Blogarchívum

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: halászjózsef. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: halászjózsef. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. március 31., csütörtök

Halász József: Látszólag megismétlődik a történelem

A "korszerű forma" kifejezés a lényeg Orbán Viktor alábbi kijelentésében: "... én azt gondolom, hogy egy korszerű formában XXI. századi körülmények között az a tény, hogy nem alkotmányt, hanem alaptörvényt alkotunk, valójában a történelmi alkotmány folytonosságának helyreállítását és jogaiba történő visszaállítását jelenti."

Az általam kozmopolitának nevezett, jelenlegi jogértelmezés egyre inkább elismeri az Alkotmány, mint iránymutatás és az Alaptörvény, mint ebből eredő, egy történelmi időszakra "korszerűsített" irányelv megkülönböztetését.

Ennek tudható be, hogy a FIDESZ-KDNP tervezetét nem Alkotmánynak, hanem Alaptörvénynek nevezik (bár Orbán Viktor hétfői beszédében következetesen az "Alkotmány" kifejezést használta és - ha valakinek, akkor neki - nem lehet ilyen lényeges kérdésben tévedni.)

Megismétlődik a történelem, de az ismétlődés nem Magyarország felemelkedését eredményezi, mint 1920-ban, hanem Hazánk gyarmatbirodalmi kötöttségének erősödését akarja szolgálni, mert az ismétlődés csak látszólagos.

1920-ban a Horthy Miklós által összehívott Nemzetgyűlés első határozatában kimondta: "A Magyar Királyság alkotmánya a Szent Korona." Ezzel a Kun Béláék és Károlyi Mihályék által hozott törvényeket eltörölte, azzal a jogos indokkal, hogy az alkotmányos iránymutatással azok ellentétesek, így tiszta lapot nyitott a társadalmi együttélés magyar érdekeknek megfelelő szabályozására, vagyis a magyar érdekű jogrendszer kialakítására.

2011-ben a FIDESz-KDNP Alaptörvény-tervezete preambulumában a következők szerint fogalmaz: "Tiszteletben tartjuk történeti alkotmányunk vívmányait és a Szent Koronát, amely megtestesíti Magyarország alkotmányos állami folytonosságát." (Orbán Viktor nem történeti, hanem történelmi alkotmányról beszél. Ez, és az alkotmányt az alaptörvénnyel keverő pontatlanság egy későbbi értelmezésnek készítik elő a talajt.)

A preambulum ezzel a kifejezéssel szétválasztja az alkotmányt és a Szent Koronát, vagyis lényegében tér el az 1920-as megfogalmazástól.

Ez a szemlélet mutatkozik meg abban a következetességben, amivel a Szent Korona alkotmányos jogfolytonossága helyett a kormánypárti képviselők "a történelmi alkotmány folytonosságáról" beszélnek.

Míg 1920 után hat évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az ellenerő kikezdje a magyar érdekek kizárólagos jogi érvényesülését (1926. évi XXII. tc.), addig hagyományaink látszólagos követése lehetővé teszi, hogy a FIDESZ-KDNP Alaptörvény-tervezete már önmagában is ellentmondjon a Szent Korona Értékrend iránymutatásának.

Két rejtett aknát helyeztek el így az Alaptörvény-tervezetben:

1. Az alkotmányozási folyamat és a Szent Korona szétválasztásával azt fejezték ki, hogy az Alkotmány nem iránymutató Isteni akarat kifejeződése, hanem történelmi fejlődés "vívmánya", és ez az Alaptörvény-tervezet ennek a folyamatnak a része.

2. Ez alapján szabadon értelmezhetővé tették az alkotmány iránymutatását. Ennek közvetlen eszközeként nem határozzák meg, hogy mit értenek "történeti alkotmányunk vívmányain".

Az 1920-as I. tc. alkotói is hasonló hibát követtek el, amikor nem értelmezték, hogy mit jelent a Szent Korona, mint alkotmány. Ennek lett következménye az, hogy 1926-ban a Szent Korona alkotmányosságával összeegyezhetőnek tartották az idegenek részvételét a hatalomgyakorlásban.

Most sincs olyan iránymutatás, amelyből levonhatóak lennének azok az alapelvek, amelyeknek ellentmondanak az utóbbi 66 év (1100 év) törvényei, sőt, azok az alapelvek, amelyek az alaptörvény-tervezetben szerepelnek, ezeknek a törvényeknek a szellemét követik.

Ebből ered, hogy le kell lepleznünk azt az iránymutatást, amelyből a látszat történelem-ismétlést jelentő alapelv - azaz az Alaptörvény-tervezet - fakad.

Az előzőekből egyértelmű, hogy nem Isteni eredetű iránymutatásról van szó. De akkor hogyan értelmezhető a "történeti alkotmányunk vívmányaiból" eredő iránymutatás?

A Párhuzamos Alkotmányozással bebizonyítottam, hogy a Lisszaboni Szerződés az iránymutatás a Szent Korona alkotmányisága helyett:

Szabadság Alkotmánya Rabság Alkotmánya
Magyarország örökké szabad. Magyarország sohasem lesz szabad.
A kötelezettségek és jogok egységében a Szent Korona minden tagja egy és ugyanazon szabadságot élvez, amely nem szűntethető meg és nem korlátozható. A Szent Korona tagjai soha nem fognak azokkal a szabadságjogokkal rendelkezni, mint a hatalmat bitorló idegenek és helytartóik.
Ami a Szent Korona Országa földjén, földje alatt és földje felett van, a Szent Korona örök és elidegeníthetetlen alkotórésze, amelyet csak a Szent Korona másik alkotóeleme, a Szent Korona tagjai birtokolhatnak. A magyar föld, és ami alatta, felette van, valamint a magyar szellem, a magyarság javai és jogai örökké és elidegeníthetetlenül a megszállók tulajdonában vannak és felettük birtokjogot is csak a megszállók és helytartóik gyakorolhatnak.
Minden magyar érték a magyar érdekeket szolgálja. Minden magyar érték a megszállók érdekeit szolgálja.
Mindazzal szemben, aki megsérti a Szent Korona értékrendjét, a Szent Korona minden tagjának nemcsak joga, hanem kötelessége ellentmondani és ellenállni. Azokkal a Szent Korona tagokkal szemben, akik ellentmondanak és ellenállnak a diktatúra értékrendjének, a megszállóknak és helytartóiknak nemcsak joga, hanem kötelessége ellentmondani és ellenállni.

A Szent Korona divattá vált. Ez maga után vonta, hogy kirakodóvásári portékává alázták. Mutatják a külsejét, ahhoz különböző magyarázatokat fűznek, vagy történelmi alappal, vagy a nélkül. A lényeg, hogy elkeljen a portéka és higgye azt a vásározó, hogy igazat kapott, nem - valódi értéke szerint - bóvlit.

Amikor csak megosztottság nélküli egységgel akadályozhatjuk meg, hogy a Liberális Diktátumot Alaptörvénynek maszkírozva életünket mérgező vásári bazáráruként ránk tukmálják, megszaporodtak az önérdeküktől vezérelt, vagy a diktátorok által megvásárolt "álhazafiak", akik ránk akarják beszélni, erőnk elvonásával, a Szent Korona meggyalázott utánzatát.

Ha engedjük, megérdemeljük.

Kelt Szegeden, 2011. Kikelet havának 30. napján.
A krisztusi örök értékrend szerinti magyar szeretettel:
Halász József, a Szent Korona alázatos szolgája