Blogarchívum

2010. március 15., hétfő

Demszky: Meg kell védeni a köztársaságot

(Megjegyzés: Tényleg meg kell védeni.)

Demszky: Meg kell védeni a köztársaságot
2010. március 15., hétfő 14:18 InfoRádió / MTI

Demszky Gábor szerint március 15. üzenete 2010-ben az, hogy az 1989-es jogállami forradalmat és köztársaságot meg kell védeni. Az ősszel leköszönő főpolgármester a budapesti Március 15. téren, a Petőfi-szobornál mondott hétfői ünnepi beszédében a Jobbik előretörésének veszélyére figyelmeztetett, beszédét folyamatosan bekiabálásokkal, pfujolással és fütyüléssel zavarta meg néhány száz tüntető.

Demszky Gábor a Fővárosi Önkormányzat megemlékezésén azt hangoztatta: azt a nyugati típusú többpárti demokráciát, amiért húsz éve sokan küzdöttek, legyen bármennyi hibája is, nem leváltani kell, hanem megóvni mindenáron, azoktól, akik a Magyarországot a Nyugathoz, Európába visszavezető jogállam helyett "keleti orientációt" és "faji elvű nemzeti-bolsevik diktatúrát" akarnak. Közölte, úgy látja, a Jobbik nemcsak szavakban, nemcsak gárdákkal és nemcsak a bírói ítéletek nyílt semmibevételével uszít a parlamentáris jogállam, a társadalmi nyugalom, a romák, zsidók és itt élő külföldiek, a másként gondolkodók, az Európai Unió, a nyugati értékek ellen.

Az V. kerületi Március 15. teret kordonokkal teljesen körbezárták, a kordonon belül rendőrök és egy biztonsági szolgálat civil ruhás emberei álltak dupla sorfalat.

"Börtönbe, börtönbe!" - Több ezren fütyülték ki a Jobbikot terroristázó Demszkyt

Ahogy Demszky Gábor elkezdte a "demokrácia ünnepéről" szóló beszédét a Petőfi-szobornál, a kordonon kívül több ezresre duzzadt tömeg azonnal elkezdett fújolni és fütyülni.

A beszédből így nem lehet érteni semmit. A Március 15. téren erős a rendőri biztosítás - írja az Index.


13.51: A kordonon kívül álló tömeg folyamatos fújolását és fütyülését látva Demszky a "demokrácia és a szabadság ünnepének" méltatása után arról beszélt, hogy "a Jobbik egy terroristavezér mellett kampányol", "egyenruhás emberei masíroznak országszerte, ártatlan cigányokat, zsidókat, másként gondolkodókat félemlítenek meg, és politikusok ellen szerveznek terrorakciókat". Ezzel sikerült még jobban fölhergelnie a magyarokat, akik tojásbiztos távolságban vannak a színpadtól, és minden eszközzel azon igyekeznek, hogy belefojtsák a szót a hungarofób főpolgármesterbe.

Demszky azt is mondta, hogy ő hamarosan visszavonul a közéletből (a tömeg erre azt skandálta, hogy "börtönbe, börtönbe, börtönbe"), de mindig ki fog állni a "vértelen, demokratikus átmenet egykori eszméi mellett". A maoista főpolgármester felszólította hallgatóságát, hogy menjenek el szavazni, és a "demokratikus pártokat válasszák". Mint mondta: ő az összes parlamenti pártot ilyennek tartja, és a parlamenten kívüli pártok jelentős részét is, de "a Jobbik biztosan nem ilyen".

Az MNO tudósítója így számol be az újabb emlékezetes szónoklatról:
"Hülye vagy!" - ezt hallgathatta Demszky, miközben megpróbálta elmondani ünnepi beszédét. A Hír TV tudósítója megemlítette, hogy a "demokrácia" és a "sajtószabadság" szavakon kívül alig lehetett valamit hallani a liberális főpolgármester szavaiból. Demszky hangját elnyomja az elégedetlen tömeg, akik ugyan megrázták a kordont, de azt nem törték át.

Többen Nokia-dobozokat vittek a kordonokhoz, és az emelvény irányába nyújtogatták. A tömeg többek között azt skandálta: "Tolvajok! BKV!", "Hazaárulók!". Demszky beszéde alatt egyetlen alkalommal tört ki osztatlan lelkesedés, amikor arról beszélt, hosszas főpolgármesteri tevékenységének végére ért.

(Index - MTI - MNO nyomán, kép: Origó, Hírszerző - Kuruc.info)

23 megjegyzés :

  1. Tényleg meg kell védeni..., tőlük!!!

    VálaszTörlés
  2. Ez semmi egyéb mint bikavadítás...., ennek is megvan a hozadéka...

    VálaszTörlés
  3. Ez mindig kiábrándítja az embert...:D

    Cím után rögtön önkritikára gondoltam...

    VálaszTörlés
  4. Demszkyt én csak az esti híradókban láttam és megdöbbentem, hogy ez az ember egyáltalán ki mert állni és végigordította a mondanivalóját.

    VálaszTörlés
  5. Ez volt a feladata, a hangulatkeltés....

    VálaszTörlés
  6. ...es szitas, egymas ellen valo uszitas.Fujjjjjjj! Bortonbe !
    Es vigye magaval a bandajat is...

    VálaszTörlés
  7. Ezt a szabadkőműves alapú köztársaságot nem kell védeni, főképp nem,Sztalinista ihletésű "alkotmányával egyetemben. Lássátok közjogi méltóságainkat mind az összes parlamenti pártot összevéve..

    VálaszTörlés
  8. Hazaárulókat akasztani kell és nem börtönben kényeztetni !
    Mindazok, akik terrorral az érvényteleníthetetlen és hatálytalaníthatatlan Magyar Szentkorona Törvényt megszegik HAZAÁRULÓK !!! + !

    VálaszTörlés
  9. Nem kizárólag az ő szégyene, hogy immár huszadszor mondhatta el a hülye kis "beszédét" ezen az egyébként szép nemzeti ünnepen.
    Ha már szó esett az "önkritikáról"....

    VálaszTörlés
  10. Ne is fázz, mi tőlünk biztosan nem kapott egy szavazatot sem, mivel mi Fóton élünk.:-)))

    VálaszTörlés
  11. Sajnálom a 20 éve Demszkytől szenvedő fővárosi lakosságot. De az, hogy 20 éve egy ilyen senkiházi a főpolgármester, azért már TÉNYLEG szégyen.

    VálaszTörlés
  12. Ők maguk választották-saját maguknak. Ennyire hülyék. Én azokat a honfitársaimat sajnálom, kiknek kisebbségben kellett eltűrniük regnálását, regnálásukat.

    VálaszTörlés
  13. Az a baj, hogy nem volt megfelelő választék. Hasonlóan a parlamenti választásokhoz.

    VálaszTörlés
  14. De amikor már a második, vagy harmadik ciklust végig lejmolta a pajtikáival együtt, talán ideje lett volna megpróbálni valaki mást megszavazni, nem? Szinte teljesen mindegy, hogy kit.
    Tarlós pl miért nem volt elég jó a fővárosiaknak vajon?...
    Biztos a rohadt szélsőségesek miatt. Hoppsz, ez most mégsem fogja megállni a helyét. Megnéztem a legutóbbi választási eredményeket, és nekem úgy tűnik, hogy Katona Kálmán, és az Mdf volt a "kakukk tojás", akik miatt meghiúsult Demszky leváltása. Hiszen előre lehetett tudni, hogy túl kevés szavazatot fog kapni, meg se fogja közelíteni a két nagy esélyest. Be is jött...

    VálaszTörlés
  15. Legutóbb az MDF-es Katona indulása miatt maradt el a váltás.

    VálaszTörlés
  16. Van egy roppant jó cikk a legújabb bar!kád Magazinban, mindjárt beszkennelem. Ebben csodálatosan bemutatják, miféle ámokfutást rendezett Demszky a sleppjével együtt. "Szabadrablás Judapesten" a címe.

    Egyébként a mostani bar!kád Simon Peresz ominózus Magyarországról szóló izraeli gyarmatosítás köré fűzi fő mondanivalóját. Mint ahogy minden héten ugyanígy körül jár egy-egy témát. Hol a Szent Koronával foglalkozott bővebben, máskor a cigánybűnözést vette jobban górcső alá. Most az izraeli gyarmatosítás a fő téma. Teszik mindezt méghozzá úgy, hogy egyetlen félreérthető, vagy gyalázkodó mondat, vagy utalás nincsen a zsidóságra nézve sem származásukat, sem vallásukat tekintve. KIZÁRÓLAG a simon pereszi elszólás kapcsán, pusztán üzleti, gazdasági alapokat vizsgálva állították össze a cikkeket.

    Olvastam valami idióta már azt írta, hogy már nem is fideszeznek, hanem "szegény" zsidókat bántják.
    No, emberek! Mielőtt lemennénk a népszava "szintjére" és elkezdenénk közös erővel sajnálni őket németh péterrel karöltve, előtte talán illendő lenne elolvasni, és meggyőződni arról, hogy miről is van szó az ominózus újságban. A címlap és a cikkek címei természetesen azért készültek olyan formában, hogy elég figyelem felkeltők legyenek.

    MIÉRT?
    Nyilván, ha pl. Németország első embere tett volna olyan kijelentést, hogy "felvásárolják Magyarországot", akkor a német befektetéseket vennék górcső alá. Ámde ilyet SENKI MÁS nem engedett meg magának, csak az izraeli főmufti. S ami ennél sokkal felháborítóbb: SENKI a magyar politikusok közül nem állt fel akkor sem, és azóta sem, és nem kérte ki magának, és nem indított vizsgálatot az ügyben. Normális esetben egy ilyen kijelentés, méghozzá ILYEN MAGAS POZÍCIÓBÓL minimum nemzetbiztonsági tényfeltáró munkát generált volna.
    Mivel ez nem történt meg, a bar!kád munkatársai utána jártak a dolognak. Kizárólag hivatalos adatokat közöltek le.
    Elképesztő tényeket olvashatunk benne! Többek között Demszky "munkájáról" is...

    VálaszTörlés
  17. A cionisták nagyon elbizakodottak és szemtelenek.

    VálaszTörlés
  18. ...és azok, akik "fúrják" a Jobbikot már-már összepacsiznak velük, csak azért, mert a Jobbik kimondja róluk az igazságot. Felfoghatatlan! Inkább összeborulnak a németh péter-féle bértollnokokkal, és együtt pfujolják a barikád magazint. Közben persze fingjuk sincsen arról, hogy valójában mi is áll a barikád hasábjain. Mindegy is, hiszen azt Jobbikosok írták. Úgyhogy inkább elő a zsepit, és együtt rínak ezentúl a majd' minden másnap megtartott holokauszt emléknapokon a gyarmatosítóinkkal. Csak a Jobbik dögölne meg!

    Jut eszembe! Egy hétig nálunk "állomásozik" Charles herceg.
    Meg is mutatnak neki sebtiben MINDENT, ami Magyarországhoz köthető:

    1: A Dohány utcai zsinagógát, szinte elsőként:-((

    2: Aztán valami kisebbségi cigány iskolába is elviszik. (Ha jól rémlik, valami kisebbségről szóló filmet vetítenek szerencsétlennek.):-((

    3: A "Rasszizmus elleni koncert" főpróbáját sem hagyják ki, "természetesen".:-((

    Wazzzzzzz'....ha hazamegy, a végén még azt fogja mondani, hogy Izraelben járt. Pedig szinte....

    Na ENNYIT a Demszky-féle "köztársaságról"..-((

    VálaszTörlés