http://www.csillagtitkok.hu/cikkek/wass-albert--magyar-karacsony-az-egben.html
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: karácsony. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: karácsony. Összes bejegyzés megjelenítése
2011. december 28., szerda
2011. december 26., hétfő
Alföldi Géza: Ha nálunk született volna...
Népszámlálás volt Betlehemben, –
így szól a Karácsony története, –
s akkor született meg egy istállóban
az Úr egy Fia, – Mária Gyermeke…Nem volt, ki szállást adjon nékik.
Barmok lehelték rá a meleget.
Nem volt egy pólyája, egyetlen takarója,
Meséli a monda… Mert ott született!De Cegléden, vagy Kecskeméten,
a Hortobágyon ha született volna,
az első Karácsony igaz történetéről
így szólna ma a bibliai monda:… Rozál épp az udvart seperte.
János meg a jószágnak almozott.
A kis Péterke az öreg kandúrral játszott.
A Puli, az meg hátul kalandozott.Akkor ért a ház elé József.
Jó tejszagot lehelt a méla csönd.
Mária, fáradtan, alig vonszolta magát
S a kerítésen át József beköszönt.Rozál fogadta hangos szóval:
– Mi szél sodorta erre kendteket? –
– Törvénybe mennénk. De beteg lett az asszony
s pihenni kéne, mert – ránk esteledett.Kerestünk födélt a korcsmában.
De szállást a bérlője nem adott.
Hej pedig az asszony az utolsóban van már,
de hiába – nincs pénz, mert szegény vagyok…Már istálló is elég lenne,
Csak tető legyen már fejünk felett… –
Rozál a seprűjét a falnak támasztotta,
Bodri a kiskapuig settenkedett.– Takarodsz vissza, beste lelke!
Kerüljenek csak kietek bentébb!
Talán egy ágy, az csak akad majd még a háznál.
Hogy elfáradt, szegény!… Eszem a lelkét!…–Szélesre tárta a kiskaput.
Mária arca, mint viasz: sápadt.
– Ne ugass már, Bodri!… Hát nem látod, hogy vendég?!
Eredj csak, Péterke s szólj az apádnak!Jöjjön csak, lelkem, segítek én…
Támaszkodjék rám!… Óvatost lépjen!…
Úgy-úgy, lelkem!… Kend meg csukja be csak a kaput,
de siessen, oszt maga is segéljen!…–János is sebten előkerült.
Kemény keze még a villát fogta.
– Utasok… Nincsen szállásuk… S beteg az asszony…
Behívtam őket…– Mért ne tettek volna?– Az asszonynak vess tiszta ágyat!
Az ember meg a lócán elalhat.
És valami enni is akad tán a háznál…
Péter, egy kis borért, fiam, szaladj csak!…–A Bodri is odasündörgött.
Péter a butykossal máris kocog.
S ameddig az asszony megvetette az ágyat,
János kolbászt s egy köcsög tejet hozott.Máriát már a fájdalom rázta.
A párnák között csöndesen feküdt.
S amíg az asszony terít, megnyugodva látja,
Hogy János a szobába épen befűt.A kemencében lángolt a tűz.
Rozál az ágynál csendesen állt ott
És lelkükre a tiszta ágy friss párna-szaga,
Mint békesség, csendesen leszállott…Kint az égen holdfény ragyogott.
Házra, tájra ezüstszín-port hintett.
S még nem volt éjfél, mikor a meleg szobában,
ím, megszületett a régenvárt Kisded…A szomszédságból akadt bölcső…
Nagy Andráséktól csipkés kis paplan.
S négy-öt asszony zsibongott a szomszéd szobában,
a kis teknő körül szép kör-alakban…Jaj de szép… s fiú!… Nézd csak, apjuk!…
Ujjongott Rozál, míg óva mosta…És ígyen született meg az Isten Gyermek…
… Már… hogyha nálunk születhetett volna!…1948. december 24.
Boldog Békés Karácsonyi Ünnepeket és Új Évet Kívánunk:
Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület
***
Boldog Békés Karácsonyi Ünnepeket és Új Évet Kívánunk minden olvasónknak; minden Hazai termelői termék előállítónak, és Tudatos Fogyasztónak; minden Tisza-mentén élőnek, Tiszát és környezetét, hazánkat szerető, azt védő embernek!
* * *
Utolsó bevásárlásait intézheti szokásos idény kínálatunk közül válogatva,
december 24-én és 31-én, Budapesten, a Komjádi uszodánál, reggel 6.30-12 óráig.
Előrendelést most nem veszünk fel. Kínálatunkból: zöldség, idénygyümölcs, 100% gyümölcslevek, dió...
------------------------------------------------------------------------------------
RENDEZVÉNYAJÁNLAT a Falusi Turizmos Országos Szövetsége (FATOSZ) ajánlásával az ÜNNEPEKRE:
Téli Boros-Toros /Markaz http://www.falusiturizmus.eu/cikk/hu/16/VIII.%20T%C3%89LI%20BOROS-TOROS%202011.%20decemeber%2029.
Sólyomvár BUÉK 2012: http://solyomvarpanzio.blogter.hu/485203/koszontsuk_egyutt_az_uj_evet
Kisnána dec. 25: http://www.kisnana.hu/hun/
| Szövetség az Élö Tiszáért <info@elotisza.hu> |
2010. december 24., péntek
Pásztorok, Pásztorok (Shepherds in Hungarian)
Pásztorok, pásztorok örvendezve
sietnek Jézushoz Betlehembe.
köszöntést mondanak a kisdednek,
ki váltságot hozott az embernek.
Angyalok szózata minket is hív,
értse meg ezt tehát minden hű szív:
a kisded Jézuskát mi is áldjuk,
mint a hív pásztorok magasztaljuk.
Üdvöz légy, kis Jézus, reménységünk,
aki a váltságot hoztad nékünk.
Meghoztad az igaz hit világát,
megnyitod Szentatyád mennyországát.
Dicsõség, imádás az Atyának,
érettünk született szent Fiának,
és a vigasztaló Szentléleknek:
Szentháromságban az egy Istennek!
2009. december 25., péntek
Egy bolond liba és a Szenteste
Rendőrök tucatjai őrzik a Szent Péter-bazilikát. A Vatikán védelmét azután erősítették meg, hogy egy 25 éves nő csütörtök este a mise alatt a földre rántotta XVI. Benedek pápát. Övék a világ egyik legjobb titkosszolgálata, mégis bekövetkezett az eset.
A nő átugrott a kordonon, majd a pápa felé indult. Sikerült megfognia a pápa palástját, amitől XVI. Benedek elvesztette egyensúlyát és elesett. Az egyházfőt felsegítették és folytatta a ceremóniát. Egy 87 éves francia bíborost azonban combnyaktöréssel kórházba szállítottak.
Az olasz svájci kettős állampolgárságú nőt letartóztatták, majd egy kórházba szállították kivizsgálásra, mert a hatóságok szerint elmebeteg. Azt vallotta, csak meg akarta ölelni a pápát. Tavaly is megpróbált a szentatya közelébe jutni a karácsonyi misén, de akkor időben közbeléptek a biztonságiak.
2009. december 19., szombat
Üzenőfal a börtönben sínylődő hazafiaknak.
A Magyar Jelen pontosan egy hónappal Budaházy György letartóztatása után indította el új rovatát, melynek címe: Üzenőfal a börtönben sínylődő hazafiaknak.
<<Katt a képre.
2009. december 15., kedd
FERI HONLAPJA - P.PÁL ÖDÖN: KARÁCSONY ÉJJELE
Link
„...Azért küldött – Atyám – a földre Hogy minden bajnak – kútforrását A gonoszságot – eltöröljem”… Az édes hang lesujtja a Sátánt, De angyalkart zendít meg az égen S hozsannát az ember szívében!"
2009. december 14., hétfő
Boldogasszony Anyánk!
Köszönet érte Gabriellának 
Bús szivem elfogul,könny fakad szemembe,
Midőn Magyarország sorsa jut eszembe.
Nem tudok gondolni szép hazám multjára,
Hogy meg ne induljon könnyeimnek árja.
S ekkor,mint az elmúlt idők szellemének
Bús hangja,megzendül szivemben az ének,
Mellyel jobb eleink,midőn bajba estek,
Az Isten Anyjához sirva esedeztek.
Sirva szól az ének:"Boldogasszony Anyánk!
Nagy inségben lévén,igy szólit meg hazánk:
Magyarországról,romlott hazánkról,
Ne feledkezzél el szegény magyarokról!"
Elmentek csatákra,vivtak,elvérzettek,
Új hősök szállottak a sikra helyettek.
S mig ők a hazáért vérüket ontották,
A családok otthon buzgón imádkozták,
Sirva imádkozták:"Boldogasszony Anyánk!
Nagy inségben lévén,igy szólit meg hazánk:
Magyarországról,romlott hazánkról,
Ne feledkezzél el szegény magyarokról!"
Midőn a bosszús ég legnagyobb csapása,
A pártviszály rontott e szegény hazára:
A jobb érzésűek,kikben sirt a lélek,
Látván,mint üldözik egymást a testvérek,
Fájdalmasan zengék:"Boldogasszony Anyánk
Nagy inségben lévén,igy szólit meg hazánk:
Magyarországról,romlott hazánkról,
Ne feledkezzél el szegény magyarokról!"
Midőn a jó erkölcs s régi szent szokások
Romlásnak indulván,eljött a nagy átok,
Az elkorcsulás és hitetlenség átka,
Mely a sirt még minden nemzetnek megásta,
Kikben az önzéstől ment honszeretetnek
Szent tüze még lángolt,a nemesebb lelkek
Szivrenditve zengék:"Boldogasszony Anyánk!
Nagy inségben lévén,igy szólit meg hazánk:
Magyarországról,romlott hazánkról,
Ne feledkezzél el szegény magyarokról!"
És midőn megkondult,miként a halálra
Vált embernek,a végveszély nagy órája,
Midőn napja leszállt,eltünt a régi fény,
Midőn nem volt segély,nem volt többé remény,
Följajdult az ének:"Boldogasszony Anyánk!
Nagy inségben lévén,igy szólit meg hazánk:
Magyarországról,romlott hazánkról,
Ne feledkezzél el szegény magyarokról!"
Nem tudok gondolni szép hazám sorsára,
Hogy meg ne induljon könnyeimnek árja.
S ekkor,mint az elmúlt idők szellemének
Bús hangja,megzendül szivemben az ének.
Keseregve zengem:"Boldogasszony Anyánk!
Nagy inségben lévén,igy szólit meg hazánk:
Magyarországról,romlott hazánkról,
Ne feledkezzél el szegény magyarokról!"
2008. december 9., kedd
Egy kevéssé ismert mese Karácsony estjéről
A SZENT ÉJSZAKA
Karácsony napja volt, valamennyien a templomba mentek, csak nagyanyó és én maradtunk odahaza. Azt hiszem, az egész házban egyedül voltunk. Mi azért nem mehettünk a többiekkel, mert egyikünk nagyon fiatal volt, a másikunk pedig már nagyon öreg. És mi mind a ketten olyan szomorúak voltunk, hogy nem mehettünk el a hajnali misére és nem gyönyörködhettünk a sok-sok égő gyertyában.
Amint így egyedül üldögéltünk, elkezdett nagyanya mesélni.
- Volt egyszer egy ember - mondta, - aki kiment a sötét éjszakába, hogy tüzet kölcsönözzön. Házról-házra járt és mindenhová bekopogtatott. - Jó emberek segítsetek rajtam! - mondta.
- A feleségemnek gyermeke született és tüzet akarok gyújtani,
hogy felmelegítsem őt meg a kisdedet.
De késő éjszaka volt és mindenki mélyen aludt. Senki sem válaszolt.
Az ember tehát csak ment, mendegélt. Végre észrevette, hogy nagy messze valami tűz világol. Abban az irányba vándorolt tovább és meglátta, hogy a tűz kint a szabadban lobog.
Fehér juhnyáj pihent és aludt a tűz körül és egy öreg pásztor üldögélt ottan és őrizte a nyájat. Mikor az ember, aki tüzet keresett, odaért a juhokhoz, meglátta, hogy három hatalmas komondor fekszik a pásztor lábánál. Mind a három fölébredt, mikor arrafelé tartott, kinyitották széles szájukat,. mintha ugatni akarnának, de egy hang sem hallatszott. Az ember látta, hogy a szőrük fölborzolódott a hátukon, látta, hogy éles foguk fehéren villogott a tűzfényben és hogy nekirohannak. Érezte, hogy az egyik a tuba fele harap, a másik meg a keze felé; a harmadik pedig a torka felé. De mintha a foguk, amikkel harapni szerettek volna, nem engedelmeskedett volna és így az embert semmi baj nem érte. Most az ember tovább akart menni, hogy megkapja amire szüksége van. De a juhok olyan sűrűn feküdtek egymás hegyén-hátán, hogy nem tudott előre jutni.
Ekkor egyszerűen fellépett az állatok hátára és úgy ment a tűz felé.
És egy állat sem ébredt fel, de még csak meg sem mozdult.
Idáig jutott a nagyanya a mesélésben, anélkül, hogy megzavartam volna, most azonban igazán félbe kellett szakítanom.
- Miért nem mozdultak meg a juhok, nagyanyám? - kérdeztem.
- Azt majd meghallod nemsokára, - mondta nagyanya és tovább folytatta a történetet.
- Mikor a férfi már közel ért a tűzhöz, a pásztor feltekintett.
Öreg, haragos ember volt, barátságtalan és kemény mindenkivel szemben. Mikor meglátta, hogy az idegen feléje közeledik, felkapta hosszú hegyes botját, mely mindig a kezében volt, mikor a nyájat őrizte és az idegen felé hajította. A bot sivítva röpült a vándor felé, de mielőtt eltalálta volna, elkanyarodott tőle és búgva sivított el mellette, ki a mezőre.
Mikor nagyanya idáig jutott, ismét félbeszakítottam.
- Nagyanyám, miért nem akarta a bot eltalálni azt az embert?
Nagyanya azonban nem is törődött a kérdésemmel, hanem tovább folytatta az elbeszélését.
- Most odalépett az ember a pásztorhoz és így szólt hozzá:
- Jó ember, segíts rajtam és adj kölcsön egy kis parazsat!
A feleségemnek gyermeke született és tüzet kell raknom, hogy felmelegítsem őt meg a kisdedet.
A pásztor a legszívesebben nemet mondott volna, de azután a kutyákra gondolt, melyek nem harapták meg az idegent,
meg a juhokra, melyek nem ugrottak föl és végül a botjára,
mely nem akarta eltalálni, bizony megfélemedett és nem merte megtagadni tőle, amit kért.
- Végy csak, amennyi kell! - mondta az idegennek.
A tűz már éppen kialvóban volt. Nem volt ott már sem darabfa, sem gally, csak nagy halom zsarátnok, az idegennek pedig nem volt sem tűzlapátja, sem serpenyője, amiben a parazsat elvihette volna.
A pásztor jól látta ezt és azért újból biztatta:
- Végy csak amennyi tetszik! - és már előre örült annak, hogy az idegen úgy sem fog tudni tüzet vinni magával.
Az ember azonban lehajolt és puszta kezével néhány parazsat kapart elő a hamuból és azt a köpenyébe takargatta. És a parázs sem a kezét nem égette meg, mikor hozzányalt, sem a köpenyét, amiben úgy vitte, mintha csak dió vagy alma lett volna.
Erre már harmadszor szakítottam félbe a mesét.
- Nagyanyó, miért nem akarta a parázs megégetni annak az embernek a kezét?
- Mindjárt meghallod, - mondta nagyanya és tovább folytatta a történetet.
- A pásztor, aki gonosz és haragos ember volt, mindezt látta, akkor nagyon elcsodálkozott:
- Micsoda éjszaka lehet ez, hogy a kutyák nem harapnak, a juhok nem félnek, a botom nem talál és tűz nem éget?
Visszahívta az idegent és ezt kérdezte tőle:
- Minő éjszaka ez?
És hogy van az, hogy mindenek olyan kegyesek hozzád?
Erre az idegen így felelt:
- Én nem mondhatom meg Néked, ha magad nem látod!
- És azzal tovább sietett, hogy minél előbb tüzet rakhasson és felmelegítse a feleségét és a kisdedet.
A pásztor azonban úgy gondolta, hogy nem téveszti el a szem elől ezt az embert, míg meg nem tudja, hogy mit is jelentsenek mindezek. Fölszedelőzködött tehát és utána ment, míg el nem jutott oda, ahol az lakott. Ekkor látta a pásztor, hogy az idegennek még csak kunyhója sincsen, hanem csak egy szikla-barlangban feküdt a felesége és a gyermeke és ott semmi más nem volt a hideg sivár kőfalaknál. A pásztor úgy gondolta, hogy a szegény ártatlan csecsemő halálra fázik a barlangban és bár keményszívű ember volt, mégis ellágyult és segíteni akart a gyermeken. Leoldozta hát válláról a háti-zsákját és elővett belőle egy puha, fehér báránybőrt, odaadta az idegennek és azt mondta, hogy takarja be vele az alvó kisdedet.
De alig hogy megmutatta, hogy ő is tud jószívű lenni, a szemei egyszerre fölnyíltak és olyant látott, amit eddig nem láthatott és olyant hallott, amit eddig nem hallhatott.
Látta, hogy ezüstszárnyú kis angyalkák állnak sűrűn körülötte és mindegyikének hárfa van a kezében és mindegyik hangosan énekelte, hogy ma született nékünk a Megváltó, aki a világot feloldja bűneiből.
Most aztán megértette, hogy miért volt ma éjszaka minden olyan vidám és hogy miért nem akart rosszat tenni senki sem. De nemcsak a pásztor körül voltak angyalok, hanem angyalokat látott, ahová csak tekintett. Ott ültek bent a barlangban, ott ültek kint a hegyen és ott lebegtek fent az égben. Csapatostól jöttek és mentek, de mindannyiszor megálltak és megnézték egy pillanatra a kisdedet.
Oly nagy öröm, vigasság, ének és zene volt a sötét éjszakában, aminőt ő eddig soha sem látott. Úgy megörült, hogy felnyíltak szemei, térdre borult és úgy adott hálát az Istennek.
Midőn idáig jutott el nagyanya, felsóhajtott és így szólt:
- És amit ez a pásztor látott, azt mi is megláthatjuk,
mert az angyalok minden karácsony éjjel fent lebegnek az égben,
csak észre kell vennünk őket.
Majd kezét a fejemre téve, így szólt nagyanyám:
- Emlékezz erre vissza, mert ez igaz, mint ahogy én látlak téged és te látsz engem. És nem a gyertyáktól, nem a lámpáktól függ, nem a holdvilágtól, avagy a napfénytől függ, hanem az a legfontosabb, hogy olyan szemünk legyen, amely meglátja az Úr dicsőségét!
(Selma Legerlöf)
Karácsony napja volt, valamennyien a templomba mentek, csak nagyanyó és én maradtunk odahaza. Azt hiszem, az egész házban egyedül voltunk. Mi azért nem mehettünk a többiekkel, mert egyikünk nagyon fiatal volt, a másikunk pedig már nagyon öreg. És mi mind a ketten olyan szomorúak voltunk, hogy nem mehettünk el a hajnali misére és nem gyönyörködhettünk a sok-sok égő gyertyában.
Amint így egyedül üldögéltünk, elkezdett nagyanya mesélni.
- Volt egyszer egy ember - mondta, - aki kiment a sötét éjszakába, hogy tüzet kölcsönözzön. Házról-házra járt és mindenhová bekopogtatott. - Jó emberek segítsetek rajtam! - mondta.
- A feleségemnek gyermeke született és tüzet akarok gyújtani,
hogy felmelegítsem őt meg a kisdedet.
De késő éjszaka volt és mindenki mélyen aludt. Senki sem válaszolt.
Az ember tehát csak ment, mendegélt. Végre észrevette, hogy nagy messze valami tűz világol. Abban az irányba vándorolt tovább és meglátta, hogy a tűz kint a szabadban lobog.
Fehér juhnyáj pihent és aludt a tűz körül és egy öreg pásztor üldögélt ottan és őrizte a nyájat. Mikor az ember, aki tüzet keresett, odaért a juhokhoz, meglátta, hogy három hatalmas komondor fekszik a pásztor lábánál. Mind a három fölébredt, mikor arrafelé tartott, kinyitották széles szájukat,. mintha ugatni akarnának, de egy hang sem hallatszott. Az ember látta, hogy a szőrük fölborzolódott a hátukon, látta, hogy éles foguk fehéren villogott a tűzfényben és hogy nekirohannak. Érezte, hogy az egyik a tuba fele harap, a másik meg a keze felé; a harmadik pedig a torka felé. De mintha a foguk, amikkel harapni szerettek volna, nem engedelmeskedett volna és így az embert semmi baj nem érte. Most az ember tovább akart menni, hogy megkapja amire szüksége van. De a juhok olyan sűrűn feküdtek egymás hegyén-hátán, hogy nem tudott előre jutni.
Ekkor egyszerűen fellépett az állatok hátára és úgy ment a tűz felé.
És egy állat sem ébredt fel, de még csak meg sem mozdult.
Idáig jutott a nagyanya a mesélésben, anélkül, hogy megzavartam volna, most azonban igazán félbe kellett szakítanom.
- Miért nem mozdultak meg a juhok, nagyanyám? - kérdeztem.
- Azt majd meghallod nemsokára, - mondta nagyanya és tovább folytatta a történetet.
- Mikor a férfi már közel ért a tűzhöz, a pásztor feltekintett.
Öreg, haragos ember volt, barátságtalan és kemény mindenkivel szemben. Mikor meglátta, hogy az idegen feléje közeledik, felkapta hosszú hegyes botját, mely mindig a kezében volt, mikor a nyájat őrizte és az idegen felé hajította. A bot sivítva röpült a vándor felé, de mielőtt eltalálta volna, elkanyarodott tőle és búgva sivított el mellette, ki a mezőre.
Mikor nagyanya idáig jutott, ismét félbeszakítottam.
- Nagyanyám, miért nem akarta a bot eltalálni azt az embert?
Nagyanya azonban nem is törődött a kérdésemmel, hanem tovább folytatta az elbeszélését.
- Most odalépett az ember a pásztorhoz és így szólt hozzá:
- Jó ember, segíts rajtam és adj kölcsön egy kis parazsat!
A feleségemnek gyermeke született és tüzet kell raknom, hogy felmelegítsem őt meg a kisdedet.
A pásztor a legszívesebben nemet mondott volna, de azután a kutyákra gondolt, melyek nem harapták meg az idegent,
meg a juhokra, melyek nem ugrottak föl és végül a botjára,
mely nem akarta eltalálni, bizony megfélemedett és nem merte megtagadni tőle, amit kért.
- Végy csak, amennyi kell! - mondta az idegennek.
A tűz már éppen kialvóban volt. Nem volt ott már sem darabfa, sem gally, csak nagy halom zsarátnok, az idegennek pedig nem volt sem tűzlapátja, sem serpenyője, amiben a parazsat elvihette volna.
A pásztor jól látta ezt és azért újból biztatta:
- Végy csak amennyi tetszik! - és már előre örült annak, hogy az idegen úgy sem fog tudni tüzet vinni magával.
Az ember azonban lehajolt és puszta kezével néhány parazsat kapart elő a hamuból és azt a köpenyébe takargatta. És a parázs sem a kezét nem égette meg, mikor hozzányalt, sem a köpenyét, amiben úgy vitte, mintha csak dió vagy alma lett volna.
Erre már harmadszor szakítottam félbe a mesét.
- Nagyanyó, miért nem akarta a parázs megégetni annak az embernek a kezét?
- Mindjárt meghallod, - mondta nagyanya és tovább folytatta a történetet.
- A pásztor, aki gonosz és haragos ember volt, mindezt látta, akkor nagyon elcsodálkozott:
- Micsoda éjszaka lehet ez, hogy a kutyák nem harapnak, a juhok nem félnek, a botom nem talál és tűz nem éget?
Visszahívta az idegent és ezt kérdezte tőle:
- Minő éjszaka ez?
És hogy van az, hogy mindenek olyan kegyesek hozzád?
Erre az idegen így felelt:
- Én nem mondhatom meg Néked, ha magad nem látod!
- És azzal tovább sietett, hogy minél előbb tüzet rakhasson és felmelegítse a feleségét és a kisdedet.
A pásztor azonban úgy gondolta, hogy nem téveszti el a szem elől ezt az embert, míg meg nem tudja, hogy mit is jelentsenek mindezek. Fölszedelőzködött tehát és utána ment, míg el nem jutott oda, ahol az lakott. Ekkor látta a pásztor, hogy az idegennek még csak kunyhója sincsen, hanem csak egy szikla-barlangban feküdt a felesége és a gyermeke és ott semmi más nem volt a hideg sivár kőfalaknál. A pásztor úgy gondolta, hogy a szegény ártatlan csecsemő halálra fázik a barlangban és bár keményszívű ember volt, mégis ellágyult és segíteni akart a gyermeken. Leoldozta hát válláról a háti-zsákját és elővett belőle egy puha, fehér báránybőrt, odaadta az idegennek és azt mondta, hogy takarja be vele az alvó kisdedet.
De alig hogy megmutatta, hogy ő is tud jószívű lenni, a szemei egyszerre fölnyíltak és olyant látott, amit eddig nem láthatott és olyant hallott, amit eddig nem hallhatott.
Látta, hogy ezüstszárnyú kis angyalkák állnak sűrűn körülötte és mindegyikének hárfa van a kezében és mindegyik hangosan énekelte, hogy ma született nékünk a Megváltó, aki a világot feloldja bűneiből.
Most aztán megértette, hogy miért volt ma éjszaka minden olyan vidám és hogy miért nem akart rosszat tenni senki sem. De nemcsak a pásztor körül voltak angyalok, hanem angyalokat látott, ahová csak tekintett. Ott ültek bent a barlangban, ott ültek kint a hegyen és ott lebegtek fent az égben. Csapatostól jöttek és mentek, de mindannyiszor megálltak és megnézték egy pillanatra a kisdedet.
Oly nagy öröm, vigasság, ének és zene volt a sötét éjszakában, aminőt ő eddig soha sem látott. Úgy megörült, hogy felnyíltak szemei, térdre borult és úgy adott hálát az Istennek.
Midőn idáig jutott el nagyanya, felsóhajtott és így szólt:
- És amit ez a pásztor látott, azt mi is megláthatjuk,
mert az angyalok minden karácsony éjjel fent lebegnek az égben,
csak észre kell vennünk őket.
Majd kezét a fejemre téve, így szólt nagyanyám:
- Emlékezz erre vissza, mert ez igaz, mint ahogy én látlak téged és te látsz engem. És nem a gyertyáktól, nem a lámpáktól függ, nem a holdvilágtól, avagy a napfénytől függ, hanem az a legfontosabb, hogy olyan szemünk legyen, amely meglátja az Úr dicsőségét!
(Selma Legerlöf)
2008. november 29., szombat
2008. november 28., péntek
Bar Sandlewood Waingapu - Oh Happy Day - Edwin Hawkins Singers
http://taktik.multiply.com/music/item/561/Oh_Happy_Day_-_Edwin_Hawkins_Singers
Music Oh Happy Day - Edwin Hawkins Singers
Music Oh Happy Day - Edwin Hawkins Singers
Bar Sandlewood Waingapu - Oh Christmas Tree - Mario Lanza
http://taktik.multiply.com/music/item/563/Oh_Christmas_Tree_-_Mario_Lanza
Music Oh Christmas Tree - Mario Lanza
Jingle Bells Christmas Hits Natalie Cole
Music Oh Christmas Tree - Mario Lanza
Jingle Bells Christmas Hits Natalie Cole
Feliratkozás:
Bejegyzések
(
Atom
)