy személy, hanem a nemzet sorsáról van szó. Most minden hátralépés, minden anyagi nehézségre hivatkozás veszélyes. A történelem forgása már csak ilyen: ha korlátozzák azt az embert, akire a kétharmados többség ráruházta a vezetést, akkor a cselekvés kötelezettsége azokra száll vissza, akik ráruházták. Ilyenformán például az elszámoltatás csak akkor nem marad abba, ha tömegek követelik. Az IMF nem fogja követelni Gyurcsány elszámoltatását, amiért odaadta a sukorói telket Joav Blumnak és főnökének St. Laudernek a ZsVSZ elnökének, de a tömeget mégsem akadályozhatja meg ebben a követelésben. Eddig ez a többség csak várta az elszámoltatás lépéseit, furcsállta a sok bejelentést és a kevés folyamatba helyezett eljárást, vádemelés t, mostantól követelnie kell. Neki nem tud parancsolni az IMF, mert a tömeg emberi jogával él.

S van ennél még fontosabb feladat is. Ebben a pillanatban ugyanis a társadalom kettészakadt volta kétségtelenné vált. Soha még világosabbá nem vált, ki itt most az IMF-pufajkás és ki a magyar. Most minden hazaárulást nevesíteni lehet. Hányan vannak, milyen funkcióban és milyen vagyonnal rendelkeznek azok, akik nemcsak tudtak a készülő magyar csődbevitel tervéről, de nemzetközi kapcsolataikkal elő is mozdították, és most ezt a magyarság és kereszténység ellenes összeesküvést akarják a saját hatalmuk visszaállítására, illetve további törvénytelen vagyonosodásukra felhasználni. Soha még ennyire világos nem volt, kik dolgoznak a nemzet többsége ellen.

Egy szűk kör hazaárulása most ténnyé vált.

Semmivel sem bűntelenebb Dobrev Klára férjénél, Gyurcsánynál a volt bankár, aki nyilvánvalóan megbízásból kiállt a nyilvánosság elé és elmondta az önbeteljesítőnek szánt jóslatot, hogy egy év múlva a most EU biztos, volt kommunista, csak állampolgársága szerint magyar Andor László lesz Magyarország miniszterelnöke Orbán Viktor helyén. Aki mögött nem áll senki, csak a globalokrácia, esetleg Sárközi és Obama beszélgetésének sötét hőse, Netanjahu, míg Orbán mögött egy teljesen törvényes kétharmados többség. Mi ez, ha nem hazaárulás és a demokrácia semmibe vétele?

A kikényszerített józan megfontolás, az IMF visszahívása a kormány kezét köti meg, a népét nem. S az öntudatos magyar államalkotó többség nem kötelezhető a hazaárulókkal való együttélésre

Ne forduljon elő az, ami ötvenhat után egy féktelen terror és akasztófa erdő után bekövetkezett, hogy a magyarság belekonszolidálódott az árulóival, a pufajkásokkal való együttélésbe. Az IMF-pufajkásokkal, belesavanyodva az elfogadhatatlan realitásba, nem élhet együtt a nemzet. Minden pillanatban, minden találkozáskor, minden megjelenéskor rá kell mutatni árulásukra. Semmi törvénytelenséget, semmi erőszakot nem kell és nem szabad elkövetni velük szemben, de minden találkozáskor, minden megjelenéskor rá kell mutatni kilétükre, emberi minőségük posványára és köpni kell. Nem érezhetik magukat otthon abban az országban, amelynek szabadságtörekvését megtorpedózták.

Az ország leggazdagabb embereiről van szó, szinte valamennyiük vagyona kétes eredetű. Az MNB jelenlegi elnöke – ciprusi off-shore cégben lerakott vagyonát, amelyet még igencsak a Deloitte and Touche nevű privatizációs közvetítő, kétes hírű cégnél szerzett, áron alul eladva idegeneknek mindent, ami sűrűbb a levegőnél – ma sem hajlandó elszámolni pénzével. A pályaív maga korrupció: a Deloitte and Touche-ból az MNB elnöki székébe, csak egy nemzetellenességtől áthatott agyban születhetett meg. És a többiek? Békési a maga Fotexével? Ő most IMF szószóló. Összeköttetéseit, közismert "bölcsességét" és megszorítások iránti olthatatlan rokonszenvét hozta bele az üzletbe? Mi szükség van itt rá? Természetesen azokkal a fórumokkal egyetemben, amelyekben megszólal.

Szükségtelen mindenkit felsorolni, a berliniektől Konrádig és vissza, le egészen Kertész Ákosig, akinek végeredményben a legpontosabb magyarellenes lelki alapállás felmutatását köszönhetjük. Ők már csak ilyenek.

A túlerővel kiharcolt fegyverletételből csak akkor nem lesz végleges Trianon, ha a magyarság erővel juttatja kifejezésre, hogy látja, ismeri, meg tudja nevezni árulóit és kifejezi, hogy nem hajlandó a velük való szótlan, tétlen, beletörődő együttélésre.

Az IMF-pufajkások számára egyébként nyitva van a határ minden irányban.

Lemondottak, és ami vele jár...


A 2010-ben a második Orbán-kormányban a nemzeti fejlesztési miniszteri posztot elnyerő Fellegi Tamás a rendszerváltás óta eltelt 20 évben először vállalt ugyan nagyobb nyilvánossággal járó politikai szerepet, kapcsolata a Fidesszel és Orbán Viktorral a megelőző 20 évben is igen szoros volt, a kormányalakítás után a miniszterelnök egyik legfontosabb bizalmi embereként tartották számon. Az elmúlt 20 évben mégis inkább üzletemberként dolgozott, volt Matáv-vezérigazgatóhelyettes, de legnagyobb dobása a médiában üstökösként feltűnő és ma is komoly birodalomnak számító Infocenter 2009-es megalapítása.

Noha Fellegi pályája 1990 óta alapvetően az üzleti élethez kapcsolódott, már a Fidesz első kampányában is részt vett, majd 1993 és 1994 között főállásban volt Orbán Viktor politikai tanácsadója, és a DAC Alapítvány [1] (Democracy After Communism) ügyvezetője. Kapcsolatuk még a 80-as évekre nyúlik vissza, Fellegi is jogászként végzett az ELTE-n, igaz 1981-ben, jó pár évvel Orbánék előtt. De később a Bibóként ismert szakkollégiumban tartott kurzusokat, a nyolcvanas évek második felében közös cikket is publikált Orbán Viktorral. 2000-től újra Orbán, immár miniszterelnöki főtanácsadója volt.

Fellegi 1994-ben alapította első fontos cégét, az EuroAtlanticot, a cég mostani honlapján olvasható bemutatkozás szerint azzal céllal, hogy “segítségére lehessen a döntéshozóknak a társadalmi, gazdasági és politikai környezetükkel való kommunikációban és kapcsolattartásban.” Saját cége mellett többször is dolgozott alkalmazottként multiknál, 1996 és 2000 között a Matáv kormányzati kapcsolatokért is felelős vezérigazgatóhelyettese volt, 2007 őszétől 2009 januárjáig pedig a régióban számos leánycéggel bíró német Kapsch Telematic Service Kft. ügyvezetője volt.

2009-ben indult üzleti pályájának a médiában az év durranásaként emlegetett része: megalapította az Infocenter.hu Zrt-t, melynek többségi tulajdonosa volt. A céghez tartozik a Heti Válasz, a Lánchíd Rádió, a 2009 végén indult, a frekvenciapályázaton a korábbi Danubius rádió helyét elnyerő Class Fm, 2010 tavaszán pedig már javában folyt az áprilisban bejelentett üzlet előkészítése: az Infocenter 31 százalékos tulajdonrész-szerzést [2] jelentett be a legnagyobb hazai tévécsatornában, az RTL Klubban. (Az Infocenterben 2009 őszétől 2010 tavaszáig tulajdonos volt Stumpf István is).

Az RTL-üzlet később - bár azt már a GVH is engedélyezte [3] – meghiúsult, a felek nem tudtak megegyezni az árban [4]. (Az Infocenterről bővebben itt olvashat [5]). Ekkor, 2010 novemberében Fellegi már rég nem volt tulajdonos a cégben, tulajdonrészét már áprilisban eladta [6] Nyerges Zsolt ügyvédnek - ennek oka már egyértelműen a kormányzati szerepre készülődés, az összeférhetetlenség megszűntetése volt.

Fellegi 2010. május 29-én lépett hivatalba mint nemzeti fejlesztési miniszter. A tárca részben új volt (előde, a Bajnai kormányban egy évet lehúzó Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter volt), a kompetencia-körébe több területet vontak össze: az uniós pénzek koordinálása mellett a gazdasági tárcák klasszikus területei, így az energetika és az infrastruktúra is hozzá tartozott.

Kapcsolódó:

Fellegi Tamás kérte miniszteri felmentését 
Azt mondta, nem tudja egyszerre vezetni a fejlesztési minisztériumot és a magyar IMF-tárgyalódelegációt. A miniszterelnök még beszél vele a lemondásról.


A fejlesztési miniszter lemondásának bejelentése után elmondta, hogy a jövő héten Magyarországra érkezik Christoph Rosenberg, az IMF Magyarországért felelős vezetője és Barbara Kauffmann, az Európai Bizottság képviselője, akikkel tárgyalni fog a megállapodásról.


2011. november 1., kedd

135 milliárd dollár (?!)

Az alábbi jegyzet szerzője ismeretlen, ezért mindenki cáfolhatja, bírálhatja részben, vagy egészében, szóról-szóra tarthatja igazságnak, vagy fantazmagóriának. Ki-ki saját meggyőződése szerint.

Egy kiegészítés: A Magyar Nemzeti Banknak semmi köze sajnos a Magyar Államhoz.

A Baseli központi jegybank rendelkezik fölötte hatáskörrel, ami érdekes módon magántulajdon, a Rotschild családé, akiknek a becsült osztatlan családi vagyona 500 trillio dollár. Nem vitatéma, gondolatébresztő.

A következő néhány napban, részletekben leközlök egy írást, amit, a magát "Szabad Európának" nevező társaság állított össze.

Az írás figyelemreméltó tárgyilagossággal követi a középkortól (nem időrendi sorrendben) napjainkig azt a vezérlő elvet, ami Magyarországot és a világot idáig juttatta. A mi kirablásunk különösen vérforraló, ki-ki, döntse el, mit érdemel az a bűnös... .De lássuk az első részt.....

Mi történik ma, Magyarországon:

Egy ország fuldoklik egy érthetetlenül nagy adósság szorításában! Beszéljenek a számok:
~ 1945-ben, a németek után az oroszok (szovjetek) szállták meg Magyarországot.
~ 1956-ban a magyar nép megkísérelte visszaszerezni a hatalmat a megszállóktól és a bábkormánytól.
~ 1957 tavaszára, a "van másik" bábkormány megszilárdította rémuralmát.
~ 1973-1989 között egymilliárd dollár érkezett be Magyarországra.
~ 1973-1989 között kifizetett a bábkormány tizenegy milliárd dollár kamatot az egymilliárd dollár után.
~ 1989-ben: csődhelyzet, mert összegyűlt húsz milliárd adósság!

Tehát: kölcsön: 1 milliárd dollár!
Visszafizetve: 11 milliárd dollár!
Maradék adósság: 20 milliárd dollár!

Erre mondta Antal József: "Az adósságot vissza kell fizetni!" "Ez becsületbeli ügy!"
Vajon kinek a "becsülete" múlott azon, hogy ezt a szélhámos pénzügyi műveletet elismerjék, amit a megszállók és hű kutyáik a magyar nép nyakába varrtak?

~ 1989-2010 között felvettünk 50 milliárd dollárt.
~ 1989-2010 között kifizettünk 150 milliárd dollár kamatot.
~ 2010-ben tartozunk 132 milliárd dollárral, plusz kamataival.

Antall József, Horn Gyula, Orbán Viktor, Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc is fizette a kamatokat. Mindegyik hazudott erről a magyaroknak!

Orbán most megpróbál valamit, de mivel nem őszinte a kommunikációja, kevés az esélye. Csak akkor vehetjük fel eséllyel a harcot a saját pénzkibocsátásért, ha nem azzal a porhintéssel foglalkozunk, hogy mennyi a jegybankelnök fizetése, hanem azzal, hogy minden magyar tudja, hogy miért nem nyomtathatunk forintot, miért kell kölcsönt felvenni kamatra.

A rendszerváltás és az államadósság. Ki áll a magyar pártok mögött?
2010-ben hazánk 2321 milliárd forint, azaz 11, 6 milliárd dollárt fog fizetni csak kamatokra. Sok olvasónk szinte nem tudta felfogni ezt a számot. Hihetetlen volt számukra ez a tény. Pedig az adat igaz! Egyetlen egy cáfolat sem érkezett.

Menjünk vissza egy kicsit a rendszerváltás idejére. 1990 elején a magyar államadósság mintegy 22 milliárd dollár. Zárójelben jegyezzük meg, hogy ma 135 milliárd dollár. Szóval 1990-ben Soros György és Andrew Sarlós felajánlja Antall József leendő miniszterelnöknek, hogy megvásárolják Magyarország adósságállományát.

Soros György
22 milliárd dollárt. Mit kértek cserébe? "Mindössze" a magyar nemzeti vagyon értékesebb darabjait. Itt gondoljon mindenki, amire akar. (A magyar energetikai szektort, az infrastruktúrát, a kommunikációs cégeket, a stratégiai cégeket, közlekedés, pénzügyi szektor, egészségbiztosítók, stb.)

Antall nem vállalta. Elgondolkodott rajta, de nem vállalta. Mint mondta: "...ez kommunikálhatatlan, ezzel ő nem tud kiállni a magyar társadalom színe elé. Nem tudja elmondani, hogy a Nyugat (Soros és Sarlós!), amelytől a felszabadításunkat vártuk, azzal kezdi a felszabadításunkat, hogy az adósságunk fejében elveszi a nemzeti vagyonunkat."

Antall József miniszterelnök
Antallal a nyugati pénzemberek, bankárok tudatosították, hogy mi az, amiről sem ő és a kormányzati rendszer egy tagja sem beszélhet sohasem. Ez pedig az államadósság kérdése volt! Amennyiben erről beszéltek volna, azonnali hatállyal "forradalmat" robbantottak volna ki Sorosék (lásd: TAXI-s blokád, és a néppel elsöpörtették volna az Antall-kormányt.) Tilos volt beszélni a fizetési könnyítésről és az átütemezésről is.
Tilos volt, és ma is tilos beszélni az adósságról!

Ez a doktrína még ma is érvényes. Az a politikai erő, mely erről beszél, halál fia. Ezért nem beszél erről a Fidesz sem. Tudni kell, hogy a nyugat a hiteleket a 70-es években arra használta, hogy a szocializmust gyengítse, és adósságcsapdába hajtsa a kommunista rendszert. Ezért joggal elvárható lett volna, hogy egy rendszerváltáskor ezek az adósságok, melyeknek eredeti célja a rendszer összeomlasztása lett volna, eltörlésre kerüljenek, de legalábbis ütemezési könnyítést kapjunk. De az elnyomó bankárok nem tudták megállni az újabb pénz szerzés lehetőségét, és Magyarországot azóta is pénzügyi sarc terepévé tették. Antall Józsefnek azt is megtiltották, hogy a nemzeti vagyon kifejezést használja. A statisztikai évkönyvben, 1989-ben szerepelt utoljára a nemzeti vagyon kifejezés.

Antall halálával és 4 év elteltével 1994-ben a nép visszaszavazta (vajon???)  a volt kádereket. A Kádár rendszer biztonsága sokakat csábított, és Horn Gyula elsöprő fölénnyel alakíthatott kormányt. A SZABAD EURÓPA véleménye szerint az IMF és Sorosék a háttérből megzsarolták Hornt. Vagy privatizál és fizeti a kamatokat, vagy repül, és jön a választás és a Fidesz. Horn is féltette hatalmát és engedett. Surányi fizette a kamatokat, Bokros megszorított, és Suchmann Tamás privatizált. Mindent.

Surányi, Bokros, és Suchmann alatt beindult a nemzeti vagyon kiárusítása. Így az a faramuci helyzet állt elő, hogy a 22 milliárd dollár adósságunk megháromszorozódott, pedig évente 5-10 milliárd dollár kamatot fizettünk, és ráadásul az a nemzeti vagyon, amit Antall nem adott oda Sorosnak és Sarlósnak, mégis idegen kézbe került.

Miután Hornék elvégezték a piszkos munkát, a nyugati bankárvilág a Fideszt helyezte hatalomba, mert a mezőgazdaságra és a termőföldre is rá akarta tenni a kezét. Ennek érdekében megzsarolták Orbánt, hogy Torgyánnak adjon szabad kezet és pénzt a mezőgazdaságban. Ha nem veszi be a kormányba a Kisgazdákat, akkor a választást megnyerő és legtöbb mandátummal rendelkező MSZP-re sózták volna Torgyánt, és jött volna az MSZP-SZDSZ-FKGP kormány! Így Orbán engedett.

Orbán és Torgyán alatt megkezdődött a mezőgazdaság szétverése.
A SZABAD EURÓPA újságnál nekünk meggyőződésünk, hogy ennek az volt a célja, hogy az addig még úgy-ahogy működő magyar mezőgazdaság a padlóra kerüljön, és fillérekért fel lehessen vásárolni. Ekkor születtek a zsebszerződések. Mikor Torgyánnal szétverették a mezőgazdaságot (emlékszünk, működésképtelen családi gazdaságokba döntötték a pénzt) megengedték Orbánnak, hogy eltávolítsa. Orbán megzsarolta Torgyánt - akárcsak Antall - az ügynökmúltjával, Torgyán le is mondott. Jött a 2 éves költségvetés és Szabadi futópórázon.

A Fidesz is kihasította a saját sápját. Lásd: bábolnai gazdaságok privatizációja stb. De a nagy fölénnyel vezető Fidesz is pofára esett, mert nem lettek újraválasztva. Eddig Antall (Boross), Horn, és Orbán is kiszolgálta a nyugatot és Sorosékat, az IMF-t. De mindegyiket ejtették, és mindig az aktuális ellenzéket segítették helyettük. A 2002 évi választás eredménye fontos volt, mert az Orbán-Torgyán-féle mezőgazdasági ámokfutás után már meg lehetett engedni a csatlakozást az Európai Unióhoz, és ráengedni a halálos ágyán vergődő magyar mezőgazdaságra a nyugati árukat. Medgyessynek adtak kölcsönt, hogy megcsinálhassa a 100 napos programot, és 2004-ben a csatlakozás eufóriájában (miben???)  nem vették észre az emberek, hogy vége lett a magyar mezőgazdaságnak és kereskedelemnek is.

Medgyessy a kölcsönökből osztogatott.
A kölcsönökből megemelt fizetéseket és nyugdíjakat pár év alatt kiszivattyúzták az országból a multinacionális kereskedelmi egységek segítségével, a PLÁZÁK-kal, és bevásárló központokkal. A pénz elfogyott, az adósság maradt, a nemzeti vagyon elveszett.

A 100 napos programra adott kölcsönöket egyből visszaszivattyúzták magukhoz.
Az 1990-ben 22 milliárd dolláros adósság időközben 135 milliárd dollárra nőtt, miközben évi 5-10 milliárd dollár kamatot fizettünk. Miután a baloldalt most engedik lejáratni (van is miért), újra a másik bábot, Orbánt hozzák vissza a hatalomba. De ne legyenek illúzióink, Orbánt ugyanúgy zsarolják (szintén van is mivel) és irányítják, mint Gyurcsányt. Míg Gyurcsány, Bokros, és Surányi, ugye, a Rockefellerék és Sorosék által irányított Bildenberg-csoport tagjai, addig ugye Orbán a szintén Rockefeller érdekeltségű Trilateral Commission nevű csoport tagja (bábja). Így már talán jobban érthető a Fidesz hintapolitikája is.

És egy kis ráadás.
"Magyarországon a szocializmusban kilencvennyolc százalék körül volt az állami tulajdon aránya. Felgyülemlett egy hatalmas vagyon, amelyet,ha egy olyan típusú privatizációval értékesítettek volna, amely a bevételeket az államháztartásba vezeti be, az adósságokat ebből próbálja meg lefaragni, és senki nem lop el semmit, akkor ma Európa egyik leggazdagabb állama lehetnénk" - mondta Bencze Izabella.
A jogász azt mondja, hazánkban a hivatalos kommunikáció szerint a reprivatizációt azért nem lehetett választani, mert annak költségeit a költségvetés és az állam teherbíró képessége nem viselte volna el.


Trianon miatt nálunk tilos volt a reprivatizáció!
Bogár László kijelentette, hogy a reprivatizáció, amelyet Csehországban megvalósítottak, számunkra tiltva(!) volt. "Trianon miatt volt globális parancs a reprivatizáció megtiltása. A környező országok könnyen reprivatizáltak abból a rabolt vagyonból, amelyet véres koncként Trianon után kaptak, s a magukénak tekintettek. Ezt a Nyugat, a globális hatalmi rendszer is elismeri. Mi lett volna, ha Magyarországon visszavezetjük a történelmi reprivatizációt? A Nyugatnak kényes kérdésben kellett volna állást foglalni: legitim döntésnek ismeri-e el a trianoni békeszerződést. Ezt a Nyugat el akarta kerülni" - mondta Bogár László.

Top Secret! Szigorúan bizalmas anyagok!
A lenti adatokat erősen őrzik a nyilvánosság elől. A mi célunk, viszont az hogy minél több ember tudja meg őket. Küldje tovább minden megbízható ismerősének! Ha egyetért velünk, segítse munkánkat, azzal, hogy terjeszti anyagainkat. Az elmúlt egy évben már 2 honlapunk "fagyott" le "véletlenül". E-mail-kommuniká-ciónkban a Szabad Európa szóösszetétel használata sokszor az e-mail-küldést megakasztja. Nem csoda, az adatok megdöbbentőek, és még megdöbbentőbb, hogy egyetlen magyar politikus sem beszél róla, még évértékelésben sem.

Olvasson a sorok között!
Íme két hír, amit az emberek 99,9%-a el sem olvas, és nem is ért.

1. hír
Az ország államháztartási és külső finanszírozási helyzete látványosan javult. ...
A Bank of America-Merrill Lynch (BoA-ML) bankcsoport londoni befektetési részlege átfogó összehasonlító elemzést állított össze a magyar és a lengyel költségvetési helyzetről. A ház számításai szerint a magyar államháztartás strukturális elsődleges egyenlege az idén (2010) a hazai össztermék (GDP) 5,3 százalékának megfelelő többletet mutat majd, ...

2. hír
Röntgen alatt Magyarország - elégedett Brüsszel az eredménnyel...
Magyarország tartja a gazdasági program megvalósításának irányát, javul külső pénzügyi helyzete - állapította meg az Európai Bizottság, hétfőn közzétett, a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) együttműködésben készített helyzetértékelésében. (.....) Az elfogadott 2010-es költségvetés összhangban van a 3,8 százalékos GDP-arányos hiánycéllal, és jelentős tartalékok vannak benne.

Tényadat:
A vártnál kevesebb, 918,6 milliárd forint lett a 2009-es államháztartási hiány, azaz a GDP 3,6 százaléka. A Független Szabad Európa kiszámolta. Akkor most nézzük meg, mit jelent ez MAGYARUL.
1. A magyar államháztartás 2009 és 2010 között stagnál, azaz nem változik. (Most tekintsünk el a pár tizedszázalékos csökkenéstől, vagy esetleges emelkedéstől.)
2. A fenti tényadatból így könnyen kiszámítható, hogy a magyar költségvetés 1%-a 255 milliárd forinttal egyenlő. (Sima aránypár: Ha 918,6 milliárd 3,6%, akkor 1% hány milliárd?) Tehát 1%: 255 milliárd forint!
3. Idén 2010-ben 5,3% lesz az államháztartás elsődleges többlete. Azaz 5, 3-szer 255 milliárd, vagyis 1352 milliárd forint. Ez az elsődleges egyenleg. Vagyis 2010-ben ennyi pluszt termel MAGYARORSZÁG: 1352 milliárd forintot.
4. A 2. hír szerint mégis tartható lesz a 3,8%-os hiány!!! Ezek szerint 3, 8-szer 255 milliárd, azaz 969 milliárd forint lesz a hiány.

5. Kérdés: Hová tűnt az 1352 milliárd többlet, és miből keletkezett a 969 milliárdos hiány. Ez összesen 2321 milliárd forint, azaz 11, 6 milliárd dollár. Hol ez a pénz?
Kapaszkodjon meg! Ez a pénz a KAMAT, amit mi MAGYAROK, 2010-ben fizetünk! 2321 milliárd forint, 11, 6 milliárd dollár.

Hogy érzékeltessük mennyi pénz ez, néhány példa:
2321 milliárd forint az:
az öt darab teljes és felépített 4-es METRO,
vagy 13., 14., 15., 16., 17., 18., 19., 20., és 21. havi nyugdíj,
vagy a teljes jelenleg már meglévő magyar autópályák felépítésének költsége!
vagy mintegy 50-szer annyi pénz, mint amennyit az eltörölt vagyonadóból várt a kormány,
vagy 150 darab Grippen vadászgép,
vagy 2321 darab Combino villamos
vagy 46420 darab Zuschlag és általa ellopott pénz
vagy minden magyarnak a csecsemőtől az aggastyánig 232.000 forint.
Ennyit fizetünk csak kamatra 2010-ben.
Mit tehetünk? Először is el kell érni, hogy ez közbeszéd tárgya legyen hazánkban, mert azoknak a kezében van a hivatalos és pártmédia, akik a kamatokat szedik tőlünk. Így soha, sehol nem hangoznak el ezek a számok.
Az a politikus, aki beszélne róla, holnaptól a süllyesztőben találná magát. Kik ezek a befektetők?

Kik szedik a kamatokat?
David Rockefeller
Nicholas Rockefeller
Soros György

Kik tolják ki talicskával a pénzt az országból?

A hülyítés és porhintés:
AZ, HOGY LOPNAK!
BKV, Zuschlag, Tocsik, Tribuszerné, autópálya-építés, BAUMAG, Kaya Ibrahim, Josip Tot, Hunvald, Orbán-papa bányái, Velence-tavi kaszinó telek, HAJDÚ-BÉT, stb. Mindenkinek a kedve és pártállása szerint. De, bármennyit is elloptak, ennek az ezerszeresét viszik ki az országból teljesen "legálisan" valakik!

Figyelem! Kapaszkodjon meg! Elmondjuk, hol a pénz!
Ahhoz, hogy pontosan megértsük, miről van szó, meg kell néznünk néhány mondatnak a jelentését, amiket nap, mint nap hallunk a híradókban, de nem tudjuk, valójában mit is jelent!
1. A monetáris politika. Minden nap 20-szor halljuk. De mi is ez? A monetáris politika egy gazdaságpolitikai tevékenység, melynek során az állam a gazdaságban lévő pénzmennyiség mértékét befolyásolja. A legtöbb országban a központi bank, vagy más néven jegybank a monetáris politikáért felelős állami intézmény. A monetáris politika kivitelezésének legfontosabb eszköze a legtöbb modern jegybank gyakorlatában az irányadó kamatláb szintjének meghatározása.

Az irányadó kamatláb emelését, és ezen keresztül a pénzmennyiség szűkítését restriktív monetáris politikának nevezik. A restriktívpolitika átmenetileg visszafogja a gazdasági növekedést, ugyanakkor segít megfékezni az inflációt.
Az irányadó kamatláb csökkentésével a pénzmennyiség növelését célzó intézkedéseket expanzív monetáris politikának hívják. Ez átmeneti élénkülést hoz a gazdaságban, ugyanakkor infláció-növelő hatású lehet.


Nos, felteszek egy olyan kérdést, amire 100 magyarból 100 ugyanazt válaszolja, mert gyerekkora óta belenevelték, és ha írni, olvasni nem is tanították meg, de arra nagyon ügyeltek, hogy ezt beleégessék belülről a homlokába. De vigyázat! Ez egy hazugság!

1. Adat.
A jegybank (a MAGYAR NEMZETI BANK) az ország tulajdonában van.
2. Adat.
A jegybank kizárólagos joga, hogy pénz bocsásson ki.
Kérdés: Mi van, akkor, ha egy ország költségvetése hiányt mutat?
A logikus válasz: A jegybank bocsásson ki pénzt a hiány fedezésére.
Most minden olvasó fejében az előre beprogramozott sziréna megszólal, és elkezd villogni a vészfény.
"TILOS!!! NEM SZABAD!!! NEM LEHET PÉNZT KIBOCSÁTANI, MERT INFLÁCIÓ LESZ! "
(Ne lepődjön, meg, ha Ön is erre gondolt, mert Ön is a rendszer része, és Önt is beprogramozták).

A programozás része továbbá az is, hogy eddig tudjon a dolgokról. Itt álljon le a gondolkodása, fagyjon le, mint a Windows a számítógépen. És lám, az emberek nem is gondolkodnak tovább. Az előre beprogramozás nem engedi.
ITT ÉS MOST MI PROGRAMTÖRLÉST HAJTUNK VÉGRE!
3. Adat.
Az elmúlt 80 évben mindig hiány volt a költségvetésben.
4. Adat.
Mégis még mindig működünk.
Kérdés: Hogy' lehet ez? Nos, programozóink azt megtiltják nekünk, hogy pénzt bocsássunk ki, de azt már nem, hogy ők adjanak nekünk pénzt.
Magyarul: a PLUSZ PÉNZ a hiány fedezésére mindenképpen bekerül a gazdaságba, mert az különben azonnal összeomlana.

Miért nincs sziréna és vészfény?
NEM LEHET! PÉNZT KIBOCSÁTANI TILOS, MERT INFLÁCIÓ LESZ!
Pedig ez ugyanannyi mennyiségű pénz, mint amennyit mi magunk is kinyomhatnánk, és valóban lesz is egy kis infláció 4-5%, - de akkor miért nem mi adjuk ki a saját pénzünket? Hiszen látszólag ugyanaz a folyamat.
Pénz rakása a gazdaságba a hiány fedezésére.
DE CSAK LÁTSZÓLAG AZONOS A KÉT PÉNZ!
A mi általunk kibocsátott pénz okoz némi inflációt és ennyi!
A ő általuk kibocsátott pénz okoz némi inflációt (ugyanannyit) és....
KAMATOT KELL RÁ FIZETNI!
Ezért programoztak be minket arra, hogy ne tegyünk fel kérdéseket erről a témáról.
És most kapaszkodjon meg, mert rosszul lesz!
5. Adat.

Becsüljük fel, mennyit lopnak a mi politikusaink rátartással!
Nézzük a 20 év "termését":
~ Tocsik 800 millió
~ Tribuszerné 2000 millió, azaz 2 milliárd
~ Zuschlag 50 millió
~ BKV 3000 millió, azaz 3 milliárd
~ Autopálya 100000 millió, 100 milliárd
~ Számoljunk minden képviselőre 100 milliót, az 40.000 millió,
azaz 40 milliárd
Adjuk össze: 145.850 millió, azaz 145 milliárd. Kerekítsünk felfele, legyen 150 milliárd. És, hogy biztosak legyünk a dolgunkban, szorozzuk be öttel. Az 750 milliárd forint. 20 év alatt ennyit lophattak el, úgy, hogy mi öttel szoroztunk!!!!!
Ez 4 milliárd dollár! Ez persze iszonyú sok pénz, ha tud követni.
DE MOST JÖN E LÉNYEG!
TUDJA-E ÖN, HOGY 20 ÉV ALATT MENNYI KAMATOT FIZETTÜNK KI?

30. 000 MILLIÁRD FORINTOT, 162 MILLIÁRD DOLLÁRT!!!

DE LEGALÁBB TÖRLESZTETTÜNK?
20 éve tartoztunk 20 milliárd dollárral, azóta fizettünk 162 milliárd dollár kamatot.
AZ EREDMÉNY: MA 135 MILLIÁRD DOLLÁRRAL TARTOZUNK NEKIK!

De kik "ők"?

Egy idézet a MAGYAR NEMZETI BANK-ról szóló törvényből:
I. Fejezet
A MAGYAR NEMZETI BANK JOGÁLLÁSA, ELSŐDLEGES CÉLJA ÉS ALAPVETŐ FELADATA
1. § (1) A Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) a Magyar Köztársaság központi bankja. Az MNB a Központi Bankok Európai Rendszerének tagja.
(2) Az MNB, valamint döntéshozó szerveinek tagjai e törvényben foglalt feladataik végrehajtása és kötelességeik teljesítése során függetlenek, nem kérhetnek, és nem fogadhatnak el utasításokat az Európai Központi Bank kivételével a Kormánytól, az Európai Unió intézményeitől és szerveitől, tagállamainak kormányaitól vagy bármilyen más szervtől!
Magyarul: mi magyarok választjuk a PARLAMENTET. A Parlament (országgyűlés) ellenőrzi a Kormányt*, a Kormány NEM ellenőrzi a jegybankot. Következésképpen mi magyarok nem ellenőrizzük a jegybankot, és a pénzkibocsátást.
A jegybankot, a MAGYAR NEMZETI BANK-ot az Európai Központi Bank ellenőrzi.

És mit gondolnak: kik a tulajdonosai az Európai Központi Banknak?
Hát a jegybankok, akikre a saját nemzetük semmilyen befolyást nem gyakorolhat. Azok diktálnak, akiket oda vezető pozícióba helyeznek.

És őket kik rakják oda?
David Rockefeller
Nicholas Rockefeller
Soros György

Forrás: internetes körlevél