Blogarchívum

2010. március 4., csütörtök

Földet ért a tűzgömb

Öt földrengésjelző állomás egymástól függetlenül rögzített jeleket a vasárnap esti tűzgömbjelenség időpontjában, és az egyik állomás adatai alapján a rendkívül fényes meteorjelenséget okozó test földet ért - tudta meg az [origo]. Egy másik fejlemény: minden eddiginél jobb minőségű felvételt közöltek a jelenségről.

Timár Gábor, az ELTE Geofizikai és Űrtudományi Tanszékének vezetője az [origo]-nak elmondta: szlovák és magyar szeizmológiai (földrengéseket érzékelő) állomások adatai, illetve az MTA Szeizmológiai Intézetének gyorselemzése szerint a vasárnap esti tűzgömb egy darabja földet érhetett. Öt állomás adataiban is észlelték a jeleket a kérdéses időpontban, azaz vasárnap este 23.25-kor.

Tóth László (Sashegyi Obszervatórium) modellszámításai szerint kétszer rázkódott meg a föld. Egyrészt földlökéseket érzékeltek a test felrobbanásakor keletkező lökéshullámok miatt. A legtöbb állomás ezeket észlelte. Az adatok alapján a tűzgömb valahol Kassa és a magyar határ között robbant fel a levegőben.

Ugyanakkor a Kassától 45 kilométerre északkeletre fekvő cervenicai szeizmológiai állomás érzékelt egy olyan jelet, amelynek alapján a meteor legalább egy darabja becsapódott, azaz meteoritként földet ért. Ennek alapján a krátert valahol Cervenica (Vörösvágás) település környékén lehetne keresni. A becsapódás miatt kipattant rengés viszonylag kicsinek számított, a Richter-skálán 1-2 magnitudós lehetett.

Forrás: MTA Szeizmológiai Kutatóintézet

Szeizmológiai állomások által észlelt földrengéshullámok a vasárnapi meteorrobbanás idején. Fentről sorrendben: Cervenica (Kassától ÉK 45 km), Piszkéstető (Mátra), Tarpa (Tiszahát), Draganu (Bihar-hegység), Kolonické sedlo (Vihorlat), Niedzica (Tátrától ÉK), Kalwarija Paclawska (Lengyelország), Budapest (Sashegy), Mórágy, Sopron. A legérdekesebb jel az első, a cervenicai: a fő rezgést feltehetően a léglökéshullám okozta (ezt látjuk a tarpai, a piszkéstetői, a niedzicai és kisebb mértékben a Vihorlát takarásában levő kolonickéi állomáson is). Cervenicán azonban a fő jel előtti kis hullámot okozhatta a test egy leeső darabja, amely előbb érkezett meg, mint a lassabban haladó lökéshullám

Egy másik fejlemény: minden eddiginél jobb minőségű felvételt mutatott be az RTL Klub a jelenségről.

A film itt érhető el: http://www.rtlhirek.hu/video/84397

A 20.05-kor kezdődő Fókusz című műsorban részletes riportot láthatnak az érdeklődők.

Forrás: RTL Klub

A Budapest melletti építkezésen lévő ipari kamera által rögzített filmen jól látszik, amint a fényes és gyors, zöldes árnyalatú meteor kibukkan a felhők mögül. Nagy sebessége arra utal, hogy nem műhold vagy űrszemétdarab volt, hanem természetes eredetű meteorikus test.

A légkör sűrűbb tartományába érve a ránehezedő egyre nagyobb légnyomástól felrobbant. A megsemmisülés pillanatában anyagának nagyobb része forró ionizált plazmává alakul, ez az, ami erősen sugároz, és mellette a levegő molekuláit is sugárzásra készteti. Ezt követően kialszik - miközben éppen el is tűnik egy domb mögött. A nagy kérdés az, hogy a heves robbanás után mekkora szemcsék maradtak vissza a testből, amelyek esetleg becsapódhattak.

Mint az elmúlt napok híradásaiból ismert, vasárnap este 23.25-kor sokan észleltek egy igen fényes tűzgömböt Magyarországon és Szlovákiában. Korábbi részletes beszámolónk korábbi videofelvételekkel itt olvasható.

>>Térkép és elemzés a vasárnapi meteor lehetséges útvonaláról

>> Villámnak és tűzijátéknak is nézték a meteort a Felvidéken



10 megjegyzés :

  1. ...mem tudott Fletóka fejebúbjára esni....

    VálaszTörlés
  2. kanbagoly

    Ne legyél ily rossz indulatú.... :::))))

    VálaszTörlés
  3. Akkor éjjel zajra ébredtem. Azt gondoltam, földrengés, mert ilyesmi hangot ád az is. A francia ágyon, párnán keresztül hallottam a mély morgást, semmi sem hasonlítható hozzá.

    VálaszTörlés
  4. A-zannnya. Én már aludtam, csak úgy tűnt, mintha egy autó reflektora világított volna be a szobába. Mire rávettem magam, hogy kinyissam a szemem, már aludtam is tovább...
    Egy csillagászt hallottam a témáról, aki azt mondta, hogy mindebben az a különleges, hogy a távolság miatt nem kellett volna egyszerre hallani a fényjelenséggel, hiszen a mennydörgést is később halljuk, mint ahogy villámlik. Ha meg egyszerre szól a villámmal, akkor meg nem dörgést, hanem csattanást hallunk.
    Mégis ebben az esetben "valami" egyszerre hallatszott a tűzgömbbel.

    VálaszTörlés
  5. Áááhhh... Fletókát még az erdőtűz is kikerüli. :D

    VálaszTörlés
  6. Én csak jót akarok neki is, nekünk is, hidd el....:D

    VálaszTörlés
  7. Akkor bizony ide egy egész Perseidák raj kellene hogy záporozzon...:-)))

    VálaszTörlés
  8. Aszondod, hogy még mindig jobban járna, ha egy meteorit ütné agyon? :D
    - ...meglehet... ;-))

    VálaszTörlés

  9. Az akasztás - lasssú kínhalál, Lelkeim...a gutaütés, agyonütés, pláne egy kósza meteorittól - a pillanat müve. Neki - túl kegyes.

    VálaszTörlés