Blogarchívum
2015. december 5., szombat
Szent Miklós családja
SZENT MIKLÓS PÜSPÖK
Ki is az a Mikulás?
Miklós püspök egykor régen,
Segített a szegény népen.
Őt dicsérte koldus, árvaEmlékezzünk jóságára!
A szent püspök, aki bőkezű felebaráti szeretetével a Karácsony misztériumának is előhírnöke lett.
Gondoltad volna, hogy a "Mikulás" név az ugyanaz, mint a Miklós? Pedig igen, a Mikulást eredetileg Miklósnak hívják, Szent Miklósnak, azaz Nikolasznak, merthogy görög földön született. Ki is ő, és miért emlékezünk rá a mai napig? Ismerkedj meg Szent Miklós történetével! Miklós, Patara városának polgára, gazdag és szent életű szülőktől származott. Apját Epiphanesnak, anyját pedig Johannának hívták. Mintegy 1800 évvel ezelőtt 272 táján a gyermek rögtön világra jöttét követően, az első fürösztés közben egyenesen megállt a mosdóteknőben; ráadásul szerdánként és péntekente csak egyszer szopott. Fölserdülvén a templom küszöbét koptatta. A fiúcska szépen cseperedett, ám még kisgyermek korában nagy csapás érte: Patara városában járvány tört ki, és elveszítette a szüleit, árvaságra jutott. Nagybátyja, a patarai püspök vette hát magához, így nem csoda, hogy a kis Nikolaosz is csakhamar papnak állt, és kolostorba vonult. Pedig megtehette volna, hogy fényűző, nagyvilági életet éljen, hiszen szülei után óriási vagyont örökölt. Ő azonban úgy döntött, egész másra fogja használni ezt a rengeteg pénzt. Amikor Myra városában meghalt az addigi püspök, az egyházatyák összegyűltek, hogy gondoskodjanak az utódlásról Volt közöttük egy nagy tekintélynek örvendő püspök, aki arra intette társait, hogy kitartóan böjtöljenek és imádkozzanak, hogy az Úr kinyilatkozza az utód nevét. Egyik éjjel hangot hallott: "Virradatkor figyeld a templom kapuját - akit először látsz belépni a templomba, s akinek a neve Miklós, az legyen püspökké szentelve!"
A jelenést föltárta a többiek előtt, akik továbbra is állhatatosan imádkoztak. Csodálatos módon virradatkor, isteni indíttatásra mindenki előtt ott sietett Miklós. A püspök megragadta és azt kérdezte tőle: "Mi a neved?" Ő pedig, a galamb szelídségű ifjú meghajtott fővel válaszolt: "Miklós, szentséged szolgája." Erre a templomba vezették, s bár igen erősen ellenkezett, beleültették a püspöki székbe, ahol ugyanazt az alázatosságot és komoly erkölcsöt követte, mint azelőtt. Az éjszakákat imádságban virrasztotta át, az asszonyok társaságától távol tartotta magát, alázatos volt az emberek szolgálatában, serény a buzdításban, és szigorú a dorgálásban. Az ő példája szerint ki kell tágítani szívünket, hogy legyen abban hely Istennek, a hitnek, és embertársainknak. Tanítása szerint meg kell tanulnunk szembenézni az igazsággal, korunk minden követelményével, csakúgy, ahogyan azt az egyenes lelkű, nyílt, őszinte magatartású Szent Miklós tette. Figyelemreméltó, hogy legendáiban sokszor felbukkan a hármas szám. Egy ízben például, úgy magyarázta meg hallgatóságának a Szentháromság titkát, hogy felkapott egy téglát és azt mondta:
"Miképpen három elem - föld, víz és tűz - alkotja a téglát, úgy van három személy egy istenségben."
Szent Miklóst Orion apónak is nevezik, ami új, jelképes megvilágításba helyezi attribútumát, a három aranygolyót. Az Orion egy sorban ragyogó három csillaga a téli égbolt legfeltűnőbb csillagképe, amit a magyar népi legendákban Három királyoknak is neveznek. A keleti bölcsek kultusza az ősi Mithrasz-misztériumból került át az evangéliumokba, akik az Orionnal nyáron egyesülő betlehemi csillagban a feltámadó Napistent imádták. Ilyen értelemben a Háromkirályok nem is úton vannak Krisztushoz, hanem Krisztusban megérkezettek!
Esedezve folyamodunk irgalmasságodhoz, Urunk, és kérünk, őrizz meg bennünket az élet veszedelmei között Szent Miklós püspök közbenjárására, hogy az üdvösség útját mindig biztonságban járjuk. Ámen.
Miklós később is segített, akinek csak tudott. Ő maga a kolostorban szegényesen, szűkölködve élt, de másokkal mindig bőkezű volt. Különösen a gyermekeket szerette, s úton-útfélen megajándékozta őket. Jótéteményei miatt az emberek hamar megszerették.Mikor elérkezett a keresztényüldözések szörnyű ideje, Miklóst is elfogták, ám ő csodával határos módon kiszabadult. Hosszú életében még sok csodás esemény történt vele, maga a "halála" is igen különös volt: angyalok ragadták el magukkal az égbe ezt a csodálatos, nagylelkű adakozót, aki az óta is a mi Mikulásunk, és Egyházunkat róla neveztük el, Őt tekintjük névadónknak.Myrai Szent Miklós a keleti egyház egyik fő szentje, a gyermekek Mikulása.
Ma minden bizonnyal ő a legnépszerűbb, legismertebb szent az egész világon. Kultusza a bizánci, majd a kopt egyházban bontakozott ki a VI. században. A Miklós név a nicos, azaz "a nép győzelme, ragyogása" szóból ered. Mindaz megvolt ugyanis őbenne, ami ragyogást és tisztaságot ad, hiszen amint azt Szent Ambrus egyházatya is állította:
"Megtisztít az Isten szava, megtisztít az igazi bűnvallás, megtisztít a szent gondolkodás, megtisztít a jóban"
Az írástudatlan tömeg azonban a Biblia Pauperum mintájára csupán különböző képsorozatokról ismerhette meg kedves szentjének híres cselekedeteit és csodás tetteit. Ilyen képsorozatok voltak a magyarországi elterjedtségükhöz képest csekély számban fennmaradt szárnyas oltárok, melyek közül több a szent csodáit ábrázolja.
1. A kép kontaminációval két csodás eseményt foglal egybe. Az egyik a viharba került hajósok megmentése, melynek köszönhetően Szent Miklós a hajósok védőszentje lett, a másik Diana istennő kultuszának üldözése és szent fájának kivágása miatti bosszújának lelepleződése, az égő-robbanó olaj tengerbe öntése. 2. A kép, Miklós püspök ökumenikus voltát szimbolizálva, egy zsidótól korábban pénzt kölcsönző keresztény hamis esküjét és a botjába rejtett aranyak csodáját ábrázolja.
Az angyalok 1087-ig vigyáztak nyugalmára. Amikor is olasz kereskedők rablókkal szövetkezve egy hajnalon sírját feltörték, kirabolták! Maradványai egyrészét ma Bariban őrzik, de lelke szülőföldjén Myrában maradt, ahol az embereknek még ma is vigaszt, reményt és boldogságot ad. Sírjánál egy forrás ered, és ebből a forrásból áradó szeretete küldi ma is hozzánk december 5-én este a Mikulást !
Szent Miklós élete, legendái, csodatételei
* |
De Szent Miklós ,,ökumenikus'' szent is, amennyiben segített az akkoriban nem kedvelt zsidókon is, amikor keresztények hazug módon vádolták őket. Így esett meg egyszer, hogy egy keresztény adósa volt egy zsidónak, de nem akarta megadni tartozását, sőt tanúk előtt vallotta, hogy már régen visszaadott mindent. Amikor bírósági tárgyalásra került a sor, a hazug keresztény megjelent egy vándorbottal a kezében, amelynek belsejét előzőleg kifúrta, és arannyal töltötte meg. Amikor esküt kellett tennie, átadta a botot a zsidó hitelezőnek, és megesküdött rá, hogy sokkal többet adott hitelezőjének saját kezébe, mint amennyivel tartozott. Utána pedig visszavette a botját. Miután a csel bevált, és megnyerte a pert, mint aki jól végezte dolgát, elindult hazafelé. Útközben azonban elálmosodott, ezért lefeküdt az út szélére, és elaludt. Egy arra haladó kocsi azonban átment rajta: elgázolta a csalót, és a kocsi kereke alatt eltörött a bot és előkerült a beléje rejtett arany. A zsidó hitelező visszakapta pénzét, de arra kérte Miklóst, gyógyítsa meg az elgázolt embert. Egy gyermektelen házaspár azért imádkozott a szenthez, hogy gyermekük lehessen. Mikor fiúk született és már fölcseperedett, atyja tengerre szállt vele, hogy hálából elvigyen a myrai Szent Miklós-templomba egy díszes fogadalmi kelyhet. Útjuk közben a gyermek éppen ezzel a kehellyel akart vizet meríteni a tengerből, beleesett a vízbe, és megfulladt. Az apa bár vigasztalhatatlan volt, a fogadalmát teljesíteni akarta, de a megígértnél sokkal egyszerűbb kelyhet tett az oltárra. Egy láthatatlan kéz azonban visszautasította a kelyhet, és lesöpörte az oltárról. Egyszer csak látja ez az ember, hogy a halottnak vélt kisfia beszalad a templomba, és elmeséli, hogy amikor beleesett a vízbe, Szent Miklós püspök vette az ölébe, és megmentette. Most már az igazi hálaajándékot tették le az oltárra. A gyerekek szent fogadalmat tesznek, hogy ezen az éjszakán nem alszanak el, amíg meg nem lesik a Mikulást. A szülők alig várják, hogy az apróságok mély álomba szenderüljenek, és megtölthessék az ablakba kirakott, fényes csizmácskákat. De vajon tudjuk-e, miért éppen Miklós-napon, miért éppen csizma, miért az ajándék? Amilyen kevés hitelesnek tekinthető történeti adat birtokában vagyunk, olyan sok mozgalmas történetet ismerünk a szent püspökről, akiről a hagyomány olyan tisztelettel beszél, hogy népszerűségben, bensőséges tiszteletben és életszerűségben alig találjuk párját a szentek között. A jelen körülmények között - félretéve az összes történeti problémát - Myra szent püspökének történeti arca alig ismerhető föl sűrű szakálla mögött. A hívő ember számára azonban akkor is a szent alakja ragyog tiszteletében, ha sokak számára Szent Miklós ma csak egy Télapó. A bizánci és a kopt rítusban temetése napját, december 6-át ülik ünnepként. Nyugaton a 10. század óta tartják ezt a napot.Miklós nevéhez számtalan legenda fűződik. Már születésekor csodás képességekről tett tanúbizonyságot, s egész élete a csodák és a jótékonykodás jegyében telt. A hagyomány szerint karácsony előtt, névnapja környékén titkos ajándékokat hordott szét a rászorulóknak, akik azt tartották, "Tél Apó" jött el hozzájuk az éj leple alatt. A közös gyökerekből aztán minden nép kialakította a maga szokásait. A mediterrán országokban a Mikulás igazából csak az utóbbi évtizedekben indult hódító útjára, a mai 40-50 évesek még vízkereszt napján (január 6-án) kaptak csak ajándékot, egy jóságos boszorkány képébe öltözött vénasszonytól.A skandináv országokban - érthető módon - régebbre nyúlnak vissza a Mikulás-hagyományok.A finn Joulupukki, az "igazi Mikulás" egy kis faluban (a Korvatonturin, azaz a Fül-hegyen található Napapiiriben) lakik, Lappföldön, de a finn gyerekek már december elejétől találkozhatnak vele Helsinkiben, ahogy rénszarvasok vontatta szánján, járja az utcákat. Nisse, a norvég Mikulás krampuszok helyett manócskákkal vette körül magát, s nem bújik az éj leple alá ajándékaival, hanem a gyerekek tányérjaira vagy a karácsonyfa alá készíti azokat. Amolyan csendes, magának való kobold ő, aki csak karácsony éjjelén bújik elő otthonából. Az amerikai Father Christmas és az angol Santa Claus valódi száguldó Mikulás; mindenhol ott van, bemászik a kéményen, s karácsonykor ő hozza a meglepetéseket a kandallópárkányra akasztott zoknikba. Kedvenc rénszarvasa Rudolf, aki nélkül soha nem indulna óriási körútjára. Az orosz Télapó ("Gyed Maróz") újévkor érkezik, Hópelyhecske kíséretében. Kucsmás, vándorbotos, hosszú kabátos, még hosszabb szakállas öregúr, aki zsákban hozza ajándékait. Orosz szánon (trojkán) közlekedik, és lényegesen soványabb európai társainál. Az ortodox egyház december 6-án, Miklós tiszteletére a szlávát ünnepli; a családok ünnepélyesen gyertyát gyújtanak a püspök emlékére, a családfő ilyenkor töri meg a boldogságot és békét jelképező ünnepi kenyeret. Görögországban, Szerbiában és Oroszország egyes vidékein látványos körmeneteket rendeznek Miklós tiszteletére. Akárhogy ünnepeljük is, kicsiknek és nagyoknak örömteli napokat hoz a mikulás. Patrónusa lett mindenféle hajósoknak és hajóépítőknek, nőknek és gyerekeknek, utazóknak, molnároknak és mészárosoknak, ügyvédeknek, jegyzőknek, kádároknak, bor- és gabonakereskedőknek, ártatlanul bebörtönzötteknek és gyermekre váró asszonyoknak, de még a tolvajok és koldusok is hozzá fohászkodnak. Myrában temették el, de 1087-ben sírját feldúlják, kifosztják. Egyes források szerint olasz kereskedők, akik rablókkal szövetkeztek a sírrablásra, más források szerint egy török támadás következménye, s a keresztesek Myra felszabadításakor találták meg a csontjait - egy biztos, maradványainak egy része ma a dél-olasz Bari városában pihen, nagy tisztelettől övezve. Nem meglepő hát, hogy Szent Miklós kultusza a XVIII. század fordulóján éppen Dél-Olaszországban éledt újjá, s lett egyre népszerűbb szokás a gyermekek megajándékozása névnapjának éjjelén. A kultusz gyorsan terjedt szerte Európában, keveredve természetesen a helyi hagyományokkal, szokásokkal. Mivel ebben az időben a karácsony még tisztán egyházi ünnep volt, Miklós volt az egyetlen "ajándékhozó". A gyerekek kikészítették cipőjüket, hogy reggelre ajándékkal teljen meg, s mellé egy edényben zabot, szénát tettek Szent Miklós lovának. Hosszú - és nem mindig zökkenőmentes - út vezetett azonban a minden házba ellátogató "nagyszakállú Télapó" jóságos nagypapa-figurájáig. Sokan nem is tudják már, honnan ered a Mikulás-hagyomány. Felnőtt fejjel már csak arra emlékszünk ma, milyen érzés volt várni rá, majd örömmel meglesni, mit tett az olyan nagy gonddal kifényesített csizmába, cipőbe. Mostanság könnyen rossz irányba visz bennünket, hogy jóformán csak a Lappföldi Mikulásról (joulupukki ) hallunk. Jómagam is jártam Rovaniemiben, s a sarkkör mellett természetesen meglátogattuk a kései utódot. Valahogy hozzám közelebb áll a régebbi, és sokkal délebbi hagyomány. Ez vallási eredetű és Szent Miklósról, és a köré szőtt hagyományról, legendáról szól, mely az elmúlt évezred elejére visz vissza bennünket. Olvasva a történeteket, azok sokféleségét, ez megalapozottabbnak látszik, mint az egyszerűen a szánra és rénszarvasra épült későbbi történet. Szent Miklós püspök volt, aki egy igazi szakállas öregember volt, aki életét a jócselekedeteknek szánta. Sok száz évvel ezelőtt élt. Nem a szokásos fehérprémes bundában, mint az akkori vallási nagyságok, hanem vörös palástban járta csendben a várost, s adakozott a szegényeknek, kinek mire volt szüksége. Aztán oly sok mozgalmas történetet ismerünk a szent püspökről, akiről a hagyomány olyan tisztelettel beszél, hogy népszerűségben, bensőséges tiszteletben és életszerűségben alig találjuk párját a szentek között. Most is várjuk a Mikulást. Kik azért, mert az apró gyerekeknek hatalmas élmény az ajándék, míg nekünk felnőtteknek az Ő örömük a legnagyobb ajándék. Ezért pucoljuk csak csillogóra azokat a csizmákat gyermekeinkkel, unokáinkkal, hogy arcuk és a mi arcunk is virulhasson december 6-án. Hagyományaink és szokásaink egy része abban a régmúltban gyökerezik, ahol az egyházi liturgia és a pogány ünneplő szokások szerves egységet alkotnak. Minden primitív közösségben a vallásnak az élet rendezésében komoly szerepe van. Az ünnepekhez kötődő szabályok betartása nem csupán ünneplést, a szürke hétköznapokból való kilépést jelentett, hanem komoly életszabályozó rendszert, s gyakran az égiekkel való kommunikálás egy formáját. Ezeken a napokon sok metafizikus elemen próbáltak úrrá lenni jóslás, mágikus varázslás ... stb. útján. Az egyház erős befolyása miatt az ünnepek fölött is “uralkodni akart”, így bizonyos szokásokat megszentelt, vagyis egyházi ünneppé emelt, - hogy ezzel is magához édesgesse a híveket -, bizonyosakat pedig eltűrt; a folyamat azonban fordítva is működött: bizonyos egyházi szokásokat idővel az egyház kivetett, de megmaradt a nép hagyományaiban.
Tudjátok - e mi van ma?Hoz az öreg minden jót,Piros almát, sok diót.Hát még mit, hát még mit?Frissen vágott suhogót.
Az ajándékozó piros Mikulás falvainkban kb. 50 éve terjedt el hazánkban. Bükkön például, ahol néhány évtizede még “láncos Mikulás” járt házról-házra, ma már “ajándékozó-piros” Mikulás kopogtat be az ajtókon. Bukovinában a népi megfigyelések szerint ilyenkor kezdődött az “igazi tél”, vagyis a hóesés. Csodatételei közt emlegetik három ártatlanul halálra ítélt ifjú megmentését, valamint három megölt gyermek feltámasztását, akiket egy mészáros megölt, majd tetemüket egy hordóba rejtette). A keresztényüldözések alatt őt is elfogták, éheztették, kínozták, de kivégezni nem merték. Fogságából végül kiszabadult, hosszú, békés öregkort ért meg. A legenda szerint lelkét (326-ban) angyalok vitték végső nyughelyére, ahol egy tiszta forrás eredt. Ebből a tiszta forrásból áradó szeretettel küldi legendája a mai gyerekekhez utódát, a Mikulást. Demre közepén fekszik a Szt. Miklós templom. Mellette a sírhelye, amely 1956-ban ásatások során került elő. A Myra-folyó teljesen betakarta homokkal, ma 3 méterrel a felszín alatt van. 1087-ben olasz tengerészek a sírt feltörték, és elrabolták Szt. Miklós csontvázát. Sietségükben néhány csontot ott felejtettek, amelyet ma Antalyában őriznek. Már a 4. sz.-ban állt ezen a helyen a templom, de a mai Szt. Miklós templom a 7. sz.-ban épült. A 9. és a 11. sz.-ban megrongálódott a keresztény és arab tengeri háborúban.
A 11. sz. végén helyre lett állítva. A ma látható mozaikok abból az időből származnak. 1860-ban az orosz cár, Anna Galidscha megújította. A Szt. Miklós sírján látható rongálás az olasz tengerészek 1087-es műve, amikor a csontok egy részét és a sírban levő ereklyéket Bariba vitték, ahol ma is őrzik ezeket. A rablás célja az volt, hogy a tengerészek védőszentjének maradványai olasz földre kerüljenek, ezáltal a védőszent nagyobb védelmet biztosít hajózásaik során.Szent Miklós története nem "legenda", egyszerűen történelem! Ha megkérdeznék Tőled, hogy a Mikulással kapcsolatosan hova utaznál el legszívesebben, úgy valószínű azonnal rávágnád: a Lappföldre, hisz ott lakik a Mikulás! 14 évesen én is ezt válaszoltam volna. Ma már nem. Tudom, mert elutazhattam arra a helyre, ahol született, élt és eltemették Szt. Nicolaus püspököt, aki által ma minden év december 6-én megjelenik a gyerekek várva - várt Mikulása!
2008. november 10., hétfő
Ki is az a Mikulás?
A szent püspök, aki bőkezű felebaráti szeretetével a Karácsony misztériumának is előhírnöke lett.
Gondoltad volna, hogy a "Mikulás" név az ugyanaz, mint a Miklós? Pedig igen, a Mikulást eredetileg Miklósnak hívják, Szent Miklósnak, azaz Nikolasznak, merthogy görög földön született. Ki is ő, és miért emlékezünk rá a mai napig? Ismerkedj meg Szent Miklós történetével! Miklós, Patara városának polgára, gazdag és szent életű szülőktől származott. Apját Epiphanesnak, anyját pedig Johannának hívták. Mintegy 1800 évvel ezelőtt 272 táján a gyermek rögtön világra jöttét követően, az első fürösztés közben egyenesen megállt a mosdóteknőben; ráadásul szerdánként és péntekente csak egyszer szopott. Fölserdülvén a templom küszöbét koptatta. A fiúcska szépen cseperedett, ám még kisgyermek korában nagy csapás érte: Patara városában járvány tört ki, és elveszítette a szüleit, árvaságra jutott. Nagybátyja, a patarai püspök vette hát magához, így nem csoda, hogy a kis Nikolaosz is csakhamar papnak állt, és kolostorba vonult. Pedig megtehette volna, hogy fényűző, nagyvilági életet éljen, hiszen szülei után óriási vagyont örökölt. Ő azonban úgy döntött, egész másra fogja használni ezt a rengeteg pénzt. Amikor Myra városában meghalt az addigi püspök, az egyházatyák összegyűltek, hogy gondoskodjanak az utódlásról Volt közöttük egy nagy tekintélynek örvendő püspök, aki arra intette társait, hogy kitartóan böjtöljenek és imádkozzanak, hogy az Úr kinyilatkozza az utód nevét. Egyik éjjel hangot hallott: "Virradatkor figyeld a templom kapuját - akit először látsz belépni a templomba, s akinek a neve Miklós, az legyen püspökké szentelve!"
A jelenést föltárta a többiek előtt, akik továbbra is állhatatosan imádkoztak. Csodálatos módon virradatkor, isteni indíttatásra mindenki előtt ott sietett Miklós. A püspök megragadta és azt kérdezte tőle: "Mi a neved?" Ő pedig, a galamb szelídségű ifjú meghajtott fővel válaszolt: "Miklós, szentséged szolgája." Erre a templomba vezették, s bár igen erősen ellenkezett, beleültették a püspöki székbe, ahol ugyanazt az alázatosságot és komoly erkölcsöt követte, mint azelőtt. Az éjszakákat imádságban virrasztotta át, az asszonyok társaságától távol tartotta magát, alázatos volt az emberek szolgálatában, serény a buzdításban, és szigorú a dorgálásban. Az ő példája szerint ki kell tágítani szívünket, hogy legyen abban hely Istennek, a hitnek, és embertársainknak. Tanítása szerint meg kell tanulnunk szembenézni az igazsággal, korunk minden követelményével, csakúgy, ahogyan azt az egyenes lelkű, nyílt, őszinte magatartású Szent Miklós tette. Figyelemreméltó, hogy legendáiban sokszor felbukkan a hármas szám. Egy ízben például, úgy magyarázta meg hallgatóságának a Szentháromság titkát, hogy felkapott egy téglát és azt mondta:
az angyalok 1087-ig vigyáztak nyugalmára. Amikor is olasz kereskedők rablókkal szövetkezve egy hajnalon sírját feltörték, kirabolták! Maradványai egyrészét ma Bariban őrzik, de lelke szülőföldjén Myrában maradt, ahol az embereknek még ma is vigaszt, reményt és boldogságot ad. Sírjánál egy forrás ered, és ebből a forrásból áradó szeretete küldi ma is hozzánk december 5-én este a |
Életét az emberiségnek és a gyerekek tanítására szentelte. Bárki kérte, mindig segített. Emberszeretete, segítőkészségének híre messze földre eljutott. Az emberek kezdték imáikba foglalni a nevét. 270-ben a Jeruzsálembe tartó zarándokúton történtek miatt a tengerészek védőszentjévé vált! Egy lezüllött, eretnekké vált egyházmegye élére került, melyet nagy gonddal és erős hittel igazgatott. Mindenkivel jótékony volt, szerette és segítette az embereket. Egy legenda szerint püspöksége idején Lyciában hatalmas éhínség tombolt. Szicíliában (ahol viszont bőséges volt a termés) ekkor egy kereskedő olyan álmot látott, hogy menjen Myrába, s adja el ott terményeit. Mikor felébredt, rádöbbent, hogy mindez nemcsak álom volt, hiszen tenyerében három aranyat talált előlegként. Elhajózott tehát Myrába, ahol a város jótékony püspöke felvásárolta tőle rakományát, s szétosztotta a szegények között. Szent Miklós alakjában a fennmaradt legendakincs (elsősorban a Legenda Aurea = Arany Legenda) és a keleti (görög és orosz) egyház hagyományai alapján valószínűleg több szentéletű férfiú alakja keveredik össze. 52 évig volt püspök. Az évek alatt a szeretete, a gyerekekkel, emberekkel való törődése miatt annyira megszerették, hogy nem csak püspöküknek, de még vezetőjüknek is tartottak. Vagyonát a gyerekek és az emberek, megsegítésére fordította. Egyszerű emberként élt a nép között, miközben tanított és szeretetet hirdetett. Éhínség idején a teljes egyházi vagyont a nép étkeztetésére fordította, amiért szembe került az egyházzal, halála után ezért az engedetlenségért egy időre ki is tagadták az Egyházból! Minden este órákig sétált a városka utcáin, beszélgetett az emberekkel, figyelt a gondjaikra. Így történt a legendáját alkotó eset is: A kolostor szomszédságában élt egy elszegényedett nemes ember, aki úgy elnyomorodott, hogy betevő falatra is alig jutott. Három férjhez menés előtt álló lánya azon vitatkozott egy este, hogy melyikük adja el magát rabszolgának, hogy tudjon segíteni a családon, és hogy a másik férjhez tudjon menni. Ekkor ért a nyitott ablak alá Miklós püspök, és meghallotta az alkut. Visszasietett a templomba, egy marék aranyat kötött keszkenőjébe, és bedobta az ablakon. A lányok azt hitték csoda történt. Majd egy év múlva ugyanebben az időben még egy keszkenő aranyat dobott be a második lánynak. Kisiettek, mert lépteket hallottak az ablak alól, s akkor látták, hogy egy piros ruhás öregember siet el a sötétben. Harmadik évben ezen a napon nagyon hideg volt, és zárva találta az ablakot. Ekkor felmászott a sziklaoldalban épült ház tetejére, és a nyitott tűzhely kéményén dobta be az aranyat. A legkisebb lány éppen ekkor tette harisnyáját a kandallószerű tűzhelybe száradni, és az pont bele esett. Az ismeretlen jótevőről kezdték azt hinni - mivel mindig ilyenkor télen történtek ezek a csodák -, hogy maga a Télapó jön el ezekkel, az ajándékokkal. Az idő folyamán mégis kitudódott a titok, hogy a jótevő maga Miklós püspök. Ugyanis a legkisebb lánynak bedobott aranyban volt egy olyan darab, amit a helyi aranykereskedő előzőleg adományozott Miklós püspöknek egy szerencsés üzletet követően. Ezt felismerve, már mindenki tudta, hogy ki a titokzatos segítő! De kiderült ez abból is, hogy december 5-én a névnapja előestéjén a hideg idő beköszöntével rendszeresen megajándékozta a gyerekeket mindenféle édességgel. Ezért az adakozásaiért a nép elnevezte " Noel Baba" -nak, ami azt jelenti " Ajándékozó Apa". Tisztelete a bizánci, majd a kopt egyházban bontakozott ki a hatodik században - azóta ülik temetése emléknapját december 6-án -, majd átterjedt Itáliába is. Ereklyéinek az olasz Bari városába vitele után, 1087-ben vált valóban egyetemes szentté. Szent Miklós volt tehát a Mikulás-figura atyja, akinek nevében szerte a világon megajándékozzák a gyermekeket.
* |
De Szent Miklós ,,ökumenikus'' szent is, amennyiben segített az akkoriban nem kedvelt zsidókon is, amikor keresztények hazug módon vádolták őket. Így esett meg egyszer, hogy egy keresztény adósa volt egy zsidónak, de nem akarta megadni tartozását, sőt tanúk előtt vallotta, hogy már régen visszaadott mindent. Amikor bírósági tárgyalásra került a sor, a hazug keresztény megjelent egy vándorbottal a kezében, amelynek belsejét előzőleg kifúrta, és arannyal töltötte meg. Amikor esküt kellett tennie, átadta a botot a zsidó hitelezőnek, és megesküdött rá, hogy sokkal többet adott hitelezőjének saját kezébe, mint amennyivel tartozott. Utána pedig visszavette a botját. Miután a csel bevált, és megnyerte a pert, mint aki jól végezte dolgát, elindult hazafelé. Útközben azonban elálmosodott, ezért lefeküdt az út szélére, és elaludt. Egy arra haladó kocsi azonban átment rajta: elgázolta a csalót, és a kocsi kereke alatt eltörött a bot és előkerült a beléje rejtett arany. A zsidó hitelező visszakapta pénzét, de arra kérte Miklóst, gyógyítsa meg az elgázolt embert. Egy gyermektelen házaspár azért imádkozott a szenthez, hogy gyermekük lehessen. Mikor fiúk született és már fölcseperedett, atyja tengerre szállt vele, hogy hálából elvigyen a myrai Szent Miklós-templomba egy díszes fogadalmi kelyhet. Útjuk közben a gyermek éppen ezzel a kehellyel akart vizet meríteni a tengerből, beleesett a vízbe, és megfulladt. Az apa bár vigasztalhatatlan volt, a fogadalmát teljesíteni akarta, de a megígértnél sokkal egyszerűbb kelyhet tett az oltárra. Egy láthatatlan kéz azonban visszautasította a kelyhet, és lesöpörte az oltárról. Egyszer csak látja ez az ember, hogy a halottnak vélt kisfia beszalad a templomba, és elmeséli, hogy amikor beleesett a vízbe, Szent Miklós püspök vette az ölébe, és megmentette. Most már az igazi hálaajándékot tették le az oltárra. A gyerekek szent fogadalmat tesznek, hogy ezen az éjszakán nem alszanak el, amíg meg nem lesik a Mikulást. A szülők alig várják, hogy az apróságok mély álomba szenderüljenek, és megtölthessék az ablakba kirakott, fényes csizmácskákat. De vajon tudjuk-e, miért éppen Miklós-napon, miért éppen csizma, miért az ajándék? Amilyen kevés hitelesnek tekinthető történeti adat birtokában vagyunk, olyan sok mozgalmas történetet ismerünk a szent püspökről, akiről a hagyomány olyan tisztelettel beszél, hogy népszerűségben, bensőséges tiszteletben és életszerűségben alig találjuk párját a szentek között. A jelen körülmények között - félretéve az összes történeti problémát - Myra szent püspökének történeti arca alig ismerhető föl sűrű szakálla mögött. A hívő ember számára azonban akkor is a szent alakja ragyog tiszteletében, ha sokak számára Szent Miklós ma csak egy Télapó. A bizánci és a kopt rítusban temetése napját, december 6-át ülik ünnepként. Nyugaton a 10. század óta tartják ezt a napot.Miklós nevéhez számtalan legenda fűződik. Már születésekor csodás képességekről tett tanúbizonyságot, s egész élete a csodák és a jótékonykodás jegyében telt. A hagyomány szerint karácsony előtt, névnapja környékén titkos ajándékokat hordott szét a rászorulóknak, akik azt tartották, "Tél Apó" jött el hozzájuk az éj leple alatt. A közös gyökerekből aztán minden nép kialakította a maga szokásait. A mediterrán országokban a Mikulás igazából csak az utóbbi évtizedekben indult hódító útjára, a mai 40-50 évesek még vízkereszt napján (január 6-án) kaptak csak ajándékot, egy jóságos boszorkány képébe öltözött vénasszonytól.A skandináv országokban - érthető módon - régebbre nyúlnak vissza a Mikulás-hagyományok.A finn Joulupukki, az "igazi Mikulás" egy kis faluban (a Korvatonturin, azaz a Fül-hegyen található Napapiiriben) lakik, Lappföldön, de a finn gyerekek már december elejétől találkozhatnak vele Helsinkiben, ahogy rénszarvasok vontatta szánján, járja az utcákat. Nisse, a norvég Mikulás krampuszok helyett manócskákkal vette körül magát, s nem bújik az éj leple alá ajándékaival, hanem a gyerekek tányérjaira vagy a karácsonyfa alá készíti azokat. Amolyan csendes, magának való kobold ő, aki csak karácsony éjjelén bújik elő otthonából. Az amerikai Father Christmas és az angol Santa Claus valódi száguldó Mikulás; mindenhol ott van, bemászik a kéményen, s karácsonykor ő hozza a meglepetéseket a kandallópárkányra akasztott zoknikba. Kedvenc rénszarvasa Rudolf, aki nélkül soha nem indulna óriási körútjára. Az orosz Télapó ("Gyed Maróz") újévkor érkezik, Hópelyhecske kíséretében. Kucsmás, vándorbotos, hosszú kabátos, még hosszabb szakállas öregúr, aki zsákban hozza ajándékait. Orosz szánon (trojkán) közlekedik, és lényegesen soványabb európai társainál. Az ortodox egyház december 6-án, Miklós tiszteletére a szlávát ünnepli; a családok ünnepélyesen gyertyát gyújtanak a püspök emlékére, a családfő ilyenkor töri meg a boldogságot és békét jelképező ünnepi kenyeret. Görögországban, Szerbiában és Oroszország egyes vidékein látványos körmeneteket rendeznek Miklós tiszteletére. Akárhogy ünnepeljük is, kicsiknek és nagyoknak örömteli napokat hoz a mikulás. Patrónusa lett mindenféle hajósoknak és hajóépítőknek, nőknek és gyerekeknek, utazóknak, molnároknak és mészárosoknak, ügyvédeknek, jegyzőknek, kádároknak, bor- és gabonakereskedőknek, ártatlanul bebörtönzötteknek és gyermekre váró asszonyoknak, de még a tolvajok és koldusok is hozzá fohászkodnak. Myrában temették el, de 1087-ben sírját feldúlják, kifosztják. Egyes források szerint olasz kereskedők, akik rablókkal szövetkeztek a sírrablásra, más források szerint egy török támadás következménye, s a keresztesek Myra felszabadításakor találták meg a csontjait - egy biztos, maradványainak egy része ma a dél-olasz Bari városában pihen, nagy tisztelettől övezve. Nem meglepő hát, hogy Szent Miklós kultusza a XVIII. század fordulóján éppen Dél-Olaszországban éledt újjá, s lett egyre népszerűbb szokás a gyermekek megajándékozása névnapjának éjjelén. A kultusz gyorsan terjedt szerte Európában, keveredve természetesen a helyi hagyományokkal, szokásokkal. Mivel ebben az időben a karácsony még tisztán egyházi ünnep volt, Miklós volt az egyetlen "ajándékhozó". A gyerekek kikészítették cipőjüket, hogy reggelre ajándékkal teljen meg, s mellé egy edényben zabot, szénát tettek Szent Miklós lovának. Hosszú - és nem mindig zökkenőmentes - út vezetett azonban a minden házba ellátogató "nagyszakállú Télapó" jóságos nagypapa-figurájáig. Sokan nem is tudják már, honnan ered a Mikulás-hagyomány. Felnőtt fejjel már csak arra emlékszünk ma, milyen érzés volt várni rá, majd örömmel meglesni, mit tett az olyan nagy gonddal kifényesített csizmába, cipőbe. Mostanság könnyen rossz irányba visz bennünket, hogy jóformán csak a Lappföldi Mikulásról (joulupukki ) hallunk. Jómagam is jártam Rovaniemiben, s a sarkkör mellett természetesen meglátogattuk a kései utódot. Valahogy hozzám közelebb áll a régebbi, és sokkal délebbi hagyomány. Ez vallási eredetű és Szent Miklósról, és a köré szőtt hagyományról, legendáról szól, mely az elmúlt évezred elejére visz vissza bennünket. Olvasva a történeteket, azok sokféleségét, ez megalapozottabbnak látszik, mint az egyszerűen a szánra és rénszarvasra épült későbbi történet. Szent Miklós püspök volt, aki egy igazi szakállas öregember volt, aki életét a jócselekedeteknek szánta. Sok száz évvel ezelőtt élt. Nem a szokásos fehérprémes bundában, mint az akkori vallási nagyságok, hanem vörös palástban járta csendben a várost, s adakozott a szegényeknek, kinek mire volt szüksége. Aztán oly sok mozgalmas történetet ismerünk a szent püspökről, akiről a hagyomány olyan tisztelettel beszél, hogy népszerűségben, bensőséges tiszteletben és életszerűségben alig találjuk párját a szentek között. Most is várjuk a Mikulást. Kik azért, mert az apró gyerekeknek hatalmas élmény az ajándék, míg nekünk felnőtteknek az Ő örömük a legnagyobb ajándék. Ezért pucoljuk csak csillogóra azokat a csizmákat gyermekeinkkel, unokáinkkal, hogy arcuk és a mi arcunk is virulhasson december 6-án. Hagyományaink és szokásaink egy része abban a régmúltban gyökerezik, ahol az egyházi liturgia és a pogány ünneplő szokások szerves egységet alkotnak. Minden primitív közösségben a vallásnak az élet rendezésében komoly szerepe van. Az ünnepekhez kötődő szabályok betartása nem csupán ünneplést, a szürke hétköznapokból való kilépést jelentett, hanem komoly életszabályozó rendszert, s gyakran az égiekkel való kommunikálás egy formáját. Ezeken a napokon sok metafizikus elemen próbáltak úrrá lenni jóslás, mágikus varázslás ... stb. útján. Az egyház erős befolyása miatt az ünnepek fölött is “uralkodni akart”, így bizonyos szokásokat megszentelt, vagyis egyházi ünneppé emelt, - hogy ezzel is magához édesgesse a híveket -, bizonyosakat pedig eltűrt; a folyamat azonban fordítva is működött: bizonyos egyházi szokásokat idővel az egyház kivetett, de megmaradt a nép hagyományaiban.
Jani, Mari, PiroskaTudjátok - e mi van ma?Hoz az öreg minden jót,Piros almát, sok diót.Hát még mit, hát még mit?Frissen vágott suhogót.
A 11. sz. végén helyre lett állítva. A ma látható mozaikok abból az időből származnak. 1860-ban az orosz cár, Anna Galidscha megújította. A Szt. Miklós sírján látható rongálás az olasz tengerészek 1087-es műve, amikor a csontok egy részét és a sírban levő ereklyéket Bariba vitték, ahol ma is őrzik ezeket. A rablás célja az volt, hogy a tengerészek védőszentjének maradványai olasz földre kerüljenek, ezáltal a védőszent nagyobb védelmet biztosít hajózásaik során.
Szent Miklós története nem "legenda", egyszerűen történelem! Ha megkérdeznék Tőled, hogy a Mikulással kapcsolatosan hova utaznál el legszívesebben, úgy valószínű azonnal rávágnád: a Lappföldre, hisz ott lakik a Mikulás! 14 évesen én is ezt válaszoltam volna. Ma már nem. Tudom, mert elutazhattam arra a helyre, ahol született, élt és eltemették Szt. Nicolaus püspököt, aki által ma minden év december 6-én megjelenik a gyerekek várva - várt Mikulása!
Szent Miklós családja