Blogarchívum

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: VM. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: VM. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. november 3., csütörtök

Amit a hazai sajtó nem mond el

Vajda Miklós válogatása
Amit a hazai sajtó sem mond el nekünk
Legyen elég a "konteózásból"!
Bemutatjuk azokat a bizonyítékokat, melyek igazolják a COVID19 projekt valóban egy globális összeesküvés és nem egy valódi világjárvány. Legyen elég a "konteozásból"! Bill Gates, az USA és az EU politikusai a vakcina-háborúban
Nem összeesküvés elméletek terjesztése, hanem egy világméretű megrervezett, és végrehajtás alatt álló valós összeesküvés az egész hazug covid-19 pandémia project. Az alábbiakban szigorúan a bizonyított, dokumentált tényeket soroljuk fel.
A tulajdonképpeni biológiai fegyver ebben a sátáni manőverben maga a kísérleti mRNS szérum, ami nem más, mint egy globálisan végrehajtott tiltott és törvénytelen emberkísérlet.
Egy biológiai fegyver, melyet erőszakkal, kényszerítésekkel beadtak embereknek, milliárdokat sodorva ezzel életveszélybe.
Meghaltak a tudatosan megfertőzött betegek és meghaltak azok, akik más betegségektől szenvedtek, de a COVID protokoll gyilkos előírása szerint, nem azzal kezeltek, sőt félrekezeltek. Az ily módon meggyilkolt emberek száma egyelőre ismeretlen és csak bízni lehet abban, hogy egyszer helyreáll a Föld emberi Rendje és a tömeggyilkosok megbűnhődnek.
Az a Bill Gates, aki nem orvos, nem virológus, semmilyen orvosi vagy gyógyszerészeti képesítése nincs, mégis furcsa mód ördögi vakcina-apostollá, azaz helyesen fogalmazva vakcina-sarlatánná válhatott ebben a gyilkos, népirtó tervben.
KI ez a Bill Gates?
Egyáltalán létező emberi figura, azt nem tudhatni ebben a percben, de azt igen, ha van ilyen személy, mint ez az emberszabású, sátánista vakcina-apostol, akkor nincs jogosultsága sem orvosi, sem oltási ügyekben ténykedni, nyilatkozni.
„Felvetődik a kérdés, hogyan lehetett egy egész bolygót, minden államot alávetni a bizonyítottan hamis pandémiaá riasztásnak, és végigjátszani ezt az egész elképesztő sátánista covid őrületet.
A Veterans Today átfogó oknyomozó riportja erre konkrét válaszokat ad.
„Adott itt négy szervezet, mely a múltban együtt dolgozott, és háromnak közös története volt.
A legnagyobb és leghatalmasabb a Bill & Melinda Gates Alapítvány volt, amely a világ egyik legnagyobb „emberbaráti” szervezete.
Aztán ott volt a GAVI, a globális oltóanyag-szervezet, amelynek létrehozásában Gates aktívan részt vett. Ez a „segítség” elsősorban arról szólt, hogy a harmadik világ szegény országaiba gátlástalanul bevezesse a különféle kétes oltásokat nem törődve azok mellékhatásaival, következményeivel.
Ebben az akcióban ( a régi gyarmati felsőbbrendűségre utalva), a Wellcome Trust, egy több milliárd dolláros támogatással rendelkező brit kutatási alapítvány is beszállt , amely a korábbi években a Gates Alapítvánnyal dolgozott együtt. Végül ott volt a Coalition for Epidemic Prepared Innovations, vagyis a CEPI, az a nemzetközi vakcina-kutató és fejlesztő csoport, amelynek létrehozásában Gates és Wellcome Trust is részt vett 2017-ben.
Ezek az állítások/tények nyilvánosan is ellenőrizhetők, nem lehet tehát semmilyen „konteóról” beszélni ez esetben sem.
Így kezdődik az amerikai Politico és a német Welt közösen végzett bombaként robbanó oknyomozása:
Illuminátusok « Konteó Újságírók felfedezték, hogy „Bill III, az oltások császára” kartell megállapodást kötött a covid vészhelyzetben érintett összes Big Pharma-val – s partnerei rengeteg pénzt költöttek arra, hogy az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió politikusait meggyőzzék az oltási terv hatékonyságáról.
„A szegényebb országokban tevékenykedő civil társadalmi szervezetek, köztük az Orvosok Határok Nélkül szervezet, fenntartásoknak, aggodalmaknak adott hangot amiatt, hogy az oltásokat forgalmazó nagyvállalatok a szegényebb országokban gátlástalanul az élet-halál uraivá váltak. És ez már a kemény népirtási, tömeges emberkísérleti kategória volt évekkel ezelőtt is. Ezek a megállapodások a gyógyszeripari óriások érdekeit védik a szegényebb országokban élő emberekkel szemben.
"Mi teszi Bill Gates-t alkalmassá arra, mi hatalmazza fel, hogy tanácsot adjon az Egyesült Államok kormányának, hogy hová kell fordítani a hatalmas anyagi erőforrásokat?" – kérdezte Kate Elder, az Orvosok Határok Nélkül vezető vakcina-politikai tanácsadója.
A válasz egyszerű.
Ő az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) fő finanszírozója, aki a WHO igazgatójává választatta Tedros Adhanom Ghebreyesust, etióp biológust, egy terrorista félkatonai pártnak a politikai vezetőjét, aki sietve hirdette ki a hamis világjárványt, és elindította a COVAX projektet. Ezzel bízták meg a Bill Gates által alapított civil szervezetek a világ befolyásos emberei, politikusai, mindazok, akiknek a neve vagy titokban marad vagy egyszerűen „háttérhatalmi elit” néven kerül szóba. A beidomított mainstream média ezeket az állításokat a kiadott narratíva szerint próbálja elhitelteleníteni.
A BMGF a New York-i EcoHealthAlliance civil szervezeten keresztül, az - Anthony Fauci által irányított - Allergiák és Fertőző Betegségek Országos Gyógyszerintézete támogatta a SARS-vírussal kapcsolatos, Wuhanban végzett nagyon veszélyes kísérleteket. A North Caroline University laboratóriumaiban, de Kanadában és az Egyesült Királyságban is folytak kutatások, amelyek a Pentagon katonai ügynökségének, a DARPA-nak a felelősségét is felveti.
A kiváló tudósok és hírszerzési szakértők szerint Amerika, Kína és az Európai Unió együttműködésében készült el a járvány SARS-Cov-2-je.
Ezért a Politico és a Welt újságíróinak felfedezései nem tesznek mást, mint leleplezik a kezdetektől fogva kialakított vészhelyzet sötét körét, amely a befektetési alapok vitathatatlan uralmának az Új Világrend megvalósításának és a Nagy Reset kezdetének kedvez. Ők ellenőrzik a vakcina Big Pharma-t, és a fegyver lobbi társaságokat.
„Az Egyesült Államok és Európa kormányai felajánlották saját döntő támogatásukat a négy csoportnak. A tevékenységek elemzése szerint a szervezetek legalább 8,3 millió dollárt költöttek lobbizásra az Egyesült Államokban és az EU-ban.
A beadványok és a Capitol Hill munkatársaival készített interjúk szerint tavaly tavasszal a CEPI 50 000 dollárt költött lobbizásra, hogy az Egyesült Államok kormányától évi 200 millió dolláros finanszírozást szorgalmazzon. – tette hozzá a Politico
Az amerikai és német újságírók vizsgálata pillanatnyilag csak csepp a tengerben, mert érdekes lenne tudni, hogy a forrásaik szerint kik is azok az amerikai és európai tisztviselők vagy politikusok, akik a 8,3 millió dollár egy részét kapták, hogy támogassák Gates terveit és civil szervezeteit.
"Az Egyesült Államok, és az EU tisztviselői, a WHO képviselői alkalmazottként váltották egymást e négy szervezetben, segítve azokat politikai és pénzügyi kapcsolataik megszilárdításában, Washingtonban és Brüsszelben" – írták.
Ám ahhoz, hogy felfogjuk a projektnek a pusztító arányát, fel kell idézni néhány alapvető tényt azon jogos gyanúra, hogy a járványt a világnak a különböző részein mesterségesen, egy megírt forgatókönyv alapján, egy SARS-Cov-2 vírusnak elnevezett terv váltotta ki.
A pandémiás összeesküvések
A Romano Prodi elnökletével működő Európai Bizottság finanszírozásával egy ún. kiméra rekombináns vírust hoztak létre a Wuhani Virológiai Intézetnek a laboratóriumban 2004-ben a 2003-as HIV-vel fertőzött SARS-on keresztül.
Hasonló kísérleteket végzett a winnipegi (Kanada) Nemzeti Mikrobiológiai Laboratóriumban Frank Plummer professzor, aki rejtélyes körülmények között halt meg 2020-ban Afrikában, néhány nappal a „járvány” hivatalos kihirdetése előtt.
2016-ban a Moderna gyógyszergyár a Pentagon DARPA ügynökségének támogatásával, valamint Anthony Fauci és Ralph Baric, az Észak-Karolinai Egyetem mikrobiológusának felügyeletével egy mesterséges emberi gént hozott létre, amelyben 18 nukleotid megegyezik a SARS-Cov-2 nukleotidjaival.
Ők azok, akik együttműködtek a vuhani tudósokkal.
2018-ban, a DARPA katonai ügynökség megtagadta, egy Fauci-projekt lebonyolítását, mert a kísérletben használták volna a vakcina-biofegyvert, a Gain-of-Function (az atomfegyverek urándúsításához hasonló technikával) megerősített SARS-vírus-ágens súlyos veszélye miatt.  Egy nagyon titokzatos kutatást végzett az Egyesült Királyság Pirbright Intézete a DARPA-nak, a Bill & Melinda Gates Alapítványnak és a Környezetvédelmi, Mezőgazdasági és Vidéki Minisztériumnak (Defra). Ebben pedig már benne volt az Európai Unió vezetősége is.
A világjárvány projekthez mások is társultak menet közben. A BMGF és a Welcome Trust két másik Bill Gates által alapított civil szervezettel együtt vesz részt a Politico újságíróinak vizsgálatában, mint például a londoni, oslói és washingtoni székhelyű Coalition for Epidemic Preparedness Innovations (CEPI) ) és a régebbi GAVI Alliance, amelynek korábbi igazgatója  volt Jens Stoltenberg norvég miniszterelnök, aki jelenleg a NATO főtitkára
Kapcsolatok az Európai Bizottság a Pfizer és von der Leyen között
2019. szeptember 12-én, - tehát jóval hamarabb, mint ahogy az állítólagos pandémia kitört - pontosan három hónappal az első vuhani Covid-19 megbetegedések felfedezése előtt az Európai Bizottság Brüsszelben már csúcstalálkozót szervezett egy globális immunitási tervről. Nem mellékes, hogy Bill Gates civil szervezetei vesznek részt a prófétikus és gyanús eseményen. A BMGF, a CEPI és a GAVI.
Amint a Gospa News vizsgálatából kiderül, a felszólalók között egy véletlen egybeesés miatt a Pfizer is részt vett.
Ez gyanússá teszi az Európai Bizottság elnökének, Ursula Von der Leyennek a Pfizer vakcinák megvásárlására irányuló későbbi műveleteit.
Az Oggi olasz magazin oknyomozó riportere beszámolt az EU Számvevőszékének egy szövegéről, amely részletezi az Európai Unió 4,6 milliárd adag COVID ellenes génszérum vásárlása kapcsán felmerült 71 milliárdos gigantikus kiadást. 10 adag jutott volna minden állampolgárra, amint azt egy olasz parlamenti képviselő nem kis aggodalommal jelezte.
Magyarán, még sehol nem volt ugye az állítólag véletlenül kitört COVID világjárvány, de az EU vezérek már annak a költségvetését tervezték, hogyan lehet majd az Európai Unió területén minden embert 10 adag, védőoltásnak hazudott kísérleti szérummal beoltani. Az oltás megvolt, már csak valamilyen világjárványt kellett hivatalosan bejelenteni.
2021 márciusában Ursula von der Leyen, mint az Európai Bizottság elnöke, előzetes tárgyalásokat folytatott a Pfizer-Biontech céggel a szerződés megkötéséről, amely egyetlen olyan pontot is tartalmaz, amelyről a közös tárgyalócsoportnak nem volt tudomása a tárgyalások ezen szakaszában” – áll az esetet tárgyaló bírósági jelentésekben.
Az Oggi ezt így kommentálja: „Egészen biztos, hogy von der Leyen mindent egyedül csinált, titokban tárgyalt Albert Bourlával, a Pfizer vezérével, aki az EU által elköltött 71-ből 35 milliárdot begyűjtött.
Von der Leyen titkos tárgyalása Bourlával az oltásokról egy ideje ismert volt: 2022 januárjában az EU ombudsmanja, Emily O'Reilly engedélyt kért Ursula és Bourla közötti privát üzenetekhez (sms vagy whatsapp), de választ nem kapott. Erre a következő hónapban O'Reilly „hivatali visszaélés” példájának nevezte a titkos alkut. Vera Jurovà június 30-án válaszol az elnökség nevében, mondván, hogy a Von der Leyen és Bourla közötti SMS-eket „nem találták meg”.
2021. július 19-én Von der Leyen találkozott Bill Gates-szel is.
„Bill Gates-el megbeszéljük az együttműködést az egészségügyi felügyeleti és riasztórendszerek fejlesztéséről, a termelés és a technológiatranszfer növeléséről, különösen az Afrikai Gyógyszerügynökség létrehozásának elősegítéséről, az innovatív klímatechnológiákba való társbefektetésekről” – írta Twitterén az Európai Bizottság elnöke, miután találkozott a Microsoft atyjával.
Brüsszelben Gates találkozott néhány uniós biztossal is, mint Paolo Gentiloni gazdasági biztossal. De Olasziországban már 2017-ben elfogadták a Lorenzin-rendeletet, amely 10 oltást tett kötelezővé iskoláskorban.
A 2021. júliusi brüsszeli látogatása alkalmával a Microsoft iparmágnása beszélgetett Stella Kyriakides egészségügyi biztossal, aki azt mondta, „örül”, a találkozásnak, hogy beszéljenek a covid-ról.
„A vészhelyzet megmutatta annak fontosságát, hogy készen álljunk a jövőbeli egészségügyi válságokra” – írta egy közösségi médiában közzétett megjegyzésében. „Ezt egyedül nem lehet megtenni: meg kell erősíteni a felkészülést minden partnerünkkel.”
A biztos számára a Covid-19-változatok elleni biológiai védekezésre vonatkozó európai felkészülési terv az alapja ennek a partnerségnek.
2019. október közepén, néhány héttel a járvány kitörése előtt, a BMGF rendezte meg New Yorkban az Event 201-et Klaus Schwab Világgazdasági Fórumával, a Great Reset támogatójával, és III. Károly, angol királlyal.
Ez egy lehetséges koronavírus-járvány elleni gyakorlat, volt. A tanácskozáson részt vett Haines elnöki tanácsadó, Avril, a fegyverek szakértője és az amerikai kémelhárítás Központi Hírszerző Ügynökségének volt igazgatóhelyettese is, aki az Obama-Biden kormányzat nemzetbiztonsági helyettese volt (2013-2016), majd Joe Biden amerikai elnök nevezte ki a nemzeti hírszerzés igazgatójává.
A 2020-as amerikai választások során Biden választási kampányát nagyrészt a Pfizer finanszírozta. és 1 millió dollárt adományozott a kaliforniai Conference of Western Attorneys General (CWAG) számára, mely az amerikai ügyészek legbefolyásosabb egyesülete.
A Biden kormányzat ezután a Pfizerrel fizettette vissza azt a 4 milliárd dollárt, amely a COVAX-tervvégrehajtásához volt szükséges,, amelyet GAVI és CEPI irányított. Ez 500 millió. a Comirnaty, a New York-i Pfizer és a Biontech által közösen előállított vakcina fedezete volt.
Ez az egész tehát egy hatalmas nemzetközi összeesküvés a társadalmi, gazdasági, geopolitikai és katonai érdekek cselszövésében, egyetlen irány a társadalmi diktatúra technokrácián keresztül történő bevezetésére és a Nagy Reset az Új Világrend abszolút uralmának az érdekében.
A világjárvány voltaképpen az alapja volt a lelkiismeret megzavarásának, védőoltási kötelezettségek és különféle korlátozásokkal járó intézkedések alátámasztására, különösen az angolszász és az Európai Uniós országokban, és ezzel felkészítették a már megrémült lelkeket a háborúra. Lásd Ukrajna, amely a fokozódó és indokolatlan russzofóbia miatt bármikor katonai diktatúrák elfogadásához vezethet a demokratikus nyugaton is.
De nem szabad alábecsülni a hatalmas Covid oltási kampány másik rejtett célját, amely nagyon súlyos, akár halálos mellékhatásokat vált ki , különösen a legsérülékenyebb emberek számára: a rizikónak jobban kitett csoportok eltávolítását a globalizált társadalomból. A betegek, fogyatékosak, idősek eltávolításának a tervét. Akiket a WEF sátánistái ugye “felesleges evőknek”tituláltak.
Ehhez járul még egy cél: a nagyon veszélyes grafén-oxid lehetséges alkalmazása, amint azt a tudományos kutatások az mRNS- vagy mDNS- génszérumokban azonosították, az emberi agyi idegrendszer szabályozására, ahogyan az amerikai CIA és DARPA már sikeresen kísérletezett.
Tehát a fentiek tükrében is bátran kijelenthetjük, nem összeesküvés elméletek terjesztéséről van szó, hanem egy világméretű megtervezett és végrehajtás alatt álló emberiségellenes programról.

2022. június 19., vasárnap

A Fauci és Gates által finanszírozott kutatások szerint a
madárinfluenza lesz a következő halálos járvány

Ahogy a világ számos részén kezd visszatérni a világjárvány utáni új
normális kerékvágásba, kezdjük látni annak jeleit, hogy azok, akik
profitáltak a Covid-ból, megpróbálnak más betegségeket a következő
nagy betegségként kezelni, amelytől félni kell. Bár a majomhimlő
lehet, hogy most minden címlapon szerepel, egyesek úgy vélik, hogy
valójában madárinfluenza az, amely elviheti a Covid koronáját.
A madárinfluenza vagy H5N1 néven is ismert madárinfluenza
kutatását Dr. Anthony Fauci és Bill Gates régóta finanszírozza, és ez
lehet az első jel, hogy valami rossz készülhet. Nemcsak az a pénz,
amit ők és mások a H5N1-re fordítottak, az aggasztó – hanem az a
tény, hogy finanszírozták a madárinfluenza kórokozójának
kifejlesztésére irányuló kutatásokat, .amely képes megfertőzni az
embereket a funkciókísérletek vitatott elnyerésével. A CenterPointnak
adott márciusi interjúban a CDC korábbi igazgatója, Dr. Robert
Redfield megdöbbentő kijelentést tett:

„Hiszem, hogy a nagy világjárvány még csak a jövőben lesz, és ez
madárinfluenza-járvány lesz az ember számára. Jelentős halálozási
aránya lesz 10-50%-os tartományban. Ebből baj lesz.”

Tekintettel arra, hogy a természetes madárinfluenza nem káros az
emberre, ez a megjegyzés minden bizonnyal megkongatta a
vészharangot. Április elején egy rendkívül patogenitású
madárinfluenza-törzs pusztította az amerikai csirke- és
pulykaállományt, aminek eredményeként állatok millióit mészárolták
le, de ez korábban nem terjedt át emberről emberre. Tehát miért
halmoztak fel az Egyesült Államok és más nemzetek H5N1
vakcinákat 2022-re? És hogyan kapcsolódik ez ahhoz a tényhez, hogy
a múlt hónap végén azonosították az első pozitív H5N1-esetet egy
személyben az Egyesült Államokban?
Új járvány van a láthatáron? 

 Minden jel arra utal, hogy az
emberi madárinfluenzát egy
laboratóriumban hozták létre, és
az a tény, hogy Dr. Anthony Fauci
és Bill Gates egyaránt hozzájárult
a funkciókutatás finanszírozásához
éppen ezt a célt szem előtt tartva,
egyikünk számára sem ígér jót. A
kutatás egy részét valójábanukrajnai biolaborokban végezték a Pentagon finanszírozásával.
Mindketten finanszírozták a munkát. Dr. Yoshihiro Kawaoka olyan
mutációkat azonosított különböző madárinfluenza-vírusokban,
amelyek pandémiás potenciállal járhatnak. Fauci 1990 óta
finanszírozza a munkáját. Egy kísérletben a kutató összekeverte a
madárinfluenza vírusát a spanyolnátha vírusával, hogy létrehozzon
egy halálos légúti vírust, amely képes emberre is terjedni.
Létrehozta a madárinfluenza és a sertésinfluenza levegőben terjedő
hibridjét is, amely képes teljesen kijátszani az emberi immunrendszert,
és teljesen védtelenné teszi az embereket ellene. Fauci egy holland
kutatócsoport munkáját is finanszírozta Ron Fouchier virológus
irányítása alatt, akik a madárinfluenza levegőben terjedő változatát
készítik géntechnológiával és görények sorozatos fertőzésének

felhasználásával. Más szavakkal, a kutatók keményen dolgoztak a
madárinfluenza manipulálásán, hogy megtalálják a módját annak,
hogy a levegőben terjedjen, és képes legyen fertőzéseket okozni fajok
között. Ez a fajta munka annyira aggasztó volt, hogy az amerikai
kormány 2014-ben ideiglenesen betiltotta, bár ezt a tilalmat 2017-ben
feloldották. A tilalom egyébként sem volt elég a kutatók
elrettentéséhez, mivel Fauci ez idő alatt továbbra is finanszírozta a
különböző koronavírusokkal kapcsolatos funkciókutatásokat Kínában.
Lehet-e olyan jövő előtt állni, ahol a felfegyverzett madárinfluenzát,
amely képes kiirtani a bolygó lakosságának felét, szabadon
engedhetik, hogy tömegeket fertőzzenek meg.
A cikk forrásai a következők: En-Volve.com
ChildrensHealthDefense.org

“Igazságot és kegyelmet Budaházyéknak!”



2022. június 17-én több száz fő részvételével tartalmas
felszólalásokkal, méltóságteljesen zajlott le a Hunnia koncepciós
terrorperben 17 évre ítélt, jelenleg is börtönben sínylődő Budaházy
György és 16 szabadlábon védekező vádlott-társa szabadulásáért,
kegyelemben részesítéséért tartott, pártpolitika-mentes nemzeti civil

rokonszenvtüntetés Budapesten a Gyorskocsi utcai büntetés-
végrehajtási intézet mellett. Itt tartják letartóztatásban Budaházy
Györgyöt az idén március 16-án történt újabb jogtalan és képtelen
elsőfokú elítélése óta.
A rendezvény elején Budaházy Edda
felolvasta bátyja, Budaházy György
által a rácsok mögül “13 év” címmel írt
üzenetét. Ebben a hazafi többek között
kifejtette, hogy tarthatatlan és
elfogadhatatlan, hogy a 2010 előtt
állami terrorral magyarságra rontó,
szélsőségesen nemzetellenes,
hatalomból azóta kibukott balliberális
erők hálózatuk révén már 13 éve
folytathatják a mindig igaz magyar
ügyek mellett kiálló személye és társai ellen ezt a koholt és
törvénytelenségtől hemzsegő, életüket és családjaik életét is súlyosan
megkeserítő koncepciós eljárást. Ezért is számít arra, hogy az
igazságügyi miniszer-asszony és a köztársasági elnök asszony
mielőbbi kegyelmi döntéseikkel véget vetnek ennek az értelmetlen és
jogtalan bosszúhadjáratnak.
Hasonló szellemben állt ki a kegyelmi megoldás mellett a tüntetésen
felszólalt dr. Gaudi-Nagy Tamás, dr. Drábik János, Beke István,
Toroczkai László és Sziva Balázs (énekelt is), illetve ismertetésre
került a 17 meghurcolt hazafi hozzátartozóinak (közte 30
gyermeknek!) az üzenete.
Budaházy Edda felolvasott számos idézetet olyan neves
közszereplőktől, újságíróktól (többek között Wittner Mária, Bencsik
András, Bayer Zsolt, Földi László, Skrabksi Fruzsina, Kondor Katalin,
dr. Schiffer András) akik szintén kiálltak Budaházyék kegyelme
mellett.
A tüntetésen Budaházy Edda is énekelt: egy megrendítően időszerű,
szívszaggató magyar népdalt adott elő gyönyörűen.
A rendezvény végén Budaházy György megüzente, hogy hálásan
köszöni mindenkinek a kiállást, kitart a végsőkig és bízik a mielőbbi
szabadulásban.

https://internetfigyelo.com/igazsagot-es-kegyelmet-budahazyeknak-
video-es-tudositas-a-junius-17-i-szolidaritasi-tuntetesrol/
https://pestisracok.hu/az-a-bununk-hogy-megmutattuk-a-baloldalrol-
ok-ugyanazok-a-tomegbe-loveto-bolsevik-gazemberek-akik-voltak-
budahazyek-szabadsagaert-tuntettek-a-gyorskocsi-utcanal/
Ami Budaházyékkal történik, az a negyedik 2/3-os Fidesz-KDNP
kormány szégyene. Egyben megmutatja azt is, hogy az európai
jogállamiság – amely sohasem volt definiálva - mit is jelent a
tagállamok számára?Minimum a Brüsszel akaratától függő
félgyarmati státuszt.
Ezért a kormánynak most már rendkívül kínos lehet ez az ügy. Ha
Budaházy börtönben marad, akkor ez megmutatja a különbséget a
magyar társadalom morális értékrendje, és az EU liberális, jogi
lózungja között. Továbbá azt is megmutatja, hogy az EU-ban minden
kormánynak akkora a hatalma a saját hazájában, amekkora az
érdekérvényesítő képessége. Ennek az ügynek a tükrében ez most
plasztikusan látszik.
Ha pedig kiengedik Budaházyt, akkor majd Brüsszel eljárást indíthat
Magyarország ellen, mert sérül az európai jogállamiság.
A demokrácia az, amikor a nép többségének az akarata érvényesül.
Nem olyan régen Magyarországon volt egy legitim, demokratikus
választás, amelyen a nagy többség felhatalmazta a kormánypártokat
őfelsége a nép érdekeinek képviseletére.
Most a kormányon a sor! El kell dönteni, hogy a köztársasági elnök-
asszony, és az igazságügyi miniszter-asszony a brüsszeli
jogállamiságot, vagy a magyar nép egészséges morális érzékét tartja-
e követendőnek?
A további dilemmák elkerülésére az egyetlen megoldás: Mielőbb
kilépni az EU-ból! (VM)

Szerecsenmosdatás



1958. június 16-án a kádári diktatúra kivégezte a hazai bolsevizmus
egyik leghűbb elvtársát, és a Szovjetunió egyik legnagyobb vazallusát,
Nagy Imrét.
Az évfordulókon ebből az alkalomból az állam és a kormány nevében
megemlékezéseket tartanak, amelyeken méltatják Nagy Imre emberi
nagyságát. Ez idén is így történt.

Mivel az én családom is megszenvedte a Rákosi féle
proletárdiktatúrát, ezért a hivatalos értékeléssel szemben
különvéleményem van Nagy Imre közéleti tevékenységéről. Ugyanis
ezek a megemlékezések következetesen elhallgatják Nagy Imre
életének korábbi sötét fejezeteit.
Nagy Imre 1918–20 között vörösgárdistaként részt vett az orosz
polgárháborúban. 1921–22-ben a szovjet belügyi népbiztosság, az
NKVD kötelékében, majd a Vörös Hadsereg hírszerző
csoportfőnökségén szolgált. Rövid magyarországi tartózkodás után,
1930-ban a Szovjetunióba emigrált, azonnal, önként jelentkezett az
NKVD-nél besúgónak.
Legalább 203 embert jelentett fel, közülük tizenkettőt kivégeztek.
1936-ban felvette a szovjet állampolgárságot, amitől soha nem vált

meg. Nagy Imre 1938. június 30-i saját kezűleg írt önéletrajzában
büszkén írja:

“Hosszú ideje odaadóan és tisztességesen együttműködök az NKVD-
vel a népellenség minden fajtájának megsemmisítéséért vívott
harcban.”

Nagy Imre tanulmányai:

4 elemi és 4 polgári osztály. 1912 géplakatos segéd, 1914 segédi
oklevél.
1948. szeptember 15-én Nagy Imrét kinevezték a Közgazdaság-
tudományi Egyetem professzorává, az agrárpolitikai tanszék
vezetőjévé.
1949-ben a Gödöllői Agrártudományi Egyetem rektora.
1949 és 1950 között emellett az Agrártudományi Egyetemen tanít
agrárpolitikát.
1953-ban agrártudományi, tanulmányaiért a Magyar Tudományos
Akadémia tagjává választották.
Mindezt a géplakatos segédi képzettségével érte el.
Politikai karrierje:
1944 őszén Gerő Ernővel és Vass Zoltánnal együtt érkezik
Magyarországra.
1945. március 15-én az Ideiglenes Nemzetgyűlés földművelésügyi
minisztereként kihirdette a földosztásról szóló rendeletet.
1945. december 22-én, a Tildy kormány belügyminisztereként
terjesztette elő a németség kollektív bűnösségén alapuló kitelepítési
alaprendelet tervezetét.
1947-49-ig az országgyűlés elnöke.
1949-ben ”szövetkezetesítés ellenes” nézeti miatt kizárták a Politikai
Bizottságból.
1950-ben önkritikát gyakorol, élelmezési, majd begyűjtési miniszter
lesz.
1952-ben agrárügyekért felelős miniszterelnök helyettes.
1953-ban Sztálin halálakor Nagy Imre túlfűtött beszédet mond a
Parlamentben, és felszólította az országgyűlést Sztálin emlékének
törvénybe iktatására.

Nagy Imre, mint a kommunisták által delegált belügyminiszter
nyújtotta be 1945. december 22-én a kormány elé a jogfosztó
rendelettervezetet.
1946. január 15-én adta ki a svábok kitelepítésének végrehajtását
szabályozó rendeletet. A megvalósítás január 19-én kezdődött. 1946
és 48 között összesen 185 ezer svábnak kellett elhagynia otthonát,
miután nemzet-idegennek bélyegezte őket a kommunista rezsim.
Megfosztva magyar állampolgárságuktól, minden vagyonuktól,
vagonokba pakolva hurcoltak át időseket, családokat, gyermekeket a
háború után éhező és romokban heverő Németországba.
Nagy a német nemzetiségűek kitelepítését „magyar nemzeti
kötelezettségnek” nevezte, és mind az 500 ezret ki szerette volna
telepíteni.

Nagy nem egyik pillanatról a másikra vált ennyire kegyetlenné,
hiszen 1944-ben olyan ország állampolgáraként és ügynökeként jött
Magyarországra, ahol már jóval a nácik előtt kitalálták az „ellenség”
kifosztását, koncentrációs munkatáborokba gyűjtését, majd megölését.
A kitelepítés mikéntjének megtárgyalása előtt előre kell bocsátani egy
igen lényeges, tényt.
A kitelepítés óta eltelt évtizedekben a magyar kormányok és médiák
mindig és mindenhol azt hangoztatták, hogy az általuk kitelepítésnek
mondott etnikai tisztogatásra a győztes nagyhatalmak az 1945. július
17-től, augusztus 2-ig tartó Potsdami konferencián kötelezték őket.
Az újabb kutatások ezt a leghatározottabban cáfolják. Hiteles,
eredeti okmányok igazolják, hogy jóval a konferencia megkezdése
előtt, július 5-én kelt levelében a magyar kormány azzal a kéréssel
fordult a három nagyhatalomhoz, hogy engedélyezzék számukra a
területén élő német kisebbség kitelepítését. A három állam
kormányfői a szövetséges Ellenőrző Bizottság elé utalták e kérést,
mely végül megadta a jogot, a lehetőséget a magyar kormánynak -
de nem a parancsot!
Tehát a magyar kormány – minden külső kényszer nélkül –
engedélyt kért, (és kapott) arra, hogy a német nemzetiségű
honfitársait vagonokba zsúfolva kiebrudalja az országból.

b A kapott hozzájárulás birtokában a magyar kormány, 1945.
december 22-i ülésén határozott a kérdésben.
A kormány kitelepítést elrendelő (1945. dec. 29-i 12330) 1945 sz.
rendelete a Szövetséges Ellenőrző Bizottság határozatára hivatkozik.

Ez viszont 1946. január 25-i ülésén Vorosilov marsall vezetése alatt
utasította a magyar kormányt, hogy a rendelet szövegét úgy
változtassa meg, hogy abból kitűnjön, az áttelepítést ő maga kérte!


Kitelepítendőnek mondták azt a magyar állampolgárt, aki az 1941-es
népszámlálás alkalmával német nemzetiségűnek vagy német
anyanyelvűnek mondta magát, tagja volt a Volksbundnak, vagy az SS
katonai szervezetnek, vagy a háború éveiben visszavette korábbi
német nevét. Fejenként 100 kilogrammos csomagot vihetnek
magukkal, melyben ruha, ágynemű, háztartási tárgy, 1 kg zsír, 2 kg
hús, 7 kg liszt, 2 kg hüvelyes és 8 kg burgonya lehet.
Tiltakoztak az egyházi vezetők is. Közülük Shvoy Lajos
székesfehérvári püspök, írásban reklamálta meg sváb híveinek
kitelepítését William S. Key amerikai tábornoknál, aki a Szövetséges
Ellenőrző Bizottság tagja volt. A megyéspüspök többek között a
következőket írta:

„Az Egyesült Államok alkotmányában George Washington leszögezte,
hogy minden embernek Istenadta joga van az élethez, vagyonhoz és a
szabadsághoz, és ezt senki el nem veheti tőle. Nem tudom elhinni,
hogy a Szövetséges Ellenőrző Bizottság kívánta a németek
kitelepítését. Egy polgára Amerikának ilyet nem tehet! Székesfehérvár,
1946. január 8."

A tábornok válasza a következő volt:
„Idézem, a magyar Külügyminisztérium hivatalos írását 1945.
július 5-én amint következik: Tény az, hogy ezek a fasiszta és náci
svábok, (ilyen egyszerű a kollektív bűnösség elvét az összes svábra
ráhúzni!) komoly veszélyt jelentenek a demokratikus
Magyarországra, és kérjük a Szövetséges Ellenőrző Bizottságot ez
ügyben való teljes együttműködésre, a svábok kitelepítésére
magyar területről a Szövetséges Hatalmak által kijelölendő
területre. A magyar kormány udvariasan kéri e célból olyan
terület kijelölését, mely nem a magyar határ közelében található!"
A tábornok így folytatja: „Még egyszer leszögezem, hogy ezt a
programot a magyar kormány jelöli ki, a szállító járműveket a
magyar kormány állítja elő. Mi, és az Ellenőrző Bizottságban
velünk egyesített két kormány ez ügyben csak a kitelepítést
ellenőrizzük, s az előkészületek és a szállítás humánus
végrehajtását biztosítjuk.

https://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/magyarorszagi_nemzetisegek/
nemetek/mor/a_mori_nemetseg_tortenete_es_elete/pages/025_kitelepi
tes.htm
Nagy 1950. júniustól 1952. júliusig az MDP KV Adminisztratív
Osztályát vezette. Mivel ez felügyelte a fegyveres szervezetekben a
“pártmunkát”, a szovjetek feltétlen bizalma és támogatása kellett
ehhez a poszthoz.
A mezőgazdasággal a Szovjetunióban ismerkedett meg közelebbről.
Persze csak mikor ideje engedte, mert főállásban besúgó volt, aki
módszeresen jelentgette fel emigráns társait. 1950-ben, a
legsötétebb időszakban begyűjtési miniszter (1951-ben az addig
legszigorúbb rendeletet is ő nyújtotta be!). A történészek szerint
1948–1956 között a “közellátás veszélyeztetéséért” 193 826 főt
ítéltek el a bíróságok, 1951–53 között több mint 120 ezret. Egyes
adatok szerint legalább száz eljárás halálos ítélettel zárult.
1950–53 között több mint 600.000 termelő hagyta el a
mezőgazdaságot, közülük 220.000 1952-ben hagyott fel a
termeléssel. (…)
Első lépésként a kommunisták hagymázos elképzeléseivel
megegyezően „földosztásra” került sor. A rendszer

kedvezményezettjei, megbízható komisszárjai, az egyházaktól,
birtokosoktól, kitelepített sváboktól elvett földekből fejenként mintegy
5 holdat kapnak. Az eredmény azonnal jelentkezik: hiánycikk lesz az
élelmiszer, a termelés a háború alattinak a felére csökken. Ekkor
mutatkozik meg az a tudás, amit Nagy a Szovjetunióból hozott, és az
ottani minta alapján nekiállnak kirabolni a parasztokat. (Államosítás)
Ez roppant szakértelmet igényel és Nagy rendelkezik is ezzel.
Egyetemen tanít, „professzor” és nemsokára – az MTA nagyobb
dicsőségére – akadémikussá is választják. Tagságának indokaként az
„Agrárpolitikai tanulmányok” című korszakos művét említik.
Az itthon maradt svábokat nemcsak vagyonuktól, de politikai
jogaiktól is megfosztották
1953-ban miniszterelnök-helyettesként Nagy szólította fel az
országgyűlést Sztálin emlékének a törvénybe iktatására:

“Lélekben mi is ott állunk az emberiség nagy halottjának ravatala
mellett, hogy a fájdalmas csapás nehéz óráiban legbensőbb
részvétünkkel osztozzunk a nagy szovjet nép mélységes bánatában.”

1953-ban a szovjetek csináltak belőle miniszterelnököt. 1956. október
24-én – már kormányfőként – statáriumot hirdetett, és fegyverletételre
szólította fel a forradalmárokat.
A munkásokat felszólította arra: „Álljatok a párt mögé, álljatok a
kormány mögé”

A következő napokban csak sodródott, tanácsadói és az őt felkereső
küldöttségek pillanatnyi hatására hozta meg döntéseit, amelyeknek a
forradalom menetére semmiféle hatása nem volt. November 4-i
búcsúja a legszörnyűbb:

“Csapataink harcban állnak, a kormány a helyén van”,

- jelentette be a rádióban, majd azonnal a jugoszláv követségre
menekült. A pesti srácok, akik hittek neki, pedig harcoltak és
meghaltak. A kormány nem volt a helyén…
Ezt a tőrőlmetszett bolsevik tömeggyilkost akarja nekem eladni a
negyedik 2/3-os kormány, mint ’56 hősét, akinek a dísztemetésén a
koporsóját saját bolsevik elvtársai vitték.

Csurka István „Reform-kommunisták” című írásában (1989 06 04) -
Nagy Imre és mártírtársainak újratemetése előtt – arra hívta föl a
figyelmet, hogy a Történelmi Igazságtétel Bizottsága Méray Tibort
kérte föl a búcsúztató beszéd elmondására. Mérayt a Rákosi
korszakbeli múltja, véresszájú hazudozásai, alkalmatlanná és
hiteltelenné tették a nemzet egészéhez szóló beszéd elmondására.
1956-tól 33 év telt el 1989-ig. Majd a rendszerváltásnak nevezett
szemfényvesztéstől mostanáig újabb 33 év. Vajon hányszor 33 év kell
még ahhoz, hogy az önmagát nemzetinek meghatározó kormány
szembenézzen a tényekkel?

Talán vannak még olyanok, akik emlékeznek arra, hogy Horn Gyula,
mint a bolsevizmust fegyverrel védő karhatalmista, a rendszer
haszonélvezője és kedvezményezettje, mint rendszerváltás utáni
miniszterelnök megkoszorúzta az áldozat sírját annak lányával (Nagy
Erzsébettel) együtt, akit egyébként éppen Horn politikai és eszmei
elődei végeztek ki. Önmagában véve ez a tény megmutatja az egész
rendszerváltásnak nevezett cirkusz álságosságát.

Ehhez csatlakozik a jelenlegi magyar kormány azzal, hogy évente
megemlékező rendezvényeket tart Nagy Imre emlékére. Kíváncsi
lennék arra, hogy mindazok, akik ma méltatják Nagy Imre
tevékenységét, hogyan néznek az áldozatainak – vagy azok
leszármazottainak - a szemébe?

Csurka István cikkét itt olvashatják el:
http://www.eredetimiep.hu/index.php?option=com_content&view=art
icle&id=7521:2015-06-23-09-34-49&catid=41:hirek&Itemid=63
Az Ellenzéki Kerekasztal ülése, 1989. június 4.
http://www.rev.hu/ords/f?p=107:18:0::NO:RP%2C18:P18_DOC_ID:1
17

A Putyin dosszié 1 Oroszország már nyert?

1 A Putyin dosszié 1

Oroszország már nyert? Vége a játéknak a Rockefeller Birodalom
számára?


Sam Parker, a Behind the News Network (Az új hálózat mögött) írója
éppen most tette közzé egy kétrészes cikk második részét
„Oroszország/Putyin és Nyugat” címmel, amely messze a legjobb
elemzés a jelenlegi ukrajnai konfliktusról és a világ eseményeiről.
Történelmi kontextusba helyezi, a történéseke és nyilvánvalóan olyan
hírszerzési forrásokra támaszkodik, amelyek teljesen ellentmondanak
annak, ami a nyugati vállalati médiából kiderül.
Sam Parker nyilvánvalóan nagyon magas szintű intelligenciához fér
hozzá, és a „Sam Parker” egy álnév, így a személyazonosságának
megismerésére végzett keresések valószínűleg kudarcot vallanak.
A domináns nézetek ma még az alternatív médiában is a „jobb”
kontra „baloldal” paradigmát követik, feltételezve, hogy a politikusok
irányítják a nemzeti és a világ ügyeit. Ha ez tükrözi az Ön nézeteit,
azt, hogy az Ön politikai filozófiája magasabb rendű a másik oldalnál
vagy, hogy az Egyesült Államok valamilyen erkölcsi fölényben van
más nemzetekkel szemben, akkor ez a cikk NEM az Ön számára való.
A Behind the News Network is abból az előfeltevésből indul ki, hogy
a dolgok nem „csak úgy megtörténnek” a világban, hanem előre el
vannak tervezve, és a tervezők nem politikusok, hanem gazdag
milliárdosok. akik irányítják a világ pénzügyeit.
A politikusok értük dolgoznak.
Nyugaton az utóbbi időben két család uralta a pénzügyi
birodalmakat, Európában a Rothschild-ok, az Egyesült Államokban
pedig a Rockefellerek. Íme néhány részlet a Behind the News Network
„Bevezetés” oldaláról:
Roosevelt amerikai elnök (1933-1945) egyszer azt mondta: „ A
politikában semmi sem történik véletlenül. Ha megtörténik, fogadhat,
hogy így tervezték.” Ő csak tudta, mivel 12 évig volt az Egyesült
Államok elnöke.
Ez a hírlevél a világ két hatalmi központjának megtervezésével és
ördögi működésével foglalkozik, valamint azzal, hogyan terveztek az
emberiség rabszolgává tételét. Reméljük, hogy megmagyarázza azokat

a dolgokat, amelyek eddig megmagyarázhatatlannak tűntek; hogy éles
fókuszba hoz olyan képeket, amelyeket a tömegmédia tájfestői
elhomályosítottak.
Mindenki tudja, hogy léteztek zsarnokok és diktátorok – mint például
Adolf Hitler, Sztálin és mások. Ezt senki sem vitatja. Az a rettegés és
pusztítás, amelyet ezek az őrültek a világban okoztak, általánosan
ismert. Ezek a zsarnokok mindegyike meg akarta hódítani a világot.
Elméletileg nem lehetséges, hogy egy milliárdos manhattani, londoni
vagy párizsi penthouse-ban ülve ugyanazt az álmot álmodja, mint
Hitler vagy Lenin? El kell ismernie, hogy elméletileg lehetséges.
Julius Caesar, egy gazdag arisztokrata, aki ezt tette. Egy ilyen ember
szövetséget köthet más hasonló gondolkodású emberekkel. Ezek az
emberek kiválóan képzettek, hatalmas társadalmi presztízzsel
rendelkeznek, és elképesztően nagy összegeket tudnak összegyűjteni
terveik megvalósítására. Ezek olyan előnyök, amelyekkel Sztálin,
Lenin és Hitler nem rendelkezett.
Az átlagos egyénnek nehéz felfognia az ilyen elvetemült
hatalomvágyat. Az átlagember csak a sikert akarja élvezni a
munkájában, hogy megengedhesse magának az ésszerűen magas
életszínvonalat. Betegségben és egészségben is óvni és ellátni kívánja
a családját, és gyermekeinek megfelelő oktatást akar adni. Ambíciója
itt véget ér. Nem vágyik arra, hogy hatalmat gyakoroljon mások felett,
más országokat vagy népeket hódítson meg, vagy király, vagy
uralkodó legyen. A saját dolgával akar foglalkozni és élvezni az életet.
Mivel nincs hatalomvágya, nehezen tudja elképzelni, hogy vannak,
akiknek más ambícióik vannak.
De fel kell ismernünk, hogy a történelem során voltak Hitlerek,
Leninek és Caesarok. Miért tételezzük fel, hogy ma nincsenek olyan
emberek, akik elvetemülten vágynak a hatalomra? És ha ezek az
emberek történetesen milliárdosok, nem lehetséges-e, hogy olyan
embereket használjanak gyalogokként, mint Hitler és Lenin, hogy
magukhoz ragadják a hatalmat. Valóban, bármennyire is nehéz ezt
elhinni, ma is ez a helyzet.
A politika a hatalom gyakorlata. Ez a hatalom pedig a gazdagságon
alapszik. A politikában a pénz a motiváció, a cél pedig a hatalom. Egy
politikus – bármilyen magas rangú is – ennek a hatalomnak a szolgája.
Ennek leegyszerűsítésére vegyünk egy példát. A város leggazdagabb
embere az, akit a polgármester és a rendőrfőnök nagyon tisztel. Amit a

gazdag ember mond, az általában megtörténik. Ez a példa pedig
„kivetíthető városról városra, nemzetre és régióra, majd a világra.
Nagyon jónak és időtálló újságírásnak tartom Sam Parker írásait, ami
ma hihetetlenül ritka. Miután elolvasta, amit leleplezett, nehéz lesz
kitalálnia, hol rejlik a saját hűsége és meggyőződése, és ennek így kell
lennie az őszinte újságírással.
Feltételezem, hogy olvasóinak többsége Amerika-párti és
nacionalizmuspárti. „Hazafinak” lenni „jó” dolognak számít.
Sam Parker szerint a Nyugat hanyatlóban van, míg Oroszország a
hidegháború vége óta folyamatosan újjáépíti hadseregét. Arra a
következtetésre jut, hogy a nyugat számára alapvetően „a játéknak
vége”, (game over) mivel nem tudják felvenni a versenyt Oroszország
felújított fegyverrendszerével.
„Nincs semmi az Egyesült Államok fegyvertárában most és a
belátható jövőben, ami elfoghatná az orosz támaszpontokról indított
sarmat (sátán) rakétákat. Ez a gond. Nincs több katonai lehetőség
Oroszország ellen.”

A háttér 1991-től napjainkig.


A Szovjetunió bukása a súlyosan legyengült Oroszország elleni
amerikai agresszió rendkívül veszélyes új szakaszának kezdetét
jelentette. A Rockefeller Birodalom számára ez remek lehetőséget
jelentett arra, hogy ügynökeivel elpusztítsa korábbi ellenfelét,
Oroszországot. A Pentagon úgy gondolta, ha sikerül elpusztítaniuk
Oroszországot, akkor meg tudják szüntetni a a teljes spektrumú
uralomnak nevezett egyetlen komoly akadályt – a szárazföld, tenger,
levegő, űr és kibertér teljes ellenőrzését. Egyetlen Szuperhatalom
diktálhat az egész világnak, ahogy jónak látja. Ez volt David
Rockefeller és szövetségesei őrült álma.


Oroszország méretei,
összehasonlítva az Európai
Unióval.





https://www.alternativhirek.com/2022/06/oroszorszagputyin-es-
nyugat-game-over.html


Az 1990-es évek óriási szenvedések időszaka volt az orosz nép
számára. Amint a Szovjetunió közelgő összeomlása észrevehetővé
vált, a bennfentesek egy tervezőcsoportot hoztak létre, hogy
biztosítsák a szovjet korszak tisztviselőinek folyamatos befolyását
azáltal, hogy az orosz állami vagyon offshore fedőcégekhez kerüljön
át, és ezzel kifosztják az országot. Az egyik ilyen offshore cég, a
FIMACO becslések szerint 50 milliárd dollárt lopott el a nemzettől.
Ezzel a fosztogatással keletkezett likvid tőke, amelyet a leendő
oligarchák vagyonuk építésére használtak fel. Ennek a
megállapodásnak a korai haszonélvezője Mihail Hodorkovszkij volt,
aki pályafutását kiskorú szovjet tisztviselőként kezdte, és akinek a
Jukosz olajkonszernje a FIMACO-hoz volt kötve. A FIMACO pedig
Jacob Rothschild-hoz kötődött Londonban.

1991-ben a Szovjetunió végleg összeomlott. Augusztusban az orosz
aranytartalékokért felelős
Nyikolaj Kruchina balesetet szenvedett,
kiesett az Államkincstár ablakából. Tagja volt annak a
tervezőcsoportnak, amely az állami vagyon ellopását célzó tervet
készítette.
Utóda, Georgij Pavlov két hónappal később szintén az
ablakból esett ki, amikor az oligarchák házait takarították.

Szeptemberben az orosz jegybank bejelentette, hogy a Kreml
aranytartaléka megmagyarázhatatlan módon a becsült 1000-1500
tonnáról mindössze 240 tonnára csökkent. Két hónappal később
Viktor Gerascsenko bejelentette, hogy Oroszország aranytartalékai
valójában teljes egészében eltűntek. Míg az orosz közvélemény
elborzadt a leleplezéstől, az európai bankárokat ez kevésbé lepte meg.
Gyakran suttogták ezekben a körökben, hogy szovjet szállítógépek
hónapok óta Svájcba repültek, nagy mennyiségű arany
szállítmányokkal. Borisz Jelcin bejelentette, hogy privatizálni kívánja
a nemzet vagyonát, és megkezdődött az igazi kifosztás.
A privatizációs időszak alatt a két család hálózata nem vesztegette az
idejét azzal, hogy opportunista módon lecsapott az orosz ipar
átvételére. A Clinton-kormány a washingtoni konszenzusnak
megfelelően a születőben lévő Orosz Föderáció gazdaságpolitikájának
újratervezésére törekedett. Privatizációra, deregulációra,
megszorításokra, valamint az orosz cégek megnyitására az ultra-

gazdag amerikaiak felvásárlása előtt. A külföldi befektetők
özönlöttek, és a mohóság mértéke az új moszkoviták ötödik
hadoszlopában valóban elképesztő volt.

Ekkor feltűnik Putyin

Nem sokkal 1999-es hivatalba lépése után Vlagyimir Putyin, az orosz
hírszerzésben hosszú karriert befutó nacionalista azzal az ijesztő
feladattal néz szembe, hogy megpróbálja felszámolni, vagy legalábbis
korlátozni azt a kárt, amelyet Jelcin és külföldi partnerei, bűnözők és
azok rokonai okoztak Oroszországnak.

https://healthimpactnews.com/2022/has-russia-already-won-is-it-
game-over-for-the-rockefeller-empire/


2022. március 1., kedd

Amit a hazai sajtó sem mond el nekünk

Amit a hazai sajtó sem mond el nekünk

Amerikai biofegyver-laborok Ukrajnában

 

Amerikai biológiai-fegyver laboratóriumok Ukrajnában

 Oroszország ukrajnai hadművelete nagyon sikeresnek tűnik. Természetesen a kezdeti jelentéseket fenntartással kell fogadni. De felmerül a kérdés, mit találnak az oroszok Ukrajnában?

 Az ukrajnai orosz hadművelet első napjairól készült jelentések azt mutatják, hogy az ukrán hadseregnek nincs sok esélye az orosz erőkkel szemben. Az ukrán hadsereget a NATO erősen felfegyverezte, de mivel a legtöbb ukrán katonát akaratuk ellenére sorozták be, harci kedvük kifejezetten alacsonynak tűnik.

 Sok helyen az orosz hadsereg nem ütközött ellenállásba a határon, és az ukrán erők visszavonulnak.

Ahol harcok folytak, az ukrán katonák fehér zászlókat lengettek. Ez nem mindenhol igaz, de úgy tűnik, nagyon gyakran megtörtént. Azonban az úgynevezett önkéntes zászlóaljak, különösen az ukrán nacionalistákból, valószínűleg heves ellenállást tanúsítanak.

 Oroszország jelentése szerint Ukrajnában már nincs működő katonai repülőtér, és az első órákban rengeteg fegyvert, különösen légelhárítót és tüzérséget semmisítettek meg. Több török gyártmányú Bayraktar drón lelövéséről is beszámoltak. A CNN filmre vette a kijevi repülőteret elfoglaló orosz katonákat.

 Ennek lenne értelme, hiszen Oroszország bejelentette, hogy a polgári repülőterek elfoglalásának célja, hogy korlátozza az ukrajnai felelősök menekülési lehetőségét.


 Gyakran beszámoltam arról, hogy az Egyesült Államok, pontosabban a Pentagon számos biofegyver-labort üzemeltet Ukrajnában. Az Egyesült Államok mindig is megtagadta laboratóriumainak nemzetközi ellenőrzését, így senki sem tudja, mit kutatnak ezekben a laboratóriumokban. De feltételezhetjük, hogy az orosz különleges erők a következő napokban alaposabban megvizsgálják ezeket a laboratóriumokat.

 A Twitteren tweet jelent meg erről, de a felhasználót azonnal letiltották, mert a szerzője, rámutatott, hogy Ukrajnában amerikai biofegyver-laborok működnek, és úgy tűnik, hogy elfogásuk az orosz katonai művelet egyik fontos célpontja. Érdekesség, hogy e laborok egyike Kárpátalján van, közvetlenül a magyar határ mellett, egészen pontosan Ungváron, amit az ábra Uzsgorodként jelöl. fölmerül a kérdés, hogy pl. ezt a laboratóriumot az amerikai hadsereggel és a NATO-val együttműködő – bár nem EU, és nem NATO tag Ukrajna, vajon kivel szemben és milyen célra akarta felhasználni? 

 Azon is el kell gondolkoznunk, hogy mindennek fényében vajon mennyire őszinte a NATO és az Egyesült Államok szövetségesi hűsége a magyar államhoz? 

Kiket keres még Oroszország Ukrajnában

 Putyin orosz elnök a nemzethez intézett beszédében a következőket mondta a 2014. májusi odeszai tragédiáról, amelyben közel 50 embert égettek el elevenen a Majdan radikális támogatói, és a tetteseket Ukrajnában soha nem sikerült felelősségre vonni:


„A bűnözőket, akik elkövették ezt a szörnyűséget, nem büntették meg, és senki sem keresi őket. De ismerjük a nevüket, és mindent megteszünk, hogy megbüntessük, megtaláljuk, és bíróság elé állítsuk őket.”


Tekintettel arra, hogy az orosz hadsereg is úton van Odesszába, néhány ember most nagyon ideges lehet, és megpróbálja gyorsan elhagyni a várost.

 Ugyanez vonatkozik az Ukrajnában hatalmon lévő radikális neonácikra is. Az orosz televízióban orosz tisztviselők azt mondják, hogy más, például a Donbászban elkövetett bűncselekményekért is felelősségre akarják vonni a felelősöket.

https://www.veteranstoday.com/2022/02/24/us-bioweapons-labs-in-ukraine-what-will-russia-find-in-the-labs/ 

 

Hírek Amerikából.


Tegnap este, csupa kíváncsiságból, bekukkantottam az amerikai külügyminisztérium ukrajnai oldalára. Látni szerettem volna, milyen figyelmeztetéseket adtak ki.

Sajnos, meglepetésemre, ennél többet találtam.

Az Egyesült Államok ÉVEK ÓTA biológiai laboratóriumokat működtet Ukrajnában, természetesen CSAK azért, hogy a világ biztonságban legyen ,,,


 Az oldal alján, az utolsó alcím alatt, egy bio-ellenőrzési hálózatról beszélnek.

A hálózat neve a "Selyem Útja bio-ellenőrzési hálózat". 

 Szövege szerint ez egy multinacionális dolgozói csoport, melynek célja megerősíteni a globális egészségügyi biztonságot és megalkotni egy jól működő betegség felügyeleti hálózatot a KELET-EURÓPAI régióban, MELY MAGÁBA FOGLALJA Azerbajdzsánt, Kazahsztánt, Grúziát és Ukrajnát.


Grúziáról már tudtunk egy ideje, az Associated Press már 2018. október 4-én ismertette az orosz panaszokat:

https://apnews.com/article/public-health-north-america-health-ap-top-news-in-state-wire-0cf158200e674f41bd3026133e5e043d   

  Ma reggel egy kis időt erre fordítva megtanultam azt, hogy Ukrajnában 16 és 20 között van az amerikai titkos bio-laboratóriumok száma.  Ezek egy nemzetközi szerződés alapján működnek ott. Ezt a szerződést 2005-ben kötötték meg, s az akkor még Szenátor Obama volt az egyik tanú a szerződés aláírásánál:


 Az egyik biolab az elejétől kezdve LUHANSZK-ban volt

Lehet ez egy szálka az oroszok szemében?

 Utána a Szenátus archívumában megkerestem az eredeti szerződés teljes szövegét, mellékelve.

A szerződés két intézmény között jött létre: az amerikai DoD (Department of Defense -HADÜGYMINISZTÉRIUM), és az ukrán Egészségügyi Minisztérium.   Az egyezmény célja: együttműködni a technológia, kórokozók és szakértelem terjedésének megelőzésében, melyet vegyi fegyverek gyártására lehet használni. A megállapodás részletei itt találhatók:

file:///E:/Users/EDIT/Downloads/191623.pdf 


 Hogy hogyan értik azt, hogy titkos tevékenységük egy titkos laboratóriumban,  másoknak a szakértelmét és technológiai fejlődését megakadályozná,  az nem magától értetődő.

 Amerikai oldalról ez az egész tevékenység, a DoD hatáskörében megy végbe.  Nem is az egész DoD, hanem annak EGY intézménye, a DIA - Defense Intelligence Agency - a katonai hírszerző ügynökség. A mellékelt ábra megmutatja, hogy Ukrajna területén belül, hol vannak ezek a laboratóriumok. 

Az ábra alján vannak felsorolva, hogy helyileg merre helyezkednek el, valamint az is látható, hogy az adott településen, vagy annak körzetében hány működő laboratórium van.


 Érdekes időszakban születtünk: életünk minden, csak nem unalmas.

 Lehet, valahol, valaki, vagy valami úgy gondolta, hogy ránk ma ITT és MOST van szükség.

Ennek ma reggel 9-kor, reggeli után fogtam neki.

Most délután 4 óra 18 perc.

Mennem kell, mert feleségem már legalább ötször mondta, hogy ma péntek, s szeretne néhány friss halat, Azután, amiket ma tanulmányoztam, szükségem van egy kis friss, sós levegőre. (Agmand Apafarkas) 

Eddig a levél, amely felbecsülhetetlenül értékes információkat tartalmaz, csupa olyan hírekről, amelyeket a hivatalos nemzetközi írott és elektronikus sajtó sohasem fog velünk közölni.

 






Az Orosz Föderáció elnökének beszéde

Az Orosz Föderáció elnökének beszéde

A NATO elküldése a sufniba


Oroszország polgárai, és barátai! 



 Ezek a kísérletek egészen a közelmúltig nem szűntek meg. Hagyományos értékeinket igyekeztek lerombolni, és ránk erőltetni hamis, liberális értékeiket, amelyek belülről tesznek tönkre bennünket, és a társadalmunkat. Az általuk agresszíven ránk kényszeríteni akart attitűdök közvetlenül degradációhoz és degenerációhoz vezetnek, mert ellentétesek az emberi természettel. Ez nem fog megtörténni. Ez soha senkinek nem sikerült, és most sem fog sikerülni.https://www.veteranstoday.com/wp-content/uploads/2022/02/vladimir-putin-prezident-407-1.jpg

 Szükségesnek tartom, hogy ma ismét beszéljek a tragikus donbászi eseményekről és Oroszország biztonságának biztosításának kulcsfontosságú szempontjairól.

Kezdem azzal, amit a 2022. február 21-i beszédemben mondtam. Beszéltem a legnagyobb gondjainkról és aggodalmainkról, valamint azokról az alapvető fenyegetésekről, amelyeket a felelőtlen nyugati politikusok évről évre következetesen, durván kifejeztek Oroszország számára. A NATO keleti terjeszkedésére gondolok, amely egyre közelebb helyezi katonai infrastruktúráját az orosz határhoz.

 Tény, hogy az elmúlt 30 évben türelmesen próbáltunk megegyezésre jutni a vezető NATO-országokkal Európa egyenlő és oszthatatlan biztonságának elveiről. Javaslatainkra válaszul változatlanul szembesültünk cinikus megtévesztéssel és hazugságokkal, vagy nyomásgyakorlási és zsarolási kísérletekkel, miközben a NATO tiltakozásunk és aggályaink ellenére tovább terjeszkedett. Katonai gépezete mozog, és ahogy mondtam, éppen a határunkhoz közeledik.

 Miért történik ez? Honnan jött ez a mindent felülmúló, pimasz beszédmód? Kivételességük, tévedhetetlenségük és mindent meghaladó vélt felsőbbrendűségük dölyfös tudatából. Mi a magyarázata ennek a lenéző hozzáállásnak érdekeinkhez és teljesen jogos követeléseinkhez?

 A válasz egyszerű. Minden világos és nyilvánvaló. Az 1980-as évek végén a Szovjetunió meggyengült, majd felbomlott. Ez a tapasztalat jó tanulságként szolgálhat számunkra, mert megmutatta, hogy a hatalom és az akarat megbénulása az első lépés a teljes leépülés és a feledés homálya felé. Csak egy pillanatra veszítettük el az önbizalmunkat, de ez is elég volt ahhoz, hogy felborítsa az erőviszonyokat a világban.

 Ennek eredményeként a régi szerződések és megállapodások már nem érvényesek. A könyörgések és kérések nem segítenek. Mindent, ami nem illik az uralkodó világrendhez, a fennálló liberális hatalmakhoz, azt archaikusnak, elavultnak és haszontalannak minősítik. Ugyanakkor mindent, amit hasznosnak tartanak, végső és megkérdőjelezhetetlen igazságként mutatják be, és – kerül, amibe kerül -, visszaélésszerűen és bármilyen eszközzel rákényszerítik másokra. Azokat, akik nem hajlandók megfelelni, erős szankcióknak és kivéreztető taktikának vetik alá.

 Amit most mondok, az nem csak Oroszországra vonatkozik, és nem Oroszország az egyetlen ország, amely aggódik emiatt. Ez összefügg a nemzetközi kapcsolatok egész rendszerével, sőt néha még az Egyesült Államok szövetségeseivel is. A Szovjetunió összeomlása a világ újrafelosztásához vezetett, és az addigra kialakult nemzetközi jogi normák – és ezek közül a legfontosabbak, a második világháborút követően elfogadott és annak kimenetelét nagyrészt kialakító, alapvető normákat – a hidegháború győztesei magukénak vallották vallották. 

 Természetesen a gyakorlatnak, a nemzetközi kapcsolatoknak és az ezeket szabályozó elveknek figyelembe kellett vennie a világban és az erőviszonyokban végbement változásokat. Ezt azonban szakszerűen, gördülékenyen, türelmesen, minden állam érdekeinek és saját felelősségüknek kellő figyelembevételével és tiszteletben tartásával kellett volna megtenni.

 Ehelyett a rajtuk elhatalmasodó abszolút felsőbbrendűség érzése, egyfajta modern abszolutizmus keltette eufóriának az állapotát láttuk, párosulva azok alacsony kulturális színvonalával és arroganciájával, akik csak maguknak megfelelő döntéseket fogalmaztak meg és hajtottak végre.  De a helyzet most más fordulatot vett.

 Sok példa van erre. Először véres hadművelet indult Belgrád ellen, az ENSZ Biztonsági Tanácsának felhatalmazása nélkül, az Európa szívében használt harci repülőgépekkel és rakétákkal. A békés városok és a létfontosságú infrastruktúra bombázása több hétig tartott.

 Fel kell idéznem ezeket a tényeket, mert egyes nyugati kollégák szívesen feledkeznek meg róluk, és amikor a tényeket említettük, inkább kerülik a nemzetközi jogról való beszédet, ehelyett az általuk szükségesnek ítélt körülményeket hangsúlyozzák.

 Aztán jött Irak, Líbia és Szíria sora. A katonai erő illegális felhasználása Líbiával szemben és az ENSZ Biztonsági Tanácsának valamennyi Líbiával kapcsolatos határozatának eltorzítása tönkretette az államot, a nemzetközi terrorizmus hatalmas székhelyét hozta létre, és humanitárius katasztrófa felé, egy polgárháború örvényébe taszította az országot, ami évekig folytatódott.

 A tragédia, amelyet nemcsak Líbiában, hanem az egész régióban több százezer, sőt millió ember számára hoztak létre, a Közel-Keletről és Észak-Afrikáról nagyarányú elvándorláshoz vezetett Európába.

 Hasonló sorsra került Szíria is. A nyugati koalíció által az országban a szíriai kormány jóváhagyása vagy az ENSZ Biztonsági Tanácsának hozzájárulása nélkül végrehajtott harci műveletek csak agressziónak és beavatkozásnak minősíthetők.

 Majd következett Iraknak a mondvacsinált ürügyekkel megindokolt inváziója. Azzal az indokkal éltek, hogy az Egyesült Államokban állítólagosan megbízható információk állnak rendelkezésre tömegpusztító fegyverek jelenlétéről Irakban.

 Ennek az állításnak a bizonyítására az Egyesült Államok külügyminisztere nyilvánosan felmutatott egy fehér port tartalmazó fiolát, hogy az egész világ lássa. Biztosította a nemzetközi közösséget, hogy egy Irakban létrehozott vegyi hadviselési fegyverről van szó.

 Később kiderült, hogy mindez hamisítvány volt, és Iraknak nem volt vegyi fegyvere. Hihetetlen és megdöbbentő, de igaz. Tanúi voltunk a legmagasabb állami szinten megfogalmazott és az ENSZ magas emelvényéről hangoztatott hazugságoknak. Ennek eredményeként hatalmas emberi életveszteséget, károkat, pusztításokat és a terrorizmus kolosszális feltörését látjuk.

 Összességében úgy tűnik, hogy szinte mindenhol, a világ számos régiójában, ahová az Egyesült Államok elvitte a demokráciáját, törvényét és rendjét, véres, nem gyógyuló sebeket és a nemzetközi terrorizmus és szélsőségesség átkát okozta. Csak a nemzetközi jog figyelmen kívül hagyásának legkirívóbb, de korántsem kizárólagos példáit említettem.

 Ez a tömb olyan ígéreteket tartalmaz, hogy a NATO-t még egy hüvelyknyivel sem bővítik keleti irányba. Ismétlem: becsaptak minket, vagy leegyszerűsítve: átvertek minket. Bizony, gyakran hallani, hogy a politika piszkos üzlet. Lehet, de olyan koszos, mint most, korábban még sohasem volt. 

 Ez a fajta álságos magatartás nemcsak a nemzetközi kapcsolatok alapelveivel, hanem mindenekelőtt az általánosan elfogadott erkölcsi és etikai normákkal is ellentétes. Hol van itt az igazság? Csak hazugság és képmutatás mindenhol.

 Egyébként amerikai politikusok, politológusok és újságírók azt írják és mondják, hogy az Egyesült Államokon belül az elmúlt években egy igazi „hazugság birodalma” jött létre. Nehéz ezzel nem egyetérteni – ez valóban így van. De nem szabad szerénynek lenni: az Egyesült Államok még mindig nagy ország és rendszerformáló hatalom.

 Minden csatlós kormánya nemcsak alázatosan és engedelmesen igent mond rá, és a legkisebb ürügyre papagáj módjára utánozza a viselkedését, és lelkesen elfogadja a nekik felkínált szabályokat. Ezért jó okkal és bizalommal kijelenthetjük, hogy az Egyesült Államok által a maga képére és hasonlatosságára alkotott egész úgynevezett nyugati blokk teljes egészében ugyanaz a „hazugság birodalma”.

 Ami hazánkat illeti, a Szovjetunió felbomlása után, tekintettel az új, modern Oroszország teljes és példátlan nyitottságára, az Egyesült Államokkal és más nyugati partnerekkel való őszinte együttműködésére való készségére, és gyakorlatilag egyoldalú leszerelésére, azonnal megpróbálták a végső szorítást rajtunk, végezni akartak velünk, és végképp elpusztítani minket.

 Így volt ez az 1990-es években és a 2000-es évek elején, amikor az úgynevezett kollektív Nyugat aktívan támogatta a szeparatizmust és a zsoldos-bandákat Dél-Oroszországban. Milyen áldozatokat, veszteségeket kellett elszenvednünk és milyen megpróbáltatásokon kellett keresztülmennünk annak idején, mielőtt megtörtük a nemzetközi terrorizmus hátát a Kaukázusban! Emlékszünk erre, és soha nem felejtjük el.

 Mindezek ellenére 2021 decemberében újabb kísérletet tettünk arra, hogy megegyezésre jussunk az Egyesült Államokkal és szövetségeseivel az európai biztonság és a NATO nem terjeszkedésének elveiről. Erőfeszítéseink hiábavalóak voltak. Az Egyesült Államok nem változtatott álláspontján. Nem tartja szükségesnek egyetérteni Oroszországgal egy számunkra kritikus kérdésben. Az Egyesült Államok saját céljait követi, miközben figyelmen kívül hagyja érdekeinket.

 Természetesen ez a helyzet felvet egy kérdést: mi lesz ezután, mire számíthatunk? Ha a történelem útmutatást nyújt, tudjuk, hogy 1940-ben és 1941 elején a Szovjetunió mindent megtett, hogy megakadályozza a háborút, vagy legalábbis késleltesse annak kitörését.

 Ennek érdekében a Szovjetunió arra törekedett, hogy ne provokálja a potenciális agresszort a végsőkig, ezért tartózkodott vagy elhalasztotta a legsürgősebb és legnyilvánvalóbb előkészületeket, amelyeket meg kellett tennie, hogy megvédje magát egy küszöbön álló támadástól. Amikor végre cselekedett, már késő volt.

 Ennek eredményeként az ország nem volt felkészülve a náci Németország inváziójára, amely 1941. június 22-én hadüzenet nélkül megtámadta Szülőföldünket. Az ország megállította az ellenséget, és legyőzte, de ennek óriási ára volt. Az a kísérlet, hogy megállítsuk az agresszort a Nagy Honvédő Háború előtt, tévedésnek bizonyult, amely sokba került népünk számára. Az ellenségeskedés kitörését követő első hónapokban hatalmas, stratégiai jelentőségű területeket, valamint több millió életet veszítettünk el. Másodszor már nem követjük el ezt a hibát. Nincs jogunk ehhez.

 A globális dominanciára vágyók nyilvánosan Oroszországot jelölték meg ellenségüknek. Ezt büntetlenül tették. Tévedés ne essék, nem volt okuk így cselekedni. Igaz, hogy jelentős pénzügyi, tudományos, technológiai és katonai képességekkel rendelkeznek. Tisztában vagyunk ezzel, és tárgyilagos képünk van azokról a gazdasági fenyegetésekről, amelyeket hallottunk, éppúgy, mint a képességeinkel, hogy szembeszálljunk ezzel a pimasz és véget nem érő zsarolással. Hadd ismételjem meg, hogy e tekintetben nincsenek illúzióink, és rendkívül reálisan értékeljük.

 Ami a katonai ügyeket illeti, a mai Oroszország a Szovjetunió felbomlása és képességeinek jelentős részének elvesztése után is az egyik legerősebb nukleáris állam maradt.

 Sőt, van egy bizonyos előnye számos élvonalbeli fegyverben. Ebben az összefüggésben senkinek nem lehet kétsége afelől, hogy bármely potenciális agresszor vereséggel és baljós következményekkel néz szembe, ha közvetlenül megtámadja hazánkat.

 Ugyanakkor a technológia – így a védelmi szektorban is – gyorsan változik. Egyik nap van egy vezető, holnap egy másik, de a katonai jelenlét az Oroszországgal határos területeken, ha megengedjük, évtizedekig vagy talán örökké megmarad, és egyre növekvő és teljesen elfogadhatatlan fenyegetést jelent Oroszország számára.

 Még most is, a NATO keleti terjeszkedésével Oroszország helyzete évről évre egyre rosszabb és veszélyesebb. Ráadásul az elmúlt napokban a NATO vezetése nyersen kijelentette, hogy fel kell gyorsítaniuk és fokozniuk kell az erőfeszítéseket, hogy a szövetség infrastruktúráját közelebb hozzák Oroszország határaihoz. Más szóval, szigorították pozíciójukat. Nem maradhatunk tétlenül, és nem figyelhetjük passzívan ezeket a fejleményeket. Ez teljesen felelőtlen dolog lenne tőlünk.

 Számunkra elfogadhatatlan a NATO infrastruktúrájának bármilyen további bővítése, vagy az ukrán területek katonai megtámadására irányuló folyamatos erőfeszítések. Természetesen a kérdés nem magáról a NATO-ról szól. Csupán az Egyesült Államok külpolitikájának eszközeként szolgál. A probléma az, hogy az Oroszországgal szomszédos területeken, amely a mi történelmi földünk, egy „Oroszország-ellenesség” formálódik. Teljesen kívülről irányítva mindent megtesznek azért, hogy a NATO fegyveres erőitől a legkorszerűbb fegyvereket megszerezzék.

 Az Egyesült Államok és szövetségesei számára ez Oroszország visszaszorításának politikája, amely nyilvánvaló geopolitikai haszonnal járna. Hazánk számára ez viszont létkérdés, a nemzet jövőjének létkérdése. 

 Ez nem túlzás; ez tény. Nemcsak érdekeinket, hanem államunk létét és szuverenitását is nagyon is fenyegetik. Ez az a piros vonal, amelyről már számos alkalommal beszéltünk. Átlépték.

 Ezzel eljutottam a donbassi helyzethez. Láthatjuk, hogy a 2014-es ukrajnai puccsot végrehajtó erők, látszat-választási eljárások segítségével átvették a hatalmat, és letértek a békés konfliktusrendezés útjáról.

 Nyolc éve, nyolc végtelen éve mindent megteszünk a helyzet békés politikai úton történő rendezésére. Minden hiábavaló volt.

 Ahogy az előző beszédemben is mondtam, nem lehet együttérzés nélkül tekinteni arra, ami ott történik. Lehetetlenné vált elviselni. Meg kellett állítanunk azt az atrocitást, az ott élő emberek millióinak népirtását, akik Oroszországba, mindnyájunkba fűzték reményeiket. Az ő sorsuk és reményeik, ezeknek az embereknek az érzései és fájdalmai voltak a fő motiváló erők azon döntésünk mögött, hogy elismerjük a donbászi népköztársaságok függetlenségét.

 A következőket szeretném még hangsúlyozni. A vezető NATO-országok saját céljaikra összpontosítva támogatják Ukrajnában a szélsőjobboldali nacionalistákat és neonácikat, azokat, akik soha nem bocsátják meg a Krím és Szevasztopol lakosságának, hogy szabadon döntöttek az Oroszországgal való újraegyesítés mellett.

 Kétségtelenül megpróbálnak háborút szítani a Krímbe, ahogyan azt Donbászban tették, ártatlan embereket ölni, ahogyan az ukrán nacionalisták büntetőegységeinek tagjai és Hitler cinkosai tették a Nagy Honvédő Háború idején. Nyíltan igényt tartottak több más orosz régióra is.

 Ha az események sorrendjét és a beérkező jelentéseket nézzük, nem kerülhető el az Oroszország és ezen erők közötti leszámolás. Ez csak idő kérdése. Készülnek, és várják a megfelelő pillanatot. Sőt, odáig jutottak, hogy nukleáris fegyvereket szerezzenek. Ezt nem hagyjuk.

 Oroszország a Szovjetunió felbomlása után elfogadta az új geopolitikai tényeket. Minden új posztszovjet állammal, tisztelettel bántunk, és továbbra is így fogunk cselekedni. Tiszteletben tartjuk és tisztelni fogjuk szuverenitásukat, amint azt az a segítségünk is bizonyítja, amelyet Kazahsztánnak nyújtottunk, amikor tragikus eseményekkel és államiságát és integritását érintő kihívással nézték szembe. Oroszország azonban nem érezheti magát biztonságban, nem fejlődhet, és nem létezhet, amíg a mai Ukrajna területéről állandó fenyegetéssel néz szembe.

 Hadd emlékeztessem önöket arra, hogy 2000–2005-ben hadseregünket arra használtuk, hogy visszaszorítsunk a terroristákat a Kaukázusban, és kiálltunk államunk integritása mellett. Megőriztük Oroszországot. 2014-ben a Krím és Szevasztopol lakosságát támogattuk.

 2015-ben fegyveres erőink segítségével megbízható pajzsot hoztunk létre, amely megakadályozta, hogy a szíriai terroristák behatoljanak Oroszországba. Ez a védekezés kérdése volt. Nem volt más választásunk.

 Ugyanez történik ma is. Nem hagytak nekünk más lehetőséget Oroszország és népünk védelmére, csak azt, amelyet ma kénytelenek vagyunk használni. Ilyen körülmények között bátor és azonnali lépéseket kell tennünk. A donbászi népköztársaságok Oroszország segítségét kérték.

Ebben az összefüggésben az ENSZ Alapokmányának 51. cikkével (VII. fejezet) összhangban, az Oroszországi Föderációs Tanács engedélyével, valamint a Donyecki Népköztársasággal és a Luganszki Népköztársasággal kötött barátsági és kölcsönös segítségnyújtási szerződések végrehajtása során, amelyeket A szövetségi közgyűlés jóváhagyásával, február 22-én úgy döntöttem, hogy különleges katonai műveletet hajtok végre.

 Ennek az akciónak az a célja, hogy megvédje azokat az embereket, akik immár nyolc éve a kijevi rezsim által elkövetett megaláztatással és népirtással néznek szembe. Ennek érdekében törekedni fogunk Ukrajna demilitarizálására és denacizálására, valamint bíróság elé állítjuk azokat, akik számos véres bűncselekményt követtek el civilek, köztük az Orosz Föderáció állampolgárai ellen.

Nem az a tervünk, hogy elfoglaljuk az ukrán területet. Nem áll szándékunkban senkire semmit erőszakkal ráerőltetni. Ugyanakkor egyre több nyugatról érkező kijelentést hallani arról, hogy nem kell többé betartani a második világháború kimenetelét rögzítő, a totalitárius szovjet rezsim által aláírt dokumentumokat. Hogyan reagálhatunk erre?

 A második világháború kimenetele és az áldozatok, amelyeket népünknek meg kellett hoznia a nácizmus legyőzése érdekében, szentek. Ez nem mond ellent az emberi jogok és szabadságjogok magas értékeinek a háború utáni évtizedek során kialakult valóságban. Ez nem jelenti azt, hogy a nemzetek nem élvezhetik az önrendelkezési jogot, amelyet az ENSZ Alapokmányának 1. cikke rögzít.

 Hadd emlékeztesselek arra, hogy a mai Ukrajnához tartozó területeken élő embereket nem kérdezték meg arról, hogyan akarják felépíteni az életüket a Szovjetunió létrehozásakor vagy a második világháború után. A szabadság vezérli politikánkat, az a szabadság, hogy önállóan válasszuk meg jövőnket és gyermekeink jövőjét. Hiszünk abban, hogy a mai Ukrajnában élő összes népnek, bárkinek, aki ezt akarja, élveznie kell ezt a szabad választás jogát.

 Ezzel összefüggésben Ukrajna polgáraihoz szeretnék szólni. 2014-ben Oroszországnak meg kellett védenie a Krím-félszigeten és Szevasztopolban élőket azoktól, akiket önök „natoknak” neveznek. A Krím és Szevasztopol lakossága a történelmi hazájukkal, Oroszországgal való együttlét mellett döntött, mi pedig támogattuk választásukat. Mint mondtam, nem is cselekedhetnénk másként.

 A mostani eseményeknek semmi köze Ukrajna és az ukrán nép érdekeinek megsértésére irányuló vágyhoz. Kapcsolatban állnak a védekező Oroszországgal, azokkal szemben, akik túszul ejtették Ukrajnát, és megpróbálják felhasználni országunk és népünk ellen.

 Megismétlem: azért cselekszünk, hogy megvédjük magunkat a számunkra teremtett fenyegetésektől és a jelenleginél rosszabb veszedelemtől. Arra kérlek benneteket, bármilyen nehéz is legyen ez, hogy ezt értsétek meg, és dolgozzatok együtt velünk annak érdekében, hogy mielőbb megszüntessük ezt a tragikus helyzetet. Együtt haladjunk előre anélkül, hogy bárki beleavatkozna ügyeinkbe és kapcsolatainkba, hogy mindezen problémák leküzdéséhez kedvező feltételeket teremtsünk, és az államhatárok fennállása ellenére belülről egységes egészként erősítsük egymást. Hiszek ebben, a közös jövőnkben.

Szeretnék szólni az ukrán fegyveres erők katonáihoz is.

Tisztek! 

 Az önök apái, nagyapái és dédapái nem azért harcoltak a náci megszállók ellen, és nem azért védték meg közös Szülőföldünket, hogy a mai neonácik átvegyék a hatalmat Ukrajnában. Önök az ukrán népre tettek esküt, nem pedig a juntára, a nép ellenségére, amely kifosztja Ukrajnát és megalázza az ukrán népet.

 Arra kérem Önöket, hogy tagadják meg bűnös parancsaik végrehajtását. Azt kérem, hogy azonnal tegyék le a fegyvert és menjenek haza. Elmagyarázom, hogy ez mit jelent: az ukrán hadsereg katonái, akik ezt teszik, szabadon elhagyhatják az ellenségeskedés övezetét, és visszatérhetnek családjukhoz.

 Szeretném ismét hangsúlyozni, hogy az esetleges vérontásért minden felelősség teljes mértékben a kormányzó ukrán rezsimet terheli.

 Szeretnék most valami nagyon fontosat elmondani azoknak, akik esetleg kívülről akarnak beleavatkozni ezekbe a fejleményekbe.

 Nem számít, ki próbál az utunkba állni, vagy még inkább fenyegetést okoz országunk és népünk számára, tudnia kell, hogy Oroszország azonnal reagál, és a következmények olyanok lesznek, amilyeneket az emberiség egész történelme során soha nem látott.

 Nem számít, hogyan alakulnak az események, mi készen állunk. Ezzel kapcsolatban minden szükséges döntés megszületett. Remélem, meghallgatják a szavaimat.

Oroszország polgárai,

 Őseink kultúrája és értékei, tapasztalatai és hagyományai változatlanul erőteljes alátámasztást nyújtottak egész államok és nemzetek jólétéhez, létéhez, sikeréhez és életképességéhez. Ez természetesen közvetlenül függ az állandó változásokhoz való gyors alkalmazkodás képességétől, a társadalmi kohézió megőrzésétől, valamint az összes rendelkezésre álló erő megszilárdításának és megidézésének készségétől a továbblépés érdekében.

 Mindig erősnek kell lennünk, de ez az erő, különböző formákat ölthet. A „hazugság birodalma”, amelyet beszédem elején említettem, politikájában elsősorban durva, közvetlen erőből indul ki. 

Mindannyian tudjuk, hogy az igazságosság és az igazság az oldalunkon tesz minket igazán erőssé. Ha ez a helyzet, akkor nehéz lenne nem érteni, hogy a mi erőnk és a harcra készségünk jelentik a függetlenség és szuverenitás alapját, és adják a szükséges fundamentumot, az otthonok, a családok megbízható jövőjének építéséhez, és a szülőföldhöz.

Kedves honfitársaim!

 Biztos vagyok benne, hogy az orosz fegyveres erők odaadó katonái és tisztjei professzionálisan és bátran teljesítik kötelességüket. Nincs kétségem afelől, hogy a kormányzati intézmények minden szinten és szakemberei hatékonyan fognak dolgozni gazdaságunk, pénzügyi rendszerünk és társadalmi jólétünk stabilitásának szavatolásán, és ugyanez vonatkozik a vállalati vezetőkre és az egész üzleti közösségre is. Remélem, hogy minden parlamenti párt és civil társadalom konszolidált, hazafias álláspontot képvisel.

 Végül is Oroszország jövője a soknemzetiségű nép kezében van, ahogyan az történelmünk során mindig is így volt. Ez azt jelenti, hogy az általam hozott döntéseket végrehajtják, elérjük a kitűzött célokat, és megbízhatóan garantáljuk Szülőföldünk biztonságát.

 Hiszek az önök támogatásában és abban a legyőzhetetlen erőben, amely a hazánk iránti szeretetben gyökerezik.

2022. február 24 06:00

Kreml, Moszkva

Vlagyimir Putyin, az orosz Föderáció elnöke,

a hadsereg főparancsnoka orosz elnök:

https://www.veteranstoday.com/2022/02/24/breaking-address-by-the-president-of-the-russian-federation/