Minden második nálunk vendégeskedő NDK turista megfigyelés alatt állt - Nullahategy:
'via Blog this'
Napokban jelent meg Jobst Ágnes hiánypótló munkája, amely a kelet-német titkosrendőrség, a STASI magyarországi működését tárja az olvasók elé. Az NDK turisták azt hitték, hogy hazájuktól távol, nyaralásuk alatt nem figyelik őket a szolgálatok. Tévedtek. Minden második kelet-német vendéget megfigyeltette a Stasi. Jobst Ágnessel beszélgettünk.
POÓS ZOLTÁN - Nullahategy
Hogy találta meg a téma? Családi motivációk vezették erre a speciális kutatási területre?Gyerekkorom meghatározó élménye volt a szögesdróttal és figyelőtornyokkal elkerített határ képe. Nem egy külföldi utazásra gondolok, csupán a Kőszeghez közel élő nagyszüleim meglátogatására. A szünidő közeledtét családunkban az jelezte, hogy a Rómer Flóris utcai rendőrkapitányságon beutazási engedélyt kértünk a határsávba. Megérkezésünk után 12 órán belül helyben is be kellett jelentkeznünk, vagyis első utunk nem a rokonokhoz, vagy ismerősökhöz, hanem a helyi rendőrőrsre vezetett. Ezek a korai élmények érzelmileg is megalapozták a téma iránti szakmai érdeklődésemet.
Ha sejtették, hogy figyelik a kelet-német turistákat, akkor hogy tudtak – olyan legendásan szabatosan – nyaralni nálunk az NDK-sok?Az NDK lakosok közül országukban minden második személy megfigyelés alatt állt. A keletnémet turisták abban reménykedtek, hogy legalább külföldi nyaralásuk alatt kikerülhetnek a Stasi látóköréből. Általában az utazási irodákat mellőzve maguk szervezték meg az utazásaikat, helyben vettek ki szobát, illetve kempingeztek. Az utazási betétlap kiváltásakor gyakran fiktív úticélt adtak meg a nyaralás helyeként. Több jelentés is arról számol be, hogy az ellenőrzésükre kiküldött ügynök napokon át strázsált a megadott cím előtt, mindhiába, mert a keletnémet nyaralóvendégek nem jelentkeztek. Amennyiben nyugatnémet ismerősökkel közös nyaralást terveztek, még ennél is egyszerűbb volt a helyzet. A szállásfoglalását a nyugati rokon intézte, így a keletnémet vendégek neve nem jelent meg az utazási irodák nyilvántartásaiban. A biztonság kedvéért megérkezésüket követően autóikról még a rendszámtáblát és az országjelzést is leszerelték, majd kocsijukkal garázsban, hátsó udvarokban, vagy bokrok közé tolatva parkoltak. Erre azért volt szükség, mert a Stasi által kiküldött ügynökök a rendszám alapján könnyen be tudták azonosítani a tulajdonost.
Voltak olyan abszurd esetek, hogy az ügynök idegenvezető a Balaton partján a nagy lazulásban összejött a megfigyelt turistával?Az eddig átnézett dokumentumokban nem akadtam hasonló esetre. A keletnémet ügynökök az operatív csoport és egy „középvezető” ügynök irányítása alatt, hálózatba szerveződve dolgoztak. Nemcsak a nyaralókat, de egymást is szoros ellenőrzés alatt tartották, munkájukhoz hozzátartozott, hogy egymásról is rendszeresen jelentést adtak. Egy olyan esetre azért rábukkantam kutatásaim során, amikor a Balaton déli partján az egyik nyaralóvendég – egy férfi, aki odahaza már korábban tiltott határátlépést kísérelt meg – szoros kapcsolatba került a magyar utazási iroda egyik idegenvezetőjével, és házasságkötést terveztek. Az ügynök jelentését követően a Stasi azonnal közbeavatkozott, és próbálta meghiúsítani a frigy létrejöttét.
A könyvben szerepel, hogy Buchenwaldban 1947-ben 700 szocdemet tartottak fogva. Ez mennyire közismert a mai Németországban? Egyáltalán: Németországban született hasonló könyv, vagy az ön kötete jó eséllyel jelenhetne meg az egykori NDK-s tartományokban?A Németország szovjet megszállási övezetében található koncentrációs táborok további felhasználására vonatkozóan Norman Naimark, a Stanford egyetem professzora folytatott kutatást. Munkája közismert a hidegháború történetével foglalkozó szakemberek előtt. Azt azonban, hogy az átlagemberek erről milyen ismeretekkel rendelkeznek Németországban, nem tudom megítélni. A Stasi külhoni jelenlétével kapcsolatban a német történeti szakirodalom érthető módon a Német Szövetségi Köztársaságban folytatott működésük feltárására fókuszál. Kelet-Európa vonatkozásában Georg Herbstritt munkáit tudom megemlíteni, aki kutatásának középpontjába a Stasi romániai kapcsolatait helyezte. A magyar határnyitás történetét Oplatka András kitűnő monográfiája dolgozta fel, míg Dalos György, a berlini Collegium Hungaricum korábbi igazgatója a téma egyik részterületét vizsgálta. A most megjelenő kötet elsőként dolgozza fel átfogó igénnyel a magyar és keletnémet állambiztonság kapcsolatait. Úgy vélem, hogy könyvem feltétlenül számot tarthat az egykori NDK tartományokban élők érdeklődésére, hiszen életük egy részének, a régmúlt nyaralások állambiztonsági hátterének, és a határnyitást övező „műhelytitkoknak” a megvilágítása közelebb viszi őket múltjuk megismeréséhez.
Ulbricht anyagi segítséget kért és kapott Kádártól a berlini fal építéséhez. Kértünk mi bocsánatot ezért valaha is a rendszerváltás után?Walter Ulbricht keletnémet pártvezető nem a berlini fal építéséhez, hanem az NSZK és a NATO-államok feltételezett gazdasági szankcióinak kivédéséhez, illetve az NDK ipari termelésében tervezett profilváltáshoz kért segítséget Kádártól, aki tízmillió nyugatnémet márka értékű, hat hónap futamidejű kölcsön nyújtására utasította a hazai pénzügyminisztériumot. A két pártvezető közötti egyeztetés a berlini fal építését szentesítő moszkvai értekezleten történt. Az értekezlet összehívását az NDK vezetői kezdeményezték, mondván, hogy a nagymérvű elvándorlás miatt másként nem tudják garantálni országuk talpon maradását. A keleti blokk országainak vezetői egyhangúan Kelet-Berlin szeparálása mellett döntöttek. Önálló külpolitikai mozgástérrel a csatlós államok, így Magyarország sem rendelkezett.
1977-ben írták alá a szocialista országok a közös elektronikus adatbázis felállításáról szóló egyezményt. Milyennek kell elképzelnünk az akkori számítógépeket. Keleti fejlesztésűek voltak? Nem féltek attól, hogy valamilyen módon feltörik ezeket?A Szovjetunió, Bulgária, Lengyelország, Csehszlovákia, Magyarország, Kuba és Mongólia ugyan 1977-ben írta alá a közös elektronikus adatbázis létrehozásáról szóló megállapodást, ám a rendszer kialakítása és az adatbázis feltöltése számos egyeztetést igényelt, hiszen a résztvevők saját nyilvántartásaik alapján próbálták bevinni az adatcsoportokat, nevezetesen az „ideológiai fellazításban” veszélyesnek ítélt célszemélyeket és célcsoportokat. A működés biztonságát érintő intézkedések közül csak egyet említenék: a rendszer a lekérdezéseket is rögzítette, vagyis nyoma maradt, hogy ki, honnan és mi után kutakodott. Az akkoriban rendelkezésre álló technikai lehetőségek nem tették lehetővé a kellő kapacitást, így ez már akkora leterhelést jelentett, amely a rendszer használatát bonyolulttá és körülményessé tette. Az együttműködésben érdekelt felek ezért a gyakorlatban továbbra is előnyben részesítették a kooperáció hagyományos formáit.
Ír a Gőzös-68 és a Celofán-69 nevű levélbontó készülékről. Milyen egyéb innovációi voltak a magyar titkosszolgálatoknak? Jellemző volt ezen a területen is az ún. magyar találékonyság?Az ún. operatív technikai eszközök fejlesztése terén szintén munkamegosztás alakult ki. A levélellenőrzéshez kapcsolódva meg kell említeni a levélpréselésre használt berendezést, amely a tömegesen felnyitott levelek visszazárásának automatizálására szolgált. Ezzel kapcsolatban az NDK-ban folytak kísérletek. A magyar találékonyság főként a híradástechnika terén mutatkozott meg. A koprodukció súlypontját a rövidhullámú adók kifejlesztésére helyezték, az ehhez szükséges berendezéseket és alkatrészeket a magyar híradástechnikai ipar állította elő. A Stasi „N” Híradástechnikai Osztálya szintén ezeket a berendezéseket használta. A magyar híradástechnikai ipar termékei voltak a lehallgatásra használt berendezések is. Az „Egérfogónak” nevezett, magyar fejlesztésű automatikus lehallgató készüléket például beszédes fantázianévvel látták el.
A Stasi egykori feje, Markus Wolf járt Hévízen. Ilyenkor milyen biztonsági intézkedéseket foganatosítottak. A vízben volt még öt ügynök?A Stasi vezetője Erich Mielke állambiztonsági miniszter volt, Markus Wolf 1986-ban bekövetkezett nyugdíjba vonulásáig a keletnémet hírszerzést irányította. A gyógyüdülésekkel kapcsolatban azok időpontjára és a vendégajándékokra vonatkozó javaslatokra sikerült rábukkannom. A magas rangú keletnémet vendégek mellé kísérőt jelöltek ki, ám a biztosításukat illető külön intézkedési terv nem került elő. Ennek kézenfekvő okát abban látom, hogy a Stasi vezetőit a belügyminisztérium üdülőiben és szanatóriumaiban fogadták és gyógykezelték, amely objektumok eleve védelem alatt álltak.
A könyvben csak 1989-es fotók szerepelnek. Nem volt az MTI-ben kép a 60-as évekről? Olyan titkos volt ez a világ, hogy képek sincsenek róla?A titkosszolgálatok működésének fontos jellemzője, hogy tevékenységüket rejtett módon végzik. Ennek kapcsán Markus Wolf személyére szeretnék visszautalni. Az NDK hírszerzés legendás főnökét évtizedekig nem sikerült lencsevégre kapni, ezért „arc nélküli embernek” is nevezték. 1978-ban egy svéd fotós készített képet róla, amelynek alapján a Stasi egyik átállt ügynöke, Werner Stiller 1979-ben azonosította. A ’60-as évek fotódokumentációja tehát meglehetősen szegényes, a rendelkezésre álló fotók feldolgozását megnehezíti a képen szereplő személyek beazonosításának nehézsége. Ráadásul a vizsgálati dossziékban szereplő fotómellékletek rossz felbontású, életlen felvételek, amelyek felhasználását a személyiségi jogokra vonatkozó adatvédelmi előírások is behatárolják.
Az illegális határátlépésnek különböző burleszkbe illő elemei is voltak, vízipipák, búvárruhák is előkerültek, de voltak, akik tengeralattjárót akartak építeni egy folyón való átkeléshez… Ön milyen abszurd történetet ismer ebben a témában?A burleszk jelző használatát nem tartom szerencsésnek ebben a témában. Ezek az emberek a menekülés reményében nemcsak az addig felépített egzisztenciájukat, hanem a puszta életüket tették kockára. A legabszurdabb történetet számomra annak a két fiatal barátnőnek az esete jelentette, akik egy ipari folyadékot szállító holland kamionsofőrtől kértek segítséget, majd a tartálykocsiba bújtak. Még mielőtt a magyar határt elérték volna, egyikük teljesen elmerült, és megfulladt. Az eset 1986-ban, három évvel a berlini fal leomlása előtt történt. Belegondolva, hogy az új életnek nagy reményekkel nekiinduló fiatal nő élete egy ipari zsiradékkal teli konténerben ért szörnyű véget, ezen értelmetlen és méltatlan körülmények között bekövetkező haláleset különösen megrázott.
