Patrubány Miklós felszólalása az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságában

Köszönet érte Anyusch -nak

"Szavazati joggal járó, teljes körű állampolgárságot támogatunk és ajánlunk" - Patrubány Miklós felszólalása az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságában

Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke meghívottként részt vett és felszólalt az Országgyűlés Alkotmányügyi, Igazságügyi és Ügyrendi Bizottságának tegnapi ülésén, amely a külhoni magyarok magyar állampolgárságának ügyét érintő törvénymódosítási javaslatot tárgyalta.

Patrubány Miklós figyelmeztetett: nem lenne precedens nélküli a magyar jogtörténetben, ha az Országgyűlés egyetlen tollvonással adná vissza a magyar állampolgárságot azoknak a magyaroknak, akik azt akaratuk ellenére vesztették el. Az MVSZ nem támogatja, hogy nyelvvizsgához kössék a külhoni magyarok magyar állampolgárságának visszaszerzését, és indokoltnak tartja, hogy az teljes körű, szavazati joggal járó legyen.

Az MVSZ elnöke átadta a bizottság elnökének a június 4-ét nemzeti emléknappá nyilvánító törvénytervezetet, és a Trianon 90. évfordulójára kiadott dupla CD-t, amelyeket a Magyarok Világszövetség készített.

Alább közzétesszük az MVSZ elnöke felszólalásának teljes, szerkesztett szövegét.

Budapest, 2010. május 20.
MVSZ Sajtószolgálat

Országgyűlés
Alkotmányügyi, Igazságügyi és Ügyrendi Bizottság
2010. május 19-én, I. em. 58. terem

Vita a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény
módosításáról szóló, T/29. számú törvényjavaslatról
Dr. Orbán Viktor (Fidesz), dr. Semjén Zsolt (KDNP), dr. Kövér László, Németh Zsolt és Kósa Lajos (Fidesz) képviselők önálló indítványa

BALSAI ISTVÁN, a Bizottság elnöke:
Körünkben van Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke, aki nemcsak szemlélője akar lenni, hanem hozzá is szeretne szólni a vitához. Amennyiben a bizottság tagjai ezt jóváhagyják, kérem, szavazzák meg. (Szavazás.) Megszavaztuk.
Parancsoljon, elnök úr!

PATRUBÁNY MIKLÓS, a Magyarok Világszövetségének elnöke:

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság!

Köszönöm a megszólalás lehetőségét. Gondolom, nem túlzás és nem szerénytelenség, ha azt állítjuk, hogy a Magyarok Világszövetsége az elmúlt tizenöt év alatt a magyar állampolgárság és általában az Európában gyakorolt állampolgársági kérdések terén szerzett ismereteivel azon magyar intézmények közé tartozik, amelyek erről a kérdéskörről a legtöbbet tudják, és méltányosnak érzem, hogy ebben a vitában szólási lehetőséget biztosítanak.

Másodsorban elégtétel számunkra az a körülmény, hogy miután az ismert körülmények között eredménytelenségbe taszított népszavazás után oly sokat kellett elszenvednünk, oly sok vádat kellett magunkra vennünk, az újonnan alakuló Országgyűlés egy elsöprő jobboldali, pontosabban fideszes és KDNP-s győzelem után az első lépések közé tervezi a külhoni magyarok magyar állampolgársága kérdésének rendezését, és úgy gondoljuk, hogy ez a 2004. december 5-ei népszavazás nélkül nem következett volna be.

Tehát úgy értékeljük ennek a mostani törvénytervezetnek a benyújtását, hogy ez közvetlenül annak a kárhoztatott népszavazásnak a pici, lehet, hogy még keserű, de mindenképpen gyümölcse.

Engedtessék meg, hogy az előterjesztéshez és az itt zajló vitához érdemben hozzászóljak. Alapvetően nehéz ezt a kérdést, mármint a külhoni magyarok - értsd alatta a Kárpát-medencei elszakított területeken élő magyarok - magyar állampolgárságának a kérdését a mai magyar állampolgársági törvényen keresztül, annak az optikáján keresztül rendezni. Azért nehéz, mert voltaképpen a jelenlegi magyar állampolgársági törvény egy súlyos diszkriminációt követ el az elcsatolt területen élő magyarokkal szemben, hiszen bárhol másutt élő magyarok minden további nélkül visszaigényelhetik a magyar állampolgárságukat, különösebb nehézségek nélkül; természetesen lakhatósághoz kötve. De más ezt a kérdést amerikai vagy emigráns nyugati magyarként kezelni, és megint más az elcsatolt területen élő magyarként kezelni. Ezért tehát azt mondom, hogy az Országgyűlés akkor jár el helyesen, ha ezt a kérdést nem egy csupán technikai állampolgársági kérdésnek tekinti, hanem alapvetően egy jóvátételi kérd ésnek. Egy történelmi igazságtételnek kell tekinteni, úgy, ahogy az egész rendszerváltás, a kommunizmus leváltása a Történelmi Igazságtétel Bizottságának a megalakításával és annak a munkájával gerjedt végül is - fogadjuk el talán ezt a szót - abba az állapotba, hogy megtörténhetett Magyarországon a kommunizmus utáni rendszerváltás folyamata.

S ahhoz, hogy ebben egy konkrét fogódzót is adjak a jelenlegi országgyűlési képviselőknek és a frakcióknak, engedtessék meg megemlítenem, hogy az Országgyűlés pontosan az állampolgársági kérdésben nem követne el semmiféle precedens nélkülit, még akkor sem, ha egy tollvonással adná vissza az elcsatolt területen élő magyarok magyar állampolgárságot, hiszen az egy tollvonással vétetett el, az ő megkérdezésük nélkül. S milyen precedensre utalok? A második világháború utáni évek egyik első törvényeként (...) született egy jóvátételi törvény a zsidósággal szemben, amelyik tételesen visszaadta a zsidók magyar állampolgárságát, azokét, akiket az azt megelőző öt-hat esztendőben ilyen vagy olyan hátrányos megkülönböztető törvényekkel vagy rendeletekkel megfosztottak a magyar állampolgárságuktól. Akkor tehát kérdezem: ha a magyar állam képes volt a zsidó etnikumú vagy zsidó vallású állampolgáraival szemben ennek a méltányosságnak a gyakorlására, akkor miért nem tudja ugyanezt gyakor olni a magyar etnikumú, keresztény, elszakított magyarokkal szemben? Nyilván az ok nem jogi és nem alkotmányjogi, hanem politikai természetű, és nemcsak Magyarország belügyeitől függ - gondoljuk és reméljük.

Viszont ez a létező precedens arra kell intse a ma vitázó feleket, hogy ha nem is adják meg egy tollvonással a magyar állampolgárságot az elcsatolt területeken élő magyaroknak, minthogy azt a mai nemzetközi kontextus elég nehézzé tenné, ezen túlmenően minden lehetőséget és minden könnyebbséget megadjanak a kérvényező magyaroknak. Éppen azért, mert ők kérhetnék tollvonással is, alanyi jogon is, hiszen nem mondtak le, nem távoztak, most már kilencvenedik éve megtartották magyarságukat, olyan körülmények között, amelyekről én, mint aki mai napig Kolozsváron élek, tanúskodhatom, de nem vagyok ezzel egyedül.

A második kérdés, ami itt a feleket megosztja, úgy látom, tulajdonképpen a nyelvhasználat és a nyelvismeret kérdése. Itt is egy eligazító részlettel szolgálnék. A történelmi magyar állampolgársági jog, kezdve az első állampolgársági törvénytől, amelyet 1871-ben fogadtak el - ha pontosan idézem -, ennek az állampolgársági jognak a szemlélete alapvetően vérségi elvű. Az állampolgársági jogban világszerte két szemlélet uralkodik: a területi és a vérségi elv. A magyar állampolgársági teljes hagyományában alapvetően vérségi; ez azt jelenti, hogy egy magyar állampolgárnak a gyermeke, az utódja automatikusan magyar állampolgár lesz, függetlenül attól, hogy hol születik, éppenséggel a magyar állam területén vagy bárhol másutt a világon. Ezért, ha valaki egy "mélyfúrást" végez a mai magyar állampolgárok halmazában, akkor ne érje meglepetés, ha arra a következtetésre jut, hogy akár százmillió magyar állampolgár is van ma - de jure - a világon, hiszen mindenkinek, aki magyar állampo lgár volt, annak minden leszármazottja - de jure - ma magyar állampolgár. Más kérdés, hogy ezt az illető tudja-e, más kérdés, hogy erről a magyar állam tudomást vesz-e. De ennek a tényállásnak konkrét következményét számtalanszor megtapasztalhattuk az elmúlt húsz esztendőben, amikor is Nyugatra szakadt magyarok, pontosan az állampolgársági jognak a mai törvényben is továbbélő természetéből adódóan, kérték és megkapták a magyar állampolgárságukat. Az az Amerikában élő második vagy harmadik generációs magyar, akinek már a nagyapja sem tudott magyarul, hiszen ezelőtt száz évvel vándoroltak ki, és már 1930-ban elfelejtettek magyarul beszélni, ő, ha kéri a magyar állampolgárságot, minden további nélkül megkapja.

Tehát megint csak azt mondom, nagyon óvatosan kell kezelni, és semmiképpen sem kell merev feltételekhez kötni a nyelvismeretet. Ha valaki azt nyilatkozza, hogy kérem, felmenőim magyarok voltak és magyar állampolgárságomra igényt tartok, alanyi jogon kaphassa azt meg. Ez a Magyarok Világszövetségének hivatalos álláspontja, annál is inkább, hogy most nem azokról beszélünk, akik önként elhagyták a hazát, hanem azokról beszélünk, akikkel szemben a magyar állam jóvátételre kötelezett, hiszen az ő felmenőik ugyanúgy vérükkel, verejtékükkel, adóforintjaikkal hozzájárultak ahhoz, hogy ez a mai Magyarország még létezik, mint azokéi, akik abban a - nevezzük így - szerencsés helyzetben vannak, hogy itt születtek, ennek a maradék országnak a területén.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság!

A további kérdésekben készségesen állunk minden részlet tisztázására a rendelkezésükre. El kell mondanom egy felismerésünket, amely idén született meg, jóllehet, tizenöt éve szajkózzuk ezt az ügyet, hiszen érezzük, hogy ez a kérdés a leginkább foglalkoztatja a magyarokat. Felismerésünk az, hogy a magyar állampolgárság visszaadásához az út egy olyan törvényen keresztül vezet, amelyik elvileg rendezi ezt a kérdést, és amelyet egy trianoni emléknap-törvénnyel tudnék leginkább jellemezni. Ezelőtt egy héttel elküldtük a pártelnököknek és a frakcióvezetőknek azt a törvénytervezetet, amelyet a Magyarok Világszövetsége e tekintetben dolgozott ki, mindössze háromoldalas, indoklásostul három és fél. Ez a törvénytervezet pedig pontosan helyére teszi a dolgokat. Mert ha a magyar állam elismeri és törvényben rögzíti, hogy Trianon napja és ennek szellemében a párizsi béke napja voltaképpen egy tragikus következményekkel járó esemény minden magyar számára, akkor megteremti nemcsak az el vi, de az erkölcsi alapot is ahhoz, hogy elcsatolt magyarok magyar állampolgárságát is úgy kezeljük, ahogyan azt kell, tehát mint jóvátételi kérdést.

Elhoztam azt a CD-t, amelyik tegnap jelent meg, és amely az egész trianoni folyamatról szól. A trianoni béke 90. évfordulójára adtuk ki, és szeretnénk ezzel hozzájárulni a mai magyar nemzedék tisztánlátásához. Elhoztam a törvénytervezetet is, amelyet elnök úrnak ma átadok.

S az utolsó kérdés, amelyhez hozzászólok: a szavazati jog kérdése. Mert ez a kulcskérdés. Mi '95 óta hivatalos álláspontjává tettük a Magyarok Világszövetségének, hogy alanyi jogon vissza kell adni minden magyarnak a magyar állampolgárságát. Ezt a Magyarok IV. Világkongresszusa '96 tavaszán, Horn Gyula miniszterelnök jelenlétében, egyértelmű szavazatával kimondta. S akkor négy éven keresztül fáradoztunk, hogy a magyar politikummal, a parlamenti pártokkal, a kormánnyal elfogadtassuk ezt a gondolatot. Ezekből a párbeszédekből levontuk azt a következtetést, hogy a mai magyar politikum nem hajlandó elfogadni azt a gondolatot, hogy a külhoni magyarok szavazatukkal befolyásolják a magyarországi politikai térképet, és fél attól, hogy ideözönlenek a magyarok, és megnyomorítják a mai Magyarországot, annak szociális rendszerét tönkreteszik. Ezért '99-ben egy új fogalmat alkottunk, amelyet külhoni magyar állampolgárságnak neveztünk, és nemcsak eljuttattuk minden országg yűlési képviselőnek, hanem (Bécsben) az EBESZ éves felülvizsgálati konferenciáján is ismertettük, mint nemcsak magyar, hanem egyetemes európai jogi eszközt, a kisebbségbe szorult nemzeti közösségi tagok jogállása kezelésének eszközét.

A külhoni magyar állampolgárság egy kompromisszumos ajánlat volt részünkről - mármint a külhoni magyarok részéről, amelyet a Világszövetség testesített meg -, hogy nem kérünk sem szavazati jogot, nem kérünk áttelepedési jogot, csak a szimbólumot: a magyar útlevelet, és azt, hogy vallhassuk magunkat magyar állampolgárnak. Én ezzel kampányoltam, és úgy lettem a Magyarok Világszövetségének elnöke - Boross Péter volt miniszterelnök volt a fő rivális -, hogy azt ígértem, ha elnök leszek, ezen leszek, hogy ez a törvény megvalósuljon. 2000-ben, megválasztásom után három hónap alatt a törvénytervezetet Zétényi Zsolt kódolásában átadtuk (2000.) augusztus 20-án, a keresztény magyar állam ezredik évfordulóján az országgyűlési pártoknak, a kormánynak és a legfőbb közjogi méltóságoknak. Sajnos ezt a politikum elutasította.

Ezek után a 2004-es népszavazás már nem a külhoni magyar állampolgárságról szólt, hanem a teljes körű magyar állampolgárságról, mert az idő úgy hozta; ezt most nincs időm kifejteni, de ennek is ok-okozati összefüggése van, hogy miért nem a külhoni magyar állampolgárság kérdését vittük népszavazásra, hanem 2004-ben immár a teljes körű magyar állampolgárság kérdését.

Tisztelt Bizottság! Továbbgondolva: tisztelt Országgyűlés!

Az a népszavazás, minden elcsalatottsága és minden akadályoztatása, minden megtévesztettsége ellenére győztes volt, és igenekkel végződött. Tehát az Országgyűlés, ha akarta volna, azoknak az igeneknek a birtokában már rég meghozhatta volna ezt a törvényt, amelyről most folyik a vita. Ezért tehát, miután egy győztes népszavazás kimondta, hogy igenis, Magyarország politikailag aktív embereinek, állampolgárainak többsége úgy véli, hogy a külhoni magyaroknak teljes körű magyar állampolgárságot kell adni, ez csak azt jelentheti, hogy szavazati joggal járó, teljes körű állampolgárságot támogatunk és ajánlunk.

Köszönöm a figyelmet.

BALSAI ISTVÁN, a Bizottság elnöke:

Köszönöm, elnök úr. Két dologról szeretném megnyugtatni. Átvesszük, a munkatársam átveszi a CD-t és a javaslatát; gondoskodunk róla, hogy mindegyikünk megkapja. A mai napirenden van egyébként a trianoni emléktörvény; ha kívánja, hallgassa végig - az egyik napirendi pontunk lesz, amelyet ma nyújtott be képviselői indítványként néhány Fidesz-KDNP-s politikus.

Léleképítő

LÉLEKÉPÍTŐ

2009. december 7. hétfő 18 óra
Szekszárd: Művelődési Ház

CSILLAGÖSVÉNYEN


PÖRZSE SÁNDOR
az Echo TV volt műsorvezetőjének vetítéssel illusztrált előadása, valamint megemlékezés a 2004. december 5-ei népszavazásra

B E L É P É S  D Í J T A L A N


Legközelebb: 2010. január 25-én lesz LÉLEKÉPÍTŐ!

FankaDeli -Kőházy Ferenc- repper vallomása
életről, fiatalságról, drogról, Trianonról, jövőről.

Valamint 2010. február 22-én
Takaró Mihály
irodalomtörténész előadása Tormay Cécileről

Önként vállalt Trianon - Lipusz Zsolt 2004. december 5. okairól

Előzmény: Részlet Patrubány Miklóssal készült interjúból:

"- Elnök úr, érdekes bejelentést tett a Magyarok Világszövetsége VII. Kongresszusának nyitó napján: a kettős állampolgárság ügyében zajló népszavazás eredményével kapcsolatban súlyos csalásról beszélt, s állítása szerint mintegy hatszázezer szavazatot elcsaltak 2004. december 5-én. Beszélne erről a népszavazási csalásról?

- Ezt a tényállást 2004-ben még a jogorvoslati idő keretén belül megállapítottuk. Amikor beadványunk nyomán a Legfelsőbb Bíróság az elmúlt 18 év magyar demokrácia-történetében egyetlen alkalommal megsemmisített egy országos szavazási eredményt, akkor mi ezt a négy helyszínt már ismertük. Az elvi felvetésünket ezekkel a konkrét példákkal alátámasztottuk, amit a Legfelsőbb Bíróság elismert és ennek nyomán rendelte el az általunk megnevezett 1152 szavazókörben az eredmény újbóli megállapítását. Magyarország többrendbéli tragédiájának egyik okozója ez a választási törvény, amely úgy fogalmaz, és amelyik ennek eredményeképp lehetővé teszi, hogy még a Legfelsőbb Bíróság határozatát is elszabotálhatják, akárhány szavazókörben vélünk hibát felfedezni, mert nem azt mondja a törvény, hogy újra meg kell számolni a szavazatokat, hanem csupán az eredményt kell újból megállapítani. Ez a madárnyelvű és csúsztató fogalmazás azt jelenti, hogy a szavazatszámláló bizottság, melynek megkérdőjelezték a munkáját, a törvény szerint eldöntheti, meg kívánja-e újból számolni a kérdéses szavazatokat vagy sem. Vagy azzal állapítja meg az eredményt, hogy mi múltkor is jól számoltuk, most aláírunk egy újabb jegyzőkönyvet, hogy akkor is jól számoltunk, most is - újraszámlálás nélkül - ugyanarra az eredményre jutottunk.

- A törvény szerint ugyanazok végzik az új jegyzőkönyv kitöltését, akik esetleg csaltak?

- Így van. Micsoda képtelenség ez! Az európai jogban nincs még egy ilyen helyzet, hogy egy feljebbviteli instancia ugyanaz legyen, akinek a munkáját megkérdőjelezik. Ráadásul meg se kell ismételnie a számlálást, elég, ha kitölt egy új jegyzőkönyvet.

A tizenegyezer szavazókör számszerű eredményeinek vizsgálatakor felfigyeltünk valamire, ugyanis mint népszavazási kezdeményezők megkaptuk az eredményeket elektronikus formában az Országos Választási Bizottságtól, az utolsó szavazókörig elmenően. Feltűnt egy csoport olyan szavazókör, ahol az eredmény ellentmondásosnak tűnt, ugyanis az első kérdés, mely a kórház magánosításáról szólt, valamint a második kérdés között nem volt lényeges, szemléletbeli különbség, mégis ezekben a szavazókörökben az első kérdésre igennel szavaztak döntő többségben, a második-, az állampolgári kérdésben viszont döntő többségben nemmel szavaztak. Erre pedig senki nem bíztatta a magyarországi szavazókat! Egyetlen párt se, az egyházak se, senki. Vagy azt mondták, hogy igen, igen, vagy azt mondták, hogy nem, nem. Ez alól csupán az MDF volt a kivétel, aki azt mondta, hogy a kórház privatizációra szavazzanak nemmel, de az állampolgárságra igennel. Olyan viszont, hogy a kórház privatizációra szavazzanak igennel, s az állampolgárságra nemmel, ilyet senki sehol nem kért! S ekkor szembeötlött, hogy nagyon sok helyen fordított eredmény született. Számítógépesen kiszűrtük ezeket a helyeket, ahol pl. 510 igen, és 720 nem szavazatot találtunk. Tehát majdnem ugyanazok a számok szerepelnek, de tükör-fordításban. Küszöböt állítottunk, hogy 10% eltérés legyen a két értékpár között és kijött 2000 szavazókör. Amikor lecsökkentettük ezt a küszöböt 5%-ra, akkor maradt 1152 szavazókör. Azokon a helyeken, ahol fel tudtuk bontatni az urnákat, egyértelműen igazolódott a feltevésünk. Egyszerűen fordítva írták be az eredményt a jegyzőkönyvbe.

- Miért csak négy helyen kérték az urnák felbontását?

- Mert erre jogilag nem volt lehetőségünk, csak lélektani megoldásunk. Az az emberünk, aki kérte az urnák felbontását, olyan ellentmondást nem tűrő magatartással lépett fel, hogy megijedt tőle a bizottság, és tartva a komolyabb botránytól, inkább kibontották az urnákat és újraszámolták a szavazatokat. Mind a négy helyen - szerepel a könyvemben, melyet a népszavazás első évfordulóján megírtam -, csalás történt, s ezt nyilvánosságra hoztam. Ezek mind olvashatók a Gyújtatlan gyulladjék (Gondolatok a 2004. december 5-i népszavazási kísérletről) című könyvemben.

- Ön azt állítja, hogy hatszázezer szavazatot elcsaltak a kettős állampolgárság kérdéskörben tett szavazáskor?!
- Igen, ezeket mi azonosítottuk. De ennél több lehet, mert például nem vizsgáltuk azokat az eseteket, amikor mind a két eredményt megfordították, mert ilyet is találtunk.

- Ez a kérdés azért is érdekes, mert elterjesztették azt a hírt, hogy a Magyarországon élő magyarság megtagadta az anyaország határain kívül élő testvéreit. Hallgathattuk, micsoda szégyen, hogy nem álltunk ki egymásért, miközben ezek szerint ez a rémhír sem igaz!

- Ez a legszörnyűbb! Gondoljuk el, voltaképp ügydöntő erejű volt a népszavazás, még olyan körülmények között is, hogy a miniszterelnök és az egész kormánypárt riogatta Magyarország népét, másfél nappal a népszavazás előtt pedig Gyurcsány a Televízióban a nagy vitaesten arra bíztatta nézőit, hogy maradjanak otthon, ne menjenek el szavazni, ha jót akarnak! Ilyen lelkiállapotban is ügydöntő erejű volt a népszavazás, ha ezt a hatszázezer szavazatot a helyére tehettük volna. Vagyis nem a nemek oldalára, hanem az igenek oldalára. Gondoljunk bele, micsoda szörnyű csapást mértek ezek a csalók a magyar nemzetünkre! Hányszor ostorozták és ostorozzák ma is egymást a magyarok: megtagadtad magyar testvéred, áruló vagy, lelketlen vagy, eszement vagy. S hányan mondták már ki, hogy itt nincs is magyar nemzet, mert minden szertefoszlott.

És most lehet elolvasni a 2009.-ben, Lipusz Zsolt által írt jegyzetet:

Így uszította saját nemzetük ellen
az elbutított magyarokat az MSZP-SZDSZÖt esztendeje Csonka-Magyarországon népszavazást tartottak arról, hogy a trianoni, majd a második párizsi diktátum következtében elszakított, és az új határokon túlra került magyarok visszakapják-e a magyar állampolgárságot, ami egy normális korban, egy normális, ép nemzettudattal rendelkező nép esetében eleve nem lehet kérdés.

A voksolás végeredménye lesújtó volt: mivel sem az igen, sem a nem szavazatok aránya nem érte el a 25%-ot (a választásra jogosultak mindössze 37,5%-a járult az urnák elé), eredménytelenül végződött a népszavazás. Azt a döbbenetet szerencsére nem kellett átélnünk, hogy a nem szavazatok kerüljenek többségbe, mert – hajszálnyi különbséggel ugyan – igennel voksolt a döntésre jogosultak 51,5%-a. Ennek ellenére közbotrányszámba megy, hogy az országban a mintegy 8 millió választójoggal rendelkező felnőtt soraiból csupán 1,5 millió akadt, akinek számára természetes volt a nemzeti összetartozás, s hogy Kárpát-medencei testvéreinket megilleti a magyar állampolgárság.

Sajnálatos, hogy a magyar nacionalizmus, az egészséges nemzettudat ma súlyos betegségben szenved. S miután a közéletünkben naponta felbukkanó bizonyos történelmi fogalmaink használatát illetően meglehetős zűrzavar uralkodik ma hazánkban, tisztázzuk: a nacionalizmus az egészséges modern kori, polgári nemzettudatot jelenti, s mint ilyen, a legtermészetesebb módon vállalható, egyébként sem irányul más közösség, nemzet ellen. A magyar nacionalizmusra különösképpen igaz ez a megállapítás. A dualizmus korában olyan – az egész akkori Európában példa nélkül álló – tolerancia érvényesült Magyarországon a nemzetiségeinkkel szemben, amely lehetővé tette számukra, hogy szabadon alapíthassanak politikai pártokat, gazdasági társulásokat, bankokat, kulturális egyesületeket, s magától értetődően részt vehessenek a közéletben. E jogokkal oly mértékben éltek is (olykor visszaéltek), hogy Erdélyben még a „magyar világban”, tehát 1918 előtt jelentős földterületek kerültek magyar úri birtokos tulajdonából román kézbe.

Ami az állampolgárság kérdését illeti, a trianoni döntés következtében idegen államok fennhatósága alá került 3,3 millió testvérünk soha nem mondott le magyar állampolgárságáról, attól az új államok vezetése a későbbiekben megfosztotta őket. Már csak ezért is lett volna a legtermészetesebb dolog annak visszaadása – már 1990-ben – a még életben lévő egykori magyar állampolgároknak, illetve leszármazottaiknak.

Vajon hogyan és miért következhetett be öt esztendeje az a gyalázat és nemzeti tragédia, hogy nem sikerült döntést, eredményt elérnünk a kettős állampolgárság kérdésében? A választ egy rövid történelmi áttekintés révén adhatjuk meg.

A két világháború között, a Horthy-korszakban, minden csonkaországi magyar véleményét képviselve, valamennyi hazai politikai erő fő külpolitikai célkitűzése a revízió, vagyis a Trianon által okozott nemzeti megaláztatás orvoslása, s az egykori történelmi határok legalább részbeni, illetve teljes helyreállítása volt. A mindenkori kormányok, az akkori hivatalos magyar diplomácia minden tőle telhetőt el is követett, hogy külföldön, akár a velünk az első világháborúban ellenséges oldalon harcoló országokban is (pl. Angliában a Rothermere-akció 1927-től) támogatókat szerezzen a magyar ügynek. Elsősorban persze a volt szövetséges, Németország támogatása jöhetett szóba, különösen azután, hogy a weimari köztársaság – napjaink hazai viszonyaira kísértetiesen emlékeztető – totális közéleti-szellemi nihiljét és általános lezüllését a harmadik birodalom dinamikus, a versailles-i rendszer teljes revízióját célzó külpolitikai törekvései váltották fel. Az eredmény nem is maradt el. Német-olasz nagyhatalmi döntőbíráskodás, illetve a Magyar Királyi Honvédség önálló katonai akcióinak köszönhetően legalább a részleges etnikai alapú revíziót sikerült 1938 és 1941 között végrehajtani. Ennek eredményeként újra a magyar államhatárok közé került a magyarság több mint 95%-a, s északkelet-keleti irányban mintegy 600 km hosszan helyreállt a régi, történelmi határ. Sajnálatos módon a tengelyhatalmak elveszítették a második világháborút (nem mellesleg: ennek következtében Európa keleti felében a bolsevik kollektivizmus, nyugaton pedig az amerikai, szélsőségesen individualista alapozású neoliberális degeneráció diadalmaskodott, amely mára egyfajta etnikai-kulturális elposványosodással szükségszerű szimbiózisban összeolvadva a végpusztulás szélére juttatta a fehér emberfajt s az általa teremtett civilizációnkat), s a szövetségesek hatványozottan büntették hazánkat: fél évszázadra a szovjet érdekszférába kerültünk, s Sztálin, azon túl, hogy hadseregével megszállta az ország területét, bevezette a bolsevik típusú politikai rendszert is, nyakunkra ültetve a kominternes-NKVD-s kiképzésben részesített Rákosi (Rosenfeld) Mátyás, Gerő (Singer) Ernő és Péter Gábor (Eisenberger Benjámin) által vezetett moszkovita kommunistákat. Az internacionalista-ateista alapokon nyugvó kommunista ideológia terjesztése ellenére a magyar nemzet gerincét ekkor még nem sikerült megtörniük, ezt bizonyítja 1956 heroikus szabadságharca, melyet nemzetünk az akkori világ leghatalmasabb hadseregével szemben a nemzeti függetlenségért, s egy kommunizmus nélküli jövő reményében vívott.

A Kádár-rendszerben viszont máig ható, nemzettudatunk súlyos deformálódását előidéző folyamatok indultak el. A Marx és Lenin által megfogalmazott internacionalista hivatalos ideológia tovább élt, ennek következtében a budapesti vezetés nem létezőnek vette a 3 milliós Kárpát-medencei magyar kisebbség ügyét, illetve azon állam belügyének tekintette ezt, amelynek területén az adott magyar közösség élt. Belföldön pedig elkezdődött az ún. szocialista kispolgárosodás folyamata. Miként az közismert, az ún. kádári alku lényege az volt, hogy bizonyos, szűkre szabott keretek között a hatalom eltűrte az emberek anyagi gyarapodását, cserében viszont le kellett mondaniuk a közügyek intézéséről, feltétel nélkül el kellett fogadniuk a diktatórikus kommunista hatalmat, a szovjet függőséget, illetve mindazon rendelkezéseket, „játékszabályokat”, amelyeket a hatalom előírt számukra. Ennek köszönhetően mintegy három évtized alatt kialakult Magyarországon az a mentalitás, hogy egyfelől politikával nem foglalkozunk, nem hogy a Kárpát-medencei testvéreink sorsát illetővel, de a saját, legszemélyesebb, helyi dolgainkra vonatkozóval sem, másfelől az egyéni érdek mindenek elé helyezése megszüntette a társadalmi szolidaritást még a hazai társadalmi csoportok között is. Az 1956. évi eseményekből levont egyik következtetésként ezt a gondolkodásmódot a hatalom céltudatosan erősítette is. Az 1970-es évtizedben néhány évre még a történelem érettségit is eltörölték Kádárék, s annak már rövid távon is katasztrofális következményei voltak. Ebből az időszakból valók azok a kézen-közön terjedő rémtörténetek, amikor például Székelyföldön kiránduló egyetemisták érdeklődtek a helyiektől afelől, hogy hol sikerült nekik több száz kilométerre az államhatártól ilyen szépen magyar nyelven megtanulniuk.

Egy ilyen szellemi-tudati állapotban lévő közösséget – sajnos nem nemzetet, hanem már csak lakosságot – ért egy újabb birodalmi-hatalmi átrendeződés 1990 táján. Tárgyunk szempontjából a legfontosabb változást az jelentette, hogy csúcsra járatva megindult a magyar állampolgárok kifosztása és egzisztenciális ellehetetlenítése, amely, napjainkra elérve a csúcspontját, odáig jutott, hogy százezres nagyságrendben mérhető azon honfitársaink száma, akik elveszítik otthonukat, illetve kerülnek az utcára. Másfelől olyan tudatrombolás vette kezdetét a konzumidiotizmus uralkodóvá válásával, valamint a vulgárprimitív kereskedelmi média monopolhelyzetbe kerülésével, amely mára a magyar társadalom jelentős részének teljes mentális leépüléséhez vezetett. Egy ilyen szellemi-tudati állapotban lévő emberi halmaz esetében megszűnik mindenfajta közösségi, kohéziós erő, szolidaritás, a spirituális értékek, a művészet megtartó ereje. A nyers materializmus és az önérdek válik kizárólagossá a társadalomban. Az ilyen mentális állapotú közösség tagjai szükségképpen ellenséget, eltávolítandó riválist látnak a másik emberben, különösen, ha az egy távolabbi régióból, esetleg a jelenlegi határokon túlról érkezik az új hazába. Mi több, elegendő e közösség tagjait a potenciális „veszéllyel” fenyegetni, hogy mindez esetleg bekövetkezhet.

E mélyebb, társadalom-lélektani okok mellett az is kellett a népszavazás eredménytelenségéhez, hogy az akkori kormány alávaló, hazug, magyarellenes, az emberekben lakozó legalantasabb érzések felkeltésére irányuló kampányba kezdjen a kettős állampolgárság bevezetése ellenében, s egyebek között 23 millió román áttelepülésével riogassa a politikában és történelemben teljesen járatlan magyar állampolgárokat. Minthogy akkor a szocialista-szabaddemokrata koalíció még jelentős támogatottsággal rendelkezett, a tragédia valóban bekövetkezett 2004. december 5-én. S akkor joggal érezhettük azt, hogy bekövetkezett a második, önként vállalt Trianon. Hiszen az első, ránk kényszerített „csak” területileg szakította el tőlünk a nemzeti közösség harmadát, a második, önként magunkra vett viszont azzal a következménnyel fenyegetett, hogy a szellemi-lelki összetartozás is megszűnik a magyarországi és a Kárpát-hazai magyarság között. Szerencsére az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai és délvidéki magyarság hamar felismerte, hogy a nemzetellenes, idegen hatalmi érdekeket képviselő, kormánynak mondott budapesti IMF-helytartóságnak semmi köze sincsen a magyarsághoz és az össznemzeti, egyetemes magyar érdekekhez.

Ráadásul 2006 ősze óta jelentős átrendeződés ment végbe a hazai politikai palettán. A legjelentősebb fejlemény a nemzeti radikális oldal örvendetes megerősödése, amely azt eredményezte, hogy ezen oldal fő képviselője, a Jobbik három képviselőjét is bejuttatta az Európai Parlamentbe a 2009 nyarán tartott választásokon. A magyar nemzetpolitika szempontjából ez azért örvendetes, mert jelenleg a Jobbik az egyetlen politikai erő, amely következetesen kiáll a nemzetközi fórumokon a kisebbségbe kényszerített magyarság érdekei, autonómiatörekvései és az esetleges határkorrekció mellett. Ugyanakkor az is örvendetes, hogy az új, radikális nemzedéknek sikerült kialakítania a politikai diskurzusnak egy olyan nyelvezetét, amelyre – nagy bánatukra – a neoliberálisok már semmiféle hatással nincsenek, s az ún. politikai korrektség dogmái sem kötik gúzsba őket.

Amennyiben ez a belpolitikai fordulat állandósul és kiteljesedik, nemzettestvéreink is bizakodhatnak, hogy sorsuk belátható időn belül jobbra fordul, s az öt évvel ezelőtti gyalázat soha nem ismétlődik meg még egyszer.

Lipusz Zsolt

Súlyos baleset (?!)

A mieinkhez

Testvéreim, Magyarok!

Népünk, ádáz harcot küzd már az ország belsejébe hatolt, megsemmisítésünket szolgáló hatalmak ellen. E harcnak egyik legelkötelezettebb, és eredményekben gazdag harcosa, az MVSZ elnöke, Patrubány Miklós, súlyos balesetet szenvedett. Így ideiglenesen magunkra maradtunk. Pásztor nélkül szétszéled a nyáj. Ez nem történhet meg. Mi hiszünk a közös ima fohászban. Istenünk meghallgatja közös fohászunk. Ezért mi, akik hiszünk igazunk győzelmében, kérjük a Mindenhatót, imánkban, hogy felgyógyulva vezethessen bennünket mert győznünk kell.

Botos László
MAGYARSÁGTUDOMÁNYI INTÉZET
www.magtudin.org

2004. dec. 5-hez III.

Kapcsolódó: Beszélgetés Patrubány Miklóssal,
http://olevendula.multiply.com/journal/item/182/182

- Elnök úr,
érdekes bejelentést tett a Magyarok Világszövetsége VII. Kongresszusának nyitó
napján: a kettős állampolgárság ügyében zajló népszavazás eredményével
kapcsolatban súlyos csalásról beszélt, s állítása szerint mintegy
hatszázezer szavazatot elcsaltak 2004. december 5-én. Beszélne erről a
népszavazási csalásról?

(...)

- Ön azt állítja, hogy
hatszázezer szavazatot elcsaltak a kettős állampolgárság kérdéskörben
tett szavazáskor?!

A kettős állampolgársági szavazáson történt csalásokról :

Nagy László Svájci szemmel

Második látlelet: A magyar demokratikus választási rendszer működőképessége

 - A Legfelsőbb Bíróság /LB/ 2005. január 7-én elbírálta az Országos Választási Bizottság által három nappal korábban kihirdetett népszavazási végeredményt kifogásoló nyolc beadványt. Az LB mind a nyolc kifogást elutasította.

 - Az elutasított beadványok egyikének történetét sajtószolgálatunk Hat lépés a semmibe címmel már ismertette.

Alább egy második panasz bolyongását ismertetjük, bízván abban, hogy ez a közlemény is hozzájárul a magyar demokratikus választási rendszer "működőképességének" jobb megismeréséhez.  - "Milyen eljárás szerint számolnak?!" - címmel sajtószolgálatunk az alábbi esetet ismertette:

Budapest, XVIII. kerület - "újraszámolás"

Ami ma, 2004. december 16-án Budapest XVIII. kerületi 28 kijelölt szavazókörében a szavazatszámlálás kapcsán történt, az botrány.

A Legfelsőbb Bíróság /LB/ döntése értelmében, a Budapest XVIII. kerületben 28 szavazókörben kellett a leadott szavazatokat újraszámolni.

-Az önkormányzat telefonon értesítette a szavazatszámláló bizottság egyes tagjait. Egyeseket faxon is. Nem tudták vállalni az írásos ajánlott levélben történő értesítést a rövid időtartam miatt. "Akit nem tudtunk elérni, azt sajnos nem tudtuk értesíteni".- Mondta xxxxx jegyző asszony titkárnője xxxxx, a megkérdezés során. A folyósón várakozó idős bácsitól megkérdeztem, hogy őt is telefonon értesítették?? A válasz "igen" volt.

"Miért, kellett jönni?" Volt a másik kérdésem. Amire a válasz, amitől majdnem hanyatt estem, hogy "csak alá kell a jegyzőkönyveket írni", mondta a bácsi.

Nagy szorgossággal minden megérkező SZSZB taggal aláírattak egy előre elkészített nyilatkozatot, amelyben az állt, hogy "telefonon értesítést kaptak, és azért vannak itt"  Ezt a logikát nem nagyon értettem, de biztos van benne valami. Én úgy gondolom, hogy aki eljött azt természetesen valahogyan értesítették. De mi van azokkal, akik nem voltak ott, őket ki értesítette? A megjelent szavazatszámláló bizottsági (SZSZB) tagok nagy része a polgármesteri hivatal delegáltjai  általában 2-3-4 személy szavazókörönként. FIDESZ, MDF vagy Munkáspárti delegátussal én nem találkoztam. Az MVSZ-től is csak egy hivatalos delegálttal találkoztam, Zombori Sándornéval (Ilonka nénivel), aki már többször írásban kérte az urna felbontását, mindvégig eredménytelenül. A folyósón állókat kérdezgetve elmondta nekem egy ismeretlen hölgy: Hogy is tételez fel olyat az MVSZ róluk, hogy csaljon valaki. Ők már évek óta együtt számlálnak, jól ismerik egymást, össze vannak szokva.

A jegyző asszony néhány perccel 10 óra után, a lépcsőre felállva tájékoztatta az SZSZB tagokat, hogy az LB megsemmisítette a választás eredményét és elrendelte Budapest XVIII. kerületében 28 szavazókörben az újraszámlálást. Azt mondta: "Amennyiben önök SZSZB tagok úgy döntenek, hogy nem óhajtják az urnákat felbontani, írják csak alá a már előre elkészített jegyzőkönyveket".

(A biankó jegyzőkönyvről a fényképet mellékelem.) Ketten az MVSZ megfigyelői közül hozzászóltak a jegyző kijelentéséhez, és megkérdezték, hogy hogyan lehetséges az LB döntését felülbírálni egy jegyzőnek, mivel az LB határozata konkrétan kimondja, hogy újra kell számolni a szavazatokat.

Ekkor az urnák kihozatala következett, amelyek döbbenetes állapotban voltak: A 19-es szavazókör urnáján se népszavazásos záró cédula, se pecsét, se aláírás nem volt az urnazáró szalagon. A 6-os és az 51-es szavazókör urnáján se népszavazásos záró cédula, se aláírás nem volt az urnazáró szalagon. A 26-os és a 62-es szavazókör urnáján nem volt népszavazásos záró cédula az urnazáró szalagon. A 26-os, 69-es, 62-es, 15-ös, 13-as, 52-es, 73-as, 72-es urnákat fel sem bontották. A 12-es, 6-os, 71-es, 35-ös urna felbontásánál óriási tanácstalanságot, szaktudás hiányát, és rosszindulatot kellett megfigyeljek. A 12-es urnát számolók az egyik szavazólapot, amit nagy kereszttel érvénytelenné tett a szavazópolgár, érvényes "nem" szavazatnak számoltak.

A 6-os urnát számolók közölték velem, hogy az érvényteleneket nem vizsgálják, csak a "nem" és "igen" szavazatokkal törődnek.

A 71-es szavazókör 11 órakor kezdett számolni. Ők már 11 óra 15 perckor készen voltak a számlálással és a jegyzőkönyvírással és aláírással is. 15 perc alatt minden elkészült.(???)*

 A jegyzőkönyvvezető, közölte velem, hogy készen vannak, hárman írták alá a jegyzőkönyvet, és a számok majdnem változatlanul maradtak, csak egy "igen"-nel lett kevesebb a második kérdésnél. Ez nagyon érdekes, gondoltam magamban. De mi lett ezzel az egy "igen" szavazattal, kérdeztem a jegyzőkönyvvezetőtől, akit már többször is láttam a folyóson agitálni az urnák felbontása ellen. Hát "érvénytelen" lett, mondta a jegyzőkönyvvezető nő.

A 35-ös urnát felbontóknál nagy volt a dilemma. Először csak nézegették a kibontott urna tartalmát, az összecsomagolt zárakon lévő számokat, beszélgettek, és különböző dolgokat kérdezősködtek tőlem. Amikor én is észrevettem egyszerű összeadás módszerével, hogy a második kérdésre több az "igen" a csomagok zárjain, mint ami a jegyzőkönyvben volt, ezt közöltem velük, amire a jegyzőkönyvvezető hirtelen elpirult. A csoport elkezdett összeadni. Még számolták a zárakat, amikor megérkezett egy sajtóképviselő, akinek átadtam a helyemet.

A 19-es urnában az "érvénytelen" szavazatok között "igen" szavazatokat is találtak. Az urna tartalmát teljesen átszámolták. *A számlálás 10 óra 10 perckor kezdődött és 12 óra 20 perckor fejeződött be, tehát 2 óra 10 percen keresztül tartott. Igaz, a 12 szavazókörből egyedül itt láttam, hogy átszámolták mind a két kérdés "igen", "nem" és "érvénytelen" szavazatait.

Én hét évig voltam a Zürichi Választási Bizottság tagja, szavazatszámláló bizottsági felügyelő. Több, mint 25 alkalommal vettem részt szavazáson ebben a minőségemben, de ilyet, mint Magyarországon, még nem láttam.

Budapest, 2004. december 16.

Kvacskay Károly ügyvezető igazgató Dipl. Master of Business Administration Dipl. Gépészmérnök és Mechatronikai mérnök

 - Az észlelt szabálytalanságok miatt Kvacskay Károly panasszal élt. Kövessük nyomon panaszának sorsát.

 - 1. lépés: A Fővárosi Választási Bizottság /FVB/ 130/2004. (XII. 21.) számú határozatával megállapította, hogy "Kvacskay Károly beadványa nem minősül a választási eljárásról szóló 1997. évi C törvény 77. § (1) bekezdése szerinti panasznak." Indoklásként az FVB így fogalmazott:

"Az FVB a panaszt és a bizonyítékul becsatolt fényképet megvizsgálta és az alábbiakat állapítja meg. A választási eljárásról szóló 1997. évi C törvény, (továbbiakban Ve.) 77. § (1) bekezdése szerint a választási törvények megsértésére hivatkozva a jelölt, a jelölő szervezet és az érintett választópolgár, illetőleg jogi személy panaszt nyújthat be. A Ve. 78. § (2) bekezdése értelmében a kifogásnak (panasznak) tartalmaznia kell a törvénysértés bizonyítékainak megjelölését és a kifogás benyújtójának értesítési címét." Az FVB megállapította, hogy: "Kvacskay Károly panasza nem felel meg a Ve. hivatkozott előírásainak, mivel beadványozó a bejelentésében ténylegesen nem hivatkozik a választási törvények megsértésére, és érintettsége nincs igazolva." (???)

Ami a választási törvény megsértésére való tényleges hivatkozást illeti, az FVB pár sorral lennebb elismeri, hogy:

"A 2004. december 5. napjára kitűzött országos népszavazás eredményének megállapítására vonatkozó eljárás megismétlése - végrehajtására a Ve. nem tartalmaz szabályokat, ezért beadványozó azok megsértésére sem hivatkozhatott." (SIC)

Ami Kvacskay Károly érintettségét illeti, az sokszorosan bizonyított: az MVSZ felesküdött delegáltja és szavazatszámláló bizottsági tag, a Magyar Jelen megfigyelője, a Pax Pannoniae Kft jogi személy ügyvezető igazgatója, stb. (SIC)

Jogorvoslatról az FVB határozta ékképp rendelkezett: "E határozat ellen a döntéstől számított három napon belül, az OVB-hez címzett, a választási törvények megsértésére hivatkozó kifogást lehet benyújtani."

Megállapítható, hogy a jogorvoslat első lépésében a felpanaszolt törvénysértést nem vizsgálták.

2. lépés: Kvacskay Károly élt a felkínált jogorvoslati lehetőséggel és az FVB határozata ellen, a fölöttes választási szervhez, az Országos Választási Bizottsághoz (OVB) fordult.

2004. december 29-én, az OVB elbírálta panaszát, és 222/2004. (XII. 29.) számú határozatában így határozott:

"Az OVB az FVB 130/2004. (XII. 21.) határozatát az alábbiak szerint megváltoztatja. Az OVB a panaszt érdemi vizsgálat nélkül elutasítja." Indoklásként az OVB ekképp érvelt:

"Az eredmény újbóli megállapítása során a szavazóköri eredményt érintő panasznak, illetve kifogásnak a Ve. 84. §-ában foglaltak alapján csak az új, összesített eredményt megállapító döntés elleni kifogással együtt van helye.(???)

A fentiek alapján az OVB az FVB 130/2004. (XII. 21.) határozatát megváltoztatja, és Kvacskay Károly panaszát időelőttisége miatt, érdemi vizsgálat nélkül elutasítja."

Jogorvoslat: "A határozat ellen három napon belül, a Legfelsőbb Bírósághoz címzett kifogást lehet az OVB-hez benyújtani. A kifogást úgy kell benyújtani, hogy az legkésőbb 2005. január 1. 16.00 óráig megérkezzen."(SIC)

Megállapítható, hogy a felpanaszolt törvénysértést a jogorvoslat második lépésében sem vizsgálták.

3. lépés: Következett a Legfelsőbb Bíróság, amelyhez Kvacskay Károly 2005. január 1-én fordult, kérvén: "Kérem a Legfelsőbb Bíróságot, állapítsa meg a XVIII. kerületben szabálytalanul zárták le és tárolták az urnákat, ezzel nem biztosították a törvényben előírt biztonsági előírást, hogy illetéktelen személyek ne férjenek hozzá. Sőt! Az OVB-nek a Ve. 34. § (2) bek. l. pontja alapján hivatalból eljárva át kellett volna tennie az ügyemet a hatáskörrel rendelkező szervhez, bűncselekmény alapos gyanúja miatt."

Az LB Kvk IV.37.002/2005/2. számú határozatában a kifogást elutasította. A LB ekképp indokolta meg 2005. január 4-én hozott döntését:

"Mivel a választási eredményt megállapító döntést a Legfelsőbb Bíróság már korábban megsemmisítette, helyesen állapította meg az OVB kifogással támadott határozatában, hogy az országos népszavazás eredményét ismételten megállapító döntés hiányában, azt megelőzően, a kérelmező kifogása időelőttinek minősül, így annak érdemi megvizsgálására jogszabályi lehetőség nincs." (SIC)

(Megjegyzem, nem az a hülye, aki úgy érzi, hogy nem érti az indoklást)

Megállapítható, hogy a felpanaszolt törvénysértést a jogorvoslat harmadik lépésében sem vizsgálták.

4. lépés: Miután az OVB még aznap, 2005. január 4-én újból megállapította a népszavazás végeredményét, Kvacskay Károly, immár megfelelve minden kért feltételnek, azonos tartalommal, újból a Legfelsőbb Bírósághoz fordult.

A nagyobb nyomatékosság kedvéért, beadványában kiemelte: "Mivel én a panaszomban nem az eredmény megállapítását sérelmeztem, hanem az eljárásban történt törvénysértéseket, a két feltevés nem ugyanaz, külön-külön kell foglalkozni ezekkel a tényekkel. Az én sérelmem az urnák szabálytalan lezárásának a tényével, és így az urnában lévő tartalom megváltoztatásának lehetőségével foglalkozik, és nem a szavazati eredménnyel."

(A Ve. 75. § (3) bekezdése szerint a szavazólapokat 90 napig meg kell őrizni úgy, hogy illetéktelen személyek részére ne váljanak hozzáférhetővé.)

 A LB Kvk IV.37.010/2005/2. számú határozatában a kifogást elutasította.

A LB ekképp indokolta meg döntését:

"a Legfelsőbb Bíróságnak nincs törvényes lehetősége arra, hogy az OVB döntésének megváltoztatásán, illetve megsemmisítésén túlmenően, bármilyen megállapítást tegyen. ? A kérelmező kifogása nem tartalmaz olyan bizonyítékokat, amelyek az eredmény megállapításának helyességét kétségessé tennék." (???)

A végzés ellen jogorvoslatnak nincs helye. - rendelkezik az LB határozata. Megállapítható, hogy a felpanaszolt törvénysértést sem a jogorvoslat negyedik lépésében, és egyetlen másik mozzanatában sem vizsgálták.

"Én hét évig voltam a Zürichi Választási Bizottság tagja, szavazatszámláló bizottsági felügyelő. Több, mint 25 alkalommal vettem részt szavazáson ebben a minőségemben, de ilyet, mint Magyarországon, még nem láttam." - summázta a szavazatok újraszámlálása során szerzett tapasztalatait Kvacskay Károly.

Az általa benyújtott panasz sorsának végigkövetése alapján felmerül a kérdés: vajon a bepanaszolt, kirívó törvénysértések egyetlen jogi instancia figyelmét sem keltettek fel annyira, hogy azokat érdemben megvizsgálta volna, vagy maga a választási eljárásról szóló törvény olyan, hogy az érdemi vizsgálódást eleve lehetetlenné teszi?

A kérdés eldöntését ez esetben is az olvasóra bízzuk.

"Az itt felvázolt második látlelet arra mindenképpen alkalmasnak mutatkozik, hogy a magyar demokratikus választási rendszer "működőképességét" - melyet a magyar nemzet egysége ellen tevőlegesen fellépő kormányoldal hozsannázva méltat, és melyről az ellenzéknek egy szava sincs, - a laikusok számára is jól láttató súrlófénybe állítsa."  -nyilatkozta sajtószolgálatunknak az MVSZ elnöke.

Budapest, 2005. január 13.

MVSZ Sajtószolgálat

Újra együtt!

Magyar állampolgárságot minden magyarnak!

2004. dec. 5-hez II.

2004.december 18.

Az MVSZ tiszteletbeli elnöke Rácz Sándor, kampányigazgatója Herpai Sándor ma sajtótájékoztatót tartott az országosan zajló szavazat-újraszámlálásról.

Rácz Sándor elmondta, hogy az Országos Választási Irodától kapott rendelkezések nyomán az újraszámlálásra kötelezett szavazókörök sokaságában el sem végzik a szavazatok újraszámlálását. Az új rózsaszínű jegyzőkönyvekre egyszerűen átvezetik az előző eredményeket.

Rácz Sándor és Herpai Sándor ismertette az MVSZ elnöke által Rytkó Emíliának írt második nyílt levelet, amelyben ismételten arra kéri, hogy a szavazatok újraszámlálása során hajtsák végre a Legfelsőbb Bíróság végzését.

A sajtótájékoztató keretében Kvacskay Károly, aki a zürichi kantonban hét évig volt szavazatszámláló, vetített képekkel számolt be az általa Budapest XVIII. kerületében az úgynevezett újraszámlálás során tapasztaltakról, amit egyszóval összegzett: "botrány". Sajtószolgálatunk ma közölte Kvacskay Károly beszámolóját.

Az MTI, a sajtótájékozatón jelen nem lévő Patrubány Miklós fényképével az alábbi hírt adta ki, amelyben említés sem esik a Kvacskay Károly által feltárt törvénysértő eljárás-sorozatról.

A Magyarok Világszövetsége ismét jogorvoslatot fog kérni a Legfelso~bb Bíróságtól, mert úgy látja, hogy az érintett szavazókörök többségében nem számolják újra a szavazatokat - közölte az MVSZ tiszteletbeli elnöke pénteken.

Rácz Sándor budapesti sajtótájékoztatóján kijelentette: "A szavazóköri jegyzők, illetve jegyzőkönyvvezetők nem hajtják végre a Legfelsőbb Bíróság határozatát, amelyben elrendelte a szavazatok újraszámlálását. A szavazatszámlálást úgy kerülik ki, hogy a szavazóköri szavazatszámláló bizottságok megszavazzák és a szavazat alapján eldöntik, hogy újraszámolják, vagy nem számolják újra a szavazatokat."

Hozzátette: a Legfelsőbb Bíróság határozata egyértelmű, az érintett szavazókörökben újra kell számolni szavazatokat.

Herpai Sándor, az MVSZ kampányigazgatója is megerősítette, hogy a szavazatok újraszámlálása nélkül hozott döntések mindegyikét megtámadják a Legfelsőbb Bíróságnál.

Az MVSZ azt kérte az Országos Választási Bizottságtól (OVB), hogy az urnákat gyűjtsék össze egy helyre, és a szavazatokat egy, külön erre a célra felállított bizottság számolja össze nyilvánosan.

Mint mondta, ezt az OVB nem tette lehetővé, csak arra vonatkozóan adott iránymutatást, hogy a lehető legrövidebb időn belül történjen meg a szavaztok összeszámlálása.

"Mire ez a kapkodás? Nem értjük, hiszen a választási törvény az újraszámlálásra vonatkozóan nem határoz meg határidőket. Ezért van káosz, ezért fordulhat elő, hogy jelenleg senki sem tudja, hogy hol, mikor történnek a szavazatszámlások" - tette hozzá.

Tudomása szerint Győr-Moson-Sopron megyében a területi
választóbizottságba delegált MVSZ-es tagot "kizavarták" az
újraszámlálás során az egyik szavazókörből.

Az MTI kérdésére elmondta: pontos adatokkal nem rendelkeznek arról, hány szavazókörben történt meg a szavazatok újraszámlálása, illetve arról sem, hány esetben nem értesítették az MVSZ által delegált tagokat a szavazatszámlásról.

A sajtóértekezleten a Magyar Jelen című hetilap egyik újságírója arról számolt be: saját maga látta, hogy a főváros egyik szavazókörében az újraszámlálás során egy érvénytelen - kereszttel áthúzott - szavazócédulát ismét nem szavazatnak számoltak.

2004.december 5-hez

"Az MVSZ nem fogy ki a panaszból
2004. december 18.
Napról napra újabb panaszokat, kifogásokat emel a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) a kettős népszavazással kapcsolatban.

A szervezet vezetői már a referendumot megelőzően a visszaélés lehetőségét emlegették, a voksolás óta azt hajtogatják: beigazolódott a gyanú, elcsalták a népszavazást. Ezt fenntartják, noha az újraszámlálás eddigi eredményei az állítást nem támasztják alá. Nehezíti a helyzetet, hogy sokféle kifogást emelnek, s váltakozva hozzák fel őket."

 Az MVSZ panaszait a világszövetség illetékese, Kvacskay Károly közreműködésével összesítettük.

1. Ezeregyszázharminckilenc szavazókörben született tüköreredmény, azaz ugyanannyian szavaztak igennel a kórház-privatizáció leállítására, mint nemmel a kettős állampolgárság megadására, és fordítva.

Az MVSZ számítógépes programra alapozza adatait, mely az öt százalék alatti eredménykülönbségeket gyűjtötte ki. Így jött ki az 1139-es szám, de csak 30 esetben született tüköreredmény. Az Országos Választási Iroda (OVI) nem igazolta, hogy ez szándékosan történt volna.

2. Három budapesti szavazókörben használtak európai parlamenti választás feliratú urnazáró címkét. A XVIII. kerületben felirat nélküli, pecsét nélküli címkéket is láttak.

3. Az urnaellenőrző lapokat nem tették az urna aljára, vagy ha igen, aláírás nélkül. Legalább két szavazókörben olyanoknak is kivitték a mozgóurnát, akik nem kérték, illetve akik más szavazókörhöz tartoznak.

4. Áramszünet idején az asztalnál, gyertyafény mellett szavaztak, megsértve ezzel a voksolás titkosságának elvét.

5. Két személyről tudnak, aki évek óta nincs az élők sorában, de neve szerepelt a választási névjegyzékben.

6. "Több tucat" szavazókörben már a voksolás kezdetén aláíratták a jegyzőkönyvet a szavazatszámláló biztosokkal.

Az OVI nem talált ilyen visszaélést.

7. Tárnokon és Szegeden a szavazóbiztosok nem kaptak másolatot az általuk aláírt jegyzőkönyvről, márpedig Kvacskay szerint "az emberek többsége általában el se olvassa, mit ír alá".

8. "Rengetegszer" megsértették a szavazatszámlálás szabályait: kupacokba gyűjtötték, s nem keverték össze a voksokat.

9. Az újraszámlálásnál nem bontottak urnát, vagy ha igen, tizenöt perc alatt végeztek az újraszámlálással. "Ez csak pakkok szerinti számolással lehetséges."

Az OVI ezt sem igazolta vissza.

10. Maga az Országos Választási Iroda és annak vezetője is gyanús, mivel "az OVI a Belügyminisztériumhoz tartozik".

Az iroda válasza erre az volt: boldog karácsonyt Patrubánynak!

---

Részlet az ÚDK kapcsolódó cikkének hozzászólásaiból:

 Hozzászóló: Teddy @chello.hu 04 Jun 2008 06:20 am
Hozzájárulok egy kis adalékkal a december 5-éhez. A minap hozott össze a sors egy fazonnal, aki ama ominózus esetben az OVB tagja volt. 

Ő mondta el nekem, hogy ne a magyart szidjuk december 5-ével kapcsolatban, mert akkor és ott már december 3-án az OVB megkapta a hivatalos végeredményt "felűlről". És mit tesz isten, hajszálra ez az eredmény hivatalosult, jóllehet utcahosszal győztek az igenek

.

Szóval ne a Magyart szidjátok december 5-ével kapcsolatban, hanem egy átkos rendszert, amely annyira beleégett a lelkünkbe, hogy zokszóval ugyan, de elhisszük még ezt is.

---

Borznak !

A 2-őss áll.polg. szavazás eredménye úgy van, ahogy Teddy írta ! Hajszál pontosan ez volt. Ki lehet kérdezni a Svájci nagykövetségen dolgozott nemzetközi ellenőrt (K.Károly) aki 60 oldalas jegyzőkönyvet vett fel a csalások tömkelegéről. Előre kitervelt módon szinte csak a komcsi önkorm-i vénsatrafák mehettek ellenőrizni. Többen jelezték, hogy mennek ellenőrnek, de azt hazudták, hogy betelt a létszám, nincs szükség rá, holott akkor 30.000 helyből még csak 3.000-en volt ellenőr. Semmit nem voltak hajlandók jkv-be foglalni. Mobil telefonon állandóan ellenőriztük az eredményeket. Ezeken a helyeken nem mertek csalni, mert a lehallgató elvtársak is tudták hol ellenőrizték kivülről. De azt a nagy csalást senki sem említette, hogy a du.3 órai adatot közölték este 7 órai adatnak. Akkor, amikor du.5-6-órától ment a nagy tömeg szavazni.
Hozzászóló: ellenőr @ 04 Jun 2008 01:10 pm
-2-
Így lett megbeszélve a civil polgári körökben. Tehát a döntő többséget NEM VOLTAK HAJLANDÓK FIGYELEMBE VENNI !!! nehogy kiderüljön, hogy jóval 60 % felett volt a résztvétel. A sábeszdeklis álbíróság meg minden bejelentést lesöpört.
A legnagyobb botrány a 18.kerületben volt, ahol az eredményeket 100 %-osan megfordították.
Úgyhogy Borz, mivel semmit se ellenőrzött a botrányos csalásokból, így ne okoskodjon kend.
Az átfordított eredményeket sehol sem voltak hajlandók kiadni, amit remélem tud mindenki, hogy KÖZOKIRAT VISSZATARTÁSA címen, BŰNVÁDI ELJÁRÁST VON MAGA UTÁN. Amire a szintén sábeszes álbíróság kivétel nélkül figyelmen kivül hagy.
Soroljam még ? ..........

Frigyesy Ágnes: Beszélgetés Patrubány Miklóssal,

A magyar nemzet nagyszerűségéről és féltéséről
Magyarország kifosztása idején

Beszélgetés Patrubány Miklóssal,
a Magyarok Világszövetségének újraválasztott elnökével

- Tartozom egy vallomással: noha húsz esztendeje ismerjük egymást, Magyarok Világszövetsége tagként évek óta távolról figyelem az Ön munkáját, mert megzavartak azok a hírek, melyeket terjesztettek: miszerint ön ügynök, más rémhírek szerint a hírhedt Securitatenak dolgozott, illetve nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára. Most, amikor kezembe került az MVSZ VII. Világkongresszusának gazdag tartalmú programfüzete, úgy döntöttem, újságíróként nem mehetek el szó nélkül az esemény mellett. Ez a nemzeti sorskérdéseinket felvonultató programsorozat ellent mondani látszik az önről terjesztett híreknek. Mi az igazság?

- Engem arra tanítottak a szüleim, hogy álljak jót magamért! Soha nem voltam, nem vagyok, és nem leszek semmilyen titkos- vagy titkosan működő társaságnak sem tagja, sem alkalmazottja, sem bedolgozója. Kérésemre vettük fel ezt a mondatot a Magyarok Világszövetsége belépési nyilatkozatára, valamikor a kilencvenes évek derekán. Akkor, amikor kirajzolódott: nekünk civileknek nincsenek meg az eszközeink ahhoz, hogy valaha tisztán lássunk ebben a kérdésben, hogy a titkosszolgálatok mely ügynökeiket hová dobják be, kiket tartanak meg, efféle eszközök nekünk nem állnak rendelkezésünkre, tehát mi egyet tehetünk: fogadalomszerű vallomást kérünk a belépőktől, s az utókorra bízzuk az ítélkezést. Ezeket a belépési nyilatkozatokat eltesszük és megvetés illeti azt a személyt, illetve leszármazottjának leszármazottját is, ha kiderül valakiről, hogy becsapta kortársait és sorstársait. Egyébként nyolc esztendeje vagyok a Magyarok Világszövetségének elnöke. Kövér László volt egyik legfőbb terjesztője e rágalomnak. Neki is elegendő idő állt rendelkezésére ahhoz, ha úgy véli, hogy bizonyítani tudja, miszerint idegen érdekeket szolgálnék, előállhatott volna ezekkel a bizonyítékokkal nyolc év alatt.

- Igaz a hír, hogy Ön a Securitatenak dolgozott?

- Hogy dolgoztam volna? Soha nem dolgoztam, nem vagyok tagja, sem bedolgozója, sem alkalmazottja semmilyen titkos társaságnak, nemhogy a Securitatenak! Engem is vallattak és faggattak a diákéveimben, de soha nem vállaltam semmiféle közösséget velük, sőt azzal a tudattal éltem, ha véletlenül meg tudnának törni, akkor öngyilkosnak kell lenni ­- ezzel a tudattal élek mindmáig. Ennél szörnyűbb rágalom nincs! Ezt nyilván politikai megfontolásból találták ki, meg akarták akadályozni, hogy a Magyarok Világszövetségének elnökévé váljak, illetve, hogy ebből a tisztségből kibuktassanak.

Szörnyű kárt okoztak ezzel a magyar társadalomban, mert a Magyarok Világszövetsége vezetőjének nem fantomképekkel, annak eloszlatásával kellene viaskodnia, hanem végezhetné még hatékonyabban munkáját. Sok embert elriasztottak tőlünk, mert ha Ön, aki korábbról ismert, mégis elbizonytalanodott, akkor elképzelhető, hányan vannak még a magyar társadalomban, akik azért nem közeledtek ehhez a Világszövetséghez, mert elhintették, hogy idegen érdeket képviselő ügynökök vezetik a Világszövetséget. Ez a kár a magyarság egészének ártott, nem csak a Világszövetségnek. Azért, hogy nem tudunk hatékonyabb munkát végezni, hogy nem tudjuk a magyarellenes erők kezét nagyobb erővel lefogni olyan válsághelyzetben, mint amilyenben most Magyarország van, ezért azok felelnek, akik ezt a rágalom-hadjáratot útjára indították és mélyen besulykolták - suttogó propagandával - a magyar társadalom tudatába.

- A Magyarok Világszövetsége mindmáig nem kap állami támogatást.

- Ez bonyolult politikai kérdés. Ez nem vezethető vissza csupán erre a rágalom-hadjáratra. Sajnos nem az MSZP és az SZDSZ vonta meg a költségvetési támogatásunkat, hanem az, akitől legkevésbé vártuk: a Fidesz és a Kisgazdapárt együttes szavazatukkal, 11 szavazatkülönbséggel vonták meg 2000 szeptemberében a költségvetési támogatásunkat, ennek következtében 2001 január 1-től egyetlenegy fillér állami támogatásban nem részesültünk.

- Tudomásom szerint a háttérben Boross Péter, az MVSZ akkori elnökjelöltje állt, s aki benyújtotta a Parlamentnek a "megvonási tervezetet", nem más, mint Herényi Károly, a Magyar Demokrata Fórum egyik kulcsembere.

- A háttérben Csoóri Sándor állt, az előtérben állt Herényi Károly, aki Pósán László fideszes képviselővel közösen nyújtották be azt a módosító indítványt, mely szerint az előirányzott 237 millió forintot nulla forintra redukálták. Pósán László nem jelent meg a szavazáson, Herényi Károly pedig visszavonta az indítványát, nem tudni, kinek a nyomására. Tény, hogy szörny-koalíció állt mellénk, az MSZP, az SZDSZ, a MIÉP és az MDF állt a mi oldalunkra, míg a Kisgazdapárt és a Fidesz egyhangúan az ellenünk szavazók oldalára állt. Ez az igaz és hiteles történet.

Az MSZP és az SZDSZ röhöghetett a markába, mert ők akkor sem merték megvonni a költségvetési támogatást a Magyarok Világszövetségétől, amikor Horn Gyula volt a miniszterelnök 1996-ban, amikor a Magyarok IV. Világkongresszusa tombolva kifütyülte Horn Gyulát, aki saját miniszterelnöki keretéből adta oda azt a 40 millió forintot, amelyből megszervezték az akkori Világkongresszust. Mégsem merte meglépni, hogy költségvetési támogatás nélkül hagyja a Magyarok Világszövetségét.

Azóta a történelem bebizonyította, hogy tévedtek az urak, ezt beismerni azonban nincs lelkierejük, így továbbra is makacsul arra játszanak, hogy majdcsak megbukik a Világszövetség Patrubány Miklóssal együtt, s akkor elmondhatják, hogy nekik volt igazuk. Utánam jöhet vak, sánta, béna, vagy gyenge elméjű a Világszövetség élére, neki visszaadják majd a költségvetési támogatást, csak azért, hogy menthessék magukat és tisztára moshassák ezt a vétküket, amit elkövettek az elmúl nyolc évben.

- Kiknek áll az útjában? Miért ez az erős ellenállás az ön irányában?

- Emberi hiúságok is közrejátszottak. Csoóri Sándor (korábbi elnök/szerk. megj.) megmondta nekem, amikor elnökjelöltté váltam: - Ha Te leszel a Magyarok Világszövetségének elnöke, megmutatom neked, hogy nem lesz Világszövetség! Bizonyára mást szeretett volna látni az MVSZ élén, s elég hatalmasnak érezte magát, miután Antall Józsefből játszi könnyedséggel kreált miniszterelnököt, hogy a Világszövetség elnökének sorsát is ő egyszemélyben döntse el! Miután ez nem sikerült, következett a bosszú-hadjárat. A Fidesz nem rendelkezett információkkal a Magyarok Világszövetségét illetően. Ők Csoóri Sándor vélekedésére hagyatkoztak, aki megmérgezte körülöttem a levegőt. Azt hiszem, nincs más oka, mint emberi hiúság, hisz neki le kellett köszönnie nyolc év után, s nem azt helyezhette maga után, akit szeretett volna (Boross Péter volt az ellenjelölt. szerk. megj.)

- Továbbgondolva, azt hiszem még komolyabb (politikai) erők állhattak a cél mögött, hogy egyáltalán ne legyen Magyarok Világszövetsége, hisz hathatós érdekképviselet nélkül gyengül az összmagyarság.

- Így van. Nagyon jól látja. Tehát voltaképpen a Magyarok Világszövetsége velem együtt mindenkinek útjában áll, aki a mai globális tőkét szeretné szolgálni, amelyik a nemzetek felszámolását, a nemzetek elegyítését és szétszórását, a nemzetek néppé, sőt csőcselékké való lefokozását tartja politikai céljának és eszközének. Olyan szervezetre, nincs szükség, amely első helyre helyezi értékrendjében a nemzetet, az igazságot, az emberi tisztességet, a méltóságot! Ezek mind olyan értékek, melyek útjában állnak annak a lealjasító, lealacsonyító szándéknak, amivé lassan ezek az erők ledarálni kívánják a világot. Ha vannak e globalista szándéknak magyarországi helytartói és képviselői, márpedig vannak, akkor azoknak mi útjában állunk.

Tény, hogy ma a Magyarok Világszövetsége az egyetlen magyar szervezet, mely kizárólag a magyar népakaratból táplálkozik, ahogyan ezt a magyar népakaratot felfogja, s a sok országbéli jelenlétével érzékelni tudja. De biztosan nem vagyunk, nem leszünk sem kiszolgálói, sem bárgyú elfogadói, sem bátortalan tétlenkedői, illetve nézői annak a folyamatnak, mellyel megpróbálják tönkretenni országunkat és nemzetünket.

- Elnök úr, érdekes bejelentést tett a Magyarok Világszövetsége VII. Kongresszusának nyitó napján: a kettős állampolgárság ügyében zajló népszavazás eredményével kapcsolatban súlyos csalásról beszélt, s állítása szerint mintegy hatszázezer szavazatot elcsaltak 2004. december 5-én. Beszélne erről a népszavazási csalásról?

- Ezt a tényállást 2004-ben még a jogorvoslati idő keretén belül megállapítottuk. Amikor beadványunk nyomán a Legfelsőbb Bíróság az elmúlt 18 év magyar demokrácia-történetében egyetlen alkalommal megsemmisített egy országos szavazási eredményt, akkor mi ezt a négy helyszínt már ismertük. Az elvi felvetésünket ezekkel a konkrét példákkal alátámasztottuk, amit a Legfelsőbb Bíróság elismert és ennek nyomán rendelte el az általunk megnevezett 1152 szavazókörben az eredmény újbóli megállapítását. Magyarország többrendbéli tragédiájának egyik okozója ez a választási törvény, amely úgy fogalmaz, és amelyik ennek eredményeképp lehetővé teszi, hogy még a Legfelsőbb Bíróság határozatát is elszabotálhatják, akárhány szavazókörben vélünk hibát felfedezni, mert nem azt mondja a törvény, hogy újra meg kell számolni a szavazatokat, hanem csupán az eredményt kell újból megállapítani. Ez a madárnyelvű és csúsztató fogalmazás azt jelenti, hogy a szavazatszámláló bizottság, melynek megkérdőjelezték a munkáját, a törvény szerint eldöntheti, meg kívánja-e újból számolni a kérdéses szavazatokat vagy sem. Vagy azzal állapítja meg az eredményt, hogy mi múltkor is jól számoltuk, most aláírunk egy újabb jegyzőkönyvet, hogy akkor is jól számoltunk, most is - újraszámlálás nélkül - ugyanarra az eredményre jutottunk.

- A törvény szerint ugyanazok végzik az új jegyzőkönyv kitöltését, akik esetleg csaltak?

- Így van. Micsoda képtelenség ez! Az európai jogban nincs még egy ilyen helyzet, hogy egy feljebbviteli instancia ugyanaz legyen, akinek a munkáját megkérdőjelezik. Ráadásul meg se kell ismételnie a számlálást, elég, ha kitölt egy új jegyzőkönyvet.

A tizenegyezer szavazókör számszerű eredményeinek vizsgálatakor felfigyeltünk valamire, ugyanis mint népszavazási kezdeményezők megkaptuk az eredményeket elektronikus formában az Országos Választási Bizottságtól, az utolsó szavazókörig elmenően. Feltűnt egy csoport olyan szavazókör, ahol az eredmény ellentmondásosnak tűnt, ugyanis az első kérdés, mely a kórház magánosításáról szólt, valamint a második kérdés között nem volt lényeges, szemléletbeli különbség, mégis ezekben a szavazókörökben az első kérdésre igennel szavaztak döntő többségben, a második-, az állampolgári kérdésben viszont döntő többségben nemmel szavaztak. Erre pedig senki nem bíztatta a magyarországi szavazókat! Egyetlen párt se, az egyházak se, senki. Vagy azt mondták, hogy igen, igen, vagy azt mondták, hogy nem, nem. Ez alól csupán az MDF volt a kivétel, aki azt mondta, hogy a kórház privatizációra szavazzanak nemmel, de az állampolgárságra igennel. Olyan viszont, hogy a kórház privatizációra szavazzanak igennel, s az állampolgárságra nemmel, ilyet senki sehol nem kért! S ekkor szembeötlött, hogy nagyon sok helyen fordított eredmény született. Számítógépesen kiszűrtük ezeket a helyeket, ahol pl. 510 igen, és 720 nem szavazatot találtunk. Tehát majdnem ugyanazok a számok szerepelnek, de tükör-fordításban. Küszöböt állítottunk, hogy 10% eltérés legyen a két értékpár között és kijött 2000 szavazókör. Amikor lecsökkentettük ezt a küszöböt 5%-ra, akkor maradt 1152 szavazókör. Azokon a helyeken, ahol fel tudtuk bontatni az urnákat, egyértelműen igazolódott a feltevésünk. Egyszerűen fordítva írták be az eredményt a jegyzőkönyvbe.

- Miért csak négy helyen kérték az urnák felbontását?

- Mert erre jogilag nem volt lehetőségünk, csak lélektani megoldásunk. Az az emberünk, aki kérte az urnák felbontását, olyan ellentmondást nem tűrő magatartással lépett fel, hogy megijedt tőle a bizottság, és tartva a komolyabb botránytól, inkább kibontották az urnákat és újraszámolták a szavazatokat. Mind a négy helyen - szerepel a könyvemben, melyet a népszavazás első évfordulóján megírtam -, csalás történt, s ezt nyilvánosságra hoztam. Ezek mind olvashatók a Gyújtatlan gyulladjék (Gondolatok a 2004. december 5-i népszavazási kísérletről) című könyvemben.

- Ön azt állítja, hogy hatszázezer szavazatot elcsaltak a kettős állampolgárság kérdéskörben tett szavazáskor?!

- Igen, ezeket mi azonosítottuk. De ennél több lehet, mert például nem vizsgáltuk azokat az eseteket, amikor mind a két eredményt megfordították, mert ilyet is találtunk.

- Ez a kérdés azért is érdekes, mert elterjesztették azt a hírt, hogy a Magyarországon élő magyarság megtagadta az anyaország határain kívül élő testvéreit. Hallgathattuk, micsoda szégyen, hogy nem álltunk ki egymásért, miközben ezek szerint ez a rémhír sem igaz!

- Ez a legszörnyűbb! Gondoljuk el, voltaképp ügydöntő erejű volt a népszavazás, még olyan körülmények között is, hogy a miniszterelnök és az egész kormánypárt riogatta Magyarország népét, másfél nappal a népszavazás előtt pedig Gyurcsány a Televízióban a nagy vitaesten arra bíztatta nézőit, hogy maradjanak otthon, ne menjenek el szavazni, ha jót akarnak! Ilyen lelkiállapotban is ügydöntő erejű volt a népszavazás, ha ezt a hatszázezer szavazatot a helyére tehettük volna. Vagyis nem a nemek oldalára, hanem az igenek oldalára. Gondoljunk bele, micsoda szörnyű csapást mértek ezek a csalók a magyar nemzetünkre! Hányszor ostorozták és ostorozzák ma is egymást a magyarok: megtagadtad magyar testvéred, áruló vagy, lelketlen vagy, eszement vagy. S hányan mondták már ki, hogy itt nincs is magyar nemzet, mert minden szertefoszlott.

- Augusztus 16-20-a között zajlott a Magyarok Világszövetségének VII. Világkongresszusa, ahol önt újraválasztották az MVSZ elnökének! Gratulálok! Az ötnapos tanácskozáson 12 konferencia keretében vizsgálták komoly szakemberekkel karöltve legégetőbb nemzeti sorskérdéseinket. Foglalkoztak a Szent Korona tannal, gróf Teleki Pál halálának körülményeivel...

- Trianon újraértékelésével, Magyarország kifosztásával, az államiság nélküli népek szerepével az Európai Unióban, vagy például a magyar őstörténettel.

- Többféle határozat is született. Melyiket tartja a legfontosabbnak?

- Mintegy 11 határozat született a zárókonferencián. Ha azt kérdezi, melyiket tartom a legjelentősebbnek, akkor minden kétséget kizáróan a magyar önrendelkezési nyilatkozatot tartom a legfontosabbnak. A Magyarok Világszövetsége Kongresszusa már alapítása, 1929 óta a legátfogóbb legitimitású magyar köztestület. Összehasonlításképp a budapesti Parlament legitimitását csak a mai, csonka Magyarországból meríti. A Világkongresszus viszont a világ-magyarságából meríti legitimitását, beleértve a mai Magyarországot is.

1920. június 4-én szétszabdalták Magyarországot, 1944. március 19-én német katonaság szállta meg Magyarországot. Azóta nem adták vissza a magyar nép önrendelkezési jogát. Ha ezen a helyzeten felül kívánunk kerekedni, akkor a magyar nemzet beállhat a sorba, hisz az európai nemzetek az elmúlt 10-15 évben felmutatták szándékukat. Az ötmilliós szlovákság, a négymillió horvátság, a kétmilliós Szlovénia önálló államot alapít, az ötszázezres Montenegro önálló államot alapított. Skócia előbb-utóbb bejelenti függetlenedését Angliától. Egyértelműen kinyilatkoztatták a walesiek, épp itt az Államiság nélküli népek és nemzetek konferencia keretén belül, hogy önálló állami létre törnek. Ugyanez jellemző a katalánokra, a baszkokra. Ha tehát figyelünk az európai népekre, egyedül mi, magyarok vagyunk azok a páriák, akiknek nemhogy nem adatott meg a lehetőség bajaik orvoslására, hanem még ki sem mertük mondani, hogy igényt tartunk az önrendelkezésre. Ezért tartom ezt a nyilatkozatot a legjelentősebbnek.

Ha azt kérdezi, melyik volt a legfigyelemre méltóbb határozat, akkor azt kell mondanom, az az üdvözlő nyilatkozat, amellyel a Világkongresszus Jens Peter Bonde európai parlamenti képviselő és frakcióvezető bejelentését üdvözölte, amellyel a dán képviselő a zárónapra juttatta el üzenetét, mely szerint az írországi népszavazás által megbukott lisszaboni szerződés alkotta európai modell helyett új, konföderatív államszövetségre törő modellt kívánnak kidolgozni, amelynek középpontjában Magyarország Szent Koronájának értékrendje és közjogi elvrendszere szerepel.

Ha azt kérdezi melyik a leghasznosabb határozat, azt mondom, az, amely követeli, hogy a magyar állam hozza nyilvánosságra a magyar államadósság hiteles történetét, amelyikből kiderül, kik a felelősök, azért, hogy ez az 1500 milliárd forintnyi kamatteher évről évre apasztja Magyarország költségvetését. Mintha szívnák Magyarország vérét! Ezt végre hozzák nyilvánosságra!

Nem kevésbé fontos: elhatározta a Kongresszus, hogy gróf Teleki Pál halálának körülményeit mindenképp, egyértelműen tisztázni kell, mert az életének és halálának szentelt konferencián hitelt érdemlő bizonyítékokat tártak elénk, mely szerint a volt miniszterelnök nem öngyilkos lett, hanem meggyilkolták.

- Ezt a kérdés azért tartom magam is fontosnak, mert feltehetően több kiemelkedő magyar államférfi nem természetes halállal halt meg, gondolok elsősorban gróf Széchenyi Istvánra, Tisza Istvánra, vagy épp Teleki Pálra. Önbecsülésünk erősödhetne azáltal, ha kiderülhetne, hogy az öngyilkosság vádja nem igaz, s ezek az államférfiak áldozatok!

- Azért emeltük ezt a kérdést a Világkongresszus konferenciái közé, mert úgy érezzük, az egész magyar nemzeti lét szempontjából meghatározó jelentőségű, hogy egy tiszta, nagytudású, mély érzésű ember, mint amilyen Teleki Pál volt, méltó megbecsülésben részesüljön! Gondoljunk bele abba a szörnyűségbe, ő még Hitlerrel is szembeszegült és nem engedte át a német csapatokat, hogy megtámadhassák Lengyelországot. Ennek eredményeképp Lengyelország felől kapu nyílt Magyarországra, s közel nyolcszázezer zsidó származású ember menekült meg a gyilkoló németek elől. Ennek az embernek nem lehet szobra Budapesten, mert ráfogták az antiszemitizmus vádját, valamint szégyentáblára állították Auschwitzban. Teleki auschwitzi szégyentáblájával a magyar nemzetet szégyenítették meg! Ha kiderül, hogy őt megölték, ettől kezdve újraértékelődhet ez a folyamat.

Megemlíteném mindenképp az őstörténeti konferenciát, hisz ez volt a leggazdagabb tanácskozás: 96 előadást tartott, mintegy 120 tudós, oktató, közéleti személyiség, s megdőlt a finnugor elmélet.

Ha ehhez még hozzávesszük azt a határozatot, melyet a Magyarország kifosztása konferencia alapján fogadott el a Világkongresszus: e szerint Magyarország követeljen jóvátételt az 1956-os szovjet katonai intervenció által okozott károkért, amelyet a Magyarok Világszövetsége egy évvel ezelőtt felméretett. A Justitia Bizottság megállapította: csak a magyar államnak okozott kár - a magyar állampolgárok kárát félretéve - mintegy tízezer milliárd forint, avagy negyven milliárd euro, a Világkongresszus követeli, hogy Magyarország kérjen jóvátételt a Szovjetunió utódállamaitól. Mindezeket egybevetve megállapíthatom: a VII. Világkongresszus sarkalatos kérdésekhez nyúlt, és mutatta fel őket a magyar társadalom számára...

- A Magyarok Világszövetsége elnökeként milyen célokat tűzött ki maga elé?

- Amikor 1996-ban a Világszövetség elnökhelyettesévé választottak, kissé engem is meglepett és felkészületlenül ért az akkori döntés, akkor azt mondtam: szeretném, ha a Magyarok Világszövetsége kovásszá válna, mely ébresztgeti a magyar nemzet létkérdéseit. Szeretném, ha a Világszövetség fórummá is válna, ahol ezekben a kérdésekben a különböző szándékokat közös akarattá és elhatározássá lehet formálni. És végül intézménynek szeretném látni a Magyarok Világszövetségét, amelyben a közös elhatározások megvalósulnak. Most harmadik mandátumra jelentkeztem és ha a bizalmat elfogadom, akkor elmondom: a kovász szerepünket 2004. december 5-vel elértük. Azzal a népszavazással, melyet nem tudtunk az akkori masszív csalások miatt döntő erejűvé kovácsolni, de a magyar társadalmat mindenképp abba a helyzetbe hoztuk, hogy azóta nem megy el érzéketlenül e fontos kérdések mellett. Azóta négyszáz népszavazási kezdeményezés született. A kovász szerepet betöltöttük.

A hetedik Világkongresszussal, a sokak által páratlannak nevezett 230 dolgozat, mintegy 65%-át hét kötetben a Kongresszus nyitónapján átadtuk minden résztvevőnek, ezzel olyan szellemi gyúanyag birtokába jutattuk magát a Konferenciát, és általa a nemzet életében fontos szerepet játszó műhelyeket is, hogy elmondhatjuk, a Világkongresszus intézménnyé vált, amely ívet húzott az altáji Tibet és az atlanti óceán között. A Világtalálkozón mindenki a magyar nemzet nagyszerűségéről, annak féltéséről beszélt, lett légyen az kínai, kazah, kirgíz, mongóliai, walesi, fríz, breton, vagy flamand. Néhány nap erejéig sikerült a magyarságot e fény középpontjába állítani. Végezetül emlékeztetni szeretnék arra az előadásra, melyet Bogár László tartott a Világkongresszuson a Magyarország kifosztása című konferencián, melynek címe így hangzik: A rendszerváltás kísérlet volt Magyarország felszámolására.

- Elmondható, hogy a Magyarok Világszövetsége ezt a folyamatot szeretné megfordítani?

- Így van. Ezért nevezzük a VII. Világkongresszust fordulatnak.

Frigyesy Ágnes