Blogarchívum

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: felvidék. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: felvidék. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. augusztus 24., szerda

A Hedvig elleni támadást előre kitervelték. A tettesek felderítése Fico és Kaliňák politikai karrierjének végét jelentené | Körkép.sk

A Hedvig elleni támadást előre kitervelték. A tettesek felderítése Fico és Kaliňák politikai karrierjének végét jelentené | Körkép.sk


A Hedvig elleni támadást előre kitervelték. A tettesek felderítése Fico és Kaliňák politikai karrierjének végét jelentené


Augusztus 25-én lesz 10 éve, hogy Malina Hedviget Nyitrán a nyílt utcán iskolába menet megverték, csak mert magyarul beszélt. Az évforduló kapcsán védőügyvédjét, Roman Kvasnicát kérdezték.

Cikkünk végén nézd meg a Körkép.sk videóját Malina Hedvig szüleivel.

„Tíz év után ez az ügy még mindig nagyon súlyosnak minősül. 2006-ban alattomosan megtámadták Szlovákia egyik polgárát, és ahelyett, hogy az elkövetőket állították volna bíróság elé, a támadás áldozatával tették meg ugyanezt. Elfogadhatatlan, hogy mindehhez az államapparátust is felhasználták”

-mondta Roman Kvasnica, Malina Hedvig védőügyvédje a HNonline.sk-nak adottinterjújában.

Augusztus 25-én lesz 10 éve, hogy Malina Hedviget két ismeretlen elkövető súlyosan bántalmazott a nyílt utcán, mert magyarul beszélt mobiltelefonján. A folytatást ismerjük, az ügy azóta sem zárult le, a hatóságok a tettesek előkerítése helyett arra koncentrálnak, hogy az áldozatot minden hitelétől megfosszák.

Hogy elkapják-e valaha a tetteseket? Kvasnica szerint nem valószínű.

„Emlékezzünk vissza Fico és Kaliňák médiaszerepléseire. Már akkor világos volt számomra, hogy kijelentéseik után a tettesek azonosítása és a Hedvig elleni támadás kivizsgálása politikai karrierjük végét jelentené a számukra”

– fogalmazott az ügyvéd.

Kvasnica azt is elmondta, hogy rendkívül paradox az a helyzet, hogy 2006-ban a rendőrség alig 15 napig folytatott nyomozást, miközben immár kilencedik éve van érvényes feljelentés Hedvig ellen hamis tanúzás miatt. Kvasnica szerint a támadás szervezett volt, de nem konkrétan Hedvig ellen irányult, hanem egy fiatal, magyar nemzetiségű nő ellen. A támadók ugyanis csak azután támadták meg, hogy Hedvig elmondta, hogy vizsgázni siet.

„A szóban forgó napon a támadástól nem messze 9 diáklány és 1 diák készült államvizsgázni. A támadók a kritikus időpontban a magyar nyelvi tanszék közelében választották ki az áldozatukat. Ezek tények”

– mondta Kvasnica.

Hedvig meghurcolásához a rendőrséget is felhasználták

Az ügyvéd szerint Hedvig meghurcolásához felhasználták mind a rendőrséget, mind az ügyészséget, de még a törvényszéket is. Kvasniva meg van győződve arról, hogy Hedviget nincs miért elítélni, hiszen eddig senki még csak  nem is konkretizálta, miben kellett volna hazudnia.

Kvasnica elhibázottnak tartja Gál Gábor, Hedvig első ügyvédjének lépését, hogy engedte a bántalmazott és teljesen kiszolgáltatott fiatal nőt röviddel az incidens után a sajtó elé állni. Az ominózus sajtótájékoztatóra azt követően került sor, hogy Robert Fico miniszterelnök, és Robert Kaliňák belügyminiszter hamis tanúzással vádolta meg Hedviget.

„Nem tudom, hogyan kellene viselkednie és fellépnie az embernek, hogy meggyőzzön másokat arról, hogy az egész államapparátus és az oly népszerű politikusok tévednek. Ezt akkori jogi képviselője javasolta neki, ő pedig elfogadta. Én nem engedtem volna. (…) Ez rossz lépés volt, mivel Hedvig egészségi állapotát rendkívül megviselte. Erős poszttraumás stresszt szenvedett el, egészségi állapotának minden olyan esemény ártott, amely közvetlenül a támadás után történt vele. Gondolok itt a rendőrség nyomására, hogy vallja azt, a támadást csak kitalálta, illetve hogy nevetségessé tegyék a sajtótájékoztatókon.”

A média előtt is megalázták

Kvasnica elmondta, hogy a belügyminiszter amikor csak tudta, a média előtt alázta meg Hedviget. Példaként említette, amikor a sajtó előtt számolt be a fiatal nő nőgyógyászati leleteiről.

„Mikor lehetősége adódott, a sajtó előtt rúgott bele. Kaliňák nagyon befolyásos ember, ezzel mindent elmondtam”

– fogalmazott Kvasnica.

Az ügyvéd élesen bírálta az ügyben megjelent szakértők eljárásait is, akik az akkori főügyészhez közelálló orvosok voltak. Hedvig ezért elutasította a velük való kommunikációt, bár minden egyes idézésen megjelent. Külön kiemelte, hogy az úgynevezett szakértők megállapításait „nem mutatná meg kongresszusokon”.

„A törvényszéki bizonyítás miatt valóban szégyelltem magam amiatt, hogy hol élünk. Ijesztő, hogy a szlovákok mennyire könnyen hisznek az intézményeknek.”
– tette hozzá.

Érthetetlen vizsgálatok

Több tény is kivizsgálatlan maradt. Kvasnicának nem világos, hogy az ügyészség miért hagyta figyelmen kívül az egyik közvetett tanút, aki tanúvallomást tett az egyik támadó ellen. Az sem köztudott, hogy bizonyíthatóan hamisított volt a támadás vizsgálati irata. A legérthetetlenebb viszont az, hogy a rendőrség a támadás vizsgálatánál miért nem hallgatta ki a támadással gyanúsított személyeket, amikor Hedvig segítségével kiderült a személyazonosságuk, és a rendőrség már a támadás másnapján azonosította őket.

Kvasnica szerint fontos megjegyezni, hogy a Hedvig-ügy kapcsán rengeteg információ és dezinformáció látottnapvilágot. Szerinte nem volt könnyű úgy megnyilvánulni, hogy az egész ország ellen kellett “küzdeni.” Többek között a főügyészség maga is elismerte, hogy a lopásos bűncselekményt nem vizsgálták ki rendesen. Kvasnicát többször is meghívták nyílt vitára a miniszterrel és az országos rendőrfőnökkel, akik ezt mindig elutasították.

Az ügy még nem ért véget

Két héttel az eset után a rendőrség leállította a nyomozást, valaki azonban feljelentette Hedviget. Kvasnica elmondása szerint a feljelentést egy egykori SIS-es (Szlovák Titkosszolgálat) alkalmazott tette, aki abban az időben az egyik parlamenti képviselő asszisztense volt. Szlovákia bomlása szerinte jóval mélyebb, mint ahogy ezeken az ügyeken keresztül látjuk. Kvasnica szerint a Smer berkein belül a Hedvig elleni eljárás különböző játszmák része lehetett.

 Egy azonban biztos, zárja az interjút Hedvig ügyvédje. Hogy maga Hedvig nem felejti el könnyen a meghurcolást.

“A múltban ajánlatot kapott, hogy amennyiben elismeri az ellene tett feljelentés egy részét, akkor  megszüntetik az ellene folyó eljárást. Kellemetlenül érte őt, hogy itt kell hagynia Szlovákiát. Bár nemzetisége magyar, nem akart a családjával együtt elmenni innen.”

– fogalmazott Kvasnica.

Az ügy a mai napig sincs rendesen kivizsgálva és nem tudni, mikor kerül rá sor.

A Körkép.sk Malina Hedvig szüleivel készített interjúja itt látható:


hnonline.sk/Körkép.sk

Nyitókép: Hospodárske Noviny

2012. január 20., péntek

Memóriafrissítés: AZ ÚJ EURÓPA - Amikor hazánkat elrabolták

ÖNRENDELKEZÉST A FELVIDÉK MAGYARSÁGÁNAK ! ! !



Már vége volt a háborúnak, melyet a vagyonukat és hatalmukat gyarapítani szándékozók szítottak, s ehhez szét kellett zúzniuk, le kellett rombolniuk azokat a közösségeket, melyek még őrizték a Mértéket, a Rendet, a Hitet és az Evangéliumot. Tudták, hogy Európában a magyar nemzet a legnehezebb falat számukra. Ez a nép, mely három évezrede meghatározója Eurázsia szívritmusának, és a szkítákkal, sumerekkel, médekkel, etruszkokkal, hunokkal, türkökkel és avarokkal is rokon, ez a nép nem adja el szabadságát. Kiszabadult a török igából is, bár közben német járom alá is kényszerült, de szabadságharcos fiai (Rákóczi és Kossuth katonái) nem tűrtek meg zsarnok idegent maguk fölött. Miközben a magát műveltnek nevező Nyugat barbár módon rontott rá a keresztény hagyományokra és a népek nemzeti kincsesházára, hogy átadják a hatalmat a bankok és uzsorakamatok szennyében meggazdagodott pénzügyi arisztokráciának, addig Magyarországon a magyar nemesi réteg önmaga készült átalakítani és működtetni a rendszert. Ezért kellett kivéreztetni az első világháborúban: hogy leigázhassák, feldarabolhassák, kisemmizhessék és megalázzák. Területét nagyhatalmi összeesküvés által szétosztották az elmúlt öt-hatszáz évben vendégként bebocsátott és a vendégjoggal visszaélő népségek között. Oláhok, tótok, ruszinok, rácok, bunyevácok marcangolták hazánk testét, elrabolva földjeink kétharmadát. És elkezdődött a rombolás, a fosztogatás, az őslakos magyarság meghurcolása, elüldözése, megszégyenítése, történelmi emlékeinek sárba tiprása, az emlékezők elhallgattatása. Nemzetünk tagjainak millióit igyekeztek idegen nyelve, idegen szokásokra, idegen kultúrára szoktatni, csábítani, kényszeríteni. Erőszakkal, zsarolással, csalással és hazugságokkal próbáltak mihamarább befolyást nyerni a magyarok lelke felett. Százezrek buktak el ebben a küzdelemben, hódoltak be az elnyomó soviniszta hatalomnak, mely előbb a fasizmus, majd 1945 után a kommunizmus képében pöffeszkedett, de akkor is, mint most, egy istentagadó, liberális pénzügyi maffia eszköze volt csupán. EZ A MAFFIA AZÉRT SZÍTJA AZ INDULATOKAT SAJÁT MAGA ELLEN , HOGY AZ ANTISZEMITIZMUS MEGFÉKEZÉSÉNEK ÜRÜGYÉVEL MEGSZEREZHESSE A TELJES VILÁGURALMAT ! Pénzügyi befolyásával uralja a fegyverkereskedelmet, s ezzel a hadseregeket és kormányokat is. Kezében tartva a tömegtájékoztatás stratégiai bázisait (tévék, rádiók, reklám,közvéleménykutatás, újságok) szabályozni tudják a hitükből, hagyományaikból kiforgatott és a napi megélhetési gondok szintjére degradált néptömegek indulatait is. Lázadásokat, háborúkat tudnak elindítani s megfékezni.
 
Ideje már, hogy felnyíljon a világ szeme, megelégelje ezt a manipulációt, amihez elsősorban Közép-Európában kell helyreállítani a kozmikus időt, vagyis ki kell szabadítani a fizikai és szellemi rabságából az 1920-ban túszul ejtett magyarságot. Miközben elvakult és félművelt szerb, orosz, román, szlovák és cseh politikusok jajgatnak a koszovói szerbek sorsa miatt, természetesen sötéten elfeledkeznek arról, hogy ők maguk milyen lopott holmi miatt aggódnak valójában. Az orosz birodalomban a cári idők óta népek tucatjait tartják gyarmati sorban, s ha azok pisszenni is mernek valamiféle önrendelkezés jogáért, akkor a világ legnagyobb hadseregét mozgósítják ellenük. Csecsenek, cseremiszek, karjalai finnek, szibériai néptömegek, kirgizek, türkök milliói sínylődnek kiszolgáltatottan orosz fennhatóság alatt. Most érthető meg, hogy már az 1920-as években miért volt oly sürgető az utódállamokban a magyarok arányszámának megváltoztatása, idegenek betelepítése a magyar vidékekre, a magyar iskolák felszámolása, ortodox templomok építése Erdélyben, a magyar intézmények bezárása, a történelemkönyvek hazug átírása, a magyar helységnevek eltüntetése, feliratok leszedése, szobrok ledöntése… 
 
Hogy amikor netán a nagyhatalmak mégis megengednék az önrendelkezési jogot, akkor legalább papíron ne legyenek itt a magyarok többségben, ahol az előző évezredekben talán még átutazóban sem jártak a most basáskodó népek elődei ! Mert ne feledjük: akkor is a nagyhatalmakon múlott, hogy hol lesz a határ, akkor most mit ugrálnak a fosztogatók, hogy most is a nagyhatalmak döntik el Székelyföld, a Felvidék és Vajdaság magyarságának önrendelkezését ! Ehhez persze nekünk sem szabad csendben maradnunk ! És ennek be kell következnie. Ezt már tudják a kormányok felelős emberei, csak rúgnak még néhányat, mint a leszúrt disznó az ólajtóba. Most már az Unión belül ez még csak nem is határrendezési kérdés, hanem csupán regionális átszerveződésre vár. 1920-ban sokkal kegyetlenebb, sokkal durvább, sokkal nagyobb tömeget érintett Magyarország feldarabolása a mostani Koszovó ügyéhez képest. Koszovóban csupán 7 % szerb él. Magyarországtól 5 millió magyart süllyesztettek gyarmati sorba, területének mindössze egyharmadát hagyták meg, Elorozták ásványi kincseinek nagyobb részét, elvágták vasúti és közúti csomópontjaitól, vidéki kulturális bázisaitól fosztották meg (Pozsony, Kassa, Nagyvárad, Kolozsvár, Marosvásárhely, Szabadka, Ungvár.). Románia nagyobb területet kapott, mint ami megmaradt Magyarországnak !!! A színmagyar ősi Székelyföldön még ma sem akarják engedélyezni az önmegnevező magyar feliratot. Az iskolákban , a nehezen kiharcolt magyar tannyelvű iskolákban hatalmi beavatkozásokkal rontják az ott tanulók esélyeit (magasabb óraszám, több érettségi tantárgy stb.) 
 
Az utódállamok, melyeket Kis Antant névvel is illettek, mivel az antant hatalmaktól kapták ajándékba országukat mindenféle néphatalmi akarat nélkül, összefogtak a magyar nemzet megfojtására: gazdaságilag elszigetelték, régi gazdasági kapcsolataitól elvágták. Ezért ezek az államok felelősek azért, hogy egyedül Mussolini Olaszországa majd Németország nyújtott csak gazdasági segítséget, mielőtt teljesen kivérzett volna, mint egy cserbenhagyásos gázolás áldozatat. Ezt a helyzetet nem Magyarország és nem Horthy Miklós kormányzó választotta, hanem szomszédai és a győztes nagyhatalmak kényszerítették rá. A második világháború után mégis ugyanúgy meghurcolták, mint korábban, amihez a szláv nagyhatalmi gőg, a orosz kommunista barbarizmus is hozzájárult. Persze a világ többi nagyhatalmának elnéző mosolya mellett, akiket ezért joggal megillet a cinkosság vádja. És éppen hatvan éve a KGB ügynöke, bizonyos Edvard Beneš átjátszotta Csehszlovákiában is a hatalmat az orosz kommunizmus kiszolgálóiknak, akik az internacionalizmus nevében próbálták beolvasztani a magyarságot a nagy szláv tengerbe. De előtte éppen ezért kapott szabad kezet a magyarok és a németek felett, csak azt sajnálta, hogy nem engedték meg neki a haláltáborok felállítását…



Nagy veszteségekkel járt, de nem pusztultunk bele. Igaz, hogy nem vagyunk legalább kétmillióan, mint a demográfiai folyamatok törvényei szerint lennünk kellene, mert a deportáltak hiányzanak, az asszimiláltak pedig a másik nemzet számát gyarapították statisztikában, de nem erkölcsi tartásban. A salak kihullott, a szemét lemorzsolódott. Maradtunk félmillióan a Felvidéken. És itt kell azt mondani: ELÉG VOLT !



TESSÉK RENDEZNI JOGÁLLÁSUNKAT !

Gömöri Őrszem
 

2012. január 19., csütörtök

LÁNCHÍD RÁDIÓ MŰSORAJÁNLÓ - Magyarok Legsúlyosabban a 33. dekrétum sújtotta a magyarokat

Magyarok

Legsúlyosabban a 33. dekrétum sújtotta a magyarokat



Adás:

  • 2012. január 21. szombat 9.05
  • 2012. január 22. vasárnap 19.05

Két magánszemély, Juhász Imre, a Független Rendészeti Panasztestület elnöke, valamint Hahn-Seidl Alida, a németországi Hunnia Baráti Kör képviselője petíciót adott át január elején Brüsszelben az Európai Parlament illetékes bizottságának, a Benes-dekrétumokat fenntartó szlovákiai jogszabály ellen tiltakozva.

Véleményük szerint a dekrétumok egy része, illetve az azok érinthetetlenségét kimondó, 2007-es megerősítő jogszabály az uniós alapszerződésbe és az alapjogi chartába ütközik, ezért szeretnék elérni, hogy az Európai Unióban vegyék napirendre a kérdés.

A II. világháború után illetve alatt a csehszlovák kormány 143 dekrétumot fogalmazott meg, ebből 13 vonatkozott a kollektív felelősség elve alapján a Csehszlovákiában élő magyarokra illetve németekre. Legsúlyosabban a 33. dekrétum sújtotta a magyarokat. Megfosztotta azokat állampolgárságuktól és földtulajdonuktól.
Az elnöki intézkedések nyomán szenvedő áldozatokkal együtt idézzük fel a történteket.

Akad köztük olyan akit Csehországba vittek kényszermunkára, és olyan is aki a lakosságcsere keretében tévedésből került fel a kitelepítendők listájára.

Szerkesztő: Horváth Ágnes
E-mail cím: magyarok@lanchidradio.hu



2012. január 9., hétfő

Csáky Pál: KÉRÜNK SEGÍTSETEK!

KÉRÜNK SEGÍTSETEK!

Csáky Pál, 2012. január 9., 19:18

Arra szeretnénk megkérni mindenkit, akinek olyan szlovák állampolgársággal bíró ismerőse, barátja vagy rokona van külföldön, aki nem tud vagy nem akar március 10-én hazajönni szavazni, hogy tájékoztassa őt a levélben való szavazás lehetőségéről. Ezt az igényt ugyanis 2012. január 20-ig be kell nyújtani az illetékes szlovák hivatalnál. Amennyiben van Szlovákia területén állandó lakhelye, akkor az állandó lakhely városi vagy községi hivatalába kell elküldeni a kérvényt, amennyiben nincs állandó lakhelye Szlovákia területén, de óhajt szavazni, akkor pedig a Pozsony-Ligetfalusi önkormányzathoz az alábbi címre:

Miestny úrad Bratislava-Petržalka

Organizačné oddelenie

Kotlíkova 17

852 12 Bratislava

 

A kérvények szövegét a Belügyinisztérium vagy a Külhoni szlovákok hivatala (Úrad pre Slovákov žijúcich v zahraničí) honlapjáról lehet letölteni.

 

MINDEN SZAVAZAT SZÁMÍT!!!


2011. december 5., hétfő

Műsorajánló:A felvidéki magyarok kitelepítéséről

Lánchíd Rádió

Interneten: http://www.radiostat.hu/index.php?p=r&i=483
Kulissza

Egy „elfeledett igazságtalanságról”

Adás: hétfő 12.30 és 18.30
http://mno.hu/lanchidradio/egy-elfeledett-igazsagtalansagrol-1035788

Magyarok tízezreit hurcolták el közmunkára a második világháború utáni Csehszlovákiában.
Kommunista mintára így oldották meg a munkaerőhiányt, náci mintára pedig a kollektív bűnösség elvét alkalmazták. 
Így épült a csehszlovák demokrácia. Az éheztetett és fenyegetett magyarok, amikor hazatérhettek, sokszor azzal szembesültek, házukban már szlávok laknak. A vagyonuktól megfosztott, megalázott emberek a mai napig nem kaptak sem anyagi, sem erkölcsi kártérítést. A mai Kulisszában egy „elfeledett igazságtalanságról” beszél Krivánszky Miklós, a Dálesz, a deportálás áldozatait és a leszármazottakat tömörítő, kassai szervezet elnöke.

Szerkesztő-műsorvezető: Halász-Szabó Miklós
E-mail cím: kulissza@lanchidradio.hu

2011. november 26., szombat

Szükségállapot fenyeget Szlovákiában, nincs megegyezés a kórházi orvosok és a kormány között

Szerző: mti – 19 órával ezelőtt

Radicová a több mint kilenc órás tárgyalások után közölte: a kórházi orvosok alapvető követeléseinek teljesítését garantáló emlékeztetőt aláírta, de a kormány több mint 300 euróval nem tudja emelni az orvosok havi bérét. A kórházi orvosok 707 eurós átlagos béremelést követelnek. A miniszterelnök azt is mondta, hogy többé már nem tárgyal az orvosi szakszervezetekkel, s ha szükség lesz rá, egyenesen az orvosokhoz fordul. Felszólította az orvosokat, hogy térjenek vissza munkahelyükre, vonják vissza felmondásukat. Az emlékeztetőbe foglaltak teljesítését szerinte az államfő és a parlament elnöke is garantálják. Radicová ugyanakkor leszögezte: nem vállalhat olyan ígéreteket, amelyeket az átmeneti kormány nem tud teljesíteni. "Populista, felelőtlen és hazug lenne, ha a miniszterelnök és a kormány olyan kötelezettségeket vállalnának, amelyeket másoknak kellene majd teljesíteniük" - húzta alá Radicová. Marián Kollár szakszervezeti vezető azt mondta, több kérdésben sincs megállapodás, s ennek következtében a mintegy 2000 orvos, aki felmondott kórházában, nem hajlandó azt visszavonni. A felmondási idő november végén lejár, s ezt követően számos kórházban komoly orvoshiány állna elő. A LOZ az eredménytelen megbeszélések után újra felszólította a kormányfőt, hogy menessze Ivan Uhliarik egészségügyi minisztert, amit Radicová elutasított. A miniszterelnök szombatra rendkívüli kormányülést hívott össze, s egyben összeül az ország biztonsági tanácsa is. Mindkét testület egyetlen kérdéssel, a szükségállapot esetleges kihirdetésével fog foglalkozni. Amennyiben ugyanis a felek nem jutnak egyezségre, a szükségállapotot még december elseje előtt ki fogják hirdetni. A nem hivatalos, médiákban közölt értesülések szerint a szükségállapot mintegy harminc szlovákiai kórházat, illetve egészségügyi intézményt érintene. A kórházakban kialakult feszültségeket már kezdik megérezni a páciensek is. Több intézményben elhalasztották a december elejére tervezett műtéteket, másutt azok elhalasztását jelezték. Néhány intézmény közölte, hogy napi feladatait sem lesz képes maradéktalanul ellátni. A szükségállapot kihirdetése Ivan Gasparovic államfő jogkörébe tartozik. Amennyiben erre sor kerülne, az orvosoknak haladéktalanul fel kellene venniük a munkát, mert ellenkező esetben büntetőeljárásnak tennék ki magukat.

Related articles


2011. november 18., péntek

...hivatalosan is kitöröltek a szlovák állampolgárok „Nagykönyvéből”.

A BIRODALOM VISSZAVÁG

Boldoghy Olivér, 2011. november 18., 15:43

Nincs több találgatás, ezen a héten a belügyminiszter elhatározta, hogy nem vacakol tovább, és nyílt sisakkal döntésre viszi a dolgot. Daniel Lipšic ezek szerint megunta az elmúlt hónapok puha üzengetését, betárazott és elfoglalta a lőállást.

 

Most (november 18.) kaptam kézhez a belügyminisztérium központi irodájának álláspontját, melyben feketén-fehéren leírják - hivatalosan is kitöröltek a szlovák állampolgárok „Nagykönyvéből”.

 

A levélben szó szerint ez áll:

 

„Strata Vášho štátneho občianstva bola ministerstvom vnútra zaevidovaná do informačného systému Register obyvateľov Slovenskej republiky, na základe čoho sa z Vás stala osoba mimo registra a bez prihláseného pobytu.”

 

Szülőföldemen, saját otthonomban „osoba mimo” lettem.

 

A határozatot már továbbították is az illetékes hivataloknak, ezért a napokban bevonják a jogosítványomat, személyimet és az útlevelemet, a szociális biztosító és a betegbiztosító állandó lakhely nélkül megszünteti a fedettségemet, és innentől nem állják az orvosi ellátásomat sem. 2012. február 14-én pedig kitoloncolhatnak az országból. Bálint-napon, szeretettel ...

 

Magyarországi lakhelyem nincs, magyar okmányokkal nem rendelkezem, ottani személyigazolványt pedig csak úgy tudok szerezni, ha bejelentett címem van. Költözni nincs szándékomban, még ha akarnék sem lenne hova. Megélhetésemhez létfontosságú a gépkocsi használata, jogosítvány nélkül gyakorlatilag a keresetem is odalett. Bevétel nélkül nem tudom tovább fizetni az adóimat, járulékaimat, hiteleimet, és persze nem tudom ellátni a családomat sem, betegség esetén pedig nincs pénz orvosra. Tartózkodási engedély nélkül munkát sem válallhatok.

 

Sakk.

 

Van megoldás, egyszerűen csak kérvényezni kell az itt tartózkodást, amit az idegenrendészet minden további nélkül megítél, az élet pedig megy szépen tovább.

 

Ezzel viszont elismerném, hogy a szülőföldemen idegen vagyok. Elismerném, hogy igazuk volt és elismerném, hogy nyertek. Az ügyet pedig, amiért szeptember elsején több ezer embert hívtunk el Komáromba – elárulnám. Megerősíteném az emberekben azt az érzést, hogy van miért félni, és nem érdemes ujjat húzni a hatalommal. Ezzel pedig elérik a céljukat.

 

Lipšic pontosan tudja, a labda most ideát pattog, és ha nem találunk ki valami ütőset, a meccset elveszítjük. A Jogsegélyszolgálattal és a petíciós bizottsággal már felvettem a kapcsolatot, néhány napon belül nekiállunk egyeztetni.

 

Mindamellett szerintem egyetlen igazi esélyünk van megnyerni ezt a meccset - ha Önök támogatják azt, amit ősszel kezdtünk el.

 

Ezért mindenkit nagy tisztelettel arra kérek, támogassa aláírásával a szeptemberben indított petíciónkat! A bizottság tagjai és az aktivisták szinte minden nagyobb megmozduláson, vásári hétvégén ott vannak (ezen a hétvégén például a zselízi vásárban), és gyűjtik az aláírásokat. Az ívet le lehet tölteni az internetről is, több portálon fent van, példáult itt:

 

http://www.bumm.sk/docs/2011/KAPET.pdf

 

Kérem nyomtassák ki, gyűjtsenek annyi aláírást, amennyi csak lehetséges, a végén pedig küldjék el az íven található címre. Azokat pedig, akiknél még maradtak aláírások, de már nem terveznek tovább gyűjteni (mert mondjuk kimerítették a lehetőségeiket) arra kérünk, hogy haladéktalanul küldjék el a bizottság címére: „Petíció a kettős állampolgárságért, nám. Kossutha č. 3, 94501 Komárno”, hogy pontos képet kaphassunk arról, hol tart most a számláló.

 

Minél több aláírás gyűlik össze, annál nagyobb súllyal tudjuk képviselni az ügyet a hazai és az európai intézmények előtt.

 

Kérem, támogassa Ön is ezt az erőfeszítést, és írja alá a petíciót!

 

Őszinte köszönettel:

 

Boldoghy Olivér, kettős állampolgár, a petíciós bizottság tagja.

 

2011. szeptember 21., szerda

Műsorajánló - Hírek - Lánchíd Rádió

Link

>>Lánchíd Rádió


Magyar állampolgár lett az öttusalegenda unokája


Magyar állampolgár lett Benedek Tibor, a világ- és olimpiai bajnok öttusázó, Benedek Gábor unokája, aki az Új-Buda Galériában tette le kedden az esküt, és a XI. kerület polgármesterétől, Hoffmann Tamástól vette át a magyar állampolgárságát igazoló diplomáját.


Széchenyire emlékeztek bécsi szülőházánál

Széchenyi István születésének 220. évfordulójára emlékeztek szülőházánál Bécsben Szőcs Géza kulturális államtitkár és az Országgyűlés háromtagú küldöttsége részvételével.



Így illik egy hidat felköszönteni!


Fotókiállítással és filmvetítéssel kezdődik csütörtökön Párkányban a 10. Hídünnep, amellyel a dél-szlovákiai város és az Esztergom közötti Mária Valéria hidat ünneplik a Duna két partján.


Alkotmánybíróság előtt a sokat vitatott szlovák állampolgársági törvény


Az alkotmánybíróság elé került szerdán a tavaly módosított és új formájában sokat bírált szlovák állampolgársági törvény.



Partiumi, erdélyi turnéra indul a Quimby

Erdélyi és partiumi turnéra készül a Quimby zenekar, a népszerű magyar együttest Marosvásárhelyre, Kolozsvárra, Székelyudvarhelyre és Nagyváradra várják a rajongók.


A független Palesztináért demonstráltak a Terror Háza előtt


A független Palesztina ENSZ általi elismeréséért demonstrált a Palesztin-Magyar Közösség szerda este Budapesten a Terror Háza előtt, az eseményen megjelent Elian Kesvani, a Palesztin Hatóság magyarországi nagykövetségének tanácsosa.


Újabb tanú visszakozott a Budaházy-ügyben


Ismét visszavonta a nyomozás során korábban tett terhelő vallomását egy tanú a terrorcselekmények vádjával zajló Budaházy-ügyben, a Fővárosi Bíróságon szerdán.



Halálos búvárbaleset a Molnár János-barlangban  (?)


Halálos balesetet szenvedett egy kutatóbúvár a II. kerületi Frankel Leó u. 48. szám alatt található, fokozottan védett Molnár János-barlangban szerdán – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája az MTI-vel.


Taxisok „foglalták el” az Ötvenhatosok terét


Több száz taxis gyűlt össze Budapesten, az Ötvenhatosok terén szerda délután, hogy tiltakozzanak a fővárosi taxisokra vonatkozó rendelettervezet kapcsán.


Mérsékelték Tasnádi előzetes letartóztatását


Lakhelyelhagyási tilalomra mérsékelte szerdán a Pesti Központi Kerületi Bíróság Tasnádi Péter előzetes letartóztatását az ellene önbíráskodás és egyéb bűncselekmények miatt májusban indult büntetőperben. A vádlott elleni eljárás bizonyítási szakasza a vége felé tart, így a bíróság szerint indokolt az enyhébb kényszerintézkedés. Tasnádit a határozat ellenére nem akarta elengedni az őt szállító őrség.


„Zavaró hangulatkeltés”: nem lesz nyugdíjelvonás


A kormányszóvivői iroda közlése szerint a jövő évi költségvetés tervezetének sarokszámai között nincsenek olyanok, amelyek bármilyen, nyugdíjelvonásra vonatkozó adatokat alátámasztanának.


Kertész Ákos nem díszpolgár többé, Gergényinek visszavonták a kitüntetéseit


Visszavonta Kertész Ákos író budapesti díszpolgári címét a Fővárosi Közgyűlés szerdai rendkívüli ülésén, ahol Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitányt is megfosztották fővárosi kitüntetéseitől.


Gyurcsány távozása oldhatja föl a patthelyzetet?


Az MSZP történetének legsúlyosabb válságát éli meg. Úgy tűnik, hogy mivel Gyurcsány Ferencnek – mint vezetőnek – lejárt az ideje a pártban, valóban új alakulatot hozhat létre. Az MNO által megkérdezett politológusok szerint patthelyzet van a pártban, ami radikális beavatkozást kíván.


Marad az egykulcsos, arányos adórendszer


A kormánynak „esze ágában sincs” visszatérni a többkulcsos, progresszív adórendszerhez – közölte a miniszterelnök szóvivője, hangsúlyozva: a kabinet az egykulcsos, arányos adórendszer kiteljesítésének útján megy tovább.

Nem egyedi eset a volt kormányfő elleni eljárás


Az európai demokráciákban nem példa nélküli, hogy egy volt kormányfő ellen ügyészségi eljárás indul – mondta szerdán Budapesten Gulyás Gergely, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke a Nemzeti Fórum Egyesület Kölcsey Körének konferenciáján. A kormánypárti politikus hozzátette: Gyurcsány Ferenc esetében sincs „okuk feltételezni, hogy itt koncepciós eljárásról van szó”.


Hétfőn megalakulhat az eladósodást vizsgáló bizottság


A korábbi elszámoltatási kormánybiztos, Papcsák Ferenc vezeti azt a parlamenti albizottságot, amely a 2002–2010 közötti lakossági devizaeladósodás okait, valamint az ezzel kapcsolatos, esetleges kormányzati felelősséget vizsgálja majd.


Obama: Eljött a büntetőintézkedések ideje

Eljött az ideje, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa büntetőintézkedéseket hirdessen a szíriai rendszerrel szemben – jelentette ki szerdán New Yorkban Barack Obama amerikai elnök, aki az ENSZ Közgyűlése 66. ülésszakának aznap megnyílt általános vitájában szólalt fel.


Zuhanhat lakott területre az amerikai műhold


Csak nagyon kevés esélye van annak, hogy szárazföldre és azon belül lakott területre zuhanjon annak az amerikai műholdnak valamelyik darabja, amely a következő napokban lép be a bolygó légkörébe - mondta Ferencz Csaba, az ELTE űrkutatási csoportjának vezetője szerdán az MTI-nek.




2011. szeptember 14., szerda

Hírek - röviden

Link

Demszky Gábor "fittyet hányt" a kerületek javaslataira


Egyhangúlag, vita nélkül elfogadták a 23 fővárosi kerület vezetői a Budapesti Önkormányzatok Szövetsége(BÖSZ) elnökségének az önkormányzati törvényre vonatkozó koncepcióját az érdekképviselet szerdai közgyűlésén - tájékoztatta Riz Levente, a BÖSZ elnökségi tagja az MTI-t az ülés után.
(...)
Riz Levente tájékoztatása szerint hamarosan a normaszöveg kialakítása következik, mint mondta, úgy tudja, hogy a Belügyminisztérium a parlamenti frakciók véleményét is kikéri ezzel összefüggésben. Az elnökségi tag megerősítette, hogy nem lesz külön Budapest-törvény, hanem az önkormányzati törvény egyik fejezete Budapesttel foglalkozik majd.
(...)
Mint kifejtette, hogy a BÖSZ javaslata szerint a Fővárosi Közgyűlés tagja lenne 2014-től az összes megválasztott budapesti polgármester, valamint egy listán megválasztott további 11 ember, tehát a jelenlegi létszámot tartva, és nem növelve, 34 taggal működne a testület. A listán megválasztott képviselők közül választaná az Fővárosi Közgyűlés az elnökét, vagyis a főpolgármestert - ismertette Riz Levente, hozzátéve, nem biztos, hogy még az ősszel a parlament elé kerül a választási törvény, elképzelhető, hogy csak tavasszal.
(...)
a BÖSZ együttműködésre épülő politikai és közigazgatási rendszert szeretne Budapesten "azután a 20 év után, amikor gyakorlatilag a kerületek és a főváros között folyamatos konfliktusok voltak". Álláspontja szerint Demszky Gábor korábbi főpolgármester "fittyet hányt" a kerületek javaslataira, véleményére, ezért új alapokra kell helyezni a rendszert.
(...)
"ne egymásra várjon a főváros és a kerület" egy-egy városüzemeltetési feladat elvégzésével kapcsolatban, vagy ne kétszer végezze el ugyanazt, illetve "az egyik ne csinálja ötször drágábban mint a másik". Az önkormányzati érdekképviselet azt szeretné elérni, hogy az önkormányzati törvényben rögzítsék egyértelműen és világosan, kihez mi tartozik. Egy melléklet formájában szerepeljen például, hogy melyek a főváros által fenntartott főutak, hidak, közterületek - mondta, hozzáfűzve, "ami nem tartozik ide, az összes többi, az a kerületek hatáskörébe tartozó feladat lesz a jövőben"....

Mit tegyen egy számlálóbiztos, ha megtámadják?


A különleges élethelyzetekre, egyebek mellett a konfliktusokra is felkészítik a számlálóbiztosokat a most országszerte, egységes tanterv szerint zajló képzéseken – közölte Virágh Eszter, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) népszámlálási szóvivője szerdán az MTI-vel.


Sosem dolgozott a csepeli gyilkosság gyanúsítottja


Családja évek óta nem látta a csepeli gyilkosságokkal gyanúsított Dragan Bajicsot. Utoljára akkor hallottak róla, amikor megszökött a nagybecskereki börtönből. Édesanyja szerint sosem dolgozott, lopásokból élt.


Gyilkosság a csepeli erdőben: Ausztriában fogtak el egy újabb gyanúsítottat


Újabb gyanúsítottat fogtak el a csepeli erdőben elásott emberek ügyéhez kapcsolódó gyilkossági ügyben szerdán; a férfit a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) tájékoztatása szerint Ausztriában, Bécsben fogták el.


Sírva magyarázkodott és visszavonta vallomását F.-né


Visszavonta az elsőrendű vádlottra vonatkozó, a nyomozati vallomása során tett terhelő vallomásainak jó részét szerdai tanúmeghallgatásán az az asszony, aki a romák elleni támadássorozat négy vádlottjának munkaadója volt; a büntetőügy koronatanújának számító nő, aki az elsőrendű vádlottal, Kiss Árpáddal korábban szerelmi kapcsolatban állt, sírva magyarázkodott a Pest Megyei Bíróságon.

  • A negyedrendű vádlott édesanyjával és Csontos István volt menyasszonyával szembesítették a romák elleni támadássorozat büntetőügyében koronatanúnak számító asszonyt szerdán a Pest Megyei Bíróságon.
  • A tanácsvezető bíró napközben, torokfájdalmai miatt, elhalasztotta a délutánra beidézett harmadik tanú meghallgatását; Miszori László megbetegedése miatt a péntekre kitűzött tárgyalás is elmarad.

Több mint 135 milliárd forintos bírságot szabtak ki a Mal Zrt.-re


Összesen 135,140 milliárd forint hulladékgazdálkodási bírságot szabott ki a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt.-re a tavalyi vörösiszap katasztrófa miatt a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) szerdán a kormany.hu-n.


Sukoró: Császy szerint nem úgy van az


Egy ügyészségi határozat szerint megkérdőjelezhető az a szakértői értékbecslés, amely a Sukoró-ügyben az állam részéről 1,3 milliárd forintos vagyonvesztést feltételezett - tájékoztatta Császy Zsolt, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt értékesítési igazgatója az MTI-t szerdán. Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője azt mondta, hogy az ügyészség a szakvélemény kiegészítésére hívta fel az ingatlanszakértőt.

Kapcsolódó hírek:

Felmentette a közokirat-hamisítás vádja alól Joav Blum izraeli-magyar üzletembert a Székesfehérvári Városi Bíróság első fokon; a szerdai tárgyaláson hozott ítélet nem jogerős, az ügyész a bűnösség megállapításáért fellebbezett.

(...)

A tárgyaláson Joav Blum nem vett részt, védője, Bánáti János ügyvéd képviselte. Veszeli Éva bírónő több tanút hallgatott meg, köztük Sukoró korábbi polgármesterét, a falu jegyzőjét, valamint a polgármesteri hivatalnak azt a munkatársát, aki Joav Blum lakcímének bejelentésekor az ügyintézői teendőket látta el.

(...)

Joav Blum olyan lakcímre jelentkezett be, ahol nem tartózkodott életvitelszerűen, ezáltal közreműködésével valótlan adat került a közhiteles lakcímnyilvántartásba - hangsúlyozta a tárgyalást vezető bírónő.
Az ítélet meghozatalánál a bíróság figyelembe vette, hogy a bűncselekmény elkövetésekor a vádlott abban a téves feltevésben volt, hogy a tényleges beköltözés előtt bejelentkezhet az adott lakcímre.

Az indoklás szerint alappal bízhatott ugyanis abban, - jelen esetben tévesen, - hogy jogi végzettségű képviselője, valamint a lakcím bejelentkezéskor jelen levő jegyző és polgármester ismeri a vonatkozó jogszabályokat, s azok teljes ismeretében állítják, hogy a bejelentkezéshez szükségtelen a tényleges beköltözés.

szerző MTI idő 4 órája

A King's City tulajdonosa új frontot nyitott a magyar állammal szemben

Miközben büntetőeljárás folyik a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő két korábbi vezetője ellen, a King's City projekt tulajdonosa nemzetközi választottbírósághoz fordult a magyar állammal szemben.

szerző hvg.hu idő 2011. július 29., péntek, 13:05


A poligráf is előkerül a Budaházy-perben


A vád tanújának poligráfos vizsgálatát javasolta a védelem a zárt tárgyaláson folytatódó Budaházy-ügyben szerdán a Fővárosi Bíróságon.

A vád tanúját korábban meggyanúsították az ügyben, de a hatóságokkal való együttműködése, a társaira tett terhelő vallomásai nyomán vele szemben megszűnt az eljárás. A férfi meghallgatása júniusban nyilvánosan kezdődött el a bíróságon, ám még akkor, néhány óra elteltével az ügyész indítványára zárt tárgyaláson folytathatta a tanú a vallomástételt. Ilyen módon zajlik szerdán is a tárgyalás, amelynek kezdeti, nyilvános szakaszán a védők felvetették, indokolt lenne a vád tanújának hazugságvizsgálata is.


Korlátozzák a végtörlesztést igénybe vevő devizahitelesek körét


A kormány szerdai ülésén többek között arról is döntött, hogy azok a devizahitelesek, akik 180 illetve 250 forintos árfolyam felett vették fel svájci frank, illetve euró alapú hiteleiket, egyelőre kimaradnak abból a körből, amelyben igénybe lehet venni a rögzített árfolyamon történő egyösszegű végtörlesztés lehetőségét – tudta meg a Magyar Nemzet.


„Az Európai Unió ismerje el Kína piacgazdasági státusát”


Elérkezett az idő arra, hogy az Európai Unió elismerje Kína piacgazdasági státusát – fejezte ki Ven Csia-pao kínai miniszterelnök szerdán az északkelet-kínai Talienben, a világgazdasági fórumon, s így véli a Hszinhua hírügynökség is, amely kommentárt tett közzé ezzel a címmel nem sokkal a kormányfő kijelentését követően.


Fehéroroszország nem kér az IMF-ből


Fehéroroszország szerdán jelezte, hogy valószínűleg mégsem kér pénzügyi támogatást a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF), miközben megszüntette a helyi rubel árfolyamrögzítését, szerdán először a devizapiaci kereslet-kínálat alakította a fehérorosz valuta árfolyamát.


Verespatak: előnytelen a beruházás a román állam számára?


Az erdélyi Verespatakon tervezett aranybánya körül a bányakoncessziós szerződés titkosítása, valamint a zagytározó földrengés elleni biztonságossága miatt folyik vita Romániában a beruházás támogatói és ellenzői között.


Délvidéken ünnepnappá nyilváníthatják a nemzeti összetartozás napját


Ünnepnappá nyilváníttatná a Délvidéken a nemzeti összetartozás napját (június 4-ét) Német László, a nagybecskereki egyházmegye püspöke, aki szerdán jelezte, hogy ebben a szellemben javaslatot terjeszt elő a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) pénteki szabadkai ülésén.


Médiastratégiát készítenek a vajdasági magyarok

k
észül a középtávú, 2011–2016 közötti időszakra szóló vajdasági magyar médiastratégia. A szakmai vitára bocsátott tervezet céljai között szerepel a Vajdaság egész területén fogható, 24 órás közszolgálati feladatokat ellátó rádió- és televízióadás elindítása is.

A világörökség küszöbén a csíksomlyói búcsú


A világörökség részévé válhat a csíksomlyói pünkösdi búcsú, miután a román kulturális minisztérium illetékes szakértői bizottsága megszavazta azt a javaslatot, hogy felterjesztik az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) szellemi kulturális örökség listájára ezt az évente megrendezett nagy eseményt.



Egy euróért vették meg a zsinagógát


Jelképesen egy euróért megveszi a Pozsony Megyei Önkormányzat a szenci zsinagógát, amelyben a tervek szerint galériát rendeznének be.