Klára oldala - Gyóni Géza: Csend

http://domahidik.multiply.com/journal/item/129/129

Gyóni Géza: PETŐFI LELKE

Hurrá, testvér, csak most szorítsd még,
Csak a veséjét most ne engedd!
Dögrováson a muszka rémség,
Most mi esszük meg, nem a tetvek.
Hóhérpalástját fázva rántja
Petyhüdt nyakába már a kerge cár -
Varsó fölött a gépmadár dalában
Petőfi lelke jár.

Hurrá, testvér, csak most szorítsd még,
Nézd már, hogy kapkod fűhöz-fához.
Barmai fogytán azt remélte:
Nyakunkra majd sárga kutyát hoz.
A sárga kutyák ide nem érnek,
Fullasztja őket messzi tengerár -
Az óceánok dörgő viharában
Petőfi lelke jár.

Hurrá, testvér, csak most szorítsd még,
Csak a veséjét, ahogy szoktad.
Hallik már halálhördülése
Óljukba pörkölt vadkanoknak.
Vadjai között rémülettel
Vonszolja roncsát nyomorék Petár -
Belgrád fölött a bombák robajában
Petőfi lelke jár,

Hurrá, testvér, csak most szorítsd még,
Vesztébe ront a kalóz-csorda.
A piramisok tetején is
Zászlóját a próféta bontja.
Hurrá, testvérünk lett a számum,
Melyben fuldoklik már a brit betyár -
A sivatagok fekete szelében
Petőfi lelke jár.

És mindenütt, hol elnyomott sir,
És mindenütt, hol rabtartó röhög.
Észak sarkától a Tűzföld fokáig
Lelkét szikrázzák új üstökösök.
És mindenütt, hol a zsiványság ellen
A jog nevében dörren egy mozsár,
Emésztő tűzben, bosszuló fegyverben
Petőfi lelke jár.

Hurrá, testvér, csak most szorítsd még,
Rontsunk reájuk énekelve!
Velünk az Isten s minden szentség,
S velünk harcol Petőfi lelke.
S ha úgy akarja Végzet-úr
S rablók golyója minket is talál, -
Hurrá, testvér, a mennyországban is
Petőfi lelke vár!

(Przemysl,1914.november.)

Gyóni Géza: A Dicsőséges Jobbhoz

Dicsőséges Jobb, Szent István keze,
Rád néz a vészben Árpád nemzete.
Földünk és fajtánk zsarolói ellen
Ott voltál velünk minden küzdelemben.
A muhi pusztán és Mohács alatt,
Hogy e nemzetnek magja nem szakadt,
S szét nem szórták, mint pelyvát a szelek,
Dicsőséges Jobb, hála teneked.
Tébolyult bolygón kong a halál-óra
És megnyílott a népek koporsója.
Ki mondja meg: a rontás ereje
Holnapra kelve kit fektet bele?
Ó minket is, lásd, erre szánt az ellen.
Eltipró árja zúdul ránk veszetten.
Kárpátok ölében ősi templomodra
Csóvát hajítni készen áll a csorda.
Dicsőséges Jobb, amelyet alkottál
Nem hagyhatod, hogy rom legyen az oltár.
Mozdulj meg Szent Jobb, ím hozzád repítnek
Forró fohászt a nyomorgatott szívek.
Dicsőséges Jobb, magyarok vezére,
Szálljon erőd a vezérek kezébe.
S mit annyi balkéz oly balogul tartott,
Dicsőséges Jobb, te fogd meg a kardot.
Hogy látva lássa a halálos ellen:
Nem áshat oly sírt, melybe elföldeljen.
S ha temető lesz már a világ végig,
Fejfáink is a szabadságot védik.
Dicsőséges Jobb, ó vezesd e népet,
Melyet romlásra annyiszor ítéltek.
S ne hagyd, hogy amely annyi mártírt nemzett,
Idegen földön bujdossék e nemzet.
Reánk borultán a vak sötétnek
Mi rabságunkban is te légy szövétnek.
S kik megbűnhődtük minden bűneinket,
Dicsőséges Jobb, most te vezess minket!

Gyóni Géza: A márciusi akarat

(Köszönet Cskir48as...nak)

Még itt is él õ, még itt is arat
A hó alatt, a jég alatt;
Sziklákat váj és töri a falat, -
Testvér, testvérem, - itt is él
A márciusi áldott akarat.

Napfényre vágyni jégburok alól
A füvek lelke, mondd, kitõl tanul?
S hogy kelyhét a napnak kitárja,
Ki kényszeríti rá a gyöngyvirágra?
Ki pattant rügyet a fa gallyán?
S a sebzett törzs, a bús aggastyán,
Kinek parancsát hajtja végre,
Mikor friss vesszõt küld ki a napfényre?
Fában, gyökérben, földben, föld alatt
Mindenütt õ él, õ vet, õ arat;
Testvér, testvérem, hisz látod magad:
Burkokat tör és minden bús falat
A márciusi akarat.

Napfényre jutni, mint a réti fû;
Lelket kitárni, ó mily gyönyörû;
Megfényesülni, mint a színarany;
Kívánni, ami mocsoktalan;
Napban fürödni tiszta hajnalon;
Rettegni, ami szenny, alom;
Sóvárogni egy tisztább lakot,
Hol nincs gonosz szív, nincs csak meghatott;
Nincs önzés, testvért gázoló,
S boldog partot mos a folyó;
Hol ember teste nem piaci jószág,
S egy Isten parancsol: a Jóság;
Hol a legszebb szó: adni, adni, adni
És egy a törvény: testvérül fogadni.

Testvér, testvérem, hol legyen e hon,
Melyrõl rab éjen álmodom?
Testvér, testvérem, nagy messze, ahol
A szent fák ága most vérbe hajol,
Kárpátok ölén, szent folyók felett
Veri már fényét ez a kikelet.

Testvér, kit zárnak bús börtön-falak,
Testvér, testvérem, el ne hagyd magad!
Hisz itt is él õ és arat
A hó alatt, a jég alatt -
Csak szívvel néki add magad,
S börtön alján is vigaszod marad,
Mert öröktõl volt és munkál örökre
Szebb napra vágyó tavaszodás lelke:
A márciusi áldott akarat.

Gyóni Géza: Csak egy éjszakára

Gyóni Géza:

Csak egy éjszakára...

Csak egy éjszakára küldjétek el őket;
A pártoskodókat, a vitézkedőket.
   Csak egy éjszakára:
Akik fent hirdetik, hogy - mi nem felejtünk,
Mikor a halálgép muzsikál felettünk;
Mikor láthatatlan magja kél a ködnek,
S gyilkos ólom-fecskék szanaszét röpködnek,

Csak egy éjszakára küldjétek el őket;
Gerendatöréskor szálka-keresőket.
   Csak egy éjszakára:
Mikor siketitőn bőgni kezd a gránát
S úgy nyög a véres föld, mintha gyomrát vágnák,
Robbanó golyónak mikor fénye támad
S véres vize kicsap a vén Visztulának.

Csak egy éjszakára küldjétek el őket.
Az uzsoragarast fogukhoz verőket.
   Csak egy éjszakára:
Mikor gránát-vulkán izzó közepén
Ugy forog a férfi, mint a falevél;
S mire földre omlik, ó iszonyu omlás, –
Szép piros vitézből csak fekete csontváz.

Csak egy éjszakára küldjétek el őket:
A hitetleneket s az üzérkedőket.
   Csak egy éjszakára:
Mikor a pokolnak égő torka tárul,
S vér csurog a földön, vér csurog a fáról
Mikor a rongy sátor nyöszörög a szélben
S haló honvéd sóhajt: fiam… feleségem…

Csak egy éjszakára küldjétek el őket:
Hosszú csahos nyelvvel hazaszeretőket.
   Csak egy éjszakára:
Vakitó csillagnak mikor támad fénye,
Lássák meg arcuk a San-folyó tükrébe,
Amikor magyar vért gőzölve hömpölyget,
Hogy sirva sikoltsák: Istenem, ne többet.

Küldjétek el őket csak egy éjszakára,
Hogy emlékezzenek az anyjuk kinjára.
   Csak egy éjszakára:
Hogy bujnának össze megrémülve, fázva;
Hogy fetrengne mind-mind, hogy meakulpázna;
Hogy tépné az ingét, hogy verné a mellét,
Hogy kiáltná bőgve: Krisztusom, mi kell még!

Krisztusom, mi kell még! Véreim, mit adjak
Árjáért a vérnek, csak én megmaradjak!
   Hogy esküdne mind-mind,
S hitetlen gőgjében, akit sosem ismert,
Hogy hivná a Krisztust, hogy hivná az Istent:
Magyar vérem ellen soha-soha többet!
- - Csak egy éjszakára küldjétek el őket.

               (Przemysl, november.)

Forrás:
Magyar versek könyve
Szerkesztette: Horváth János
Második, bővített kiadás
Budapest, 1942
678-679. oldal

A költő adatai ugyanezen kötet 753. oldalán:
Gyóni Géza, 1884-1917. Családi nevén Áchim.
A pestmegyei Gyón szülötte; ott volt gyakornok a községházán, azután a közigazgatási tanfolyam elvégzésével
Alsódabason, a szolgabíróságnál.
A világháború jeles katonaöltője. Przemysl ostromakor, 1915-ben orosz fogságba került s a krasznojarszki
fogolytáborban halt meg.

---

Link