El kell temetnünk Petőfi Sándort!
Tűnődés Petőfi Sándor fehéregyházi eltűnésének 161. évfordulóján Több, mint két évtizede annak, hogy 1989. július 17-én a távoli Szibériában, a Burját Köztársaságban, a Bajkál tó keleti partján fekvő Barguzinban egy magyarok vezette nemzetközi kutatócsoport feltárta Alexander Stefanovics Petrovics sírját. A sírból avatott régészek, antropológusok gondos kezei kiemelték a csontvázat, amely egy 163 cm magas férfi földi maradványa volt. Borzongva fedezték fel annak erős bal felső szemfogát, törött bordáját és betegség sújtotta térdét, amely a néhai járását minden bizonnyal enyhén bicegővé tehette...
A néhait 1855. májusában temették el, és az I. világháború idején még megvolt az ó-orosz betűket is tartalmazó sírfelirat, amely az elhunyt neve után megörökítette kilétét: vengerszkij maior i poet - azaz magyar őrnagy és költő. Egy orosz néprajzi tanulmány pedig megszólaltatta az 1920-as években még élő öreg parasztasszonyt, Mária Morokovát, aki kislányként naponta bejárt a magyar fogolyhoz. Az pedig arról beszélt neki, hogy az ő országában nagy háború volt, és Frantz nevű császárukat megsegítette Nikoláj czár. Minderről Kéri Edit könyvéből is értesülhetünk - aki maga is tagja volt a sírfeltáró kutatócsoportnak -, amelyet 1990. februárjában adott ki az Eötvös kiadó: Petőfi Szibériában?!
Valóban, megtörténhet, hogy a Segesvár melletti Fehéregyháza határában az oroszok ellen vívott csatában 1849. július 31-án utoljára látott Petőfi Sándort foglyul ejtették és a távoli Szibériába hurcolták volna? A hivatalos magyar történettudomány máig tagadja, hogy az 1849-es szabadságharcba beavatkozó oroszok magyar foglyokat hurcoltak volna magukkal. Pedig az I. világháborút követően, a húszas-harmincas években szovjet fogolytáborokból hazatérő magyar katonák közül sokan vallottak arról, hogy a távoli Szibériában olyan öreg magyarokkal találkoztak, akiket a szabadságharc leverése után fogolyként hurcoltak oda. Pedig
Kéri Edit, ez a történészeket megszégyenítő színész, 56-os forradalmár és oknyomozó újságíró évekkel ezelőtt megszerezte Bécsből, a Staatsarchiv-ból, a szabadságharc idején zajló némely osztrák kormányülés jegyzőkönyvét.
Az 1849. május 14-i Ministerrat Protokoll (Minisztertanácsi jegyzőkönyv), amelyet Schwarzenberg és Bach látott el kézjegyével, kimondja, hogy az oroszok által ejtett magyar hadifoglyokat el lehet szállítani a távoli Szibériába - Nach Siberien, nach Kamschatka, nach Nord-Asien kann man transportieren. A dokumenum - amelyet két nap multán Ferenc József császár is aláírt - arról is árulkodik, hogy ebbe a tervbe nem mindenki volt beavatva.
A jegyzőkönyv szerint a magyar foglyok Szibériába való szállításáról szóló vitában a császári pénzügyminiszter felszólalt, és kijelentette, hogy ez a megoldás méltatlan Ausztriához, és legalább azt biztosítani kellene, hogy a távoli szibériai fogolytáborokban osztrák fegyőrök őrizzék a hadifoglyokat... Minderről még a magyar olvasó is értesülhetett, hiszen a bécsi jegyzőkönyvek Kéri Edit által elkészíttetett fordítását egy óvatlan nyári napon a Magyar Nemzet is közölte.
A huszonegy évvel ezelőtt, a Bulját Köztársaságban kiásott csontváz megsemmisítésére azonnal hadjárat indult. Kommunikációs és fizikai. A Budapest-Moszkva tengely pillanatok alatt kiötlötte a leghatásosabb lejárató szöveget, mely szerint a Barguzinban feltárt csontváz nem a Petőfi Sándor földi maradványa, hanem egy zsidóé, aki ráadásul nő lett volna. A fölényeskedő legyintésnek álcázott kommunikációs fogással egyidejűleg azonban elrendelték a lelet lefoglalását. Ezek után a csontvázban Petőfi Sándort felismerő kutatók Ulan Ude-ból, a bulját fővárosból, majd a Szovjetunióból a legvadabb kalandregényekbe illő körülmények között menekítették azt ki. Itthon Magyarországon pedig hiába kérték, hogy bontsák meg Petőfi Sándor édesanyjának sírját, és vegyenek csontvázából génmintát. A magyar tudományosság és a politikum kegyeletsértésre hivatkozva megtiltotta azt a mintavételt, amely a feltételezést tudományos úton, száz százalékosan igazolhatta vagy cáfolhatta volna. Meglehet, hogy abban a bizonyos kegyeleti bizottságban sok ismert magyar közéleti ember írta és írja elő kötelezően a struccpolitikát.
Azóta húsz év telt el. Azóta minden magyar miniszterelnököt beavattak a Buljátországból elhozott csontváz titkába. Húsz éve tűnődöm azon, hogy vajon miért nem történik semmi? Miért nem kíván a magyar politikum ebben a kérdésben az igazságnak a végére járni? Hiszen a tudomány egyértelműen cáfolhatná, vagy egyértelműen igazolhatná, hogy valóban Petőfi Sándor földi maradványai kerültek-e elé?
Vannak akik úgy vélik: ha kiderülne, hogy a fehéregyházi csata után Petőfi még évekig élt, az "ott essem el én, a harc mezején" jegyében felmagasztosult Petőfi-kép töredezne szilánkokra, amit a ma élő magyar nemzedék nehezen viselne el.
Dőreség mondom én. Hiszen Petőfi irodalmi művét ez semmiképpen nem érintené. Lánglelkű, szabadságvágyó szellemét ugyancsak nem. Talán csak azok sínylenék meg e hírt, akik számára Petőfi legfőbb értéke maga a megjövendölt élete. Ám az ő lélekszámuk eltörpül azon magyarok száma előtt, akik számára az igazság mindennél fontosabb. És ugyanúgy eltörpül azon magyarok száma előtt, akiket bánt, hogy e nemzet mindmáig nem adta meg a végtisztességet a legnagyobb magyar költőnek.
Petőfi Sándor halálának kérdése nem irodalomtörténeti kérdés. A legnagyobb magyar költő halála körülményeinek tisztázása a magyar nemzet méltóságának és önbecsülésének kérdése! Ha valóban megtalálták Petőfi Sándor földi maradványait, akkor azok temetetlen voltukban égbe kiáltanak! A magyar nemzet pedig haladéktalanul és méltó módon el kell temesse őt haza földjébe!
Ha nem Petőfi Sándor földi maradváynai kerültek elő, akkor azokat keresni kell. És addig kell keresni, amíg meg nem találják. Majd ugyanúgy, a legnagyobb magyar költőnek kijáró végtisztességgel el kell temetni őt! Tudom, hogy minden magyar város versengni fog érte!
Ezért vallom és hirdetem: Petőfi Sándor halálának tisztázása és Petőfi Sándor méltó eltemetése a XXI. századi magyar élet megkerülhetetlen ügye: egy új magyar kultúrpolitika origója, egy felemelkedést szolgáló magyar nemzetpolitika sarokköve, a magyar nemzeti lét erkölcsi alapvetése.
A Burjátországban feltárt csontváz most még egy böröndben vár. Nem Magyarországon. Valhol Európában. Titok, hogy hol. Nehogy eltüntessék, nehogy megsemmisítsék. Petőfi Sándor földi maradványai valahol Európában várják az igazság óráját.
Budapest-Kolozsvár, 2010. július 31-én
Patrubány Miklós István Ádám, a Magyarok Világszövetségének elnöke
* www.nemzetihirhalo.hu * Amerikában közpénzből röhögtek a magyarokon
Magyar Kálmán a kulturális évadról Szentendrei Lajos -
Heti Válasz 2010.01.17. - 12:20
"A Magyar Állami Népi Együttesnek és Sebestyén Mártának korábban kirobbanó sikere volt az Egyesült Államokban, vajon most miért nem szerepeltették őket?" Jól szervezett, látványos, kifejezetten pazar volt az európai kulturális főváros programsorozatának megnyitója Pécsett. S a várható egyes programok is hasonlóan színvonalasaknak ígérkeznek. Európai színvonalúaknak. Nem lesznek például eltérő időpontokban gyanús főzőcske-tanfolyamok, ahol eltérő summákért belépőket szednek. Mint tavaly az amerikai, pontosabban csupán New Yorkban és Washingtonban megrendezett "magyar évad" idején.
A Washingtonban és New Yorkban horribilis pénzért, egy esztendőn keresztül megtartott "magyar évadot" alkalmasint valóban idézőjelbe kell tenni: mert volt ugyan Bauhaus-kiállítás és szerepeltették a Kontroll Csoportot is New Yorkban, a Carnegie Hallban fellépett a Magyar Fesztiválzenekar, és koncertezett a Kurtág-házaspár a washingtoni Kongresszusi Könyvár színpadán és dalolt Palya Beáta is, a Kennedy Központban (igaz, annak csak az ingyenesen és amatőrök számára is igénybe vehető előterében!), de ebből az egész évadból jócskán hiányzott az autentikus magyar kultúra, kivált a minőségi kultúra.
Volt, a többi között, cigányzenét afrikai dallamokkal ötvöző előadás, amellyel a valamilyen rejtélyes okoknál fogva operanapnak nevezett programon hozakodtak elő, lengedezett meztelenkedő amerikai artistahölgy trapézról, volt cigányzene, afroamerikai zene, s rendeztek (két alkalomra is kiterjedő!) bajuszversenyt. Úgy ám: bajuszversenyt, amerikaiaknak! De hogy ennek mi köze a magyar kultúrához?
"Nem sok, mert hiszen bajuszuk nemcsak a magyaroknak van! S hát a magyar identitást nem a bajusz fejezi ki, pláne nem erősíti" - fogalmaz
Magyar Kálmán, aki New Brunswickban él, és munkája mellett, szenvedélyből, évtizedek óta szervez magyar programokat, ismerteti nagyszerű magyar kultúránkat az amerikaiakkal. Vele beszélgettünk az egyesek által botrányosnak, sokak szerint egészen kínosnak, a magyar hivatalosság szerint viszont sikeresnek tartott
magyar kulturális évadról, amelyet a New York-i Magyar Kulturális Intézet rendezett, és annak igazgatója - az egyébként korábban a Népszabadság című napilap Krausz Barnabás néven író tévékritikusa -, Orsós László Jakab bonyolított. A beszélgetés célja, tanulsága: mit ne "csináljanak" a pécsiek...
- Szóval: bajuszverseny, mint a magyar kultúra megjelenítője? Mit szól ehhez? - Jelentéktelen brooklyni kocsmában rendezték, különböző emberek jelentkezhettek, és pár hónap múltán, bajuszt növesztve, ismét megmutatták magukat. A legszebbnek talált bajszot viselő pedig budapesti utazást nyerhetett. A szervezők azzal hirdették, hogy Rákóczi Ferencnek, vagy Kossuth Lajosnak is volt bajusza... és még millió amerikainak volt és van bajusza! Különös módon, ez az egész bajusz-mánia valahogy rabul ejtette az amerikai magyar évad robotosait: október elején ugyanis megint a bajusszal foglalatoskodtak, ezúttal a művészi bajuszkészítés rejtelmeibe próbálták bevezetni az amerikaiakat, egy operanapnak hirdetett program keretében... Gondolom, nem vitatható, hogy nagy butaság, ha a bajuszdivattal akarjuk bemutatni a magyar kultúrát! A nagy kérdés: a New York-i magyar kulturális központ miért szervezett általában olyan programokat, amelyek elsődlegesen nem a magyar kultúrát, a magyar identitást mutatták be, sőt, nem egyszer kifejezetten elmosták ezt a magyar identitást? Miért próbálták meg globalizálni, kilúgozni a magyar kultúrát, amennyire csak lehet?!
- S mi ezzel a baj? Mármint hogy a magyar kultúrát a globális világ kultúrájaként próbálták bemutatni? - Részben az, hogy az amerikaiak, ha magyar rendezvényre mennek, nem a globális kultúrára kíváncsiak, nem magyar kultúraként eladott, amerikanizált katyvaszt akarnak látni, hanem igenis, autentikus magyar kultúrát. Részben pedig fájdalmas volt megtapasztalni, hogy az Amerikában élő magyarok e programokból nem nagyon tudták bemutatni gyermekeiknek, unokáiknak azt a nagyszerű kultúrát, amelyért érdemes megmaradni magyarnak. Volt olyan program, amelyben kifejezetten gúnyolódtak a magyarokon. A magyar kulturális intézet szervezésében!
Egy brooklyni klubban tíz dollárért meg lehetett nézni, hogy amerikai művészek hogyan figuráznak ki híres magyarokat. Minimum aggályosnak találom a múlt század fordulójának magyar bevándorlóiról készült "Hunky Blues" című filmet is: Forgács Péter rendezte, és már a címválasztás is kínos: a 'hunky' ugyanis a magyarok gúnyneve, legalább olyan sértő, mint amikor lenégereznek egy fekete amerikait. S az egész film úgy ábrázolja az Újvilágba érkező honfitársainkat, mintha csupa toprongyos, szakadt, nyomorult emberekből álló sereg érkezett volna ide, s az alkotó valahogyan "elfelejtette" megmutatni, hogy ezek a magyarok azonnal templomokat emeltek, iskolákat építettek, s miközben megpróbáltak beilleszkedni az amerikai közegbe, az első perctől kezdve mindent megtettek a magyar identitásuk megőrzéséért. Ebből a washingtoni és New York-i rendezvénysorozatból egyébként éppen ez hiányzott: a magyar identitás, a magyar azonosságtudat hangsúlyos megjelenítése. Vajon miért?
- Mi a magyar identitás? - Szerintem az, hogy tisztelem és becsülöm a magyar kultúrámat, a hagyományos kultúrától a hungaricumokon keresztül a mai, a kortárs kultúráig. S ha dzsesszt játszom, akkor úgy játszom, hogy legyen benne magyar érzés, legyen benne valami, ami megkülönbözteti az amerikai dzsessztől, vagy ha szobrot faragok, legyen benne az egyetemes magyar kultúrából eredő, abból táplálkozó elem is! S én úgy gondolom, pontosabban
a washingtoni és a New York-i magyar évad tapasztalatai azt mondatják velem: mintha a szervezők és a rendezők féltek volna kinyilvánítani azt, hogy ők magyarok! Jobb amerikaiak akartak lenni, mint az amerikaiak, jobban be akartak illeszkedni az amerikai világba, mint maguk az amerikaiak...
- Meghökkentő, amit mond, mégis, mire alapozza ezt? Mondana konkrétumokat is, amelyekkel alátámaszthatja állításait? - Legelőször talán éppen a rendezvénysorozat nevét mondhatnám: az évad "Extremely Hungary" címen futott, amelyet "Csordultig magyar" címmel fordítottak magyarra. Enyhén szólva is rosszul. Meglehet, éppen a hazai magyar közönség megtévesztésére, hiszen az "extremely" szó az angolban soha, sehol nem jelentette a "csordultig" kifejezést. A szó jelentése: "rendkívüli", "szélsőséges". Vagyis a "Csordultig magyar" egyszerűen félrevezető, a programsorozat címét az amerikaiak a "rendkívüli, szélsőséges" jelzővel olvashatták. De mondok néhány konkrét példát is: a washingtoni Nemzeti Galériában kiállítottak egy szép lovasszobrot: nem is Leonardo, hanem Leonardo műhelyéből származik, és szép alkotás ugyan, de mindösszesen annyi köze van a magyarság kultúrájához, hogy - a magyar Szépművészeti Múzeum tulajdonában van. S például az MTV riportere a programsorozatról készített jelentésében - a magyar programok hiánya miatt - azt mutatta be, hogy hogyan görkorcsolyáznak a New York-i Central Parkban a színes bőrűek, vagy, hogy milyen izgalmas a Brooklyn Bridge... vajon ennek mi köze van a magyar kultúrához?
Hol volt az autentikus magyar népzene? A magyar táncházmozgalom muzsikája és táncai? A Magyar Állami Népi Együttesnek és Sebestyén Mártának korábban kirobbanó sikere volt az Egyesült Államokban, vajon most miért nem szerepeltették őket?
- Válasz lehet erre az, amit a New York-i Magyar Kulturális Intézet igazgatója az egyik interjújában állított: az amerikai igényekhez próbáltak igazodni... - Mesebeszéd. Az amerikaiak számára az amerikai színes bőrűek reprezentálnák a magyar kultúrát? Az amerikai igények éppen a hagyományos és autentikus nemzeti kultúrákra nyitottak a leginkább.
- De hát New York például nagyon dinamikus város, erőteljes és színes kulturális élettel, ahol, ha csak magyar népzenét mutatok be, vagy ahová csak magyar táncházat "viszek", akkor csakis azokat lehet meghódítani, de legalábbis becsábítani az előadásra, akik már eleve érdeklődnek akár Magyarország, akár a zene iránt. Viszont ha rendezek például egy bajuszversenyt, akkor esetleg azok is eljönnek, akik kifejezetten magyar program iránt nem érdeklődnek, de a habókos vetélkedő apropóján legalább bemutathatom neki Magyarországot is... - Bizton állíthatom, hogy például a táncházi muzsika, vagy a magyar népzenei műsor iránt valóban jobban érdeklődnek az amerikaiak, mint a bajuszverseny iránt. Egyáltalán: az etnikai kultúrák iránt itt mindig nagy az érdeklődés. Sőt! A tangót nem azért imádják Amerikában, mert amerikai. A kubai táncokat azért nézik meg, mert kubai, a lengyel kultúra is azért népszerű, mert lengyel, és a mi csárdásunkat is azért szeretik, mert magyar. Akit érdekelnek az etnikai kultúrák, az a világ jobb megismerésére vágyik, s a lehető legmagasabb színvonalon szeretne megbarátkozni ezekkel a kultúrákkal. Ezért nekünk, magyaroknak, a lehető legmagasabb színvonalon kell bemutatnunk a magyar kultúrát. Ismétlem: a magyar kultúrát.
- Mert az amerikaiak nem csak az amerikait szeretik? - Az amerikai kultúra nagyon összetett; ez az óriás ország a bevándorlók hazája, itt mindenki "jövevény". S valamennyi népcsoport hozta, hozza a saját hagyományait, kulturális örökségét, s együttesen alakítják azt, amit amerikai kultúrának nevezünk. Az amerikai kultúra: millió kultúra egyvelege, különös mozaiktársadalom értékes terméke. Saját, ősi kultúrájuk van az indiánoknak, az írek a zenéjükkel gazdagítják Amerikát, s minden nemzet fia hozzátesz valamit a saját és ősei kulturális örökségéből. Vajon mit tudunk mi, magyarok, hozzátenni ehhez a kultúrához? Az amerikai magyarok a nagyszerű magyar kultúránk részeit! Ennek révén figyelnek fel majd ránk. Csakhogy ezt a kultúrát őrizni és ápolni kell, s egy-egy ilyen kulturális évad az itt élő magyarság számára is lehetőséget adhatna a töltekezésre és a muníciószerzésre. Én immár öt évtizede élek az Egyesült Államokban, s tudom, hogy
itt mindig is a magyar népi kultúra váltott ki nagy és őszinte érdeklődést. Tehát ha például klasszikus zenét megszólaltató zenekarok, vagy művészek turnéznak az Egyesült Államokban, akkor mindig van igény Kodály Háry Jánosára is! Nem győzöm hangsúlyozni:
nemcsak a magyar származású amerikaiakat érdekli ez, hanem általában az amerikaiakat az érdekli, ami más, ami sajátos, ami nem az övékére hasonlít! - Egyedül a magyar állam 700 millióval "szállt be" a rendezvénysorozatba, s adományokból és felajánlásokból további több százmilliót sikerült összekalapozni. Mondja: mit lehet csinálni durván egymilliárd forintból Amerikában? - Nagyon sokat. Mivel én korábban segítettem a New York-i Magyar Intézet munkáját, tisztában vagyok azzal, hogy mit és mennyiért lehet megvalósítani. Szinte érthetetlen is számomra, hogy ennyi pénzt hogyan lehetett elkölteni!
Kiszámítottam, hogy nagyjából az egytizedéért megszervezhető lett volna ez az egész programsorozat. Ráadásul úgy, hogy a multikulturális léhaságok és a magyarokon gúnyolódó butaságok helyett kihozhatták volna például a Bánk bánt, vagy a Hunyadi Lászlót, meghívhatták volna a méltán híres Győri Balett társulatát. Ha valóban az ország népszerűsítése volt a cél, akkor a minőségi kultúra és szórakoztatás darabjait lett volna érdemes Amerikába hozni. A washingtoni és New York-i magyar kulturális évad nyilvánosság előtt megfogalmazott célja állítólag a kortárs magyar kultúra bemutatása és az országkép formálása volt.
Hiller István kulturális miniszter novemberben egyenesen sikeresnek minősítette az évadot, s azt állította, hogy ez volt a magyar kulturális diplomácia eddigi legátfogóbb és legrészletesebb eseménysorozata. Lelkesültsége csak akkor lenne érthető, ha netán nem értesült volna például a 2001-ben Franciaországban megrendezett, valóban átfogó és valóban részletes kulturális évadról. S még egy, nem mellékes megjegyzés: ama nagyszerű rendezvénysorozat akkori szervezőinek -éppen mivel elhivatottan szolgálták a magyarság ügyét - eszükbe sem jutott olyan vérlázító nyilatkozatot tenni, mint amit a New York-i Magyar Kulturális Intézet jelenlegi igazgatójától idéz az "Extremely Hungary" honlapja. Orsós László Jakab ugyanis, mintegy párhuzamot vonva a valaha rabszolgaságba taszított amerikai feketék és a magyarországi cigányok állítólagos elnyomatása között, nem másról fecseg, mint hogy burjánzik a széleskörű diszkrimináció és fajgyűlölet Magyarországon. Motyogja ezt a Magyar Kulturális Intézet igazgatója, akit a magyar adóforintokból azért fizetünk, hogy népszerűsítse a magyar kultúrát és Magyarországot is. Ez azért megérne egy interpellációt a parlamentben, ha már a kulturális miniszter az országkép formálását fontos célnak mondta.
- Az MSZP résztulajdonában lévő napilap online-kiadásában így aposztrofálták a rendezvénysorozat novemberi záró koncertjét: "Csordultig volt velünk New York". - Jaj!
* www.nemzetihirhalo.hu * Amerikai rémálom
* www.nemzetihirhalo.hu * Az első fekete elnök vallása igazából a "black liberation", avagy a fekete felszabadítás vallása. Ez egy marxizmusra alapuló tákolmány, ami a fehérek bűnösségén, a feketék elnyomatásból való kiszabadításán keresztül a nagy semmibe vezet, mint a marxizmus. Nekünk fehéreknek keményen kell dolgozni és nekik csak az eltartott lustaság jár, miközben a zsidók szívják vérünket.
Ez a cionbolsevik banda elhiteti a feketékkel, hogy most Obama révén ők az urak igazán. Személyes történetem a postásom, akit nem lehet feketének hívni, hanem ő egy igazi nigger. Soha sem köszönt, egy mosolyt soha nem láttam rajta, igazi bunkó volt. Nos, ez mindjárt megváltozott a "választások" után. Azóta is bunkó, de már visszaköszön a nigger, most már nem érzi "elnyomottnak" magát, sőt, nyeregben van - gondolja. Nos igen, ez tényleg ennyire utált engem mint fehér embert, most is utál, csak Obama miatt jobban érzi magát. NEKIK MINDEN JÁR!
A mai napig forrongó gócpontjuk Oakland városa, San Franciso öböl túloldalán, ahol az elmúlt hetekben lövöldözések is folytak, pontosabban megállás nélkül folynak. Ezt értelmezhetjük annak, hogy "payback'', visszavágás a niggerektől. Ez az a lövöldözés, ahol eltűntek a lövészek, egyszerűen nyomuk veszett, és az itteni amerikai média hallgat róla! A videón megszólaló nigger - mert ha itt élsz, felismered a beszédéről ki-kicsoda -, nem egy megbízható szemtanú, vagy fültanú. "Ez egy AK" - nem biztos, "sok lőszerük van"- szintén nem jelent semmit. Nálam mindig van egy 17-es tár, meg még egy 17-es, vagy 33-as, attól függ merre vagyok. Ami igazán furcsa, az a rendőrség visszavonulása, ami soha nem történik meg. Amúgy senki sem hajlandó beszélni róla.
Úgy néz ki Obama kiadta a rendeletet, új gettókat lehet létrehozni, s ezért nem szól bele a zsidók diktatúrájába, amíg az ő niggerjeinek mindent meg lehet csinálni. Most bebizonyosodott ez, mert
július 27-én megszavazta a városi "önkormányzat", hogy Oaklandban engedélyezik a nagyszabású marihuana termesztést. Nemsokára a fekete fajüldöző banda, a "Black Panther" teljesen átveszi a hatalmat Oaklandban. Ha valamit mersz szólni, mint fehér, akkor te vagy a nácifasiszta fajüldöző rabszolgatartó.
A másik megmutatkozása az amerikai állom rémálomra váltásának
Arizona, ahol éppen az ellenkezője történik. A teljes lezüllés, az idegen behatolók narkó-terrorizmusa nagy örömöt váltott ki a zsidóbolsevik uralkodókban. A nép pár év alatt lement a padlóra, de hirtelen elegük lett, fölpattantak. A Minuteman csapatok rendben kordában tartották a határt egy ideig, mert a kormány elhanyagolta kötelességét, nem védte a határokat, mert nem is akarta. Egy diktatúrának az az előnyös, ha a nép el van kábulva, nem pedig az, ha józan. Elzüllés, felbomlás után most államonként külön, független csapatok alakultak.
Mint 1776-ban, úgy ma is a polgárnak egy perces figyelmeztetési idő alatt készen kell lenni harcolni. Ezt hívják minuteman-nek, perc embernek.
A zsidóknak nem tetszik, mert a leghatékonyabb csapat Arizona államban Jason JT Ready szabadcsapata, aki egy amerikai nemzeti
szocialista hazafi, horogkeresztes egyenruhában csapatával egy este 42 narko-terroristát tartóztatott le a határőrök szégyenére. Nyafognak is keményen, "elveszi a munkánkat"! A médiák támadják, nácizzák. Nekik inkább egy mexikói golyó kell az agyukba, mint hogy egy náci védje meg a hazát. Nos igen, fejre állt az állam.
De a nép Arizona államban - 97 % fehér - közbeszólt már sokadszor, s meghozták a legszabadabb szabadságtörvényt, ami a mindenféle engedélyek megszüntetését jelenti. Nem kell semmilyen papír arra, hogy egy állampolgár töltött fegyverrel járjon, akár nyíltan, akár rejtve a zsebében, táskában. Bárhol hordhat pisztolyt, puskát, mindenfélét, amit akar. Végre itt a szabadság, nem Kaliforniában!
A felfordulást, a rend felborulást az bizonyítja legjobban, ami Oaklandban folyik, de a Venice városi razzia volt a csúcsteljesítmény most 24-én szombaton. Kokain? Nem. Herion? Nem. Fű? Nem? Vagyis nem egészen mert átalakított füvet koboztak el a razziázó rendőrök.
TEJ! NYERS TEJ! SCHWARZENEGGER ráküldte a nyers tejet eladó kisboltosra a rendőreit, mert a nyers tejet be akarja tiltatni, veszélyesnek akarja nyilvánítani. Venice egy kisebb városrész a tengerparton, Los Angeles veszi körül teljesen, meg a strand, aztán csak a Csendes óceán. Tele van kábítószeresekkel, otthontalanokkal, akik vagy a kocsijukban alszanak, vagy a strand homokján. Mindenhol ott állnak a niggerek, vagy a mexikói kábítószer kereskedők. Igen, azokat békén hagyják. Itt az amerikai álom. A fiatal ember összegyűjt keservesen annyi pénzt, hogy ki tudjon nyitni egy kis magyarországi közérthez hasonló boltot. Normálisan, kemény munkával lassan elindul minden, s aztán esetleg még annál is jobban kellene hogy éljen, mivel az üzlet általában mindig csak jobb lesz.
"Még a saját joghurtomat is elvitték!" - mondta Anthony Farano, aki a Rawsome Foods (Nyers Élelmiszerek) nevű boltban dolgozik. "Miért nem a szomszédomat razziázzák, az árul kábítószert, nem mi?" - kérdezte. Nos igen, a rémálomban a rendőrség fegyverrel a kézben, az eladóra ráfogva rohanta meg a kis boltot
a nyers tej miatt! Szerintem Venice egy szennyezett pocsolya, buldózerrel kellene tisztítani, de nem a tej miatt. Fejre állt Amerika.
Bell városában - szintén Kalifornia, Los Angelestől pár mérföld - pedig éppen föltámadt a népharag. Majdnem meglincselték a városi atyákat a kapzsiságuk miatt. Megtudták a polgárok, hogy a nagy gazdasági rohadás kellős közepén
a "városatyák" kirúgtak 9 $/óra fizetésen élő egyedülálló szülőket, amíg ők maguknak 350 000 dolláros fizetést adtak mellékállásért, a városi főfelügyelő pedig 840 000 dolláros fizetést kapott főállásért. A rendőrfőnök pedig a 26 rendőr irányításáért - mert kis város ez is - 460 000 dollárt kap. Az LAPD főnöke 8000 rendőr irányításáért 250 000-et kap, ami normálisnak számít itt. A minap is a sheriff-ek védték meg a városatyákat a nép haragjától.
Tegnap kijött a hivatalos jelentés, a fajüldözési bűnözés az erőszakos bűnözéssel együtt kevesebb volt, mint múlt évben. Ennek ellenére mivel már legalább tíz éve csökkenőben van ez, a zsidófajvédő Anti-Defamation League (Rágalmazás Elleni Liga) kiadta a Los Angeles Timesban a sajátját, ami nem más, mint Kalifornia államban növekszik az antiszemitizmus! Naná, senki sem szereti, ha kiszívják a vérét! A zsidó vérszívás engedélyezett, tejet nyersen meg nem szívhat az ember. Ezért megy tönkre az Egyesült Államok, így válik a szabadság álma, az amerikai álom zsidóbolsevik, bábnéger rémálommá.
Megkérdezték Obamát, hogy érzi-e a gazdasági válságot a saját bőrén?
Röhögve beszélt a nyugdíj alapja megcsappanásáról. Elfelejtette mondani, hogy néhány nap múlva repülnek Spanyolországba, ahol 34 szobát béreltek ki egy öt csillagos hotelben. Arról, hogy miért állíttatta le a Black Panter nigger fajüldöző szervezet elleni pereket, meg sem kérdezték, az ugye nem illik. Ez mind a visszavágás egy része, a rémálom kezdete. Nem csoda, ha a fegyvert és a lőszert veszik mint a cukrot.
Üdvözlet a vadnyugatról!
Kitartás!
Kiss László -
Jövőnk.info USA
2010. július 28. - 12:22
Kapcsolódó cikkek:
"Ellenség, idegen vagy hazai" - új amerikai határvadász alakulat a narkó-terroristákkal szemben
Amikor felborul a rend: Az Egyesült Államok úton az anarchia felé
Obama szónokolt, mexikói gyilkolt!