Blogarchívum

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: képírósándor. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: képírósándor. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. augusztus 16., csütörtök

MNO: "Zuroff nem érti a jogrendszert"

Felháborítónak tartja Zentai Károly ügyvédje a magyar férfi ellen folytatott hétéves kiadatási eljárást, amelyet szerdán zárt le a legfelsőbb bíróság Ausztráliában.
http://mno.hu/ahirtvhirei/zuroff-nem-erti-a-jogrendszert-1099514


Denis Barich ügyvéd a Hír Televíziónak azt mondta: az ausztrál rendőrség megvizsgálta az ügyet, és nem találtak bizonyítékot arra, hogy Zentai Károly részt vett volna az 1944-es gyilkosságban. Szerinte a magyar hatóságoknak, ha valóban ki akarták volna hallgatni Zentait, megtehették volna Ausztráliában is. Efraim Zuroff szerdai nyilatkozata, amelyben tévedésnek nevezte a legfelsőbb bíróság döntését, azt bizonyítja, hogy a nácivadász nem érti az ausztrál jogrendszert – véli Barich.

Nem adható ki

Ismert, az ausztrál legfelsőbb bíróság szerdán úgy döntött: nem adható ki Magyarországnak a háborús bűncselekménnyel gyanúsított egykori csendőrtiszt. John Griffin, Ausztrália budapesti nagykövete át is adta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszternek azt a jegyzéket, amelyben Ausztrália hivatalosan tájékoztatja hazánkat a legfelsőbb bíróság döntéséről.

Akkor még nem volt bűn

Budapest még 2005-ben kérte az ausztrál hatóságoktól a Perth-ben élő férfi kiadatását. Az ausztrál szövetségi rendőrség 2005-ben vette őrizetbe Zentait, és megkezdte ellene a kiadatási eljárást. Az ausztrál kormány 2009-ben jóváhagyta a kiadatást, de a szövetségi bíróság első fokon érvénytelenítette a döntést, arra hivatkozva hogy a „háborús bűn” vétsége a gyilkosság idején még nem szerepelt a magyar jogrendben, így Zentait nem lehet átadni a magyar hatóságoknak.

Az ausztrál kormány szerint hibás döntés született az ügyben, ezért a legfelsőbb bírósághoz fordult, amely tavaly decemberben úgy határozott, hogy a canberrai vezetés megfellebbezheti a szövetségi bíróság ítéletét.

Zentai Károly az 1950-es években vándorolt ki Ausztráliába, ahol állampolgárságot kapott. Tagadja, hogy részt vett volna a zsidó fiú megölésében, és azt állítja, hogy a kérdéses időszakban nem is tartózkodott Magyarországon.

Címkék
kiadatás, háborús bűnök, Efraim Zuroff, Navracsics Tibor, Zentai Károly, Ausztrália

Kapcsolódó:


Nem adják ki Zentai Károlyt

TT
Forrás: MTI
2012. augusztus 15., szerda 06:25

Az ausztrál legfelsőbb bíróság úgy döntött: nem adható ki Magyarországnak a háborús bűncselekménnyel gyanúsított egykori csendőrtiszt...


Feljelentette a Jobbik Zuroffot


Feljelentést tett a Jobbik Efraim Zuroff, a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ igazgatója ellen hamis vád miatt – közölte a párt szerdán.

A közlemény szerint azt követően tették meg a lépést, hogy az ügyészség – Efraim Zuroff feljelentésével szemben – kimondta: kizárt, hogy Csatáry László 1941-ben részt vett volna a deportálásokban. Hozzátették: bár hamis vád bűntette miatt az ügyészség hivatalból is eljárást indíthatott volna, ennek hiányában végül a Jobbik képviselői és civil személyek közösen tettek feljelentést a Központi Nyomozó Főügyészségen.

2012. augusztus 14., kedd

MNO: Zuroff után is nyomozhatnak

http://mno.hu/magyar_nemzet_belfoldi_hirei/zuroff-utan-is-nyomozhatnak-1098597
Magyar Nemzet
2012. augusztus 13., hétfő 02:35

Futó Barnabás szerint is fennállhat a hamis vád gyanúja Efraim Zuroff ellen, amiért megalapozatlanul jelentette fel Csatáry Lászlót az 1941-es kassai deportálásokért. Az ügyvéd úgy vélte, a büntetőeljárás megindítása szempontjából annak nincs jelentősége, hogy az elkövető szándékosan vagy gondatlanságból vádolt-e hamisan – írja a hétfői Magyar Nemzet.

Fennállhat a hamis vád megalapozott gyanúja Efraim Zuroffal, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi igazgatójával szemben az eddig megismert tények alapján – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Futó Barnabás ügyvéd. Ezért a büntetőjogász álláspontja szerint az ügyészségnek meg kellene indítania a büntetőeljárást Zuroff ellen.

Megalapozott a gyanú

Kiemelte: bár az ügyészségnek ilyen esetben is van mérlegelési jogköre, ám a múlt héten éppen a vádhatóság jelentette be, hogy a Zuroff által feljelentett Csatáry Lászlónak nem volt szerepe az 1941-es kassai deportálásokban, így a hamis vád gyanúja mindenképpen megalapozottnak tűnik.

Csatáry László:

A kassai gyűjtőtáborban elkövetett háborús bűntettek gyanúja miatt Budapesten július 18-án őrizetbe vett, majd néhány órával később a Budai Központi Kerületi Bíróság által házi őrizetbe helyezett Csatáry László Szlovákiának való kiadatását elsőként a Szlovákiai Zsidó Hitközségek Központi Szövetsége szorgalmazta. Később a kiadatás mellett foglalt állást Tomás Borec, a szlovák igazságügyi tárca vezetője is, aki az ügyben gyors eljárást kért az abban illetékes kassai, egyes számú járásbíróságtól. A 97 éves férfit többször is kihallgatták, ezek során tagadta, hogy kegyetlenkedett volna a kassai gettóban

Futó Barnabás hangsúlyozta: a büntető törvénykönyv (Btk.) szerint alapvető feltétel, hogy a hamis vád hatóság előtt történjen, ami jelen esetben adott, annak pedig az eljárás megindítása szempontjából nincs jelentősége, hogy az elkövető szándékosan vagy gondatlanságból vádolt-e hamisan.

Ismert, korábban Bagoly Bettina főügyészségi szóvivőtől értesült első kézből a Magyar Nemzet arról, hogy nem indult meg az eljárás Zuroffal szemben. A lap arra a kérdésére, hogy mi az oka ennek, azonban nem érkezett választ. Előzőleg Völgyesi Miklós nyugalmazott büntetőbíró azt nyilatkozta szintén a Magyar Nemzetnek: fölveti a hamis vád gyanúját, hogy Zuroff valótlan tartalmú feljelentést tett Csatáry Lászlóval szemben az 1941-es kamenyec-podolszkiji deportálások kapcsán.

A teljes cikket a Magyar Nemzet hétfői számában olvashatják.


2012. július 18., szerda

MNO: Őrizetben Csatáry László

http://mno.hu/belfold/orizetben-csatary-laszlo-1092755

Efraim Zuroff, a Simon Wiesenthal Központ vezetője veszélyeztette a Csatáry-ügyben folyó nyomozás eredményességét – jelentette be Ibolya Tibor. A megbízott fővárosi főügyész ezt annak kapcsán mondta el, hogy háborús bűntettel gyanúsították meg, és őrizetbe vették Csatáry Lászlót.

A főügyész szerint veszélyeztette a nyomozás eredményességét Efraim Zuroff, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi irodájának vezetője azzal, hogy az elmúlt hónapokban többször a sajtóhoz fordult. Ibolya Tibor megjegyezte: tavaly szeptemberi feljelentésében még Efraim Zuroff is arra figyelmeztetett, hogy óvatosan kell eljárni, mert ha Csatáry László tudomást szerez a nyomozásról, megszökhet.

Ibolya Tibor megbízott budapesti főügyész (jobbra) és Hetényi Gábor, a nyomozást vezető ügyész
Ibolya Tibor megbízott budapesti főügyész (jobbra) és Hetényi Gábor, a nyomozást vezető ügyész
Fotó: Kovács Tamás / MTI

Ibolya Tibor elmondta, hogy amikor megbízott főügyész lett, július 1-jén nyomban tájékoztatást kért a „nagyobb odafigyelést igénylő” ügyekről, amelyek közé megítélése szerint a Csatáry-ügy is tartozik, csakúgy, mint a Biszku Béla elleni eljárás. (A főügyészség a Jobbik feljelentése nyomán február végén indított eljárást Biszku Béla ellen, aki az 1956-os forradalmat követő megtorlásokkor belügyminiszter volt, és a feljelentés szerint el nem évülő emberiség elleni bűntetteket követett el.) Ibolya Tibor kiemelte: jogállamban egy nyomozás nem úgy zajlik, hogy feljelentés, aztán gyanúsítotti kihallgatás, hanem előbb bizonyítékokat kell gyűjteni.

Kanadában titkolta múltját

Ibolya Tibor elmondta: a 97 éves Csatáry László – aki korához képest jó fizikai és szellemi állapotban van – nem lepődött meg, mintha készült volna az ellene induló eljárásra, és együttműködik a hatóságokkal. Bűnösségét tagadta, ugyanakkor – ennek némiképp ellentmondva – előterjesztette az ilyen ügyekben szokásos védekezést, hogy parancsra cselekedett, csak a kötelességét teljesítette. Érdemi védekezésében a gyanúsított beszélt a Kassán történtekről, és szavaiból kiderült az is, milyen a „hozzáállása bizonyos vallású emberek felé”. A gyanúsított azt mondta, azért tért haza Kanadából, mert annak idején elhallgatta, hogy a második világháború idején rendőrtiszt volt, márpedig emiatt ott elutasítják a befogadást kérőket. Ibolya Tibor a nyomozás további menetéről szólva közölte: ellenőrizni fogják Csatáry László vallomását, és várják, milyen eredménye lesz az izraeli jogsegélynek, vannak-e túlélő tanúk.

Konkrét bizonyítékok kellenek

A főügyész hangsúlyozta: határozottan visszautasít minden olyan bel- vagy külföldi hangot, amely azt sugallja, arra enged következtetni, hogy a magyar vádhatóság bizonyos személyekkel szemben nem jár el. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy jogállamban az egyes büntetőeljárási cselekményeknek törvényeseknek kell lenniük, például egy gyanúsításhoz, kényszerintézkedéshez szükség van konkrét, személyre szóló bizonyítékokra. Ibolya Tibor szóvá tette, hogy Efraim Zuroff az ügyészek kérése ellenére, a nyomozás eredményességét veszélyeztető módon áprilisban, majd júliusban is a nyilvánosság előtt beszélt az eljárásról; azt is kifogásolva, hogy még nem gyanúsították meg Csatáry Lászlót.

Ibolya Tibor megbízott budapesti főügyész (középen) újságírókkal beszélget
Ibolya Tibor megbízott budapesti főügyész (középen) újságírókkal beszélget
Fotó: Kovács Tamás / MTI

Az ügyészek július 9-én tanúként kihallgatták Efraim Zuroffot, aki 12-én a The Sun című brit lap munkatársaival megjelent az eljárást folytató Budapesti Nyomozó Ügyészségen, hogy Csatáry Lászlóval kapcsolatos információkat, például a hollétére vonatkozó adatokat adjon át – amelyek egyébként a főügyész szerint már ismertek voltak a hatóságok előtt. Ezután 15-én megjelent a The Sun kétoldalas, fotókkal ellátott riportja a magyar fővárosban háborítatlanul élő feltételezett háborús bűnösről. A főügyész arra a kérdésre, hogy a brit lap cikke nyomán léptek-e az ügyészek, úgy válaszolt: tervezett nyomozás zajlott, amelyben korábban, bizonyítékok hiányában nem kerülhetett volna sor megalapozottan a gyanúsításra. Az ügyészség kezdeményezte Csatáry László házi őrizetbe helyezését, amiről már szerdán dönthet a bíróság. A főügyész hozzáfűzte, hogy a gyanúsított életkora miatt nem tartották indokoltnak a legsúlyosabb kényszerintézkedést, az előzetes letartóztatást.

Ibolya Tibor elmondta: az eljárás eddigi adatai szerint Csatáry Lászlót, aki rendőr volt, 1944 májusában nevezték ki a kassai téglagyári internálótábor parancsnokává. Rendszeresen bántalmazta kutyakorbáccsal az internáltakat nemre, korra, egészségi állapotra tekintet nélkül, amikor pedig május-júniusban a mintegy 12 ezer fogvatartottat 4-5 szerelvénnyel koncentrációs táborokba – például Auschwitzba – szállították, az egyik bevagonírozásnál megtiltotta, hogy a telezsúfolt vagonokra szellőzőnyílást vágjanak. Ezek a cselekmények az ügyészség szerint megvalósítják az emberek kínzásával megvalósított háborús bűntettet, amelyért akár életfogytiglan is kiszabható. 

...és az ártatlanság vélelme?

Brit bulvárlap kutatta fel a háborús bűnökkel gyanúsított Csatáryt

MNO MTI 2012. július 15., 13:55
Felkereste budapesti lakásán a legnagyobb brit bulvárlap Csatáry Lászlót, akit a náci bűnösök után nyomozó Simon Wiesenthal Központ a világ legkeresettebb háborús bűnösének tart.

A The Sun két teljes újságoldalt megtöltő, fotókkal illusztrált vasárnapi beszámolója szerint a lap oknyomozó riportereket küldött Budapestre, hogy megpróbálják szóra bírni Csatáryt, aki a második világháború idején az egyik kassai gyűjtőtábor parancsnoka volt. A Budapesti Nyomozó Ügyészség tavaly szeptemberben rendelt el nyomozást ellene háborús bűntett elkövetésének gyanúja miatt, Efraim Zuroffnak, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjének feljelentése alapján.

Zuroff a minap Budapesten, Az utolsó esély akció – küzdelem a náci háborús bűnösök felelősségre vonásáért című könyve magyar nyelvű kiadásának bemutatóján elmondta, hogy ellátogatott a budapesti főügyészségre, és azt kérte a főügyésztől, mindent tegyenek meg annak érdekében, hogy Csatáry bíróság elé kerüljön, és ne tudjon elutazni Magyarországról. A The Sun vasárnapi cikkben Csatáry László „Ladislaus Csizsik-Csatáry" néven szerepel, és a lap szerint 97 éves.

A The Sun írása szerint Csatáry 15 700 zsidó auschwitzi deportálásában működött közre, és „holléte 15 éve rejtély", de a lap munkatársai – a Wiesenthal-központtól kapott adatok alapján – kiderítették, hogy „Budapest egyik elegáns kerületében" él, „két hálószobás lakásában". A lakcímet a lap nem ismertette.

Alsónadrágban fotózták le

A The Sun riporterei felkeresték a lakást, és lefotózták, amint Csatáry ingben, zokniban és alsóneműben ajtót nyit a csengetésre. Amikor az újságírók megkérdezték, hogy tagadja-e a terhére rótt bűncselekményeket, Csatáry – aki évtizedeken át Kanadában élt – a riport szerint „kanadai akcentusú angolsággal" indulatosan kijelentette, hogy nem követte el azt, amivel gyanúsítják, majd becsapta lakása ajtaját.

A The Sun stábja a lap vasárnapi beszámolója szerint még e konfrontáció előtt megfigyelte, hogy Csatáry „elegáns öltözetben" elhagyja lakását, sétál a városban, villamossal elmegy egy közeli bevásárlóközpontba, több üzletbe benézett, és „vásárolt egy jobboldali újságot". A lap minderről ugyancsak fotókat közöl. A cikkben az olvasható, hogy Csatáry László alig néhány hete költözött jelenlegi lakhelyére. A bejárati kapu lakáscsengőjén „Smith" név olvasható, de belül, a postaládáján szerepel a Csatáry név.

A lap megszólaltatja Efraim Zuroffot, aki kijelentette: „most, hogy a The Sun megtalálta ezt a háborús bűnöst, (Csatáryt) Magyarországon bíróság elé kell állítani". A Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetője a The Sunnak azt mondta, hogy Csatáry László a kassai gettó egykori rendőrparancsnokaként 15 700 ember haláltáborba küldéséért felelős, és „közismert volt szadizmusáról".

A The Sun megszólaltatta Feldmájer Pétert, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnökét is, aki szerint „ez az ember több ezer zsidó családnak okozott fájdalmat, és az egész magyar nemzetre nézve szégyen lenne, ha Csatáry elkerülné az igazságszolgáltatást".

A cikk szerint a magyar ügyészségi illetékesek tanulmányozzák a The Sun által átnyújtott bizonyítékok dossziéit. A lap oknyomozó stábja találkozott Hetényi Gábor ügyésszel, aki az írás szerint köszönetet mondott a The Sunnak.
A lap idézi Varga Jenő fővárosi főügyészhelyettest, aki kijelentette, hogy folyamatban lévő vizsgálatról van szó, és az ügyészek tanulmányozzák a beterjesztett információkat.

*****

Keressük a 97 éves Csatáry bácsit zaklató zsidókat (nyomravezetői díjjal) - hét antimagyart már beazonosítottunk

Amint az alábbi hírből kiderül, néhány magyarellenes zsidó jó mókának tartotta azt, hogy zaklatni próbáljon a saját lakásán egy rendkívül idős magyart, s háborús bűnösnek nevezze jogerős bírósági ítélet nélkül, pusztán arra alapozva, hogy a még Karsai László szerint is megélhetési nácivadász fajtársuk ezzel vádolta meg.
Ugyanezt művelték Képíró Sándorral, akit végül a bíróság a cionista nyomás ellenére felmentett, gyakorlatilag kimondva, hogy Zuroff vádjai nem állják meg a helyüket. De akkor ez már sokat nem ért, a meghurcoltatása során tönkrement egészségű ember néhány napra rá megtért teremtőjéhez. Zuroff ekkor kijelentette: "egyetlen vigaszunk, hogy mi tettük tönkre Képíró egészségét", s egyértelmű, hogy itt is erre megy ki az ószövetségi "játék". Az ártatlannak tűnő fiatal arcok mögött tehát az ölni kész, az őt befogadó és eltartó magyarság iránti olthatatlan gyűlölet által hajtott zsidó rejtőzik, amit pedig elkövetnek, nem más, mint gyilkossági kísérlet.
Ideje tehát megtudni, kik azok, akik felmenőik, Kohn Béla és Rosenfeld Mátyás nyomdokain ma, 2012-ben is magyargyilkolásra szövetkeznek, s ők beszélnek ilyen-olyan bűnökről, miközben elsősorban fajtársaik a felelősek hazánk kommunizmusba, majd kapitalizmusba züllesztéséért, több ezer magyar ember haláláért, százezrek kivándorlásáért, hatmillió magzat megöléséért, az ország kiárusításáért, és még hosszan sorolhatnánk csak a hazai "érdemeiket", hogy a palesztinai népirtásról vagy a többi emberiségellenes bűncselekményükről most terjedelmi okok miatt ne is beszéljünk.
Várjuk tehát az alábbi képeken és videókon bemutatott partizánok adatait a szerk(kukac)kuruc.info címre (Noé Hisztina kivételével, természetesen, ő immár közismert: hónapok óta ezzel az antinővel riogatják egymást a férfiak sörözés közben): képet, Facebook-, Iwiw- stb. adatlapot, címet, telefonszámot (és kérjük jelezni, melyik képen, illetve melyik videóban, hányadik percnél szerepel a szóban forgó egyed) - ha a Talmud harcosai híresek akarnak lenni, mi megadjuk nekik a lehetőséget.
Azok között, akik a legtöbb személyről a legtöbb használható adatot beküldik, 100 ezer forintot osztunk szét (ebből 75 ezret Varga Béla Amerikában élő bajtársunk ajánlott fel).
Jó vadászatot, és ha ők nem felejtenek, mi se lépjünk túl ilyen könnyen a nemzetünk elleni támadásokon!
A korábbi hír képein kívül az alábbi videókon láthatók a hős (97 éves ember halálba kergetésében részt vevő) antifasiszták:
 
Az AFP videóján "Andi Gergely" nyilatkozik az Európai Zsidó Diákszövetség nevében:
Újabb AFP-videó:
A BBC videója: 
AFP:
/Frissítések, nevek, képek, adatlapok a cikk alján/
 
Korábban írtuk: Aranyos bácsinak ismerik Csatáryt a szomszédok - hiába próbálták zaklatni tegnap a zsidók
"Antifasiszta aktivisták" tartottak rövid demonstrációt annál a háznál, ahol a Zuroff által háborús bűnökkel megvádolt Csatáry Lászlót sejtik. A szomszédok szerint a férfi már nincs ott, és hetek óta nem látták, de a megjelent zsidók szerint az idős férfi ott bujkál a bezárt ajtó mögött az egyik magasföldszinti lakásban.
Zoom
Csatáryról vasárnap a The Sun brit bulvárlap közölt terjedelmes cikket, amelyben - részletezve az ellene felmerülő vádakat -, azt is írták, hogy megtalálták az idős magyart Budapesten, aki, amikor megpróbálták szóra bírni, elküldte őket.
A Jagelló úti ház egyik földszinti lakásában élő idős nő egy magas és aranyos bácsira emlékezett, de többet nem volt hajlandó elárulni, csak azt ismételte meg többször, hogy a férfi már nincs ott. A brit bulvárlap szerint Csatáry pár hónapja költözött a kertes társasház egyik lakásába (a hétfő délután a helyszínre érkező "antifasiszták" az egyik magasföldszinten található lakás ajtaját ragasztották tele matricákkal), egy körülbelül egy mérföldre (1600 méter), fekvő másik lakásból.
Zoom
A Testnevelési Egyetem mögött húzódó Győri úton lévő másik lakás egy újabb építésű társasházban van. A zsidó aktivisták körében terjedő információk szerint a férfi éveken keresztül élt itt zavartalanul, és jó kapcsolatokat ápolt egyik közvetlen szomszédjával, aki szintén kedves és figyelmes idős úrnak írta le nekik. A szomszédok ugyanakkor nem tudtak semmit Csatáryról. Egyikük azt mondta, csak albérlő, alig ismeri a többi lakót, az épület aljában elektromos felszereléseket kínáló bolt eladója pedig nem akart nyilatkozni.
Zoom
Az idős férfit a sarkon található Tomi élelmiszer fiatal eladója sem látta. "Jó formában van az öreg" - jegyezték meg a bolt előtt cigarettázó környékbeli fiatalok, amikor megmutattuk nekik a brit bulvárlap képét Csatáryról, de ők sem találkoztak vele.
Zoom
A Jagelló úti házban egy másik szomszéd azt mondta, hogy két hete még látta a férfit, aki egy hónapja költözött oda. A középkorú nő azt mondta, nem tudta, kiről van szó, "nem is mutatkozott be".
Zoom
Eddigre - hétfő kora estére - már több tucat ember nyüzsgött a társasház kertjében, újságírók és "antifasiszta aktivisták" vegyesen. Utóbbiak úgy vélték, hogy a férfi jelenleg is a lakásban tartózkodik, noha többek többszöri kopogására sem válaszolt senki a magasföldszinten. Előzőleg, amikor a kapucsengőn becsöngettek hozzá, olyan kattanást lehetett hallani, mintha valaki felvette volna a kagylót, csak nem szólt bele, de ez lehetett akár elektromos zaj is.
Zoom
A helyszínen fél hét körül rögtönzött demonstrációként több tucat "antifasisztát" kötöttek össze csuklójuknál barna ragasztószalaggal a szervezők (szögesdróttal kellett volna), miközben többek között "Last chance for justice" (utolsó esély az igazságra) feliratú táblákat tartottak, majd háromra azt kiabálták: "Soha nem felejtünk", azt remélve, hogy ha a férfi valóban otthon van, akkor meghallja (és ettől halálosan megrémül - a szerk.).
Ezután a társaság nagyja szétszéledt, az ott maradt néhány aktivistát később kiérkező rendőrök igazoltatták.
(Origó nyomán)
 
1. frissítés: Már meg is van az egyik legaktívabb résztvevő (szervező?), Eszter Edler. Facebook-oldala alapján nemcsak zsidó és antimagyar, hanem ultracionista is, aki Izraelbe jár, Horthy ellen tüntet, Wass Albert és Nyirő József ellen tiltakozik (beküldte: J. András):
Zoom
Zoom
Zoom
2. frissítés: Ugyanő Iwiwen (beküldte: Z. Imre):
Zoom

3. frissítés: L. András nevű olvasónk nyomozása és annak eredményei:
Tisztelt Szerkesztő!
A meghirdetett antifasiszta-vadászatra már van is pár áldozatom.
http://www.roicommunity.org/users/andi-gergely - a link maga Gergely Andi ROI felhasználói fiókja:
Zoom
Egy kis önéletrajz:
Zoom
Innen el tudtam jutni a Facebook-oldalára: http://www.facebook.com/andi.gergely.5
Zoom
Onnan még több szennyet találtam (de sajnos nem eleget):
Gabriella Horowitz, a majdnem 6 perces videónál 2:20-nál ő ajánlja fel, hogy elkezdi a ragasztást, mellékelve van egy kép, amin Noé Krisztina mellett, egy táblával pózol Fb: http://www.facebook.com/horowitzg
Zoom
Zoom
Deborah Abisror, a 2 és 3/4 perces videónál az ajtóragasztásnál vesz részt, 22 másodpercnél jól kivehető, Fb: http://www.facebook.com/deborah.abisror
Zoom
Mindannyian lelkes EUJS-tagok, és a profiljuk mindenféle dávidsággal van tele. Ők voltak a tüntetés aktívabb résztvevői, könnyebb volt őket megtalálni, de nem adom fel a keresést az agymosottak után.
Közben megtaláltam Deborah Abisror (t:+3226477279 e: deborah@eujs.org) és Gergely Andi (t: +3226477279 e: andi@eujs.org) EUJS e-mail címét és telefonszámát. Továbbá megtudtam, hogy külföldről sokan jöttek el csak erre a "tüntetésre", többek között D. Abisror is csak ezért jött ide Franciaországból.
4. frissítés (beküldte G. Viktória): Démeth Ferencné lájkolja a róla készült képet:
Zoom
facebookos adatlapja szerint Buchenwald az egyik kedvenc témája:
Zoom
A képet Gábor Sajósi készítette, akitől a már korábban bemutatott Eszter Edler kéri, hogy vegye le az egyik képét, mert szerinte azon nem néz ki jól. Úgy tűnik, nem mondta még soha senki neki, hogy ha valaki élőben is csúnya, az fényképen sem fog megszépülni.
Zoom
Sajósi vérbeli gyurcsányista a Fb-lapja szerint:
Zoom
Egy elvtársnőnek - aki a jelek szerint a kevésbé rohadékok közül való - be is vallja, hogy ott volt:

5. frissítés: D. Gábor beküldöttjét, Vajnai Attilát már ismerjük, ha máshonnan nem, hát onnan, hogy ő az az ember, aki képes volt feleségül venni Hisztinát (bár a jelek szerint az utóbbi időben neki sem volt ízlése hozzá, erről látszik árulkodni a Noénál tapasztalható heveny apenia dolorosa).
Zoom



További részletek: http://kuruc.info/r/2/98812/#ixzz20yzkm7cH

2012. április 19., csütörtök

Újabb magyar a legkeresettebb náci háborús bűnösök listáján 2012. április 19., csütörtök 17:18 InfoRádió / MTI

http://www.inforadio.hu/hir/kulfold/hir-493172
A Simon Wiesenthal Központ újabb három személyt vett föl a legkeresettebb tíz náci háborús bűnös listájára, köztük egy magyart is - derül ki a szervezet éves jelentéséből, amelyet csütörtökön ismertettek izraeli lapok internetes kiadásukban.
 
A három személy közül kettő Kanadában, a 95 éves Csatáry László pedig Magyarországon él. Ő is Kanadába emigrált a háború után, de 1995-ben fény derült háborús szerepére, és megfosztották kanadai állampolgárságától. Ezután elhagyta az országot - írták a The Jerusalem Post és a Háárec című izraeli lapok.

Csatáry a központ szerint Kassán rendőrparancsnokként kulcsszerepet játszott 15.700 zsidó Auschwitzba deportálásában 1944 tavaszán. Vladimir Katriuk egy ukrán katonai alakulat élén állt, amely tömeggyilkosságokat követett el Fehéroroszországban a II. világháború alatt. A harmadik személy az ukrajnai születésű, német nemzetiségű Helmut Oberlander, aki egy mozgó megsemmisítő csoport tagtjaként (Einsatzgruppe) Dél-Ukrajnában gyilkolt meg nagy számban zsidókat.

Efraim Zuroff, a központ jeruzsálemi igazgatója Csatáryt a körözöttek listájának élére helyezi. A tudomása szerint az idén Magyarországon bukkant fel, és Budapesten él. Reményét fejezte ki, hogy a magyar hatóságok haladéktalanul bíróság elé állítják. Közölte, hogy arról kapott nemrég levelet a magyar ügyészségtől, hogy megnyitották az ügyben a vizsgálatot.

Kapcsolódó cikkek:

2011. szeptember 18., vasárnap

Képíró Sándor élete "döntő jelentőségű üzenet"

2011, szeptember 18 - 18:56

Gyászistentiszteletet tartottak Képíró Sándor volt csendőr százados emlékére vasárnap a Hazatérés Templomában. A szertartáson, amelyen több százan vettek részt, Hegedűs Lóránt nyugalmazott református püspök hirdetett igét.

Mint mondta, Képíró Sándor "élete, világnézete, élete végének halálos kálváriája rajta túlmutató üzenetet hordoz", ami "a nemzet közössége és az egész emberiség számára döntő jelentőségű üzenet". Nyilatkozataiból kitűnik, hogy "a hazaszeretet tudata, vállalása" határozta meg őt, ez volt világnézete, lelki magatartása - fogalmazott.
    
A szeptember 3-án elhunyt Képíró Sándor "nem szolgálati helyeit akarta ötletszerűen változtatni, azt mindig hatósági feletteseinek felsőbb parancsára tette (...) közben hű maradt egyenruhájához". Szegeden államtudományi doktorátust szerzett, majd csendőr oktatótiszt volt Szolnokon és Makón - tette hozzá.
    
Utalt arra, hogy "az öldöklés idején életeket mentett (...), jellemezte őt az egyéni felelősség feltétlen vállalása (...) minden megalkuvás nélkül (...), és emberségét az embertelenségben megőrizte".
    
A nyugalmazott püspök arról beszélt, hogy Képíró Sándor számára "az emigrációs lét egzisztenciális, lelki, szellemi halált jelentett". Élete "végső szörnyű felvonással ért véget", halálával azonban "vége a gyanúsítások örvénylő káoszának" - jegyezte meg.

(Fotó: MTI)
    

A szertartáson megjelent Novák Előd, a Jobbik alelnöke, illetve Hegedűs Lorántné és Gaudi-Nagy Tamás jobbikos országgyűlési képviselők is. Az istentiszteleten képviseltette magát az Új Magyar Gárda és a Magyar Nemzeti Gárda is.
    
Képíró Sándor temetése szeptember 24-én, szombaton lesz Sarkadon. 


mti - barikad.hu