Sipos reagált
Az Együtt-PM színeiben politizáló politikus az MTI-hez is eljuttatott közleményében közölte: 1998-ban több társával vásárolt Biatorbágyon egy 18 hektáros területet, az ingatlan egy részét 2008-ban eladták. Hangsúlyozza, hogy ezt követően a rá eső 240 millió forint adót határidőben bevallotta és megfizette. Az eladás után öt évvel, 2013-ban a NAV vizsgálni kezdte a tranzakciót és arra a megállapításra jutott, hogy nem jól értelmezte a szabályokat, ezért a szervezet az elsőfokú határozatában jelentős összegű adókülönbözet megfizetését kérte. Az esetet úgy ismertette, hogy az akkori határozatban az adóhatóság leírta, „szerintük is eleget tettem minden előírásnak, nem jövedelem eltitkolásról van szó, hanem a szabályok szerintük rossz értelmezéséről”. Hozzátette, hogy a határozat ellen fellebbeztek, most a másodfokú eljárás folyik a NAV-on belül. A képviselő kijelentette, hogy a cikkben foglalt állításokkal szemben nincs adótartozása. Egyúttal kiemelte, a NAV nem kérdőjelezte meg, hogy jóhiszeműen járt el, a jövedelmet határidőben bevallotta és az adót befizette. Szerinte a cikk azt sugalmazza, azért ajándékozta a gyerekeinek a vagyona egy részét, hogy elrejtse a NAV elől. Sipos Péter értelmetlennek tartja ezt, mert 'a hatályos szabályok szerint ajándékozással nem lehet a vagyont kivonni az adózás alól, ugyanis az adóhatóság a megajándékozottól is behajthatja az adótartozást'. A politikus megjegyezte, kíváncsi arra, hogy az mno.hu honnan szerezte információit, mert tőle a cikk megjelenése előtt nem kértek tájékoztatást, a NAV-ot pedig köti az adótitok. Szerinte „bizonyára nem véletlen, hogy ez a téves alapokon álló kiszivárogtatás az EP-választások előtti napokban történik”. Hozzátette, hogy az adótitok megsértése miatt meg fogja tenni a szükséges jogi lépéseket.