Blogarchívum

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: jobbik. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: jobbik. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. május 22., csütörtök

Miből vette Kovács Béla a luxusingatlant? - Inforádió

Miből vette Kovács Béla a luxusingatlant? - Inforádió:

2014. május 22., csütörtök 16:01
'via Blog this'

A kémkedéssel összefüggésbe hozott jobbikos Kovács Béla, harmadmagával lett tulajdonosa annak a luxusingatlannak, amelyről tegnapi számában a Heti Válasz írt. Mirkóczki Ádám a Jobbik szóvivője közölte: az ingatlan értéke 52 millió forint, és noha féléves EP-képviselői javadalmazásából ezt megvehette volna Kovács Béla, kölcsönt is bevont.


Kijelentette azt is: meggyőződésük szerint semmi bizonyíték nincs arra, hogy akár magyar vagy más ország ellenérdekelt titkosszolgálatának emberétől, akár magánszemélytől pénzt kapott volna az EP-képviselő, "sem forintban, sem rubelben, sem sékelben, sem dollárban". Hozzátette: tudomása szerint Kovács Bélát még kórházban kezelik, ha lesz változás, értesítik a sajtót.

Arra a felvetésre, hogy felmerült-e visszalépése vagy visszaléptetése, Mirkóczki Ádám leszögezte: azt szeretnék, ha minél előbb felépülne és folytatná a munkáját. A vészforgatókönyvet firtató kérdésre úgy fogalmazott: ha "Kovács Bélát levesszük, akkor egész biztosan egy másik ügynököt fogunk a helyére tenni, csak szerintem most nem Oroszországból, hanem Iránból, hiszen onnan is rengeteg pénzt kapunk".

A Heti Válasz szerdán arról írta kémgyanúba keveredett Kovács Béla néhány éve még egy XIII. kerületi panellakásba volt bejelentve és Magyarországon mindössze két, mára bezárt bt. volt a nevén, családja később százmilliós luxusingatlant szerzett Pilisszentkereszten. 

A Jobbik kémgyanúba keveredett EP-képviselője néhány éve még egy Gogol utcai panellakásba volt bejelentve. Neje, az orosz születésű (egyben osztrák állampolgár) Istoschin Svetlana ugyancsak itt élt vele, és az elmúlt másfél évtized leforgása alatt két magyarországi betéti társaság volt a nevükön. 

A Szelena-2 Bt. hazai üzleti tevékenysége egy angyalföldi vegyesbolt tulajdonlásában merült ki. Kovács neve az Erdei 2002 Bt.-ben is feltűnt, melynek legfőbb tevékenysége szintén "élelmiszerjellegű bolti vegyes kiskereskedelem" volt. 

A Heti Válasz online kiadása fotókat közöl egy pilisszentkereszti házról, amelynek jelenleg Kovács Béla felesége a tulajdonosa. A lap által megkérdezett ingatlanpiaci szakértő szerint a ház értéke legalább 100 millió forint.

Kovács Béla "Aljas és felháborító az ellenem indított hadjárat"címmel interjút adott az alfahir.hu internetes lapnak. Ebben azt állítja, "az EP-kampány hajrájában kiéleződött a harc, a Jobbik ezért durva és hazug, nemtelen támadásokat kapott politikai ellenfeleitől. Ennek az aljas politikai csatának lett az áldozata". Hozzátette: "számomra már teljesen egyértelmű, hogy külföldi utasításra indult a támadás, melynek én csak eszköze vagyok, a célpont az egyre erősödő Jobbik. 

Egyébként úgy értesültem, hogy egy lett politikus ellen épp ugyanilyen jellegű támadás zajlik, de más országokban is elképzelhetőek a jövőben hasonló esetek. Teljesen világos az is, hogy az oroszbarátnak titulált politikusokat próbálják levadászni."

A jobbikos politikus az interjú nagy részében a gyerekkoráról mesél és állítja: "tényleg Kovács Bélának hívnak".

Hozzátette azt is: kis híján szívinfarktust kapott, csak a szakszerű orvosi beavatkozásnak köszönheti, hogy nem lett nagyobb baja.



2012. február 18., szombat

Világnézetek Pergőtűzében Csurka István írása

"Mert roppant kínos volna, ha a nagyközönség megtudná, hogy a mostan erősen favorizált "Jobbik", a Magyar Gárda és a "Jobbik" híres jogvédője, az egykori ENSZ-gerilla Baló Györgyné Morvai Krisztina és Rózsa György Flores együtt képezték a szélsőjobbos kapcsolatot."

...

"Ha azonban azt a kérdést tesszük fel, hogy kinek állt érdekében a bolíviai szocialistát, az indián Moralest eltenni láb alól, és ezzel egy nagy dél-amerikai zűrzavart előidézni, akkor szinte tévedhetetlenül eljutunk Bajnai megbízóihoz, az IMF-hez és a válságból dollármilliárdos hasznot húzó Soroshoz, aki itthon az OTP-t akarta tönkretenni."

 ...

 "Ehhez az embereket alaposan el kell butítani. Az elbutítás leghatékonyabb eszköze a szegénység.

A nyomor lelket öl és gondolkodást tesz lehetetlenné. Vakít."

...

Csurka István írása

 

Baló Györgyné Morvai Krisztina, Rózsa György  Eduardo Flores, Bajnai György Gordon

 

A párhuzamba állítás, illetve a három személy egy gyékényen árulásának sugalmazása korántsem önkényes. Mindhárom személyt, a megölt terroristát és a még élő miniszterelnököt és a híres jogvédő asszonyt a hazugságok légiója fonja körül, tevékenységük a médiumok által teremtett mesterséges térben folyik, a múltjuk egyaránt végtelenül zavaros, a két férfi között a különbség csak annyi, hogy Bajnai nem muzulmán. Illetve eddig még nem derült ki róla, hogy az. Rózsa Flores életútjának állomásait a lapok és a tévék az alábbiak szerint sorolják fel: zsidó apától és spanyol anyától született Bolíviában, de Budapesten kezdett tanulni. Az ELTE mellett, vagy után járt a minszki szovjet kémképző főiskolára, dolgozott a KISZ KB apparátusában, volt határőrtiszt, harcolt a szerb-horvát háborúban, s ott ezredesi rangig vitte.

Költő, a Kapu főszerkesztő-helyettese, muzulmán, egyes emlékezők szerint homoszexuális, de az újabb riportok egy menyasszony létezéséről és egy nógrádi házbirtokról is tudósítanak, és a legfontosabb és talán legérdekesebb és leggyakoribb közlés vele kapcsolatosan, hogy élénk, "szoros kapcsolatokat ápolt a magyarországi szélsőjobbal". Bajnaiból ez az érdeklődés egyelőre hiányzik. Rózsa szélsőjobboldali beállítottságát az a lőlap van hivatva bizonyítani, amely házának kertjében Gyurcsány Ferencet ábrázolja, és alaposan ki van lyuggatva.

Itt meg kell állnunk egy pillanatra. Akik ezt így hírül adják, azok természetesen a MIÉP-et is beleértik a szélsőjobb fogalmába, szándékosan megfeledkezve a MIÉP eszmei tartásáról, a "se nem jobb, se nem bal, keresztény és magyar" alapállásunkról, amit az utóbbi időben a "Jobbik" ellopott tőlünk, és a sajátjaként használja. Rózsa Floresnek csak a "Jobbik"-kal voltak kapcsolatai. Nekünk ellenségünk volt, és mi is módfelett tartózkodtunk tőle. Személyes kapcsolatra vele soha nem került sor. Beférkőzési kísérleteit elhárítottuk, akik az uszályába kerültek, azoktól megváltunk. Mert mi nem kedveljük a hivatásos nemzetközi forradalmárokat, akik egyszerre tudnak lenni zsidók és muzulmánok és a bolíviai őserdőben harcolnak a kommunisták ellen, holott kommunista volna talán itthon is elég, aki ellen lehetne harcolni. Brády Zoltán, a Kapu főszerkesztője nyilatkozta a Magyar Nemzetnek, hogy Rózsa Flores megundorodván a hazai viszonyoktól, elment harcolni a kommunisták ellen a bolíviai őserdőbe. Nyilvánvaló tehát, hogy amikor kertjében Gyurcsányra lőtt, nem a kommunistára, hanem a nagytőkés milliárdosra, egy gyermekkori Pinochet-képre tüzelt.

Amikor tehát a hírekben a megölt zsoldos szélsőjobbos kapcsolatát emlegetik, akkor tulajdonképpen az idehaza is terrorista- és kémgyanúsan viselkedő ember valódi összeköttetéseit burkolják homályba. Mert roppant kínos volna, ha a nagyközönség megtudná, hogy a mostan erősen favorizált "Jobbik", a Magyar Gárda és a "Jobbik" híres jogvédője, az egykori ENSZ-gerilla Baló Györgyné Morvai Krisztina és Rózsa György Flores együtt képezték a szélsőjobbos kapcsolatot.

Ha ezt tudomásul vehetően közölnék a "Jobbik"-ért, mint nemzeti radikális pártért rajongókkal, akkor a mítosz szétfoszlana.

A MIÉP-nek természetesen ellensége volt a zsidó-muzulmán, mint ügynök dolgozott ránk, be akart épülni.

Már 2000 elején felkeresett a parlamentben az akkor még MIÉP-es és annak ifjúsági tagozatában tevékenykedő Novák Előd, hogy járuljak hozzá és támogassam őket, fiatalokat, mert katonai kiképzésben szeretnének részesülni és egy szabadcsapatot megalakítva, egy igazi katona vezetésével fel akarják szabadítani a Délvidéket. Kiderült, hogy Rózsa Flores Eduardo a kiképzőjük és a csapat toborzója. Azonnal átláttam, hogy a gyermekesnek látszó szerveződésben beépülési kísérlet húzódik meg. Rózsa Flores valakik számára tudni akarta, hogy kik érhetők el ilyen módon a MIÉP kötelékéből, s a vezetésében van-e hajlandóság a terrorizmusra. Megtiltottam a Délvidék felszabadítását, s Novák Előd ekkor indult el kifelé a MIÉP-ből. Mert persze nem fogadott szót, belezuhant Rózsa Flores forradalmár ölelésébe, és most mesteréhez méltó módon ő szervezte meg a ferencvárosi időközi választáson a MIÉP kizárását, amihez titkosszolgálati eszközöket is igénybe kellett vennie. Sokat eltanult mesterétől.

A Rózsa Flores szervezkedése, gárdaképzése, beépülése tehát hosszú évek óta folyik a magyar titkosszolgálatok szeme előtt, s most aztán a Nemzetbiztonsági Egyetem két hallgatóját is kivégezték vagy letartóztatták vele együtt. Csak a vak nem látja, hogy szigorú ellenőrzésre szoruló, magyar- és nemzetellenes tevékenység folyt Budapesten a Nemzetbiztonsági Hivatala szeme előtt. Mivel azonban holokauszttagadás nem volt benne, a nemzetbiztonság vak maradt. Vakok most is, a fura nemzetközi botrány kirobbanásakor is. Mélyen hallgatnak. Rózsáék belekeverték az országot Morales elnök meggyilkolásának eltervezésével egy nemzetközi botrányba, amit Rózsa Flores nem is gondolhatott el a saját szakállára. Komoly megbízó és sok pénz kellett hozzá.

Vagyis a szolgálatok évek óta elnéznek és támogatnak egy teljesen törvénytelen, fegyveres akciót, s mindent elnéznek egy muzulmán zsidónak, aki közben a szélsőjobbról szállít és termel terhelő adatokat, s közben a "Jobbik"-ot szervezi meg, amely egy másik abszolút internacionalista kötődésű személyt, Morvai Krisztinát tolja most maga előtt.

Miért zavarja a hírközlés birtokosait a Rózsa Flores-ügy? Miért kell hirtelenjében szinte az egész jobboldalra ráteríteni a megölt zsoldos árnyékát? Azért, mert a háttérhatalomnak komolyabb céljai vannak a "Jobbik"-kal, mint gondolnánk. Ez a bolíviai kisiklás azonban - ha nem fedik le gyorsan - komoly mértékben megzavarhatja az elképzeléseket.

Ha kiderül, hogy a jogvédő asszony - akinek szintén kissé zavaros a múltja és a származása  - és a megölt terrorista egy tálból cseresznyézik, megrekedhet a "Jobbik" felfuttatása. Már-pedig a háttérhatalomnak és az ő Bajnaijának szüksége van az erős "Jobbik"-ra.

 Bajnai Gordon, a másik forradalmár, aki "fájni fog"-pirulákkal fejti ki népgyilkos tevékenységét és az élete éppen annyira zavaros, mint Rózsa Floresé, pontosan tudja, összes megbízójával együtt, hogy az a párt, amelynek érdekében "fájni fog terrorizmusát" kifejti - feltámaszthatatlan. Az MSZP sem előre hozott, sem idejében tartott választáson még csak méltó ellenfele sem lehet a Fidesznek, hát még, ha azt olyan szigorú, de nem ellenséges ellenőrzés és támogatás veszi körül, mint amilyet a MIÉP egyszer már nyújtott neki az Országgyűlésben, ellenzéki pártként. Bajnaiék és az IMF és a bolíviai zűrzavarban is érdekelt körök tehát tudják, hogy tiszta választáson nemhogy kormányzásban nem maradnak, de még számottevő ellenzéki szerep sem vár rájuk, és fennáll a veszély, hogy a magyarság saját kezébe veszi a saját sorsát.

Ez a lényeg. A magyar sors saját kézbe vétele ellen küzd Bajnai Gordon válságterrorizmusával, megszorításaival, és a magyar sors esetleges magyar kézbe vétele fájt a zsidó-muzulmánnak is a bolíviai őserdőben, és a magyar sors összezavarása érdekében beszél a jobboldali közönségnek a "magunkfajtáról" Morvai Krisztina, aki nem a mi fajtánk. Minden összeomolhat, ha a jobboldali nagyközönség megtudja, hogy Morvai Krisztina, Rózsa Flores Eduardo és Bajnai György Gordon egyet akar, összetartozik.

Most a terv az, hogy az 1989-90-ben már kipróbált be- és átépülési technikák alkalmazásával új, jobboldalinak beállított, nemzetinek és radikálisnak hazudott pártokat és egyesületeket szerveznek, s párt nélkül maradt SZDSZ-es és MSZP-s káderek ezekbe épülnek be. Morvai már ott van bent, minden körülötte forog, csillaga emelkedik. Bajnai is miniszterelnök már, és a társadalom elszegényítésével, a nyomorstratégia alkalmazásával a teljes emberi leépülést akarja elérni. A beépülés csak a leépülés közepett valósulhat meg.

Ha az embereknek, különösen a középosztálynak van egy kis pénze - gondolkozik. Függetlenségen töri a fejét. Ha éhes és már lesüllyedt az alsó nyomorba, nemzetileg már használhatatlan. Közben legyen minél nagyobb a zűrzavar és a vak elégedetlenség. Erről gondoskodott, persze nem egyedül, Rózsa György Flores Eduardo.

A "Jobbik" maga a zűrzavar. Most egyidejűleg benne van egy református püspök, dr. Hegedűs, a kedves fia, ifjú Hegedűs Loránt, aki a MIÉP egyik képviselője volt korábban, benne van a házassági kötelékét és származását egyaránt ködösítő ENSZ-gerilla és jogvédő nőszemély, Morvai Krisztina, Baló Györgyön keresztül letagadhatatlan MSZP-SZDSZ-kapcsolatokkal, megbízásokkal, és ha most még megtudja a nagyközönség, hogy a Bolíviában megölt zsidó-muzulmán is "Jobbik"-alapító, Gárda-szervező, akkor annyira széles lesz a freskó, hogy nem fér bele a magyar közvélemény látóhatárába. Mert hát ez már egy kicsit sok, valljuk be.

Márpedig a magyar közvéleményt mindenképpen be kell csapni, majdnem úgy, mint 1989-90-ben, amikor Torgyán-féle kisgazdákkal, magával Torgyánnal, a buzera és más adások mai sztárjával, mint Mária országának fővédnökével, a legnagyobb antikommunistával csapták be. S amikor maga a Fidesz is még liberális kötelékben harcolt. Ameddig a derék ifjak rá nem jöttek, hogy bizony rossz helyen vannak, a másik volt maoista-terrorista, Demszky Gábor mellett. De a közvélemény akkor is elhitte, hogy a legradikálisabb antikommunisták a zsidó és kommunista szülők gyermekei, az SZDSZ-esek. Lehetett akkor radikálisabban rendszerváltó és antikommunista a liberális SZDSZ-nél, akiknek még Pozsgay sem kellett, mert ő is kommunista volt, de Aczél György Gyuri bácsi maradt?

Konrád György nyilvános visszaemlékezése szerint Aczél négy nappal a halála előtt az ágyához hivatta Konrádot és azt kérdezte tőle egy nagy sóhajjal: "hol rontottuk el?" A kérdés kétfenekű, mert úgy is lehet értelmezni, hogy mi kommunisták, de úgy is, hogy mi, zsidók. Konrád az első értelmezést választotta, lévén maga nem kommunista és azt mondta: "sokat akasztottak" Azonban, ha zsidóként válaszolt volna a zsidó embertárs kérdésére, akkor azt kellett volna mondania: "a Golgotán."

A félrevezetés, az átöltözés 89-90-ben ugyanazt a célt szolgálta, mint most: átmenteni a hatalmat. És akkor is a kommunistákkal bratyizónak volt feltüntetve az az MDF, amelyben még nem játszott szerepet Dávid Ibolya, ellenben alapítói magyar sorskérdéseket szerettek volna megoldani. Mértékkel és józanul, bizonyos nemzeti érzelmű és cselekvésű kommunistákkal, illetve hatalombirtokosokkal együttműködve. Olyanokkal együtt, akiknek van valamilyen tapasztalatuk az államvezetésben. Ahogy lehet. Most a teljesen tapasztalatlan, semmihez nem értő "Jobbik"-ot akarják feltölteni - magukkal.

Mi lesz a rendszerből, mi lesz a zsidó betelepítésből, ha nem lesz bent az Országgyűlésben az SZDSZ és ha törpepárt lesz az MSZP? Most kell cselekedni, amikor még kezükben van a hatalom.

A "Jobbik" és más hasonló képződmények felépítése azonban időt igényel. Most még nincs készen semmi. Most időt kell nyerniök. Megcsinálni és felfuttatni a rendszermentő álradikális és álnemzeti pártokat és mozgalmakat. Zavar sincs még elég. Mindenkit teljesen össze kell zavarni. Ezért kell Bajnai Gordon a maga milliárdosi karrierjének teljes letagadásával - a puszta időhúzásra.

Most csomagterv kell. A népnek csak azt nem szabad tudni, mi van a csomagban. Mert nem a megszorítások vannak benne, hanem a megbénítás.

A megszorítások egyelőre csak be vannak jelentve, de a bénító hatásuk már a puszta bejelentésükre érezhető. És az emberek nem is a bejelentett megszorításoktól szenvednek, hanem a tényleges áremelkedésektől és valódi elvonásoktól, amelyek nincsenek is bejelentve, de megtörténnek. A csomagban az a hazugság van, hogy a megszorítások árán kilábolás következik. Ez a legnagyobb és egyben a legfélelmetesebb hazugság, mert a kilábolás nem is cél.

Az emberek ezt nem tudják, csak érzik, mert megtapasztalták.

Bajnai és szedett-vedett csapata nem is akar kilábolást, hanem népirtást és teljes bénultságot. Legyen éhezés, nyomor, elszegényedés a megszorítások miatt, az eredménye pedig ne a rend, hanem a káosz és a teljesen indítékhiányos nép legyen. Mert egyedül ebben bízhat a megszálló csapat. Ha annyira tönkremegyünk, hogy választani sem lesz erőnk, és minden ítélőképességünket elveszítve, a "Jobbik"-nak hiszünk. Amelyet természetesen addig feltőkésítenek Morvai Krisztina-féle "magunkfajták"-kal.

Kinek a megbízásából ment Rózsa Flores nemzetbiztonsági egyetemet végzett fegyveres barátokkal Bolíviába, azt nem tudjuk. Ki adta rá neki a pénzt, ki vett neki fegyvert, azt sem. A Magyar Nemzet azonban kissé eldugva kiszivárogtat valamit a megbízókról. Bizonyos szabadkőműves páholyokról beszél. Említ egy szponzort is, akit a fiúk maguk közt csak "az Öreg"-nek hívnak. Soros György nyolcvan körül jár. A volt Jugoszláviában a taposóakna-üzletben voltak érdekeltségei. Ha azonban azt a kérdést tesszük fel, hogy kinek állt érdekében a bolíviai szocialistát, az indián Moralest eltenni láb alól, és ezzel egy nagy dél-amerikai zűrzavart előidézni, akkor szinte tévedhetetlenül eljutunk Bajnai megbízóihoz, az IMF-hez és a válságból dollármilliárdos hasznot húzó Soroshoz, aki itthon az OTP-t akarta tönkretenni.

Obama, Amerika szerecsen királya magyar lapok hírei szerint nyilatkozatot tett Morales elnöknek, hogy ő a maga részéről elítél minden terrorista cselekményt, amely egy akármilyen bőrszínű megválasztott elnök életére tör. Az indián Morales erős nyomást gyakorolt a szerecsen Obamára ennek a nyilatkozatnak a megtétele érdekében. Mi ez, ha nem beismerés? De hát Moralesnek nem kell nyomást gyakorolnia, mert fogságban két bűntárs, Tóásó Előd és egy ír ember, akik a kikérdezéskor vallani és énekelni fognak. Nyilván máris énekelnek, tehát Obamának csak az elhatárolódás marad.

Így áll össze a csapat. Ha halott iránti tiszteletből Rózsa Florest vesszük előre, s Bajnait csak utána, mindjárt Morvai Krisztina következik, s kissé hátrébb, de a rengeteg pénze miatt nagyobb kivetülésben Soros, a Moszad, az IMF. Így ez már világpolitika, persze, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal hallgat.

Mi köze hozzá? Még akkor is, ha most megtudtuk, hogy a még az őszödi beszéd kiszivárogtatója is Rózsa Flores volt, a módfelett sokoldalú költő.

Ezt az egészet csak egy teljesen médiabefolyásolt társadalomban lehet megtenni.(!) Ehhez az embereket alaposan el kell butítani. Az elbutítás leghatékonyabb eszköze a szegénység.

A nyomor lelket öl és gondolkodást tesz lehetetlenné. Vakít. S ha pedig a nyomorba döntéshez reklám és egyirányú tájékoztatás is járul, készen áll a politikai megbénítás. Előbb oda kell kényszeríteni a tömeget a képernyő elé, hogy a médiapaneleket ki-be lehessen tologatni az agyában.

 

Nemcsak az a fontos, hogy ne lássa meg a "Jobbik" és Bajnai összefüggését, hanem az is kell, hogy semmit se lásson és mindig azt tegye, amit elvárnak tőle és mindenbe törődjék bele. Csak semmi önállóság. Csak semmi öntudat. Az ember csak tömeg legyen. A tömeg tagja és a tömeghierarchia elfogadója. A tömeghierarchia a következő: legalul a tömeg tagja szorong. Számára csak egy a fontos, a jelenlét. Benne lenni a tömegben. A tudomásul vett saját határok szűkek, de nem bántók, mert másik tömeg-tagnak sincs bővebb területe. A béna, vegetatív és némi vásárlással tarkított tömegélet savanyú nyugalomban telik el. A médiatömeg igénybe veszi a szolgáltatásokat, de ha ezek megszűnnek, nem lázad. Az öntudat csak ennyi: én a tömeg tagja vagyok, mert jelen vagyok benne. Elismerem a felsőbb tömegirányítókat, a VIP-eket. Tudomásul veszem a magam alárendelt voltát és nem lázadok.

A VIP-ek mondják meg mi a szép, mi a jó, mi a menő és azt én elfogadom.

Bajnai azért zsugorít, azért válságkezel, hogy Morvai Krisztina legyen a tömeg leghatásosabb VIP-személyisége.

A Jobbik most növekedésben van. Flores halott.

Ellenben Farkasházi Tivadart, a harmadrendű, de nagyon szemfüles médiaszemélyiséget kifütyülte a vasárnapi médiatömeg a lóversenypályán. Amikor odasündörgött a veretlen lóhoz, amelyről már könyvet is írt, füttykoncert fogadta. A kép megjelent a pálya kivetítőin, de gyorsan elkapták.

Ez némi reményre ad okot, hiszen az egész Farkasházis média Bajnai és Balóné mögött áll, szemben Orbánnal, aki szintén találkozott Overdose-zal, de nem fütyülték ki.

Farkasházi, Bajnai, Morvai, Baló csak azért nem tudnak felkiáltani III. Richárddal, hogy "országomat egy lóért", mert már eladták az országot, a ló meg még ott van, de nem az övék. Át kell mentődniük tevékre. Az egy- és kétpúpúakat sem eladásra kellene tenyészteniük, hanem vakarásra és hajtásra. Valahol a Negev-sivatagban, félúton Damaszkusz felé.

 

Csurka István

http://www.inditlak.com/irasok/vilagnezetek-pergtzeben/103-csurka-istvan-irasa.html


2012. január 7., szombat

Tallózó a Nemzeti Hírhálón

Pörzse Sándor: Értelmezhetetlen!

Orbán vázolta a jövőt, majd lehetőség volt rá, hogy kérdéseket tegyünk fel. Az egyik válaszában egyértelműen jelezte, hogy felkészült rá, az ő ideje alatt is lesznek tüntetések. Nyilván tudta, nem lesz könnyű helyzetben az ország. Na de miért megy el valaki tüntetni? Miért tüntettünk 2006-ban, amikor egyértelműen veszélyben volt még a testi épségünk is? Mert elviselhetetlen volt, hogy azok, akik 50 évig terrorizálták az országot, majd '89-től még ki is fosztották azt, gyermekeiken, pártnak álcázott lobbicsoportokon keresztül elkezdték egy idegen népcsoport betelepítésének az előkészítését. A demokrácia adta lehetőségekkel. Most nagyjából ugyanezek a körök tüntetnek, mert féltik a demokráciát. - A főszerkesztő a balliberális hőzöngőkről. (Barikád)



A júdások következő célpontja: Magyarország

zrael valódi arca, és az igazság a zsidó állam tervéről. A videó szabadon letölthető. Terjeszd! Oszd meg minél több ismerősöddel! Az igazság szabaddá tesz!


Vonalban levők száma

*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Kinek szövik a "biztonsági hálót"?
2012-01-06. 19:33 Kuruc.info

Világunk teljesen abszurd. A józan ész mintha kiveszett volna belőle. Értelmesnek látszó emberek is minden fenntartás nélkül szajkózzák a legképtelenebb ostobaságokat.

A vezető fideszes politikusok, mint valami axiómát hangoztatják, hogy nem azért tárgyalunk az IMF-fel, mert pénzre van szükségünk - arra ugyanis szerintük nincs szükségünk -, hanem azt várjuk a Valutaalaptól, hogy egyfajta "biztonsági hálót" biztosítson a számunkra. De elgondolkodik-e bárki is azon, micsoda őrületes képtelenség is ez a szövegelés a "biztonsági hálóról"? Már eleve nevetséges, hogy hitelről tárgyalunk egy magát banknak nevező intézménnyel, de nem azért, hogy pénzt kapjunk tőle, hanem pusztán a "biztonsági háló" megteremtése miatt. De hát nem azért vannak a bankok, hogy baj estén lehessen azokhoz kölcsönért fordulni? Magyarán: a bankokat nem azért találták-e ki valamikor a múltban, hogy pusztán a létezésükkel "biztonsági hálóként" funkcionáljanak?

Továbbá miért nem elég a "biztonsági háló" létrehozásához az a tény, hogy hazánk 1982 óta tagja a Nemzetközi Valutaalapnak? Az IMF tagországai gazdasági súlyuknak megfelelő összegeket fizetnek be a pénzügyi szervezet pénzügyi alapjába. Mármost Magyarország 1982 óta is nyilván tekintélyes összegeket fizetett az IMF-nek. A Valutaalap tagországainak pedig jogában áll kölcsönt fölvenni a "banktól". Miért nem nyújt tehát "biztonságot" számunkra az IMF-tagság ténye? Ha pedig valamilyen ismeretlen okból az IMF-tagság nem jelent egyúttal pénzügyi biztonságot is, akkor mi értelme van egyáltalán benn maradni a Valutaalapban? Nem kellene inkább sürgősen kilépni onnan?

A feltett kérdések persze nyilván költőiek. A nyugati világot uraló pénzoligarchia propagandája és a valóság köszönő viszonyban sincsen egymással. Sok esetben éppen a szavak jelentésének az ellentéte az igazság. Ami a "biztonsági hálót" illeti, azt tényleg létre akarják hozni, csak éppen nem a magyarok védelme érdekében. A "biztonsági háló" valójában nem nekünk készül, hanem a cionista pénzoligarchia számára, amely biztos akar lenni abban, hogy a magyar nép továbbra is húzza az igát, és lázongás nélkül, rabszolgaként gürcöl tovább a pénzoligarchia luxus életmódjának és hatalmának fenntartása érdekében.

Perge Ottó

*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Nem érti a pénzmenekítést, aztán vidéki bankpánikról beszél a Hír tv műsorvezetője
ecoline.hu 2012.01.06., 23:55

Szórakoztatóra sikeredett ma a Hír Tv Péntek 8 című műsora, melyben minden héten két műsorvezető vetélkedik, hogy ki tud jobban alákérdezni egy-egy kormánypárti potentátnak. A vendég ma Varga Mihály volt, akit hosszas lakosságnyugtatásra kényszerítettek a műsorvezetők azzal, hogy perceken át forszírozták a lakosság banki pénzkivonásának témáját.

Az államtitkár a szokott kifejezéseket használta: hazug állítások, hisztériakeltés zajlik, semmi ok az aggodalomra, stabil a magyar bankrendszer, satöbbi. Arról persze nem volt szó, hogy a lakosság bizalomvesztése nem csak a forint gyengülése miatt következett be, hanem nehezen felejti a csendes többség azt, ahogy a kormány lazán felrúg bank és ügyfél közötti szerződéseket és ezt a lehetőséget vetítik ki az emberek a bankszámla-szerződésekre nagyjából így: ha lenyúlták a nyugdíjpénzeket, miért ne vehetnék el a betétemet is?

A beszélgetés amiatt is bájos volt, hogy Varga keményen - és tegyük hozzá, teljesen jogosan - kritizálta azokat az ellenzéki politikusokat, akik a bankszámlabefagyasztással kezdtek riogatni. A magyar sajtó is kellő önmérsékletet gyakorolt a téma feldolgozásával egészen szerdáig épp amiatt, hogy véletlenül se keltsen pánikot, erre épp szocialista politikusok járnak élen a riogatásban.

Szóval ilyen necces a helyzet, ráadásul az IMF-barátkozás miatt már csökken az esélye az államcsődnek, erre épp az egyik műsorveztőnek sikerült überelnie a riogató emeszpéseket: lazán elővezette azon sms-ben kapott (nagy valószínűséggel téves) információját, hogy valahol vidéken kifogyott az egyik (műsorban meg is nevezett) nagybankból a pénz és kezd kialakulni a bankpánik. Csak gratulálni tudunk.

Olvasó: Orbán Viktor: "Minden erővel keressük azokat a rémhír terjesztőket, akik elindították azt a hamis hírt, miszerint a kormány befagyasztaná a lakossági betéteket"
A magyar nép minden erővel keresi azokat a tolvajokat, akik nyomorba taszították a népet, kiárusították az országot, és megfosztották alkotmányos jogaiktól!

*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Összeomlás felé
2012. január 06. - 23:51 Jövőnk.info

Péntek reggel három olyan hír került fel oldalunkra, melyeket nem mi írtunk (átvett anyagok), mindazonáltal akár mi is írhattuk volna. A közeljövőre vonatkozó összes meglátásunk beigazolódni látszik. A közeljövő eseményei ma már a legtöbb ember számára láthatóak, olyan, mint ha egy sínen közlekedő vonat lenne. Mindenki látja merre visznek a sínek, ezt hívtuk kényszerpályának.

Egyre többen mentik külföldre vagyonukat. Sajnálattal közöljük velük, hogy ha meglátásaink helyesek (márpedig eddig az összes bekövetkezett), akkor külföldön sem sokáig lesz biztonságban a pénzük. Az eurózóna ugyanis képtelen kiemelkedni a recesszióból, illetve megteszi majd, de hasonló eredménnyel, mint ami itt várható. Megelőzi egy összeomlás, és ezzel együtt a számlák zárolása, és az összes többi jelenség. Sokan aranyba fektetik vagyonukat, vagy ingatlanokba, olyasmikbe, amelyek megőrzik értéküket.
Kapcsolódó cikk:

Fideszesek és a K.O.

Mibe fektet a kormány? A Fidesz képtelen a helyzettel megbirkózni. Nem csak azért, mert nem értenek hozzá, hanem azért is, mert nem lehet két lovat megülni egy fenékkel. Nem lehet keletre és nyugatra megfelelni egyformán, nem lehet hátat fordítani Soros Györgynek büntetlenül, de a kétkulacsos politika sem kivitelezhető. Számtalanszor mondtuk már, hogy szinte közhely: VÉGE! Ennek a rendszernek lejárt az ideje. Tudomásul kell venni, hogy el kell számolni a 20 évvel! A kormánynak már nincs mibe fektetni. A 'legfelső' körökből származó információ, hogy a hatalom márciusig számol. Azért még kihúzza egy kicsit tovább, de nem sokkal.

Gyurcsány felismerte

Lehet, hogy egyelőre egyedül. Megjelentek olyan nyilatkozatai, miszerint nem szabad erővel elmozdítani Orbánt, vagy most Orbán jól politizál. Az történt ugyanis, hogy rájöttek: nem Orbánt fogják számon kérni, hanem mindenkit. Őket is. Szanyit is, Gyurcsányt is. A jelenlegi állapot ugyanis nem a Fidesz hibája, hanem csak részben. És az összes többié, aki politikai pályán mozgott 1989-től 2012-ig bezáróan. Mindenki! A kormány az összeomlást nem kerülheti el. Két dolgot tehet, és erre nemsokára maga is rá fog döbbenni. Vagy létrehozza a nagykoalíciót, és nyer vele 1 évet, vagy kiszemeli a leghatározottabb parlamenten kívüli ellenzéki csoportot, és leül tárgyalni. Ebben az esetben számíthatnak a korrekt eljárásokra. Az összes többi megoldás vége a káosz, és a tömeges kivégzések. Nincs több út, a történelemben soha nem volt. Lenin megmondta: nincs forradalom kivégzőosztagok nélkül. És ha valaki, hát Lenin elvtárs tudta hogy kell forradalmat csinálni.

Hungarista célok

A kormány az utóbbi időben több esetben is jó irányba indult volna el, főleg azokon a területeken, amelyeknek az ötletét tőlünk lopta el, ám utána pontosan úgy jártak, ahogy előre jeleztük. Képtelenek a működőképes megvalósításra. Semmi egyébért, csak azért, mert ahhoz le kellene mondaniuk a vezetésről, ugyanis a jó célok kivitelezhetőségének egyetlen akadályai pont ők maguk. Olyan, mintha egy prostituált, egy tömeggyilkos és egy ferde hajlamú deviáns akarna erkölcsi iskolát nyitni. Hiába lopják el, ezekből semmi nem lesz, csak gyorsítja a bukásukat.

Készül a hatalom a bukásra

Igen. Nem is kicsit. Tudomásunk van róla, hogy a budapesti lövészklubok tömve vannak komolyan felfegyverzett, és folyamatosan a lőtérre járó zsidókkal. Arról is, hogy nemrégiben egy beszélgetésben egy magas rangú rendőri személy a következőt mondta: minden rendőri, katonai iskolát végzett ember tisztában van vele, hiszen tananyag, milyen az erőszakszervezetek irányítása. Hogy működnek, hogy épülnek fel. Békeidőben, katasztrófa időszakban (pl. hosszabb kijárási tilalom), vagy háború idején mik a vezetésben hozott változtatások. A jelenlegi vezetés átszervezése egyértelműen háborús készülődés. Van még számos jel arra, hogy a kormány készül, de nekünk nem kell több bizonyíték. Az viszont példaértékű, hogy az ÁVO, ami 50 000 ávóssal, és iszonyatos mértékű fegyverzettel rendelkezett 48 óra alatt összeomlott. A fennálló hatalom azonban hatalmi helyzeténél fogva úgy érzi, mindent meg kell tenni a hatalomért, akár erőszak árán is fenn kell tartani. Ez a dolga, és a történelemben mindig is ez volt. Az ellenzéknek pedig az, hogy így vagy úgy, de kierőszakolja a hatalom bukását, és érdekeit érvényre juttassa. Ez a dolgok rendje. Ez a történelem. A mai események 50 év múlva ugyanolyan történelem lesz, mint most a második világháború, vagy 1956. Ahogy világosan látható volt 1944 derekán, vagy a vége felé, hogy ha csak csoda nem történik Hitler elveszti a háborút, éppúgy látható ma a jelenlegi hatalmi struktúra vége is.

A hatalmi mentőcsónak - a Jobbik -, nem csak túlterhelt, hanem minden eresztékében laza, tehát mindenre jó, csak túlélésre nem. Hatalmi pozícióba emelése esetén a baloldal teljes egészében ellene fordul, és a jobboldali hazafiak szintén. A kommunisták a kommunista-ellenessége okán, a liberálisok a kibékíthetetlen érdekellentétek miatt, a valódi hazafiak pedig a zsidó-fertőzöttsége és kétes szereplése miatt. A párttagságának és a szimpatizánsainak döntő többsége a társadalom ellumpenesedő rétegeiből kerül ki, ezért hosszabb távon a kitartás és az áldozatkészség hiánya miatt velük a párt vezetése nem számolhat. A Jobbiknak sem gazdasági, sem tömegtámogatottsági ereje nincs, és a felkészülése is sekélyes, komoly feladatok megoldására a párt nem alkalmas, egyedül csak a polgárháború kirobbantására.

Rádöbbenések

Igen. A mai sajtó szinte csak erről szól. Pontosan arról, amit évekkel korábban megírtunk, és amiért jobbról és balról csak gyűlöletet és gúnyt kaptunk. Egy szerkesztőnk a mai napra csak ennyit mondott:

"Mi mindent elmondtunk, többet nem tehettünk. Az emberek úgy jártak mint Jézussal, nem hallgattak rá, úgy nem hallgattak ránk sem. De akinek füle van hallja meg! Sokan azért meghallották. A nép vagy nemsokára tömegesen jelentkezik az MNA soraiba, hogy dolgozzanak a nemzetért, vagy vége. Jön a szabálytalan előzés, kapnak egy 'nesze semmi fogd meg jólt', és kitolják a szemüket a nagy semmivel. Amivel persze újra csak elodázzák a dolgokat, kapnak egy minimális haladékot, mert a vége amúgy is ugyanaz lesz. Igazából majdnem hogy felesleges a mai magyar helyzettel foglalkoznunk. Mindent elmondtunk róla jó előre. Már csak dőljünk hátra a székben, és kérjünk egy kávét. Továbbiakban erről már nem igazán lenne mit mondanunk."

Valóban. Most már nem azzal kell foglalkozni, hogy megbukik-e a rendszer vagy nem, vagy hogy ezt bizonygatni kellene. Megbukik és kész. Mi azonban elkészültünk egy Nemzeti Gazdasági Programmal, és egy Nemzeti Stratégiai Tervvel, amely hitünk szerint az egyetlen, ami kirángathat minket a jelenlegi kilátástalan helyzetből. Ugyanis a világ csak most döbbent rá arra, amivel mi már igen régen tisztában voltunk, és megtettük a megfelelő intézkedéseket, és elkezdtük a jövőnek való építkezést, stratégiák kidolgozását. A legtöbben ennek csak most állnak neki, de meglehetősen elkéstek. Úgy 5 évet.

Kovarcz Emil - Jövőnk.info

*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Bérkompenzáció: tömeges felszámolás lesz?
2012. január 7. 08:41 Laczi Z.-L. Murányi L. szoljon.hu

Ettől az évtől szankcionálja a kormány azokat a munkáltatókat, amelyek nem emelik a 216 ezer forint alatti munkabéreket legalább olyan mértékben, hogy azok nettó összege ne csökkenjen. A napokban közzétették az elvárt béremelés gyakorlati végrehajtásának útmutatóját. Tart a nagy vállalkozói fejtörő.

Január 1-jétől megszűnt a munkavállalók adó-jóváírási lehetősége, és egy százalékkal nőtt a munkavállalók által fizetendő egészség-biztosítási járulék mértéke. Ezek együttes hatásaként, a havonta bruttó 216 806 forint alatt kereső munkavállalók nettó bérének nagysága csak úgy őrizhető meg, ha a bruttó béreiket megemeli a munkáltató.
Az a cég, vállalkozás, amelyik a jogszabályban rögzített, elvárt béremelést minden folyamatosan foglalkoztatott munkavállalója esetében végrehajtja, kompenzációs célú adókedvezményre jogosult. A kormányzati, jogalkotói szándék szerint az úgynevezett elvárt béremelés terheit 5 százalékos mértékig a vállalkozásoknak maguknak kell viselniük, a fölötte lévő részt és annak terheit viszont a szociális hozzájárulási adójukból levonhatják.

Ha a vállalkozás nem teljesíti az elvárt mértékű béremelést, az az állami támogatásra való jogosultság elvesztésével, valamint a közbeszerzésből való kizárással számolhat. Annak a cégnek, amelyik az összes érintett munkavállalójának legalább kétharmadánál képes az elvárt béremelésre, akkor állami kompenzációra nem számíthat ugyan, de egyéb szankciótól nem kell tartania. Ennél kisebb arány esetén azonban a vállalkozás kizárja magát a közbeszerzésből is, ami bizonyos esetekben akár el is lehetetlenítheti a gazdálkodást.

- Azok a cégek, amelyek nem terveznek az idén közbeszerzési pályázaton indulni, és állami támogatásra sem számítanak, többségükben aligha fogják bevezetni ezt a kompenzációs béremelést - vélekedik a szolnoki Türk Erika könyvvizsgáló, akinek cége több mint kétszáz vállalkozás könyvelését végzi. - A többség ugyanis már most is nagyon nehéz helyzetben, rendkívül rossz piaci környezetben, súlyos likviditási gondok közepette próbál talpon maradni. Egyre nehezebben tudják befizetni a közterheiket, egyre több részletfizetési kérelmet írunk az ügyfeleink nevében. Ráadásul, jelentősen növeli a terheiket a minimál- és a garantált bér idei emelése is. A legtöbb minimálbéren dolgoztató vállalkozást nagyon nehéz helyzet elé állítja, hogy január elsejétől a szakképzetlenek minimálbérét mintegy tizenhat, a szakképzetteknek járó garantált bért pedig tizenhét százalékkal kell emelniük.

Gonda Sándor, a mezőtúri Agro-Híd Kft. tulajdonos ügyvezetője azt mondja, a cég idén is 5-6 százalék átlagos béremelést hajt végre, ahogyan tette ezt az elmúlt esztendőkben is mindig. Számításaik szerint az idei béremelés felét elviszi most a bérkompenzáció, és a másik felét fordíthatják differenciált ösztönzésre.

- Az eredményes gazdálkodás érdekében meg kell őriznünk a dolgozóink motiváltságát - magyarázta szándékaikat és terveiket Gonda László. - A társaságunk ötven alkalmazottjából harminckettőnél aktuális az elvárt béremelés, és természetesen mindegyiküknél meg is tesszük ezt. Az is természetes, hogy amennyiben lehet, megtesszük a szükséges lépéseket a törvény által biztosított adólevonás érdekében is.

Az elmúlt napokban a szokottnál is sűrűbben csörög a könyvelők telefonja, mert sűrűn hívják őket az elvárt béremelés miatt is a megbízóik.

- Mi azt javasoljuk a partnereinknek, hogy ha nem várnak idén állami támogatást, illetve nem indulnak közbeszerzésen, akkor számoljanak. Felhívjuk viszont a figyelmüket arra, hogy amennyiben a minimál- és garantált bér emelése miatt egyébként is meg kell emelniük a dolgozóik munkabérét, akkor már érdemes élniük az adólevonási lehetőséggel...

Példa az elvárt bérnövekedés teljesítésére

Vegyünk egy példát az elvárt béremelés számítására. Ha valakinek tavaly 120 ezer forint volt a személyi alapbére, annak 12 600 forinttal csökkenne a nettó munkabére. Ebben a sávban tehát, 115 801 és 121 700 forint között havi 132 600 forintra kell(ene) emelni a bruttó bérét.

Tömeges felszámolás jöhet?

Egy neve elhallgatását kérő, tucatnyi alkalmazottat foglalkoztató szolnoki vállalkozó szerint a cégének és az övéhez hasonló kisvállalkozásoknak nincs már miből kigazdálkodniuk az elvárt béremelést. Üzleti partnereikkel évekkel ezelőtt állapodtak meg azokban a szolgáltatási árakban, amelyek ma is érvényesek, miközben a költségek jócskán megnövekedtek, a jövedelmezőség pedig szinte nullára csökkent. Azt mondja, hogy ez a rendelkezés tömeges csődökhöz és cégfelszámolásokhoz vezet rövid időn belül.

*** www.nemzetihirhalo.hu *************

A bolgár bloggerek felsorakoztak Orbán mögé
Nőtt Orbán Viktor népszerűsége külföldön
Milanov Viktor 2012. január 7., szombat Kitekintő

Nagy népszerűségnek örvend Orbán Viktor Bulgária internetes bloggerei és hozzászólói között. Keménykezű, jó példát statuáló, a hazája érdekeit követő - csak pár jelző, amivel Orbánt titulálja a balkáni ország internetes olvasóközönsége. Utánajártunk mi lehet a kommunizmusban szocializálódott, az internetet rendszeresen használó, átlag bolgár értelmiségi véleménye a hazánkban kialakult helyzetről.

Sajnos Bulgária nincs Magyarország politikai térképén. A magyar média alig-alig közöl egy-két, széles betekintést szerényen sem biztosító írást, tudósítást Bulgáriáról. A két ország közötti külpolitikai és külgazdasági kapcsolatok a lehetőségekhez és a jövőbeli perspektívákhoz mérten szerények. Bulgáriában sem sokkal nyitottabbak az intenzívebb magyar-bolgár kapcsolatok felélesztése iránt, ugyanakkor az elmúlt két évben a bolgár sajtóban egyre több publikáció jelent meg a magyar belpolitikáról. Lehetséges, hogy a magyar EU-elnökség, de lehet, hogy a látványos belpolitikai változás az oka annak a jelenségnek, amely kiváltotta a bolgár kollégák kiemeltebb figyelmét hazánk iránt. Nem tudjuk a motivációk gyökereit teljes biztonsággal feltárni, de tény, hogy csak az elmúlt egypár nap során szinte minden releváns bolgár elektronikus sajtóorgánum publikált magyar híreket.
Kattintson és nézegessen képeket is!

A héten különösen erőteljesen lépett központi szerepkörbe Magyarország, az új alkotmány körüli hírek Bulgáriában is nagy visszhangot keltettek. A bolgár bloggerek, politikai hozzászólók láthatóan nagy érdeklődéssel követik és értékelik a magyar eseményeket. A minden kultúrkörben megtalálható "troll" hozzászólóktól eltekintve nagyon érdekes következtetéseket vonhat le a magyar elemző a hozzászólások színvonaláról. A bolgárok meglehetősen pontosan ismerik a XX. századi magyar történelem eseményeit és az elmúlt évtized belpolitikai változásait. Magyarországgal kapcsolatban alapvetően a nyugathoz tartozást emelik ki, vagyis hogy a Visegrádi államok mindig is "európaiabbak, nyugatiabbak" voltak Bulgáriánál. Az 1956-os forradalmat mint mérföldkövet, a magyarokat pedig megalkuvást nem ismerő egyéniséggel bíró népet interpretálják. Az egyik hozzászóló szavai sokatmondóan árulkodnak erről a szemléletről - "Budapesten a takarítótól az egyetemi professzorig senki sem kívánt oroszul megszólalni, pedig igenis értették, amit mondok. Ez a büszkeség jele".

De mit mondanak a bolgár olvasók az ország új politikai rendjéről és hogyan vélekednek Orbán Viktor és kabinetje "un ortodox" politikájáról? A válasz felettébb meglepőnek is tűnhet - teljes mértékben támogatandónak tartják, szerintük ez lenne a helyes út minden közép-európai ország számára, beleértve Bulgáriát is. Íme néhány vélemény a sok közül:

"Legyen Isten áldása a reformpolitikán, nagyon remélem, átterjed a többi tagállamra is. Orbán Viktor tapasztalt demokrata és antikommunista - most is rátapintott arra, hogy ki Magyarország valódi ellensége" (Appen 13)

"A magyarok tényleg rátapintottak a fájó kérdésre. Ő (Orbán Viktor) megpróbálja megmenteni nemzetét és országát" (Arma)

"Nem nevezném az IMF és az Európai Központi Bank tevékenységét demokratikusnak, nem a függetlenséget védik, hanem pont fordítva - csődbe viszik az országot" (Sandou)



Nagyon népszerű Orbán Viktor bolgár olvasók között (forrás: facebook.com)

A hozzászólások zöme a gazdasági érdekek összefonódásában, a túlzott liberalizmusban látja a legnagyobb veszélyt a Magyarországhoz és Bulgáriához hasonló kicsi, nyitott piacokra nézve. Az olvasók hozzászólásai természetesen nem reprezentatívak, ugyanakkor elgondolkodtató, hogy az átlagember tényleg új utat kíván keresni. Bulgáriában jelenleg stabil a gazdaság, ugyanakkor a hozzászólók többsége szívesen látná a magyar alkotmány egyes részleteit a bolgár alaptörvényben is. A legtöbb pozitív visszajelzést az MSZP MSZMP-jogutódi státuszának a kinyilvánítása valamint a Magyar Nemzeti Bankot érintő átalakítások váltották ki.

A magyar belpolitikai helyzet alakulása egy nem várt hatást eredményezett - felkerültünk Bulgária geopolitikai térképére. A kérdés csak az - mi mikor kezdünk el végre érdeklődni potenciális közép-európai partnereink iránt? A kiútkeresés sok lehetősége között semmiképpen nem elhanyagolható a Balkán és hazánk gazdasági kapcsolatainak a megerősítése.



2012.01.07.
Locations of visitors to this page

websas.hu


Havonta félmillió virtuális szórólap!
Az Ön reklámhelye
Hívjon:
+36-70/223-8667
vagy írjon IDE:
admin@nemzetihirhalo.hu
Magyar Ékszer
A politika és a gazdaság globális uralmáért folytatott harc újabb történelmi szakasza bontakozik ki a szemünk előtt. Magyarországon az összeütköző erők metszéspontjában időközben egy impériumváltás zajlik le. Az egypólusú atlanti meghatározottság mellett, vagy helyett az egyes európai, valamint ázsiai és közel-keleti befolyás lép.

Magyar címerekkel díszített kerámia
HUN TV
Seuso Hotel
Seuso Hotel
Hargita Panzió
StarBus 2000



HUMINIQUM
Mátyás Vendégház Finom mini süti Kft.
Attila Hotel




















2011. szeptember 26., hétfő

Budaházy - Chrudinák - Közel-kelet - Rába Botond "ősteherautó" -Jobbik hírek -

Video: Politikai fogságban - Exkluzív börtöninterjú Budaházy Györggyel.
Arab felkelések - Chrudinák Alajos szerint a forradalmakkal végetér az izraeli és amerikai dominancia a Közel-keleten.
Rába Botond -- Különleges magyar világháborús terepjáró a Közlekedési Múzeumban.




2010. október 17., vasárnap

Megszüntették a nyomozást Vona Gáborral szemben

Jobbik: megszüntették a nyomozást Vona Gáborral szemben
MR1 KOSSUTH  - MTI  2010.10.17. 18:37

Bűncselekmény hiánya miatt megszüntette Vona Gáborral szemben a nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség - közölte a Jobbik
Magyarországért Mozgalom. A Jobbik elnökével szemben egyesülési joggal visszaélés vétsége miatt indítottak eljárást. A gyanúsítás szerint 2009. augusztus 22-én Szentendrén, a magánterületen megtartott Új Magyar Gárda Mozgalom rendezvényen Vona Gábor a Gárda vezetőjeként vett részt. Az ügyben Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője járt el védőként - emlékeztettek a közleményben.

A megszüntető határozat indokolása szerint nem igazolta semmi, hogy a szentendrei rendezvényen - ahol gárdaavatásra is sor került - Vona Gábor az Új Magyar Gárda vezetőjeként vett volna részt - írták.

A Jobbik üdvözli a nyomozást megszüntető határozatot, de az
indokolás azon részét nem tartja elfogadhatónak, amely szerint az Új
Magyar Gárda Mozgalom és a feloszlatott Magyar Gárda Mozgalom
lényegükben azonosak - közölte a párt.


2010. szeptember 12., vasárnap

A 2006-os vérengzésekért felelős politikusok arcátlanul üzengetnek...

 ...az eseményeket vizsgáló parlamenti albizottságnak
Kuruc.info 2010-09-12. 09:35

Már eleve az megdöbbentő, hogy egy ilyen ítélethozatalra került sor, ráadásul a vádirat elkészítését követő 2 és fél évvel, a tragikus esemény után közel 4 évvel.

Az ügy sértettje, Attila egy békés, bejelentett rendezvény után élettársával tartott hazafelé a budapesti Rákóczi úton 2006. szeptember 19-én éjfél körül, amikor az őszödi hazugságbeszéd miatt felbőszült tüntetők ellen utcára kivezényelt, az MTV székházostrom elvesztése miatt felajzott és bosszúvágytól fűtött rendőri erők sorfalába ütköztek.

Annak ellenére, hogy Attila semmilyen tevőleges ellenállást, vagy provokatív magatartást nem tanúsított (csupán a közelben található lakásához való jutás lehetősége felől érdeklődött), a helyszínen intézkedő rohamosztagosok felszólítás nélkül rátámadtak, a földre teperték, majd tonfával és rúgásokkal brutálisan bántalmazták, amelynek következtében - a számos felületi zúzódás és sérülés mellett - bordatörést szenvedett.

A sértettet ügyvédként képviseltem ebben a bírósági eljárásban (az MTI-nek ez nem volt hírértékű), csakúgy mint számos más károsultat és koncepciós eljárásban meghurcoltat, akik szintén a 2006 őszi rendőrterror áldozatai lettek.

Tagja és alelnöke vagyok egyúttal a Jobbik országgyűlési képviselőjeként a 2002 és 2010 közötti időszakban, de különösen 2006 őszén az állami szervek által elkövetett alapjogsértéseket kivizsgáló országgyűlési albizottságnak (a munkában - Morvai Krisztina jogvédő, EP képviselő is aktívan részt vesz), ahol már hetek óta zajlanak a rengeteg meglepő részletre fényt derítő meghallgatások.

A következő meghallgatásra szeptember 17-én, az őszödi hazugságbeszéd kiszivárogtatásának 4. évfordulóján kerül sor: Bene László akkori országos rendőrfőkapitány és Such György volt rádió elnök kerültek ismételt idézésre, több más személy (két rendőrtiszt és egy kilőtt szemű áldozat) mellett.

A rendőröktől elszenvedett verés miatt szinte eszméletét vesztett sérültet a helyszínre érkező mentősök kiszabadították a készenléti rendőrök kezei közül, de őt sürgősségi ellátását követően a rendőrök kiráncigálták a mentőből. Ezután a sértettet az ismeretlen rendőr tettesek járőrkocsiba tuszkolták (ennek során további sérülést szenvedett), majd a VIII. Kerületi Rendőrkapitányságra szállították, ahol az udvaron több sorstársával együtt ismételten kegyetlen bántalmazásnak vetették alá, és ott közel 4 órán át orvosi ellátást sem kapott, bár tudtak a bordatöréséről.

Az ítélet ellenében megállapítható álláspontom szerint, hogy a büntetőeljárás során foganatosított sértetti és tanúmeghallgatások (két tanú egyértelműen beazonosította a vádlottakat) kétséget kizáró módon alátámasztották, hogy a vádlottak hosszú perceken át megütötték, pofozták, rugdosták a már súlyosan sérült áldozatukat, annak mellkasára térdelve, illetve meztelen lábfejét taposva órákon keresztül kínozták, emberi méltóságában megalázták. Az ügyben az áldozat bántalmazását végignéző sorstársai tettek feljelentést, hogy tanúvallomásukkal hozzájáruljanak az igazság feltárásához. Attila a rendőröket határozottan felismerte a nyomozás során és ma is határozottan emlékszik arcukra, mert mint mondta, soha nem felejti el bántalmazóinak ábrázatát. A vádlottak és meghallgatott rendőr tanúk ismét fedezték egymást, falaztak és több esetben egyértelműen hazudtak a bíróság előtt. A fogdaudvaron előállítottakat őrző rendőrök közül volt aki azt mondta: mindenki ülhetett, ezzel szemben a tárgyaláson jelen levő öt volt előállított (köztük az MTI egyik tudosítója) egybehangzóan állította: mindenkinek térdelni kellett a falnak fordulva műanyag gyorskötözővel hátrabilincselt kézzel, aki erre képtelen volt azt megverték, megrugdosták, falhoz lökték. Sértett a súlyos sérülése miatt nem tudta teljesíteni a kínzást megvalósító parancsot és orvosi ellátást követelt, ezért támadtak rá különön kegyetlenséggel a rendőrök. Az egykori előállítottak azt is cáfolták, hogy őket kérésre folyamatosan vitték volna ki vécére, ezzel szemben azt mondták nekik csináljanak maguk alá. Kijelentették: a rendőrök állításával ellentétben - bár kértek - vizet sem kaptak órákon át.

Orvosi ellátásra közel 20 előállított szorult, ennek ellenére azt számukra csak hosszú órák elteltével biztosították, ezért az őrzésüket ellátó rendőrök megalapozottan gyanúsíthatóak a Btk. 172. § (1) és (3) bekezdéseibe ütköző segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésével. Többször kértem a tárgyaláson a bíróságot és az ügyészséget, hogy a nyilvánvaló bűncselekmény miatt haladéktalanul tegyenek feljelentést a rendőrökkel szemben, erre eddig tudomásom szerint nem került sor.

Az ítélet szomorúan példázza, hogy a 2006 őszi tömeges rendőri brutalitás felelőseinek számonkéréséhez alapvető szemléletváltásra van szükség az ügyészségek és bíróságok részéről, és egyúttal elementáris erővel veti fel az igényt az elmaradhatatlan igazságtétel és elszámoltatás iránt a 2002 és 2010 közötti időszakban az állami szervek, a karhatalmi erők által elkövetett törvénytelenségek elkövetőinek felelősségre vonása érdekében.

A jogvédők és áldozatok erőfeszítései ellenére a több száz bűncselekmény miatt eddig csupán néhány kisrendőrt ítéltek el - csak egyet letöltendő börtönbüntetésre -, a vérengzésekért felelős rendőrparancsnokok és politikusok még szabadlábon vannak (sőt utóbbiak még arcátlan módon üzengetnek az eseményeket vizsgáló parlamenti albizottságnak és távollétükkel tüntetnek), a véres akciókat végrehajtó rendőri állomány, a 2006 szeptember 19-ét követően futószalagon 150 embert jogtalanul előzetes letartóztatásba helyező és számos koncepciós pert elítélésig végigfolytató bírók, a rendőrterror miatti felelősségre vonás érdekében mindent el nem követő, a jogtalan előzetesére indítványt tevő, illetve koncepciós perekben vádat képviselő ügyészek, az előzetesbe helyezett tüntetőket sanyargató fegyőrök pedig mai napig is helyükön vannak.

Amíg a 2006 őszi megtorlásokért felelősöket el nem számoltatják és felelősségre nem vonják, nem lehet érdemi változásról beszélni. Szégyenletes, hogy a testileg-lelkileg szinte megrokkant sértettnek a kegyetlen bántalmazás miatt eddig csupán 400 ezer forint kártérítést fizettek a rendőri szervek. Örömteli ugyanakkor, hogy a nemzeti jogvédők és a Jobbik által is szorgalmazott jóvátételről az Országgyűlés után nemrég a Kormány is határozott, ennek megfelelően az ilyen és ehhez hasonló sorsú károsultakat az állam saját vállalása szerint idén október 23-ig kártalanítja.

A Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvédei korábban már számos 2006 őszi károsultnak csikartak ki kártérítést joggyakorlatot döntően befolyásoló jogerős ítéletek és egyezségkötés útján, illetve több tucat, megtorlások során büntető- és szabálysértési eljárás alá vont civil védelmét látták el sikeresen.

Budapest, 2010. szeptember 11.

Dr. Gaudi-Nagy Tamás
országgyűlési képviselő, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője

Programajánló (vasárnap-hétfő) program beírás: www.minden-ami-magyar.hu/prg/
1. 09-13, 18:00 "Összefogás Budaházyért"- tüntetés a Kossuth téren

Valótlan kiadványokat terjeszt a Fidesz a Jobbikról (dokumentumokkal és videóval)
2010-09-10 16:27 barikád.hu

A Jobbik aktivistái kérdőre vonták azt az aktivistát, aki Felsőzsolca cigányok lakta részén osztogatott szórólapokat, amely a Jobbikról és a párt támogatta Tóth Lajos független polgármesterről állít valótlanságokat. Az aktivista elmondta, tevékenységét a Fidesz polgármesterjelöltje Orosz Csaba pénzelte. A szórólapterjesztő kijelentését írásba adta, amelyet eredeti formájába cikkünkben olvashat. Egyed Zsolt a Jobbik borsodi országgyűlési képviselője kijelentette, pártja feljelentést tett az ügy miatt. Nem ez az első eset, hogy a Fidesz lejárató kampányt indított a radikális párttal szemben. Bírósági ügy indult egy korábban Kiskunlacházán és Gyálon terjesztett lejárató anyag miatt is.

Egyed Zsolt a Jobbik borsodi országgyűlési képviselője sajtótájékoztatón jelentette, be hogy Felsőzsolca fideszes polgármesterjelöltje a radikális pártot és függetlenként induló támogatott polgármesterjelöltjüket Tóth Lajost lejárató szórólapok terjesztését pénzeli. A Jobbik politikusa elmondta, csütörtökön, Felsőzsolca cigányok lakta részén terjesztették a hazugságokat tartalmazó kiadványt.

Egyed Zsolt elmondta, a szórólapokon azt állították, hogy a Jobbik el szeretné üldözni a cigányokat, valamint szögesdróttal körbevett táborokba zárná a gyermekeiket. A politikus kijelentette, a Jobbik a Borsod megyei közgyűlésben éppen arra törekszik majd, hogy a társadalom megbecsült tagjaiként kezelje a becsülettel dolgozó, gyerekeiket iskolába járató cigány családokat. Ám a bűnözőkkel szemben a párt továbbra is kőkemény fellépést ígér. A Jobbik aktivistái kérdőre vonták a szórólapokat terjesztő hölgyet, aki írásban nyilatkozott arról, hogy tevékenységét Orosz Csaba fideszes polgármesterjelölt pénzelte. Utasításba kapta azt is, hogy a kiadványt a település kimondottan a cigányok lakta részein osztogassa. Egyed Zsolt hozzátette feljelentést tettek az eset miatt, emellett jelezte pártja ragaszkodik a becsületes úthoz, ajánlószelvényeit is tisztességesen gyűjtötte.

Az ügyben a barikad.hu megkereste Csöbör Katalint a Fidesz helyi országgyűlési képviselőjét. Emlékezetes, hogy a képviselőasszony állította korábban Vona Gáborról, amikor a Jobbik pártelnöke a természeti csapások után az érintett településekre, többek között Felsőzsolcára is ellátogatott, hogy a radikális párt vezetője nem járt a helyszínen. Kijelentése derültséget okozott a parlamentbe és magát egyben nevetségessé tett, ugyanis fotók és a helyi beszámolók valamint videófelvételek is igazolták az országjárást. Csöbör Katalin eddig még nem nyilatkozott az ügyben. Szerettük volna megtudni, tudott-e a szórólapok terjesztéséről, adott-e ezekre megbízást, vagy indít-e etikai vizsgálatot Orosz Csaba ellen az ügy miatt.

Korábban Gyálon és Kiskunlacházán terjesztettek valótlanságokat állító kiadványt, amelynek ügyében a bírósági eljárás jelenleg is tart. A hazugságokat állító újságban, amelyet szintén a Fidesz aktivistái terjesztettek, azzal vádolták a pártot, hogy polgárháborúba sodorja az országot, azáltal, hogy a Gárda kezébe fegyvert ad.

Ezzel szemben köztudott, hogy a Gárdának nincsenek fegyverei, bűncselekményt sem követett el, ehelyett adományokat juttatott el rászorulóknak számtalan esetben és segített az árvízvédelmi munkákban.
A kiadvány egymillió munkahelyet, adócsökkentést vagy a radikálisok okozta értelmetlen veszekedést ajánlotta fel választható lehetőségként.

Mostanra kiderült az egymillió munkahely még jó ideig várat magára, az adócsökkentés sem úgy valósult meg, ahogy az az átlagemberek életkörülményeit jobbá teheti.

Ehelyett, viszont a Jobbik bebizonyította, hogy programját nem lehet megkerülni. Bizonyítja ezt a Trianon emléknap és a határon túli magyarságot érintő kettős állampolgárságról szóló törvény megszavazása. A Fidesz-szel szemben a Jobbik viszont megváltoztatná a pazarló segélyezési rendszert és a tényleges közbiztonság megteremtését követeli.

A kiadvány szól, hogy a Jobbik akadályozná az ország nyugalmának helyreállítását.

Ehelyett a Jobbik a nyugalom helyreállításáért dolgozik, éppen ezért követeli a szocialista-liberális kormányok országrontó politikáját folytató politikusainak felelősségre vonását. Köztük Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon korábbi miniszterelnököket. Valamint elszámoltatást követel a 2006-ban elkövetett rendőrterror felelőseinek ügyében is.

A kiadvány miatt már korábban feljelentést tett a Jobbik a bíróságon az ügy jelenleg is folyamatban van.


2010. július 24., szombat

Szávay István Semjén Zsoltnak: Támogatja-e a kormány a Magyarok Világszövetségét?

Szávay István, a Jobbik Nemzetpolitikai Kabinetjének elnöke 2010. július 21-én írásbeli kérdést nyújtott be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyetteshez A Magyarok Világszövetségének támogatása címmel. A jobbikos országgyűlési képviselő konkrétan arra volt kíváncsi, hogy „Kívánja-e a Kormány a következő költségvetési évtől kezdve anyagilag támogatni a Magyarok Világszövetségének működését?”

Mint ismeretes, a 2000 óta állami dotáció nélkül működő MVSZ számos olyan nemzeti ügyet karolt fel, amely az elmúlt nyolc év magyarellenes MSZP-SZDSZ ámokfutásában is tartotta a lelket az anyaországi és külhoni magyarságban. 2004 nyarán ők kezdeményezték az aláírás-gyűjtést a kettős állampolgárságról szóló népszavazás kiírásához, az Európai Parlament elé vitték a Benes-dekrétumok ügyét, valamint Trianon 90. évfordulóján a párizsi békeszerződés revíziójára felszólító petíciót nyújtottak be Versailles-ba. Angol nyelvre is lefordított Magyarság lexikonjával, Magyarságtudományi tanulmányaival, valamint számos egyéb gyűjteménykötetével és konferenciájával az MVSZ az elmúlt években kimagasló teljesítményt nyújtott az egységes magyar nemzetért küzdő civil szervezetek között.
Szávay István elmondta: a mindenkori magyar államnak kötelessége és egyben saját jól felfogott érdeke is segíteni a Magyarok Világszövetségét és az ahhoz hasonló, nemzetstratégiai szempontból nélkülözhetetlen szervezeteket, és ehhez a Jobbik Magyarországért Mozgalom minden erkölcsi és politikai támogatást meg fog adni. A nemzetpolitikáért felelős jobbikos képviselő bízik abban, hogy a nemzeti együttműködés rendszerének kiszélesítését hangoztató kormánykoalíció – az előző kormánnyal ellentétben – nem gátolni fogja ezen szervezetek működését, hanem minden rendelkezésére álló eszközzel segítséget fog nyújtani.
Semjén Zsoltnak 15 napon belül kell hivatalos választ adnia Szávay kérdésére. Amennyiben ez elutasító lesz, a Jobbik a következő évi költségvetés tárgyalásakor módosító indítvánnyal fog élni az MVSZ működésének támogatása érdekében.
(MVSZ Sajtószolgálat)
(Kuruc.info)

2010. július 5., hétfő

Kinek a parancsa?

Magyar Nemzeti Gárda az Erzsébet-téren - Mentő érkezik a Gyorskocsiba - Összevertek egy gárdistát a rendőrök? - Percről percre
2010-07-04 17:33 barikád.hu

2009. július 4-én a rendőrség brutálisan feloszlatta az Erzsébet téren gyülekező gárdistákat, a Jobbik elnökét, Vona Gábort bilincsbe verve vitték el. Azóta sok minden történt és létrejött a Magyar Nemzeti Gárda. A hazafiak most vasárnap az Erzsébet téren emlékeznek meg a tavalyi eseményekre. Kövesse nálunk figyelemmel a délutáni eseményeket percről percre.

21:40: Jogsértések a Gyorskocsi utcában


A Szent Korona Rádió információi szerint fogvatartottak alapvető jogait korlátozzák a Gyorskocsi utcában. Gaudi-Nagy Tamás érvelése ellenére nem engedték meg egy fogvatartottaknak még azt sem, hogy négyszemközt tárgyalhasson ügyvédjével.

Zagyva Gyula egy levetett Magyar Nemzeti Gárda pólót látott a fogdán. Kérdezte az intézmény egyik munkatársát, hogy kinek kell meztelenül lennie a viselet miatt, mire az megnyugtatta az országgyűlési képviselőt, és azt válaszolta, hogy az érintett rendelkezett váltásruhával. Később azonban saját szeméve látta a HVIM tiszteletbeli elnöke, amint valakit félmeztelenül vezetnek.

Gaudi-Nagy Tamás érkezése előtt érdeklődött az alezredestől, hogy ételt vihetnek-e a fogvatartottaknak, mire azt a választ kapta, hogy a benn lévők megkapták tisztes fejadagjukat. Egy nemrégiben szabadult hazafi viszont elmondta, hogy 15:00-tól étel és ital nélkül vannak a Gyorskocsi utcában.

21:21: Mentővel vittek el egy gárdistát, akinek keze, lába rommá volt törve. Őt a Nemzeti Jogvédő Szolgálat munkatársai kísérték be látleletet venni. Közben lassan az utolsó gárdistát is kiengedik. (...)

*** www.nemzetihirhalo.hu ********
Narancsos jogtiprás (?)
2010/07/04 NIF

Köztudott volt, hogy a Magyar Nemzeti Gárda ma megemlékezést és tisztelgést szervez az egy évvel ezelőtti, a Új Magyar Gárda Mozgalom elleni rendőrségi terror évfordulóján délután, az akkori szégyenletes indok nélküli erőszakos közbelépés helyszínén, a budapesti Erzsébet téren.


A szervezők azt sem titkolták, hogy ezt a megemlékezést egybekötik a Magyar Nemzeti Gárda új tagjainak a Szent Koronánk hiteles másolata előtti eskütétellel. Teljes joggal teszik ezt, hiszen ez a nemrég megalakult szervezet természetesen nincs betiltva, és a mai rendezvény pedig engedélyezett.

Ezek után délelőtt kaptam a szomorú és elgondolkoztató hírt telefonon, amely teljesen megalapozta egyik internetes hírportál ma déli hírét. Ezek szerint a következők történtek a mai napon.

Több autóval ma délelőtt 12 gárdista társam koszorúzásra ment a Pozsonyi Csata (907 Július 5-7) évfordulója emlékére a budapesti Körvasút sornál épült Árpád emlékműhöz, a mai napi ünnepélyes megemlékezés előzeteseként.

A koszorúzás rendben, esemény nélkül néhány rövid perc alatt lezajlott. A megemlékezők éppen kocsiba akartak szállni, hogy elhajtsanak, de ez nem mindegyiküknek sikerült. Az utolsó kikanyarodó jármű elé váratlanul, hirtelen több rendőrségi autó kanyarodott, telve állig felfegyverzett rendőrökkel és nyomozókkal, és megakadályozták a kocsi továbbhaladását.

A társaink még távolodva látták, hogy a rendőrök és a nyomozók kirángatták gárda-társaimat, akik hárman ültek ,a kocsiból és a velük lévő ifjú nem gárda-tag hölggyel együtt a pillanatokkal később érkezett rabomobilba tuszkolták valamennyiüket.

Ebből a rendőrségi speciális szállítóeszközböl is körülbelül húsz rendőr ugrált ki.

Viktoriánus korszak: Kinek jár a két pofon?
2010-07-05 05:15 barikád.hu

Furcsa ez a kormányrúd. Úgy tűnik aki megkaparintja, az elveszíti az önkontrollt és elfelejti azokat a kitűzött célokat, amelyekről még a választási kampányban beszélt. Elszámoltatás, egymillió munkahely, sikeres gazdaság. Mindegyik szépe hangzik, ám a gyakorlatban ezeknek kezdőlépéseiből sem láttunk még semmit.


Tényleges elszámoltatás helyett csak gyenge szóbeli riogatás zajlik, az egymillió munkahely és a sikeres gazdaság pedig még igencsak várat magára. A Magyar Nemzeti Gárda tegnapi fogadalomtétele és megemlékező rendezvénye után, pedig a változás illúziója is elveszett. A helyszínre bemasírozó rohamrendőrök, múltidéző könnygázhasználat, vegzálás, hetvennégy gárdista előállítása jellemezte az eseményt. A szolgálók és védők, akik ezen a rendezvényen egyértelműen csak szolgálók voltak, a gárdistákról már a zöld pólót is le akarták vetetni, mondván betiltott szervezet egyenruhája. Úgy tűnik mindegy, hogy nyomokban sem hasonlít a korábbi gárdaegyenruhára. Jelszó: A hatalom a miénk a törvényeket kedvünk szerint értelmezzük. Tapasztaltuk már ugyanezt az előző szocialista kormányok részéről is.

Az árvízi védekezésnél a gárdisták valahogy nem kerültek ennyire központba, az Országgyűlésben is kizárólag a Jobbik mondott köszönetet munkájukért.

Állítólag sokan rettegnek tőlük. Ezt mondjuk a gátakon készült képek és beszámolók alapján nem lehetett érzékelni, ugyanis míg a rettegőkért fennen szónoklók a tévében nézték, hogy viszi el a fél országot az áradat, addig ezeknek az embereknek tele volt a kezük homokzsákkal. Most pedig ne jöjjön senki a cigány nem cigány klisével, ugyanis sok helyen együtt dolgoztak a gátakon ezzel is, azzal is. Akkor kik is aggódnak tőlük? A bűnözők? Azok aggódjanak is. Egy boldog országban a bűnözőknek aggódnia kell, a tisztességes emberek pedig nyugodtan élhetnek. Mindehhez hozzáteendő, hogy a gárda erőszakos cselekményekben soha nem vett részt. Ha felvonult, azért tette, hogy jelezze a hatalomnak, a közbiztonság helyetti közbizonytalanság nem tartható tovább. Orbán Viktor és pártja épp a közbiztonság ígértével nyert többek között választást.

Ám ahelyett, hogy a kormány a megoldandó problémákra koncentrálna törvényjavaslataival, inkább harcba kezdett.

Pintér Sándor belügyminiszter jegyezte, a kormány támogatását élvező törvényjavaslat elzárással fenyegeti és 150 ezer forintos pénzbírságra emeli a büntetését azoknak, akik betiltott szervezet tevékenységét végzik, illetve akik nyilvános rendezvényen betiltott szervezet egyenruháját, formaruháját vagy ahhoz hasonlót(!) viselnek.

Tökéletes. Draskovics Tibor álmait is felülmúlja az új szabályozás-tervezet.

Néhány gárdista elzárása megteremti majd az ígért egymillió munkahelyet? A lefújt, őrizetbe vett gárdistáktól az agrárszakemberek szerint is pirosabb lesz a magyar paradicsom és elhárul a peronoszpóra veszély? Az urak kit akarnak elszámoltatni? A gárdistákat? Biszku Béla, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon valamint a hozzájuk hasonló országrontók helyett?

Ha ez így megy tovább, akkor a már most morcosan néző Jobbik, Magyar Nemzeti Gárda valamint családtagjaik szavazóik és szimpatizánsaik mellé a Fidesz szavazóbázisának jó része is odaáll. Önök mondták a választások előtt, vége az ígérgetések politikájának. Ne a közintézményekben függesszék ki a vállalásaikat, visszaidézve az ötvenes évek személyi kultuszának idejét. Ehelyett kezdődjön el végre valami abból, amit beígértek. Higgyék el sokkal népszerűbb lesz, mint egy társadalmi szervezet üldözése. Ám ha nem fognak hozzá mindehhez, annak beláthatatlan következményei lesznek, amelyekért felelősséget kell vállalniuk, az önök által is rendszeresen hangoztatott nagy betűs Nemzet előtt.

*** www.nemzetihirhalo.hu *******

2010. március 21., vasárnap

Budaházy és az OVB

Gyorshír: Csak 640 ajánlószelvénye érvényes Budaházynak (Frissítve, a legújabb infókkal)

  • tomcat - 2010.03.21. 19:13
  • "DDT, nem értesz. Nyilván Budaházy nem vágyott politikai karrierre, de nem is ezt mondtam. Azt mondtam, hogy az indulása akadályozná valaki más politikai karrierjét. És ilyen csak egyetlenegy ember van. Neki állt érdekében egyedül, hogy ne legyenek meg az ajánlások. Gyuri minden más ellenségének ez irreleváns, mert más, sokkal kevésbé látványos módszerekkel sokkal hatékonyabban meg tudták volna akadályozni a kiszabadulását."
A fideszes portál azt mondja, amit mi: ezért kell a Jobbik




2010. február 22., hétfő

Hétfőn van a 2009. július 4-i Erzsébet téri gárda tüntetés erőszakos feloszlatása...

...  jogellenességének megállapítása iránti per első tárgyalása      
NJSZ hír, Nemzeti Jogvédő Szolgálat,  

2010. február 19. www.nja.hu
 
Mint emlékezetes, a rendőrségi tiltó határozatok, illetve a Belváros szinte teljes lezárása miatt a Magyar Gárda és a politikai foglyok szabadon bocsátása mellett tüntetni kívánók 2009. július 4-én nem tarthatták meg tüntetéseiket Budapesten, sem a Szabadság téren, sem a Szent István téren, sem pedig a Kossuth téren.
Az ott részt venni kívánók az Erzsébet téren tartottak egy nem bejelentett, de békés ülő demonstrációt, így fejezve ki tiltakozásukat a koncepciós bírósági és rendőrségi döntésekkel szemben. A rendőrség a gyülekezési törvény ellenére a tüntetést  durván feloszlatta annak ellenére, hogy az békés jellegét végig megőrizte és egyéb oszlatási ok sem állt fenn.
 
A tárgyalás ideje 2010. február 22. (hétfő) 09:00 óra, helye a Fővárosi Bíróság Közigazgatási Kollégiuma (Bp, II. ker., Csalogány u. 47-49.) fszt. 1. tárgyalóterem.
Kiss Róbert felperes, az Új Magyar Gárda főkapitánya jogi képviseletét dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője látja el.

Az intézkedés során 216 embert állítottak elő- többségükben gárdistákat - , köztük Vona Gábort, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnökét és Kiss Róbertet a Magyar Gárda főkapitányát. 17 civil sérült meg, köztük súlyos sérülés is volt.

A rendőrség a feloszlatást kirívóan jogszerűtlenül és szakszerűtlen módon hajtotta végre, megsértve a jelenlevők gyülekezési jogát, személyes szabadságát, testi épségét és a szükségesség és arányosság követelményét.

A békés módon tiltakozók erőszakos kiemelését már akkor megkezdte a rendőrség, amikor tömegoszlatási felhívás nem hangzott el, békétlennek tekinthető magatartás nem volt tapasztalható. Amennyiben a bíróság megállapítja a tüntetés feloszlatásának jogellenességét, úgy a helyszínen elfogott, előállított illetve bántalmazott tüntetők kártérítési igényt érvényesíthetnek gyülekezési joguk, emberi méltóságuk és személyes szabadságuk megsértése miatt.

Az ombudsman csatolt jelentése is jogellenesnek nyilvánította a gárdisták július 4-i Erzsébet téri rendezvényének feloszlatását.

http://data.hu/url/la6k

A Nemzeti Jogvédő Szolgálat jelentése is jogellenesnek nyilvánította az oszlatást.

http://data.hu/url/hv23h
 
Vona Gábort, a Jobbik Magyarországért elnökét a békésen ülő gárdisták közül rángatták ki rohamrendőrök, vitték földre, majd bilincselték meg és tartották fogva több órán át.

A hatalmas számban kivezényelt rendőrök rajta kívül még 215 személyt állítottak elő a helyszínről és legtöbbjük ellen szabálysértési eljárást indítottak. A pártelnököt jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség miatt harmincezer forint pénzbírsággal büntette meg a III. kerületi Rendőrkapitányság. Ez ellen védője Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője útján kifogással élt, azonban a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság a bírságot most nemrégiben hozott végzésével hatályában fenntartotta, így most tárgyalás tartását kérte a védelem indítványozva többek között a budapesti rendőr-főkapitány tanúként történő meghallgatását.

A bíróságnak nyilvános tárgyaláson kell elbírálnia az ügyet, ennek folytán és így a teljes nyilvánosság képet kaphat arról, hogy a hatalom ma nem csak a tüntetések helyszínén lép fel sok esetben erőszakosan és a rendőrségre vonatkozó szabályokat és az irányadó emberjogi követelményeket súlyosan megsértve, de az ilyen eseteket követően számos koncepciós eljárást indítanak.
 
Az esethez kapcsolódóan a Budapesti Rendőr-főkapitányság 2009 október 12-ére a gyülekezési joggal kapcsolatos kérdésekről, megbeszéléseket kezdeményezett. Erre meghívták az állampolgári jogok országgyűlési biztosa és a Független Rendészeti Panasztestület képviselőit és három jogvédő szervezetet: TASZ-t, Magyar Helsinki Bizottságot és a Nemzeti Jogvédő Szolgálatot, utóbbit Gaudi-Nagy Tamás ügyvezető és Somogyi János együttműködő ügyvéd képviselte.  A Nemzeti Jogvédő Szolgálat egyedüli jogvédő szervezetként mutatott rá arra, hogy a rendőrség joggyakorlata érzékelhetően a jogkorlátozás irányában mozdult el, melynek egyik korábbi megnyilvánulása volt az például, hogy 2009. március 15-én minden vonulásos rendezvényt megtiltottak. Ezen a megbeszélésen egyébként a főkapitány maga is lényegében elismerte a 2009. július 4-i feloszlatás jogellenességét.

A Nemzeti Jogvédő Szolgálat minden lehetséges eszközzel azon lesz, hogy ezt a bíróság is állapítsa meg.