Blogarchívum

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ukrajna. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ukrajna. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. június 5., vasárnap

2014. július 13., vasárnap

júl. 9. - Nemzeti Hírháló - Hírtallózó

júl. 9. - Nemzeti Hírháló:

'via Blog this'

NASA: élő a Guadalupei Szűzanya kegyképe!
A NASA közzétette a Guadalupei Szűzanya kegyképpel kapcsolatos vizsgálatainak eredményeit. A kegyképen szemorvosi műszerekkel történő vizsgálattal megállapították, hogy Mária szemének retinája fény hatására - az emberi szemhez hasonlóan - kitágul és összehúzódik, szövet hőmérséklete, melyen a kegykép látható, állandóan 36,6 fok.

Sztetoszkóppal is megvizsgálták a kegyképet, ekkor a tudósok Mária övénél 115 pulzus/perc mértek, mely egy magzat pulzusszámának felel meg.
A NASA mérnökei továbbá megállapították, hogy a festék, amellyel a kegykép készült, földön nem létezik és soha nem is létezett - írja a Tsn.ua internetes hírportál.
A 20. század elején a kegykép mellett valaki bombát robbantott, melynek eredményeképpen nagy sugarú körben minden elpusztult, a kegykép azonban egész és sértetlen maradt.
A tudosók érdekesnek találják, hogy Mária jobb karja világosabb, bal karja pedig sötétebb, ami szerintük a rasszok közötti egység fontosságát hivatott hangsúlyozni.
A Szent Szűz a feljegyzések szerint egy indiánnak, Juan Diegónak jelent meg 1531 telén a Tepeyac dombon, Mexikóvároshoz közel északra. A feljegyzések szerint egy aranyködbe burkolózó nő jelent meg, s arra szólította föl a férfit, hogy "menj a püspökhöz... azt akarom, hogy templomot emeljenek e helyen!" Juan Diegónak nem hitt a püspök, s másnap a találkozás megismétlődött. Diego másodszor is elment a püspökhöz, aki ezúttal azt mondta, elhiszi, hogy a Szűzanya megjelent ott, ha hoz egy jelet.
Diego ismét találkozott a Szűzanyával, aki felküldte a hegytetőre, ahol csodálatos módon az évszak ellenére nyíló rózsát talált. Juan Diego egyszerű köntösében gyűjtötte össze a rózsákat és elvitte azokat Zumarraga püspökhöz. A főpásztor térdre hullott az elé táruló látvány előtt: a bennszülött szegényes öltözete, tilmája (bő köpeny) a Szűzanya képmásává változott. A helyen épült meg a Miasszonyunk-székesegyház, ahol máig őrzik Diego tilmáját.
Aldofo Orozco kutató fizikus beszámolója szerint nincs természettudományos magyarázat a tilma megmaradására. 10 év alatt tönkremennek a hasonló szövetek a helyi sós-nedves levegőn. Például az 1789-ben készített másolat, amit az akkori legfejlettebb technológiával készítettek és védő üveg mögé helyeztek, teljesen kifakult 8 év alatt. Ezzel szemben az eredeti, védelem nélkül kihelyezett tilmát több mint száz év alatt se károsította az UV-sugárzás, a sós-nedves levegő és a közelében meggyújtott több tízezer gyertya.
Az eredeti kép zarándokok tömegeit vonzza: az ikont őrző bazilikát a világ leglátogatottabb zarándokhelyének tartják, 2004-es mexikóvárosi adatok szerint csak december 9. és december 12. között tízmillió zarándokot fogadott, egész évben pedig a húszmilliót is eléri az idelátogatók száma.
Forrás: Kárpátinfó.net, Magyar Kurír - faceportal.hu
Vonalban levők száma 

****************************************************************

NASA dokumentum az emberiség elleni háborúról
A dokumentum 2001 nyarán került a NASA weboldalára, a 9/11 esemény előtt, a NASA Langley Kutatóközpontjának vezető tudósa készítette, feltehetően a titkos társaságok megbízásából, és hosszú időn keresztül elérhető volt. Részletesen mutatja be, milyen technológiai (pl. robbanási hullám gyorsító, intelligens por, mikrohullámú frekvenciák, környezetszennyezés) és pszichológiai (pl. CNN szindróma) eszközökkel lehet az emberiséget megsemmisíteni vagy rabszolgákká tenni.A dokumentum mindjárt az elején kijelenti, hogy a "prezentáció minden esetben meglevő adatokon/tendenciákon/elemzéseken/techno­lógiákon alapul (pl. NEM TÜNDÉRMESE)." A dokumentum, a videofilmben említett dokumentumokkal együtt valóban létezik. Hogy mi lehetett a céljuk? Mindenki vonja le maga a következtetést. Az eredeti ppt fájl letölthető a Federation of American Scientists hivatalos szervezet oldalán: http://fas.org/man/eprint/FutureWarfare.ppt

****************************************************************

Alapjaiban megrengetni a bankrendszert
Tisztelt európai parlamenti képviselő Úr/Hölgy!
Olyan okiratok, aggálytalan tartalmú tényközlő okiratok, (mert Banki forrásokból származnak és hitelesítettek), kerültek birtokunkba, mely alapjaiban rengeti meg a magyarországi bankrendszert, de egész Európát behálózó bankszektort, és az azokba vetett bizalom is megingott!
Ezt remélem, nem kell ecsetelnünk mekkora érdeksérelemmel, jár hazánkban. A világon nincs példa rá, olyan banki szokásjog alakult ki és vert gyökeret hazánkban. Egyedileg országunk lakosságára, saját találmányként büszkélkedhetnek vele. Alábbiakban a lehető legrövidebben összefoglaljuk azokat a banktechnikákat, melyekkel közel négyezer ember tragédiáját és hárommillió honfitársunkat sodortak a létbizonytalanság határára.
Jelen pillanatban hatósági eljárások sorozatát indítottuk, de eddig csak részsikereket értünk el. Hiszen a londoni bankbotrány csak egy enyhe szellő, lesz ahhoz a viharhoz képest, mely kialakulóban van Magyarországon. A Magyar Jegybank a kereskedelmi bankok közreműködésével aláaknázták társadalmunkat. Soha nem gondolták, hogy valaha is kiderül az, melyet megosztunk most Önökkel!
Kérdezhetnék joggal, miért nem az országunkban működtetett hatóságokhoz fordulunk, miért nem rendezzük el ezt úgymond házon belül? Mire levelünk végére érnek erre is megkapják a választ.
Ismertetjük akkor a valós helyzetet:
A deviza hiteleknél a deviza tőke forint ellenértékének a 70-80%-os növekedése a kezdeti hitelkamatok megduplázódása eredményezte azt, hogy a hitelezés évei alatt a lakosság tartalékait a hiteleik törlesztése felemésztette és közismert tény az is, hogy az állampolgárok jelentős részének már nincs megtakarítása. A deviza hiteles lakosságot a kereskedelmi bankok eladósították és vagyontalanná tették a tőke tartozás devizában történő nyilvántartásával.
A vagyontalanná tétel és az eladósítás miatt előállt helyzetben az érintettek alkotmányos jogai sérülnek, megszűnnek.
A bűntetthez hozzájárult külső hatásként a nemzetközi világválság és az, hogy a hazai kereskedelmi bankok forráshoz jutási lehetőségei beszűkültek, jelentősen megdrágultak. Ezért kényszerűségből a hazai Jegybank mivel korlátlan forint forrással rendelkezett, hozzájárult a likviditási problémák feloldásához.
A jelenlegi jegybank elnök a tevékenysége során hozzájárult ahhoz, hogy a Magyar Nemzeti Bank hitelezőként, refinanszírozóként a hazai devizahitelezést folytató kereskedelmi bankok forrásait Fx-swap ügyleteken keresztül biztosítsa. Természetesen nem ez a tevékenység jelenti a bűntettet, viszont a további magatartásával már előidézte azt. Az MNB refinanszírozóként tehát érdekeltté válhatott abban, mert az MNB az ügyletbe egy rendkívül kedvező árfolyam pozíción szállt be, hogy a hazai deviza nyilvántartású hitelek kockázatkezelése elmaradjon (mert így eredeti állandó a deviza tőke összege, mely csak az ügyfelek befizetésével tud csökkenni) tehát érdekeltté vált, hogy fenntartsanak egy fenntarthatatlan állapotot. Az alkalmazhatott kockázat kezelési módszerekkel az érintett deviza nyilvántartott ügyfelek nyilvántartásában csereügyletekkel illetve nyilvántartási tőke (devizanem) cserével a lakossági deviza tartozások csökkenését, jelentős mérséklését lehetett volna elérni.
A legfontosabb, hogy jelenleg amikor már a laikusok is kezdik megérteni a pénzügyi jelentőségét a nemzetközi történéseknek, ilyen a görög vagy a spanyol válság kihatása a forint állapotára, ekkor sem történik meg a lakossági hitelek kockázatkezelésének a "kezdeményezése" az érintett deviza hitelezést folytató kereskedelmi bankok által. Az államnak a törvényi beavatkozásai pedig szintén nem ismerik el a kockázatkezelési lehetőségeket, inkább az árfolyam rögzítését javasolják ami egy ideig kisebb összegű havi törlesztő részletet jelent. Tehát a korlátlanul előálló árfolyam okozta többlet megfizetése törvényileg szabályozottan de meg kell történjen a későbbiekben, ezzel a hitelek futamideje megbecsülhetetlenül kitolódhat. Ez innentől már igen kis nyerési eséllyel kecsegtető szerencsejáték, ahol a kockázatok korlátlanul előállhatnak. Az ember várható élettartamára és aktív életkorára tekintet nélküli konstrukciók képtelen élethelyzeteket eredményeznek és eredményezhetnek jelenleg és a jövőben is.
Az is megállapítható a közzétett eredmény adatokból / MNB nyilatkozatok /, hogy ez a MNB-i refinanszírozás közvetlenül nem a hazai kereskedelmi bankoknak történik, hanem "árdrágítás" céljából a hazai kereskedelmi bankok anyabankjain keresztül valósul meg. Ezzel "mintha" anyabanki finanszírozás látszatát lehet fenntartani, de így a hazai kereskedelmi bankoknak a forrás szerzés többszereplőssé válik, költségeik nőnek amíg a hasznuk csökken.
Ezzel a hazai kereskedelmi bankok nyereségessége csökkenést mutat, de a beiktatott "mintha" tulajdonosi forrásszerzéssel a haszon közvetlenül az anyabanknál jelentkezik. Az ügylet tehát kárt okoz a lakosságnak a hiteleik kamataiban, mert érvényesítésre kerül az emelkedett forrás költség, valamint kárt okoz a nyereségtelenebbé tett hazai bankszektornál, mert itt az adó tekintetében jelentkezik elmaradás.
A Magyar Nemzeti Bank "eladta magát külföldi devizában" ami azt jelenti, hogy egy esetlegesen előálló forintromlás számára árfolyam nyereséget, míg egy esetleges forinterősödés számára veszteséget fog eredményezni, de utóbbi kizárt mivel ekkora forint erősödés ma már elképzelhetetlen. Az érintett devizában nyilvántartott hiteles lakossággal szemben a jegybank elnök által vezetett intézmény, tehát "ellenkező" devizapozícióban van. Itt is megemlítem, hogy nem általánosan beszélünk forintromlásról vagy elértéktelenedésről hanem kimondottan egy adott devizával szembeni árfolyamállapotról mondható ez el (CHF).
Az MNB által finanszírozásra került ügylet típusából, jellegéből és nagyságrendjéből adódik, hogy a vezetőségnek tudnia kell azt, hogy a forrásaira a hazai lakosság devizában nyilvántartott hitelei miatt van szükség. Ezen ügylet hozadékaként jelentkezik a Nemzeti Bankban a nyilvántartott deviza követeléséből eredő a forint árfolyam kedvezőtlen alakulása miatti árfolyamnyereség.
Egy jegybank elnöknek aki maga is jelentős megtakarítással (milliárdos befektetés Cipruson) rendelkezik, tudnia kell azt, hogy a deviza tőke nyilvántartásnál jelentkező "árfolyamkockázatok is kezelhetőek". Ezeket kockázatkezeléseket könnyedén megtehetik a kereskedelmi bankok, mert a devizahiteles ügyfelek szerződéseikben egyoldalúságot adtak a banknak, mint pénzügyi szakértőnek akinek innentől kezdve nem lehetősége, hanem kötelessége a kockázatkezelés.
"Svájci frankban Európában" anyag szerzői megnyugtatónak tartják, hogy az megismert hitelezési gyakorlatokban az adott országok svájci frank hitelei egyoldalúan a pénzügyi intézmények által módosíthatóak, ennek csak az esetlegesen előforduló svájci frank árfolyam jelentős erősödése illetve a forint gyengülése esetén lehet jelentősége.
A kockázatkezelési lehetőség elhallgatásával "mintha" a napot tagadták volna el az érintettektől. Továbbá a svájci frank és forint árfolyam egy nagyobb időintervallumának (20-25 év) a vizsgálatakor is látszik, hogy szinte folyamatosan erősödő frank (CHF) értékeket áraz be a piac. Ebből tudott az, hogy a hosszabb időtávra ezt a deviza nyilvántartást vállaló egyéneknek, időszakonként ezzel az emelkedéssel számolniuk kell és kockázatkezelés nélkül tehát egyértelműen csapdába csalták a bankok az ügyfeleiket. A lakossági tájékoztatások 10-15 % érték ingadozásról szóltak a hitelek felvétele idején, ezt a pár hónapos illetve éves visszatekintések is igazolták.
Kötelezően a kockázatokra történő figyelemfelhívás helyett, illetve mellett egyértelműen csak az nevezhető prudens magatartásnak, ha a "kockázatkezeléséről szóló tájékoztatás" nem maradt volna el. Azt is meg kell állapítani, hogy aki tömeges kockázatvállalást idéz elő, az erről szóló tájékoztatásokat is megadja az egyénnek, annak tudnia kell, hogyha a figyelemfelhívásról szóló kockázati elem (árfolyamkockázat) bekövetkezik, akkor nem csak az egyén hanem az érintetté tett tömegek miatt ország kockázatot is előidéz, mivel ugyanaz a kockázati esemény fog kihatni mindenkire. Itt a hatósági kontroll, ellenőrzés és illetékesség hiányában a szabályozó intézmények mulasztásának következményeit a lakossággal nem vállaltathatják.
A devizahitelezést folytató kereskedelmi bankok és pénzügyi intézmények tétlenül nézték végig, ahogy a deviza tőke nyilvántartás miatt az ügyfelek által biztosított fedezeten túl, az érintettek magánvagyona is az árfolyammal együtt úszik el. Ennek a mulasztásnak oka kell legyen, oktalanul a pénzügyi világban nem történik semmi, ilyen ok és motivációs tényező a nyereségvágy. Nagyon fontos, hogy nem a forint 70-80% -os elértéktelenedése következett be, nem az infláció vagy a fogyasztói árindex kedvezőtlensége idézett elő ekkora nagyságrendben árfolyamváltozást, itt jellemzően egy devizához képest kialakult értékvesztés állt elő. Ez a deviza nem mellékesen a menedék deviza a pénzügyi szereplők számára, a svájci frank CHF.
Az előállott helyzetet 2008-óta tartja fenn az MNB úgy, hogy jelenlegi árfolyamon már 9500 milliárd forintos nagyságrendben tart nyilván deviza követelést külföldi pénzintézetekkel szemben, ezeken keresztül a magyar lakossággal szemben. Alátámasztja ezt az is, hogy a végtörlesztés törvény adta lehetősége után (ami egy adott alacsonyabb árfolyamon történt) az MNB devizaköveteléseivel együtt nyilvántartott vagyona le is lecsökkent. Az a helyzet állt elő, hogy akkor az erősebb forint árfolyamon kihelyezett összeg nagyságrend maximum elérhette a 5-6000 milliárdot, viszont a forint romlás miatt a jelenlegi árfolyamokon 9500 milliárd forintos követelése keletkezett az MNB-nek.
Ezt az ügyletet nem hazai szinten találták ki, az IMF a Nemzetközi Valutaalap vezető közgazdásza Jang Yung Lee professzor 1997-ben kifejtette az országok hazai jegybank által biztosított forrású "deviza hitelezés" lehetőségét, aminek a lényege, hogy deviza nyilvántartás miatt kedvezőbb kamatozású hiteleket lehet előállítani. De ezt csak szigorú hatósági ellenőrzés, "pénzügyi felügyeleti kontroll" mellett lehet megtenni, mert itt az a kockázat állhat elő, hogy a hazai jegybank ellenérdekelté válhat a hazai fizetőeszköz stabilitásában, valamint a kereskedelmi bankok egyoldalú szerződésekkel visszaélve kedvezőtlen helyzetet tudnak teremteni ügyfeleiknek, akik így kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek.
Megemlítenem szükséges, hogy egyes felügyeleti eljárások során, illetve után nem egy Bank által közölt deviza tőke nyilvántartásban, az ügyfelek pozíciójában igazolhatóan megvalósult csereügylet, kockázatkezelés történt, viszont az érintett ügyfelekkel ez a nyereség nem lett közölve, ettől elzárják őket és a keletkezett hasznot a bank sajátjaként tartja nyilván, ebben az ügyben a ügyészségi panasz elbírálása van folyamatban. Egyértelmű a banki tagadása ennek, hiszen ez önmagában is igazolja azt, hogy a deviza nyilvántartású hitelek kockázatkezelése egyszerű határidős csereügyletekkel megoldható. A hatósági tagadása viszont felettébb aggályos és kérdéseket vet fel. Felmerült bennem a kérdés, hogy az ügylet előttük ismeretlensége miatt vagy akár elfogultság miatt nem ismerik el ezt a pénzügyi lehetőséget.
A 2008 február 26-i intervenciós sáv eltörlésével a Magyar Nemzeti Bank áttért a lebegő árfolyamrendszerre, míg ez időpont előtt a forint árfolyama egy adott sávon belül rögzítve volt az EURÓ árfolyamához, keresztárfolyamok révén pedig a többi devizával szemben a forint az EURÓ stabilitását élvezte. Álságos az állítás, hogy a hazai EURÓ bevezetése miatt vált ez szükségessé, ez egyik kiemelt indoklása volt a Kormányzatnak és Jegybanknak. Ennek fényében fontos körülmény az, hogy az intervenciós sáv eltörlését Kormányzati és Jegybanki szinten történt egyeztetések előzték meg, korábban említett svájci tanulmány szerzői is érdekes, aggályos körülménynek tartották ezt az intézkedést és annak időzítését is.
Kiemelten fontosnak tartom azt, hogy ez a svájci dokumentum mely egyértelműen közli, megállapítja az MNB és a PSZÁF hiteles adatszolgáltatásából Rácz István által, hogy a hazai pénzügyi szektor nem finanszírozta és nem refinanszírozta ezeket a frank alapú hiteleket 32 milliárd CHF nagyságrendben sem svájci frankkal, sem frank alapú pénzügyi eszközökkel, így itt csak mérlegen kívüli pénzügyi eszközökről beszélhetünk.(deviza nyilvántartás). A lakosságnak hitelező bankoknak ezért "valós" deviza kitettsége nincsen, ha volna akkor közös érdekből kezelnék az árfolyam kockázatait, ugyanis egy magasabb árfolyamnál az ügyfelek tömeges fizetésképtelensége be fog következni, ami egyszerre fedezetlenséget is eredményez, így ha az ügyfél fizetésképtelenné válik, akkor bank fizetésképtelenné válása is be kell következzen.A 2008-ban hazánkat is elérte a válság, de az USA-ból kiindult és a közelgő világválság jeleit a hazai pénzügyi szektor szereplői már korábban minimum 2007-től érzékelte a bankszövetségi hírlevelek szerint is.
Hozzájárult a jelenlegi állapot kialakulásához, hogy az állami hatóságok és felügyeleti szervek rossz helyzetfelismerése, szakmaiatlansága miatt a devizahitelezéssel kapcsolatban nemzetbiztonsági kockázat állt elő.
Nyilvánvaló, hogy a nagyságrend miatt ennek feltárása túl nagy érdeksérelemmel jár, továbbá a vélelmezetten érintett réteg sérthetetlensége és fedhetetlensége okán a bűntett illetve bűntettek több oldalról is fedezettnek tekinthetőek. A helyzetért felelős személyek magas pozíciókat töltenek be, általános megítélésük sérthetetlenséget, feddhetetlenséget feltételez.
Tisztelt képviselő urak/hölgyek most, hogy már tisztán látják a valós helyzetet, megértik azt miért is kerestük meg Önöket. A kialakult helyzet egyre kritikusabb. Naponta lakoltatnak ki családokat otthonaikból. Naponta szakítanak el gyermekeket szüleiktől. Mindezt "banktechnikának" , eltagadott valós hiteltartozások követelései miatt! A szándékosság gyanúja is fennáll, hiszen ez a fentiek miatt okkal vélelmezhető, mert hitelfelvevő az alapvető információk és képességek hiányában voltak, ezért tulajdonképpen be lettek csapva! De amíg a bankok kockázatmentessége a jelzálog és egyéb fedezetek miatt garantált, sőt a hasznuk is garantált a szerződések értelmében....addig a hitelfelvevő szó szerint az életét kockáztatja... értelmetlenül!
Tájékoztatjuk, Önöket röviden ismertessük Szövetségünk céljait, létrejöttének okait!
A Bankcsapda Érdekvédelmi Civil Szövetség semmilyen párthoz, vagy országos politikai szervezethez nem tartozik, szigorúan csak a devizahitellel megkárosított emberek Szövetségeként lép fel. A közélet színterén - mint civilszervezet - semmilyen ideológiát nem képvisel. Szerepvállalásunkat azért tartjuk fontosnak, mert a "nehéz idők" egyre nehezebbé válnak. A társadalmi, szociális, gazdasági kérdésekre az országos politika nem kínál megvalósított megoldásokat, így azt látjuk, nekünk magunknak, devizaadósoknak és szövetségeseinek kell megteremtenünk a lehetőségeket, hogy közel 3.000.000 ember létbiztonságát ne csak szavakban, hanem tettekben is garantáljuk!
Kérjük Önöket, hallják meg segélykiáltását közel 3.000.000 magyar embernek. Kérjék, követeljék az európai parlamentben, bizottságokban, szólítsák fel, a magyar hatóságokat, biztosítsák őket arról, hogy tudni akarja (a magyar embereken kívül) Európa népei is az igazságot!
Tisztelettel: Bankcsapda Érdekvédelmi Civil Szövetség
Kelt: Magyarország 2012-07-08
****************************************************************

Ezért dolgozik Magyarország munkaképes lakossága...
2014. napjaink - Facebook
A roma családnak van 6 gyereke. Beadták intézetbe őket. Majd jelentkezett a család rokonsága és egy pár nap múlva kihozták őket, mint nevelőszülők. Az állam megszabadul a gyerekektől és fizet. Nem is keveset.
Gyerekenként 80.000 (!!!), azaz összesen 480.000 forintot havonta.
Az apa és az anya nem válnak el, de külön lakcímre jelentkeznek be, így mindkettőjük megkapja a szociális segélyt az önkormányzattól, 39.100 forintot fejenként. Így további 78.200 forinthoz jutnak.
Lakásfenntartási támogatásként további 9.800 Forintot kap a család.
Erre jön még a családi pótlék, 12.600 gyerekenként, további 75.600 Forint.
Természetesen ingyen tankönyvek és ingyenes iskolai étkeztetés is jár.
Ezen kívül minden hónapban átmeneti segélyért is sorban állnak, ami havi 30.000 Forint az önkormányzattól. (Ha nem kapnak, akkor ott hagyják a gyerekeket a jegyzőnél, ezzel "zsarolva" a hatóságot.)
Így a család havonta cirka 673.600 Forint bevételhez jut!!!
Telik máris plazma TV-re, meg lízinges Suzukira is a papának.
Ha dolgozni menne és keresne 100.000 Forintot havonta, akkor a bevétel lecsökkenne 175.600 Forintra.
És ők beszélnek arról, hogy "elnyomják" őket a büdös rasszista magyarok...
"Ne bántsd a magyart, hisz az adójából élsz..." - azt hiszem ez most nagyon aktuális.


Lépfene-fertőzés: szigorú büntetést a felelősöknek, a földművelési miniszter pedig mondjon le!
Súlyos hibák és gondatlanságok sora vezetett ahhoz, hogy Tiszafüreden immár ötvennél több, a lépfenés hússal kapcsolatba került ember áll orvosi kezelés alatt.

(mno.hu) - Fazekas Sándor földművelési miniszter társaságában

A régióban mindenki ismeri Nagy Józsefet, a lépfene-fertőzés ügyében a hírekbe került nagyvállalkozót: ő az, aki minden pályázaton nyer - legyen szó földbérletről vagy fejlesztési támogatásról -, aki mindig számíthat rá, hogy új szerzeményeit Fazekas Sándor földművelési miniszter személyesen avatja fel, és aki nélkül ritkán van társadalmi rendezvény vagy fideszes buli a környéken.
Követeljük az Orbán-kabinettől, hogy az eset elbagatellizálása és eltussolása helyett a felelősök szigorú megbüntetésén és a következtetések levonásán fáradozzon!
****************************************************************

A világ legnagyobb nemzet rablásai és kifosztásai a XX. század végén és a XXI. század elején
A világ legnagyobb nemzet rablásai és kifosztásai a XX. század végén és a XXI. század elején, mert a cion-maffia beépült a világ államvezetéseibe: Soros György és Bilderberg-, izraeli cion-maffia társai, a nagy társadalmi káoszkutató és teremtő közreműködésével!- Hogyan követték el és a követik el? Itt választ találhatsz rá, tömören és egyszerűen, példák és videók bemutatásával! Magyarország vonatkozásában is!
"A társadalmi káoszban vergődő-, atomizált társadalomban a nép és a nemzet teljesen védtelen és kiszolgáltatott, maximálisan kizsákmányolható, minden értéke, vagyona, földje, országa, könnyűszerrel elvehető!"- V.K.A.
Mindezeket jól tudja: Soros György milliárdos "üzletember", társadalmi káoszkutató és teremtő és Bilderberg-, szabadkőműves-, izraeli társai, akiknek a tevékenységét figyelve Magyarországon és a világban is, a következő összefoglaló tapasztalatokat szűrtem le a tevékenységükről és a módszereikről másodjára is:
Hogyan teremtenek társadalmi káoszt, hogyan atomizálják a társadalmat röviden, pontokba szedve!
1. Különböző alattomos módokon és eszközökkel dollár milliárdokra kell szert tenni (Holokauszt kártérítés, tőzsdei úri kaszinó stb.)!
2. A majdani célnak megfelelő ügynököket-, végrehajtókat beszervezni és vagy lefizetni, és kiképezni!
(O. Viktor: Angliában 1989-1990, Bajnai USA stb.)
3. Az ügynököket hatalomba juttatni, illetve a már a hatalomban lévő embereket beszervezni, lefizetni!
(1989- 1990 rendszerváltás Magyarországon...!)
4. A társadalom és a gazdaság: különböző szféráinak megfelelő és attól szögesen ellentétes: civil szervezetek-, szekták és vállalkozások alapítása!
(Az egységes nemzet társadalom felbontása!)
5. A nemzet tulajdonában és irányítása alatt működő médiát diverzifikálni: sokféle tévé állomás, sokféle rádióállomás, sokféle sajtó és kiadó!
(Az egységes nemzeti társadalom hír- és információs csatornáinak sokfélévé tevése, így az egységes nemzet tudat megbontása, szétverése!)
6. Társadalmi és gazdasági nemzet érdekképviseletek diverzifikálása, leépítése, átalakítása: sokféle szakszervezet és érdekképviselet létrehozása; a nemzeti titkosszolgálatok, a katonaság, a rendőrség, az ügyészségek, a bíróságok stb. szétverése, leépítése és átalakítása!
(Az egységes nemzet érdekképviselet és védelem szétverése, atomizálása!)
7. A hatalomba már beépített és lefizetett emberek segítségével: új alkotmányt-, új törvényeket alkotni, törvényeket módosítani, illetve joghézagokat hagyni!
(A nemzet-, a társadalom-, a gazdaság alap szabályozóit felbontani, megbontani, átalakítani, összekuszálni! A zálog és a végrehajtási törvény beiktatása, mint a rablás és kifosztás eszközét jogossá-, törvényessé téve..!)
8. Deviáns, abnormális, homoszexuális és bűnöző típusú és jellemű emberek "alacsonyabb", végrehajtó hatalomba helyezése a munkahelyeken és a hivatalokban is!
(A nemzet társadalom és a nemzetgazdaság stresszessé és beteggé tétele, a dolgozók többségét elfojtani, terrorizálni, megfélemlíteni és rettegésben tartani!)
9. A nemzet szokásainak, hagyományainak, normáinak, erkölcsi és más értékeinek az összekuszálása, megváltoztatása; idegen szokások, normák, torz erkölcsi "értékek" bevitele a már védtelen-, kiszolgáltatott helyzetben-, félelemben lévő társadalomba, a már megszerzett és irányított sokféle média segítségével!
10. A nemzet fiatalságát erőtlenné és beteggé kell tenni: a kábítószerek, az alkohol, a cigarettázás, a számítógépes és más játék automaták, a média segítségével!
(Sorállományú katonaság eltörlése! Fizikálisan és lelkileg gyenge fiatalság...-, kinevelése!)
11. A kiszemelt préda ország kormánya-, vezetése ellen civil szervezeteken keresztül,a radikális ellenzék és külföldi magán védelmi vállalatok titkos bevonásával folyamatos tüntetéseket kell szervezni, majd a tüntetések során fizetett mesterlövészek segítségével a tüntetők ellen kivezényelt rendőrökre és a tüntetőkre egyformán lőni kell, hogy így a tüntetés radikalizálódjon, és fegyveres konfliktussá alakuljon. A demokrácia és az emberi jogok durva megsértésére hivatkozva először "szóban", minden külföldi médiában hirdetve, el kell ítélni a préda ország kormányát, vezetését, majd a tüntető és már harcoló radikális ellenzéket támogatva, már nyíltan, fegyveresen is be kell avatkozni a NATO segítségével. A préda ország kormányának elzavarása után a már kiszemelt és kijelölt embereinket-, ügynökeinket kell hatalomba juttatni, akik együttműködési-, csatlakozási és hitelszerződéseket kötnek velünk, kiadva cserében a préda ország minden vagyonát, természeti erőforrásait és a dolgozó népét, akiket rabszolgává teszünk a saját hazájukban, hogy folyamatosan termeljék az extraprofitot életük végéig éhbérért Nekünk!
Az atomizált és védtelenné tett nemzettársadalom kifosztása és maximális kizsákmányolása:
1. A nemzetközösségtől el kell venni a pénz nyomtatás jogát, mint az általa előállított javak és értékek pénzbeli kifejeződését, szabályozását, ösztönző-, fejlődési lehetőségét!
2. A nemzet társadalomnak-, a nemzetközösségnek, a nemzet államnak, meg kell tiltani, hogy vállalkozhasson önmaga ellátására, önmaga fenntartására, önmaga megvédésére! Az állami vállalatokat és állami termelőszövetkezeteket fel kell számolni, illetve veszteségessé kell tenni, hogy csődbe menjenek, megszűnjenek, vagy eladásra- privatizálásra - kerüljenek!
( A nemzet állam önellátásra képtelenné tétele!)
3. A sok féle médián keresztül reklámok hadával gerjeszteni kell a nemzet társadalomban a vásárlási szándék érzetét és szükségességét, és ehhez a bankokon keresztül "olcsónak tűnő" hiteleket kell adni, a nemzet államnak is!
(Az országba szemfényvesztő bóvlikat kell behozni, és a lakosságra rásózni!- Az emberek és az állam eladósítása! Minél több hitelt, záloghitelt, deviza hitelt vegyenek fel!)
4. A munkahelyek-, a vállalatok és vállalkozások csökkentése, az emberek munkanélkülivé tevése!
5. A fogyasztói árak-, az árak folyamatos emelése, a bérek infláltatása, a dolgozó emberek bérének nem emelése!
6. A munkanélkülivé tett emberek, a megélhetést nem biztosító munkanélküli segély, a folyamatosan infláltatott bérek-, az éhbérek miatt a hiteleket felvett emberek önszántukból vagy kényszerből megszabadulnak eladható értékeiktől, illetve a fizetésképtelenné tett emberektől - a zálogtörvény és a végrehajtási törvény segítségével - az erre a célra létre jött Faktor behajtó cégek elveszik az emberektől az értékeiket: házat, hazát, földet, aranyat, pénzt stb.!
7. A megmaradt-, a gyarmatosító, a kizsákmányoló és helytartó hatalom által működtetett gyárakban és üzemekben infláltatott éhbérért dolgoznak a rabszolgává süllyesztett emberek, a volt nemzetközösség atomizált és megosztott tagjai a XXI. században, Európában, Magyarországon, és termelik az extraprofitot, de a cion-maffiának, és nem saját maguk-, a magyar nemzet boldogulása javára!
Más, emlékeztető!
1. "A Kapitalizmus = A Parazitizmussal, a mások-, a természetnyakán való élősködéssel! = A nem fenntarthatósággal! = A garantált kipusztulással! - Az emberiség és benne a magyarság, melyik utat választja?!"-V.K.A.
2. "Akkor tiszta és becsületes egy vállalkozás, ha az nem közpénzből-, a dolgozók saját vagyon feléléséből-, kizsákmányolásából-, a természet kizsákmányolásából és tönkretételéből táplálkozik és működik! -V.K.A."
3. "A gazdag, mindig a természet és a többi ember kárára és rovására gazdag!"- V.K.A.
4. "A Földbolygó és a "Gyümölcsei",minden rajta élő tulajdonát képezi!"- V.K.A.
V.K.A.
2014.07.05.
Bizonyítékok:
1. "Soros György, a "Nyílt Társadalom" alapítvány megalapítója találkozott Petro Porosenko ukrán elnökkel, majd bejelentette, hogy létrehoz egy szakértőkből álló "tanácsadói" csoportot, hogy segítsen az ország élére állított atlantista kormánynak. A találkozón egy a Soros Alapítvány által létrehozott ukrán civil szervezet vezetője is részt vett. - A Soros által létrehozott szakértői gárda közvetlen az ukrán kormányt fogja ellátni "tanácsokkal" (utasításokkal)."
http://www.hidfo.net/2014/04/04/soros-gyorgy-milliardokkal-tamogatja-marihuana-legalizalasat
http://www.hidfo.net/2014/06/17/soros-gyorgy-tanacsadokat-rendel-az-ukran-kormany-melle
2. Orbán Viktort (1989-1990 rendszerváltáskor!), Soros György támogatta, támogatja, aki a társadalmi káoszt kutatja /és idézi elő/ "maszek" alapon! (Soros György jól tudja, hogy a társadalmi káoszban vergődő atomizált társadalomban a nép és a nemzet teljesen védtelen és kiszolgáltatott, maximálisan kizsákmányolható, minden értéke, vagyona, földje, országa könnyűszerrel elvehető!-V.K.A.)
Soros György milliárdokkal támogatja a marihuána legalizálását
http://www.hidfo.net/2014/04/04/soros-gyorgy-milliardokkal-tamogatja-marihuana-legalizalasat
3. A Bilderberg csoport áll a terrortámadások mögött
http://www.scribd.com/doc/136284706/A-Bilderberg-csoport-all-a-terrortamadasok-mogott
4. "NATO-mesterlövész robbantotta ki a kijevi forradalmat! "- Itt látható a tömeggyilkos képe is!
http://www.hidfo.net/2014/05/08/nato-mesterlovesze-robbantotta-ki-kijevi-forradalmat
5. A zsidók az orosz gyilkolásra gyűjtenek!
Ezeket a Gyűjtőket a Nemzetközi Bíróság elé állítanám, és tömeggyilkosság előidézése és elkövetésének vádjával elítélném: 100 évre, teljes vagyonelkobzással egybe kötve!
Az óriási épület is: a menorájukat, a nagyságukat, a nagyra vágyásukat szimbolizálja!
http://balrad.wordpress.com/2014/06/29/gyujtogetnek-a-hitestestverek-az-oroszgyilkolasra/
6. Simon Peresz nyilatkozata !
http://www.youtube.com/watch?v=UPHCiGL6r-M
7. A magyarok adó forintjából a magyarok ellen, és még profitot is hoz nekik! Így kell ezt csinálni! - Kérem, olvassák el a cikket!- (Egy kis plusz információ ehhez! Magyarországon a zsidó szervezetek a rendszerváltáskor 1990-ben 70 millió forint éves támogatásból gazdálkodtak, és most 2013-ban több mint 3 milliárd forintból!)- V.K.A.
http://www.hidfo.net/2014/04/19/tizmilliokat-tesz-zsebre-mazsihisz-az-allami-penzek-visszautasitasaval
8. Izraelben reklámozzák a pesti lakóparkokat
http://alfahir.hu/izraelben_reklamozzak_a_pesti_lakoparkokat
9. A magyaroknak menniük kell!
http://www.youtube.com/watch?v=N1lYhOmhCyA
10. A zsidó In-kalSecurity utasítgatja intézkedésre a magyar rendőrséget
http://www.youtube.com/watch?v=7nlhA2dUPx8
11. Már izraeli kézben a magyar titkosszolgálatok irányítása és felügyelete! Lázár János kettős állampolgár: IZRAELI és MAGYAR (!) Lázár Jánost Orbán Viktor nevezte ki a Miniszterelnöki Hivatal titkárává, most meg a Polgári Titkos Szolgálatokat is felügyeli!
http://fn.hir24.hu/itthon/2012/07/20/orban-lazarra-cserelte-pintert/
12. És most Lázár János a Miniszterelnöki Hivatal titkára, izraeli-magyar kettős állampolgára, az uniós pénzek felett is felügyel (!)
http://fn.hir24.hu/gazdasag/2012/10/18/lazar-felugyeli-az-unios-penzeket/
13. Csaknem 30 milliárdot bukhatunk Lázár miatt
http://www.hir24.hu/belfold/2014/05/09/lazar-miatt-nem-jon-a-penz-magyarorszagra/
14. "a Miniszterelnökség feladata lesz a kormányzati koordináció és az uniós pénzeket is ők felügyelik majd, de a vidékfejlesztést is ide csapják majd. Lázár János vezetésével tehát a Miniszterelnökség 8300 milliárd forintról dönthet majd - az Origo szerint. "A vétó és az irányítás Lázár kezében lesz" - tette hozzá egy fideszes forrás."-
http://www.hir24.hu/belfold/2014/05/10/harmadik-orban-kormany-lazar-mindent-visz/#sl
15. "A harmadik Orbán-kabinet június 6-án alakult meg, a Miniszterelnökség 8 államtitkárát pedig június 11-én nevezték meg. Június 6-án adta ki a kormány azt a rendeletét, amely többek között Lázár feladatköreit is szabályozta. Azóta újabb törvényt terjesztett a kabinet az Országgyűlés elé, ami tovább növelte Lázár befolyását.
A rendelet a Miniszterelnökség vezetőjének jogköreit 104 mondatban, 5 oldalon keresztül sorolta. A miniszter a második Orbán-kormány 7 tárcájától vont magához feladatokat, a hvg.hu számításai szerint Lázár János 2400 milliárd forint felett rendelkezik, ami az idei minisztériumi összkiadások több mint harmada."
http://hvg.hu/itthon/20140626_komplett_udvartartasa_lett_Lazar_Janosnak
16. Budapesti irodát nyitott a zsidó gondolatrendőrség (2013-12-01)
http://www.youtube.com/watch?v=JaAKVzCK5XE
17. Jud Suss 1934. Film (Mit csinálnak a zsidók egy békés tartománnyal, ahová beteszik a lábukat..?! Itt megláthatod!)
https://www.youtube.com/verify_controversy?next_url=/watch%3Fv%3DqBGBys5215Y
18. A rendszerváltó "elit", a fasiszta, a cion-maffia, a bűnösök egy más mellett ülve ebben a videóban láthatóak!
http://www.youtube.com/watch?v=KN9ZMJ1BW20
Így kell egy egész országot a társadalmi káosz teremtésével és segítségével kirabolni, megkopasztani és folyamatosan kizsákmányolni!- V.K.A.
Kik vannak: a NATO, a Bilderberg csoport, az IMF és a kapitalista, gyarmatosító, kizsákmányoló Nyugat háttérhatalmában? Az eddigi anyagból a lényeg és az elkövetők hova tartozása kiderül!
- A NATO Líbiából 144 tonna aranyat vitt el!
- Irakot teljesen kifosztották!
- Ukrajnából 40 tonna aranyat szállítottak el!
- Magyarországról 60 tonna arany párolgott el hátra hagyva 120 milliárd dollár adósságot + szétverve a magyar önellátást, a magyar gazdaságot teljesen stb.
- A világ legnagyobb rablásait és kifosztásait követték -, követik el, mert a cion-maffia beépült a világ államvezetéseibe!
- Minden elkövetőt nevesíteni lehet és el kell fogni! Miért? A következő videóból kiderül!
19. ISIS és a III. világháború - David Icke
https://www.youtube.com/watch?v=6Ftq15XV0X4
Az anyag írása és szerkesztése: V.K.A.
2014.07.05.
Soros György milliárdokkal támogatja a marihuána legalizálását
****************************************************************

40 botrányos tény, amiről a legtöbben nem tudnak
2014.04.01 18:50 embers-eg
Megjegyzés: Az alábbi pontok zöme közvetlenül az Egyesült Államokra vonatkozik, az olvasáskor kérjük ezt figyelembe venni. Más kérdés, hogy mennyire és hogyan érvényesek ezek az állítások más, kevésbé "szabad" nemzetekre is. Amikor bemászol a nyúl üregébe, olyan dolgokat fedezel fel, amikről a legtöbben semmit nem tudnak. Itt a 40 botrányos tény, amiről a legtöbb embernek fogalma sincs!
1. Az IRS (Internal Revenue Service, az "amerikaiak adóhatósága") nem egy USA kormányzati ügynökség, hanem az IMF ügynöksége. (Diversified Metal Products kontra IRS et al. CV-93-405E-EJE U.S.D.C.D.I., Public Law 94-564, Szenátusi jelentés 94-1148 oldal. 5967, Reorganizációs terv No. 26, Public Law 102-391.)
2. Az IMF az ENSZ ügynöksége. (Blacks jogi szótár 6. kiadás 816. oldal)
3. Az Egyesült Államoknak 1921 óta nincs kincstára. (41Stat. Ch.214 . 654. oldal)
4. Az Egyesült Államok kincstára ma az IMF. (Elnöki dokumentumok Documents 29. kötet, -4 . oldal. 113, 22 U.S.C. 285-288)
5. Az Egyesült Államoknak egyáltalán nincs alkalmazottja, mert nincs többé Egyesült Államok. Nincs több reorganizáció. Több, mint 200 év csődben történő működés végül véget ért. (Ügyvezetői rendelet 12803) Ne nevezd meg egyik hitelezőt vagy részvényest sem, mert börtönbe kerülsz! 18 U.S.C. 914
6. Az FCC, CIA, FBI, NASA és az összes többi "betűkből álló" banda soha nem volt az Egyesült Államok kormányzatának része. Még akkor sem, ha az "Egyesült Államok kormányának" voltak részvényei különböző ügynökségekben. (U.S. kontra Strang , 254 US 491, Lewis kontra US, 680 F.2d, 1239)
7. A társadalombiztosítási számokat az ENSZ adja ki az IMF-en keresztül. Az SS 5 nyomtatványon lehet ilyen kártyát kérelmezni. A Kincstár (IMF) részlege bocsátja ki az SS 5 nyomtatványt, nem a Társadalombiztosítási Hatóság (Social Security Administration). Az új SS 5 nyomtatványon nem szerepel, ki vagy mi adja ki adja ki, a korábbi nyomtatványokon szerepel, hogy a Kincstárhoz tartozó nyomtatványok. Az általad kitöltött SS 5 nyomtatványról másolatot kaphatsz, ha az SSA-L996 nyomtatványt az SS Hatósághoz elküldöd. (20 CFR 111. fejezet, alrész B 42 2.103 (b) (2) (2) Olvasd el a fenti hivatkozásokat!)
8. Az Egyesült Államokban nincsenek, és 1789 óta nem voltak jogi alapon működő bíróságok. A bírák nem kényszerítik ki a rendeletek és törvénykönyvek alkalmazását. Ezeket a végrehajtó adminisztrátorok teszik meg. (FRC kontra GE 281 US 464, Keller kontra PE 261 US 428, 1 Stat. 138-178)
9. 1789 óta nincs egyetlen bíró sem az Egyesült Államokban. Csak adminisztrátorok vannak. (FRC kontra GE 281 US 464, Keller kontra PE 261 US 428 1Stat. 138-178)
10. A GATT szerint kötelezően kell, hogy legyen társadalombiztosítási számod. Ház jelentés (103-826)
11. "Egy Világ" Kormányunk van, "Egy Világ" Törvényünk és egy "Egy Világ" Monetáris Rendszerünk.
12. Az ENSZ az Egy Világ Szuperkormány.
13. Senki ezen a bolygón nem volt soha szabad. Ez a bolygó egy rabszolgatelep. Mindig is létezett egy Egy Világ Kormány. Annyi történt, hogy most sokkal jobban szervezett, és 1945-től a neve ENSZ.
14. A Szövetségi Szabályozás definíciója szerint New York városa maga az ENSZ. Rudolph Gulliani ki is jelentette a C-Span-en, hogy "New York a világ fővárosa volt", és igazat mondott. (20 CFR fejezet 111, alrész B 422.103 (b) (2) (2)
15. A társadalombiztosítás nem biztosítás vagy szerződés, és nem létezik a Bizalom Alap sem. (Helvering kontra Davis 301 US 619, Steward Co. kontra Davis 301 US 548.)
16. A társadalombiztosítási csekked közvetlenül az IMF-től jön, ami az ENSZ egyik ügynöksége. (Nézd meg, ha kapsz egyet! A bal felső sarokban "United StatesTreasury"-t kellene látnod.)
17. Nem rendelkezel tulajdon felett, rabszolgáknak nem lehet tulajdonuk. Olvasd el a tulajdoni lapját annak, amiről azt gondolod, hogy a tiéd. Haszonbérlőként szerepelsz a listán. (Senate Document 43, 73rd Congress 1st Session)
18. A legnagyobb hatalmú bíróság az USA-ban nem az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírsága, hanem Pennsylvania Legfelsőbb Bírósága. (42 Pa.C.S.A. 502)
19. A Függetlenségi Háború átverés volt. (Lásd a 22., 23. és 24. tényeket)
20. Anglia királya pénzügyileg mindkét oldalt támogatta a Függetlenségi Háborúban. (Versailles-i egyezmény, 1782. júl. 16, Békeszerződés 8 Stat 80) ... és ahogy a történelem ismétli önmagát, Prescott Bush, George HW Bush apja és George W Bush nagyapja, a II. világháborúban mindkét oldalt támogatta. A Bush család az amerikai polgárok árulója évtizedek óta.
"Sarah, ha az amerikai emberek valaha is tudták volna az igazságot, mi Bushok mit tettünk ezzel a nemzettel, kizavartak volna az utcára és meglincseltek volna." (Id. George Bush egy Sarah McClendonnak adott interjúban, 1992 decemberében.)
21. Nem hivatkozhatsz az Alkotmányra, hogy megvédd magad, mert nem vagy részese. (Padelford Fay & Co. kontra The Mayor and Alderman of The City of Savannah 14 Georgia 438, 520)
22. Amerika brit gyarmat. (AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK EGY NAGYVÁLLALAT, NEM EGY ORSZÁG, LÉTEZETT A FÜGGETLENSÉGI HÁBORÚ ELŐTT IS, ÉS A BRIT CSAPATOK NEM HAGYTAK EL EGÉSZEN 1976-IG.) Respublica kontra Sweers 1 Dallas 43, Treaty of Commerce 8 Stat 116, The Society for Propagating the Gospel, &c. kontra New Haven 8 Wheat464, Békeszerződés 8 Stat 80, IRS Publication 6209, Articles of Association October 20, 1774.)
23. Britanniát a Vatikán birtokolja. (1213-as egyezmény)
24. A Pápa bármely törvényt eltörölhet az Egyesült Államokban. (Az egyházi törvény alapjai 1. kötet, 53-54)
25. Egy 1040-es nyomtatvány (szja-bevallóív) a Britanniának történő sarc fizetésére szolgál. (6209 számú IRS kiadvány)
26. A Pápa a hódítási és felfedezési törvényeken keresztül az egész bolygó fölötti uralomra törekszik. (1455-ös és 1493-as Pápai bullák)
27. A Pápa egykor milliók kiirtását és szolgasorba taszítását rendelte el. (1455-ös és 1493-as Pápai bullák)
28. A Pápai törvények mindenkire nézve kötelezőek. ( XIV Benedek., De Syn. Dioec, lib, ix., c. vii., n. 4. Prati, 1844) (Syllabus, prop 28, 29, 44)
29. Rabszolgák vagyunk, és egyáltalán semmi nincs a birtokunkban, még azok sem, akiket a gyermekeinknek gondolunk. (Tillman kontra Roberts 108So. 62, Van Koten kontra Van Koten 154 N.E. 146, Szenátusi dokumentum 43 & 73rd 1. kongresszusi ülés, Wynehammer kontra People 13 N.Y. REP 378, 481)
30. George Washington katonai diktátor az államokat (birtokok) kerületekre osztotta. (Az elnök üzenetei és kiadványai Vol 1, oldal 99. Websters 1828 dictionary fordefinition of Estate.)
31. "Az Emberek" megnevezésbe Te és én nem tartozunk bele. (Barron kontra Mayor & City Council of Baltimore. 32 U.S. 243)
32. Az Egyesült Államok Kormányát nem a Kereszténységre építve alapították. (Tripoli Egyezmény 8 Stat154.)
33. A rendőrségnek nem kötelessége, hogy téged védjen. A munkájuk, hogy védjék a Nagyvállalatot, és feltartóztassák az ellenszegülőket. Sapp kontra Tallahasee, 348 So. 2nd. 363, Reiff kontra City of Philadelphia, 477F.Supp. 1262, Lynch kontra N.C. Dept of Justice 376 S.E. 2nd. 247.
34. Az "Egyesült Államokban" minden eladó: utak, hidak, iskolák, kórházak, víz, börtönök, repülőterek stb. Kíváncsi vagyok, ki vette meg a Klamath-tavat. Vette a fáradtságot, hogy megnézze? (Ügyvezetői rendelet 12803)
35. "Emberi tőke" vagyunk. (Ügyvezetői rendelet 13037)
36. Az ENSZ több mint 50 éven keresztül finanszírozta az Egyesült Államok kormányának működését, és most rendelkezik minden férfi, nő és gyerek fölött Amerikában. Szintén az ENSZ birtokában van Amerika földje egyszerű hűbérként.
37. A jó hír, hogy nem kell minden elképzelt kötelezettségünket teljesítenünk. Egy elképzelt kötelezettséget kiválthatsz egy másikkal.
38. A válság és a II. Világháború egy teljes komédia volt. Az Egyesült Államok és számos más cég világszerte kölcsönt nyújtott másoknak a válság alatt. A német infrastruktúra kiépülését az 1930-as években, beleértve a vasutakat az Egyesült Államok finanszírozta. Ilyen módon azok, akik magukat "Királyoknak", "Miniszterelnököknek" és "Führernek" stb. nevezik, hátradőlhetnének, és sakkjátékot játszhatnának valódi embereket használva. Gondolj bele, hogy minden amerikai, német stb, aki életét adta, azt gondolta, hogy az országát védelmezi, ami még csak nem is létezett. Az ártatlan emberek milliói, akik meghaltak semmiért. Nem nyilvánvaló, Svájc miért nem volt soha benne ezekben a kudarcokban? Svájc az, ahol a "Nemzetközi Fizetések Bankja" ("Bank of International Settlements") található. A háborúkat azért hozzák létre, hogy elvonják a tekintetedet a lényegről. Kell, hogy legyen egy ellenséged, hogy meglegyen a helyt álló "Kormány" illúziója.
39. Az "Egyesült Államok" sohasem deklarálta függetlenséget Nagy-Britanniától vagy György királytól.
40. Az angol (government) szó etimológiája a tudat irányítását jelenti. Latinosodott görögből gubernatio "menedzsment, kormány", antik görögből (kybernismos, kybernesis) "kormányzás, vezetés", kybernao "kormányozni, vezetni, pilótaként viselkedni", plusz latin mente "elme".
Ha jó angolos vagy, további, részletesebb adatokat Dale nyugalmazott amerikai bíró írásából olvashatsz.
http://briankellysblog.blogspot.hu/2013/05/judge-dale-great-american-adventure.html
Azt gondolom, már kezded átlátni, milyen mély volt a nyuszi ürege, és hogy milyen nagyságrendűek a változások, amelyek előttünk állnak az OPPT jogerős UCC- rendeleteinek jóvoltából.
A fent leírt rendszer összedőlőben van. A világ jószándékú és kellően bátor hivatalnokai, katonái, jogászai, hírszerzői a civilekkel karöltve világszerte tájékozódnak a feltárt tényekkel kapcsolatban és cselekszenek. Maguk, családtagjaik és polgártársaik érdekében. Hogy legyen jövő, amiben emberi módon élhetünk.
És nemsokára jön a meglepetés...
Forrás: 40 Outrageous Facts Most People Don't Know

Szóljon hozzá!


 

2014. február 21., péntek

A legfőbb követelés nem teljesült

A legfőbb követelés nem teljesült:

'via Blog this'

Forrás: Hír TV
2014. február 21., péntek 18:38
Nemzeti egységkormány alakul Ukrajnában, és még idén előre hozott elnökválasztást tartanak. Erről állapodott meg Viktor Janukovics elnök az uniós külügyminiszterekkel és Oroszország, valamint az ukrán ellenzék tárgyalóival. A parlament kora este megszavazta a 2004-es alkotmány visszaállítását. Ez alapján Janukovics elnöknek jelentősen csökkentik a jogköreit. A megegyezést az utcai tüntetők vezetői is aláírták, de a kijevi demonstrációknak nincs vége, még mindig több ezren vannak a Függetlenség téren.
A rendőrök is átálltak a tüntetők oldalára Kijev központjában, a Függetlenség téren. Az egyenruhások kivonultak a középületekből és a közlekedési korlátozásokat is feloldották. Pénteken, helyi idő szerint délben állapodott meg a francia, lengyel és német külügyminiszter Janukoviccsal, illetve orosz és ukrán tárgyalókkal.

„Janukovics elnök elfogadta, hogy még idén előre hozott elnökválasztás legyen, emellett beleegyezett a 2004-es alkotmány visszaállításába – közölte a kormánypárt frakcióvezető-helyettese. – Ezzel párhuzamosan megkezdődnek a tárgyalások a nemzeti egységkormány létrehozásáról” – jelentette be Anna Herman.

A parlament néhány órával később megszavazta, hogy visszaállítják a 10 évvel ezelőtti alkotmányt. „Ez lényegesen korlátozza az elnöki hatalmat. A kormányt a parlament fogja kinevezni és a parlamentnek tartozik felelősséggel és ebbe beletartoznak azok a kérdések, például az új kormányalakítás, új hadügy-, belügyminiszter. Ezzel úgy gondolják, és helyesen szerintem, hogy lényegesen megváltozhat a helyzet az utcán is” – fejtette ki a magyarok kijevi egyesületének elnöke, Vass Tibor.

Az ukrán parlament azt is megszavazta, hogy az összes letartóztatott tüntető feltétel nélkül amnesztiát kap. A pártok pedig 10 napon belül nemzeti egységkormányt hoznak létre. Még idén előre hozott elnökválasztás is lesz.

„A legfontosabb, hogy a mostani megállapodást maradéktalanul végrehajtsák” – mondta Catherine Ashton, az EU külügyi főképviselője hozzátéve, hogy ehhez minden segítséget megadnak.
A legfőbb követelés nem teljesült
A legfőbb követelés nem teljesült
Janukovics a tüntetők legfőbb követelését mégsem teljesítette, nem mondott le és várhatóan az előre hozott választáson is megpróbál indulni.

Az ukrán egészségügyi minisztérium szerint az elmúlt napokban 77 halott és 570 sérült volt, de az ellenzék szerint a valódi szám ennek a kétszerese.

Háromnapos gyász Kárpátalján

Közben háromnapos gyászt hirdetett a kijevi áldozatok emlékére a Kárpátaljai Megyei Tanács. A közintézményekben félárbocra engedik az ukrán állami zászlót, a különböző felekezetek pedig gyászszertartásokat tartanak. Bővebben>>

Kapcsolódó:

MNO - Ultimátumot adtak Janukovicsnak

Ultimátumot adtak Janukovicsnak

– Ha a Majdan közelében tartózkodik, szívesen várjuk képeit, videóit és információit a szerk@mno.hu címre!

– Élő közvetítés Kijevből.










MNO - „Aki fiatalokat lő le, annak nincs bocsánat!”

http://mno.hu/kulfold/aki-fiatalokat-lo-le-annak-nincs-bocsanat-1212238





2014. február 19., szerda

MNO - 2014. FEBR. 19. - Már huszonhat halott Kijevben

Már huszonhat halott Kijevben:

'via Blog this'

Külföld Kijev

Ejtőernyősöket rendeltek a fegyverraktárakhoz

2014. február 19., szerda 05:50, frissítve: szerda 16:30 , forrás: MTI, Hír TV, MNO
Ejtőernyősöket rendeltek a fegyverraktárakhoz
Ejtőernyősöket rendeltek a fegyverraktárak védelmére szerda délelőtt Kijevben. Viktor Janukovics elnök csütörtökre országos gyásznapot hirdetett. A halálos áldozatok száma tovább emelkedett, és immár legalább 26-ra tehető. A Külügyminisztérium arra kéri a magyarokat, hogy kerüljék el a tüntetések helyszíneit.
– Ha a Majdan közelében tartózkodik, szívesen várjuk képeit, videóit és információit a szerk@mno.hu címre!
– Élő közvetítés a Függetlenség teréről.
– Korábbi, percről percre frissülő cikkünket itt olvashatja.
– Az EU tagállamainak külügyminiszterei csütörtökön rendkívüli ülést tartanak, szankciókról is dönthet az unió.
– A Külügyminisztérium arra kéri a magyarokat, hogy kerüljék el a tüntetések helyszíneit.
– Szerda hajnalban a rendőrök előrenyomultak, és állásokat foglaltak el a Majdan közepén álló emlékmű körül. Reggelre a tér közel felét ellenőrzésük alá vonták.
– A halálos áldozatok száma már eléri a 26-ot, több száz ember került kórházba.
– Viktor Janukovics elnök és az ellenzéki vezetők éjszakai tárgyalása nem hozott eredményt.
  • 14:50
    Külügyminisztériumi tájékoztatás
    Kaleta Gábor, a Külügyminisztérium sajtófőnöke szerdán sajtótájékoztatót tartott a Kijevben kialakult helyzetről. Elmondta, a nagykövetség és az ukrajnai konzulátusok figyelemmel kísérik az eseményeket, a magyar kormányzat pedig – amellett, hogy elítél minden erőszakos cselekményt – folyamatosan egyeztet. A nemzetközi közösségnek támogatnia kell a konfliktus politikai eszközökkel való lezárását. Kaleta megjegyezte, remélhetőleg Oroszország is így gondolkozik, és kerüli a beavatkozást.
    A Külügyminisztérium a tegnapi események hatására fokozott biztonsági kockázatot jelentő térség kategóriájába sorolta Ukrajnát, és nem ajánlja a beutazást a magyarok számára. A sajtófőnök kitért rá: az EU külügyminiszteri tanácsa csütörtökön politikai döntést hoz a helyzetet illetően, itt Magyarország is kellő súllyal képviselteti majd magát. Reményét fejezte ki az iránt, hogy a kárpátaljai magyar közösség nem válik célponttá a radikálisok számára. Erre eddig egyébként nem került sor. Kaleta elmondta, az ungvári adminisztráció épületét elfoglalták a tüntetők, de a munkatársak békésen tárgyalnak velük. A beregszászi régióból nem érkezett jelentés konfliktusokról.
    Kijevben 700-800 magyar él, a Külügyminisztériumhoz nem jutott el olyan információ a nagykövetségről, hogy bármelyikük is bajba került volna.
  • 14:44
    Szemtől szemben a tüntetők és a rendőrök
  • 14:08
    A kormány felelősségre vonását szorgalmazta a tüntetőkkel szemben alkalmazott erőszak miatt a brit külügyminiszter szerdán. „A békés tüntetők elleni erőszak elfogadhatatlan, és az ukrán kormánynak számot kell adnia a történtekről” – fogalmazott William Hague a Twitter közösségi portálon közzétett üzenetében. Hague megerősítette, hogy részt vesz csütörtökön az Európai Unió külügyminisztereinek rendkívüli tanácskozásán, amelyen az Ukrajnával szembeni szankciók lehetőségét is megvitatják.
  • 14:06
    Tiszti becsületszavát adta szerdán Ungváron a kormányellenes tüntetőknek Kárpátalja megye rendőrfőkapitánya, hogy a belügyi erők nem alkalmaznak erőszakot a tiltakozó megmozdulások résztvevőivel szemben. Vaszil Varcaba tábornok kijelentette, hogy egyetlen rendőrt sem enged Kijevbe vezényelni Kárpátaljáról.
    A tüntetők azzal kapcsolatos kérdésére, hogy miért küldtek kedden Kárpátaljáról Kijevbe egy mikrobusznyi közlekedési rendőrt, Varcaba közölte: a biztosok új járőrautókért mentek a fővárosba.
    Ukrán hírportálok jelentései szerint a kárpátaljai közlekedési rendőröket Kijevbe szállító kisbuszt röviddel éjfél után Rivne város határában kormányellenes tüntetők tartóztatták fel. A jármű utasai és az aktivisták között dulakodás kezdődött, amelynek során két rendőr komolyabb arcsérüléseket szenvedett, őket kórházba szállították. A tüntetők elvették a közlekedésrendészek egyenruháit, iratait és szolgálati fegyvereit, majd kiszúrták buszuk gumiabroncsait. Az eset után a rendőröket visszarendelték Kárpátaljára.
  • 13:56
    Elítélte az Ukrajnában dúló erőszakos cselekményeket szerdán Navi Pillay, az ENSZ emberi jogi főbiztosa, egyúttal gyors és független tényfeltáró vizsgálatra szólított fel.
    A főbiztos maximális visszafogottságra szólította fel az erőszakos cselekményekbe belebonyolódott feleket, és megismételte, hogy a nemzetközi emberi jogok alapján tiszteletben kell tartani a békés gyülekezéshez való jogot.
  • 13:54
    Nem engedélyezték a szocsi téli olimpián részt vevő ukrán sportolóknak a gyászszalag viselését, amellyel az összecsapásokban életüket vesztett honfitársaikra emlékeztek volna – olvasható a tüntetők Facebook-oldalán.
  • 13:45
    Több száz ember eltorlaszolta szerdán a Korczowa lengyel határfalu átkelőjéhez vezető utat – közölte a lengyel határőrszolgálat.
    Nagyjából 200 fős tömeg torlaszolta el az utat, mostanra talán már 300-an is lehetnek – mondta a Reuters hírügynökségnek a lengyel határőrség szóvivője. Hozzátette: egyelőre nem biztosak benne, de vannak arra utaló jelek, hogy ukrán kormányellenes tüntetők akciójáról lehet szó. Más határátkelőnél egyelőre nem tapasztaltak hasonlót.
  • 13:31
    Ez a keddi videó remekül érzékelteti, hogy milyen intenzitással csapnak össze a szemben álló felek Kijevben.

  • 13:25
    Moszkvában államcsínykísérletnek tartják mindazt, ami Ukrajnában történik, és határozottan elítélik a szélsőségesek erőszakos fellépését – jelentette ki Vlagyimir Putyin szóvivője szerdán. Dmitrij Peszkov elmondta, hogy az államfő éjjel telefonon beszélt ukrán kollégájával, és amellett foglalt állást, hogy a rendezés kizárólagosan a törvényes hatalom révén lehetséges. A szóvivő közölte, hogy mindkét államfő a szélsőségeseket teszi felelőssé az Ukrajnában kialakult helyzetért.
    A Kreml befolyásos tisztviselője hangsúlyozta, hogy az orosz és az ukrán államfő beszélgetéséről a sajtóban eddig megjelent értesülések nem felelnek meg a valóságnak. Kijelentette, hogy Vlagyimir Putyin nem adott, most sem ad tanácsokat ukrán kollégájának, és ez a jövőben sem áll szándékában. Szavai szerint az elnökök abban állapodtak meg, hogy meg kell várni a helyzet mielőbbi rendezését. Hozzátette: „hogy ez miként történik, Ukrajna dolga”.
    Időközben az orosz külügy-minisztérium közleményben tudatta, hogy Moszkva latba veti minden befolyását az ukrajnai válság békés rendezése érdekében. A tárca követelte, hogy a kijevi megmozdulások vezetői állítsák meg a vérfürdőt, és azonnal, fenyegetés és ultimátumok kilátásba helyezése nélkül újítsák fel a párbeszédet a törvényes hatalommal. A külügy élesen bírálta az ellenzéki vezetőket, akik szerinte nem reagáltak a radikálisok tetteire, „miközben a demokrácia iránti elkötelezettségüket hangoztató demagóg jelszavak mögé bújnak, és cinkosságot vállalnak a barna forradalommal”.
  • 13:19
    A német sajtó reakciói
    Az első német sajtókommentárok szerint Ukrajnát nem sok választja el a polgárháborútól és a széteséstől. A Frankfurter Allgemeine Zeitung című konzervatív lap Szakadék szélén című szerdai kommentárjában kiemelte, hogy Ukrajna elsodródott egy ponthoz, amelytől már csak egy lépés a polgárháború. A helyzetért az államfő rendszere a felelős, mert „elszabotálta a politikai rendezést”.
    A lap szerint „már csak az segít, ha Janukovicsot a lehető leggyorsabban leváltják. Táborában feltehetően vannak személyek, akiknek ez módjában áll. Az ukrán oligarchák, akik eddig Janukovicsot támogatták, sok pénzt tartanak Nyugaton. Az EU-nak haladéktalanul világossá kell tennie előttük, hogy mi mindent veszíthetnek. Most már itt az ideje a szankcióknak.”
    A liberális Süddeutsche Zeitung Sötét kilátások című kommentárjában kiemelte, hogy a helyzet elmérgesedése nem váratlan, mert az utóbbi napok kedvező hírei csupán a válságkezelés apró lépéseiről szóltak, és nem fordulatról.
    Spiegel Online helyzetértékelése szerint most már Ukrajna szétszakadását sem lehet kizárni. Az ország éppen azóta mélyen megosztott, amióta független állam, hiszen nyugaton az oroszokat gyűlölő nacionalisták a hangadók, keleten a többség orosz anyanyelvű, és az ország déli része is inkább Oroszország felé húz. A három régió között ott van a kozmopolita Kijev, amelyet az ország keleti részére támaszkodó Janukovics soha nem szeretett. A kulisszák mögött az oligarchák mozgatják a szálakat, akik átláthatatlan üzleteket folytatnak, és addig támogatnak egy kormányt, amíg megéri nekik.


Ukrajna: a hadsereget is bevethetik


2014. február 19., szerda 15:32, frissítve: szerda 18:27 , forrás: MTI
Ukrajna: a hadsereget is bevethetik
Az ukrán belbiztonsági szolgálat terroristaellenes műveletet indít az egész országban a radikális csoportok ellen. A német, a francia és a lengyel külügyér Kijevbe látogat csütörtökön. A londoni elemzők szerint több térségbeli ország is megszenvedheti az ukrajnai válság eszkalációjának átszűrődő pénzügyi-gazdasági következményeit. A magyar külügy mélységes megdöbbenését fejezi ki az elmúlt éjszaka ukrajnai eseményei nyomán, amelyeknek immár több tucat halálos áldozata és számtalan sérültje van. Percről percre.
– Ha a Majdan közelében tartózkodik, szívesen várjuk képeit, videóit és információit a szerk@mno.hu-ra!
– Élő közvetítés a Függetlenség teréről.
– Korábbi, percről percre frissülő cikkünket itt olvashatja.
– Csütörtökön Kijevbe látogat a francia, a német és a lengyel külügyminiszter.
– Az EU tagállamainak külügyminiszterei csütörtökön rendkívüli ülést tartanak, szankciókról is dönthet az unió.
– A Külügyminisztérium arra kéri a magyarokat, hogy kerüljék el a tüntetések helyszíneit.
– Szerda hajnalban a rendőrök előrenyomultak és állásokat foglaltak el a Majdan tér közepén álló emlékmű körül. Reggelre a tér közel felét ellenőrzésük alá vonták.
– A halálos áldozatok száma már eléri a 26-ot, több száz ember került kórházba.
– Viktor Janukovics elnök és az ellenzéki vezetők éjszakai tárgyalása nem hozott eredményt.
  • 18:43
    John Kerry amerikai külügyminiszter kijelentette: Janukovicsnak választania kell a párbeszéd és az erőszak között. (MTI)
  • 18:40
    A korábbi hírekkel ellentétben az ukrán titkosszolgálat épületénél lelőtt nő életben van, kórházba szállították és az intenzív osztályon kezelik. (Euromaidan PR / Facebook)
  • 18:34
    Az orosz külügyminiszter felszólította szerdán az Európai Uniót, hogy győzze meg az ukrán ellenzéket a hatóságokkal való együttműködésről, valamint az „államcsínyt” akaró szélsőséges erőktől való elhatárolódásról. (MTI)
  • 18:32
    Bayer Mihály kijevi nagykövet azt mondta, a tüntetők által elfoglalt Majdan felét már visszafoglalták a biztonsági erők. (Hír TV)
  • 18:30
    A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke a Hír Televíziónak azt mondta, Ungvár utcáin nincs feszültség, az emberek a televízióban követik a kijevi eseményeket. A városban történt korábbi közintézmény-foglalásról azt közölte, ottani mércével ez nagy dolognak számít, de a házfoglalók többségében diákok, rendbontás nem történt idáig. (Hír TV)
  • 18:27
    Ukrajna külügyminisztere a szélsőséges pártokat hibáztatja a kialakult a helyzetért.(CNN)
  • 18:25
    Kanada bezárta nagykövetségét Kijevben – olvasható a Twitteren. A tetőkrőlmesterlövészek tüzelnek békés tüntetőkre.
  • 18:19
    Láng és füst Kijevben
    Láng és füst a tüntetők kijevi táborában
    Láng és füst a tüntetők kijevi táborában
  • 18:16
    Ternopil megyei tüntetők, 6-7 ezren lehetnek (A képet az Euromaidan PR tette közzé)
  • 18:13
    Kárpátalján nyugodt a helyzet, a megyében „vérontás nélkül folyik a hatalomátvétel” – olvasható az Ua-reporter.com helyi hírportálnak a rendőrségi helyzetértékelésre hivatkozó cikkében. (MTI)