Blogarchívum

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: josefrohac. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: josefrohac. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. február 12., csütörtök

Aranykéz utcai robbantás: le voltak fizetve a rendőrök?

Aranykéz utcai robbantás: le voltak fizetve a rendőrök?:
2015. február 12., csütörtök
'via Blog this'
Le volt fizetve minden rendőr; ha úgy dolgoznak ahogy kell, másképp alakult volna a nyomozás – mondta egy tanú a négy halálos áldozatot követelő, másfél évtizeddel ezelőtti Aranykéz utcai robbantással kapcsolatban Portik Tamás és Jozef Rohác ellen folyó büntetőperben a Fővárosi Törvényszéken csütörtökön.
K. Gy. tanú – aki állítása szerint az 1990-es évek második felében Portik Tamásnak dolgozott, a pénzét kezelte – a tárgyaláson zárt láncú videorendszer segítségével tett vallomást, és eltorzították az arcát. Egyebek mellett azt mondta Portik Tamásnak: nem kevés pénzt fizettek a rendőröknek, hogy a biztonsági kamerák felvételei ne kerüljenek ki. A vádlott erre azt válaszolta, hogy a tanú hülyeségeket beszél, és felszólította, hogy nevezze meg azokat, akik a fizetési listán voltak.
A tanú említette S. I.-t, C. F.-et és a vádbeli időszak egyik legismertebb nyomozóját, D. P.-t is, akinek állítása szerint többször is vitt pénzt egy pasaréti lakásba.
Az 1998-as robbantással kapcsolatban a tanú azt mondta: D. körberohangált a helyszínen és leszereltette, elvitette a kamerákat anélkül, hogy mindezt szabályosan lepapírozta volna. Amikor pedig őt bevitték a rendőrségre, majd kiengedték, Portik Tamás már várta, és tudta, milyen vallomást tett a rendőrségen – közölte K. Gy.
A tanú szerint az Aranykéz utcai nyomozást szándékosan félrevitték például az orosz szál bedobásával.
K. Gy. azt is mondta, hogy az 1990-es években havi 150 ezer forintot kapott Portik Tamástól a szolgálataiért.

Boros József Károly lehetett a célpont

A bűnüldöző hatóságok szerint az Aranykéz utcai robbantás célpontja az olajügyek koronatanújaként számon tartott – Boros Tamásként ismert – Boros József Károly lehetett, akinek a rendőrségen tett, több alvilági alakra terhelő információkat tartalmazó videovallomása akkoriban már széles körben ismertté vált. A merénylet másik három áldozata és a húsz sérült vétlen járókelő volt.
A tanú szerint Boros Tamásnak nem volt jó híre a városban: azt beszélték, nem korrekt az üzletben, nagyon sok a haragosa. Nem is mászkált egyedül, általában „két kigyúrt macival jött” – fogalmazott.
Portik Tamás a vádbeli időszakban sokszorosította és a környezetében osztogatta az általa köcsögnek nevezett Boros Tamás rendőrségi vallomásáról készült videofelvételt, és arról beszélt, mi minden hangzott el ott és mi lesz ennek a vége – állította a tanú. „Általában ha te valakit leköcsögöztél, elég hamar meghalt a szerencsétlen” – tette hozzá a vádlottnak címezve.
A tanú megemlítette: Portik Tamás egyik embere azt tanácsolta neki a robbantás időszakában, hogy ne menjen a belvárosba, az egyik ügyvéd ismerős pedig azt mondta: nincs tanú, nincs ügy.
Portik Tamás szemenszedett hazugságnak titulálta mindazt, amit a tanú elmondott.
K. Gy. nem vállalta a szembesítést a tárgyaláson szintén zárt láncú videorendszeren meghallgatott másik tanúval, Zs. I.-vel, aki korábban szintén Portik Tamás környezetéhez tartozott, és K. Gy. szerint állandóan Jozef Roháccsal lógott. A tanú arra hivatkozva nem vállalta a szembesítést, hogy fél, egy másik ügyben ugyanis terhelő vallomást tett Zs. I.-re.

Ötvenmillió a robbantásért?

Zs. I. elmondta, hogy 1999-ben meglőtték, azután rendszeresen fegyvert hordott, és két évig egyfolytában golyóálló mellényben járt.
Portik Tamás Zs. I.-nek azt mondta: „Harminc hónapja előzetes letartóztatásban vagyok, nyolc hónapja nem láttam a családomat, zárkatársam rendőr, aki mindent elkövet, hogy nekem rossz legyen. Miért teszed ezt velem?” A tanú erre így felelt: „Engem viszont fejbe lőttek, elvesztettem a családomat, az egész életemet felborítottátok, tíz évig illegalitásban voltam, bujkáltam. Miért lövettél engem fejbe?”
Azzal kapcsolatban, hogy Zs. I. korábban azt mondta: ötvenmillió forintot vitt az Aranykéz utcai robbantásért Jozef Rohácnak, Portik Tamás felszólította Zs. I.-t, hogy esküdjön meg a gyerekei és a felesége életére, hogy igazat mondott. „Esküszöm” – mondta a tanú. „Mocsok!” – reagált Jozef Rohác. „Tökéletesen biztos vagyok benne, hogy te rendelted meg Boros megölését, csak nem robbantásra gondoltál, hanem fegyveres merényletre” – jelentette ki Zs. I.
A tanú hozzátette: most sem lehet nyugodt, hogy nem kap-e golyót a fejébe, de amikor letartóztatták, ügyvédje figyelmeztette, hogy csak úgy szabadulhat a történetből, ha elmondja, amit tud. Beszélt arról is, hogy amikor valakit az ügetőnél sikertelenül próbáltak megölni, Portik Tamás környezetében felmerült, hogy a kórházban már páncélököllel lövik ki.
Zs. I. elkezdett beszélni Portik Tamás olajos ügyeiről, a „vámhalasztásos történetekről” is, de a bíró jelezte, hogy ez most nem az Energol-ügy, erre nincs szükség.

Életfogytiglanra ítélnék a vádlottakat

A Fővárosi Főügyészség Jozef Rohác ellen tettesként, Portik Tamás ellen pedig felbujtóként és megbízóként előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen, sok ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés miatt emelt vádat az Aranykéz utcai robbantás ügyében, és életfogytig tartó szabadságvesztést indítványozott mindkét vádlottnak.
A bíróság szeptemberben döntött arról, hogy a Fenyő-gyilkosság már csaknem befejezett büntetőperével egyesíti az Aranykéz utcai robbantás ügyét, miután Jozef Rohác mindkettőnek a vádlottja. Az ismert médiavállalkozót, a Vico-vállalatcsoport vezetőjét szintén 1998-ban ölték meg, az ügyészség szerint Jozef Rohác Budán, egy forgalmas kereszteződésben a sértett autójához lépett, és közvetlen közelről lelőtte.
A tárgyalás rendjét csütörtökön is géppisztolyos, golyóálló mellényes, maszkos kommandósok vigyázták.

Radnait is meghallgatták
Kedden tanúmeghallgatással folytatódott az Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő-gyilkosság ügyében Jozef Rohác büntetőpere a Fővárosi Törvényszéken. Itt Radnai László elmondta, egy vidéki házban szervezett találkozón – ahova csuklyával a fején vitték – Portik Tamás megemlítette, hogy az Aranykéz utcai robbantás mögött ők állnak.

2014. november 22., szombat

Pesti Srácok.hu - A BRFK nem akarta felderíteni az Aranykéz utcai robbantás ügyét

A BRFK nem akarta felderíteni az Aranykéz utcai robbantás ügyét:

2014. november 20. csütörtök
'via Blog this'





Portik Tamás az Aranykéz utcai robbantás mai tárgyalásán azt állította, hogy nem ő, hanem Pintér Sándor jelenlegi belügyminiszter adott megbízást Boros József Károly meggyilkolására, és szerinte a rendszerváltás óta nem a pártok, hanem a belügyminiszter bűnszervezete irányítja az országot – hangzott el csütörtökön, a Fővárosi Törvényszéken, az Aranykéz utcai robbantás perén. Az is kiderült, valaki a rendőrségen évekkel ezelőtt eltüntette a négy áldozat halálával végződött merénylet legfontosabb bizonyítékait. Megkérdeztük Doszpot Péter “sztárzsarut”, nem látta-e valahol ezeket a bizonyítékokat. Nem fogják elhinni, mit válaszolt…
PÁMER DÁVID – PestiSrácok.hu
Iratismertetéssel, valamint rendőri jelentések felolvasásával folytatódott csütörtökön Portik Tamás és Jozef Rohác egyesített büntetőpere a Fővárosi Törvényszéken. A bíróságon megtekintették azokat a kamerafelvételeket is, melyek rögzítették az 1998-as robbantás előtti és utáni perceket. Ezeken a rendőri jelentések szerint Rohác és Hamala volt látható az Aranykéz utcában és környékén. Olyan képfelvételeket is bemutattak, ami a jelentések szerint igazolta az egyik helyszíni tanúazon vallomását, hogy látott a robbantás után elrohanni egy fehér pólós, vékony testalkatú, kopaszodó férfit, aki a kezében lévő újsággal az izzadt arcát törölte. A felolvasott jelentésben az állt, megállapítható, hogy a tanú a Fogász becenevű, több leszámolásban is érintett szlovák férfit látta. Rohác ehhez annyit fűzött hozzá, hogy akkoriban még nem volt kopasz és nem ő van a felvételeken. Érdekesség, hogy az ismertetett szakértői vélemények szerint a merénylő vagy nem volt tudatában annak, hogy mit tesz, vagy vállalta a kockázatot. Ezt azzal magyarázták, hogy a robbantó a száz méteres sebesülési zónán belül indította el a házilag elkészített robbanószerkezetet, így a detonációban maga is megsérült.
Jozef Rohác ügyvédjével, Fülöp Tamással egyeztet Fotó: Mészáros Péter/PestiSrácok.hu

PORTIK: ORBÁN RENDBEN VAN, PINTÉR VISZONT MAFFIÓZÓ

Cserni János tanácsvezető egyébként még a tárgyalás elején megemlítette, több fontosabb iratanyaggal csak tanúk jelenlétében foglalkozik majd a törvényszék. A bíró példaként említette az Aranykéz utcai áldozat, Boros Tamás legelső vallomását, amit az üzletember 1997. január 23-án tett a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon. A bíró kiemelte, ebben Boros részletesen mesélt az akkori éjszakai élet felépítéséről, valamint az akkori alvilági figuráknak tartott személyekről. Portik ehhez halkan csak annyit szólt hozzá: „Pintér Sándor”. Az egykori Energol-vezér a tárgyaláson többször szót kért, és többek között utalva a PestiSrácok.hu cikkére, kijelentette, hogy amikor kedden arról beszélt, hogy „ennek a rendszernek nem tesz vallomást”, akkor nem a Fideszre gondolt, hiszen Orbán Viktort „kifejezetten kedveli”, “jó embernek tartja”. Mint mondta, neki nem a kormánypárttal, hanem „Pintér Sándor maffiaszerű rendszerével” van baja és annak nem hajlandó vallomást tenni. Szerinte a rendszerváltás óta nem a pártok, hanem „Pintér Sándor bűnszervezete irányítja az országot”. Portik utalt a belügyér Clodo-ügyére is, majd hozzátette, “Pintér kapcsolatban állt a bombagyárossal”. Portik itt arra az 1998-as botrányra utalt, amikor napvilágot látott, hogy a bombagyáros élettársa úgy nyilatkozott, férje együtt vacsorázott Pintérrel.  Az energolos Pintér nyakába varrta azt is, hogy  a Lakatos Csaba ellen elkövetett merénylet után – ahol a helyszínen megjelent a volt főkapitány is -, a később elfogott Tanyi-testvérek ügyét „eltussolták”.
Portik Tamás nem Orbán Viktorra, hanem Pintér Sándorra haragszik. Fotó: MTI/Kovács Tamás

AZ OLAJMAFFIÓZÓ SZERINT A BELÜGYMINISZTER ROBBANTATOTT AZ ARANYKÉZ UTCÁBAN

Portik azt is kijelentette,  úgy tudja, az Aranykéz utcai robbantásra maga Pintér Sándor adott utasítást. A maffiózó a tárgyaláson elmesélte, hogy amikor a TEK őrizetbe vette és elmondták, hogy mivel gyanúsítják, akkor a terrorelhárítóknak azt mondta, hogy „nagyon nagy bajban van Pintér Sándor”, „mert ez az ő ügye”. Az olajos az ügyésznek is “nekiment” és felháborodva azt kérdezte, hogy „hova tűnt annak a tanúnak a vallomása, aki elmondta, hogy Borosra Tanyiék lőttek rá a Moszkva térnél?”Csicsák Zoltán erre úgy reagált, hogy Portikot tanúként fogják meghallgatni, ha annyira biztos benne, hogy kik voltak annál az esetnél a merénylők. Erre az olajos rákontrázott és megkérdezte, hogy az „ügyész úrnak ez kérdés, hogy Tanyiék voltak-e az elkövetők? A vitát a bíró zárta le azzal, hogy “ennek az ügynek a Lakatos Csaba ellen elkövetett gyilkossági kísérlet nem tárgya”.

ELTÜNTETTÉK A LEGFONTOSABB BIZONYÍTÉKOKAT

A tárgyaláson szót ejtettek arról is, hogy amikor 2008-ban újraindították a négy halálos áldozatot követelő gyilkosság nyomozását, több hiányossággal is találkoztak a nyomozati anyagban az ügyben eljáró rendőrök, “amelyek nagyban megnehezítették a nyomozást”. Ennek kapcsán 2009-ben megkeresték az Aranykéz utcai eljárásban korábban nyomozást folytató BRFK életvédelmi alosztályát, akiktől azt a tájékoztatást kapták, hogy az alosztályt korábban vezető Doszpot Péterdolgozószobájában, a szekrény alján találtak több, az Aranykéz utcához kapcsolódó videóanyagot. Ezeken a felvételeken szerepelt például Boros néhány vallomása, illetve a Béke Hotelben megtartott helyszínelés képanyagai. Az NNI illetékesei azonban arra nem kaptak választ, hogyan tűnhetett el két kulcsfontosságú biztonsági kamera felvétel a BRFK-ról. Az egyiken ugyanis a korabeli rendőri jelentések szerint rajta volt jól láthatóan Rohác és Hamala, míg egy másik kamera pont felismerhető pozícióban, szemből rögzítette Jozef Rohácot. 2009-ben még nem, csupán az új eljárásban, idén januárban tett az ügyészség feljelentést bűnpártolás és hivatali visszaélés miatt, ismeretlen tettes ellen. A 2008-2009-es nyomozás során hiányolták azt is, hogy a BRFK miért nem kérte le a helyszínen tartózkodó Lendvai János híváslistáit. Ennek azért lenne most óriási jelentősége, mivel több vallomás is szól arról, hogy a Kacsa becenevű férfi a robbantás után telefonon jelentette Portiknak a sikeres merényletet. Kacsát ezzel meg is gyanúsították, de bizonyítottság hiányában megszüntették ellene az eljárást. A tárgyalás végén az Energol vezér kifogásolta, hogy személyesen Polt Péter fordult a Kúriához a Prisztás-gyilkosság ügyében és megjegyezte, hogy mennyire “ráér” a Kúria, hogy már december 4-én tárgyalja a legfőbb ügyész kifogásait az ítélőtábla hatályon kívül helyező végzésével kapcsolatban.
Doszpot Péter a BRFK “sztárzsaruja” egy 2000. március 22.-i emberölés helyszínén pózol a fotósoknak. Neve mindig előkerül, amikor a megoldatlan robbantási ügyekről van szó. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

DOSZPOT NEM MOND SEMMIT

A tárgyaláson elhangzottakkal, valamint az eltüntetett bizonyítékokkal kapcsolatban megkerestük Doszpot Pétert is, akinek az alosztálya nyomozott a négy halálos áldozatot követelő bűncselekményben. A BRFK életvédelmi alosztályának egykori vezetője nem tudott arról, hogy évek óta fontos bizonyítékok hiányoznak az Aranykéz utcai robbantás aktáiból. Szerinte, ha ez így van, “meg kell azokat keresni”. Az alezredes arra sem tudott válaszolni, hogy mi volt az oka annak, hogy Portik Kacsa becenevű jobbkezének miért nem kérték le az 1998. július 2-i  híváslistáit. Doszpot kérdésünkre hozzátette, Portikot ismeri, vele  életében csak egyszer, de akkor sem magánemberként találkozott.
A per november 25-én tanúk meghallgatásával folytatódik.
Címlapfotó: Mészáros Péter/PestiSrácok.hu
HOZZÁSZÓLÁSOK
46 megjegyzés
Kapcsolódó cikkek:

2014. augusztus 28., csütörtök

A meggyilkolt Seres Zoltán emberei felismerték Jozef Rohácot

A meggyilkolt Seres Zoltán emberei felismerték Jozef Rohácot:


'via Blog this'


A MEGGYILKOLT SERES ZOLTÁN EMBEREI FELISMERTÉK JOZEF ROHÁCOT

Néhány héttel a Seres Zoltán ellen elkövetett 1997-es merényletkísérlet után Seres emberei elkapták a Fenyő-gyilkossággal vádolt, több leszámolásos bűncselekménnyel meggyanúsított Jozef Rohácot – értesült a PestiSrácok.hu alvilági körökből. A szlovák férfi a vállalkozó házánál biciklivel terepszemlézett, de vigyázva, hogy ne bukjon le, zseniálisan álcázta magát. Seres emberei azonban mégis elfogták a tolvajnak hitt látogatót, akiből semmit nem tudtak kiszedni, így elengedték. Nagy hiba volt. Az üzletember környezete akkor döbbent rá, hogy kit hagyott futni, amikor a tíz éven keresztül sikeresen bujkáló bűnözőt 2008-ban Prágában elfogták és Magyarországra szállították…
PÁMER DÁVID – PestiSrácok.hu
Mint azt nemrég megírtuk, idén jogerős ítéletet hozhatnak a Prisztás-gyilkosság ügyében, azonban még mindig sok a homályos folt, egyrészt a bűnsegédlettel vádolt harmadrendű vádlott, Fazekas Ferencnek az emberölésben való részvétele miatt, másrészt az elkövető személyére is több adat állt rendelkezésre. Ugyan az elsőfokú bíróságtanúvallomások és a cellainformációk alapján bizonyítottnak látta, hogy a másodrendű vádlott adta le a halálos lövést, de az is tény, a gyilkosról adott személyleírások egyike sem illik Hatvani Istvánra, az emberöléshez használtfegyvert, biciklit, valamint a használóját szállító gépkocsit pedig nem sikerült előkeríteni. Portálunknak az éjszakai életben járatos informátoraink mind úgy nyilatkoztak, hogy Hatvani fizikális, mentális képességei kizárják, hogy egy ilyen precízen megszervezett likvidálás végrehajtója legyen. Másrészt ezt a bérgyilkosságot egy olyan hidegvérű profi, követhette el, aki már nem először gyilkolt – állították forrásaink. Ugyanakkor a gyilkosság másodrendű vádlottjával kapcsolatban nem elhanyagolható tény, hogy egy 1997-ben készült rendőri jelentésszerint Hatvaninál egy igazoltatás során lőfegyvert és lőszereket foglaltak le, ami igazolhatja, és a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítélete szerint igazolta is Portik emberének fegyverhasználatban való jártasságát. Egy másik, a 90-es évek éjszakai életét jól ismerő forrásunk azt emelte ki, hogy magyar végrehajtóra nem is bíztak volna ilyen„komoly” feladatot (mozgó kerékpárról leadott célzott lövés), hiszen nem mást, mint a budapesti éjszakai élet egyik legbefolyásosabb alakját kellett félresöpörni. Az alvilágban otthonosan mozgó informátoraink biztosak abban, hogy ez a merénylet is Jozef Rohác számlájára írható. 
Közvetlenül a Prisztás-gyilkosság után már képbe került a most bíróság előtt álló, lehetséges elkövetői kör Fotó: Origó.hu
Prisztás Józsefet egy hidegvérű profi gyilkolhatta meg 1996. november elsején. Fotó: Origo.hu

SERES EMBEREI ELKAPTÁK A FOGÁSZT

A PestiSrácok.hu az éjszakai életet jól ismerő forrásból úgy értesült, hogy két-három héttel a Seres Zoltán ellen 1997. június 3-án elkövetett merényletkísérlet után(amivel Rohácot vádolták, a bíróság azonban felmentette és csak robbanóanyaggal való visszaélésért ítélte el) a Fenyő-gyilkosság vádlottja az 1999-ben agyonlőtt vállalkozó Tulipán utcai lakhelyénél járt. Információink szerint Rohác egy újabb, Seres elleni támadás előkészítéséhez terepszemlézhetett. Vélhetően a lévai származású férfinak Seres belső köreiből kellett információkat kapnia, mivel pontosan tudta, hogy a többek által használt Tulipán utcai ház mely részén lakott az 1999-ben meggyilkolt vállalkozó. Rohác a sikertelen merényletből is okulva igyekezett álcázni magát: haját rövidre nyírta, szemüveg volt rajta, felül pedig egy kifordítható dzsekit viselt, amelynek a belső része neon narancs színű volt. Miután a váratlan látogatót észrevették, Rohác villámgyorsan eltűnt, de Seres emberei utána eredtek. Az üldözőkRohácot a közeli piacon, egy sport bicikliről szedték le, amit a háztól nem messze rejtett el. A férfi külsejét addigra megváltoztatta: elhagyta szemüvegét, dzsekijét kifordította, így a narancssárga fele volt kívül, fejére pedig sapkát húzott. ÁmSeres emberei így is felismerték, elfogták, majd kérdőre vonták. Rohác állítólag azt felelte, hogy nem járt Seres házánál, aztán azt, hogy csak eltévedt, véletlenül keveredett oda. Miután nem tudtak többet kiszedni a tolvajnak hitt, akcentussal beszélő látogatóból, végül elengedték, de előtte megfenyegették, ha még egyszer arra jár, „kitörik a nyakát”. Informátorunk esküszik rá, hogy akkor Seres emberei a számukra még ismeretlen, több leszámolásban is érintett Rohácot kapták el, de erre csak akkor döbbentek rá, amikor az Energol Rt. nagykőrösi telephelyét embereivel védő férfit 2009-ben hazahozták Prágából, fényképét pedig meglátták a tévében. Érdekes körülmény még, hogy – a vád szerint – Rohác szintén a megtévesztés céljából Fenyő János lelövése után is egy narancssárga dzsekiben menekült tovább, hogy társai felismerjék, és hogy öltözéke elüssön a gyilkosság perceiben használt kabátjától.

RADICSÉK PÉCSIG KÖVETTÉK A VÁLLALKOZÓT

Nagyon valószínű, hogy Seres ellenségei Rohác fent említett lebukása miatt nem próbálkoztak egy jó ideig újabb merénylet megszervezésével –  mondták el forrásaink. Egészen a 98-as év végéig… A vállalkozó ugyanis 1998 telén Pécsett, a Palatinus Szállóban tárgyalt, ahova információink szerint motorral követte őt Radics Attila és egy ismeretlen társa. Úgy tudjuk, Seres autójától nem messze várakozott a két motoros, ám miután feltűnést keltettek, elhajtottak a helyszínről. Ez a történet, ha igaz, azért is lehet érdekes, mivel a rendőrség a nemrég lezárt nyomozásig éppen azt feltételezte, hogy Portik Tamás megbízásából, a Bíró László vezette motorról – a 2002 januárjában családjával együtt Tárnokról eltűnt –Radics Attila lőtte le Seres Zoltánt és olasz üzlettársát, Sforza Nazzarenot. Ennek fényében az is elképzelhető, hogy az 1999 áprilisi merénylet előtti fél évben többször is próbálkozhattak Seres megölésével. Ezt bizonyíthatja az az értesülésünk is, hogy a Seres által szintén használt Audi A8-as autót is valakik állítólag megbabrálták. Ráadásul az is gyanús volt Seres környezetének, hogyaz üzletember a halála előtt szinte kifordult önmagából. Sokan közülük arra gyanakodtak, hogy a drogokat megvető Seres italába különböző szereket keverhettek, hogy ezzel is előidézzenek egy balesetet.

MEGDŐLNE A PRISZTÁS-GYILKOSSÁG VÁDJA

Az a körülmény egyébként, hogy Rohác egy kerékpárral egy esetleges bűncselekményt készített elő, ugyan még  nem bizonyítja, hogy a Prisztás Józsefet lelövő biciklis is a szlovák bűnöző volt, mindenesetre alapot adhat azoknak a spekulációknak, hogy Prisztás levadászásában Hatvani szerepe pusztán abból állhatott, hogy a helyszínre vitte az emberölés elkövetőjét. Szintén más színben tünteti fel a hírhedt Conti Car Kft. két volt tulajdonosának, Radnai Lászlónak és Csüllög Zsigmondnak is az elmondását, akik eskü alatt vallották, Prisztást nem az első fokon tíz évre ítélt Hatvani István, hanem az Aranykéz utcai robbantással is gyanúsítottRohác lőtte le. Portikék feltételezett végrehajtó embere azonban nemrég a Borsnak adott interjújában tagadta, hogy köze lenne Prisztás megöléséhez, Radnait pedig hiteltelennek nevezte, aki szerinte mindent elkövetett azért, hogy szabaduljon a börtönből. Ha azonban egy pillanatra hitelt adunk annak, hogy nem a Prisztás-gyilkosság másodrendű vádlottja az elkövető, és az ügy koronatanúja, K. Györgyi (akiről egy, az éjszakai életben egykoron igencsak jártas, nagy befolyással bíró bűnöző úgy fogalmazott, hogy maximum mozaikdarabokat rakhatott össze, de teljes ismerete a leszámolásokról nem lehet) „tévedett”, akkor Prisztás-ügyben az egész vád megdől, hiszen hiába sejthető, hogy az Energol-vezér adott utasítást Prisztás József megölésére, ha a gyilkos szerepét nem sikerül száz százalékig tisztázni, Portikot nehéz lesz felbujtóként jogerősen elmeszelni. A Seres-gyilkosság nyomozása is amiatt akadhatott meg, hogy nem találtak elég bizonyítékot a végrehajtókkal szemben.
A Seres-gyilkosságot csak K. Pál, a vállalkozó tolmácsa élte túl. Fotó: Mixonline.hu
A Seres-gyilkosságot csak K. Pál, a vállalkozó tolmácsa élte túl. Fotó: Mixonline.hu

NEM HAGYTÁK VOLNA ÉLETBEN A TOLMÁCSOT

Seres Zoltánt 1999. április 12-én gyilkolták meg egy hétfő délutáni naponTahitótfaluban, a Táncsics utcában. A Kawasaki motorral érkező merénylők nem csak vele, hanem olasz üzlettárásával, Sforza Nazzarenoval is végeztek. Ő órákkal később, a kórházban hunyt el. A kocsi az Ak-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott. A gyilkosságról már többször írtunk, ámnéhány részlet tisztázásra szorul: Serest nem az ukrán testőrei, hanem a Nazzareno kocsijában ülő olasz üzletemberek követték, ám ők sem szándékosan maradtak le. A merénylet profi módon volt megtervezve, mert a lövéseket leadó motorosok éppen ott rejtőztek el egy közeli ösvényben, ahol az általában gyorsan hajtó Seresnek az útviszonyok miatt mindenképpen lassítania kellett. Azt is tényként kezelhetjük már, hogy a gyilkosok biztosan nem szálltak le a motorról és nem ellenőrizték a merénylet eredményét, mert akkor nem hagyták volna életben a hátsó ülésen gubbasztó, sokkot kapó tolmácsot. Úgy tudjuk, az sem igaz, amit Portik a Prisztás-gyilkosság tárgyalásán is megemlített, hogy egy negyedik túlélő, egy nyomozó is ott ült volna a Bentleyben.

AZ OROSZOK RÖGTÖN TUDTÁK KI VOLT A MEGBÍZÓ

A rendőrök sokáig egy helyben toporogtak a gyilkosság nyomozásában, és mint kiderült, a 2012-ben újraindított vizsgálat sem járt eredménnyel, azonban információink szerint Seres embereinek már egy hónappal a kivégzés után elárulta a hazánkban működő orosz maffia egyik vezére, hogy Portik Tamás állt a gyilkosság hátterében.Igaz, arról a külföldi bűnöző nem tett említést, hogy kik hajthatták végre az emberölést.Feltételezhető tehát, hogy a Seressel jó viszonyt ápoló oroszok már rögtön a merénylet után tudtak Portik szerepéről. Emiatt nem is annyira meglepő, amit az egykori olajos élettársának édesanyja, Riskó Judit nyilatkozott a PestiSrácok.hu-nak, hogy éppen a Seres-gyilkosság után, 1999 tavaszán kellett hat hétig bujkálniuk az unokákkal egy XII. kerületi, Portik emberei által őrzött házban, mivel úgy tudták, az oroszok meg akarják ölni az Energol-vezér gyermekeit.
Rohác felnézett Portik Tamásra
Rohác felnézett Portik Tamásra. Fotó: Mészáros Péter/PS

ROHÁCÉK LÁBON LŐTTEK EGY ÜGYVÉDET

Szintén említésre méltó, hogy a Seres-gyilkosság nyomozásának kezdetén még egy olyan teória is felvetődött, hogy Jozef Rohác ült a motoron, ám ezt a verziót később elvetették. Információink szerint egyébként, amikor Zsóvár Imre bemutatta Rohácot az energolosoknak, akkor még valóban csak a telepőrzés miatt akarták alkalmazni a férfit és szlovák bandáját, ám a „telepőr” később elkezdett fecsegni arról, hogy az Ivan Lexa vezette szlovák titkosszolgálat, a SIS képezte ki. Ezután dönthettek úgy a cég vezérei, hogy a telepőrzésnél rizikósabb munkákat bíznak a lévai különítményre. Úgy értesültünk, Rohácék első feladata egy ügyvéd befenyítése volt a 90-es évek közepén, akivel Portik állítólag elszámolási vitába keveredett, ezért Rohácnak és két szlovák társának parancsba adta, hogy látogassák meg a férfit. Rohácék rárontottak az ügyvédre és lábon lőtték, majd sietve távoztak nemcsak a helyszínről, hanem rövid időre az országból is. Informátorunk szerint bármennyire is az egyik legveszélyesebb végrehajtó társaság volt Rohác bandája Magyarországon, tőlük az energolosok egyáltalán nem tartottak. Forrásunk szerint Rohác egyébként is felnézett Portikra, tisztelte az Energol vezérét és meg sem fordult a fejében, hogy megbízója ellen forduljon. Már csak azért sem, mert Portiknak olyan kisugárzása és ellentmondást nem tűrő határozottsága volt, amivel szinte bármit el tudott érni a neki dolgozó embereknél. Arról nem is beszélve, hogy rendesen meg is fizették a szlovákokat. Informátorunk megerősítette azt is, miszerint Rohác többször járt a Portik által fémjelzett Művészinasban, ahol a gyanú szerint több bűncselekmény elkövetéséről, emberi sorsokról döntöttek.
Címlapfotó: Borsonline.hu

2014. július 16., szerda

Megoldódhat a Cinóber-ügy

Megoldódhat a Cinóber-ügy:

2014. július 16., szerda 04:55 , forrás: Magyar Nemzet
'via Blog this'
Portik Tamás energolos üzlettársát, Ferencsik Attilát is azzal gyanúsítja a rendőrség, hogy köze volt Domák Ferenc tizennyolc évvel ezelőtti megöléséhez. A Pestisrácok.hu úgy értesült: a nyomozás adatai szerint a férfi vehette rá a gyilkost, hogy végezzen a Cinóber gúnynéven ismert egykori lányfuttatóval.
Már három gyanúsítottja van a Cinóber néven elhíresült Domák Ferenc ellen 1996. december 18-án elkövetett gyilkosságnak. A Nemzeti Nyomozó Iroda a Pestisrácok.hu értesülései szerint a napokban felbujtóként elkövetett emberölés gyanújával hallgatta ki a Brazil becenevű Ferencsik Attilát, akit egy másik ügy terheltjeként áprilisban helyeztek előzetes letartóztatásba.
Ferencsik a 90-es években lett Portik Tamás üzlettársa az 1994-ben együtt alapított, olajkereskedelemmel foglalkozó Energol Rt.-ben. A lap informátora beszámolt róla, hogy egy védett tanú látta a gyilkosságot. Az áldozat egyik jó ismerőse, aki napi kapcsolatban állt az egykori lányfuttatóval, éppen akkor találkozott a percekkel később kivégzett Cinóberrel, amikor a semmiből felbukkant a más leszámolásos ügyekben is vádlott, illetőleg gyanúsított Jozef Rohác, és közvetlen közelről kétszer fejbe lőtte Domákot.
A tanú emlékezett az általa jól megnézett elkövetőre, így az újraindított nyomozásban azonosítani tudta a szlovák férfit – közölte a lap. A prostituáltakról szóló K2 című filmben is szerepet vállaló, önmagát alakító Cinóber megölése a rendőrség gyanúja szerint Portiknak állhatott érdekében. Az egykori Energol-vezért tavaly nyáron hallgatták ki gyanúsítottként a Domák sérelmére elkövetett gyilkossággal összefüggésben. Cinóber az üzlettársa volt a tizennyolc nappal korábban a saját autójában, az óbudai Ladik utcában fejbe lőtt Prisztás Józsefnek. A vállalkozó kivégzése ügyében folyamatban lévő büntetőperben a Fővárosi Törvényszék idén februárban nem jogerősen tizenegy év fegyházbüntetéssel sújtotta Portikot.
A Domák-gyilkosság körülményeiről a kecskeméti maffiaperben 12 évre elítélt Radnai László is vallomást tett. A bűnbánó maffiózó azt állította, Portik cégtársaival, Drobilich Gáborral és Ferencsikkel közösen döntött Cinóber haláláról. Radnai arról is beszámolt, hogy 2001-ben Ferencsik egy társaságban személyesen árulta el, hogy az ő megbízásukból Rohác lőtte le az egykori lányfuttatót.
Ferencsik Attila ügyvédje, Herczeg Anikó nem cáfolta a lap értesüléseit, azonban nem kívánt nyilatkozni. A Magyar Nemzet érdeklődésére az ORFK Kommunikációs Szolgálata megerősítette, hogy a fenti ügyben három gyanúsítottat tartanak számon, de a nyomozás érdekeire hivatkozva egyéb kérdéseinkre nem válaszoltak.
További részleteket a Magyar Nemzet szerdai számában talál.

2014. július 8., kedd

Velvet - Sztori - 1998/7/2: Apokalipszis a Belváros szívében

Velvet - Sztori - 1998/7/2: Apokalipszis a Belváros szívében:

2014. július 4., péntek 14:37
'via Blog this'

Soha nem publikált fotók jutottak a Velvet birtokába az Aranykéz utcai robbantás utáni pillanatokról. Az 1990-es évek végén Magyarországon javában zajló „maffiaháború” egyik legnagyobb erejű bombatámadásának a héten volt a 16. évfordulója. A napokban a nyomozóhatóság vádemelési javaslatot tett Portik Tamás és Jozef Rohác ellen.


Befejeződött a nyomozás a kilencvenes évek egyik legvéresebb leszámolásának, az Aranykéz utcai robbantásnak az ügyében – értesült a Pestisrácok.hu Fülöp Tamástól, az ügy egyik gyanúsítottjának, Jozef Rohácnak az ügyvédjétől.
Az 1998. július 2-án végrehajtott véres utcai mészárlásról eddig soha nem látott, exkluzív fotók jutottak a Velvet birtokába, melyek közvetlenül a robbanás után, a helyszíneléskor készültek. A fotókon jól látszik, mekkora pusztítást végzett a bomba, melynek célszemélye az olajmaffiában tevékenyen részt vevő és a rendőrséggel korábban együttműködő – Boros Tamás néven ismert –Boros József Károly vállalkozó volt. A robbantás hatalmas pusztítást végzett, Boroson kívül még három embert ölt meg és több mint húszat megsebesített. A helyszínelés ideje alatt mindenkit elküldtek a lezárt területről, de Urbán Tamást nem vették észre a rendőrök, aki egy szemközti ház harmadik emeletéről készítette a képeket.  
Mint ismert, a főváros V. kerületében lévő Aranykéz utcában egy autóba rejtett, négy és fél kilós Danubit-bomba robbant fel 1998. július 2-án, amikor Boros leparkolt az utcában és az irodája felé sétált a szokásos útvonalán. A merényletet a gyanú szerint a Josef Rohác vezette szlovák bérgyilkoscsoport hajtotta végre a kilencvenes évek olajszőkítéseiben kulcsszerepet játszó Energol Rt. volt igazgatója, Portik Tamás megrendelésére. 
Boros nemcsak egyszerűen együttműködött a rendőrséggel, de az első számú informátor is volt olajügyekben, amiért az Aranykéz utcai esetig már összesen hatszor próbálták megölni. Az általa szerzett információk alapján ugyanis addigra már számtalan eljárás indult ismert bűnözők ellen.
Személyes élményei vannak a 16 évvel ezelőtt történt robbanásról? Írja meg nekünk!

2013. január 18., péntek

Újabb gyilkosság Rohác számláján

Újabb gyilkosság Rohác számláján


Jozef Rohác gyilkolta meg 1996 decemberében a fővárosi éjszakai életben korábban Cinóberként ismert Domák Ferencet is – írta rendőrségi forrásaira hivatkozva a Bors.
A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy Rohác kiadatását már a Domák-gyilkosság miatt is kezdeményezte hazánk Szlovákiánál. A lap szerint egy másik, az 1998-as, négy halálos áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantás ügyében északi szomszédunk már jogerősen határozott Rohác kiadatásáról, bár erről az érintetteket hivatalosan nem tájékoztatták. A kilencvenes évek leszámolásos ügyeinek vizsgálatában így immár három gyilkosságot ír Rohác számlájára a magyar rendőrség: a lányfuttató Cinóber mellett Fenyő János médiavállalkozó 1998-as megölését és az Aranykéz utcai merényletet.
Domák Ferenc lányfuttatót alakítva korábban szerepelt Dobray György K című dokumentumfilmjében. Az alvilági életet ismerők közül sokan úgy tudják, hogy később elmélyült a kapcsolata az olajügyek haszonélvezőivel, s valószínű, hogy utóbbiak közül kerültek ki a gyilkosság felbujtói is. Az Országos Rendőr-főkapitányság egyelőre semmilyen információval nem szolgál a Cinóber-ügy vizsgálatáról.
Hamarosan vádat emelhet az ügyészség a Fenyő-gyilkosság elkövetőivel szemben, miután a rendőrség erre tett javaslata kedden megérkezett a hatósághoz. A Magyar Nemzet értesülései szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda továbbra is keresi a merénylet lehetséges megrendelőit.

2012. július 18., szerda

A Gyurcsány-pártig is elérhet a Portik-ügy

http://mno.hu/belfold/a-gyurcsany-partig-is-elerhet-a-portik-ugy-1092794

Az 1990-es évek olajügyeinek felderítése, illetve a maffia és a nagypolitika szimbiózisának bizonyítása áll a Portik Tamást és V. Lászlót érintő nyomozás középpontjában – derül ki a csütörtökön utcára kerülő Heti Válaszból. Noha a "szőkítési" cselekmények jórészt már elévültek, az ezeket kísérő korrupciós, drogkereskedelmi és emberölési esetek még bőven büntethetők

A Heti Válasz értesülése szerint Portik Tamás mostani meggyanúsítása, illetve az éjszaka császárának mondott V. László másfél hónappal ezelőtti letartóztatása egy nagyobb belügyi akció „mellékterméke”. A nyomozás valódi célja az 1990-es évek olajügyeinek feltárása, hiszen krimitörténelmi közhely, hogy a hazai alvilág eredeti tőkefelhalmozása (és a nagypolitikával való összeépülése) ezekre az időkre tehető.

A közelmúltig úgy tűnhetett, elfelejtődik minden, ami valaha szőkítésnek, adócsalásnak tűnt. Az évszázad olajpereként beharangozott Energol-eljárás például 2007-re közröhejbe fulladt (az ügyészség lényegében kihátrált saját vádirata mögül), az egykor nemzetközi elfogatóparanccsal üldözött Portik Tamás, az Energol Rt. marketingigazgatója terhére rótt cselekmények pedig már korábban elévültek.

A politikai szféra ugyancsak konszolidálta magát. Senki nem beszélt már arról, hogy az Energol vezérigazgatója, Csikós József eredetileg az MSZMP KB agitációs és propaganda osztályvezető-helyettese, majd az Antall-kormány idején a Belügyminisztérium Adatfeldolgozó Hivatalának első embere volt. Az sem volt téma, hogy az Energollal együttműködő miskolci ETL Rt. felügyelőbizottságában 1996 és 1998 között mind az MSZP örökös energetikai pápája, Karl Imre, mind a jelenleg a Gyurcsány Ferenc-féle Demokratikus Koalícióban politizáló Szűcs Erika megfordult.

Indulhat a múltfeltárás

Portik Tamás hétvégi elfogása azonban megindíthatja a múltfeltárást. Bár az olajozás mint gazdasági bűncselekmény mára valószínűleg a szereplők mindegyikénél elévült, a maffiahálózat kiépítését kísérő korrupciós, drogkereskedelmi és emberölési esetek még bőven büntethetők. A nyomozás során a hatóságok és az alvilág összeépülésének mélységére is fény derülhet – pláne, hogy a Heti Válasz úgy tudja az Aranykéz utcai robbantás és a Prisztás József elleni merénylet felbujtójaként azonosított Portik egy ideig maga is beszervezett informátora volt a rendőrségnek.

A lap úgy értesült: a múlt szombaton Portik mellett elfogott négy személy egyike az a Lendvai János,(*saját megj: aki nem Ildikó) akit az alvilágban „Kacsa” művésznéven ismernek. A 1990-es években Lendvai ellen több merényletet is elkövettek már – 1999 novemberében például egy konditeremből kilépve fúródtak lövedékek a testébe. A Portik jobbkezeként jegyzett Lendvai az utóbbi időben az Underboss nevű biztonsági cég egyik tulajdonosaként, korábban pedig a Living Room szórakozóhely kreatív igazgatójaként vétette észre magát. (E lokál irányításában az a Mikus Márton is részt vett, aki a radikáljobbos Budaházy György körüli szimpátiamozgalmak egyik főalakja.)

Három nagyhal

Portikon és „Kacsán” kívül még három olyan nagyhal van ma gyanúsítotti sorban, akinek – valamiféle vádalku reményében – érdekében állhat megosztani korábbi élményanyagát a nyomozókkal. Egyikük a Fenyő János médiavállalkozó gyilkosaként számon tartott Jozef Rohác, aki az Aranykéz-balhévégrehajtója is lehetett. Másikuk a Portik-féle olajos körökben szocializálódott V. László. És bár szabadlábon védekezik, nagy idők nagy tanúja még a Zóna Taxi nevű reptéri fuvarvállalatot – a gyanú szerint bűnös módon – felfuttató Veres István is, aki az elmúlt 15 évben mind Portik, mind az 1999-ben kivégzett Seres Zoltán szűk környezetét megjárta.

2012. július 15., vasárnap

Visszanéző: POLITIKAI ROBBANTÁSOK, BOROSS TAMÁS-ÜGY (Aranykéz utca), DIETMAR CLODO-ÜGY, LAKATOS-ÜGY

Részletek

Forrás:   http://igazszo.blog.com/2011/05/06/pinter-sandor-nyilvanos-titkai/

A politikai robbantások az 1998-as választásokhoz köthetőek, szinte minden héten robbant egy bomba egy-egy politikus háza környékén, személyi sérülést egyik sem okozott. Molotov-koktélt dobtak SZDSZ-es képviselő házára, majd a Független Kisgazdapárt Belgrád rakparti székháza előtt egy zacskóban találtak – később hatástalanított – pokolgépet, majd négy nappal később Torgyán József házánál robbant bomba. A Fideszes Szájer József lakása előtt is májusban robbantottak.

Pintér Sándor nevét abban az összefüggésben is a politikai robbantásokhoz kötötték egyes sajtóban megjelent cikkek, miszerint belügyminisztersége kezdetével szűntek meg a politikai robbantások. Azt sugallták, hogy ezt valami módon kapcsolatai segítségével érte el.

Az alábbi összeállításban minden hazánkban történt robbantás megtalálható. Ez alapján azonban nem egyértelmű, hogy igaza lenne a vádaskodóknak, nehéz megállapítani, hogy valóban volt-e ilyen éles határvonal, mint ahogyan szintén nehéz eldönteni, melyik egyértelműen politikai bűncselekmény a listákon.

LINK – Robbantásos merényletek Magyarországon 1989-2003

Az erőszakos politikai bűncselekmények Mo.-n, egy másik összeállításban:

BOROS TAMÁS (Aranykéz utca)

Budapest belvárosában, 1998. június 2-án, déli tizenkét óra előtt pár perccel a fél utca a levegőbe repült, amikor az Aranykéz utcában egy parkoló Polski Fiatba rejtett pokolgép felrobbant. A robbantás áldozata, Boros Tamás olajmaffiózó, másfél hónappal korábban terhelő vallomást tett több, olajszőkítésben érintett cégre és azok vezetőire, s Pintér Sándort maffiakapcsolatokkal vádolta, ő lett volna az olajügyek koronatanúja.  1998-ban az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának ülésén is levetítették azt a videófilmet, amelyen a később felrobbantott vállalkozó a köztisztviselők és a maffia összefonódásáról beszélt. Pintér tagadta Boros állításait, és azt mondta, le akarják járatni.

2008-ra jutott el a nyomozás több magyarországi robbantás valószínűsíthető tetteseihez, egy orosz alvilági kapcsolatokkal rendelkező szerb terrorista csoporthoz, melynek tevékeny tagja volt Joseph Rohác, szlovák állampolgárságú férfi, akit többek közt Fenyő János médiavállalkozó és Seress Zoltán olajvállalkozó titokzatos halálával is kapcsolatba hoztak. A csoport többi tagja nagy részben azóta különböző merényletekben életét vesztette. A nyomozással kapcsolatban többször titokzatos utalások hangzottak el, melyek a politikai felsővezetés érintettségét pedzegették.

LINK – Hullanak az emberek Rohác körül

Visszatér az Aranykéz utcai robbantó. Ha beszél, borul a magyar közélet?

2008. december 06. – STOP.hu

Elmondja-e, hogy ki volt a megrendelő?

Nyugtalanító hónapokat élnek át most az Aranykéz utcai robbantás megrendelői. A négy ember életét követelő merénylet elkövetője, Jozef Rohác még ebben az évben kiadatásra kerül.

A pokolgép Boross Tamás ügyvédet volt hivatott likvidálni, méghozzá azért, mert az olajügyek egyik koronatanúja volt. Egy, a STOP által megkeresett ex-zsaru szerint, volt kollégáitól egészen magas rangú politikusokig mindenki érintett lehet…Igaz, a nemzetközi elfogatóparancs egy Seress Zoltán nevű vállalkozó meggyilkolása miatt került kiadásra Rohac ellen, ennek ellenére körülbelül fél tucat bűncselekmény írható a férfi által képviselt bűnszervezet számlájára. Többek között az Aranykéz utcai robbantást is a Jozef Hamala vezette volt szlovák titkosrendorökbol álló csoport hajtotta végre.

“Még emlékszem, Balla Béla,(*saját megj: Aki nem Balla Irma MDF) az akkori bűnügyi igazgató le is nyilatkozta, hogy körvonalazódott a megbízói kör az Aranykéz utcai robbantásban” – idézte fel a 8 évvel ezelőtt történteket a BRFK egykori nyomozója, aki szerint az olajügyeket még ma sem lehet felgöngyölíteni, márpedig Boross meggyilkolása igencsak ezzel van összefüggésben.

“A 90-es évek közepe igazi vadnyugat volt. Politikusok, cégvezetők, zsaruk muködtek együtt a bőnözőkkel. Jöttek-mentek a borítékok meg az aktatáskák” – folytatta riportalanyunk, aki szerint, ha esetleg kinyitja a száját a szlovák bérgyilkos, akkor dominóként fog összeomlani a fél magyar közélet.”

LINK – A robbantó boríthatja a fél magyar közéletet

2 évig kísérgették a börtön és a bíróság között maszkos kommandósok Rohácot oda és vissza, azonban nem mondott sokat – pontosabban semmit sem mondott. 2010-re csak annyit sikerült rábizonyítani, hogy 1997 nyarán megpróbálta levegőbe röpíteni Seres Zoltán (†45) vállalkozó luxusautóját (akit két sikertelen bombás merényletkísérlet után nem sokkal géppisztollyal meggyilkoltak), mivel részleges ujjlenyomatát megtalálták a robbanószerkezeten (ami leesett az autó alvázáról és nem robbant fel). Mivel a robbanóanyaggal való visszaélésért kapott 2 éve az előzetesben töltött idő alatt letelt, Rohácot szabadon engedték és 3 évre kiutasították Magyarországról. Rohác még 2000-ben egy szlovák újságírónak azt mondta: a magyar és szlovák leszámolássorozat nem más, mint titkosszolgálatok harcának a része.

LINK – Újra szabadlábon a Patkány

2011-ben új fordulat következett az ügyben, amikor a Fenyő-gyilkosság után a tettes által eldobott, maszknak használt sísapkában lévő hajszál DNS-ét megvizgsálták. Rohác ellen februárban újra elfogatóparancsot adtak ki, a szlovák hatóságok pedig egy héttel később elfogták a férfit, majd később kiadták Magyarországnak.

Rohác Magyarországra hozatalakor azt mondta, nem bízik a magyar hatóságok elfogulatlanságában.

LINK – Elrendelték Rohác előzetes letartóztatását

Rohác ügyének kifutása ma még nem ismert, folyik az eljárás. A szlovák férfi eddig nem igazán segítette a rendőrség munkáját, és a nevén kívül szinte semmit nem árult el. Azonban azt elmondta, egy memóriakártyán eltárolt mindent, amit tud, arra az esetre, ha “történne vele valami”.

DIETMAR CLODO

Dietmar Eduard Clodo 1954-ben született a Saar-vidéken. A ’90-es évek eleje óta élt Magyarországon. Foglalkozásáról keveset lehetett tudni, mivel számtalan különböző titkosszolgálati adat jelent meg róla. 1992 óta figyelték az – eredetileg -  közgazdász férfit, mert attól tartottak, hogy fegyverekkel és robbanóanyagokkal kereskedik. Végül kommandósok rohanták meg pilisszentlászlói és békásmegyeri házát. Pilisszentlászlón 54 kilogramm robbanóanyagot vagy annak eloállításához szükséges vegyszert találtak, valamint a bombagyártáshoz nélkülözhetetlen műszereket. 1998 őszének szenzációja volt, hogy Clodo üzletemberként legális termékbemutatót tartott a honvédség egyik lőterén. Ugyancsak bebizonyosodott az is, hogy a német férfit lakásán felkereste Pintér Sándor egykori országos rendőrfőkapitány, jelenlegi belügyminiszter.

Pintér Sándor először azt mondta, sohasem találkozott Dietmar Clodo-val. Majd miután előkerült egy videófelvétel, amelyen egyértelműen együtt látható Clodo-val, Pintér Sándor azt mondta, nem tudta, hogy ez a Clodo az a Clodo.

LINK – Dietmar Clodo ügyének összefoglalása

Clodo-t a Fővárosi Bíróság 10 évre ítélte, akiről bebizonyosodott, hogy két orosz társával együtt éveken keresztül gyártott bombákat piliszentlászlói otthonában, de kiadták hazájának, hogy ott tölthesse le büntetését.

LINK – 10 évet kapott jogerősen a bombagyáros

Dietmar Clodo-t egy német bíróság 2005-ben szabadon engedte.

LINK – Szabadon engedték Dietmart Clodo-t Németországban

Pintér Sándor azt mondta, egy termékbemutatón járt Clodóék házában, de mivel nem tetszett neki az ajánlat, nem kötött üzletet.

LAKATOS CSABA (Revolver-ügy)

Az ügetőn meggyilkolt Lakatos Csaba ügyébe is belekeverték Pintér Sándort rosszakarói. Azt állították, hogy Pintér Sándor vitte el a helyszínről – a kabátja alatt – a perdöntő bizonyítékként szolgáló revolvert, az ugyanis eltűnt. Pintér Sándor tagadta, hogy a helyszínen járt. Később egy, a helyszínen készült rendőrségi jegyzőkönyv vált nyilvánossá, melyen ott szerepelt Pintér Sándor aláírása is. Pintér Sándor ekkor azt mondta, hogy nem pontosan a helyszínen, csupán annak közelében járt, amire azért nem emlékezett, mert akkoriban rengeteg hasonló ügyben helyszínelt.

A Boross Tamás-, Dietmar Clodo- és a Lakatos- (vagy Revolver) ügyek tisztázásához elegendőnek bizonyult, hogy Pintér Sándor 1998-ban egy nemzetbiztonsági bizottsági meghallgatáson kijelentette, érintettsége kizárható ezekben az ügyekben. A bizottság elnöke, Keleti György “megnyugtatónak” nevezte a Pintér Sándor által közölt információkat és lezárta az ügyet.

LINK – A “Pintér-ügyek” lezárása