http://mno.hu/belfold/nem-kell-felni-jozsefvarostol-1037688
Nem az az embertelen, aki bevallja, hogy a jelenlegi segítő rendszer tarthatatlan, hanem az, aki letolja magáról ezt a problémát. Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere mondta ezt a Koszorú utcai LÉLEK-házátadóján, ahol megjelent Soltész Miklós a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára is.
Sárga ház áll a Koszorú utcában, messziről látszik, hogy nem rég festették le, kéménye ontja magából a füstöt. Körülötte a kerület belső részében tipikusnak számító, a városrehabilitáció következtében „félbevágott” gangos ingatlanok. Ha kekeckedő és/vagy balliberális újságíró lennék, megjegyezném, hogy alig egy-két árnyalattal sötétebb az objektum színe, mint a VIII. kerület városházának, és így vezetném fel, hogy a szerdai megnyitót Kocsis Máté polgármester kezdte, de az igazság az, hogy ha nem dohányozott volna egy csomó ember kamerával a vállán a ház előtt, valószínűleg nem jöttem volna rá, hogy ez az átadásra kerülő LÉLEK-ház.
Megelőzés a lényeg
A LÉLEK ez esetben nem csak egy jó kis szó, de mozaikszó is egyben: Lelki-segítségnyújtási, Életviteli, Lakhatási és Egzisztencia-teremtési Közösségi – Program. Piros pontot kap, aki egyből vissza tudja mondani, viccelődött a polgármester, aki aztán komolyan is szólt a szóról: valószínűleg sok település meg fogja jegyezni, hogy mit is jelent, már csak azért is, mert az Országgyűlés elfogadta azt az általa és Kósa Lajos által jegyzett módosítót, amely kötelezi majd az önkormányzatokat arra, hogy mindent tegyenek meg a területükön hajléktalanná vált elesettek megsegítéséért és hogy kövessen el mindent azért, hogy megelőzze.
Ő maga a szerdai átadónak ha nem is nyitánynak, hanem fordulópontnak nevezte, mert a ház jelentős segítséget nyújthat a hajléktalan-kérdés szempontjából túlterhelt Józsefvárosnak. Kocsis elmondta: nem látja megoldásnak azt, ha csak konzerválják a problémát, hiszen „attól a hajléktalan még hajléktalan marad, ha kap egy tál ételt”. Elvégre nem az az embertelen – így Kocsis – aki bevallja, hogy a jelenlegi segítő rendszer tarthatatlan, hanem az, aki letolja magáról ezt a problémát. A momentán 14, a későbbiekben 34 főt befogadni képes, 61 millió forintból létrejött LÉLEK-házat a kivezető út egyik fontos állomásának tartja, és kívánja az itt lakóknak, hogy minél kevesebb időt töltsenek itt, hiszen az azt jelentené, hogy utána már akár önkormányzati bérleménybe is költözhetnek.
New Yorkban is van ilyen
Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár tárcája támogatásáról biztosította a programot, mivel céljai ugyanazok: ez pedig a munkába való visszajutás és nem az, hogy hagyjuk őket egész napjukat a villamoson, vagy a budai erdőkben tölteni. Elmondta, hogy jelenleg 8 és fél milliárd forintot költ az állam hajléktalanokra, amit ha lebontunk a regisztrált hontalanokra, akkor meglátjuk: ez az összeg bizony több, mint amennyit idősekre és a súlyos fogyatékkal élőkre költünk. Kiemelte, hogy hatékonyabbak azok az alternatív megoldások, ahol nem csak „szállást, meleget és ételt kapnak” a betérők, hanem foglalkoznak az otthontalanná válás lélektani mozgatórugóival is, ahogyan például New Yorkban is a hasonló házakban. Az államtitkár üzent az ezúttal nem megjelenő tüntetőknek is: szerinte fel fogják ismerni, hogy támadásaik jogtalanok voltak és idővel vissza is fognak szorulni. Miletics Marcell, a baptista szeretetszolgálat szociális igazgatója pedig arról beszélt, hogy a szubszidiaritás elve alapján létrejött ház és program mellé szakmailag oda lehet állni. Hiszen komplex, valós és hiteles, és nagy hangsúlyt fektet a megelőzésre, éppen ezek miatt a Koszorú utcai épület tulajdonképpen nem is hajléktalanszálló.
Horváth Szilveszter, a ház vezetője is több elnevezést használt. Az angolban „halfway house” névvel illetik az ilyen központokat, ő is kiegyezne a „félutas házzal”, mégis úgy döntöttek a lakókkal, hogy a kollégium elnevezést használják majd, elvégre tanulni fognak itt. Nem túlélést - „abban már professzorok” - hanem az új és nem a régi kisiklott életbe való visszakapaszkodást. Magáról elmondta, hogy 51 éves, több mint egy évtizede kigyógyult alkohol- és játékfüggőségéből, most az addiktológia lett a dilije, de számos véres történettel tudna szolgálni otthontalan időszakából. Akkor egyébként félt bejönni Józsefvárosnak erre a részére, ma már nincs ez így. A humorfesztivál egykori győztese ezt követően megnyitotta a sajtósok előtt a házat, ahol még dolgozott a villanyszerelő, és tényleg olyan belül, mint egy kollégium. A három-négy fős szobákban ágy, asztal, szekrény, a konyhában számozott, kulcsra zárható boxok és persze minden új, de semmi felesleges cicoma.
Sárgán világít a bor
Horváth kérdésre válaszolva épp azt fejtegeti hogy mi a módja, hogy valaki ide kerüljön a Koszorú utcába: először is a Déri Miksa utcai LÉLEK-pontba kell elmennie, másodsorban az okmányirodától kell igazolást kérnie, hogy itt, a VIII. Kerületben lett hajléktalan. Kifelé tartok már amikor a fotósok még a szobákban fényképeznek, a Németországból jött újságíró (Józsefváros úgy látszik ott is jól eladható hír) magyar kollégájával pontosít. A saroknál hatalmas kereszt mellett haladok el, bekanyarodok a felújított Tavaszmező utcába, ahol három meglett úriember fogyasztja pillepalackból a sárgán világító bort. Hogy tevékenységük életvitelszerű-e, azt nem tudtam, de nem is mertem kideríteni.
Húsz éve jutottunk el a felismerésig: a szegény, fedél nélkül élő embereket nem a városból való kihajtással vagy börtönbe zárással támogatjuk, hanem épületeket és pénzt biztosítunk az ellátásuk megszervezésére. Azóta kiépült ennek az intézményrendszere: lehet aludni éjjeli menedékhelyen, átmeneti szállóban, pihenni nappali melegedőben, és utcai szociális munkások is dolgoznak. A rendszer finanszírozása belesimult a költségvetés struktúrájába, az őskorszak pályázati forrásaihoz képest ma az állam legalább részben állja a működést. Nem túl sokkal. A friss tervek szerint szállásnyújtásnál ágyanként 1300, melegedőnél látogatónként 800 forint jár, az utcai munka pedig szolgálatonként 4,5 millió forintot ér jövőre. A források az utóbbi években abszolút értékben is csökkennek – mégsem jelentene megoldást, ha a szakma megnyerné az ötöst a lottón.