2006. augusztus 22. Köszönet
A Kárpátmedencei Székely-Magyar Nemzetőrségnek köszönjük a magabiztos helytállást és hogy őrízték a tábori rendet!
2006. augusztus 18. 
Össznemzeti találkozó és nemzetpolitikai műhely
Magyar önrendelkezést követelnek a II. EMI-tábor résztvevői
Megalkuvás helyett nemzetpolitikát követelnek a magyar fiatalok, írták az újságok egy évvel ezelőtt az első EMI-táborról. Idén a fiatalok nemcsak követeltek, hanem a különböző, de valójában közös témájú előadások és az egyeztető kerekasztalok beszélgetései alapján felhívást fogalmaztak meg, melyben népszavazást és aláírásgyűjtést hirdettek meg a Kárpát-medencei magyarság önrendelkezése érdekében. A kezdeményezést támogatták az SZNT, EMNT és az MPSZ jelenlévő képviselői, ugyanakkor csatlakozott hozzá a MIT és a BKB is. Az SZNT elnöke másnap támogató nyilatkozattal üdvözölte a Felhívást, hamarosan több erdélyi szervezettől is hasonló megnyilatkozás várható. Az erdélyi közös álláspont létrejötte után széleskörű egyeztetések következnek a Kárpát-medence teljes területén élő magyarság szervezeteivel, melyet terv szerint a Vox Hungarica, egy, az ügy mellett álló szervezetek képviselőiből alakuló szervezet megalakulása követ, mely az országos és nemzetközi fórumok elé terjeszti a népszavazás, illetve aláírásgyűjtés eredményét.
A tavalyi résztvevők több mint kétszerese, közel kétezerötszáz fiatal és magát fiatalnak érző látogatott el idén a kárpát-medencei nemzeti érzelmű ifjúság legnagyobb erdélyi találkozóhelyére, a második EMI-táborba. A magyarság életterének minden részéből érkező táborlakók a héten lezajlott előadások és beszélgetések alapján arra a következtetésre jutottak, hogy nemzeti öngyilkossággal ér fel a további várakozás és vitázás sorskérdéseink alapvető ügyében, ezért Eva Maria Barki megfogalmazásában felhívást fogadtak el, amelyben az 1990 óta önrendelkezési jogot elnyert népekre hivatkozva kinyilvánítják, hogy a magyarságnak is jár az 1918-ban megígért, ám azóta megtagadott önrendelkezés, ennek érdekében pedig tenni készül az EMI: a kezdeményezéshez csatlakozó nemzeti elkötelezettségű szervezetekkel karöltve meg fogja kérdezni „a népet, mint az önrendelkezési jog birtokosát, döntse el, milyen politikai és jogi formában akar élni." „Meg kell kérdezni a népet az egész Kárpát-medencében, az eredményt pedig meg kell mutatnunk a világnak, hogy lássák, hallják és teljesítsék a magyarság akaratát" - áll a felhívásban, melynek ötlete a Barki Éva által a dél-tiroli önrendelkezés kivívásáról tartott előadása nyomán az egyeztető autonómia-kerekasztal során fogalmazódott meg. A kezdeményezéshez csatlakozott a Bolyai Kezdeményező Bizottság, a Magyar Ifjúsági Tanács, hasonlóképpen támogatták a fellépését a Székely Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Szövetség jelenlévő képviselői is.
A kezdeményezést kézfelemeléssel fogadta el a nemzetpolitikai kerekasztal-beszélgetés közel háromszázas közönsége, ezt megerősítette a Kárpátia koncert legalább ezer résztvevője is. Az alapötlet a táborban elhangzott előadások következtetéseiből született, hiszen majdnem mindegyik előadó sürgős, határozott és konkrét lépéseket szorgalmazott a magyarság nemzetpolitikai válságából való kilábalása érdekében, vagy elismerte, hogy a magyarság eddigi érdekérvényesítési kísérletei rendre csődöt mondtak.
A második EMI-tábor első napja, SZERDA összerdélyi és partiumi íjásztalálkozónak adott helyet. A résztvevők versenyben mérték össze tudásukat hagyományos (azaz magyar és pusztai) íjakkal, a győztesek rovásírással is feliratozott, erre az alkalomra készült korondi fakupát vihettek haza. Pihenés után Tölgyesi Béla jurtájában fórumra került sor, ahol erdélyi íjász-szövetség megalakításának a részleteiről egyeztettek. Este a tábor megnyitója után Vesztergám Miklós tárogatón előadott kuruc és 1940-es évekbeli hazafias nótái szorították el a szíveket, a hangulatot a Kővirág és a Dobogó Kő koncertje tette még emelkedetté.
CSÜTÖRTÖKÖN Duray Miklós, a Magyar Koalíció Pártjának ügyvezető alelnöke tartott előadást a felvidéki magyarok életéről és politikai helyzetéről. Az EMI-táborra jellemző őszinteség jegyében kimondta, a Magyar Koalíció Pártja csak az EU-integráció zökkenőmentessé tételéhez és a magyar kérdés megoldottságának illúziójához kellett a szlovák hatalomnak, csatlakozás után pedig elhajították az elhasznált eszközt. A politikus szerint a román pártok hasonló célból tartják az RMDSZ-t, és valószínű, hogy ugyanaz lesz a sorsa Románia felvétele után, mint az MKP-nak. Duray úgy véli, a csatlakozás előtti időszakot kell (azaz kellett volna kihasználni), utána a tagországok belső jogszabályainak alakulását ugyanis nem tudja befolyásolni az EU, már csak azért sem, mert nincs eszköze rá. Azzal pedig, hogy a magyar pártok a kemény jogkövetelések feladása árán a kormány tagjaivá válnak, csak annyit lehet elérni, hogy némileg enyhül a többségi magyargyűlölet, a kormányzati hatalom visszavétele után azonban minden újra visszatér a régi kerékvágásba. Annyi mindenesetre sikerülni szokott, hogy egyes személyek hihetetlenül meggazdagodnak (még ha nem is olyan nagy mértékben, mint az RMDSZ-en belül), az ilyen egyéni érdekek pedig számos esetben meghatározzák a részben befolyásuk alatt álló párt viszonyulását a magyarság sorskérdéseihez. Olvasói kérdésre, mely azt firtatta, a hatalomból való kiesés eredményezhet-e belső megtisztulást, Duray azt felelte, addig, amíg esély van annak visszaszerzésére, aligha, viszont nem hiszi, hogy helyes cél lenne a magyarságnak a hatalomból „időtlen időkre" való kiszorítása, vagy ha mégis, akkor sok mindent újra kell gondolni, paradigmaváltás szükséges.
Délután Ervin atya, a Szoboszlay-per egyetlen még élő áldozata beszélt megrendítően a börtönévekről. Üzenete az EMI-hez és az erdélyi magyar fiatalsághoz ez volt: „Lépjetek a nyomunkba, folytassátok, amit mi elkezdtünk!" Hozzátette: a mai napig nem bánja, amit tett, és a mai napig elégtételt követel kivégzett társainak. Előadótársa, Lay Imre, az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetségének egykori titkára bemutatta az EMISZ tevékenységét, megjegyezve, hogy a szervezet feloszlatásával és vezetőinek bezárásával csak csatát vesztettek, háborút nem, mert itt van az a szervezet, amely folytatni fogja, amit ők elkezdtek.
Szitnyai Jenő rádiós újságíró Hagyomány és modernizáció - vidéki jövőképek a Kárpát-medencében címmel osztotta meg figyelemreméltó gondolatait (az ezeket összefoglaló, az EMI-hez írt nyílt levelet az Erdélyi Napló a 2006. február 14-i számában közölte), Kincses Kálmán református lelkész a rugomfalva és nagygalambfalva falképeinek üzenetéről, Vincze Gábor történész pedig a 70-es és 80-as évekbeli román-magyar mosolydiplomáciáról tartott igen érdekes előadást.
Este Papp Kincses Emese író, egyetemi tanár és a Role zenekar közös rockoperáját, a Székely Golgotát vetítették le. A borkóstolók sorát Maurer Oszkár délvidéki és Bott Frigyes felvidéki borai nyitották meg. Utóbbi személyesen nem tudott eljönni, ezért alkotásait az Egyesült Magyar Ifjúság elnöke mutatta be. Bott Frigyes jellemzően markáns, testes fehérborokat készít Komárom környékén, akárcsak Maurer Oszkár, aki azonban egy 2004-es cabernet sauvignonját is elhozta. A délvidéki borász kitért arra a történeti tényre is, hogy a ma szerb megszállás alatt lévő Szerémség egykor Magyarország legjobb borvidéke volt. Maurer Oszkár szerint magyarul kell szólni a szőlőtőkéhez, és az magyarul fog válaszolni, amikor kiváló minőségű szőlőt terem, hogy abból a legmagasabb minőségű bor készülhessen. Az EMI elnökének Skithya, illetve Kormányzó nevű borai osztatlan sikert arattak, melyek a Kryolit és a Role koncertjén kamatoztathatták jótékony hatásukat.
A PÉNTEK Csíki Sándor, Dr. Szabó Endre és Dánél Sándor előadásával kezdődött. Mindhárman nagycsaládos egyesületek vezetői, és annak ellenére, hogy sem a reggeli kezdési időpont, és sajnos sem a téma nem túl népszerű, az EMI-tábor résztvevői meglepően egészséges gondolkodásmódról tettek tanúságot, ugyanis komoly érdeklődés övezte a nap első előadását. Csíki Sándor, a Pro Familia alapítvány elnöke beszámolt több nagycsalád Csíksomlyótól Győrig tartó, rendkívül nagy népszerűségnek örvendő zarándoklatáról, hangsúlyozva, hogy ennek gondolata az I. EMI-táborban született meg, (egyebek mellett) ezért Soós Sándor EMI-elnöknek elismerő oklevelet nyújtott át, melyben a „Családért díjat" adományozzák az EMI-nek „a család értékeinek elismeréséért és a családok segítéséért". Előadótársai a népesség jelenlegi helyzetéről és a nagycsaládok megítéléséről beszéltek. Szabó Endre, a belső-magyarországi Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke elmondta, a dolgok jelenlegi állását meglehetősen jól tükrözi az, hogy ma Budapesten több kutya él, mint gyermek, valamint az, hogy nemrégiben Brüsszelben egy előadó nem merte meghatározni a család fogalmát, attól tartva, hogy az ellentétes neműségre vonatkozó rész megsérti a homokosok „esélyegyenlőségi jogait és esélyegyenlőségét."
Vekov Károly történész a Szoboszlay-pert mutatta be a tőle megszokott, az érdeklődést mindvégig élénken tartani képes történészi megközelítésben, ezt követően Garda Dezső RMDSZ-es parlamenti képviselő és Árus Zsolt, a Gyergyószéki Székely Tanács elnöke beszélgetett a székely múltról és a jelenlegi törekvésekről. Garda Dezső kiemelte: valahányszor a székelység szabadságát korlátozni próbálták, vagy éppen elvették, fellázadt, és fegyverrel védte meg azt. A moderátor erre reagálva feltette a kérdést, ilyen tekintetben beszélhetünk-e folytonosságról, és felsorolta az elmúlt hónapok magyarveréseit, illetve az ezeket övező székely tétlenséget. Él-e még a székely szabadságvágy, vagy napjainkban csak a budapesti székely-mítosz része csak? - volt a kérdés. Garda Dezső szerint - aki a parlamentben felszólalt a gyergyói magyarverés ügyében, melynek következtében az erdélyi magyar sajtó egy része egyszerűen kigúnyolta - a helyzetre az autonómia a megoldás, de ezt olyan emberekkel lehet csak megvalósítani, akik valóban tenni akarnak a közösségért, az RMDSZ ma pozícióban lévő emberei viszont nem ilyenek, mert az egyéni érdekek vannak az első helyen, így az RMDSZ a Népi Szövetség útját járja: ígér, de nem teljesít. Árus Zsolt megállapította: éppen a magyar vezetők demobilizálják a székelységet, mondván, hogy ők majd elrendeznek mindent, mindenki üljön nyugodtan a helyén. Több mint tíz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a kis lépésekben gondolkodni hajlamosak (Tőkés László kizárása nyomán) megértsék: idővesztés az RMDSZ-en belül bármivel is próbálkozni. Árus megismételte a tusnádi felvetését: ha Markó Béla valóban autonómiát akar, miniszterelnök-helyettesként tárgyaljon az SZNT-vel, támogassa a törekvéseit, a kisebbségi törvénytervezetbe pedig emelje be a területi autonómiát szavatoló statútumot.
A beszélgetés után Bartha József holtmarosi lelkipásztor, a Czegei Wass Alapítvány elnöke tartotta meg előadását Wass Albert - Erdélyben is hontalanul címmel. A lelkész, aki templomában adott otthont az író szobrának, bejelentette: a szobrot márpedig vissza fogják helyezni a talapzatára, mégpedig október 23-án. A szobor ügye az egész magyarságé is, és leképezi az erdélyiek autonómia-törekvéseit, épp ezért össze kell fognunk, hogy Wass Albert többé ne lehessen hontalan a saját hazájában. Ki kell állni Wass igazsága mellett, nemcsak a bőrfotel illatával kell foglalkozni, hanem a magyarság ügyeivel is, üzent a hatalomnak Bartha József, hozzátéve, annak is véget kell immár vetni, hogy 1920 óta mi is száműzöttek legyünk a saját földünkön.
Miközben a tábor nagysátrában a Michael Collins című ír játékfilmet vetítették, a gyergyószentmiklósi múzeumban Benkő József második világháborús relikviákat bemutató kiállítását nyitották meg. Csergő Tibor igazgató kollégaként köszöntötte a mindössze tizennyolc éves gyűjtőt, akinek hosszútávú célja egy erdélyi hadtörténeti múzeum létrehozása, Vekov Károly pedig a kiállítást méltatta, felhívva a figyelmet arra, hogy a második világháború minden negatívuma ellenére magyar érdekekért vívott harc volt, ezért megéri emlékezni rá. Bagoly Zsolt, az EMI alelnöke örömének és büszkeségének adott hangot, hogy Jocó a marosvásárhelyi EMI oszlopos tagja, hiszen a szervezet célja részben éppen a nemzeti elkötelezettségű, ugyanakkor tehetségük és érdeklődési körük szerint a haza érdekében tenni is akaró fiatalok összefogása. A kiállítást azért nevezte különösen fontosnak, mert annak a kornak állít emléket, amikor a csonka-Magyarországnak még magyar vezetése volt, aki akkora felelősséget érzett az összmagyarság iránt, hogy elnyomatásukból őket felszabadítandó, fegyvert is fogott. A felszólaló arra is ráirányította a figyelmet, hogy a második világháború nemcsak a hazáért, de a kommunizmus ellen vívott harc is volt, amely, betörése után éppen a nemzettudatot akarta kiirtani, ám ez kiállítás - akárcsak maga a tábor - azt bizonyítja, nem járt teljesen sikerrel a nemzet elleni merénylet.
Délután Eva Maria Barki tartotta a tábor egyik legfontosabb előadását. Minekutána tavaly az erdélyi nyilvánosság előtt először mondta ki, hogy a trianoni diktátum a nemzetközi jog értelmében semmisnek tekinthető, mert nem előzték meg tárgyalások, súlyosan sérti az önrendelkezéshez való jogot, továbbá az egyik fél nem tartja be a „szerződés" feltételeit, idén arról beszélt részletesen, képanyaggal és eredeti dokumentumokkal szemléltetve előadását, hogyan küzdött az önrendelkezésért és kapott végül autonómiát Dél-Tirol. Az előadást felvezető szervező szerint erre az előadásra azért van elengedhetetlen szükség, mert a dél-tiroliak autonómiájának felette áldásos voltára mindenki hivatkozik, kivívásának módjáról viszont senki sem beszél, valószínűleg mert kellemetlen kérdések fogalmazódnának meg annak következtében. A dél-tiroliak alaphelyzete igen hasonlít a magyarságéhoz, hiszen az ő életterüket is népszavazás nélkül, az önrendelkezési jog semmibevételével csatolták Olaszországhoz, mutatott rá Barki Éva, viszont felhívta a figyelmet arra is, hogy a hasonlóság csak eddig tart, a magukat kisebbségként soha meg nem határozó dél-tiroliak ugyanis soha nem adták fel az elcsatolás felülvizsgálatának igényét. Ennek érdekében tüntetéseket szerveztek, melyen a kétszáznegyvenezres lakosságból rendszerint harminc-harmincötezer ember vett részt, ugyanakkor aláírásgyűjtéssel is kinyilvánították kívánságukat: az említett nemzetrész százötvenötezer tagja adta a nevét hozzá, ez gyakorlatilag az összes szavazati joggal rendelkező dél-tiroli létszámát jelenti. Nem elhanyagolandó, hogy ezek hatására az osztrák kormány védőhatalmi státust vállalt (amit egyébként az EMI-sek is követeltek a mindenkori magyarországi kormánytól), igen komoly konfliktusokba bocsátkozva Olaszországgal, de az sem, hogy a dél-tiroli párt az önrendelkezési harcot a kormányból való kilépéssel kezdte, azon egyszerű okból kifolyólag, hogy vagy a nemzet, vagy az a megszálló kormány érdekeit lehet csak képviselni. Nem hallgatta el azt sem, hogy miután nemzetközi fórumok elé vitték az ügyet, és az ENSZ felszólította Bécset és Rómát a helyzet rendezésére, megszervezték a Dél-Tiroli Felszabadító Bizottságot, amely kinyilatkoztatta, hogy „Száz és száz jogtalanság nem formálhat jogot egyetlen órára sem", s mikor látták, hogy minden kísérlet csődöt mond, az aktív ellenállás mellett döntöttek. Előbb a Mussolini szobrát robbantották fel, levélben követelve az önrendelkezést, majd levegőbe röpítettek negyven magasfeszültségű villanyoszlopot. Ez volt az első erőszakos politikai cselekedet, hiszen akkor még sem az írek, sem a baszkok nem léptek így fel, így az illetékesek joggal estek kétségbe, főleg az algériai háború árnyékában. A hatóságok keményen léptek fel: a tetteseket elfogták, bíróság elé vitték, ahol szörnyű kínokat kellett kiállniuk, négyen bele is haltak a kínzásokba. Ekkor a dél-tiroliak a holttestek fényképeiből szórólapokat készítettek, és lehetőségeik szerint elláttak velük minden Olaszországba bejövő idegent, hogy lássák: az olaszországi hatóságok gyilkosok. Végül autonómiában egyeztek ki 1972-ben, amit a dél-tiroliak teljes kudarcként éltek meg, ők ugyanis soha nem mondtak le teljes önrendelkezési joguk gyakorlásáról, még idén is tárgyalások lesznek erről, tudhatta meg az előadás hallgatósága. Az előadó kitért arra is, hogy Ausztriának zsidó származású kozmopolita külügyére volt, mégis mindent megtett az ügy érdekében, a legmeszebb menő konfliktusokat is vállalta Dél-Tirol ügyéért.
1990-ben dél-tiroliak azt mondták Barki Évának egy beszélgetés során: milyen jó a magyaroknak, mert nem kell fegyveres harcot folytatniuk a szabadságukért. Erre mit látunk? - tette fel a kérdést. Azt, hogy az autonómiáról csupán beszélnek, és azt is csak mostanában, és azért, mert divat, de egyértelműen látszik, hogy akik erről beszélnek, azok valójában nem hisznek a kivívhatóságában, vagy nem akarják igazából. Ha egy nép valamit tényleg akar, el tudja érni, mondta Barki Éva, akit folyamatosan tapsvihar szakított félbe. A lényeg: aki a teljes önrendelkezési jogot követeli, autonómiát kap, foglalta össze a hallgatóság hangos tetszésnyilvánítása közepette. Új nemzetpolitika kell, mert ami most van, az nem nemzetpolitika, hanem kirakatpolitika, hirdette Barki, hozzátéve, hogy a nemzetpolitika hiánya miatt elsősorban a magyarországi kormány tehető felelőssé, hiszen rákbetegként kezeli az elszakított magyarságot, azzal a céllal, hogy ne érezze gyötrő fájdalmait, amíg végre kimúlik. Itt az idő, hogy újból kézbe vegyük sorsunkat, a jövő pedig a fiatalok kezében van, kormányban pedig nem lehet nemzeti érdeket képviselni, csak kormány- és esetleg országérdeket, figyelmeztetett. Mi hát a tennivaló? - kérdezte több hallgató. A nemzetközi jogász válasz az volt, hogy elsősorban meg kell kérdezni a népet, mit akar. Ahogy Dél-Tirolban, a Kárpát-medencében is aláírásgyűjtést és - ahol lehetséges, népszavazást - kell szervezni, és meg kell kérdezni a magyarságot, milyen sorsot akar magának. A válaszát tudomásul kell venni, bármi legyen is az (ha az asszimilálódásba való beletörődés, akkor is), és képviselni kell azt minden eszközzel.
A kissátorban Hantz Péter, a Bolyai Kezdeményező Bizottság alelnöke és szóvivője gagaúziai útjáról számolt be vetítéses előadás keretében. A résztvevők megtudhatták, hogy a mindössze százötvenezres gagauzok keresztény törökök, akik Katalin cárnő idején vették fel a kereszténységet, ennek fejében életterükön maradhattak, mikor Törökország visszahúzódott. Közben délebbre vándoroltak, és megtelepedtek egy kisebb megyényi nagyságú területen, ahol 1990-ben kikiáltották a gagauz köztársaságot. A többségi moldvaiaknak akkoriban román nacionalista vezetőségük volt, amely nem elégedett meg a román városokban ezellen szervezett tüntetésekkel, hanem, hogy ne szabályos hadsereggel menjen, összeverbuvált egy hetvenezres „önkéntes hadsereget", és Gagauzia ellen indult, hogy szétverje azt. Ekkor a gagauzok, akik pravoszláv hitük miatt szoros kapcsolatban álltak Oroszországgal, felkérték egy éppen Fehérváron állomásozó orosz kommandós csapatot, látogassanak el hozzájuk. A kommandósok készséggel körülvették Gagauziát, a traktorokkal és furkósbotokkal felfegyverzett csőcselék pedig némi gondolkodás és géppuskacső-szemlélés után hazament Kisinyovba, az ország vezetése pedig széleskörű autonómiát adott a gagauzoknak: ma nemcsak külön belügyminisztériumuk van, hanem önálló állami egyetemük is, négy karral (mezőgazdaság, közgazdaság és nemzeti kultúra).
Este az Egyesült Államokból érkezett Pápai Szabolcs amerikai Wass Albert-emléktúrájukat vetítette le, közben a kissátorban Tiffán Zsolt egyedülálló villányi borai kóstolása közben igyekeztek a nap előadásainak megfelelő következtetéseit leszűrni, később pedig a Transylmania és az Ismerős Arcok koncertje során lazíthattak a táborlakók.
A SZOMBAT a tavaly is nagy sikernek örvendő Friedrich Klára és Szakács Gábor rovásírás-előadásával kezdődött, majd Duma András (a Szeret-Klézse Alapítvány vezetője), Berszán Lajos (a gyimesfelsőloki Szent Erzsébet Líceum igazgatója) és Kovács Lehel (a Hétfalu újság szerkesztője) mesélt a moldvai, gyimesi és barcasági csángósorsról. Mindegyikük bemutatta az általa képviselt vidék és annak élete történetét, sajátosságait, oktatását; az előadók végül egyetértettek abban, hogy a jelenlegi siralmas helyzetet a mai politikai vezetően felelőtlen, öncélú politizálása eredményezte, és minél több olyan programot kell szervezni, amely a szülőföldön való maradást segíti elő. A történelmünk iránt érdeklődők számára minden bizonnyal felejthetetlen előadást tartott Illésfalvi Péter hadtörténész az 1940 és 1944 közötti erdélyi honvédő harcokról, ezt követően az 56-os Szoboszlay-perről készült Képzelt forradalom címet viselő filmet vetítették le.
Délután Hantz Péter és Kovács Lehel BKB-alelnökök elemezték az önálló állami magyar egyetem kiharcolásának esélyeit, bejelentve, az őszre újabb, több várost átfogó, nagyobb létszámú tüntetést szerveznek. Erre azért van szükség, magyarázta Hantz Péter, mert az Unió csak akkor hajlandó foglalkozni valamivel, ha konfliktushelyzet alakul ki. Ha így áll a helyzet, akkor pedig minél több eszközzel meg kell mutatnunk, hogy az itteni helyzet egy puskaporos hordóhoz hasonlatos, és amíg egyetem nem lesz, csend sem lesz, fogalmazott Hantz. Szót ejtettek a egyetem román etikai bizottságának ellenük hozott büntetőintézkedései elleni bírósági fellebbezésről, a novemberben megszervezendő második, immár valós terű felsőoktatási konferenciáról, valamint az önálló állami magyar egyetem létrehozása érdekében most a világ politikusai aláírásának összegyűjtésére irányuló kezdeményezésükről is.
Maurer Oszkár, az Egyesült Magyar Ifjúság elnöke Merjünk magyarok lenni! című előadásában a délvidéki magyarság mindennapjaiba avatta be hallgatóságát. Az EMI vezetője maga is a szerb megszállás alatt sínylődő alföldi tájon él. Szavaiból egyértelműen kiderült, hogy a délvidéki magyarság semmiféle jogbiztonságot és jogegyenlőséget nem élvez, hiszen a szerb rendőrség csak tessék-lássék nyomoz a magyarokat ért brutális fizikális támadások ügyében, míg azt a hat temerini fiatalt, akik megvertek egy őket pocskondiázó és magyarságukban sértegető szerb bűnözőt, összesen hatvanegy év fegyházra ítélték. Kiemelte, hogy a Hágában háborús bűnösség vádjával elítélt, sok ezer ember haláláért felelős szerb háborús bűnösök enyhébb büntetéseket kapnak. Ugyanakkor nyomatékosan kijelentette, a magyarságnak tudni kell megvédeni magát, és hozzátette, nem sajnálja azokat, akik gyávaságból válnak a szerb agresszió áldozatává. Mint mondta, nem lehet egy életen át meghunyászkodni és az idegenek elől futni.
Az aznapi 56-os előadást Wittner Mária egykori halálraítélt szabadságharcos tartotta. Ha nem adjuk át az emlékeinket, ugyanolyan bűnösök leszünk, mint akik elkövették azokat, mondta. A tizenhárom évből nyolc hónapot ült a siralomházban a halálra várva, miközben szinte minden nap akasztottak, néha naponta négyet is. Az volt a szokás, hogy akit vittek, az üzenetet hagyott a még ott maradóknak, hogy ha netán túlélnék, adják azt tovább, Ő pedig teljesíti ezt, különben a hóhérok munkáját teljesíti be, préselte ki a szavakat magából Wittner Mária, aki saját maga által készített lyukas zászlót is hozott a tábor számára. Többen azt mondták, „bosszuljatok meg", folytatta, de ők nem a hóhérok módszereihez hasonlító módszerekre gondoltak. Ma az a bosszú, ha lerántjuk róluk a leplet, amikor szalonképessé akarnak válni, vörösökből kapitalistákká, vörös kapitalistákká. A megemlékezés során szóba került az Orbán Viktor által támogatott közös ünneplés a szocialistákkal: én nem vagyok Fideszes, mondta Wittner (aki ugyan országgyűlési képviselője a pártnak, de nem vak követője a párt elnökének), én 56-os vagyok, és a hóhérainkkal, soha, de soha nem fogok együtt emlékezni!
A kissátorban a délutáni programokkal párhuzamosan Majoros István és Csíki Sándor népesedésügyi szakértők beszélgettek első számú sorskérdésünkről, a sörsátorban pedig György Attila ismertette Az én státusom című könyvét, ezt követően Németh Róbert osztotta meg finnországi utazási élményeit, majd Pápai Szabolcs tartott Kubáról előadást, este pedig a Balla Géza minden elismerést megérdemlő aradhegyaljai borait mutatta be Bálint Zoltán és Borbély Zsolt Attila.
A nap autonómia-kerekasztallal zárult. A beszélgetést eredetileg egyeztetés-jellegűnek hirdették meg, ezt húzta alá a moderátori szerepet elvállaló Borbély Zsolt Attila (akit egyébként az addig netán nem ismerő táborlakók a borkóstolók szakszerű levezetése révén is megismerhettek), aki lét vagy nemlét kérdésének nevezte az autonómiát, amelynek hiánya száz-kétszáz éven belül az erdélyi magyarság teljes eltűnését eredményezné. Az első kérdés megválaszolásánál Ferencz Csaba SZNT-alelnök bizakodó volt, ugyanakkor megjelölte a siker legfontosabb feltételét: cselekedni kell, rakni a téglákat az önrendelkezés falába. Toró T. Tibor szerint nagyon kevés előrelépés történt autonómia-ügyben a kolozsvári eskütétel óta: annyit elértünk, hogy erdélyi magyar politikai program nem létezhet autonómia nélkül, de ezzel együtt is az elszalasztott lehetőségek sorozata az elmúlt időszak, vélekedett. Szilágyi Zsolt EMNT-alelnök, aki szerint az elmúlt tizenöt év a fogalom tisztázásával telt el, ennek fényében kell újraértelmezni ezt az időszakot, és le kell vonni a következtetést: olyan parlamentek kívüli civil megmozdulásokra van szükség, mint az Autonómia Ma mozgalom, mert ezek még felrázhatják a közösséget, viszont a demokrácia tagadásával nem lehet hiteles az autonómia-harc, mondta az RMDSZ-re utalva. Gazda Zoltán sepsiszéki MPSZ-elnök a tavalyihoz hasonló radikális hangot ütött meg, kijelentve, hogy eddig tévesen politizáltunk, mert egyetlen lehetőséget jelöltünk meg elérhető jövőképként: az autonómiát, ami pedig a minimumot jelenti, ezért sokkal többet kellett volna követelnünk, a románok pedig tálcán hozták volna az autonómiát. Felemelt fejjel még vissza lehet vonni a kisebbségi törvényt, s lehetne egy lépéssel keményebbet kérni, a független Erdély állapotának szavatolását, amennyiben nem biztosítják az autonómiát. A moderátor egyetértésének adott hangot, majd összegezte az elhangzottakat: lényegesebben többet érhettünk volna el, ha optimizáltuk volna a közösség erejét. Milyen esélyek vannak hát az erdélyi magyar konszenzus kialakulására? - tette fel a kérdést. Gazda Zoltán a Barki Éva által javasolt aláírásgyűjtést látta jó lehetőségnek a közös fellépésre, az EU-csatlakozásról szólva pedig azon véleményének adott hangot, hogy nem ment el a vonat, hiszen az EU maga nem egy faraghatatlan konglomerátum, így nem merülnek ki teljesen a lehetőségek. A maga során Szilágyi Zsolt elmondta, támogatná az aláírásgyűjtést, ezt viszont nem egy szervezetnek kell végigvinnie, hanem a MÁÉRT nyomán kellene konszenzusnak kialakulnia, és Katalónia példáját említette, ahol a szélsőjobbtól a szélsőbalig mindenki az autonómia ügye mellett sorakozott fel. Kérdésre válaszolva Toró Tibor úgy vélekedett az RMDSZ esetében, hogy elvileg el lehet képzelni a csatlakozását, ám figyelembe kell venni, hogy egy, a legitimizációját és a kenyerét Bukarestből kapó politikai elitnek minden bizonnyal kényelmetlen lenne a kérdés, viszont úgy kell alakítani az eseményeket, hogy ne ellenezhesse azt. Ugyanakkor rá kell már ébrednie az RMDSZ-nek a kisebbségi törvénytervezet esete kapcsán, hogy olyan horderejű dolgokat nem lehet kamarillapolitikával intézni, tette hozzá Toró. Az együttműködésről szólva Ferencz Csaba a helyi közképviseletek létrehozásának fontosságáról beszélt, leszögezve, hogy az együttműködés ott kezdődik, hogy a felek feltétel nélkül támogatják egymás törekvését. Szilágyi Zsolt az Erdélyi Magyar Állandó Értekezlet létrehozásának fontosságát ecsetelte, rámutatva, hogy az RMDSZ megbukott érdekképviseletből, Toró Tibor azonban még nem látta elérkezettnek az időt az ERMÁÉRT megfelelő működésére, mert amíg az RMDSZ előtt van más út, addig nem megy bele, ez viszont azonnal meg fog változni, amint színre lép egy alternatív politikai szervezet, mondta. Ferencz Csaba szerint fölösleges egy újabb, más elnevezésű RMDSZ létrehozása, inkább azt kell észrevenni, hogy csak a népakarat tudja megteremteni az önrendelkezést, aminek igényét ki kell nyilvánítania, ezen dolgozik az SZNT.
Este a Romantikus Erőszak muzsikájára tombolhattak a résztvevők, melyet Bese Botond kecskedudás elbűvölő műsora előzött meg.
(folytatás) A VASÁRNAPI nap ökumenikus istentisztelettel kezdõdött, melyet Tolnai János teológus és Böjte Csaba atya tartott. Tolnai János az Úrhoz való megtérés és az ezzel együtt járó egészséges nemzeti öntudat fontosságát hangsúlyozta, Böjte atya pedig a szeretet és az érdekeinkért való kiállás fontosságáról szólt.
Az elõadások sorát Kiszely István történész, antropológus kezdte. A neves tudós kutatásai alapján megcáfolta finnugor eredetünket, s hosszan sorolta, mi mindent adott népünk a világnak, a higiénia és a gyógyítás területétõl kezdve a világon elsõként kimondott teljes vallásbékén át a gyufa föltalálásáig.
Másodikként Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, európai jogi szakjogász a Nemzeti Jogvédõ Alapítványt mutatta be. Mint elmondta, a nonprofit alapon mûködõ szervezet célja határozottan föllépni minden olyan esetben, amikor valakit a magyarsága vagy a nemzetéért hozott áldozat miatt jogi eszközökkel vesznek ûzõbe. Az alapítvány rövid mûködése alatt számos pert megnyert a magyar rendõrség ellen, a magyarországi hatóságok ugyanis az elmúlt négy évben sok esetben nyíltan semmibe vették a szabad vélemény-nyilvánításhoz és a szabad gyülekezéshez való jogot, és gyakran törvénytelenül, kegyetlen brutalitással vertek szét utcai megmozdulásokat. A Nemzeti Jogvédõ Alapítvány folyamatosan építi ki szakmai kapcsolatait a Kárpát-medence elkötelezett magyar jogászaival, bevonva õket a nemzeti érdekvédelem munkájába.
Csávossy György költõ, borász Jó boroknak szép hazája, Erdély címmel tartott elõadást. Az erdélyi borászat doyenje szerint a bor az élet vize, amely testi és lelki egészségünket is védi. Csávossy György az ember és a bor kapcsolatát a szerelemhez hasonlította, mivel a hegy levét csak akkor tudjuk teljes egészében befogadni, ha minden érzékszervünkkel megismerjük és átéljük. A neves költõ és borosgazda hangsúlyozta, Erdélyben számos, napjainkra méltatlanul háttérbe szorult borvidék található, a Küküllõ-mentétõl a Nagyenyed központú Erdély-hegyalján vagy az Érmelléken keresztül Ménesig, ahol régen a híres vörös aszút készítették.
Csath Magdolna közgazdász, egyetemi tanár a globalizációs zsákutcából kivezetõ útról szólt. Elõadásában a maga valóságában mutatta be az Európai Uniót, ami nem egyéb piaci érdekektõl vezérelt hatalmi kartellnél. Számadatokkal bizonyította, hogy az Unió pusztán piacnak tekinti a nemrég csatlakozott országokat, és ugyanezt látja a következõ bõvítési körben bekerülõ államokban. Az elõadó fölhívta a figyelmet arra az abszurditásra, hogy a budapesti kormány az egyetlen, amely következetesen az idegen tõke térnyerését és minél nagyobb hasznát szolgálja, miközben a magyar termelõket és vállalkozókat példátlanul magas járulékokkal, adóterhekkel sújtja.
Délután összmagyarnak meghirdetett, ám mivel Duray Miklóst teendõi hazaszólították, csupán erdélyi és belsõ-magyarországi gondolkodók voltak jelen. A felszólalók sorát Mikola István, a Magyar Egészségügyi Társaság elnöke kezdte, aki mindjárt az elején kijelentette: túl sok a beszéd, cselekedni kell végre, mégpedig radikálisan. „Kis nemzetnek még levegõt vennie is radikálisan kell" - idézte Adyt. Molnár Tamás, az Inconnu Mûvészcsoport tagja, a Jobbik alelnöke azon meggyõzõdésének adott hangot, hogy a csoda a politikai elit határain kívül fog megtörténni, mert az képtelen ezt a rendszert megbuktatni. Folytassuk ezen kis belsõ világ építését, mondta az EMI-táborra értve a megnevezést, és „megtörténik a csoda." Borbély Imre, a Magyarok Világszövetsége Stratégiai Bizottságának elnöke úgy gondolta, a magyarországi társadalom nem képes a jelenlegi állapotában a rendszert megdönteni, Erdélyben viszont a román hatalom érdekeit képviselõ komprádor politikai elit telepedett rá a magyarságra, de mégis van esély az újjászületésre, ami akkor következhet be, mikor az EU-csatlakozás után útilaput kötnek az RMDSZ talpára. Nt. Gergely István csíksomlyói esperes-plébános azt hangsúlyozta, újból szert kell tennünk a szellemi hatalomra most, amikor minden eladó, és el is van adva - nemcsak Magyarország, hanem a lélek és a mag is (utalás a mûvi meddõvé tétel liberalizálására). Lezsák Sándor, a Magyar Nemzetpolitikai Társaság elnöke Eva Maria Barkit idézte, aki gyakran elmondja, hogy a dél-tiroli autonómia kivívásához három dolog szükségeltetett: nemzeti azonosságtudat, összefogás és anyaország. Az erdélyi magyarság esetében az elsõ feltétel adott, az összefogás és az anyaország nem, de az anyaország újrateremthetõ egy polgári-nemzeti kormány megalakulásával, az összefogást pedig a szükségnek meg kell szülnie. Csak idõ kérdése, mikor lesz itt autonómia, adott hangot bizakodásának Lezsák. A következõ körben megszólaló Mikola István az „apró munkát" hiányolta (család, gyerek, közösség), mert ezek tartják egybe a társadalmat és segítenek bajokat átvészelni, ugyanakkor „ezt" a demokráciát kárhoztatta, mert rövid távra van kidolgozva, s lehetetlenné teszi a közép-és hosszú távú nemzetpolitikát. Inkább felvilágosult abszolutizmusra lenne szükség, vonta le a következtetést Mikola, megjegyezve, ezt egy kereskedelmi televízióban nem merné elmondani. Az õ gondolatát vitte tovább Molnár Tamás is, aki úgy vélekedett, kicsúszott a talaj a lábunk alól az elmúlt tizenhat évben, ezért új stílusra van szükségünk a globalizáció ellen: ahogy a reguláris amerikai hadseregnek se megy neki az afgán vagy libanoni harcos, úgy kell nekünk is építenünk a világunkat és erõsítenünk a belsõ kapcsokat. E kérdéskörnél Borbély Imre rövid és tömör megállapítása az volt (melyet késõbb a hallgatóság egyetértése közepette ki is fejtett), hogy a magyar államot magyarítani kell, mert kormánya a magyarság ellen létezik. Gergely István Jézus példájával próbálta bizakodóbb hangulat felé terelni a beszélgetést, mondván, hogy Õ is a sírból kelt fel, tehát ha halál - vagy, esetünkben, krízishelyzet - van, akkor van feltámadás is. Molnár Tamás reagált a polgári-nemzeti kormány létrejöttére, aláhúzva, hogy megalakulása esetén rendet kell raknia a pincétõl a padlásig mind az intézményekben, mind a fejekben, hogy teret teremthessen a nemzeti eszmélésnek. A kérdések során Mikola István a hallgatóság fagyos hallgatása közben elmondta, hogy nem volt ott szeptember 26-án, de ha ott lett volna, megszavazza Románia EU-csatlakozását, mert ez a lehetõség a nemzet újraegyesítésére. A polgári-nemzeti oldal kapcsán viszont kimondta: megtisztulási folyamatnak kell végigvonulnia a jobboldalon, mert sok a liberális, akik többször is hátba támadták õket; ilyen emberek társaságában a jobboldal nincs felkészülve a rendszerváltási folyamat véghezvitelére, az õsztõl viszont változás várható ezügyben. Lezsák Sándor hatalmas tapsot aratva emlékeztetett: õ nem szavazta meg szeptember 26-ot, mert szerinte annak ára kellett volna hogy legyen, mindazonáltal vannak kihasználandó értékei a csatlakozásnak. Gergely István esperes-plébánostól megkérdezték, mi a véleménye a katolikusok önként a BBTE-be való betagolódásához. A válasz az volt, hogy ezt fõleg anyagi jellegû ígéretek hatására teszik, de emlékezni kellene, hogy a románok az elmúlt száz év alatt sok mindent megígértek, s ahogy azokból nem teljesítettek sok mindent, ebbõl se fognak.
A beszélgetés végén Barki Éva szólalt fel, cáfolva az EU jótékony szerepét az önrendelkezés biztosításában, példaként Dél-Tirol és Katalónia esetét említve, mikor is EU az önrendelkezés ellen lépett fel, majd felolvasta az általa fogalmazott és az EMI-tábor szervezõi által felkarolt Felhívást, melyet a mintegy háromszáz résztvevõ egyöntetûen, kézfelemeléssel és tapssal fogadott el.
A nap legnagyobb sikerét talán Rácz Sándor, az 56-os Nagy-Budapesti Központi Munkástanács elnöke, a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnöke aratta. A szónok párhuzamot vont a forradalom erkölcse és a mai világrend között: akkor õrizetlenül álltak a sebesültek javára gyûjtött pénzt tartalmazó ládák, és mindenki csak adott, ma pedig fegyverrel õrzik a kasszát, mégis ellopják. 56 utóéletérõl szólva elmondta: aki 1956 után belépett a kommunista pártba, azt nem lehet magyarnak tekinteni, mert akit nem rázott meg az alvó, fegyvertelen városra való november 4-i rátörés, és utána még kezet is fogott a gyilkosokkal, az nem lehet magyar. Elõadása végén, melyet mindegyre tapsvihar szakított meg (a végén álló, szûnni nem akaró vastapssal hálálták meg a beszédet, és a Himnusz eléneklését követelték), csatlakozott Wittner Mária szavaihoz, kijelentve, hogy aki Gyurcsány mellé áll az évfordulón, azt nem tekintik többé 56-osnak és bajtársnak.
A meglehetõsen megcsúszott programot az összmagyar sajtó-kerekasztal zárta. A moderátor, Borbély Zsolt Attila azt a kérdést tette fel, hogyan tudják a nemzeti sajtótermékek túlélni a pénztelenség és a pártújságírás veszélyeit. Ágoston Balázs (Magyar Demokrata), Makkay József (Erdélyi Napló) és Kovács Csaba (Erdély Ma) egybehangzóan azt válaszolták: kínkeservesen. Csép Sándor, aki az alakulófélben lévõ erdélyi TV-rõl beszélt, még szomorúbb beszámolóval tudott szolgálni, ugyanis az ígért egymilliárd forintból átutalt háromszázmilliót is elúsztatták, mégpedig úgy, hogy õt, aki a gondolatot megszülte a támogatásról dönteni hivatott kuratórium tagja, meg sem kérdezték. A résztvevõk abban is egyetértettek, hogy szükség van nemzeti radikalizmusra, akárcsak tényfeltáró anyagokra, fõleg az RMDSZ ügyletei leleplezésére, az utóbbira viszont nincs pénz, éppen azért, mert az RMDSZ ellenõrzi valamennyi pénzforrást, és a nemzeti sajtóorgánumok kiéheztetésére játszik...
A sörsátor vasárnap a filmvetítésé volt: a Csillagösvény címû Böjte Csabáról készült portréfilmet, a Véres Vasárnap címû ír játékfilmet és a Magasabbak az egek a földnél címû, Tóth Ilonáról, az 56 után kivégzett fiatal orvosnõrõl szóló játékfilmet nézhették meg az érdeklõdõk. Ezután Pápai Szabolcs az Argentínai magyar fiatalok mindennapjairól tartott elõadást, este pedig Csávossy György borai tettek rendet a közel egyhetes tábor elõadásai által leterhelt fejekben.
A kissátorban Duma András író, költõ mutatta be Csángó mitológia címû könyvét, délután pedig Boér Hunor, a Székely Nemzeti Múzeum titkára tartott elõadást Székelyföld Erdély etnikai térszerkezetében címmel.
Este a a táborlakók meg is ízlelhették a Csávossy György elõadásának témáját. Az által hozott borok méltó lezárását képezték a borkóstoló-sorozatnak. Ezután a Misztrál zenélt, melyet a Kárpátia követett, talán a legnagyobb tömeget vonzva a koncertek közül. Koncert után a bõ ezres közönség is megerõsítette a nemzetpolitikai kerekasztal hallgatósága által elfogadott Felhívást.
A résztvevõk véleményét a táborról és az EMI-rõl csak a táborban a látogatók által kitölthetõ kérdõív kiértékelése után tudjuk majd meg, ám a személyes visszajelzések alapján a rendezvény megfelelt az igényeknek, leszámítva egyes kényszerû elõadó-cserét együtt a vasárnapi (szintén nem szervezõi hibából eredõ) súlyos programcsúszást, azt, hogy éjfél után minden szomjenyhítõ helyiség bezárt, valamint az ízletes vendéglõi fogások kiszolgálásának esetenkénti nehézkességét (ami részben pont a program-keveredések ereménye volt). Nem nyerte el ilyen mértékben a tábor a román hatóságok tetszését: az összes lehetséges szerv látogatását tette a közelségi rendõrségtõl a gazdaságin keresztül a csendõrségig, hogy valamennyien „támogatásukról" biztosítsák a szervezõket. A tavalyi botrányos magatartás nem ismétlõdött meg (ti. mikor többek között a bejárat elõtt írták fel a csonka-magyarországiak útlevélszámát), de így sem érezték hiányukat az EMI-sek: a láthatóan gyanús és az alig láthatóan gyanús titkosszolgálati ügynökökön kívül hivatalos megnyilvánulásban sem volt hiány: a fõszervezõk autóját különös elõszeretettel állították meg elismerésre méltó gyakorisággal a közlekedési rendõrök, akik hol azért büntettek, mert indulás után tíz másodperccel még mindig nem volt öv a sofõrön, hol azt, hogy kétsávos úton (!) nem adott elsõbbséget a lesben álló, a külsõ sávra rátérõ rendõrautónak, hol azt, hogy az egyik lámpája nem megfelelõen ég (miután más ürügy nem akadt), de olyan is volt, hogy azért állítottak meg éjnek idején (legalább százötven méterrõl intve, mikor a reflektorfényben az autót egész biztosan nem lehetett beazonosítani), s közelítettek „jó estét, fõszervezõ úr!" hangzású, a viszontlátás õszinte örömétõl áthatott román kiáltással, hogy „a román zászló nem lobog, a magyar viszont igen, s ez nem szép, tegyük hát széppé", ugyanis törvénytisztelõ polgárokként a szervezõk a román zászlót is kitették a bejárathoz, nehogy elfelejtsék a táborlakók, hol is élnek. A leglényegretörõbb az Egészségügyi Rendõrség volt, melynek - az Apechez hasonlóan - csodák csodájára sikerült büntetnivalót találnia, s miközben a papírokat írták, dicséretre méltó nyíltsággal megkérdezték a 4-es tulajdonosát: „Na látja, hát megéri Magának ilyen táboroknak helyet adni?"
A hatóság, résztvevõk és az elõadók visszajelzései egyöntetûen azt bizonyítják: sikeres volt a II. EMI-tábor, jó irányba tart, a szervezõk pedig egy kiadós alvás után máris teljes erejükkel szervezik a reményeik szerint hibátlanabb, de az eddigi úton továbbhaladó, illetve lehetõségek szerint továbblépõ III. EMI-tábort, ugyanakkor folytatják az egyeztetést (egyelõre) az erdélyi szervezetekkel a táborban megszületett Felhívás értelmében történõ közös cselekvés érdekében.
Bagoly Zsolt
Néhány megmaradt kép itt>> http://emitabor.hu/erdely06/?o=keptar&kategoriaid=2
Az EMI Felhívása
Mi vagyunk a nép!
1990 óta folyamatosan azt kell látnunk, hogy egyik nép a másik után kapta meg a követelt önrendelkezési jogot: a németek, észtek, litvánok, lettek, horvátok, szlovákok, szlovének, monténegróiak és a közeljövőben Koszovó is függetlenné válik.
A magyarságnak autonómiát sem akarnak adni.
A magyarság több mint ezeréves államalkotó nép a Kárpát-medencében. A magyarságnak is jár az 1918-ban megígért és a mai napig megtagadott önrendelkezés.
Mivel az eddigi törekvések süket fülekre találtak, cselekednünk kell! Véget ért a türelmünk, nem várhatunk tovább!
Meg kell kérdezni a népet, mint az önrendelkezési jog birtokosát, hogy döntse el, milyen politikai és jogi formában akar élni.
Meg kell kérdezni a népet az egész Kárpát-medencében, az eredményt pedig meg kell mutatnunk a világnak, hogy lássák, hallják és teljesítsék a magyarság akaratát.
Aláírásgyűjtést, illetve ott, ahol kívánatos, népszavazást kell kezdeményezni az egész Kárpát-medencében.
Felhívást intézünk minden magyar érdekképviselethez, minden magyar párthoz, az egyházakhoz, a civil szervezetekhez, a közéleti személyiségekhez, de elsősorban a magyar kormányhoz, hogy támogassák és segítsék ezt a kezdeményezést, amelynek eredményét a VOX HUNGARICA nevű központ szervezésében minden illetékes országos és nemzetközi fórum és szervezet elé fogjuk terjeszteni.
Eva Maria Barki
II. EMI-tábor, Gyergyószentmiklós, 2006. augusztus 13.
Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke vasárnap, 2009. december 6-án déli 12-kor adta le voksát a nagyváradi 113-as számú szavazókörzetben. 
