Kánya Kálmán életrajza

Köszönet érte Katicabog -nak

Kereken 140 éve, 1869. november 7-én, Sopronban született Kánya Kálmán, követ, külügyminiszter, a magyar diplomáciatörténet talán legsikeresebb alakja. Eredeti neve Cania volt, mely név nagy valószínűséggel az egykori soproni építkezések olasz mestereire, építészeire utal, őket tisztelhette felmenőiben a római katolikus vallású, megrögzött agglegény Kánya.

 

Gyerekkorától diplomáciai pályára készült. Már 1895-ben, azaz 26 évesen megkezdi diplomáciai működését Fiuméban. Ettől kezdve pályája meredeken emelkedik: 1904-ben Konstantinápolyban konzul, majd 1905-től egészen 1913-ig a Császári és Királyi Külügyminisztériumban szolgál. Ez alatt több magas kitüntetésben részesül, s dicséretére legyen mondva, nem alaptalanul. 1913-tól a háború végéig a Monarchia mexikói rendkívüli nagykövete. E hosszú háborús periódus alatt, takarékos életmódjának köszönhetően, jelentős vagyonra tesz szert, mely vagyon élete vége felé, a szovjet front ideérkezésekor nyomtalanul eltűnik, ahogy Kánya Kálmán élete is véget ér. De erről, később.

 

A Monarchia szétesése után oroszlánrésze van a felálló magyar külügyminisztérium és külszolgálat megteremtésében, amit szürke eminenciásként, a mindenkori külügyminiszter állandó helyetteseként visz végbe. 1925-ben Berlinbe nevezik ki Magyarország követének. Már ekkor felemeli figyelmeztető szavát, hogy Németország rossz irányba halad. Posztját 1933-ig megtartja. 1933. február 4-től 1938. november 28-ig külügyminiszter a Gömbös-, Darányi-, és az Imrédy-kormányban. Működésének eredményességét mutatja a Berlin-Róma tengely semlegesítésére hivatott úgynevezett horizontális-tengely gondolatának felvetése, s nem rajta múlik, hogy ez nem sikerül. Legjelentősebb eredményei: az 1938-as müncheni egyezménynek a magyar-csehszlovák területi vita megoldására irányuló záradéka, a Bled-i egyezmény a Kis-antant államokkal, a Révkomáromban zajló csehszlovák-magyar tárgyalások, illetve az első bécsi döntés. A sors fintora, hogy nem sokkal a felvidéki bevonulás után, igaz német nyomásra, Imrédy úgy dönt: Kányának távoznia kellett posztjáról, amit kifelé megromlott egészségi állapotával indokolnak.

 

Dolgos és sikeres élete során szinte valamennyi korabeli rendet és kitüntetést megkapott, Horthy Miklós 1935-ben örökös felsőházi taggá nevezte ki. Az életben mégis magányos volt. Szálkás, csipkelődő, szellemi kvalitásaiból is adódó fölényes stílusa magányossá tette. Barátja nem volt, csak beosztottja, akikkel lekezelően bánt. Még tárgyalópartnereivel is. Jellemző eset: amikor Joachim von Ribbentroppal tárgyalva, a hatalma csúcsán álló birodalmi külügyminiszter Magyarország, egy számukra barátságtalan lépés oka iránt érdeklődött, Kánya így válaszolt: „Ne törje a fejét. Úgy se fogja megérteni”.

 

Élete vége felé egészsége egyre romlott. Súlyos vesebaj gyötörte, mint egykor Gömbös Gyulát. Még hivatali idejében, sokszor órákig görcsökben fetrengett a dolgozószobában felállított kanapén, majd a görcsök elmúltával visszaült íróasztalához, s dolgozott tovább. Idővel kórházi ápolásra szorult, ami a front közeledtével egyre nehezebbé vált. A nyilas hatalomátvétel után letartóztatták, Sopronkőhidára került, ahonnan már csak meghalni engedték haza. Budapest ostromát a Budán lévő Szikla-kórházában vészelte át, ott is halt meg, a Budai vár eleste után 1945. február 28-án. A szovjet megszállást lényegében nem élte meg. Eltűnt a magyar közélet egéről, melyet sokáig üstökösként világított be, ahogy eltűnt az élete során összegyűjtött – sokak szerint mesés – vagyona is. Sírja, nyughelye ismeretlen.

 

Én ennek ellenére kérek mindenkit, ne feledje a magyar külpolitika egykor meghatározó egyéniségét, Kánya Kálmánt, s időnként gyújtson gyertyát lelki üdvéért.

 

Dobai Miklós