Blogarchívum

2010. július 7., szerda

A jogtalan kilakoltatások ellen tiltakoznak civilek és társadalmi szervezetek

A demonstráció helyszíne Budapest V. Kossuth Lajos tér, 2010. július 08- 17-től 19-ig.

A pártoknak, az Országgyűlésnek, Köztársasági Elnöknek, Igazságügyi Miniszternek, Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének, Legfőbb Ügyészségnek, Magyar Rendőrségnek, szervezetten bűnszövetkezetben tevékenykedő bűnözők ellen fellépő nyomozó hatóságoknak, minden törvény adta lehetősége megvolt ahhoz, hogy a helyzeten javítson, de nem éltek vele.

Többszöri felhívások ellenére sem történtek meg azon jogi lépések, annak érdekében, hogy a pénzügyi és gazdasági válságot kihasználva létre jött ingatlanforgalmazó bűnöző “nepperek” „pénzbehajtásra” szakosodott cégeknek, bírósági titkároknak, önálló bírósági végrehajtóknak, ügyvédeknek NE legyen lehetőségük a törvényesség látszatát keltve, hivatali visszaélést elkövetve a tulajdonosoktól elvenni az ingatlanaikat.

A tarthatatlan korrupció felszámolása végett ORSZÁGOS DEMONSTRÁCIÓT tartunk tiltakozásul a Magyarországon történő JOGTALAN kilakoltatások, a bírósági titkárok összejátszása a bírósági végrehajtókkal, ügyvédekkel és a bankokkal, valamint a közelmúltban Budatétényen történt rendőri brutalitások ellen.A demonstráció helyszíne Budapest V. Kossuth Lajos tér, 2010. július 08- 17-től 19-ig.

Ahol a törvénytelen, ingatlan maffiózók által elkövetett embertelen kilakoltatásokra kívánja felhívni a törvényhozók figyelmét, hisz a mai napig nem történt érdemi ügyintézés, hogy megállítsák a korrupciót és a sorozatos bűncselekményeket.

Budapest, 2010. július 4.

Agárdy János

Szervezetként a Magyar Nemzeti Bizottság 2006., a Fehér Kéményseprők Országos Társadalmi Szervezetek Szövetsége, Otthon és Érdekvédők Magyarországi Szövetsége is csatlakozik a rendezvényhez. További szervezetek, magánszemélyek csatlakozását is várjuk, akik egyetértenek a demonstráció céljával!

Sajtókontakt: Agárdy János 06-20-9285-231 Tauzin Krisztina  06-20-9151-937

Nemzeti InternetFigyelő

35 megjegyzés :

  1. S veletek együtt - legalább egymillióan: elég, ha egy veszélyeztetett családot csak egyetlen tagja is képvisel: az már a Téli Palota ostromával fölér...!!!

    "Még kér a nép..."

    VálaszTörlés
  2. A 29 pont egyike: ismét megtiltják a kilakoltatások végrehajtását. mikortól lép érvénybe?

    Ez az egész annyira nyomorúságos, és kilátástalan:-(((

    VálaszTörlés
  3. Mert ez a tetű Fidesz kormány nem törődik semmivel! Olvassátok csak? Magyar Nemzet cikk:

    Újabb lépést jelentett be a kormány az adósok megvédésére

    A kormány szerdán benyújtotta a bírósági végrehajtásról szóló törvény módosítását, amely szerint a lakóingatlanok kiürítésének – a rendőrség közreműködésével történő – foganatosítását 2011. március 1-jéig el kell halasztani – közölte Rétvári Bence, a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára annak kapcsán, hogy az érintettek csütörtökön petíciót adtak át a minisztérium vezetésének.

    A kereszténydemokrata politikus közlése szerint a rendelkezést a már folyamatban levő eljárásokra is alkalmazni kell majd. Hozzátette: a kormány már a felállása utáni héten rendeletet adott ki, melyben 2010. december 31-ig megtiltotta a „zálogtárgyak bírósági végrehajtáson kívüli értékesítését” az adósok által lakott ingatlanok esetében.

    A most benyújtott törvényjavaslat a bajbajutottak további csoportján segít a moratórium kiterjesztésével. A kabinet a javaslattal újabb lépést tett a kilakoltatással fenyegetett adósok lakhatási feltételeinek ideiglenes biztosítása érdekében – mondta, hozzátéve: a kormány tervei szerint a módosítást július 19-ig fogadja el a parlament.

    (MTI)

    Csak törvényesen, nem fejetlenül.... Értitek már?

    VálaszTörlés
  4. Tudunk erről drága akishamish, csak ezzel kitörölhetik az azóta is naponta kilakoltatásra került családok a seggüket. De a botrányt kirobbantó Budatétényi család is, mert mire ezt a törvényt elfogadják, addigra nekik már reszeltek.
    Nem a faszságokat, a hangzatos témákat kellene sürgősséggel tárgyalni, hanem be kell tartani az ígéreteket, Hogy egy magyar család sem kerülhet az utcára. Ez ugyanis az egyik fő választási igéret volt...

    VálaszTörlés
  5. Igen, pl. el kellett volna rendelni, hogy a rendőrség nem segédkezhet a kilakoltatások végrehajtásában, pláne nem ekkora kommandós egység bevetésével. Ehhez nem kellett volna semmi új törvényt készíteni, benyújtani, elfogadtatni.

    VálaszTörlés
  6. ahamisch próféták részére, bár úgyis falra hányt borsó:

    VálaszTörlés
  7. KEGYELMI KÉRVÉNY : Tauzin Krisztina

    PolitikaMagyarországon
    nincs olyan Közjogi Méltóság ,akit ne szólítottam volna meg az ügyünkkel kapcsolatos segítségkérésemmel… SZERETNÉK KEGYELMET KÉRNI, BÁR NEM VAGYUNK SEM RABLÓK,SEM TÖMEG GYILKOSOK; ÉDES ANYÁMNAK, AKI 78 ÉVES , MINDEN GYERMEKEMNEK ,FÉRJEMNEK,VALAMINT AZ EGÉSZ CSALÁDOM RÉSZÉRE. ÉDESANYÁM GYERMEKEINEK, AKIKET TISZTESSÉGBEN ,BECSÜLETESEN FELNEVELTEK ÉDESAPÁMMAL, 13 UNOKÁJÁNAK, ÉS 15 DÉDUNOKÁJÁNAK,HOGY IDŐS BETEG KORÁRA NE VALAMELY PARKBAN ,AVAGY HÍD ALATT LÁTOGATHASSÁSÁK MEG ŐT ,HANEM AZON AZ ŐSI BÍRTOKON, AMELY KÖZEL KÉTSZÁZ ÉVE A CSALÁDUNK BÍRTOKÁT KÉPEZI. KÖZEL KÉTSZÁZ ÉV TÖRTÉNELEM,AHOL AZ ŐSEINK , ÉS SZERETTEINK SZELLEME ÉS HAMVAI NYUGOSSZÁK ÖRÖK ÁLMUKAT… KÖZEL KÉTSZÁZ ÉV ,MELYET ELVETTEK TŐLÜNK! ŐSEINK KEZE MUNKÁJA ,CSECSE-BECSÉI, ÉS MINDEN, AMI EMLÉK MARADT UTÁNUK… 2009.Októberében KAPTUK MEG AZ ÖNÁLLÓ BÍRÓSÁGI TITKÁR HALÁLRA ÍTÉLÉSI HATÁROZATÁT. 2010 .JÚNIUS 15-ÉN ELINDÍTOTTAK MINKET , EGY IDŐS BETEG ASSZONYT ,CSÖPP PICINY GYERMEKEKET ,FIATAL FELNŐTTEKET A BITÓFA ALÁ! KÉREM ÖNÖKET, HOGY KEGYELMEZZENEK MEG NEKÜNK ,MINDANNYIUNKNAK,HISZEN NEM ÖLTÜNK ,NEM RABOLTUNK CSAK PRÓBÁLTUK SZERETETBEN ÉLNI,ÉS BECSÜLETESEN NEVELNI GYERMEKEINKET, EBBEN NEHÉZ EMBERTELEN VILÁGBAN. CSAPDÁBA ESTÜNK , ÉS NEM VOLT SEGÍTSÉG ARRA,HOGY EZT A MÉLYSÉGES MÉLY , HALÁLOS CSAPDÁT EL TUDJUK KERÜLNI. TEHÁT ÉDESANYÁM ,AKI A MAI NAPIG KÓRHÁZBAN FEKSZIK ,MERT UGYAN ÉLETBEN VAN,DE AZ ÖNÖK HADJÁRATA MIATT SÚLYOS EGÉSZSÉGKÁROSODÁST SZENVEDETT… ”UTOLSÓ KÍVÁNSÁGÁT” TOLMÁCSOLOM ÖNÖK FELÉ: „MISZERINT HÁTRALÉVŐ ÉLETEMET SAJÁT OTTHONOMBAN SZERETNÉM LEÉLNI ,MELYET FÉRJEMMEL EGYÜTT ÉPÍTETTÜNK A KÉT KEZÜNKKEL” KÉREM ÖNÖKET,HOGY MIHARABB POZITÍV DÖNTÉST SZIVESKEDJENEK ÜGYÜNKKEL KAPCSOLATBAN HOZNI,MERT
    MÉG KÉT NAP MARADT HÁTRA A KIVÉGZÉSÜNKIG.
    JÚLIUS 10-ÉN KI KELL KÖLTÖZTETNI MINDENT ( AMELY LEHETETLEN ), AMELY KÉTSZÁV ÉV TÖRTÉNELMÉT HORDOZZA MAGÁBAN.
    TÖBBEK KÖZÖTT EXHUMÁLNUNK KELL , BÍRTOKUNKON ÖRÖK ÁLMÁT ALVÓ MINDEN SZERETTÜNKET IS… KÉREM AZ ILLETÉKES MÉLTÓSÁGOKAT, HOGY EZT AZ UTOLSÓ , KIVÉGZÉSÜNK ELŐTTI KÍVÁNSÁGOT MÉLTÓAN ELBÍRÁLNI SZIVESKEDJENEK. HÉT ÁRTATLAN EMER ÉLETE A TÉT. SZEMÉLY SZERINT ÉN: Tauzin Krisztina ,VÁLLALOM A FELELŐSSÉGET,ENGEM BITÓFÁRA KÜLDHETNEK,KIVÉGEZHETNEK, DE KÉREM ÖNÖKET,HOGY A CSALÁDOM MINDEN TAGJÁNAK ÉLETÉT KÍMÉLJÉK MEG! TISZTELETTEL: Tauzin Lászlóné , nevében Tauzin Krisztina és Családja Budapest.2010.július .08.
    · Zsumanga - július 09 2010

    VálaszTörlés
  8. "A kabinet a javaslattal újabb lépést tett a kilakoltatással fenyegetett adósok lakhatási feltételeinek ideiglenes biztosítása érdekében – mondta, hozzátéve: a kormány tervei szerint a módosítást július 19-ig fogadja el a parlament.

    (MTI)"

    - Vajon kegyelmet kap-e Tauzin Krisztina?

    VálaszTörlés
  9. Nagyon megrázó. Mint minden egyes történet. Minden egyes kilakoltatás mögött egy-egy családi sorstragédia.
    Borzalom:-(

    VálaszTörlés
  10. Sziasztok! Valóban tragédia. Sajnálom ezt az asszonyt, de legfőképpen a gyerekeit, akik erről semmit se tehetnek. Anyusch oldalán olvastam a Tauzin család történetét, s meg kell mondjam Krisztina kicsit felelőtlenül vágott bele a kölcsönök felvételébe... Aztán nem derül ki számomra, hogy van-e férfi a háznál? Mintha minden az ő nyakába szakadt volna egyedül. Rengeteg kérdés merült föl bennem, valahogy a történet nem kerek...

    VálaszTörlés
  11. Nem tudom, hogy felelőtlenül vágott-e bele. Viszont azt TUDOM, hogy kismillióan vannak, akiknek MUSZÁJ volt hitelt felvenniük. Olyan kényszerű okok kapcsán, mint pl: kiesnek az ezer éves ablakok tokostól, kilyukadnak a radiátorok, elöregedtek a villany vezetékek, szétette az idő a parkettát, stb...

    Sajnos sokan vannak, akik valóban ok nélkül "beleszaladnak" egy-egy teljesen fölösleges hitel fölvételbe: új autó után még újabb, vagy plazma tv, hogy HD-ben nézhesse a vb-t az ökör:-((

    VálaszTörlés
  12. Azt hiszem, ott írtad, hogy férfi is van a családban - ő vajon mit tehetett?
    Ez bizony jó kérdés...

    VálaszTörlés
  13. A sznobokat én sem sajnálom. Azok, akik full-extrás luxusautó hitelébe buktak bele ... hát, az az ő bajuk.
    Vannak aztán a "középkategóriások", akik azt hitték a "nyuszó-muszó" reklám hatására, hogy azt az életérzést is megkapják a kölcsönnel együtt, amit a reklám sugallt.
    Hatással lehetett még a "csordaszellem", amikor már minden szomszéd, vagy kolléga felvett valamilyen kölcsönt, és a balek sem akart lemaradni, mert "most ez a trendi". :-((

    VálaszTörlés
  14. Végül manapság az a "trendi", hogy viszi a bank a lakást. És sajnos nem tesz különbséget: ki-miért vette fel, és nem tudja visszafizetni a kölcsönét.

    VálaszTörlés
  15. Általánosságban ez a dühítő, ugyanis a bankoknak, mint pénzügyi, közgazdasági szakértőknek TUDNIUK KELLETT, mennyi lesz ebből a bedőlt hitel. Vagyis tudatosan akartak olcsón ingatlanokhoz jutni. :-((
    Ha meg a bankok azzal védekeznek, hogy honnan tudhattak volna előre a gazdasági válságról [ :-S ] akkor miért kellett volna tudnia azt egy "gyalogpolgárnak". ?
    ERRE nem érvényes a VIS MAYOR esete? Egy átlagember sem befolyásolni nem tudhatta a körülményeket, sem -úgymond- jógazda módján előre védekezni, hiszem az előre, egy összegben visszafizetett kölcsönre is feltalálták a büntetőkamatot.
    Egy szó, mint száz: akár sznob, akár nem, spekuláció áldozata minden hiteles.
    A deviza ALAPÚ hitel ráadásul valójában forinthitel, csak éppen valamelyik külföldi fizetőeszköz napi árához VISZONYÍTOTTÁK.

    VálaszTörlés
  16. Látom szaporodnak a hozzászólások. Tudjátok a történetben azt nyilatkozza ez a Tauzin Krisztina, hogy ott kezdődtek a bajok, amikor 2006-ban terhes lett az ikrekkel. Ekkor vettek fel tízmilliós kölcsönt. Nos egy anya, akinek már van gyermeke és ismét terhes immár ikrekkel, végig gondolja, hogy ő kiesik a munkából, az ikrek születése lehet problémás is, esetleg nem tud végig dolgozni a terhesség alatt, tehát nem ugrok fejest egy bizonytalanba. Jó, tudom, okoskodni könnyű, de ha jól olvastam anyusch-nál a tízmilliós kölcsönt újabb kölcsönök tetézték és sehol sem olvastam arról, hogy ennek törlesztésében például segédkezett-e a gyerekek apja?
    Senki fölött nem akarok pálcát törni, hiszen bármelyikünk kerülhet adósságcsapdába.
    A bankok pedig egyáltalán nem ügyfélbarátok. A kormány is csak azoknak képes segíteni, akik nem nyaralót, hanem első lakásukat vásárolták hitelre és abba buktak bele. Nem beszélve azokról az adósokról, akik - ahogy Csengele írja - plazma tévére vettek föl kölcsönt vagy egyéb nem létszükségletet jelentő kütyüre... Én naponta kapok telefonhívásokat különféle pénzintézetektől, hogy vegyek fel kölcsönt, nyaraljak abból, stb. stb. Szemérmetlen módon sokkolják az embereket ezek az ajánlatok és bizony néhányan bedőlnek.

    Hihihi, tetszik a nyuszó-muszó életérzés! :)))

    VálaszTörlés
  17. Előttem továbbra sem tiszta, hogy egy család kilakoltatásához milyen alapon biztosítanak kb. 100 fős kommandós egységet és fizetik az én adómból.

    VálaszTörlés
  18. Az egyik Barátom egy bróker cégnél dolgozott. SOHA nem tudott volna rávenni sem ő, sem SENKI, hogy deviza alapú hitelt vegyek fel.

    Egyébként mindenki a maga sorsának a kovácsa.
    Valószínűleg mi is felvehettünk volna több millió Ft hitelt. Kellett volna nagyon, a házunkra alapos renoválás fért volna rá. de nem mentünk bele. tudom, hogy közhely, de mi az "addig nyújtózkodj" hívei vagyunk. Így hát már 13 éve apránként csinálgatjuk, amit egyébként a hitelből nyilván pikk-pakk megoldottunk volna. (A fürdőszoba még mindig várat magára. De tisztaságot tartok, a csapok, boyler, stb egyelőre még működnek, úgyhogy mivel muszáj, ezért tökéletesen megfelel.)

    Nekem is voltak terveim, meg álmaim: ilyen, meg olyan konyhabútorról, stb. Lett is, csak várnom kellett vagy 10 évet rá. Talán így még jobban megbecsülöm:-)))))))

    Valahol az oldalamon van fent egy blog, vagy két éve került fel, karácsony körül, éppen az ilyen "nyuszó-muszó" reklámmal kapcsolatban gondolkoztunk hangosan...kínálgatták a szuper hiteleiket a karácsonyi ajándékra. Igen, nyaralásra is, meg ballagásra, stb. Kész agyrém.:-(

    Egyébként én igazából nem a bankok, meg a bankárok "mézesmadzag.szerű" hitel invitálásán csodálkozom. Hanem azon, hogy az emberek képtelenek az önmérsékletre, és nem tudják felfogni a saját lehetőségeiket. Aki ezért adósodott el, azt nem sajnálom.

    (Mindenki fel volt háborodva a Jud Süss c filmen. Én arra is azt mondtam: minden baj ott kezdődött, maikor az ember többet akart, mint amire vágyott. A zsidó csak azt tette, ami a zsigereiben van...adott és kőkeményen behajtott. Van egy mondás: "A zsidó fegyvere a PÉNZ. Ne adj fegyvert a kezébe!"
    Abszolút ebben látom ennek a globális pénzhatalmi őrületnek a lefejezési módját.)

    VálaszTörlés
  19. Ez mind igaz! Én sem vettem volna fel deviza alapu hitelt, hiába tűnt anno kedvezőbbnek. Sőt! SOKKAL KEDVEZŐBBNEK!!!
    Nem is erről van szó. Hanem arról, hogy el kell fogadnunk, hogy embertársaink egy jó nagy része, gyengébb képességekkel rendelkezik. Ettől ők még nem lelőkni valók a Taigetoszról asszem. Csak egy kicsi megértés kell, mert az én környezetem tele van az ilyen emberekkel... Igenis állítom, hogy a rájuk szabott reklámhadjárat, a mocskos manipulatív zsidóbankármédia tehet mindenről!
    Mellesleg a kutyámba sem rugok bele, ha nem érti egyből amit akarok, mert őt is szeretem...

    VálaszTörlés
  20. Teljesen igazad van. Abban meg csengelének is, hogy a devizaalapú hitel egy fondorlatos mézesmadzag volt nemcsak a kevésbé elővigyázatosak, hanem a kényszerből cselekvők részére is. Gondoljatok bele, hogy amikor azt mondják nektek a lakáshitelnél, ha forint alapon veszed igénybe akkor havi 40 ezer Ft kell fizetned, ha ugyanezt devizaalapon vállalod, akkor csak 30 ezret. Sok újházas, családalapító fiatal naná, hogy az utóbbit választotta. Azonban a bankok "elfelejtették" felvilágosítani az érdekelteket arról, hogy a forint árfolyama hosszú távon válság nélkül is folyamatosan romlani fog, mert értékét nem a gazdasági teljesítmény adja, hanem a hazárdtőke időlegesen tartja mesterségesen kedvezőbb szinten. Azaz hosszú távon még a legkedvezőbb esetben is a devizaalapú hitel esetében legalább ugyanannyit kell kifizetnie, mint a forintnál.

    VálaszTörlés
  21. Szörnyülködöm, együttérzek, csodálkozom, mérgelödök, de legföképpen értetlenkedek: mert Tauzin Krisztina egy 200 éves birtokról, azon "kúriáról", családi sírhalmokról számol be, amelyeket majd` száz fös kommandó szelíd kíséretében kellett elhagynia pillanatokon belül, két babával, meg egy lábossal(?), négy gyermekével, férjével és a mindebbe belerokkanó Anyósával.

    Azon okból - az összeg itt nem világos, mennyi is, (részben ?)devizában -, hogy több ízben kölcsönöket vettek föl Férjével. Föltételezem, esedékes modernizációra, de tény: tetö volt a fejük fölött. Visszafizetni részletekben - mára, számukra - lehetetlen, az utolsó befizetés tavaly esett.

    EZ nem megy a fejembe, ugyanis azt írja nyílt, kegyelemkérö levelében:
    "SAJÁT OTTHONOMBAN SZERETNÉM LEÉLNI ,MELYET FÉRJEMMEL EGYÜTT ÉPÍTETTÜNK A KÉT KEZÜNKKEL” .

    Ez semmit nem változtat a helyzeten, csak fölfigyeltem rá, hogy itt nem egy fiatal, házaspár építette két kezével elsö otthonát, ennél fogva a banktörvény elött - szégyen ! - teljesen más megvilágításba kerül a helyzet: szerintem egy hatalmas áldozat, 4, kicsi gyermek nevelése, a Mama gondozása mellett építkezni-renoválni, másrészt a rájuk vonatkozó hitelfölvételi szabályok mások, s ha ezt a hitelt még ráadásul - megvezetve a tetves bankároktól - devizában - Isten ne adja, svájci frankban - vették föl...

    Mielött az exumálások beindulnának . mint kiderült, az új tulajdonos teljesen jóhiszemü, jóindulatú, nem volt jelen a kilakoltatásnál - remélem, a látottaktól éppúgy elszörnyedt volna, mint mi, itt ! - egy hónapot adott a Családnak, kiköltözni - a ...hová is ?

    Azt olvastam, ifj. Hegedüs Lóránt fogadta be öket átmenetileg.

    A magyarországi hitelszolgáltatás - egy példa nélkül való, emberellenes büntett és egyrészt az IMF EZZEL szórakozzon, mielött az utolsónkat veszi, másrészt a mai kormánynak az árvíz okozta fekélyekkel egyenrangúan kell kezelnie legsúlyosabb problémáinknak ezen egyikét.

    Különben nem magyar százezrek, hanem milliók fognak hullámpapíron áttelelni a hidak alatt.

    Van ennyi híd ?
    Van ennyi szív ?

    VálaszTörlés
  22. Megértem, ha valakinek muszáj volt: lakni, élni KELL valahol. Nem ezzel van a gondom. Leírtam már...
    Egyébként érdekes az is, hogy MIÉRT annyit vesznek fel az emberek, amennyit. Sajnos sokan beleestek abba a hibába, hogy ha már lúd, legyen kövér: nagykanállal vetettek költséget, nem ésszel. (Extra kiadások: drága csempe, drágább konyha, mint amit megengedhetne,extra borűr, stb, stb...)

    Van olyan ismerősöm, aki másfél millát vett fel, pedig a feléből is nyugodtan meg lehetett volna csinálni, ami végül dupla költséggel készült el. Most már hiába mondja: "igazad volt"....
    Én szóltam.
    Sajnos a pénz a legtöbb embert "megrészegíti".

    Én csak azokkal vagyok együtt érző, akik nem ebbe a nagy átlag kategóriába tartoznak, és valóban MUSZÁJBÓL nyúltak a deviza alapú hitelhez. A többiről meg annyit tudok mondani: mindenki úgy rontja el az életét, ahogy csak akarja...

    VálaszTörlés
  23. Halászb, BÁRMILYEN hitelt veszel fel, előtte ALAPOSAN megfontolod, és tájékozódsz, nem?
    A deviza alapú hitelt semmi képen sem vettem volna fel. anyut is nagyon fűzték, de lebeszéltük róla. Pontosan azért, mert olyan mértékben KISZOLGÁLTATOTTÁ válik z ember, hogy ekkora rizikó SEMMI PÉNZT NEM ÉR MEG.
    Igaz, hogy egy darabig többet fizetett, mint ha deviza alapú hitele lett volna, viszont évek óta STABILAN kb. egyenlő összegeket fizet. És nem fenyegeti az a veszély, hogy egyik napról a másikra a dupláját kellene fizetnie.
    Ez szerintem csak józan ész kérdése.

    VálaszTörlés
  24. "Gaudi-Nagy Tamás és Sneider Tamás jobbikos képviselők éppen ezért módosító indítványt nyújtottak be annak érdekében, hogy a kormány hozzon létre egy speciális kárfedezeti alapot a már kilakoltatott családok tragikus helyzetének orvoslása érdekében: ennek keretében biztosítsa díjmentes elhelyezésüket és bocsásson számukra rendelkezésre kedvezményes pénzügyi segítséget a lakáshitel kedvező irányú átalakításához, az adósságkiváltáshoz és a végrehajtás miatt elvesztett lakás visszaszerzéséhez. Ennek segítségével többek közt a június közepén jobbikos képviselők által védett, de végül rohamrendőrök segítségével kilakoltatott ötgyerekes, budatétényi Tauzin család is visszaköltözhetne otthonába. Gaudi-Nagy Tamás képviselő a tőle megszokott vehemenciával érvelt a vitában a kilakoltatott családok védelmében, és elérte, hogy még ma éjfélig benyújthassák az ezzel kapcsolatos törvénymódosító javaslatukat a jobbikos képviselők."

    http://barikad.hu/node/57242

    VálaszTörlés
  25. A "nyuszó-muszós" reklámot azért említettem, mert az éppen arról szólt, hogy jön az új baba. TEHÁT vegyél fel hitelt, mert neki IS kell egy külön szoba. :-(( Hervasztó. :-((

    VálaszTörlés
  26. http://www.bankszovetseg.hu/elnokseg.html
    ELNÖK

    ERDEI TAMÁS
    (elnök-vezérigazgató, Magyar Külkereskedelmi Bank Rt.)

    ALELNÖK

    DR. MATTHIAS KUNSCH
    (vezérigazgató, HVB Bank Hungary Rt.)

    FŐTITKÁR

    DR. NYERS REZSŐ

    TAGOK

    DR. CSÁNYI SÁNDOR
    (elnök-vezérigazgató, Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt.)
    DR. GERGELY KÁROLY
    (vezérigazgató, Fundamenta-Lakáskassza-Lakástakarékpénztár Rt.)
    CZIRJÁK SÁNDOR
    (vezérigazgató, Magyar Fejlesztési Bank)
    GYURIS DÁNIEL
    (vezérigazgató, FHB Földhitel és Jelzálogbank)

    VálaszTörlés
  27. "Én csak azokkal vagyok együtt érző, akik nem ebbe a nagy átlag kategóriába tartoznak, és valóban MUSZÁJBÓL nyúltak a deviza alapú hitelhez. A többiről meg annyit tudok mondani: mindenki úgy rontja el az életét, ahogy csak akarja..."

    Én meg nem csak azokkal vagyok együttérző, mert pl. tudom, hogy anyósomat még ma is pórázon kellene vezetni. Na nem a közveszélyessége miatt, hanem az önveszélyessége miatt.
    Vannak emberek, akiket nem szabad engedni dönteni. Legalább is, ha nem fogadjuk el a taigetoszi módszrt...

    VálaszTörlés
  28. Tamás, az anyósok már csak ilyenek. "Önveszélyesek":-))
    Kérdezd csak Tibikét:-))

    Szerintem meg egy felnőtt ember úgy 'qrja el' az életét, vagy úgy lesz sikeres, ahogy az élet adta lehetőségeit kihasználja. Vagy nem...

    VálaszTörlés
  29. "FŐTITKÁR

    DR. NYERS REZSŐ"

    Tegnap egy Nyers Rezsö osztogotta a észt a TV-ben: csak nem a fiához van szerencsénk?

    Ezek is a fényre jönnek, mint a cigányasszony rajkói, ha szülésbe kezd ?

    Hát ezek már sosem vesznek ki a közéletünkböl ?

    VálaszTörlés
  30. Ez a póráztipp jól hangzik. :-)))

    VálaszTörlés
  31. De hogy lehet az, hogy ez a név nem tűnt fel senkinek - még Csányinak sem? :-O

    VálaszTörlés
  32. Nem így - nekem: egy szempillantás alatt kattant be népünk és társadalmunk oszlopos tagja, mit ne mondjak: kedvence...!

    Kerestem az apja vonásait: nemigen találtam. De az lehetetlen, hogy véletlenül a keresztnév - no, meg az egész pártállás azonossága - a véletlen müve...!

    Fölényeskedö bécinek üzenem: ugyan valóban magamtól jöttem rá az apa-fiú-kapcsolatra, de mert a fiú legszívesebben a pénzügyi-politikai bozótosban járt és nem naponta a Váci utcában korzózott, transparenssel a mellyén, hogy ö - ama Nyers Rezsö fia -, ez nem is olyan evidens.


    Hiába, a távolság a Hazától ilyen súlyos értesületlenséget tud kiváltani...töled meg a sületlenséget, de azt szép számmal.

    VálaszTörlés