Hoppál Péter kifejtette: a Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc egyik államtitkárának vallomásából bebizonyosodott, hogy a volt kormányfő 2006 őszén visszaélt hatalmával és a törvényeket megkerülve utasította a rendőrséget a békés tüntetők megveretésére.
Kiemelte, a volt államtitkár vallomása alapján Gyurcsány Ferenc minisztereit megkerülve, közvetlenül beleavatkozott a 2006-os eseményekbe és közvetlenül utasította a rendőri vezetőket, akiket később ezért ki is tüntetett.

Hamisít és embereket veret meg a baloldal

A Fidesz szóvivője azt kérdezte, Gyurcsány Ferenc 2013. október 23-án is személyes utasításokat adott-e a tömegbe lövetésre és a békés tüntetők megveretésére. Hoppál Péter úgy fogalmazott, ezek alapján a baloldal eszköztárába sok minden belefér. „Belefér a hamisítás, belefér a szobordöntögetés és belefér az emberek megveretése. Sajnos ilyen a magyar baloldal” – mondta.

A szóvivő nem nevezte meg, hogy melyik volt államtitkárra gondol, de a héten Kondorosi Ferenc, a Gyurcsány-kormány akkori belügyi államtitkára kedden a Fővárosi Törvényszéken tanúként azt mondta a rendőri vezetők elleni büntetőperben, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a 2006. őszi események során többször a rendészetiminisztériumot megkerülve, közvetlenül tárgyalt rendőrségi vezetőkkel.

Ok nélkül vádaskodtak Gyurcsányék

Ezt követően a Gyurcsány-párt megvádolta a távirati irodát, hogy hamisan tudósított, de hamar kiderült: a Demokratikus Koalíció ok nélkül vádolta hamisítással az MTI-t. Az M1 csütörtök esti Híradójában mutatta be a bíróságon készült felvételeket. Csütörtökön az országos rendőrfőkapitány volt általános helyettese is elismerte, hogy Gyurcsány Ferenc utasította a tévészékház ostromakor.

Gyurcsány ugyan most hárít, de 2006-ban ő maga is elismerte, utasításokat adott a rendőrségnek. „Minden rendelkezésre álló eszközzel, törvényes keretek között, a leghatározottabban, és ebben, külön és kifejezetten, mondjuk úgy, hogy utasítást adtam, hogy a televíziót meg kell védeni” – fogalmazott korábban.
Viszont az akkori rendőrségi törvény szerint a miniszterelnök csak a rendészeti miniszter útján adhatott volna utasítást, közvetlenül nem.

Jön Bajnai megint a „fájni fog”-gal

A Fidesz szóvivője az Együtt–PM Szövetség vezetőjének nyilatkozatára is reagált a sajtótájékoztatón. Szerinte Bajnai Gordon a „fájni fog” nevű programját készíti elő, amelynek célja megszüntetni a bankadót és a különadókat, azok terhét pedig a magyar családokra, a kiskeresetűekre és a munkavállalókra hárítani.
A kormánypárti képviselő szerint a volt kormányfő adóemelésre készül, emellett csökkentené a fizetéseket, eltörölné a családi adókedvezményt és megadóztatná a nyugdíjakat. A Fidesz szóvivője szerint Bajnai Gordonnak útjában áll a 16 százalékos, egykulcsos személyi jövedelemadó, ezért azt 40 százalékra növelné, továbbá 32 ezer forinttal csökkentené a magyar minimálbért. Hoppál Péter szólt arról is, hogy a Bajnai-kormány korábban egyszer már eltörölte a családi adókedvezményt.

A maffiabaloldal valóság

„Nem ez az első ügy, ami bűzlik” – reagált a kormánypárti politikus a PestiSrácok.hu azon értesülésére, amely szerint Bajnai Gordon miniszterelnöksége idején száznyolcvanmillió forintnyi áfát próbált jogtalanul visszaigényelni egy, a csalási kísérlet előtt néhány évvel még az akkori kormányfő apjának tulajdonában álló, a gyanús tranzakció idején pedig az ő régi cégtársai által irányított társaság.
Hoppál Péter szerint a maffiabaloldal valóság, amit az is mutat, hogy Bajnai Gordon egyre többször kerül olyan emberek közelébe, akiknek a „törvényes feltételek betartása nem mindennapi kenyerük”.
Ismert, korábban egy orgazdaságért felfüggesztett börtönre ítélt, kétes hírű vállalkozóval kampányoltmájusban Bajnai Gordon.