Blogarchívum

2009. december 31., csütörtök

Kék hold lesz szilveszterkor

Szilveszterkor másodszor lesz telihold decemberben.
A jelenséget kék holdként ismerik, bár a hold természetesen nem fog színt változtatni. A múltban viszont előfordult, hogy a hold egy kitörő vulkán miatt elkékült.

Egy hónapban általában egyszer van telihold, de mivel a Hold mozgása során 29,5 nap alatt jut el kétszer ugyanabba a fényfázisba, néha két telihold esik egy hónapra. A második teliholdat „kék hold” néven ismeri a csillagászat, bár a hold színe természetesen nem változik meg. Az angol nyelvben a „once in a blue moon” kifejezés (jelentése: nagyon ritkán) utal arra, hogy a jelenség nem túl gyakori.

2009 decemberében is lesz kék hold, ráadásul éppen szilveszterkor (a hónap első teliholdja december 2-re esett), a második teliholdat Magyarországon este 8 óra 13 perctől lehet élvezni. Legközelebb 2012. augusztus 31-én lesz kék hold, és 2028-ig kell várnunk arra, hogy megint szilveszterre essen egy kék hold.

Holdfogyatkozás is lesz

Több szilveszteri buli is témájául választotta a kék holdat, leghíresebb talán a thaiföldi Koh Phangané – a szigeten minden teliholdkor óriási partit rendeznek, a szilveszter és a kék hold miatt idén még nagyobb a felhajtás arrafelé (és bizonyára Kék hold koktélokat – gin, curacao, citrom – is árulnak majd).

Érdemes megjegyezni, hogy a 2009-es év a Csillagászat Éve volt, mert augusztusra esett Galilei híres távcsőbemutatójának 400. évfordulója – szép egybeesés, hogy kék hold búcsúztatja a neves évet. Ráadásul részleges holdfogyatkozás is lesz, még ha csak kis mértékű is. A részleges fogyatkozás magyar idő szerint este 7 óra 52 perckor kezdődik és 8 óra 52 perckor ér véget. Csúcspontján, este 8 óra 23 perckor a holdkorong átmérőjének 8 százaléka fog a Föld félárnyékában állni.

Amikor tényleg kék a hold

Bár a kék hold csak nyelvi fordulat, bizonyos vulkanikus tevékenységek hatására valóban előfordulhat, hogy a telihold kéknek látszik. Ilyen volt például 1883-ban, amikor az indonéziai Krakatau vulkán igen heves kitörést produkált. Rengeteg hamu érte el a Föld légkörének tetejét, és az apró, nagyjából egy mikron méretű részecskék éppen megfelelőek voltak a piros szín leárnyékolására. A hamufelhőn keresztül a Hold így kék, illetve időnként zöld színűnek látszott, a kitörés után még évekig.

Kisebb vulkánkitörések kísérőjelenségeként is elkékülhet a telihold, 1983-ban a mexikói El Chinon kitörése után is kéknek tűnt. De nagyobb erdőtüzek is előidézhetik a jelenséget, ha elég sok olyan hamurészecskét juttatnak a levegőbe, ami kicsivel nagyobb, mint a vörös fény hullámhossza.


Petárdázás - állatvédelem - közügy

Forrás:  http://www.csaladinet.hu/

A szilveszteri petárdázástól megriadva sok kutya szalad világgá. Ne engedjük elkóborolni kedvencünket!
Ha megtörtént a baj, és kedvencünk elveszett...

Kutyák is pusztulhatnak a szilveszteri petárdázás miatt

Az óévbúcsúztató vigadalomban elsütött petárdák, és tűzijátékok miatt sok házi kedvenc riadtan szalad világgá. Az ilyenkor elkóborolt állatok közül sok sohasem kerül elő. Legtöbbjük autók kerekei alá kerülnek, vagy a hidegben gyorsan legyengülnek, de nem ritka, hogy az erdőkben vadászok lövik azokat ki. Az Orpheus Állatvédő Egyesület arra kéri a háziállattartókat, hogy az év utolsó „durrogós” napjaiban kedvenceikre fokozottabban ügyeljenek.

Mi lesz a szilveszteri vigadalomban kóborrá váló állatokkal?

A kutyák a közeli petárdarobbanások pillanatában úgy megijedhetnek, hogy mielőtt elszaladnak, akár a gazdik kezéből a pórázt is kitépik. A kóborrá váló állatok hetekig bolyonghatnak, majd legyengülve megfagynak, elpusztulnak. Nem ritka az autósgázolás vagy a vadászok által elvégzett vadvédelmi célú kutya-macska kilövés sem. A közterületen kóborló állatokat jobbik esetben a lakosok menhelyre viszik vagy a kóbor állatok begyűjtésével foglalkozó ebrendészet, gyepmester gyűjti be azokat.

Ne engedjük elkóborolni kedvencünket!

Kutyáinkra, macskáinkra érdemes minden esetben bilétás nyakörvet kötni, melyen cím, telefonszám, név is kerüljön feltüntetésre. A bajok megelőzése érdekében december 30. és január 2. között a kijelölt sétáltató helyeken is fokozott óvatossággal (pórázon) sétáltassa négylábú barátját. Otthon biztosítsunk kedvencünknek a közvetlen utcai hangoktól elszigetelt helyet (belső szobát vagy udvarrészt, jó kerítéses udvart). A félős – ijedős ebek a petárdarobbanások miatt ilyenkor harapósabbak lehetnek. Némi odafigyeléssel elkerülhető lehet egy esetleges kutyaharapásos tragédia is.

Ha megtörtént a baj, és kedvencünk elveszett

Készítsünk lakhelyünk környékére kitehető plakátokat, rendszeresen figyeljük a környéket. Fel kell keresni a területileg illetékes (és a környező településeken működő) gyepmesteri telepeket, hiszen a közterületekről oda kerülnek begyűjtésre a kóborló állatok. Gyepmesteri telepek elérhetőségéről az adott település jegyző hivatala tud tájékoztatást adni. A témával kapcsolatban az Orpheus Állatvédő Egyesület internetes információs oldalakat is működtet. A www.sinter.hu www.ebrendeszet.hu oldalak tartalmaznak hasznos címeket – telefonszámokat. A gyepmesteri telepekre bevitt állatokat 2 hét megfigyelés után a törvények értelmében el is altathatják. Érdemes tehát elveszett kedvencét ezeken a telepeken is fokozottabb rendszerességgel keresni!

Orpheus Állatvédő Egyesület
www.zug.hu - Állatbarát Web Kuckó,
www.ebrendeszet.hu - Állatvédelmi Adatbank


Állatmenhelyek, állatpanziók
http://www.csaladinet.hu/kisokos/allatmenhelyek_allatpanziok/




2009. december 29., kedd

A VEZÉR TV megkezdi adását!



A Független Újságírók Szövetsége, a Dobogó újság és a Két Hollós Könyvesbolt közös elhatározása volt több mint fél évvel ezelőtt, hogy létre hoz egy olyan televízió csatornát, mely abszolút politika mentes és amely kizárólag a magyar értékekre helyezi a hangsúlyt.
Ez a terv most testet öltött. Az új televízió neve VEZÉR TV. Műsorainkban éppúgy megtalálható lesz vers, próza, színház, film, komolyzene és könnyűzene, mint a néptánc, a néphagyomány, és az őstörténet.
Sok-sok saját magunk alkotta műsorral készülünk. Többek között ismét lesz ISKOLATÉVÉ, melyben a magyar nyelv, a történelem és a matematika kiemelt szerepett kapott. De itt lesz látható számítástechnikai magazinunk is. Esténként magyar népmesét fogunk mondani a gyerekeknek.



Élő közvetítéseket láthat a Két hollós Könyvesbolt előadóterméből. Saját műsorral jelentkezik Szőke István Atilla (a nagyszerű költő), Dr. Tóth Zoltán József (a Szent Korona-tan egyik legnagyobb ismerője), Jelenczki István (a neves filmrendező), illetve Hintalan László János (a magyar zene és népzene kiváló ismerője) és természetesen rendszeresen beszélgetünk Szántai Lajossal, Pap Gáborral és Molnár V. Józseffel is. Rajtuk kivül még rengeteg kiváló kutató kap lehetőséget, hogy bemutathassa legfrisebb kutatási anyagát.

A VEZÉR TV, minden hétköznap este 18 órától kezdi meg adását.

A beszélgetős műsoraink interaktívak lesznek. Kérdéseit, hozzászólásait minden alkalommal Ön is elküldheti nekünk interneten keresztül. Ezeket be fogjuk olvasni a szereplőknek.

e-mail címünk:
vezertv@fusz.hu

A 2009. december 30-i műsorunk, amivel megkezdjük a sugárzást óriási MEGLEPETÉS lesz!
Ne szalassza el! Kezdés: 18 órakor.

Adásunkat a a Dobogó honlapján keresztül tudja nézni, a Föoldalon a TV-ikonra kétszer kattintva.

Műsorújságunk is itt található a "Vezér TV műsora" almenüben.

Reméljük elnyeri tetszésüket munkánk, és minél többen néznek majd egy olyan tévét, amely végre "nekünk", "rólunk" szól.

Ha szeretné támogatni a tévé munkáját, kérjük terjessze létét!

Illetve, ha szándékában áll tevékenységét, termékét, áruját vagy programját hirdetni, mi nagyon szívesen állunk rendelkezésére. Egy igazán kedvezményes, már-már jelképes összegért, mi egy teljes hónapig sugározzuk minden nap hirdetését.

Kérjük további információkért vegye fel velünk a kapcsolatot a dobogommt@dobogommt.hu címen.

Köszönöm hogy végig olvasta levelünket!

Sárosi Zoltán (főszerk.)

CÉLUNK HOGY MINDENKI MEGISMERJE KÖZÖS ÉRTÉKEINKET!

********************************************************************************

Kattints a linkre:  mms://radioserver01.gtk.hu/vezer_tv
vagy a honlap címére:   http://dobogommt.hu/dobogo/main.php
A VEZÉR TV MŰSORA


2009. december 28., hétfő

Kilakoltatás

Kérem szépen segítsenek rajtunk. A válság miatt az én és férjem munkaviszonya is megszűnt tavaly májusban. Az előtte még 35.000 Ft-os deviza hitelt még 1, 2 hónapig valahogyan fizettük, de aztán 75.000 Ft-ra nőtt, amit sehogyan sem tudtunk fizetni, hiszen munkánk azóta sincs, a munkanélküli segély azóta már lejárt, rátot kapunk.

3 gyermekünk van, akik által szocpol is van a lakáson. A banknak többször írtam levélben kérelmet, hogy egy év halasztást kérjek, futamidő kitolással, és a válaszuk a szerződés felmondás volt. Se levél se semmi nem volt csatolva, csak a szerződés felmondás. Ma már a végrehajtótól kaptam levelet, árverezésről.

Úgy hiszem a válság miatt kialakult munkanélküliségről igazából nem mi tehetünk, és mégis mi bűnhődünk többszörösen. Nem elég, hogy nincs munkánk, nekem, aki 14 éves kora óta mindig is dolgozott, nem tudom a villanyszámlám fizetni, még a lakásom is elveszik.

A baj, hogy nincs hová mennünk. Segítsenek kérem mielőbb.

Név, cím itt:

http://www.magyarokszovetsege.hu/content/kilakoltatas



A magyar vármegyék anno...

http://kepeslapmuzeum.mbit.hu/v/magyarvarmegyek/
Forrás: http://ballai.multiply.com/links/item/24/24

2009. december 25., péntek

Egy bolond liba és a Szenteste

Rendőrök tucatjai őrzik a Szent Péter-bazilikát. A Vatikán védelmét azután erősítették meg, hogy egy 25 éves nő csütörtök este a mise alatt a földre rántotta XVI. Benedek pápát. Övék a világ egyik legjobb titkosszolgálata, mégis bekövetkezett az eset.

A nő átugrott a kordonon, majd a pápa felé indult. Sikerült megfognia a pápa palástját, amitől XVI. Benedek elvesztette egyensúlyát és elesett. Az egyházfőt felsegítették és folytatta a ceremóniát. Egy 87 éves francia bíborost azonban combnyaktöréssel kórházba szállítottak.

Az olasz svájci kettős állampolgárságú nőt letartóztatták, majd egy kórházba szállították kivizsgálásra, mert a hatóságok szerint elmebeteg. Azt vallotta, csak meg akarta ölelni a pápát. Tavaly is megpróbált a szentatya közelébe jutni a karácsonyi misén, de akkor időben közbeléptek a biztonságiak.



2009. december 21., hétfő

Még egy "kis" tűz

Katt a címre>>


"Egy fodrászati és kozmetikai kellékekkel foglalkozó cég raktára borult lángba hétfőn délután a főváros IX. kerületében. A Soroksári út, a Szabadkai út és a Gubacsi út által határolt gyárterületen egy mintegy ötezer négyzetméter alapterületű - több vállalkozásnak is helyet adó - épületben keletkezett a tűz..."

Elhunyt Pongrátz Ödön

Szomorú szívvel tudatjuk, hogy
Pongrátz Ödön,
egykori Corvin közi szabadságharcos bajtársunk,
súlyos betegség után, 87 éves korában elhunyt.
Lelki üdvéért szentmise lesz, 2009. december 20-án,
(vasárnap este) 18 órakor,
a VII. kerületi Rózsák tere-i Katolikus Templomban,
melyre tisztelettel várjuk mindazokat,
akik szerették és tisztelték Pongrátz Ödönt.
Arany Tibor
a Pesti Srác Alapítvány kuratóriumi tagja


Elhunyt Pongrátz Ödön

(2009.dec.16-án)Szerda délután, 87 éves korában elhunyt Pongrátz Ödön 1956-os Szabadságharcos, a Corvin Kozí fegyveres ellenállás egyik szervezője, az '56-os Történelmi Alapítvány elnöke. Pongrátz Gergely halála után ő irányította a kiskunmajsai '56-os-os Múzeum és az '56-os-os Ifjúsági Tábor munkáját. A fiatalok körében élő történelem volt, rendíthetetlen Hite, hazaszeretete példázat marad mindannyiunk számára.


Pongrátz Gergely és Pongrátz Ödön

Búcsúztatója december 20.-án este 6 órakor volt a Rózsák terei templomban.

Pongrátz Ödön 1922. november 6-án született Szamosújváron, örmény katolikus családban. Miután Erdélyt Romániához csatolták, 1946-ban a 11 tagú Pongrátz család elhagyta szülővárosát, és átköltöztek Magyarországra, Soroksárra. 1956-ban 6 Pongrátz fiú vett részt a forradalomban - írja közleményében Lezsák Sándor, az '56-os-os Történelmi Alapítvány kurátora, az Országgyűlés alelnöke.

Pongrátz Ödön egyike volt a "Corvin köz" megszervezőinek, öccsét Gergelyt főparancsnoknak választották a corvinista szabadságharcosok. 1956. november 1-jén a Forradalmi Karhatalmi Bizottság Operatív Bizottsága tagjának választották. Küldöttként tárgyalt a parlamentben a Nagy Imre vezette kormánnyal.

A szabadságharc vérbefojtása után kénytelen volt elhagyni Magyarországot, az Amerikai Egyesült Államokban, Bostonban telepedett le. 1961-től a Sulyok Dezső szellemi támogatásával működő Október 23. Mozgalom alapítója, elnöke volt. A rendszerváltás kezdetén térhetett haza, miután az utolsók egyikeként megszüntették vele szemben is beutazási tilalmat. 2004-ben Valamennyi Pongrátz Testvért vitézzé avatták Budapesten. Öccse, Pongrátz Gergely halála után, 2005-ben hazatelepült. Az '56-os-os Történelmi Alapítvány elnökeként irányította a kiskunmajsai '56-os-os Múzeum, valamint az '56-os-os Ifjúsági Tábor munkáját.


2009. december 20., vasárnap

20 éve történt Temesvárott

Döbbenetes dokumentum mősor megy most 20:10-től a Kossuth Rádióban.
Felolvasták Tőkés László Lech Valesához küldött segélykérő üzenetét...
20:04 Rádiószínház - Boldog Karácsonyt, szabad Románia!

[Itt hallgatható a MR1 Kossuth Rádió]

Később vissza lehet hallgatni a Kossuth Rádió internetes hangtárában.:
http://www.hangtar.radio.hu/


2009. december 19., szombat

Játék

http://www.manu5.hu/jatek.php?id=936

Aki szeret (be)golyózni, és becsavarodni,
az kipróbálhatja.

Hitelből, vagy elnyert pályázatból?

HITELBŐL INDULHAT A BERUHÁZÁS
Előzmény:
http://olevendula.multiply.com/journal/item/1118/1118
Korábbi lapszámainkban már hírt adtunk az uniós pályázatra benyújtott
„A MOM – Gesztenyés kert kulturális, sport- és szabadidős negyed funkcióbővítő fejlesztése” címet viselő nagy ívű elképzelésről.

A pályázatot a kiíró befogadta, ami azt jelenti, hogy a pályázó saját kockázatára elkezdheti a fejlesztések, beruházások megvalósítását. A képviselők elé kerülő előterjesztés felhatalmazást kért a projekt megkezdésére, a közbeszerzésekhez szükséges intézkedések megtételére, illetve a kötvénykibocsátással kapcsolatos eljárás lefolytatására. Továbbá felvetette a kérdést, hogy ha a pályázat nem nyer támogatást, a kerület akkor is megvalósítja-e az elképzelést, 2,9 milliárd forint összegű kötvény kibocsátásával biztosítva a fedezetet.A vita során ellenzéki képviselők a többi, pénz hiánya miatt meg nem valósuló beruházásra hívták fel a figyelmet, illetve olyan nem teljesíthető kiadásokat soroltak (pedagógusbérek stb.), amelyeknek szintén anyagi korlátai vannak. Taktikailag hibásnak vélték az előre döntést, mondván, mi lesz, ha a kerület nem nyer a pályázaton. Pokorni Zoltán szerint az elképzelések nem konkurálnak egymással, sőt meg is valósíthatók. Hangsúlyozta, hogy hitelből nem lehet iskolát működtetni, pedagógusbéreket fizetni, viszont a beruházásokat a világon mindenhol hitelekből fi nanszírozzák. Az előterjesztő Lovas Pál alpolgármester megjegyezte: a Csörsz utcai művelődési központ állapota amúgy is sürgős beavatkozást igényel. A szavazás során a testület az előterjesztés valamennyi pontját (25–0–0, 20–4–1 és 17–6–2 arányban) megszavazta.
XXXIX/23.WWW.HEGYVIDEKUJSAG.EU2009. december 1.http://www.hegyvidekujsag.eu/archivum/archivum-2008-xxxviii/elkezdodhet-gesztenyes

Üzenőfal a börtönben sínylődő hazafiaknak.



A Magyar Jelen pontosan egy hónappal Budaházy György letartóztatása után indította el új rovatát, melynek címe: Üzenőfal a börtönben sínylődő hazafiaknak.

<<Katt a képre.


Music Downloads, MP3 Downloads, MP3 songs from eMusic.com

http://www.emusic.com/

Fogynak a fák - ennyit a széndioxidról

Megújulhat a Hegyvidék egyik központi területe
megujulhat1A kultúra, a szabadidő és az egészséges életmód kap főszerepet az önkormányzat szándékai szerint a Sirály utca–Gesztenyés kert térségének teljes megújítását célzó fejlesztéssel. A művelődési központ régóta tervezett átépítését, valamint a biopiac bővítését és nagyméretű, új közösségi felületek kialakítását is magában foglaló program megvalósítására európai uniós pályázat keretében feltételesen kilencszázmillió forintot nyert el a kerület. A pályázat második fordulójának sikeressége esetén még ebben az évben megindulhat a terület revitalizációja.
Az Európai Unió a Közép-magyarországi Operatív Program keretében 2007 és 2013 között kiemelten támogatja a budapesti városközpontok funkcióbővítő fejlesztését, illetve új városközpontok létrehozását. Hegyvidék képviselő-testülete 2007 decemberében döntött arról, hogy a kerület pályázatot nyújt be a Gesztenyés kert, a Sirály utca és a Csörsz utcai művelődési központ sport-, szabadidős és kulturális funkcióinak komplex bővítésére, a terület újrahasznosítására. A pályázat beadásának egyik feltétele az akcióterületeket kijelölő Integrált Városfejlesztési Stratégia elkészítése volt.
 
Budapest szinte valamennyi kerülete elindult a pályázaton; a rendelkezésre álló 5,8 milliárd forintból Hegyvidék feltételesen kilencszázmillió forintot kapott. A támogatási szerződés megkötésének és a pályázati keret lehívásának feltétele az akcióterület és a konkrét tervek véglegesítése, ezt követően már idén ősszel megkezdődhet az építkezés. Szabó-Kalmár Éva, az önkormányzat főépítészi irodájának vezetője elmondta: az elkészült terveket a kerületi és a műemléki tervtanács is megvalósításra alkalmasnak találta. A siker érdekében az önkormányzat minden tőle telhetőt megtesz, először a kerület történetében külön városfejlesztési társaságot alakított, amelynek élére Koszorú Lajos Hild-díjas építészt sikerült megnyerni. Rajta kívül jogászok, közgazdászok, építészek és településfejlesztésben járatos szakemberek alkotják a grémiumot, amely a pályázat beadása óta rendszeresen tart megbeszéléseket.
 
megujulhat2
 
A véglegesnek mondható tervek szerint a meglévő értékek megtartása mellett teljesen megújulhat a műemléki védettség alatt álló művelődési központ. Átalakulnak a kiszolgálóhelyiségek, az akadálymentesített és baba-mama barát épület kívül-belül a hegyvidéki hagyományokat követő, ugyanakkor modern megjelenést kap. Mozgatható nézőteret építenek ki a színházteremben, amely így alkalmassá válik fesztiválok, konferenciák és zenei programok befogadására. Kibővül a jelenlegi helyét már régen kinövő biopiac, az árusok a piaci napokon a Sirály utcában mobil pultokról is kínálhatják terményeiket. A meglévő pavilonokat a városképbe jobban illeszkedő árusítóhelyekre cserélik.
 
Megvalósul a művelődési központ játszófelületeinek fejlesztése, valamint megújulnak a Gesztenyés kert utcabútorai és növényzete.
 
A Sirály utca és a művelődési központ telkének egy szintre hozásával összefüggő városi korzó jöhet létre. Az új sétatérre padok, csobogók és szobrok kerülnek, az utca végén kulturális eseményeknek otthont adó, mobil színpad létesül. Az új városközpontba érkezők a Sirály utca alá benyúló, kétszintes, száztíz férőhelyes mélygarázsban hagyhatják autóikat. E mellett vendéglátó és szolgáltató funkciót kap a létesítmény. Ide kerül az épülő mélygarázs fogadóépülete, ahol éttermet, kávézót, kiállítótermet, valamint a megújuló játszóterekhez kapcsolódó gyermekjáték-kölcsönzőt és pelenkázóval ellátott nyilvános illemhelyet alakítanak ki. Ez utóbbi különösen a Gesztenyés kertbe ellátogató kisgyermekes családok életét könnyíti majd meg.
 
megujulhat3
 
Az irodavezető reményei szerint az új városközponttal megvalósul a kultúra, sport, szabadidő és egészséges táplálkozás egysége. A cél az, hogy kialakuljon egy humánus terekkel gazdagon ellátott közösségi hely, egyfajta agora, ahová a hegyvidéki polgárok szívesen járnak sétálni, beszélgetni, bioélelmiszereket vásárolni, szórakozni, vagy egyszerűen csak megpihenni. Szabó-Kalmár Éva fontosnak tartja, hogy a művelődési központ a jelenlegi funkciók megtartása mellett a jövőben a népzene és a néptánc, valamint a modern zenei, tánc- és színházi produkciók budai központjaként működjön. Erre minden esély megvan, hiszen a Gesztenyés kertihez hasonló kulturális fejlesztés szinte példa nélküli a fővárosban. A kulináris kultúra, az egészséges táplálkozás elterjesztésének erősítése érdekében az önkormányzat szeretné elérni, hogy az újonnan kialakított étterem kínálatában főképp bioélelmiszerekből készített fogások kapjanak helyet.

2009. december 17., csütörtök

A .SIC domain névért

Köszönet érte R-day Ötsikének

SIC kérés székely testvéreinktől

 

 A nevem Gazda Zoltán, a Székely Nemzeti Tanács irodavezetője vagyok

(önkéntesen), és sepsiszéki elnök is.

Értelemszerűleg az én feladatom az SZNT sepsiszentgyörgyi székházának a fenntartása is, illetve az SZNT működésének az anyagi hátterét megteremteni.

De a tárgyról:

A SIC internetes főtartománynév levédéséhez - mivel nem különálló országról van szó -, a hatalmas pénzi kifizetés mellett jelentős mennyiségű (mintegy 250.000) aláírást kellene összegyűjtenünk jövő év márciusáig, hogy bizonyítsuk a széleskörű igényt.

 Nem fontos, hogy honnan futnak be az aláírások, de nekünk jól esne, ha a többség Székelyföldről érkezne, viszont annak akadálya van.

Amikor elindult a szavazás, naponta 1.500 - 2.000 szavazat futott be, míg a titkosszolgálatok be nem kapcsolkódtak.

 Három napig blokkolták a szervert, azóta periodikusan, időnként engednek be szavazatokat szép Romániából.

Magyarországról folyamatosan befolynak a szavazatok gondmentesen.

Amúgy jelzem, hogy a server Magyarországon van.

Az lenne az igazi segítség, ha széleskörűen sikerülne népszerűsíteni a linket, s egy mozgalom indulna el, hogy mindenki küldje tovább címlistájára, s szavazzanak, mert akkor meggyorsulna a szavazás, s nőne a szavazatok száma.

A folyamatos hazai akadályoztatásunk miatt indítottunk kézi aláírásgyűjtést is, de annak nagy nehézsége, hogy az összes adatot elektronikusan be kell gépelnünk.

Bármilyen újabb információt továbbra is megadunk, segítségüket előre is köszönjük, s adja Isten, hogy elérjük az Önök hathatós segítségével ezen célunkat.

 

Üdvözlettel:  Gazda Zoltán

 

Tel.:  0744 482417

 

http://pontsic.org/hu/

2009. december 16., szerda

Jelenczki István HÁBORÚ A NEMZET ELLEN I-IV.


A közelgő ünnepekre és a nagy érdeklődésre való tekintettel,
az Uránia Nemzeti Filmszínházban történő vetítéssel párhuzamosan

Jelenczki István
HÁBORÚ A NEMZET ELLEN I-IV.
című, négy részes filmjét DVD-n megjelentetjük.

Dedikálással egybekötött kiadói árusítást tartunk:

  • dec.17-én csütörtökön az Uránia Nemzeti Filmszínházban 18.00-19.00 között,
  • és dec.19-én szombaton 15.00-17.00-ig a Két Hollós Könyvesboltban
(1081 Budapest, Kenyérmező u 3/a).

A dedikáláson, a film rendezőjén kívül a közreműködő szakértők elfoglaltságuk függvényében vesznek részt.
A dupla DVD kiadói ára 6.000 Ft.
Angelus Bt. Kiadó

Az Uránia Nemzeti Filmszínház (1088 Budapest, Rákóczi u 21)
az alábbi időpontokban vetíti


Jelenczki István
HÁBORÚ A NEMZET ELLEN

című, négy részes filmjét:

  • dec.17.csüt. 17.15. I-II.rész
  • dec.18.péntek 17.45. III-IV.rész

  • dec.19.szombat 15.30. I-II.rész
  • dec.20. vas. 16.00. III-IV.rész

  • dec.21. hétfő 15.30. I-II.rész
  • dec.22. kedd 16.00. III.-IV.rész

  • dec.23. szerda 12.45. I-II.rész
  • dec.23. szerda 16.00. III-IV.rész

Helyfoglalás: 486-3400, 486-3414

2009. december 14., hétfő

Karácsonyi versek Gabyca70 oldalán

Rating:★★★★★
Category:Other

Krisztus Urunknak aldott szuletesen

Itt van a szep,vig Karacsony

Harom kiralyok napjan

Adventi enek

Székely Karácsony

Boldogasszony Anyánk!

Köszönet érte Gabriellának 

Bús szivem elfogul,könny fakad szemembe,
Midőn Magyarország sorsa jut eszembe.
Nem tudok gondolni szép hazám multjára,
Hogy meg ne induljon könnyeimnek árja.
S ekkor,mint az elmúlt idők szellemének
Bús hangja,megzendül szivemben az ének,
Mellyel jobb eleink,midőn bajba estek,
Az Isten Anyjához sirva esedeztek.
Sirva szól az ének:"Boldogasszony Anyánk!
Nagy inségben lévén,igy szólit meg hazánk:
Magyarországról,romlott hazánkról,
Ne feledkezzél el szegény magyarokról!"

Elmentek csatákra,vivtak,elvérzettek,
Új hősök szállottak a sikra helyettek.
S mig ők a hazáért vérüket ontották,
A családok otthon buzgón imádkozták,
Sirva imádkozták:"Boldogasszony Anyánk!
Nagy inségben lévén,igy szólit meg hazánk:
Magyarországról,romlott hazánkról,
Ne feledkezzél el szegény magyarokról!"

Midőn a bosszús ég legnagyobb csapása,
A pártviszály rontott e szegény hazára:
A jobb érzésűek,kikben sirt a lélek,
Látván,mint üldözik egymást a testvérek,
Fájdalmasan zengék:"Boldogasszony Anyánk
Nagy inségben lévén,igy szólit meg hazánk:
Magyarországról,romlott hazánkról,
Ne feledkezzél el szegény magyarokról!"

Midőn a jó erkölcs s régi szent szokások
Romlásnak indulván,eljött a nagy átok,
Az elkorcsulás és hitetlenség átka,
Mely a sirt még minden nemzetnek megásta,
Kikben az önzéstől ment honszeretetnek
Szent tüze még lángolt,a nemesebb lelkek
Szivrenditve zengék:"Boldogasszony Anyánk!
Nagy inségben lévén,igy szólit meg hazánk:
Magyarországról,romlott hazánkról,
Ne feledkezzél el szegény magyarokról!"

És midőn megkondult,miként a halálra
Vált embernek,a végveszély nagy órája,
Midőn napja leszállt,eltünt a régi fény,
Midőn nem volt segély,nem volt többé remény,
Följajdult az ének:"Boldogasszony Anyánk!
Nagy inségben lévén,igy szólit meg hazánk:
Magyarországról,romlott hazánkról,
Ne feledkezzél el szegény magyarokról!"

Nem tudok gondolni szép hazám sorsára,
Hogy meg ne induljon könnyeimnek árja.
S ekkor,mint az elmúlt idők szellemének
Bús hangja,megzendül szivemben az ének.
Keseregve zengem:"Boldogasszony Anyánk!
Nagy inségben lévén,igy szólit meg hazánk:
Magyarországról,romlott hazánkról,
Ne feledkezzél el szegény magyarokról!"


2009. december 12., szombat

A száműzött magyar irodalom Takaró Mihály: Dsida Jenő


Meghívó a Nemzeti Hírháló ajánlásával

A Püski-Masszi Galéria szeretettel hívja érdeklődő hallgatóságát
2009. december 14. hétfőn, 18 órára

1097 Budapest Tóth Kálmán u. 33.


Takaró Mihály irodalomtörténész, közíró:

A száműzött magyar irodalom

című előadássorozatának ötödik rendezvényére.

Dsida Jenő (Szatmárnémeti 1907. május 17. - Kolozsvár, 1938. június 7.) erdélyi magyar költő.

Kora ifjúságától kezdve költőnek készült. Benedek Elek fedezte föl és indította el költői pályáján. 1923 augusztusától 1927 márciusáig - tizenhat éves korától húszéves koráig - a Cimbora című folyóiratban jelent meg a legtöbb verse és műfordítása. "Elek nagyapó" unokáknak kijáró szeretettel és felelősségtudattal segítette a pályakezdő költőt az önmagára találásban, tehetsége kibontakoztatásában.

A száműzött magyar irodalom című sorozatunk 2010-ben folytatódik.
Az előadások időpontja és témája:

2010 január 11. hétfő, 18 óra: Reményik Sándor

2010 Január 25 hétfő, 18 óra: Áprily Lajos és Tompa László

Belépő díj: 600 Ft.

Előadás után kedvezményes könyvvásár és szolid áras büfé várja kedves vendégeinke