Blogarchívum

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hagyó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hagyó. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. január 16., hétfő

Metró ügyletek - Demszky Gábor -

Demszky Gábor -> http://mno.hu/tag/demszky-gabor-8369

OLAF-JELENTÉS

Még nagyobb mértékű a korrupció a 4-es metrónál

Volt fővárosi politikus, volt MÁV- és BKV-vezérigazgató is szerepel az uniós eljárás érintettjei között

Szabó Zsolt, 2017. január 16., hétfő 18:37, frissítve: hétfő 18:50

Próbaútra induló  Alstom metrószerelvény 2013 január 14-én Budapesten, a BKK kelenföldi járműtelepén
 Próbaútra induló Alstom metrószerelvény 2013 január 14-én Budapesten, a BKK kelenföldi járműtelepén
MN-archív
Eddig összesen 167 milliárd forintos károkozást követtek el a Demszky-korszakban a 4-es metró 500 milliárd forinthoz közelítő beruházásánál. Az OLAF-jelentés részletein túl a Miniszterelnökség neveket is említett, s a dokumentum nyilvánosságra hozását tervezi.
Magyarország tizenhárom éves európai uniós történetének legnagyobb fejlesztése, egyben legnagyobb korrupciós ügye is volt a 4-es metró szerződés szerinti 452,5 milliárd forint összköltségű beruházása, ez a korábbi szocialista és liberális kormányok és az ugyanilyen színű budapesti városvezetés „mérlege” Brüsszelből nézve – ismertette hétfőn Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese a Csalás Elleni Európai Hivatal (OLAF) jelentésének lényegét. A négy évig tartó uniós nyomozással kapcsolatban a kormánypárti politikus konkrét számadatokat, cég-, illetve személyneveket is említett: „A korrupcióval és szabálytalanságokkal érintett szerződések összege az OLAF nyomozati anyaga szerint 272,8 milliárd forint; Brüsszel azt állítja: 166,9 milliárd forintot elloptak vagy elcsaltak. Ebből a pénzből 76,6 milliárd forint, amit uniós fejlesztésként fizettek ki hazánknak, amelyet az EB visszakövetelhet, a különbözetet a magyar központi és fővárosi költségvetés, illetve a kormánygaranciával felvett hitelek fedezik.”
hirdetés
Csepreghy az érintett társaságok közé sorolta a DBR Metró Projektigazgatóságot, a ,.-t, a Strabagot, a Siemenst, az Alstomot, a Hídépítő Zrt.-t, a Swietelskyt, az alagútfúrást végző Bamco konzorciumot és a Media Magnet Kft.-t is. „Az állomások belsőépítészetére kötött szerződések értéke elérte a 40 milliárd forintot. A vizsgálati dokumentum két személyt említ folyamatosan: Budapest 2010 előtti főpolgármester-helyettesét és A. A.-t, a BKV korábbi vezérigazgatóját” – mondta a miniszterhelyettes.
A metróberuházásért felelős főpolgármester-helyettes a 2010 előtti ciklusban nem más volt, mint a BKV-ügyben nem jogerősen két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt, volt MSZP-s Hagyó Miklós, a BKV vezérigazgatója A. A. monogrammal az elsőfokú büntetőperben másfél év felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtott Antal Attila volt.
„A 4-es metró elektromosáram-ellátása kapcsán a szerződés összege 32 milliárd forint volt, s akiket ezzel kapcsolatban az OLAF megnevezett: P. L., a Media Magnet Kft. feltételezett tulajdonosa, T. I. volt MÁV-elnök és Sz. L., a Eurometro akkori vezető munkatársa” – fogalmazott Csepreghy.
A Hagyó-per tárgyalásain elhangzott vádlotti és tanúvallomások szerint a Media Magnet Puch László, az MSZP egykori pártpénztárnoka érdekeltségébe tartozott, T. I. monogrammal pedig a volt szocialista Tömpe István korábbi MÁV-elnököt jelölik, viszont ő 1997 és 1998 között töltötte be ezt a pozíciót. 
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter múlt csütörtökön beszélt először a metrójelentésről, most beosztottja megerősítette: e hét csütörtökre elkészül a feljelentés, s az aktuális kormányinfón be is mutatják majd. „Az OLAF 2012. február 2-a és 2016. november 18-a között a magyar hatóságok által korábban összegyűjtött dokumentumokra, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal irataira is támaszkodva végezte el a munkát. A kabinet a nyomozati anyag angol nyelvű összefoglalóját tavaly december 14-én vette kézhez. Kiderült, a nyomozás során szorosan együttműködtek a hazai és más uniós tagállamok hatóságai, továbbá a Nemzeti Nyomozó Iroda az Egyesült Királyság felkérésére jogsegélyt is szolgáltatott. A nyomozás ideje alatt ötven személyt hallgattak ki, többek között a BKV és a fővárosi önkormányzat akkori illetékes vezetőit, valamint figyelték az érintett magán- és jogi személyek hazai és nemzetközi pénzmozgásait. Az OLAF-jelentés összesen ötvenhét szerződésnél tárt fel szabálytalanságokat és vetette fel korrupciós bűncselekmények gyanúját, és közülük öthöz kapcsolódik az okozott csaknem 167 milliárdos kár 96 százaléka” – fejtette ki Csepreghy Nándor. Aláhúzta: „Huszonnyolc szerződés kizárólag uniós finanszírozású volt, huszonkilenc mögött a hazai és fővárosi költségvetések álltak az Európai Fejlesztési Banktól felvett hitelek révén. A szabálytalanságok közé tartozik az Alstom metrókocsik beszerzése, amely részben a 2-es metró megújítását szolgálta. Ha Brüsszel később úgy dönt, hogy szankciókat alkalmaz Magyarországgal szemben, akkor további tízmilliárdos tételekkel emelkedhet a magyar államnak és a fővárosnak okozott kár.”
A héten elkészül az OLAF-jelentés magyar fordítása, jogászok pedig vizsgálják a teljes körű nyilvánosságra hozásának a lehetőségét.
„Volt olyan, hogy belső információért, amely komoly ajánlattevőt segített a 4-es metró közbeszerzéseinél folytatott ajánlati eljárás során, pénzt kaptak az állam és a főváros nevében eljárók. Ez nem más, mint hivatali visszaélés és vesztegetés. Történt olyan kifizetés az állam részéről, amely mögött nem volt valós teljesítés, ez hűtlen kezelésnek minősül. Előfordult, hogy ugyanaz igazolta a teljesítést az állam képviseletében, aki egyben az általa igazolt vállalkozónak a tanácsadója volt. Utóbbi nemcsak összeférhetetlenséget, hanem hűtlen kezelést is jelent. Az sem volt ritka, hogy érvényes, szabályos és olcsóbb ajánlatot zártak ki a közbeszerzésből, miközben a nyertes igazolhatóan bennfentes információkhoz juthatott hozzá. Ezzel hivatali visszaélést és vesztegetést követhettek el. Közbeszerzésekkel vagy azok elhagyásával számos esetben baráti cégeket segítettek” – ecsetelte Csepreghy Nándor. Hangsúlyozta, hogy Magyarország rendszerváltás óta eltelt huszonhat esztendeje legnagyobb korrupciós ügyének teljes körű feltárása össztársadalmi érdek, ezért azt tervezik, hogy a jelentést magyarra fordítás után nyilvánosságra hozzák. 
Lapunk érdeklődésére a miniszterhelyettes ugyanakkor nem tudta megmondani, hogy a hetedik éve zajló magyar nyomozásról, amelyet tavaly ősz óta már a Központ Nyomozó Főügyészség folytat, megkérdezik-e Polt Péter legfőbb ügyészt. Egyelőre még az sincs eldöntve, hogy ha fizetni kell, azt az eredeti metrószerződés – a magyar állam és a főváros között finanszírozás terén 79:21 százalékos – megosztása alapján terítik-e szét. Mindazonáltal a kormány tervei szerint ők csak megelőlegezhetik a büntetést, amelynek végül akár százmilliárd forintot is meghaladó összegét majd behajtják a felelősökön, de egyelőre még ennek a formája sem ismert.
Tarlós István főpolgármester (Fidesz–KDNP) péntekig alakítja ki az álláspontját az ügyben. Demszky Gábor volt SZDSZ-es főpolgármester a Magyar Nemzetnek korábban Lázár János elleni „jó hírnév megsértése” miatt indítandó perről beszélt. Tegnap viszont egy Facebook-bejegyzésben azt írta: „Az OLAF-jelentést, amelyre Lázárék a rágalmakat »alapozzák«, nyilvánossá kell tenni. Nem tartom véletlennek, hogy titkosan kezelik.” Szerinte „amíg nem hozzák nyilvánosságra a jelentést, nincs értelme cáfolni a vádakat, mert újabbakat húznak elő, ezt a játékot a végtelenségig lehet folytatni, a Habony-művek eszköztára végtelen, és a gátlástalansága miatt vált hírhedtté.”

Pataki Márton, az Együtt elnökségi tagja szerint a Polt Péter vezette ügyészség megbukott, ezért pártja nevében európai szintű nyomozó- és vádhatóság felállítását szorgalmazta.

2012. november 6., kedd

Leszámolást emlegetett a Hagyó-per vádlottja

Leszámolást emlegetett a Hagyó-per vádlottja

 Nem ismerte el bűnösségét, és politikai indíttatásúnak tartja a vádiratot R. Miklós nyolcadrendű vádlott a Hagyó Miklós és társai ellen a Kecskeméti Törvényszéken folyó per keddi tárgyalási napján felolvasott vallomásában.

 

R. Miklós 2007. január 7-től kommunikációs igazgatóként dolgozott a BKV Zrt.-nél, majd 2007 augusztusától kommunikációs és értékesítési vezérigazgató-helyettes lett.
A vádlott a nyomozati eljárást „politikai leszámolásként” értékelte, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy korábbi vallomásait kényszerintézkedés nélkül tette meg, azok egy részét továbbra is fenntartja, egy részét módosítja.
R. Miklóst folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével mint társtettest, valamint tízrendbeli, részben folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétségével vádolják.
Tagadnak
Az október 30-i tárgyalási napon az ötödrendű vádlott L. Ottó sem ismerte el bűnösségét. Hagyó Miklós egykori főpolgármester-helyettes tagadta az ellene és társai ellen folyó per korábbi tárgyalásán a negyedrendű vádlott által a nyomozati szakban tett vallomások őt terhelő állításait a Kecskeméti Törvényszéken.
A Magyar Nemzet cikkei a témában:
„Nokia-dobozban adtam át a pénzt Hagyónak” – interjú Balogh Zsolttal
Hagyó felemelkedése és bukása
• „És Demszky Gábornak is voltak elképesztő kérései” – interjú Antal Attilával
• „Nyakó és felesége buszokat kért kölcsön” – beszélgetés Regőczi Miklóssal
• „Halálfélelmem van tőled, Miklós” – mondta a rendőrségi jegyzőkönyv szerint Balogh Zsolt

2012. január 9., hétfő

Röviden

MNO
TV2.hu

Kézigránátot dobtak egy házra a XII. kerületben

A TV2 információit a rendőrség nem erősítette meg, de a vizsgálat tényét nem tagadták. A Tények úgy tudja, a Svábhegyen, az Eötvös úton történt az eset.


  • Veres a tanú + Videó

    13 órája

    A Hír TV hírei: Megerősítette a Hír TV-nek a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője, hogy tanúként hallgatják ki Veres János volt szocialista pénzügyminisztert a sukorói telekcsere ügyében. Fazekas Géza azt mondta, jelenleg is tart a kihallgatás.

  • Szekeres, Oszkó és Veres is gyanúba keveredhet

    2011. december 29., csütörtök 12:10

    Belföld: Az elszámoltatási kormánybiztos a jövő év elején tesz büntetőfeljelentést a Malév privatizációs és visszavásárlási ügyében – ezt maga Budai Gyula erősítette meg sajtótájékoztatón Nyíregyházán csütörtökön.

  • Fenyegetőzik az MSZP

    11 órája

    Belföld: A Fidesz szóvivője szerint az MSZP parlamenti képviselőcsoportja csatlakozott az igazságszolgáltatás szereplőinek megfenyegetéséhez.

  • Hamarosan vádat emelnek Hagyóék ellen + Videó

    22 órája

    Belföld: Hagyó Miklós volt MSZP-s főpolgármester-helyettes és társai ügyében napokon belül vádat emel és vagyonzárolásokat jelent be az ügyészség, mivel lejár a vádelőkészítésre fordítható legfeljebb 90 napos határidő.


Ugró Miklós
Magyar Nemzet

2012. január 10., kedd 00:01
Törvény már van a kommunista bűnök elévülhetetlenségéről, a bűnösök megbüntethetőségéről, mégsem történt eddig semmi ez ügyben.
Mert hiába van törvény, ha a végrehajtás módja még mindig fejtörést okoz a törvényhozónak, arról nem is szólva, hogy az egy Biszku Bélán kívül még nem tudják, kire vonatkozzon a törvény, hiszen a főbenjáró gaztettek elkövetői szinte mind átköltöztek már a nem általuk csinált jobb világba, a kisebb gazemberek meg többnyire élen járó rendszerváltók, példás demokraták lettek, s jórészt nekik köszönhető, hogy itt tartunk, ahol.




2011. október 27., csütörtök

A fejétől bűzlik?

Link
http://bendeguz1.multiply.com/journal/item/2313

Megtudtuk:MSZP-s nagykutyára tett terhelő vallomást
Hagyó bizalmasa

A fejétől bűzlik?
































PUCH LÁSZLÓ NEVE A NYOMOZATI IRATOKBAN

A Hagyó Miklós szóvivőjeként ismertté vált Horváth Éva gyanúsítotti vallomása a Központi Nyomozó Főügyészségen (2010. február 3.)



2011. július 28., csütörtök

Hírek röviden, műsor

Lecsó

http://www.lanchidradio.hu/lecso

17:00–18:00
Mi keverjük, ön fűszerezi!
Lecsó – mi keverjük, ön fűszerezi! Hozzászólásán is múlik, mit főzünk ki. Csapjunk bele! Minden hétköznap 17 órától a Lánchíd Rádióban! Műsorvezető: Bella Levente Hallgatói vonal: (06-1) 81-48-755 SMS-számunk: (30) 749-67-20 E-mail: lecso@lanchidradio.hu
***

Ősszel veszik elő Hagyóékat

Huszonegy gyanúsított, 25 helyszínen tartott házkutatás, többirodányi lefoglalt bizonyíték és legalább nyolcvan kihallgatott tanú – ez az eredménye a BKV-ügy ősszel záruló nyomozásának. Hagyó Miklós volt MSZP-s főpolgármester-helyettes és húsz társa ellen legkésőbb novemberben emelhetnek vádat hűtlen kezelés, sikkasztás és más bűncselekmények miatt. Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője elmondta: az iratismertetés után kezdődhet meg a vádelőkészítés.


Harmincmilliós óvadék fejében házi őrizetbe került

A Pécsi Ítélőtábla harmincmillió forintos óvadék ellenében csütörtökön megszüntette a Pécsi Tudományegyetem (PTE) vesztegetési ügyben érintett volt gazdasági főigazgatójának előzetes letartóztatását, és házi őrizetét rendelte el.


Kiskorú cigány lányt vásárolt Fejtő fia

Pedofília, kiskorúakkal való kereskedelem és okirat-hamisítás gyanújával folytat eljárást a román nyomozó hatóság a francia állampolgárságú Charles Fejtő ellen. Fejtő Ferenc történész fiát azzal vádolják, hogy megvásárolt és szexuális játékszernek használt egy kiskorú roma lányt. Az érintett tagadja a vádakat.


Munkahelyteremtésre kapta a pénzt, kirúgott ezer embert

Állami milliárdokat kapott munkahelyek teremtésre, ennek ellenére csaknem ezer embert bocsátott el az utóbbi években a spanyol kézben lévő Alcoa-Köfém Kft. Az elszámoltatási kormánybiztos most arra kéri a nemzetgazdasági minisztert, érje el a fehérvári cégnél, hogy a kapott közpénzért cserébe tartsa be vállalt kötelezettségeit.

Van még 40 hely a magyaroknak a marosvásárhelyi egyetemen

Negyven hellyel egészítette ki a román oktatási minisztérium a magyar diákoknak járó tandíjas helyek számát a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, miután az intézmény rektora elvett ugyanennyi helyet a magyar tagozattól.


Marad az adósságcél

Nem befolyásolja sem az idei, sem a jövő évi deficitcélt az Európai Bíróság döntése – írja csütörtöki közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). Magyarország tartja a Széll Kálmán-tervben szereplő, valamint a Stabilitási és növekedési paktumban vállalt 2011-es 3 százalék alatti és a 2012-es 2,5 százalékos államháztartási hiánycélt. A Kormány, amennyiben a jövő évet illetően mégis szükséges lenne, mérlegelni fogja a költségvetési bevételek növelése érdekében többek között a Mol-részvénycsomag egy részének értékesíthetőségét – olvasható a kommünikében.


Eléggé nagy slamasztikában az Egyesült Államok

Nagy bajban van az Egyesült Államok: ha keddig nem születik megegyezés az adóssági plafon emeléséről, a szövetségi kormány kénytelen lesz felfüggeszteni kifizetéseit, kockáztatva ezzel a gazdasági stabilitást és akár egy új válságot is.

2011. június 10., péntek

Műsorajánló - Hírek

Hagyó mostantól oda megy, ahová akar

Megszüntette Hagyó Miklós házi őrizetét pénteken a Fővárosi Bíróság (FB). A jogerős döntéssel megváltoztatták a Pesti Központi Kerületi Bíróság korábbi ítéletét, amely három hónappal – de legfeljebb augusztus 23-ig – meghosszabbította a házi őrizetet.

A volt szocialista főpolgármester-helyettest a BKV-ügy kapcsán egyebek mellett bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezeléssel és zsarolással gyanúsítják. A Fővárosi Bíróság szerint tévedett az elsőfokú bíróság abban, hogy továbbra is fennállnak a házi őrizet fenntartásának feltételei – olvasható az FB honlapján. A jogerős határozat szerint csak tényeken alapuló következtetés alapján lehet állást foglalni abban, hogy indokolt-e a házi őrizet további fenntartása.

A Fővárosi Bíróság szerint a „H. Miklós ellen a már folyamatban lévő eljárás során indult újabb büntetőeljárás tényéből még nem vonható le egyértelmű következtetés a házi őrizet (…) fenntartásának szükségességére”. Az FB indoklása szerint ebben az ügyben nem állnak rendelkezésre olyan adatok, tények, amelyek alapján továbbra is tartani kellene szökésétől, elrejtőzésétől. A volt szocialista főpolgármester-helyettest tavaly május 14-én gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették; mentelmi jogának megszűnése után tavaly május 26-án helyezték előzetes letartóztatásba.

Hagyót február végén engedték ki az előzetes letartóztatásból, azóta házi őrizetben volt. A Fővárosi Bíróság ezt az intézkedését akkor úgy indokolta: egyetértenek az ügyészség és az elsőfokú bíróság álláspontjával, mely szerint Hagyó esetében – figyelemmel a gyanúsításban szereplő cselekmények jellegére és tárgyi súlyára, a büntetőjogi fenyegetettség mértékére – szükség van a kényszerintézkedésre, de nem feltétlenül szükséges annak legszigorúbb változatát alkalmazni.

A gyanú szerint Hagyó közvetlenül vagy közvetítőin keresztül utasításokat adott a BKV egyes vezetőinek arra, hogy a cég számára szükségtelen szerződéseket kössenek, például a HÉV utastájékoztató rendszerével, tanácsadással, kommunikációs tevékenységekkel összefüggésben.

Tavaly augusztus végén Hagyót zsarolással is meggyanúsították: a hatóságok szerint 2008-ban főpolgármester-helyettesként arra utasította Balogh Zsoltot, a BKV akkori megbízott vezérigazgatóját, hogy adjon át neki évente 15 millió forintot.

(MTI)

***

Tarlósék nyertek


Lehívhatja a BKV a metrókocsi-szerződés bankgaranciáját, miután a másodfokon eljáró versailles-i bíróság jogerősen így döntött – közölte Tarlós István főpolgármester és György István főpolgármester-helyettes péntek délután az MTI-vel.

A másodfokon eljáró francia bíróság hatályon kívül helyezte a Nanterre-i Kereskedelmi Bíróság 2010. december 3-án hozott határozatának minden rendelkezését – olvasható a közleményben.

Mint írták, a bíróság elutasította a gyártó, a francia Alstom Transport kérelmét, így a Bayerische Landesbank és a Credit Agricole Corporate and Investment Bank teljesítheti fizetési kötelezettségét a BKV Zrt.-vel szemben.

(MTI)

***

Benjamin Netanjahu Magyarországra jön

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök júniusban látogatást tesz Lengyelországban és több más európai országban, köztük Magyarországon, azzal a céllal, hogy rábeszélje partnereit, álljanak ellen az ENSZ-ben a független palesztin állam elismertetését célzó próbálkozásnak – jelentette a PAP lengyel hírügynökség.

A hírszolgálati iroda lengyel és izraeli diplomáciai forrásokból nem hivatalosan arról értesült, Tel-Aviv arra számít, hogy Netanjahu európai körútja során a palesztin kérdésre vonatkozó izraeli álláspont erős támogatásra talál. Vasárnap és hétfőn az izraeli miniszterelnök Olaszországba látogat, ahol olasz–izraeli kormányülést tartanak. Silvio Berlusconi olasz kormányfő nemrég kijelentette, hogy országa nem támogatja az ENSZ fórumán a független Palesztina elismertetését célzó próbálkozást, ha ezt előzőleg nem egyeztették Izraellel.

Tovább>>




2011. március 22., kedd

Hírözön

Világcsúcs egy 16 éves magyar íjászfenoméntől


Egy junior Európa-bajnoki aranyérem, egy korcsoportos világcsúcs, mely a felnőttek között is új Európa csúcsnak számít – ezek a 16 éves szegedi Banda Árpád eredményei a hétvégi budapesti nemzetközi íjászversenyen.

***

Orbán: Magyarország nem mond le a független adópolitikáról (+videó)


Hazánk egyelőre nem csatlakozik az euróövezet versenyképességi paktumához – közölte Orbán Viktor keddi budapesti sajtótájékoztatóján. A miniszterelnök azt mondta, a magyar kormány úgy döntött, a következő időszakban is fenntartja az adófüggetlenséget.

Tekintse meg a Hír Televízió felvételét!

Orbán Viktor közölte: a magyar parlamenti pártok képviselőivel egyeztetve teljes nemzeti egység alakult ki arról, hogy Magyarország ne mondjon le a független adópolitikáról.

Továbbra sem csatlakozunk a katonai akcióhoz

Magyarország továbbra sem kíván csatlakozni a Moammer Kadhafi líbiai vezető rezsimje elleni katonai akcióhoz – közölte a magyar kormányfő. Orbán Viktor azt mondta, Magyarország álláspontja egészen addig ez lesz, amíg nem történik olyan fejlemény, amely miatt változtatni kellene ezen.

„Csúnya történetek is megeshettek volna”

A miniszterelnök szerint Gyöngyöspatán csak azért nem lett nagyobb baj, mert a rendőrség elvégezte a feladatát.
„Ha a rendőrséget nagy erőkkel nem vezényeltük volna ki a kritikus helyszínekre, akkor ott csúnya történetek is megeshettek volna” – mondta Orbán Viktor keddi budapesti sajtótájékoztatóján azzal kapcsolatban, hogy a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai március elejétől csaknem három héten át járőröztek a 2800 lakosú Gyöngyöspatán, áprilisban pedig Hajdú-Bihar megyében, Hajdúhadházon terveznek hasonló tevékenységet folytatni. A kormányfő hangsúlyozta: ha bárki túllépi a magyar jogrendszer által számára nyitva hagyott lehetőségeket, akkor a rendőrség teljes tekintélyével és súlyával fog eljárni.

(Forrás: mti.hu)

***

„Nem voltunk Gyöngyöspatán, de ha…”

A gój motorosok támogatják az új médiatörvényt, mert föl kell lépni a szélsőségek ellen

Egyelőre nem tudom, miért, de valamiféle alattomos szándékkal próbálják lejáratni a hazafias érzelmű Gój Motorosok Egyesületét. Most a gyöngyöspatai eseményekkel hoztak bennünket összefüggésbe, azonban csapatunk egyetlen tagja sem járt a hevesi településen, amit nyilván Farkas János, a helyi kisebbségi önkormányzat elnöke is megerősít – fogalmazott az MNO kérdésére Mészáros Imre elnök.

***

Járai: Három politikai kinevezett még maradt


Három politikai kinevezett maradt még a Magyar Nemzeti Banknál, a jegybankelnök és a két helyettese – mondta Járai Zsigmond a Portfolio.hu keddi konferenciáján. Az MNB felügyelőbizottságának elnöke szerint majdnem minden nemzeti bank a likviditást növelő lépéseket tett az elmúlt években, és reméli, hogy az új monetáris tanácstagok ezt az irányt fogják követni.

***

„Érvénytelen az 1949-es alkotmány”


Megkezdődött kedden a parlamentben az új alkotmányról szóló javaslatok együttes általános vitája. A négynapos vitát jövő hétfőn zárják le. Ekkor ismerteti a nemzeti konzultáció során beérkezett javaslatok alapján elkészített módosító indítványokat Orbán Viktor miniszterelnök. A részletes vitát április elsején kezdik, a zárószavazást a tervek szerint április 18-án tartják.

Az általános vitát megnyitó felszólalásában Kövér László, az Országgyűlés fideszes elnöke érvénytelennek nevezte az 1949-es alkotmányt. A politikus az MSZP és az LMP távolmaradása kapcsán kijelentette: nem fogadhatnak el antidemokratikus diktátumot, zsarolási szándékot. Kövér László szerint az új alaptörvény azoké is lesz, akik nem a kormánypártokra szavaztak, illetve azoké is, akik nem szavaztak.

A független Szili Katalin, a Szociális Unió elnöke az általa benyújtott javaslat ismertetése során kijelentette: az új alkotmány csak akkor lesz képes betölteni szerepét, ha széles társadalmi támogatottságon nyugszik. Szili érvelt a kétkamarás parlament mellett.

A Fidesz frakcióvezetője, Lázár János álszentnek nevezte az MSZP és az LMP hozzáállását, szerinte azért nem vesznek részt a vitában, hogy elmondhassák, a kétharmad visszaél a hatalmával. A kormánypárti politikus szerint az ellenzéki kritikákkal szemben az alkotmányozás minden elvárásnak megfelel. Az új alaptörvény szövegében nincs semmi önkényes, vagy olyan, ami ellentmond a demokrácia szabályainak. Lázár János közölte: a nemzeti konzultáció során beérkezett javaslatok alapján elkészített módosító indítványokat jövő hétfőn ismerteti Orbán Viktor miniszterelnök a parlamentben.

Harrach Péter, a KDNP vezérszónoka a vitában elmondta: mindenkit meghívtak az alkotmányozás folyamatába, aki nem vesz benne részt, magát rekeszti ki a megújulásból. A kormánypárti frakcióvezető szerint ettől még az új alaptörvény minden magyar ember, a teljes nemzet alkotmánya lesz határon innen és túl.

Vona Gábor, a Jobbik frakcióvezetője közölte: ha a Szent Korona-tanra épülő jogfolytonosságot helyreállítanák, a párt parlamenti frakciója segítene abban, hogy az alkotmányt négyötödös többséggel fogadják el. Szerinte azonban a kormánypártok nem ezt akarják. Az ellenzéki politikus közölte: ennek ellenére részt vesznek a vitában, mert felelősséggel tartoznak szavazóiknak.

(FH)


Nincs egyezség a szlovák kormánykoalíció pártjai közt az állampolgársági törvény módosításának mikéntjéről.

A szlovák kormánykoalícióban teljesen felfüggesztették az egyeztetést az állampolgársági törvény módosításáról. Elképzelhető tehát, hogy őszig az a Robert Fico-féle jogszabály marad érvényben, amely alapján megfosztják szlovák állampolgárságától, aki bármilyen más állampolgárságot szerez.

„Igen, a koalíción belül szünetelnek tárgyalások, Szlovákia megvárja, milyen vonatkozó jogszabályok születnek Magyarországon” – jelentette ki Rado Baťo, a kormányfő, Iveta Radičová szóvivője. Hozzátette, Szlovákia továbbra is hajlandó tárgyalni „a kettős állampolgárságot szabályozó szokványos államközi szerződésről, bár javaslatunkat, amely az állampolgárságot igénylők adatainak cseréjére irányult, elfogadhatatlannak minősítette a magyar fél”.

„A kormánykoalícióban egyelőre lehetetlen egyezségre jutni. Tárgyalunk, de eredménytelenül” - közölte Bugár Béla, a Híd elnöke.

„Nem kívánok őszig várni, hogy időközben elveszítse állampolgárságát mindenki, aki más állampolgárságot szerez” - hangsúlyozta a Sme napilapnak Igor Matovič, az egyelőre kormánypártokat támogató független parlamenti képviselő. Közölte, hogy az Egyszerű Emberek elnevezésű civil szervezet három parlamenti képviselőjével együtt saját javaslattal szeretne a parlamentben előállni, amely szerint szlovák állampolgárságukat nem vesztik el azok a személyek, akik hosszabb ideje külföldön élnek, tanulnak.

Jelenleg nem tudni, Igor Matovič javaslata megszerezné-e a parlamenti többséget. A Fico-féle ellenzéki Smer párt addig nem nyilatkozik a törvényjavaslatról, amíg nem elemezték azt.

***

Dávid Ibolya és Szilvásy a bíróság előtt



Szerdán kezdődik Szilvásy György és Dávid Ibolya büntetőpere. A volt titokminisztert, az MDF volt elnökét, illetve Herényi Károlyt és Tóth Károlyt titkos hangfelvételek nyilvánosságra hozatala kapcsán vádolja a Központi Nyomozó Főügyészség egyebek mellett személyes adattal való visszaéléssel és az MDF-es volt politikusokat kényszerítéssel. A szerdai tárgyaláson a rendkívüli érdeklődésre való tekintettel újságírók is csak előzetes regisztráció után vehetnek részt.

A Központi Nyomozó Főügyészség Szilvásy György ellen folytatólagosan, hivatalos személyként elkövetett, különleges személyes adattal visszaélés bűntette, Tóth Károly ellen hivatalos személyként és felbujtóként elkövetett, különleges adattal visszaélés bűntette miatt emelt vádat. Dávid Ibolyát az ügyészség kényszerítés bűntettével, valamint kétrendbeli személyes adattal visszaélés vétségével vádolja, amelyből az egyiket társtettesként követte el a vád szerint. Herényi Károly ellen személyes adattal visszaélés vétsége miatt emeltek vádat.

A vádirat szerint Szilvásy György volt miniszter jogosulatlanul sokszorosíttatta és adta át az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága tagjainak az UD Zrt. ügyvezetőjének két politikussal folytatott néhány telefonbeszélgetéséről készült felvételt. Tóth Károly a vád szerint a nemzetbiztonsági bizottság alelnökeként – hatáskörét túllépve – arra bírta rá a minisztert, hogy adjon tájékoztatást a bizottság tagjainak. A vád szerint a titkos információgyűjtésből származó személyes adatok jogtalan kezelése az akkori ellenzéki politikusok nyilvánosság előtti lejáratását célozta.

A vád szerint Dávid Ibolya és Herényi Károly egy CD-t felhasználva közvetítők útján arra próbálták meg rábírni Almássy Kornélt, hogy lépjen vissza az MDF elnökjelöltségétől, különben nyilvánosságra hozzák a hangfelvételt. Almássy Kornél Dávid Ibolya tervezett tájékoztatója előtt sajtótájékoztatót tartott, ahol bejelentette, hogy közvetítőn keresztül megzsarolták. Végül a zsarolás sikerrel járt, Almássy Kornél visszalépett. A vádirat kiemeli, hogy mindez Almássy Kornél politikai karrierjét és társadalmi megítélését rendkívül hátrányosan érintette.

(FH)

***

Hagyónál továbbra is fennáll a szökés veszélye



Két hónappal, május 23-ig meghosszabbította a BKV-ügyben érintett volt szocialista főpolgármester-helyettes, Hagyó Miklós házi őrizetét a Pesti Központi Kerületi Bíróság. A Fővárosi Bíróság közleménye szerint házi őrizet elrendelése óta eltelt rövid idő alatt nem változtak a házi őrizet különös indokai.

„A gyanúsítások tárgyát képező cselekmények jellegére, kiemelkedő tárgyi súlyára, büntetőjogi fenyegetettségének mértékére figyelemmel még nem szűnt meg a szökés, elrejtőzés reális veszélye, de H. Miklós jelenléte az eljárási cselekményeknél a házi őrizettel biztosított” – írták.

Hagyó Miklóst egyebek között bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezeléssel és zsarolással gyanúsítják. A volt szocialista főpolgármester-helyettest tavaly május 26-án helyezték előzetes letartóztatásba, miután a választásokat követően megszűnt a mentelmi joga. Előzőleg, május 14-én gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették.

A gyanú szerint Hagyó Miklós közvetlenül vagy közvetítőin keresztül utasításokat adott a BKV vagyongazdálkodási kötelezettséggel rendelkező egyes vezetőinek arra, hogy a közlekedési cég számára szükségtelen szerződéseket kössenek, például a HÉV utastájékoztató rendszerével, tanácsadással, kommunikációs tevékenységekkel összefüggésben. Tavaly augusztus végén zsarolással is meggyanúsították: a hatóságok szerint 2008-ban főpolgármester-helyettesként arra utasította Balogh Zsoltot, a BKV akkori megbízott vezérigazgatóját, hogy adjon át neki évente 15 millió forintot.

(Forrás: mti.hu)

***

Hunvald-ügy: a meghiúsult panama is fialt

Százmilliókat zsebelhettek be a semmiért

Hunvald György, Erzsébetváros volt MSZP-s polgármestere és egykori SZDSZ-es bizalmasa, Gál György, valamint huszonhárom társuk nem csupán több mint hatszázmilliós kárt okoztak: az önkormányzati épületek áron aluli eladása mellett ennek az összegnek csaknem a felét kenőpénzként is zsebre tehették – derült ki az ingatlanpanama-ügy vádiratából. A Fővárosi Bíróságon alig több mint két hét múlva kezdődik a huszonöt vádlottat felvonultató per.

***
Kiemelt juttatások jártak Fapál Lászlónak, aki már 2002 és 2004 között ügyvédként dolgozhatott a honvédelmi tárca médiacégénél. Egy vallomás szerint később közigazgatási államtitkárként maga vitte át viszkisdobozban a kenőpénzt Juhász Ferencnek.
***

Négy év börtönre ítélte hivatali befolyással üzérkedés miatt Szabó Jánost, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem volt rektorát a Fővárosi Bíróság első fokon. Két vádlott-társa kettő, illetve kettő és fél évet kapott.

***

Másodfokú ítélet várható Tasnádi Péter ügyében


Tasnádi Péter emberölés előkészületének bűntette és más bűncselekmények miatt kerül a vádlottak padjára a Fővárosi Ítélőtáblán, szerdán. Ezekért a Fővárosi Bíróság Tasnádit még 2009-ben első fokon 6 év börtönre ítélte és 6 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.
***

Egy tanú szerint Zarko Sesum kézilabdázó azt mondta el neki a Cozma-gyilkosságot követő napokban, hogy látta, amikor Marian Cozmát mellkason szúrták; a tanúnak ezt a nyomozati vallomását kedden ismertették a Veszprém Megyei Bíróság tárgyalásán. Eszerint Zarko Sesum azt mondta Putics Bence kézilabdázónak a gyilkosság utáni napokban, hogy Cozmát már a diszkóbeli verekedésnél megszúrták, de az „nem volt vészes, mert valószínűen csak izmot ért”. Vallomása szerint Sesum beszámolt neki arról is, hogy fent az utcán viszont Cozmát „mellkason szúrták, és felfelé tépték ki belőle a kést”. Sesum elmondta azt is, hogy Raffael Sándor volt az, aki Cozmát leszúrta – olvasható a vallomásban.

***


Széchenyi nevét kaphatja a Roosevelt tér


A Magyar Tudományos Akadémia elnökének indítványára Tarlós István főpolgármester azt javasolja a Fővárosi Közgyűlésnek, hogy az V. kerületi Roosevelt teret – ahol az Akadémia épülete is áll – nevezzék át Széchenyi térré.

Az Akadémia közleményében Tarlós István és Pálinkás József keddi találkozójáról számolt be. Pálinkás József azzal indokolta a kezdeményezést, hogy a volt amerikai elnök „semmilyen történelmi összefüggésbe nem hozható” azzal a közterülettel, amelyen Széchenyi István alkotásai – az Akadémia, a Lánchíd, az első magyar dunai gőzhajóállomás – találhatók.

A főpolgármester és az Akadémia elnöke egyetértettek abban, hogy az egykori amerikai elnökről egy vele összefüggésbe hozható másik közterületet célszerű elnevezni. A Városháza korábbi közlése szerint a főpolgármester várhatóan az áprilisi közgyűlés elé terjeszti be „csomagban” a fővárosi közterületi névváltoztatási javaslatokat.

A Roosevelt teret 1947-ben nevezték el Franklin D. Rooseveltről (1882-1945). A tér korábban sok nevet viselt már, hívták a többi között Ferenc József és Lánchíd térnek is.

1996 szilveszterén több szervezet jelképes avatást rendezett a Roosevelt téren, a Közakarat Egyesület, az '56-os Magyarok Világszövetsége, a Magyar Szellemi Védegylet, a Nemzeti Társas Kör és a Pesti Srác Alapítvány ezzel a szimbolikus megmozdulással akart nyomatékot adni azon elképzelésének, hogy „a legnagyobb magyar” nevét ne csupán a Margit hídtól a Lánchídig húzódó rakpart őrizze a Belvárosban, hanem gróf Széchenyi Istvánról nevezzék el Budapest egyik központi terét. 2010 szeptemberében a Jobbik javasolta a Fővárosi Közgyűlésben, hogy a Roosevelt teret Széchenyi térré kereszteljék át.

Tarlós István március elején jelentette be, hogy közterületet neveznek el Budapesten Elvis Presleyről; indoklásul elmondta, az amerikai rocksztár az 1956-os forradalom idején kiállt a magyarok mellett. Internetes szavazáson a budapestiek tizenkét, eddig névtelen közterület közül választhattak. Az internetes szavazás végeredménye szerint a Margit híd budai hídfője lehetett volna az Elvis Presley tér, de a főváros erős lengyel kötődésre hivatkozva mégis azt javasolta a közgyűlésnek, hogy a szavazáson „még dobogós” VIII-IX. kerületi helyszínt, a Ferenc körút-Üllői út kereszteződését nevezzék el Elvis Presleyről.

A Moszkva tér napjai is meg vannak számlálva

A főpolgármester szintén március elején közölte, hogy a jelenlegi helyett egy másik budapesti teret nevezne el Moszkváról, így a valamikori Széll Kálmán tér visszakaphatná eredeti nevét. „Személyes” javaslataként arról beszélt, hogy Budapest egy kellemes, de kevésbé frekventált pontján „meg lehetne engedni” egy kis ortodox kápolna megépítését, és ennek a helynek a környezetét lehetne elnevezni Moszkváról.

Szociálliberális gáncs

A Fővárosi Közgyűlésben még 2001-ben merült fel, hogy a II. kerületi Moszkva tér nevét Széll Kálmán térre változtassák. A testület többségét alkotó MSZP-SZDSZ-képviselők akkor leszavazták az ellenzék javaslatát. A Jobbik tavaly szeptemberben nyújtott be határozati javaslatot az Országgyűlésnek, indítványozva, hogy a Moszkva tér kapja vissza korábbi nevét, a Széll Kálmán teret.

Az egykori miniszterelnökről 1929-ben elnevezett teret 1951-ben keresztelték át Moszkva térré.

(forrás: MTI)

***

KDNP: Kéthly Annát szívesen látnánk Károlyi helyén


Károlyi Mihály helyett Kéthly Anna szobrát látná szívesen a Kossuth téren a budapesti KDNP – közölte Szalma Botond, a párt budapesti elnöke. Hozzátette, a Károlyi-szobor eltávolítását már remélhetőleg a szerdai ülésnapján napirendre veszi a Fővárosi Közgyűlés.

***

A bérlakás enyhítené a lakáshitelesek gyötrő gondjait?


Egyre égetőbbek a kölcsönök elakadó részletei miatt kialakult problémák, és a gondokat tetézi, hogy idehaza kevés a bérlakás és a szociális alapon igényelhető otthon. A szakmai szövetségek e két problémát összekötve álltak elő javaslataikkal.


Dr. Bodonovich Jenő az új elnök


Bodonovich Jenőt nevezte ki média- és hírközlési biztossá Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke - közölte az NMHH.

***

2011. március 21., hétfő

Kiszolgált politikusok a fővárosi cégekben

Kiszolgált politikusok a fővárosi cégekben


2011.03.21. 12:55 - Tenczer Gábor

Az Index birtokába került a fővárosi önkormányzat cégek felügyelőbizottsági tagjainak a listája, amelyen számos volt kerületi polgármester szerepel, de megtalálható rajta Gyenge Zsolt, aki régebben fideszesként, most jobbikosként az egyenruháival borzolta a közhangulatot, valamint Brecskáné Nagy Mária, az MSZP pártpénztárnoka is.

Tarlós István főpolgármester megválasztása után ígéretet tett, hogy a fővárosi önkormányzat cégeinek felügyelőbizottságaiban többségben lesznek az ellenzék által delegált képviselők. A sokak által jutalomállásnak tekintett, nem kis összeggel járó fb-pozíciókat tavaly év végén leosztották, s mint a listából kiderül, illusztris társaság jött össze.

Tarlós ígérete teljesült: a fővárosi közgyűlés Fidesz-frakciójából mindössze három képviselő, Orbán Gyöngyi frakcióigazgató (BGYH Zrt. fb-elnök, FCSM Zrt. fb-tag), Szentkirályi Alexandra (FKF Zrt. fb-tag, BDK Kft fb-tag) és Szatmáryné Jähl Angéla (Vidám Park Zrt. fb-tag) kapott pozíciót. Rajtuk kívül a Jobbik delegálta két képviselőjét, Szabó Györgyöt a Temetkezési Intézet, Losonczy Pált pedig a Bp. Film Zrt. felügyelőbizottságába.

Az eredetileg a tulajdonos fővárosi önkormányzat tulajdonosi kontrollját megvalósító felügyelőbizottságokban több fővárosi önkormányzati képviselőt nem találtunk. Információink szerint Tarlós biankó helyeket kínált fel az ellenzéki pártoknak, amelyek maguk döntöttek, kit és hova delegáljanak külsős szakértőként.

Ez elég érdekes helyzetet eredményezett, valószínűsíthető ugyanis, hogy többen - akik korábban jelentős posztokat töltöttek be, de mára úgyszólván munka nélkül maradtak a választások után -, egyfajta jutalomként vagy végkielégítésként kaptak pozíciót a testületekben.

Az MSZP pénztárnoka felügyeli Budapest vagyonát

D SOS20080531017
Brecskáné Nagy Mária

A lista egyik legfurcsább tagja Brecskáné Nagy Mária, az MSZP pénztárnoka, korábban a párt főkönyvelője. Ő 2008-ban Puch Lászlót követte a pénztárnoki poszton, akit Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök államtitkárrá nevezett ki. Az MSZP pénztárnoka most a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt.-t felügyeli, díjazása havi 90 ezer forint.

A két legzsírosabb poszton, a Gázművek és a Vízművek fb-elnöki székében két volt, az utóbbi időkben azonban már független polgármester osztozik: Gegesy Ferenc korábbi ferencvárosi polgármester az előbbi cégben a szocialista Tüttő Katát váltotta tavaly, díjazása havi 372 ezer forint. Derce Tamás Újpest volt polgármestere pedig 299 ezer forintért vezeti a vízművek felügyelőbizottságát.

A Vízművek fb-jében tag még egyébként Kosztolányi Dénes volt fideszes parlamenti és fővárosi képviselő, valamint Kékesi Tibor, volt szocialista parlamenti és kerületi képviselő, aki ellen (13 társával együtt) vádat emelt a Fővárosi Főügyészség az Andrássy út 47. szám alatti palota eladása miatt. Ők havonta 161 ezer forintot kapnak felügyelői munkájukért.

Szocialista polgármesterek, jobbikos egyenruhás

A listán sorjáznak a volt (és egy jelenlegi) MSZP-s kerületi polgármesterek és polgármester-jelöltek. A Vidám Park Zrt.-t például Gajda Péter kispesti szocialista polgármester felügyelheti, aki kerületében egyébként kisebbségben van a Fidesszel szemben.
Deviánszkiné dr. Molnár Katalin, volt XVII. kerületi szocilaista polgármester az FCSM felügyelőbizottságában ül, díjazása havi 181 ezer forint.

gyenge zsolt blikk

Ugyanitt tag Kőrös László XVIII. kerületi szocialista képviselő, Püspöki Gábor LMP szóvivő. Valamint itt felügyel Gyenge Zsolt is, akit 2009 végén a Jobbik VI. kerületi önkormányzati képviselőjeként előállítottak gárdaegyenruhája viselése miatt, és akiről korábban, 2006-ban még fideszes terézvárosi képviselőként fotók jelentek meg, melyeken SS-egyenruhában parádézott.

Tóth Mihály volt csepeli polgármester a közvilágítást szolgáltató BDK Kft. felügyelőbizottságában bukkant fel, de pártbéli ellenlábasának, Szenteczky Jánosnak (tavaly Csepel MSZP-s polgármester-jelöltje) is jutott hely, méghozzá a Fimüv Zrt. fb-jében.

Hagyó árnyéka elől nehéz elfutni

A BKV felügyelőbizottságában ül Gyurcsánszky János, volt XV. kerületi szocialista alpolgármester, akiről volt főnöke, Hajdú László MSZP-s polgármester azt nyilatkozta a Népszabadságnak egy interjúban: "annak idején Hagyó Miklós MSZP-s főpolgármester-helyettes ültette be aláírási joggal felruházva a Főtáv Zrt. igazgatóságába, nem kevés pénzért".

Hagyó árnyéka rávetül még Czeglédy Gergőre, az MSZP óbudai elnökére is, aki a nevezetes főpolgármester-helyettes titkárságvezetője volt. Most a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. felügyelőbizottságának a tagja.

Gyászos eredmények, zsíros állások

Két, a tavalyi önkormányzati választáson elbukott szocialista polgármester-jelölt is vigasztalódhat biztos állással a fővárosnál: az újpesti Trippon Norbert a Budapesti Temetkezési Vállalat (BTI) felügyelőbizottságában gyászolhatja választási eredményét, a kőbányai Élő Norbert pedig a Főtáv testületében tarthatja melegen politikai ambícióit a nehéz időkben, havi 200 ezer forintért. (BTI fb-tag még egyébként Csomor Ervin, XVI. kerületi fideszes alpolgármester is.)

plakatok 07

Az FKF Zrt. felügyelőbizottságának elnöke Hidvégi Gábor (az LMP delegáltjaként), akiről a Heti Válasz korábban azt írta: 2003 után a Budapest Airport SZDSZ-es hátterű vezérigazgatója volt (a BA igazgatóságának elnöke akkoriban Gyurcsány Ferenc anyósa, Apró Piroska volt). Az FKF ellenőrző testületében kapott még helyet rajta kívül két volt fővárosi képviselő is: Szalkai István (MSZP) és Endrédy István (KDNP).

Gajda Péter, kispesti polgármester a cikkre úgy reagált, hogy a felügyelőbizottságban betöltött pozícióért havi nettó 50 000 forintot kap. Bár ez az összeg minden magyar családnak jelentős, különösen a mostani gazdasági helyzetben és a jelenlegi árszínvonal mellett, mégsem nevezném zsíros állásnak, tette hozzá.

A teljes lista:

  Felügyelő Bizottság tagjai
1. FŐGÁZ Zrt. dr. Gegesy Ferenc elnök
  Emmerich Endresz
  Siklósi Csaba
  dr. Kövesdi Zoltán
  Kolozs András
  Gotthard Béla
   
2. Fővárosi Vízművek Zrt. dr. Derce Tamás elnök
  dr. Szőke Ferenc
  Jászay Tamás
  dr. Kosztolányi Dénes
  Hrutka Zsolt
  dr. Kékesi Tibor
  dr. Fogarasi László
  Borsos Gábor
  Király Péter
  Hermann György
  Kelemen Sándorné
  Gottschal Erzsébet
   
3. Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. Dieter Ernst elnök
  Etienne Petit
  Devánszkiné dr. Molnár Katalin
  Kőrös Péter
  Orbán Gyöngyi
  Püspöki Gábor
  Magyar István
  Gyenge Zsolt
  Pirok Gyula
  Aranyosi Andrea
  Dancs Attila
  Tuba László
   
4. BDK Kft. Molnár József elnök
  dr. Papp Miklós
  Mészáros János
  Szentkirályi Alexandra
  Tóth Mihály
  Kövesdi András
   
5. FŐTÁV Zrt. Élő Norbert elnök
  Kovács Róbert
  Simon Gergely Ferenc
  Szuhai Erika
  Salamon Péter
  Koronczy Zsolt
   
6. BKV Zrt. dr. Horváth Gábor elnök
  Szabó István
  Csuka Mária
  Schumacher Ferenc
  Katona Tamás
  Gyurcsánszky János
   
7. FKF Zrt. Hidvégi Gábor elnök
  Fenyves János
  Esztergályos Gábor
  Szalkai István
  Endrédy István
  Szentkirályi Alexandra
   
8. Bp Gyógyf. és Hévízei Zrt. Orbán Gyöngyi elnök
  Czeglédy Gergő
  Dr. Borbély Andrea
  Dankóné Hegedüs Jolán
  dr. Rátz Endre
  Sallai Lajos
   
9. Bp-i Temetkezési Intézet Zrt. dr. Trippon Norbert elnök
  dr. Csomor Ervin
  Szabó György
  Kádár Tibor
  Széles Gyula
  Vidáné Béli Veronika
   
10. FŐKERT Zrt. Szepessy Tamás elnök
  Bánsági György
  Visnyovszky András
  Sirály István
  Kolpaszky Tamásné
   
11. FIMŰV Zrt. Szenteczky János elnök
  Dr. Kovács Gábor
  Ernyey László
   
12. Budapest Film Zrt. Puskás Péter elnök
  Losonczy Pál
  Germánné dr. Vastag Györgyi
   
13. Budapesti Vidám Park Zrt. Kovács Balázs elnök
  Gajda Péter
  Szatmáryné Jähl Angéla