Ahol a világon egyedülálló módon emlékeznek a magyarokra:
2014. december 21., 20:00, frissítve: 21:19 , szerző: Bárány Krisztián'via Blog this'
Az 1914. december 11-i döntő limanowai győzelem századik évfordulója kapcsán Maciej Górnyval, a Lengyel Tudományos Akadémia Tadeusz Manteuffel Történelemtudományi Intézetének munkatársával beszélgettünk az első világháború és a két nemzet kapcsolatáról. Írásunkban a Kis-Lengyelországot 1914 decemberében megmentő hős magyar huszárokra is emlékezünk.
Bárány Krisztián
– A magyar és a lengyel nemzet az évszázadok során sokszor bizonyította, hogy a híres lengyel–magyar barátság mennyire fontos a két népnek. Az első világháborút vizsgálva az Ön számára melyik az a legfontosabb példa, amely bizonyítja ezt?
– Az első világháború modern jellege alaposan megváltoztatta egy fegyveres konfliktus megítélését. Az osztrák–magyar hadsereg tömeges sorozásai, beteges félelme a kémkedéstől nehézkessé tette a civilek számára a katonák nemzetiségének meghatározását. Tulajdonképpen tanácsos volt inkább nem is érdeklődni, elkerülve ezzel a lehetséges megtorlást. Összességében nem a hadsereg nemzeti hovatartozása jelentette a régió lakossága számára a legnagyobb problémát, hanem az, hogy a térség néhány része a harcok első három éve alatt akár hat megszállást is át kellett éljen. Így a magyarok által lengyel földön vívott harcok talán jobban megmaradtak a magyar köztudatban, mint a lengyelben. Néhányuk azonban nagyon fontos a lengyel közösségek számára is. Limanowa és leginkább Przemysl egész biztosan a közös lengyel–magyar emlékezet részei, habár a lengyel oldalon ez inkább helyi jellegű. Ezek emlékhely funkciója a Monarchiában erősen függött a korabeli sajtó által keltett visszhangtól és a háborús propagandában betöltött szerepüktől egyaránt. Ha konkrét példákról beszélünk, a limanowai csata, a lucki áttörés, vagy éppen Przemysl erődjének kitartó védelme volt jelentős száz esztendővel ezelőtt. Amikor a magyar háborús erőfeszítések lengyel emlékezetben való megítéléséről beszélünk, nagyon fontos észben tartani a frontvonal regionális különlegességét. A magyarok Galíciában vívott harcaira a lengyelek úgy tekintettek, mint amelyeket a közös anyaországból, az Osztrák–Magyar Monarchiából érkezett védők vívtak. Azonban ugyanezek az egységek a Lengyel Kongresszusban vagy Wolhyniában idegen katonai erőt képviseltek. Ez szintén érvényes Kelet-Galícia visszafoglalt területeire, amelyek kevesebb, mint egy évig (1914–1915) orosz megszállás alatt álltak. Itt a magyarok már kevésbé tettek szert jó hírnévre, mert a civil emlékezet szerint erőszakos és pusztító erőt képviseltek.
– Az első világháború modern jellege alaposan megváltoztatta egy fegyveres konfliktus megítélését. Az osztrák–magyar hadsereg tömeges sorozásai, beteges félelme a kémkedéstől nehézkessé tette a civilek számára a katonák nemzetiségének meghatározását. Tulajdonképpen tanácsos volt inkább nem is érdeklődni, elkerülve ezzel a lehetséges megtorlást. Összességében nem a hadsereg nemzeti hovatartozása jelentette a régió lakossága számára a legnagyobb problémát, hanem az, hogy a térség néhány része a harcok első három éve alatt akár hat megszállást is át kellett éljen. Így a magyarok által lengyel földön vívott harcok talán jobban megmaradtak a magyar köztudatban, mint a lengyelben. Néhányuk azonban nagyon fontos a lengyel közösségek számára is. Limanowa és leginkább Przemysl egész biztosan a közös lengyel–magyar emlékezet részei, habár a lengyel oldalon ez inkább helyi jellegű. Ezek emlékhely funkciója a Monarchiában erősen függött a korabeli sajtó által keltett visszhangtól és a háborús propagandában betöltött szerepüktől egyaránt. Ha konkrét példákról beszélünk, a limanowai csata, a lucki áttörés, vagy éppen Przemysl erődjének kitartó védelme volt jelentős száz esztendővel ezelőtt. Amikor a magyar háborús erőfeszítések lengyel emlékezetben való megítéléséről beszélünk, nagyon fontos észben tartani a frontvonal regionális különlegességét. A magyarok Galíciában vívott harcaira a lengyelek úgy tekintettek, mint amelyeket a közös anyaországból, az Osztrák–Magyar Monarchiából érkezett védők vívtak. Azonban ugyanezek az egységek a Lengyel Kongresszusban vagy Wolhyniában idegen katonai erőt képviseltek. Ez szintén érvényes Kelet-Galícia visszafoglalt területeire, amelyek kevesebb, mint egy évig (1914–1915) orosz megszállás alatt álltak. Itt a magyarok már kevésbé tettek szert jó hírnévre, mert a civil emlékezet szerint erőszakos és pusztító erőt képviseltek.
| Így emlékeztek Limanowában a 100. évfordulón |
Kevés hely van a világon, ahol a magyarokat olyan tisztelet övezi, mint Lengyelországban. Gondolhatta az a turista, aki december 11 és 14-e között az egykori galíciai városban járt. S valóban igaza is van. A helyiek a Honvédelmi Minisztériummal közös szervezésben négynapos ünnepségsorozattal emlékeztek meg a magyarok hőstettéről. Muhr Ottmár unokája, akivel a SZEMbeszédben már mi is beszélgettünk, szerényen és büszkén vált az esemény egyik főszereplőjévé. Jelenléte és Muhr Ottmár élő tisztelete azt a távolinak tűnő száz esztendőt pillanatok alatt el is repítette. A dél-lengyelországi városban százszámra lobogtak a magyar zászlók, hirdetve az ősök bátorságát, akik életük árán is megvédték Kis-Lengyelországot és magát Limanowát is az orosz pusztítástól. Többször elhangzott, ha a Monarchia csapatai, élükön a 9-es közös huszárezred parancsnokával, Muhr Ottmárral megfutottak volna, akkor Krakkóig meg sem álltak volna a muszkák. A soproni huszárok és bajtársaik – köztük például a fehérvári, szombathelyi katonákkal – ma is a szabadság és a nemzeti függetlenség szimbólumai. A jabloineci sírkert számomra szent hely. Reményeim szerint Muhr Ottmárék győzelme minél szélesebb körben terjed majd el hazánkban is és száz esztendő elmúltával a centenáriumihoz hasonló módon hajtanak főt a magyar hősöknek.
A magyar huszár, aki megmentette Lengyelországot című korábbi SZEMbeszéd poszt itt olvasható.
|
– Számomra Muhr Ottmár hőstette és a limanowai csata rendkívül fontos téma lett, mióta behatóbban megismertem a történetet. A családot is felkutattam, kíváncsi voltam a leszármazottak emlékeire, véleményére. Ez egy jelentős csatája az első világháborúnak, mégsem ismerik annyian nálunk, mint kellene. Lengyelországban mennyire él ennek a csatának kultusza, tudnak erről a gyerekek, tanítják az iskolában?
– A limanowai csata nem az iskolai tanterv része. KövetkezésképpenMuhr Ottmár hősi halála elsősorban az első világháború szakemberei számára és a limanowai lakosok előtt ismert. Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a lengyel földön zajlott nagy csaták közül egyik sem szerves része a nemzeti emlékezetnek, ideértve a véres német–orosz ütközetet Przasnysznál, vagy akár a hatalmas lódzi csatát is. Általánosságban véve elmondhatjuk, hogy az első világháború lényegében hiányzik a kollektív emlékezetből, kivéve a helyi megemlékezéseket. Már a két világháború között állították, hogy az első világháborút beárnyékolták az 1918–1920-as határháborúk azzal, hogy a lengyel–szovjet háború volt a legerőteljesebb szimbóluma az új állam életerejének. Aztán a második világháború katasztrófája ezeket a konfliktusokat még mélyebbre ásta. Nyilvánvalóan a kommunista politikatörténet sem növelte az első világháború jelképes pozícióját, ahogyan 1989 sem. Tudva a fentieket, inkább a przemysli ostromra mutatnék rá, mint a közös emlékezet lehetséges pontjára. A limanowai csata tisztán katonai narratívájával szemben Przemysl története tökéletesen dokumentált az ostromlott városban ragadt magyar katonák és lengyel civilek együttélése szempontjából. Ezáltal megismerhetjük a csata minden metszetét, mely által könnyebben megértjük a mai fegyveres konfliktusok természetét is.
– A limanowai csata nem az iskolai tanterv része. KövetkezésképpenMuhr Ottmár hősi halála elsősorban az első világháború szakemberei számára és a limanowai lakosok előtt ismert. Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a lengyel földön zajlott nagy csaták közül egyik sem szerves része a nemzeti emlékezetnek, ideértve a véres német–orosz ütközetet Przasnysznál, vagy akár a hatalmas lódzi csatát is. Általánosságban véve elmondhatjuk, hogy az első világháború lényegében hiányzik a kollektív emlékezetből, kivéve a helyi megemlékezéseket. Már a két világháború között állították, hogy az első világháborút beárnyékolták az 1918–1920-as határháborúk azzal, hogy a lengyel–szovjet háború volt a legerőteljesebb szimbóluma az új állam életerejének. Aztán a második világháború katasztrófája ezeket a konfliktusokat még mélyebbre ásta. Nyilvánvalóan a kommunista politikatörténet sem növelte az első világháború jelképes pozícióját, ahogyan 1989 sem. Tudva a fentieket, inkább a przemysli ostromra mutatnék rá, mint a közös emlékezet lehetséges pontjára. A limanowai csata tisztán katonai narratívájával szemben Przemysl története tökéletesen dokumentált az ostromlott városban ragadt magyar katonák és lengyel civilek együttélése szempontjából. Ezáltal megismerhetjük a csata minden metszetét, mely által könnyebben megértjük a mai fegyveres konfliktusok természetét is.
– Jártam Varsóban a Hadtörténeti Múzeumban, ahol megtekintettem az új első világháborús kiállítást. Egy kurátor vezetett körbe, s megemlítette, hogy a két nemzet egy múzeumvonatot fog elindítani a jövőben, mely hosszú utat jár majd be. Ön szerint ez az ötlet miért lehet jó kezdeményezés?
– A háborús turizmus noha Nyugat-Európában fejlett, Keleten úgy tűnik, a politikai, gazdasági és kulturális akadályok miatt szenved hátrányt. Vannak jó ötletek az érdeklődés felkeltésére vonatkozólag, melyeket általában szívesen is fogadnak ezeken a területeken, legyen ez akár egy nosztalgiavonat, új kiállítások, vagy speciális idegenforgalmi útvonalak.
– A háborús turizmus noha Nyugat-Európában fejlett, Keleten úgy tűnik, a politikai, gazdasági és kulturális akadályok miatt szenved hátrányt. Vannak jó ötletek az érdeklődés felkeltésére vonatkozólag, melyeket általában szívesen is fogadnak ezeken a területeken, legyen ez akár egy nosztalgiavonat, új kiállítások, vagy speciális idegenforgalmi útvonalak.
– Kíváncsi volnék még arra is, hogy a korszakból Ön szerint a lengyelek mit köszönhetnek a magyaroknak, illetve fordítva, a magyarok a lengyeleknek?
– Általánosságban nem gondolom, hogy a hála olyan erény lenne, amelyen nemzetközi kapcsolatoknak kellene alapulniuk. A közös élmény noha meghatároz több perspektívát, de úgy tűnik, sokkal fontosabb általa megérteni a másik fél hozzáállását és emlékeit. Véleményem szerint szükséges gazdagítani a kétoldalú kereteket – a mi esetünkben a lengyel–magyar testvériséget – arra gondolva, hogy a háború tényleg egy több nemzetet érintő jelenség. Jó példát adnak erre a galíciai háborús temetők, amelyekben osztrák, magyar, német és orosz elesett katonák egyaránt nyugszanak. A jövőre nézve az első világháború tekintetében határozottan túl kell tekinteni a nemzeti megosztottságon.
– Általánosságban nem gondolom, hogy a hála olyan erény lenne, amelyen nemzetközi kapcsolatoknak kellene alapulniuk. A közös élmény noha meghatároz több perspektívát, de úgy tűnik, sokkal fontosabb általa megérteni a másik fél hozzáállását és emlékeit. Véleményem szerint szükséges gazdagítani a kétoldalú kereteket – a mi esetünkben a lengyel–magyar testvériséget – arra gondolva, hogy a háború tényleg egy több nemzetet érintő jelenség. Jó példát adnak erre a galíciai háborús temetők, amelyekben osztrák, magyar, német és orosz elesett katonák egyaránt nyugszanak. A jövőre nézve az első világháború tekintetében határozottan túl kell tekinteni a nemzeti megosztottságon.
– Milyen hozadéka lehet a jövőre nézve a közös emlékezetnek?
– A múlt háborús hőstetteinek tanulságait nem szabad alábecsülni. Bár az osztrák–magyar háborús propaganda beszélt Muhr hőstetteiről, más Habsburg tiszteket pedig kigúnyolta Jaroslav Hasek és Karl Kraus, az emberi áldozatok megérdemlik a figyelmet és emlékezést. Például ebből az álláspontból a következő lehetne a kérdés: Muhr és a többi katona halála valóban szükséges volt-e az osztrák–magyar harci célokhoz? Néhány történész úgy véli, a harc eme része nem volt fontos stratégiai szempontból: az orosz döntést a visszavonulást illetően már előtte meghozták, az orosz ellátási vonalak veszélyeztetése miatt. Hasonló kérdést kellene feltenni Kusmanek hadnagy makacs támadási kísérleteiről Przemyslben, melyek habár sokba kerültek, de hasznot nem hoztak. A nagy háború közép-kelet-európai történetének van egy személyes megközelítésű haszna is. Több mint egy évtizede már, hogy Hanák Péter példát állított azzal, hogy elemezte az osztrák–magyar hadsereg cenzúrája által elkobzott katonai és polgári leveleket. Ezek a beszámolók személyes tragédiákról, mindennapi bánatról és háborús nehézségekről közelebb visznek minket ahhoz, hogy megértsük, mit is jelentett a háború azoknak, akik otthon maradtak, a fronton voltak, vagy épp fogságba kerültek.
– A múlt háborús hőstetteinek tanulságait nem szabad alábecsülni. Bár az osztrák–magyar háborús propaganda beszélt Muhr hőstetteiről, más Habsburg tiszteket pedig kigúnyolta Jaroslav Hasek és Karl Kraus, az emberi áldozatok megérdemlik a figyelmet és emlékezést. Például ebből az álláspontból a következő lehetne a kérdés: Muhr és a többi katona halála valóban szükséges volt-e az osztrák–magyar harci célokhoz? Néhány történész úgy véli, a harc eme része nem volt fontos stratégiai szempontból: az orosz döntést a visszavonulást illetően már előtte meghozták, az orosz ellátási vonalak veszélyeztetése miatt. Hasonló kérdést kellene feltenni Kusmanek hadnagy makacs támadási kísérleteiről Przemyslben, melyek habár sokba kerültek, de hasznot nem hoztak. A nagy háború közép-kelet-európai történetének van egy személyes megközelítésű haszna is. Több mint egy évtizede már, hogy Hanák Péter példát állított azzal, hogy elemezte az osztrák–magyar hadsereg cenzúrája által elkobzott katonai és polgári leveleket. Ezek a beszámolók személyes tragédiákról, mindennapi bánatról és háborús nehézségekről közelebb visznek minket ahhoz, hogy megértsük, mit is jelentett a háború azoknak, akik otthon maradtak, a fronton voltak, vagy épp fogságba kerültek.
A SZEMbeszéd korábbi posztjai itt olvashatók.
