2006. október 23. az elmúlt húsz év történelmének legérzékenyebb dátuma
– Ki lehet szállni abból a sötét galaxisból, amelyet 2006. október 23. jelent?
– Nem, így nyilvánvalóan nem. Őszinte és komoly szembenézés nélkül nem lehet továbblépni rajta.
A most beígért tárgyilagos megméretés és a felelősségre vonás azért is lenne fontos, mert annak az ősznek máig ható drámai következményei vannak. Nemrég temettem el azt a férfit, akit az eseményekben gumilövedékkel nyakon lőttek. Bárhogy is igyekeztek az orvosok, az a lőtt sebesülés olyan szövődményekkel járt, amelyekbe három és fél év után belehalt. Így ő lett a rendőrterror első halálos áldozata.
– Hol dördült el a lövés?
– A férfi 23-án a Deák téri metrómegállóból jött ki, amikor a rendőrök közvetlen közelről rálőttek. A manduláját találták el. Nyílt, tátongó seb, vérveszteség…
– Önt megverték, és ami talán még rosszabb, meg is alázták a rendőrök 2006. október 23-án. Szeretné börtönben látni a tetteseket?
– Nem. Egyébként sem tudom, hogy kik voltak azok, mert nem láttam az arcukat, csak a szemük villogott a maszkból. Behegedtek a lelki sebeim, ám úgy érzem, Isten nem hiába engedte meg nekem, hogy ott legyek, és részesüljek abban, ami a többieket is sújtotta.
– Idézzük fel röviden, mi is történt önnel akkor!
– Amikor véget ért a Fidesz-nagygyűlés az Astoriánál, a résztvevők ünnepélyes és emelkedett lelkiállapotban indultak hazafelé, akárcsak én is. Beszélgetve, sétálva haladtunk, semmit sem sejtve arról a támadásról, amely pillanatok alatt kibontakozott. Erre a békés tömegre rontott rá tervszerűen és szervezetten a rendőrség. Először a falnak szorították a megfutamodó embereket, majd a földre lökték és ütötték, rúgták őket, köztük engem is. Ekkor mentem oda a rendőrök sorfalához, kezemben a zászlóval, amolyan egyházi parlamenterként. Kerestem az elöljárójukat, el akartam mondani neki, hogy semmi agressziót sem követtek el azok az emberek, akiket megvertek, és akiket most könnygázgránáttal akarnak szétzavarni. Parancsszóra a sorfaluk mögé rántottak, lelöktek a földre, s ott rugdostak. Becsukott szemmel, összekuporodva védtem magam, arcom a zászlóm fehér gyolcsán feküdt. Amikor észrevettem, hogy rendőrbakancs tapossa az arcom mellett a zászlót, felüvöltöttem, hogy nem! Újabb parancsszóra abbahagyták a bántalmazást, felhúztak a földről, majd fotóst hívtak. Közben minden elrendeződött, ők rendben álltak, fegyelmezett rendőrökként, én pedig meglehetősen szerencsétlenül nézhettem ki. Tehát valóban, volt olyan pillanat, amikor nem bántottak, s ezt akár igazolni is tudják egy fotóval.
– Visszataszító!
– Három és fél év távlatából ma is érthetetlen számomra, hogy a rendőrök minden parancsot végrehajtottak. Azokat is, amelyek nyilvánvalóan ellenkeztek a lelkiismeretükkel. Voltam katona, kétszer is. És végiggondoltam, mit jelent parancsra cselekedni. Ám kész volt bennem a döntés, hogy éles lövedékkel semmilyen parancsra sem lőnék emberre. Végül is nem tett próbára a Mindenható.
– Mi lett a sorsa azoknak a beadványoknak és kereseteknek, amelyeket az ügyben tett?
– Három kérdésben éltem panasszal. Az egyik a megveretésem volt, a másik a zászló megszentségtelenítése, a harmadik pedig a gyülekezési jogom és a szabad véleménynyilvánításom megtagadása. Az első kettőt tanúk hiányában elvetették. Ez nem volt meglepő. A harmadik kérdésben azonban nagyon is voltak tanúk és dokumentációk. Három nappal az említett események után a Mária utcai Jézus Szíve-templomunk előtti téren akart velem interjút készíteni a Hír Tv és a lengyel Tv Polska. Először a kerületi közterület-felügyelet emberi akarták megakadályozni a felvételt, majd pillanatok alatt kiszálltak a rendőrök, és ők már tettlegesen, a kamerát befogva gátolták meg az
interjút. Nyilvánvalóan törvénysér-tés történt, mert a magyar alkotmány garantálja a szabad véleménynyilvánítást. Utólag értesültem róla, hogy a VIII. kerületi önkormányzat egyik rendelete engedélyhez kötötte a közterületen történő interjúkészítést. Ez a rendelet merőben ellentétes az alapvető emberi jogokkal és az alkotmánnyal, azóta el is törölték. Mégis elgondoltató, hogy az SZDSZ-es Csécsei Béla polgármester vezetésével s természetesen a szabadság nevében, egyszerűen fölülírták az alkotmányt. Miféle liberalizmus ez?
– Föladta a harcot?
– Dehogyis! Pótmagánváddal éltem. És lássunk csodát! Három és fél év után, most, 2010. április 30-án megtartották az első tárgyalást, de az is mindössze pár percig tartott. Kiderült, hogy ügyrendi hiba történt, a nyomozó ügyészség rossz fórumra küldte az anyagomat, a Pesti Központi Bírósághoz a Fővárosi Bíróság helyett. Nem vennék rá mérget, hogy ez a véletlen műve.
– Mit szóltak az ügyéhez az egyházi elöljárói?
- Rögtön a 2006-os októberi esemény után a rendi elöljáróm írásban fejezte ki szolidaritását velem, és ezt a levelet eljuttatta az MTI-hez.
– Annak az októberi napnak van más pap áldozata is.
– Arról nem tudok, hogy velük is nyíltan szolidaritást vállaltak volna elöljáróik. Ellenben az utca népe, az egyszerű emberek annál inkább kimutatják együttérzésüket, még most is, sok év távlatából. Kezet szorítanak velem, a taxis nem engedi, hogy kifizessem a számlát, de nem engedi egy virágárus házaspár sem, „leverték már azt magán”. Fura lehet, amit mondok, de átéltem a megvert és megalázott ember méltóságát.
– Adott valami nevet annak, ami 2006. október 23-án történt?
– Igen, ez nemzetgyalázás volt. Minden részletében. Ördögi módon fordították a rendőrséget saját népe felé, én magam pedig úgy érzem, hogy személyemben tízmillió magyart löktek a földre, és rugdostak meg. Ez a nemzet becsületén ejtett seb a mai napig nem gyógyult be. Keresem az igazságot, ’56 és 2006 igazságát. Ehhez törvényes vizsgálat szükséges, és meg kell nevezni a felelősöket.
– Megnevezés. Ennyi elegendő lenne?
– Igen. Az igazság hatalma nagy dolog. Nagyobb, mint bárki gondolná. A jezsuita rend az utóbbi negyven évben kettős küldetés jegyében tevékenykedik. Miközben szolgálja a hitet, védi a társadalmi igazságosságot. Két kézzel, Jézus szeretetével, igazi szolgálattal. Én is ebben az ügyben fáradok.
– Ön szerint milyen szerepet játszott a 2006-os rendőrterror a mostani választások végeredményében?
– Alapvető szerepet. A 2006. október 23. a rendszerváltás óta eltelt húsz esztendő krónikájának egyik legérzékenyebb, ha nem a legérzékenyebb pontja lett. Fordulópont és vízválasztó. Megalázta a társadalmat, szétzúzta az emberek méltóságát. Most, a választásokon a magyar polgárok egyebek közt ettől a megalázottságuktól akartak megszabadulni.
– Elfogadná azt a tételt, amely szerint Gergényi Péter, Budapest akkori rendőrfőkapitánya törvény szerint járt el minden, október 23-i döntésében és parancsában? Azaz nincs mit vizsgálni vele kapcsolatosan…
– Nem! Ez olyan, mintha újra megvernének, megaláznának. Az ilyen szavak fojtják meg a reményt, az igazság reményét.
– Mi bővebbet tud még mondani arról az emberről, akit nemrég temetett, s akit a 2006-os események első halálos áldozatának tekint?
– Nem mondhatok semmit. A család külön kérte, hogy nevükkel ne említsem őket. Félnek, hogy ismét áldozattá válnak, s nem tudják megvédeni magukat. Én pedig a 2006 emlékét megsértő kijelentés ellenére is bizakodom, hogy valóban eljött egy új, országépítő időszak, és ebben mindannyiunknak részt kell venni. Ha nem kényszerít a múlt megvédésére bármiféle hamisság, akkor azonnal és feltétlenül épülni és építeni, gyógyulni és gyógyítani akarok.
Sinkovics Ferenc
Kapcsolódó:Rövidhírek
"Meghalt Móczár István volt válogatott öttusázó, a Balczó, Török, Móna legendás aranycsapat örökös tartaléka."
http://olevendula.multiply.com/journal/item/1300/1300
