Blogarchívum

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nagyvárad. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nagyvárad. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. március 25., kedd

Tőkés László felhívása a nagyváradi civiltársadalomhoz

Tőkés László felhívása a nagyváradi civiltársadalomhoz:

'via Blog this'

2014. március 25. kedd
Send this article Print this article

Tőkés László felhívása a nagyváradi civiltársadalomhoz

A demokratikus nyilvánosság igénybevételével, ezúton intézek felhívást a nagyváradi magyar civiltársadalom közszereplőihez és szervezeteihez, hogy a törvényesség eszközeivel állják útját a városi tanács vonatkozó obskurus határozata végrehajtásának.



  

F E L H Í V Á S

Amennyiben még van helye a fokozásnak, bizton megállapítható, hogy a Bihar megyei RMDSZ Mecénás Alapítványban tömörült csúcsvezetősége eddigi pályafutásának erkölcsi mélypontjára süllyedt, a Körös-parti Ady Endre Kulturális Központnak csúfolt konferenciateremnek az ún. Léda-házra való kicserélésével. Az 1,1 millió euró – elszámolatlan – pályázati pénzből felhúzott és a mintegy 300.000 euróra becsült két ingatlan közötti árkülönbözet800.000 eurót tesz ki – amely körülmény már önmagában is a sikkasztás és pénzmosás alapos gyanúját veti fel.
Ennek ismeretében a szövevényes ügy kivizsgálása és a felelősség megállapítása méltán követelhető meg. De addig is, amíg az égbekiáltó ingatlanpanama minden részletére fény derülne és a törvényes elszámoltatásmegtörténne: mindenekelőtt elengedhetetlenül fontos és haladéktalanul sürgős a nagyváradi önkormányzat és a Mecénás Alapítvány közötti botrányos ingatlancsere feltétlen megakadályozása.
A demokratikus nyilvánosság igénybevételével, ezúton intézek felhívást a nagyváradi magyar civiltársadalomközszereplőihez és szervezeteihez, hogy a törvényesség eszközeivel állják útját a városi tanács vonatkozó obskurus határozata végrehajtásának. Még csak tétlen hallgatásunkkal sem volna szabad akaratlanul is cinkosságot vállalnunk azokkal, akik nemzeti közösségünk kárára a köztulajdonnal kufárkodnak.
Szintén tiszteletteljes felhívással fordulok Msgr. Fodor József püspöki helynök úrhoz, aki kettős minőségében, nevezetesen a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye képviselőjeként, valamint a Mecénás Alapítvány kurátoraként vált cselekvő részesévé az eredeti rendeltetésétől eltérített Ady-központ ügyének.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szakemberei által elvégzett kivizsgálás, illetve az erről szóló „Éles megállapítások” 25. pontja értelmében a nagyváradi beruházásra vonatkozó szerződés aláírására 2002. december 10-én került sor, melynek „kedvezményezettei” Lakatos Péter Bihar megyei RMDSZ-elnök (Mecénás Alapítvány) ésTempfli József püspök (Nagyváradi Római Katolikus Egyház) voltak. Felhívásomat mindazáltal azért intézem Fodor József helynök úrhoz, mivel a 27. éles megállapítás szerint a dokumentumot végül is nem Tempfli József püspök, hanem az ő nevében a vikárius úr írta alá. A 28. pontban ráadásul az olvasható, hogy: „A Mecénás Alapítvány kuratóriumának tagjai (…) folyamatosan dezinformálták az ügyben Tempfli Józsefet”. A dokumentum egyben fel is sorolja a „dezinformátorokat”, a következők szerint: „1.) Kiss Sándor a Mecénás Alapítvány elnöke (a Bihar Megyei RMDSZ Választmányának elnöke, a Bihar Megyei Tanács és az RMDSZ Szövetségi Képviselő Tanácsának alelnöke); 2.) Lakatos Péter, a Bihar Megyei RMDSZ elnöke; 3.) Biró Rozália nagyváradi alpolgármesternő, a rogériuszi RMDSZ-körzet elnöke; 4.) Dr. Földes Béla, a Bihar Megyei RMDSZ ügyvezető elnöke, városi tanácsos; 5.) Fodor József, Római Katolikus Püspöki Helynök” (kiemelések az Éles megállapítások szerzőitől).
Tisztelettel kérem a Helynök urat, nevével és magas egyházi tisztségével ne szentesítse ezt, a nemzeti közérdekeinket sértő, áldatlan ingatlancserét, hanem személyes közbelépésével segítsen felderíteni az ügyet, és elejét venni a joggal feltételezett pénzmosás kivitelezésének.
Nyíltszívű felkérésemmel annál is inkább Fodor József helynök atyához fordulok, mivel a 31. éles megállapítás szerint: „Kérdés, hogy a vonatkozó (akkori) szabályok szerint volt-e aláírási joguk a szerződő felek képviselőinek. A minisztérium részéről (a 2002. évben) feltehetőleg a közigazgatási államtitkárnak és a pénzügyekért felelős személynek lehetett volna” – s nem „a Magyar Köztársaság Miniszterelnöki Hivatala képviselőinek: Szabó Vilmospolitikai államtitkárnak és dr. Szalay István címzetes államtitkárnak” (lásd még a 25. pontot). Ráadásul: „A Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye esetében a szerződés nem értelmezhető, mert a szerződésre Tempfli József püspök neve van rányomtatva, ugyanakkor azt nevében Fodor József Római Katolikus püspöki helynök írja aláNem derül ki a fellelhető ügyiratból, hogy volt-e meghatalmazása Tempfli József nevében aláírni a szerződést, meghatalmazás nincs csatolva” (kiemelések a szerzőktől) – olvashatjuk az „Éles megállapítások” 27. pontjában.
Nyilvános felhívásomat, a fájdalmas helyzet ismeretében, keserű szívvel teszem közzé. Egyházi és nemzeti köztulajdonról lévén szó, mindazáltal az az evangéliumi meggyőződés vezérel, hogy: „Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek” (Mt.5,6). 
Nagyvárad, 2014. március 25.
                                                                                   Tőkés László

2010. november 8., hétfő

MŰSORAJÁNLÓ - A NAC 1944-ben sporttörténelmet írt...

>>TACCSVONAL – Hétfő 22.05-22.55 Ismétlés<<

ÉLŐ ADÁS : http://lanchidradio.hu/%C3%A9l%C5%91_ad%C3%A1s_hallgat%C3%A1sa

100 esztendővel ezelőtt alapították a Nagyváradi Atlétikai Clubot.
A legendás sportegyesület a román kommunista diktatúra ideje alatt 1963-ban megszűnt.
A 100 éves NAC tiszteletére és nem titkoltan a nagyváradi sportélet, benne a labdarúgás felélesztésére,
november 13-án Nagy Idők Focija címmel gálamérkőzésre kerül sor Váradon...

TACCSVONAL: 2010. november 8-án, 22.05-22.55-ig - Ismétlés

A NAC 1944-ben sporttörténelmet írt azzal, hogy első vidéki csapatként megnyerte a magyar labdarúgó-bajnokságot. Az együttesben olyan nagyságok szerepeltek, mint Lóránt Gyula, az Aranycsapat középhátvédje vagy Bodola Gyula, aki 48-szoros román, illetve 13-szoros magyar válogatott volt, és akinek nevét viseli a nagyváradi stadion. A NAC ellen játszotta első élvonalbeli meccsét Puskás Ferenc.

Műsorunkban megszólalnak a főszereplők, a szervezők, Tőkés László református püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, európai parlamenti képviselő; fia, Máté, a Partium FC elnöke, Buzánszky Jenő, a magyarországi öregfiúk válogatott tiszteletbeli szövetségi kapitánya, Kardos József csapatkapitány, Jenei Imre, az erdélyiek vezetője és Papp László egykori nagyváradi focista, aki az egyesület történetéről is mesél.

Szerkesztő-műsorvezető: Fejér Balázs

Telefonszámunk: +36-1-814-8755
SMS-számunk: +36-30-749-67-20
E-mail címünk: taccsvonal@lanchidradio.hu