Éljen soká? Pusztuljon azonnal? | Magyar Idők
2016. ÁPRILIS 9. SZOMBAT 09:00
Ballai Attila
Nincs titokzatosabb, megfejthetetlenebb és szerteágazóbb az „emberi természettudománynál”. Ezért is álmélkodom most éppen azokon, akik felrobbantva az internetet, Kiss Lászlónak, az ifjoncként bűnbe esett, majd sikerben, becsületben, becstelenségben megőszült, csütörtökön lemondott úszókapitánynak rendíthetetlen határozottsággal üzenik, hogy egyrészt éljen soká, másrészt pusztuljon, de azonnal.
Nagyrészt olyan ítészek kiáltják ezt, akik egyetlen gondolati és érzelmi síkon élik le az egész életüket, olyasvalakiről, aki sokkal mélyebb bugyrokat és magasabb csúcsokat járt be, mint embertársainak döntő többsége.
Kiss László huszonegy évesen, két sporttársával gyalázatos, morális alapon örökre megbocsáthatatlan, legalábbis kitörölhetetlen dolgot művelt egy ifjú lánnyal. A tényt kategorikusan ő maga sem tagadja, mert az a mentegetőzése, hogy koncepciós per zajlott, hogy soha nem tett beismerő vallomást, még inkább visszahullik rá; ártatlan ember nem így védekezik.
Kiss László huszonegy évesen, két sporttársával gyalázatos, morális alapon örökre megbocsáthatatlan, legalábbis kitörölhetetlen dolgot művelt egy ifjú lánnyal. A tényt kategorikusan ő maga sem tagadja, mert az a mentegetőzése, hogy koncepciós per zajlott, hogy soha nem tett beismerő vallomást, még inkább visszahullik rá; ártatlan ember nem így védekezik.
Az érdemi kérdések azonban innen következnek: mi történjen vele? Minek kellett volna az elmúlt ötvenöt évben történnie? Akinek erre egyértelmű válasza van, azt nem sok gondolat bántja. Egyrészről nyilvánvaló, hogy Kiss bűnt követett el, amiért megbűnhődött. Börtönbe csukták, klubjából, a Ferencvárosból és a szocialista sportolók közösségéből kizárták, az újságok már akkor országgá – sőt, a külföldi sajtó is közölte a hírt, tehát világgá – kürtölték a szégyenét.
Miután szabadult, megpróbált újra ember, egyúttal sportember lenni, és mert ezt akkoriban tagadhatatlanul szokatlanul gyorsan és könnyen lehetővé tették neki, fényes edzői pályát futott be. Minden idők egyik legsikeresebb és talán legkiválóbb magyar sportolója, Egerszegi Krisztina tökéletes harmóniában, öt olimpiai aranyat nyerve töltötte vele teljes pályafutását, és hogy ez így lehessen, ahhoz Kissnek nemcsak kiváló edzőnek, hanem nevelőnek is kellett lennie. Így szól az egyik érvrendszer, és azzal zárul: ha valaki egyszer az életében botlott, abból haláláig soha ne lehessen semmi, ne kapjon többé szemernyi esélyt se?
Egy más típusú válaszhoz nézzük a másik oldalt: de kapjon, csakhogy aki buszvezetőként tömegszerencsétlenséget idézett elő, az hivatásos sofőr már valóban ne legyen. Kiss László is beállhatott volna uránbányásznak, kitanulhatta volna az elektromérnöki szakmát, ám ő fiatal sportolókat nevelhetett, sőt a vezetőjévé emelkedhetett annak a klubnak, annak az uszodának, amely, ha a Szepesi Nikolett exúszó által állítottaknak csak egy töredéke is igaz, maga volt a fertő. Kiss László hogyan, milyen erkölcsi alapon figyelmeztethette, róhatta volna meg azokat, akik ebben naponta megmerítkeztek?
Ma másért nehéz ítélkezni, mint amiért az 1960-as évek elején volt. Gyárfás Tamás, az úszószövetség elnöke még a kapitány lemondása előtt kijelentette, nem most kell őt megakadályozni a munkavégzésében, hanem ötvenöt éve kellett volna. Gyárfásnak annyiban igaza van, hogy aki évtizedek óta ismerte Kiss László annyira nem is rejtegetett titkát, annak éppen 2016 egy szürke szerda délutánján semmiféle alapja nincs a felnégyelésre. Másrészt viszont Gyárfás bizonyára pontosan tudja, hogy a magyar sportvezetők 1962-ben nem voltak szuverén személyiségek, nem hozhattak szuverén döntéseket. Kiss László akkor kaphatott még egy esélyt. Hogy miért, azt lehet napjainkban találgatni, de témánk szempontjából indifferens.
Az ifjabb generációk a maguk szempontjából joggal vetik fel: hogyan lehetett ezzel az iszonyattal a teljes hazai uszodai közegnek – hisz ott köztudott volt a történet – együtt élnie? Hát például úgy, hogy barátoknak hívtuk a megszállókat, ellenforradalomnak a forradalmat, hősnek vagy mártírnak a szadista gyilkost vagy a piti bűnözőt; úgy, hogy Kádárnak és Biszkunak a haláláig a haja szála sem görbült; ennek a torz világnak Kiss Laci nem volt ott az első tízezer vétke között.
Úgyhogy a fentinél izgalmasabb, tartalmasabb kérdés: miért pont most bugyogott fel ez a régi szenny? Valószínűleg nem azért, mert Kiss Lászlóval szemben valaki utólag akart igazságot szolgáltatni. Nem cél volt ő, inkább eszköz. A magyar úszósport szárazföldi hadviselésében az egyik félnek eddig pajzsként szolgálhatott, eredményeivel, nyugodt erejével, az elmúlt harminc esztendejével. Én is majdnem azóta ismerem, és – a közelmúltbeli Hosszú-affértól eltekintve – egyetlen rossz, hibás mondatát, gesztusát sem tudom felidézni. Ez a pajzs most darabokra tört. Nélküle nehezebb lesz védekezni, esetleg támadni is.
Annál is inkább, mert a vezérkar újabban egyre több hibát követ el. Az ügy teljessége szempontjából apró részlet, de annak árulkodó, hogy a sportági szövetség két tekintélyes testülete is úgy állt ki egy emberként Kiss mellett, hogy egy-egy tagja nem is volt jelen, amikor állítólag ő is aláírta a közös közleményt; ezt utólag tudatták az illetővel. Lám, tipikusan olyan manőverecske, amely 1962-ben mindennapos volt, 2016-ban bezzeg megengedhetetlen.
Ejtsünk néhány szót a bulvármédiáról is. Profi munkát végeztek, egy ötvenöt évvel ezelőtti történet nem is kirobbantásával, inkább felmelegítésével, felforrósításával, vérbeli bérgyilkosi tálalással, adagolással, a közvélemény talán általuk sem várt reakcióözönével két és fél nap leforgása alatt megroppantották és lemondatták a magyar sport- és közélet egyik legismertebb alakját. Itt azonban nem lenne szabad megállniuk. Hisz ismét bebizonyosodott, még mindig mekkora a sajtó hatalma.
Ezért egy régen elfektetett dokumentum leporolása után eredjenek a nyomába napjaink álságosan ünnepelt doppingolóinak, a fogadási csalásokban többször nyakig besározódott, de bíróság helyett szakértőként tévéstúdiókba járó futballistának, a nem feltehetően, hanem biztosan beszervezett ügynök kollégának, sportolónak, vezetőnek – mert az elmúlt évszázad magyar sportjában nem Kiss László volt a főgonosz.
Visszatérve eredeti témánkhoz: javában készülünk a 2017-es budapesti vizes világbajnokságra, épül a csodás létesítményünk, vannak kiváló úszóink és edzőink. Újabban mégis úgy érzem, mégsem feltétlenül értünk meg minden idők legrangosabb magyarországi sporteseményére.
http://index.hu/kultur/2016/04/09/aczel_endre_nem_irhat_tovabb_a_nepszabadsagba_a_kiss_laszlo-ugy_utan/
Nem kellenek a továbbiakban Aczél Endre cikkei a Népszabadságnak, írja a VS.hu. A szerzőtől a Kiss László-ügyben a Facebookra írt, sokakat felháborító hozzászólásai miatt vált meg a szerkesztőség.
Az újságíró lepattintása szintén egy Facebook-kommentből derült ki:
A NSZ 25 év után a »szeretett kefélni« miatt nem tart igényt a szolgálatimra. Örültök.
írta Aczél. Az ügy előzménye, hogy szerdán Aczél a Facebookon kifejtette: Kiss László úszóedző és társai 1961-ben nem követtek el csoportos nemi erőszakot, csak azért lett büntetőügy, mert az állítólagos áldozat szülei nem fogadták el, hogy a lányuk „szeretett kefélni”.
