MNO.hu: Kiskirályok és csicskák az egészségügyben

Kiskirályok és csicskák az egészségügyben

Meg kell találni azokat az ösztönzőket, amelyek a becslések szerint ötezer, külföldön dolgozó magyar orvos egy részét hazacsábítják. Ha csak ezren visszajönnének, az itthon élő, változásért küzdőkkel együtt alkothatnák azt a „kritikus tömeget”, amely képes a változás katalizátoraként hatni – állítja az MNO-nak a neve elhallgatását kérő orvos. A különböző részterületek párbeszédéről úgy szólt: a feudális, anyagi érdekeltség mentén szerveződő rendszer miatt a diszciplínák közötti valódi együttműködés korlátozott, a paraszolvencia pedig arra ösztönzi az orvost, hogy kompetenciáját túllépje. A magyar egészségügyi rendszer problémaköre szinte csak és kizárólag a jövedelmi viszonyok mentén kerül szóba. Holott immár felmérések is bizonyítják: a jövedelmek egyenlőtlen eloszlásárt, a teljes rendszert megfertőző hálapénzért, az orvosok elvándorlásáért, a feszült kollegiális viszonyokért és ezen keresztül a betegek gyógyulásáért felelős tényezők romlásáért egészen a Kádár-korszakig visszanyúló feudális működési struktúra tehető felelőssé. Interjúsorozatunk ezt a még kellően ki nem tárgyalt, ám annál kártékonyabb rizikófaktort veszi kiindulópontnak.

 – Viszont igazságtalan lenne elhallgatni, hogy az orvosok és az egészségügyi rendszer dolgozói nagyon kemény munkát végeznek.

 Kerüljük el az általánosítást…
– A kórházak a szükséges létszám alatt dolgoznak, humán erőforrás tekintetében a minimumfeltételeket nem teljesítik. A hiányhoz képest, anyagiak híján, meglepően kevés, alig néhány állást hirdetnek meg. A helyzetet az egészségügyi személyzet kénytelen felvállalni részben állásuk, munkahelyük féltése miatt, részben a nagyobb paraszolvencia reményében. Kevesebb orvosra több beteg jut. Több beteg többet ad. Mindez természetesen a minőség rovására megy. Egészségügyi adminisztrátori állás – amely komoly hozzáértést, szakképzettséget igénylő szakma – talán nem is létezik, így pénzügyi fedezete sincs, a munkakörükbe nem tartozó adminisztrációt az orvosok, ápolók pluszmunkaként végzik, lényegében „ingyen”. Ez hatalmas teher, ráadásul a szakmai munkától veszi el az időt.

– Azt mondta, hogy a fiatalok nem jutnak szakmai fejlődéi lehetőségekhez. Néha kipattannak botrányok, amelyeknek a főszereplői „kezdő” orvosok. Mik azok az eszközök, amelyek a fejlődést akadályozhatják?
– Az egyik a tudás féltése. Ha csak én tudok alkalmazni egy speciális technikát, akkor monopolhelyzetem van, annak minden anyagi következményével. A másik, hogy nincs már meg az a szellem, hogy az idősebb kollégák tanítanak. Nincs idejük rá, kikopnak, s azt is meg kellene nézni, hogy ennek mi a pontos folyamata. Az USA-ban a rezidenseknek a képzés ideje alatt naponta előadásokra járnak, mentoruk van, rendszeres ellenőrzéssel dolgoznak. Magyarországon voltam olyan vezető intézményi osztályon, ahol éveken át soha semmilyen szakmai megbeszélés sem volt. Nincsen sem ön-, sem az osztályon belüli képzés, mert ez nem hoz pénzt, vagy nincsen rá idő, vagy ami a legrosszabb: a vezető szakmai tudásának a szintje alacsony és igénytelen. Ez alapvető probléma.

– Egy külföldre szakadt orvos azt mondta: kint jó bizalmi-szakmai légkörben, teamben dolgozik, s nem tapaszalt olyat, hogy amikor a főorvos úr megjelenik, azonnal a szőnyeg alá kell bújni. Igaz lehet ez a mi viszonyainkra, bólogatni kell a professzor úrnak? Tényleg ilyen tekintélyelvűség uralkodik?
– Abszolút így van. Az Egyesült Államokban egy kezdő orvos azt mondja az intézetvezető professzornak, igaz, a legnagyobb tisztelettel, hogy „Hello, Charlie”. Itthon professzor urazni kell, igaz, ez egy kicsit oldódni látszik. De mindez helytől függő, nagyon merevek a viszonyok. Megfigyelhető, hogy a vizit „sleppel” történik. Pedig ma már nincsen értelme annak, hogy kis túlzással, de „harmincan” vannak egy viziten, ahol a professzor úr mindig elsőként lép be az ajtón. A tekintélyt nem a cím, a rang, a „slepp”, hanem a tudás kell, hogy adja. Kint elvárják, sőt kötelező, hogy a fiatalnak kérdései, ötletei legyenek, hogy képes legyen tisztelettel folytatott okos szakmai vitára. Itthon ha valaki kérdez, az tiszteletlen, kellemetlen akadékoskodó. Még ma is vannak szép számmal itthon olyan konferenciák, ahol az előadások végén nem lehet kérdéseket feltenni – ez külföldön elképzelhetetlen.

– Hosszú pályafutása alatt, gondolom, kellő tapasztalatokra tett szert. Nem az Ön dolga megmondani, hogy mit kellene kezdeni ezzel a hatalmas alrendszerrel, de mégis: hogyan lehetne eltakarítani ezt a még, úgy tűnik, eléggé ki sem beszélt problématömeget?
– Olyan nyílt pályázatokra van szükség, amelyekre felhívják a külföldön lévők figyelmét is, mert noha alacsonyabb itthon a fizetés, a család és a kultúra miatt mégis visszajönnének. A kormány feladata, hogy minél több orvost visszahozzon. Meg kell találni a csábító ösztönzőket. Nagyon jó dolog, hogy az alapkutatásban részt vevő kutatóknak többféle, hazatérést támogató ösztöndíjuk is van, utalok itt például a Lendület programra. Ugyanakkor a klinikusoknak, a gyakorló orvosoknak semmilyen pályázati lehetőségük nincsen. A rezidensek itthon tartására van pályázat, de pont fordítva kellene, hogy legyen: menjenek el, tanuljanak a világ legjobb kórházaiban, majd hozzák haza a tudást, s húzzunk ebből hasznot! Tehát azt kell támogatni, hogy ezek a képzett orvosok visszajöjjenek Magyarországra. De ne azért hozzák vissza őket, hogy itthon „a főnök nagydoktoriján dolgozzanak”, hanem megfelelő állásba kerülve a tudásuk a betegellátásban hasznosuljon. Becslések szerint mintegy ötezer magyar orvos dolgozik külföldön, köztük sokan, akik a legambiciózusabbak, legmotiváltabbak, sokan, akik a szakma „krémjébe” tartoznak. Őket kellene hazahozni, a közülük megfelelőket szigorúan ellenőrzött nyílt pályáztatással vezetőnek kinevezni! Ha csak ezren visszajönnének, az itthon élő, változásért küzdőkkel együtt alkothatnák azt a „kritikus tömeget”, amely képes a változás katalizátoraként hatni. Tudomásom szerint semmiféle komoly pályázati, vagy egyéb ösztönző rendszer nincsen arra, hogy a külföldet megjárt orvosok – hangsúlyozni kell: megfelelő beosztásba – visszajöjjenek. És csak halkan jegyzem meg, ez a feudális vezetésnek,  attól tartok, nem is érdeke, de örülnék, ha nem lenne igazam.

– Dolgozott Németországban, az Egyesült Államokban. Milyen volt a kinti munka, s ehhez képest milyen újra itthon?
– Kint a tudás volt a meghatározó, s azt meg is lehetett szerezni. Egy hajóban evező partnerként kezeltek. Az információ rendelkezésre állt, a könyvtár a kurrens szakmai folyóiratokkal elektronikusan, 24 órában, otthonról is elérhető volt, s az ember nap mint nap belebotlott valami újba. Itthon ezzel szemben tele vagyunk adminisztrációval, s a tudás forrásainak elérhetősége is korlátozott.

– Milyenek az emberi, kollegiális viszonyok azonos, illetve a hierarchia különböző szintjei között? Az alul lévők – feltételezem – nem jutnak olyan mértékű hálapénzhez, mint a magasabb szinteken dolgozók. Van ebből feszültség?
– A pénz kérdése miatt nyilván van feszültség. De nem csak az anyagiakat kell nézni. Külföldön azt tapasztaltam, hogy az ellátás különböző szegmensei között partneri párbeszéd folyt. Fontos, hogy nem szintek, hanem szegmensek vannak, hiszen az ápolás, a speciális műszerek működtetése, a bonyolult vizsgálati metodikák beállítása, alkalmazása, a szövettani metszetek készítése is mind nagy tudást, tapasztalatot igénylő tudomány. Persze megvolt az alá-fölé rendeltségi viszony, ha arra volt szükség, de a célja az ellátórendszer optimális szervezése, a szegmensek összehangolása, működtetése. S megvolt a tudás is. Sajnos itthon tapasztaltam olyat többször is, hogy a vezető orvos a szakdolgozót „csicskaként” emlegette, ami alapvető hiba. Ilyen viszonylatban nem lehet dolgozni. A csapatmunkát is tanulni kell, itthon erre még csak próbálkozások vannak. Kevés a kommunikáció, a megbeszélés. Igaz, idő sincs rá, helyette adminisztrálunk vég nélkül, sokszor értelmetlenül. Harminc éve még voltak röntgenvizitek, klinikopatológiai megbeszélések, mára ezek a kórházak, klinikák többségében kikoptak. A feudális, anyagi érdekeltség mentén szerveződő rendszer miatt a diszciplínák közötti valódi együttműködés korlátozott, a paraszolvencia pedig arra ösztönzi az orvost, hogy túllépje a kompetenciáját.

– Talán az sem tesz jót a munkának, a közérzetnek, hogy a „csicska” érzi, hogy őt annak tartják. Ez a személyközi kommunikációban pillanatok alatt átjön.
– Ez nagyon káros. Olyan tapasztalatom is van – szerencsére ez talán már egyre ritkábban fordul elő –, hogy ma Magyarországon ebédlőben orvos és asszisztens, orvos és nővér nem feltétlenül ül le egy asztalhoz. Az osztályos megbeszéléseken csak az orvosok vannak jelen, még a főnővér sem. Ami érhetetlen és elfogadhatatlan. Ebben mindkét fél hibás, nem lehet ilyen szeparáltan dolgozni. Az orvosok egy része – megalapozatlanul – úgy érzi, hogy ők a társadalom kiválasztottjai, az ápolóknak pedig kisebbségi érzetük van, és hiányzik belőlük a szakmai tudatosság, a jó értelemben vett büszkeség. Én kezdő orvosként emlékszem olyan nővérre a magyar egészségügyben, aki tanácsot adott az orvosoknak, felhívta a figyelmüket a fontos kérdésekre, s a professzor is – akire szigorúan rászólt, ha két beteg vizsgálata között nem mosott kezet – kikérte a véleményét. Ez is minőség-ellenőrzés, de ma szinte elképzelhetetlen.

– A rezidensek egy másfajta rendszert hirdetnek, illetve igen nagy nyomást képesek kifejteni. Van bennük olyan potenciál, hogy akár már középtávon is jelentős változásokat indukáljanak?
– Ez a remény, viszont a rezidensekkel az a probléma, hogy nem tudnak hazajönni. Ha pedig itthon maradnak, akkor egy feudális rendszerben szocializálódnak. Alulról a régi rendszerbe nőnek bele, kényszerűen a részévé válnak, és nem fognak tudni változtatni rajta. Aki kint dolgozott, másfajta mentalitásba, demokratikus légkörbe szocializálódott. Ahol neki szabad, sőt elvárt, hogy véleménye legyen, mert az nem vet rá jó fényt, ha nincsen kérdése az előadás végén. Itthon éppen az ellenkezője az elvárás. A külföldet megjárt orvos nyelveket beszél, tudja használni az internetet, megtalálja a fontos szakmai cikkeket. Ha egy ilyen készségekkel bíró orvos olyan emberhez kerül beosztásba, aki nem rendelkezik ezekkel az ismeretekkel, az már önmagában feszültséget szül. Az egyik mindenképpen menni fog. Vajon melyik?

– S akkor még nem is beszéltünk a 900 ezer versus 150 ezer forint kérdéséről.
– Így van, de nagyon vigyázni kell arra is, hogy ne álljon elő generációs feszültség. Hiszen elképzelhető az is, hogy valaki évekig dolgozott külföldön, de semmilyen többlettudással nem bír, amikor hazajön. És itthon is vannak külföldön soha nem dolgozott kiváló orvosok. Fontos kérdés az is, hogy a hazai egészségügyben nincsen megfelelően működő minőségbiztosítási rendszer. Egy Svédországban dolgozó orvos mondja, hogy az ő patológiai véleményét, metszeteit időnként egy független orvosi  bizottság ellenőrzi. Ha valami nem stimmel, akkor nem megbüntetik, de figyelmeztetik a hibára. Ennek az állandó minőségi kontrollnak a tudta erős ösztönzőerőt jelent a minőségi munkára. Ilyen jellegű szakmai, jóindulatúan támogató, segítő minőségi kontroll itthon egyelőre nincsen. Az egészségügyi ellátás ma már csak jól szervezett rendszerben lehetséges, egy szétesett, feudálisan szerveződő, nem tudásalapú, hanem személyi, politikai érdekek irányította rendszerben a briliáns tudású és képességű emberek sem tudnak kiteljesedni, sőt tönkremennek, vagy elmennek.

Olyan orvosgeneráció nőtt föl az elmúlt években, amelyik nem fogadja el az egészségügyi rendszer eltorzult dominanciaviszonyait – minderről Papp Magor beszél interjúsorozatunk harmadik részében. A Magyar Rezidensszövetség elnökével az elvándorló orvosok okozta veszteség mellett a bennük rejlő nyereségről is szót ejtettünk. Köztudott: a hazai gyógyítás világára rákos daganatként nőtt rá a paraszolvencia rendszere. Ennek felelőseit hol kell(ene) keresni? Az egyik lehetséges választ következő interjúnkban olvashatja. Egészségügy: csak kiválasztottaknak? – kattintson a sorozat első részéért.

Címkék

Szócska Miklós, egészségügy, Papp Magor, rezidensszövetség, rezidensek, egészségügyi államtitkárság, egészségügyi béremelés

Kuruc.info 2006. 880 milliárdot menekített Indonéziába a kormány?

Publicisztika :: 2006-09-04. 16:48

http://kuruc.info/r/7/5528/

Ezt hogymagyarázom ki...

Gyurcsány Ferenc, és más magyar nagyvállalkozók csaknem 900 milliárd (!!!) forint értékű befeketetésről állapodtak meg tavaly Indonéziában. A példátlan mértékű megaberuházás fedezete nem tisztázott, mint ahogy az sem, miért hallgatott mélyen a hazai sajtó a rendszerváltás utáni legnagyobb magyar tőkekihelyezésről?
 
Még 2005-ben történt, hogy a tornyosuló államadósság és a közben elmaradó kifizetések kapcsán az ellenzék először tette föl a kérdést:  hol a pénz?  A Gyurcsány kormány azóta sem tud elszámolni nagyjából 900-1000 milliárd forinttal. Erről  számos elemzés is napvilágot látott már azóta, a legátfogóbbal talán a Heti Válasz hasábjain találkoztam. Azóta már túl vagyunk egy választáson, és egy megszorító csomag bejelentésén. A csomag  költségvetésében  további 500 milliárd forint bukkan föl, melyről Veres János pénzügyminiszter  egyszerűen nem hajlandó elárulni, hogy mire kívánják költeni. Ilyet csak nyílt diktatúrában enged meg magának egy politikus, de hát mi már csak egy ilyen országban élünk.

Jelentem alássan, 900 milliárd forint megvan. Igaz, nem Magyarországon, hanem a világ egy távoli sarkában, Indonéziában. A közlemények szerint magyar befektetők pénzéről van szó, ám ha jobban megnézzük, az eset körülményei felettébb érdekesek. Az összeg nagysága, a körülötte folyó titkolózás, mellébeszélés, valamint önmagában az, hogy Indonéziáról van szó már gyanússá teszik az ügyet. Nagyon valószínű, hogy az adófizetők pénzének elsikkasztása folyt és talán most is folyik. De lássuk miről is van szó:
 
 
Egy cikk a Jakarta Post-ból

  Egy rendkívül érdekes múlt évi tudósításra akadt 2006 márciusában egy barátom Indonézia egyik legnagyobb napilapjában Jakarta Post-ban. Elküldte nekem azzal, hogy fordítsam le a tartalmát, de fogalma sem volt, hogy   mibe nyúlt. A cikk arról számol be, hogy magyar befektetők 2005 júliusában 4 milliárd dollárt, azaz 2006 áprilisi árfolyamon számolva 880 milliárd forintot fektetnek be Dél-Szumátrában, és egy erről szóló előzetes megállapodást írtak alá az Indonéz kormánnyal. Az aláíráskor a magyar befektetők képviselőin kívül jelen voltak még Gyurcsány Ferenc és Kóka János. A hírt ugyanezzel az összeggel közli le Indonézia másik nagy napilapja, a Kompas is, csak ők bahasa (indonéz) nyelven.
 
Még mielőtt bárki azt gondolná, hogy a "milliárd" szó elírás, közlöm, hogy minden forrás kivétel nélkül ugyanezt az összeget említi, ráadásul az eredeti cikkben szó van milliókról is, tehát kizárt az elírás. Az anyanyelvi hír is úgy szól, hogy "Hongaria Tanam 4 Miliar Dollar AS di Indonesia", márpedig a bahasa nyelvben a milliót "juta"-nak mondják.

  A Jakarta Post tudósítója írja, hogy miközben a Gyurcsánnyal való találkozásra kíséri az indonéz elnököt, Dél-Szumátra kormányzója, a következőképpen tájékozatja a Jakarta Post munkatársát:

"Ez a 4 milliárd dollár befektetés óriási áttörés a számunkra. Szokásos esetben a központi kormányzat dönt térségünk minden jelentős gazdasági tevékenységét illetően. Most azonban egyedül határozzuk meg a dolgokat."

Ha 4 millióról lett volna szó akkor nem megy ki egy rakás magyar befektető, kormánytagok meg aztán pláne nem, és azt semmiképp nem nevezte volna a kormányzó "áttörésnek". Egyébként  ugyanabban a cikkben említést tesznek milliókról is, amikor arról tájékoztatnak, hogy amúgy a magyar kormány 25 millió dolláros  "soft loan-t" (kedvezményes kamatozású kölcsönt) adott autópálya építésre az Indonéz államnak. Gyurcsány miniszterelnök ezen felül informatikai termékeket és szolgáltatásokat ajánlott fel, valamint katonai felszerelést. Ez utóbbira még visszatérek.

A cikk konkrétan is megemlíti, hogy a magyar befektetők egy 20 milliárd tonna kapacitású új bányát nyitnak, amire egy 4000 MegaWattos (ez nagyjából ötszöröse a Gyöngyösvisontán található Mátrai erőműnek) széntüzelésű erőművet építenek a térségben, és kiépítik a hozzá tartozó vasútvonalakat is.
Ez egy minimum 1 milliárdos projekt, ami 4 millió dollárból aligha lehetséges. Az összeg fennmaradó 3 milliárd USD-s részéről a cikkben nem tesznek említést.

Mi történhetett?

A honvedelem.hu - ról (pontosabban az Új Honvédségi Szemle c. lapból) megtudhatjuk, hogy a legtöbbet a magyarok a Kárpát-Balkán régióban fektettek be:
 
  "Ezek közül Horvátországba irányult a legnagyobb mennyiségben magyar tőke, közel 1 milliárd dollár értékben, amivel szomszédunkban a negyedik legnagyobb befektetők vagyunk. A sort Szlovákia követi 785 millió dollárral, ami ott a hatodik helyre „elég”, majd Macedóniában a Matáv 620 millió dolláros befektetésével az első, Bulgáriában 466 millió dollárral kilencedik, végül Romániában 347 milliós beruházással tizenkettedik hazánk."

Amint az látszik a régióban az összes befektetés nem éri el a 4 milliárd dollárt. Kicsi az esélye, hogy valakiknek hirtelen több pénze legyen mint a magyar érdekszféra összes eddigi befektetése együttvéve, és mindannyian egyszerre tolongjanak azért, hogy pont Indonéziában fektethessenek be. Márpedig én hiszek az ottani sajtónak a 4 milliárdot illetően. Ha pedig valóban tiszta az ügy, miért titkolóznak? Miért hallgatott róla magyar média? Hiszen egy ekkora befektetéssel bizonyítani lehetett volna még a választások előtt, hogy a pannon puma bizony tényleg ugrik! Ha a saját pénzük lett volna, minden kétséget kizáróan így is tettek volna.

Van még jó néhány gyanús részlet az ügyben. 2005 elején Gyurcsányék nagylelkűen átutaltak 4 millió dollárt az indonéz kormánynak, azzal a címkével, hogy a cunami áldozatainak szánják. (sajnos erről nem találtam linket a neten, az információ az írott sajtóból származik.) Emlékezetes, hogy szinte ezzel egyidőben az erdélyi árvízkárosultaknak egyetlen árva fillért sem adott a szocialista kormány. 2005 július végén aztán ismét beállítanak Indonéziába immáron 4 milliárd dollár befektetés ígéretével és 25 millió dollár kedvezményes kölcsönnel, melyről az a hivatalos közlemény, hogy autópálya építésre adják.
 
 A 4 millió cunamis dollár mögött inkább gazdasági számítást látok, az is lehet, hogy az összegből egy árva egy árva centet sem láttak a cunami áldozatai. A 25 millió USD (5.5 milliárd forint) pedig nevetségesen kevés ahhoz, hogy autópályát építsenek belőle. 3 km-nél hosszabbra ebből az összegből egészen egyszerűen nem futja. Mi lehetett az összeg valódi rendeltetése?

Valamilyen befektetés egyébként valóban lehetett. Az erőmű része legalábbis. De honnan származott a rá való pénz? És mi van a fennmaradó legkevesebb 3 milliárd dollárral?

Befektetés?!

 Már önmagában az is feltűnő, hogy a televíziós és rádiós hírekben egy szó sem hangzott el a kormány és az üzletemberek indonéziai útjáról. Ha ez valóban egy befektetés lett volna, akkor a hallgatás  felettébb különös, hisz egy ekkora összegű tőkekihelyezés már nemzetközi  viszonylatban is jelentősnek számít. Tekintve, hogy az ehhez képest törpe összeggel támogatott vakcina ügyben szinte naponta tájékoztatgattak egy időben, ha ez tényleg csak befektetés lett volna, folyton azt hallhattuk volna a médiából, hogy milyen ügyesek ezek a Gyurcsányék.  Ezzel szemben itt csak elhallgatással találkozunk, és egymásnak ellentmondó számokkal.

A magyarorszag.hu 2005. júli 27-i hírcsomagjában ezt olvashatjuk:

"Kóka János értékelte a Vietnamban, Szingapúrban és Indonéziában tett magyar látogatás külgazdasági eredményeit. Elmondta, összességében 200 milliárd forint értékű projektekről sikerült megállapodást kötni"

Nagyon jó lenne tudni, hogy akkor most ki hazudik? Az indonéz kormánytisztviselők, és az ország két legnagyobb újságja, vagy Kóka János? Mert ugye nem mindegy, hogy összességében 200 milliárd, vagy 880 milliárd csak Indonéziában. A cikkből legalább kiderült, hogy a magyar befektetők szám szerint 18-an voltak.
 
Ezen kívül mindössze egyetlen helyen, az fn.hu-n tesznek említést az ügyről, ott viszont egy még ennél is kisebb összeg szerepel. Mindössze 350 millió dollár (77 milliárd forint) 4 milliárd helyett.
A számok itt már kezdenek zavarossá válni. Ha Kóka János azt mondta, hogy 200 milliárd forint volt, akkor mi az a 77 milliárd forint? Vagy 200 millió dollárt akart mondani? Várhatóan majd ezzel fognak magyarázkodni. Elfelejtették, mint Medgyessy Péter a balatoni luxusnyaralóját.
 
Az fn.hu cikkében felmerül Diagon Kft. neve. A cég ügyvezetője az a Kern József, aki Kollányi Gáborral együtt többségi tulajdonosai a Hospinvest Rt-nek, mely Körmenden és Kiskunhalason azokat a kórházakat működteti, melyeket közül a körmendit sikerült csak privatizálniuk maguknak, a kiskunhalasi eladását végül 2001-ben Mikola István meghiúsította. A vagy.hu-n találtam egy írást, melyből kiderül, hogy "Kern remek kapcsolatokat ápol szocialista politikusokkal, legutóbb tagja volt annak az üzletemberekből álló csoportnak, amely Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt kísérte el délkelet-ázsiai útjára." A cikk írója többet erről az útról nem tesz említést, ellenben ugyanott egy másik cikkből azért képet kaphatunk arról, hogy ki is ez a Kern József.

A végül napvilágot látott  hírek a dolgot mindenhol befektetésként tálalják. Indonéziát ismerve ezt felettébb furcsállom.  Ismeretes, hogy az országban fegyveres bandák garázdálkodnak és  szeparatista  mozgalmak robbantgatnak. 8 éve még mindennaposak voltak a pogromok a Kínaiakkal szemben, és az iszlámizmus egyre nagyobb teret hódít arrafelé. Szumátra északi részét jelenleg is az iszlámisták uralják.
  Indonézia mind politikai, vallási, de közbiztonsági és katonapolitikai szempontból is zűrös és instabil helynek számít a világban. Azokról a cégekről, melyek egy ilyen országban kívánnak befektetni, joggal feltételezhető, hogy nem egészen legális gazdasági elképzeléseik vannak, vagy hogy a vezetőik félnótásak.
  
Indonézia a környéken közismert agresszornak is számít, lásd pl. Kelet-Timor és Nyugat-Pápua esetét. Az ország saját, soha véget nem érő polgárháborújában pedig csak az jelentett az embereknek egy lélegzetvételnyi békét, amikor a cunami után a felek tűzszünetet tartottak egy rövid időre. Hát ennek az országnak kínált katonai felszerelést Gyurcsány Ferenc a Jakarta Post tudósítása szerint.


Elviekben, és papíron Indonéziában a magyar befektetők pénze van, de inkább úgy néz ki, hogy Gyurcsányék strómanok segítségével megszabadították az államkasszát közel 900 milliárd forinttól.
  Ki lehet-e egyáltalán magyarázni a fentieket? Kétlem. Gyurcsányék soha nem fognak tudni számot adni arról, hogy ki és miért fektet be egy ekkora ilyen összeget egy totálisan zűrös országban, főleg, amikor annak a pénznek itthon is ezerszer meg lenne a helye. És nem utolsó sorban pontosan ez az az összeg, amivel nem tudnak azóta sem elszámolni. Amikor megkérdik tőlük, hogy hol a pénz, akkor vagy nem válaszolnak, vagy a legtöbb ami kitelik tőlük, az a cinikus hanta. Gondolok itt az olyan és hasonló válaszokra, amit Gyurcsány mondott Orbán Viktornak a pénzt kereső kérdésére, miszerint "a pénz az autópályákban, a vidékfejlesztésben, az egészségügyben, a nyugdíjakban van..."
 
Egyébként állampénzek befektetési célzatú magánfelhasználására máskor is volt már példa. Emlékezzünk pl. az úgynevezett "bankbotrányra", amikor az Állami Autópálya Kezelő Rt.-ből kiemelt
16 milliárd forintból akarták valakik (akik sosem lettek felelősségre vonva, de még csak megnevezve sem) felvásárolni a Pannonplast részvényeit. A későbbi vizsgálóbizottság által kiadott jelentéstervezet pontosan megmutatja, hogy milyen kifinomult módszerekkel dogoztak a szocialisták.

Amíg elfogadható magyarázatot és tételes kimutatást nem kapunk a fentiekről, addig gyanú alatt áll a szocialisták miniszterelnöke, Kóka János, és minden stróman, aki érintett az kérdésben.
Vagy megvárjuk, míg ez is elévül, mint a Nomentana ügy?

A fentiekből kiindulva érdemes még újragondolni bizonyos dolgokat. Pl., hogy mi motiválta Gyurcsányékat 2006 május végén, hogy elengedjék Irak 38 milliárd forintnyi államadósságát, ami majdnem kiteszi Debrecen egész éves költségvetését, mikor már mindenki előtt világos volt, hogy milyen helyzetbe hozták az ország büdzséjét. Hová lett továbbá a repülőtér elkótyavetyélésért kapott közel 500 milliárd forint 2005 decembere óta? Annyit tudunk, hogy nem az államadósság törlesztésére fordították. Csak nem az is valami "befektetésre" ment el? És mi volna ha Gyurcsány még pókerezni is szeretne?


Az ebben a cikkben olvasható információk 2006 tavaszán már megjárták a Fideszt, a Magyar Nemzetet, majd a választások után a HírTV-t is, s bár a dolog szerény véleményem szerint egyértelmű, mégsem kapott nyilvánosságot. A média részéről ez érthető, hiszen az oknyomozó újságírást a médiatörvény teljesen ellehetetlenítette. A Fidesz prominensei részéről azonban nem világos, hogy annak ellenére, hogy már a 2006-os országgyűlési választások előtt el lett juttatva hozzájuk az anyag, miért nem kezdtek vele semmit sem. 2006 nyarán végül elértem, hogy egy Fideszes parlamenti képviselő ősszel, amikor már mindenki jelen van és a média is figyel, interpellálni akart az ügyben. A média és a politika csak ennyire volt képes eddig. Közben azonban valamilyen áttételes módon az alapinformáció eljutott a Jobbik Magyarországért Mozgalom vezetőségéhez, akik augusztus 24-én kiadtak egy közleményt a témában. Ha már így alakult, nem titkolózom tovább.

Források:

Az eredeti Jakarta Post cikk másolata az Investment Indonesia Online-on:
http://www.bkpm.go.id/bkpm/news.php?mode=baca&info_id=1440 

Ez a cikk forrásként a Reuterst említi meg, de a Reutersnél hiába kerestem:
http://www.xpatloop.com/news.php?id=6976 

Indonézia Kuala Lumpuri (Malajzia) nagykövetségénél is olvashatunk róla:
http://www.kbrikl.org.my/economy/news.html 

Az eredeti hír másolata más hírekkel egybegyűjtve:
http://www.kjridubai.ae/berita%20juli.htm

z fn.hu-n nem stimmel az összeg, viszont felmerül az egyik cég neve, a Diagon Kft-jé, melynek nem csak a tevékenységi köre de a gazdagodása is úgymond érdekes.
http://www.fn.hu/index.php?id=5&cid=103325
 
Egy szemfüles magyar bloggernek már akkor szemet szúrt a dolog, csak azt nem értem, hogy miért nem küldte el az infót valamelyik újságnak, vagy ellenzéki pártnak. Vagy ő is úgy járt, mint én?
http://pocakos.blogspot.com/2005/07/ngy-millird-us-dollr.html

A magyarorszag.hu hírcsomagjába rejtve Kóka 200 milliárdról nyilatkozik:
http://www.magyarorszag.hu/hirek/gazdasag/szovivoi20050727.html

Nibiru

(nibiru.hu)

Kapcsolódó cikkünk:

• Jobbik: Gyurcsány milliárdos biznisze Szumátrán?

Vérszerződés

Vérszerződés

Nov 19, '08 11:08 AM for everyone

8. évfolyam 46. szám, 2008.11.13

Köszönet illeti érte Anyuscht.

"Heves István, a tisztiorvosi hivatal projektmenedzsere lapunknak nyilatkozva nagy eredményként értékelte, hogy 48 millió forintért eladták a veszteséges céget" - olvasható a Népszabadság 2006. március 28-i számában. A "nagy eredmény" a tisztiorvosi hivatal 14 kémiai és 16 mikrobiológiai laboratóriumból álló hálózatának magánosítása. Az ÁNTSZ Laboratórium Kft. már az átvétel évében 1,6 milliárd forintos árbevételt ért el, nem csoda tehát, hogy a privatizációtól eredetileg egymilliárd forintot várhatott az eladó - ám végül csak soványka 48 millió forint folyt be, az is úgy, hogy a harmada szakértői díjként korábban már "kifolyt" a tisztiorvosi hivataltól.

A jutányos ár könnyen érthető lesz, ha megismerkedünk a történet szereplőivel. Heves István projektmenedzser a HospInvest egyik mai tulajdonosa. Őt Bujdosó László akkori országos tisztifőorvos szerződtette szakértőként a laborhálózat privatizálására. Érdemes megjegyezni a neveket, mindkettő szerepel majd a HospInvest legutóbbi egri ügyleténél is.

A magánvállalkozók anno arra figyeltek fel, hogy a laboratóriumoknál az utóbbi évtizedben technológiai váltás következett be; olcsóbbak lettek a nagy teljesítményű laborberendezések. Nem volt már értelme minden kisebb-nagyobb városban külön hatósági labort fenntartani, ehelyett elég beszedni a mintákat, és egy nagy központban elvégezni a műveleteket. Ettől persze még nem kellett volna az államnak kiszállnia, a tisztiorvos javaslatára a kormány mégis így döntött. Jó pénzért szakértőket szerződtetett, akik megmondták a "tutit", vagyis hogy a laboratóriumokat kft.-be kell szervezni, a köztisztviselők jelentős részét elbocsátani, majd az egészet eladni - saját üzleti köreiknek.

Eleinte a laborok - a szigorú feltételek miatt - a kutyának sem kellettek. Aztán egy jogszabályváltozásnak köszönhetően már a vállalkozó diktált. Az egyetlen jelentkező nem vállalta a kirúgott köztisztviselők végkielégítésének kifizetését, és két részletben csak 48 millió forintot volt hajlandó fizetni. Az állam már a laborhálózat tulajdonában levő - áron alul - eladott eszközökön is bukott, és akkor a cég értékéről még nem is beszéltünk. Ugyancsak az államnak kellett a 750 dolgozó közül első körben elküldött háromszáz alkalmazott végkielégítését kifizetnie. Erre újabb 224 millió közforintot szántak, és akkor még mindig nem értünk az állami kiadások végére.



A projektmenedzser Heves István tehát sikerként könyvelte el az ügyletet - és erre volt is oka. Sikerült ugyanis meggyőznie felesége családtagját, Hampó Eleonórát, hogy vegye meg az állami kft.-t. Persze nem egyedül, hanem egy üzlettárssal, akit azon a napon, amikor bejegyezték a laborcég tulajdonosváltását, már le is cserélt Heves régi üzlettársa, a jelenlegi HospInvest-alvezér, Deák Gábor. Ha jobban utánanézünk az ügyletnek, az is kiderül, hogy az állam még 48 millió forintot sem kaszszírozott. A cégbírósági iratok szerint a tisztiorvosi hivatal még 2006-ban, vagyis a privatizáció évében 60 millió forint hitelt nyújtott a magáncégnek. A Heti Válasz szerette volna megtudni, milyen jogszabályok alapján adhatnak állami hatóságok magánvállalkozásoknak hitelt, de kérdésünkre lapzártánkig nem válaszolt a tisztiorvosi hivatal. (Igaz, a kölcsön valójában nem is kölcsön volt, hiszen később a teljes összegét elengedte a tisztiorvosi hivatal, amit aztán a mérlegbe rendkívüli bevételként könyvelt el a vállalkozás.)

Ezzel még mindig nem ért véget a történet. Heves István nem ingyen - vagyis nem a családtagnak juttatott cégért cserébe - dolgozott a tisztiorvosi hivatalnak. A laborprivatizáció megszervezéséért két vállalkozáson keresztül nettó 18 millió forint tanácsadási díjat utalt ki neki a hivatal. Hogy Heves vagy további tulajdonostársai is osztoztak-e a szakértői pénzeken, nem tudható. Mindenesetre mindkét "szakértő" vállalkozás nevét megtalálhatjuk ma a HospInvest tulajdonosi listáján is. A történet egyébként is bővelkedik a rejtélyekben; az egészségügyi hatósággal kötött privatizációs szerződést - üzleti titokra hivatkozva - az új tulajdonos még a cégbíróság kérésére sem adta ki. Az viszont bizonyos, hogy az ügylet létrejöttekor a háttérben már ott volt a "nagy csapat"; a laborcég leányvállalatainak székhelye a HospInvest budapesti, Megyeri úti irodaházában található, s itt működik a fővárosi laboratórium is. A laborcéggel közös irányítású Hotel Yacht Club Kft.-ben pedig "együtt vitorlázott" a jelenlegi Hosp Invest több tulajdonosa: Kollányi Gábor vezér, a labort privatizáló Deák Gábor családja, valamint az egykori projektmenedzser Heves István.


Köztudomású, hogy a HospInvest az MSZP-s többségű Heves megyei közgyűlés és a kormány segítségével megszerezte az egri kórházat. Noha több mint hatszáz olyan dolgozó volt, aki nem írta alá a céggel a munkaszerződést, a tisztiorvosi hivatal mégis kiállította a működési engedélyt.

Mintha a korábbi, laboros történetbe csöppentünk volna bele. Régi ismerősök találkoztak: a döntés itt is, ott is Bujdosó László kezében volt. Csak éppen Bujdosó azóta családi okokra hivatkozva otthagyta az országos hivatalt, és visszatért Veszprémbe, a regio nális tisztiorvosi székbe. S miután az Egerben területileg illetékes tisztiorvos többször is visszadobta hiánypótlásra a HospInvest engedélykérelmét, az irat egyszer csak Bujdosó veszprémi asztalán landolt. Ő pedig megadta az engedélyt, s a HospInvest bevehette Egert. Igaz, Kosztura László, a HospInvest regionális igazgatója azóta folyamatosan cáfolni kényszerül az orvoshiány miatti betegpanaszokat. Koszturának aligha lehetnek ideológiai vitái a privatizációt keresztülnyomó Heves megyei MSZP-frakcióval, mivel személyében a hatvani önkormányzat egészségügyi bizottságának szocialista elnökét is tisztelhetjük.

---

Pesti: "A HospInvest fideszes cég volt"

A lapunk birtokában levő, Bujdosó László-féle tisztiorvosi engedély szerint a HospInvest - jobb híján - Egertől akár több száz kilométerre működő egészségügyi alvállalkozókkal szerződött, miután a kórházvédők nem voltak hajlandók munkába állni.
Az ügy pikantériája, hogy egy olyan cég is szerepel a HospInvest egri alvállalkozóinak listáján, melynek orvosigazgatóját, Kabella Pétert a minap Pesti Imre, a Fidesz egészségpolitikusa javasolta a XI. kerület egészségügyi szolgálatának élére. Pesti jelöltje korábban rövid ideig egy, a jelenlegi HospInvest-tulajdonosok által birtokolt cégnél is dolgozott. A XI. kerületi Fidesz frakcióülésén ennek kapcsán izgalmas szócsata alakult ki, Pesti ugyanis ezt nem tartotta kizáró oknak. A frakciótagok szerint az országgyűlési képviselő egyenesen úgy fogalmazott, hogy "2004-ben a HospInvest nagyon erős Fidesz-támogatásban részesült, a helyzet 2006 után vált tarthatatlanná". Pesti több tanú szerint azt mondta: nem lehet valakit azért támadni, mert egy cég két évvel később olyan útra tért, amely elfogadhatatlan a számunkra.
A történtekre másként emlékszik Pesti Imre és a frakció tagjai. Pesti azt állítja, hogy ő sosem mondta, hogy 2004-ig a HospInvest fideszes támogatást élvezett volna, és azt sem, hogy 2006-tól vált szocialista kötődésűvé. A frakció tagjai szerint viszont Pesti egyértelműen azt kérte tőlük, ne mossák össze a 2004-es, fideszes céget egy olyan HospInvesttel, akit maga is a piac szélére igyekszik szorítani. Szerintük Pesti úgy fogalmazott: ne képzeljék róla, hogy "felköp a levegőbe és alááll", vagyis olyan jelöltet hoz ide, aki valóban kötődik a HospInvesthez.

Élő Anita, itthon@hetivalasz.hu

Kapcsolódó:
http://adatbazis.k-monitor.hu/adatbazis/cimkek/mikola-istvan