Ki volt M S mester?

http://mek.oszk.hu/01600/01652/html/eletrajz.htm

Mikó Árpád
Misztériumjáték a táblák sorsa: források és feltevések
(részlet)

Állítólag van valaki Budapesten, aki tudja M S mester igazi nevét. Hogy csupán a hétköznapi nevét ismeri-e, vagy kabbalisztikus értelemben véve az igazit, arról nem tudnak a városban, csupán arról beszélnek, hogy e titok tudását nem tartja lényegesnek. A művekről kellene beszélni. Csakugyan: fontos-e a név kimondása? S kell-e ismernünk a mögötte lévő személyiséget? A feloldatlan jelek mögé rejtőzött alkotót, aki - talán egyedül a középkori magyarországi festészet mesteremberei közül - valóban művész volt? "Mindenképpen ő az ..., akinek sorsáról, életéről mindent szeretnénk tudni. S ennek a tudnivágyásnak legfőbb oka művészetének személyes, egyéni jellege. M S mester egyik betetőzője a középkori magyarországi művészet történetének, képviselője annak a művészeti és szellemi életre általában jellemző fejlődésnek, amely elvezetett a modern értelemben vett egyéniség kialakulásához." Legszigorúbb művészettörténészünk vallomása ez arról a mesterről, aki "... személyes élménnyé volt képes formálni ember és természet szerves összeforrásának, egyetlen világrend részeként való meghatározottságának tudatát."

M S mester képei - kivált a Vizitáció és a Kálvária - jó ideje már emblematikus jelentőségűvé növekedtek a magyar szellemi patrimoniumban; valószínűleg nincs nála ismertebb festője, alkotásainál nincsenek ismertebb művei a régi magyarországi festészetnek. Képe előtt állva egyetlen percig sem kétséges, hogy a mű nem a tudomány poros illusztrációja, nem absztrakt formák szervezett halmaza a síkon, hanem emberi drámák magával ragadó megformálása; hogy nem egyszerű bibliai illusztráció, nem csupán morális narratíva, hanem annál sokkal több: szavakkal lefordíthatatlan, szimbolikus beszéd az élet, a lét végső kérdéseiről: Numen adest.

. . .

Epilógus

Mindig sajnáltam Hermogenést, Hipponikos fiát, hogy oly hosszan - sok-sok caputon keresztül - kénytelen végigelemezni Kratylos tanítását a nevek igazi természetéről, amely szerint azok hozzátartoznak az emberekhez, a tárgyakhoz, mi több, talán fontosabbak is annál, mint amit megneveznek. Hermogenésnek adtam igazat, aki úgy vélte, hogy a névvel "az emberek a dolgokat... megegyezés alapján, konvencionálisan jelölik", és azt hittem, hogy teljesen mindegy, M S mesternek mi - vagy mi volt - a neve. Hamarosan be kellett látnom, hogy tévedtem. Mert nemcsak az eddig javasolt feloldásokkal, hanem már magukkal a betűkkel is baj van. Urbach Zsuzsa pontosan látja, hogy "már neve is tévedéseink egyik jele", hisz helyesen M S monogramistának kellene neveznünk őt, s az ő olvasatában a szignatúra is: "más." Végh János a grammatikailag helyes megoldáshoz ragaszkodott: a két betűt a pontok névbetűkké teszik, s mögöttük ott van maga az ember. Mindezek szigorúan tudományos, száraz érvelésen alapulnak, mégis tagadhatatlanul van bennük valami mágikus elem. Akaratlan névvarázs? A szómágia igazán hatékony formája azonban - ezt mindannyian tudjuk - a hallgatás. Ki rejtőzködik voltaképp e két betű mögött?

M S mester nevének kimondhatatlansága számomra a szó hatalmának ékes tanúbizonysága. Ezen már az sem változtathat, ha egyszer megtudom, ki ő. Ennek a két betűnek hatalma van: aki tudja, mit jelentenek, az a képet is olvasni tudja - vagy legalább másképp is tudja olvasni, mint mi, beavatatlanok. A jeleknek ez a képessége roppant fontos e hitét vesztett világban. Mintha az parázslanék föl hirtelen ebben a két betűben, hogy mégis megvan még elevenen, a feledés hamuja alatt az a titok, ami egykor a nyelvben lakott. Amely egykor szólásra bírta a nyelvet.

Forrás: "Magnificat anima mea Dominum" M S Mester Vizitáció-képe és egykori selmecbányai főoltára (kiállítás katalógusa) (Magyar Nemzeti Galéria, 1997. március 14 - május 25.), A Magyar Nemzeti Galéria és a Pannon GSM közös kiadványa, Budapest, 1997, 143. és 155. oldal

---

***

November 19. Árpádházi Szent Erzsébet

(Köszönet érte: Bedefynek)

November 19. Árpádházi Szent Erzsébet

 (1207-1231)

 

 

Amikor Árpádházi Szent Erzsébet gyászmiséjét megkezdték, a templom tetejére leszállt egy nagy, fekete madár, és örömteli dalba kezdett.

... Egyszer csak a körülötte lévők arra lettek figyelmesek, hogy halkan, magyarul énekel. Később megmagyarázta nekik: ,,Egy kismadár ült le mellém, és olyan édesen dalolt, hogy kénytelen voltam vele énekelni.

Erzsébet mindössze huszonnégy éves volt, amikor földi életét befejezte. 

 

 

A legismertebb Szent Erzsébetről az úgynevezett rózsacsoda, amely először a 14. században fordul elő, s amely olyannyira elterjedt, hogy főképpen Itáliában, e történet alapján az ábrázolásokon a rózsák váltak Szent Erzsébet legfőbb ikonográfiai attribútumává.[v] A másik  elem a 14. századi misztikus értekezés, a Mária-revelációk könyve volt, amely számos középkori kéziratban maradt fenn a latin és az olasz mellett katalán, spanyol, közép-angol és francia nyelveken, kivéve magyarul !!! 

E traktátustban Szűz Mária, Szent János és Jézus Krisztus jelenik meg Szent Erzsébetnek és tár fel számára titkos igazságokat (reveláció)[vi]

 

Boldogságos Erzsébet Magyarország királyának leánya, kicsi gyermekként, már négy, vagy öt éves korában elkezdte Istent szolgálni, és Szűz Máriát és Szent János evangélistát tisztelni. A szegények oltalmazója volt, gyakran vigasztalta őket, látogatta a betegeket és a leprásokat, s felöltöztette őket. Egészen haláláig, miután megözvegyült és apácává lett, mindvégig igen vágyott arra, hogy a szegényeket, betegeket és leprásokat szolgálja és támogassa. Személyesen is szolgálta, átöltöztette és mosdatta őket. Egész életében igen nagy tisztaságban és szeretetben szolgálta Istent; és mivel férjnél volt, arra vágyott, hogy Isten szeretetéért koldulni mehessen. Kicsiny leány korában a szakács többször elpanaszolta édesapjának, hogy titokban kivette a húst az edényből, és a szegényeknek vitte. Egyszer mikor a szakács meglátta, hogy éppen kiveszi a húst az edényből és ölébe rejti, édesapjához sietett és elmondta neki. Mire amaz találkozván vele megkérdezte – Leányom, mi van az öledben? Mutasd meg. – Mire ő kitárta kötényét, amely gyönyörű rózsákkal és virágokkal volt tele, mivel Isten csodásan átváltoztatta az általa vitt húst. A rózsa a kenyér Jézus megidézõje.

Erzsébet életében olyan magas tornyú templom építtetésére vágyott, amelynek harangszavát Magyarországon is meghallják. Kereste a megfelelõ helyet, de nem találta. Egy napon követ dobott a levegõbe: "ott fogom fölépíteni a templomot - mondta -, ahol ez a kõ leesik. A kõ mocsaras helyen ért földet, közel a Lahn vízéhez. A késõbbi templom ott épült föl.

 

Egy ruháról és egy koronáról, amelyeket Isten küldött neki.

Egy alkalommal, mikor egy báró érkezett Németföldről férje házába és nagyon akarta látni őt, a férje érte küldött, hogy jöjjön és tegye tiszteletét a báró előtt. Erzsébet, mivel nem volt ruhája imába merült és kérte Jézus Krisztust, hogy segítse őt ki egy ruhával, hiszen a sajátjait, mind az ő szeretetéért ajándékozta el. Inkább a férje tisztelete miatt kérte ezt, mintsem saját maga kedvéért. Alighogy bevégezte az imát, megjelent előtte egy angyal, akit Krisztus küldött egy csodálatosan megmunkált, igen előkelő ruhával és egy nagyon értékes kövekkel díszített koronával, s köszöntötte őt így szólván: - Jegyese az égi királynak, Jézus Krisztusnak, akit te valóban teljes szívedből szeretsz; ő köszönt téged és küldi neked e ruhát és koronát, öltözz fel és tedd fel e koronát, ahogyan király leányához illik, és hogy mindig tisztelet és dicsőség illessen. – Szent Erzsébet pedig magára öltötte a ruhát és feltette a mondott koronát, és így feldíszítve, angyali ábrázattal ment a lakomára, és angyalokhoz hasonlóan ragyogott, minthogy Isten kegyesen megdicsőítette őt. Édes szavakkal és szellemi vidámsággal halmozta el a bárót és az egész vendégsereget.

Csodák, amelyeket Isten őérte művelt

Feltámasztott hét halottat, meggyógyított huszonegy vakot, valamint százegy sántát, bénát, leprást, paralitikust és más súlyos beteget.

Szentséges haláláról

Szent Erzsébet egyik szolgálóleánya, akit szintén Erzsébetnek neveztek, elmondta, hogy vele volt, amikor halálos betegen feküdt, és egyszer egy édes hangot hallott. Mivel Szent Erzsébet a fal felé volt fordulva úgy tűnt neki, hogy az ő torkából jönne e hang. Így voltak egy darabig, majd így szólította: – Merre vagy, barátném? – S a szolgálóleány így felelt: – Ím, itt vagyok, úrnőm. – S majd azt mondta: – Ó, mily szépen énekeltél, úrnőm! – Szent Erzsébet azt mondta neki: – Hát hallottad? – Mire ő igennel felelt, s ekkor a Szent így szólt: – Egy madárka volt köztem és a fal között, aki oly édesen énekelt, hogy nem tudtam megállni, hogy ne énekeljek én is. – Mindez kevéssel halála előtt történt.

Miután pedig a dicsőséges szent visszaadta lelkét teremtőjének, úgy történt, hogy szentséges testét nem temették el, hanem négy napig hagyták, hogy tisztelhessék. Testéből pedig igen édes és kellemes illat áradt, amely mindenkit megvigasztalt, aki a környéken járt. Sok szegény járult oda, nagyon zokogtak és módfelett bánkódtak, hogy – úgymond – drága édesanyjukat veszítették el.

Mikor pedig az officiumot mondták érte, a jelen lévő neterusi (wetteri) apátnő igen édes és vidám éneket hallott, mintha madarak daloltak volna. Nagyon elcsodálkozott, hogy honnan szólhat, s ezért kiment a templomból, s meglátta a madarakat, amint a mezőn egy sorban állva énekeltek, mindenki a maga szólamát, mintha csak officiumot mondanának a hallottért.

Ezen kívül is számos áhítatos és szép dolgot elmondhattunk volna buzgalmáról, arról, hogy mily alázatos volt beszéde, és mily megvilágosodott és magasba törő volt értelme, elmondhattuk volna még számos más szép látomását, beszélhettünk volna arról a szép nagy kórházról, amelyet Marpure (Marburg) várában alapított, s ahova bíborszövet és bársony ágytakarókat rendelt.

VIII. Gergely pápa szentté avatta Árpádházi Szent Erzsébetet Perugiában, 1234-ben.