Blogarchívum

2010. július 5., hétfő

Kinek a parancsa?

Magyar Nemzeti Gárda az Erzsébet-téren - Mentő érkezik a Gyorskocsiba - Összevertek egy gárdistát a rendőrök? - Percről percre
2010-07-04 17:33 barikád.hu

2009. július 4-én a rendőrség brutálisan feloszlatta az Erzsébet téren gyülekező gárdistákat, a Jobbik elnökét, Vona Gábort bilincsbe verve vitték el. Azóta sok minden történt és létrejött a Magyar Nemzeti Gárda. A hazafiak most vasárnap az Erzsébet téren emlékeznek meg a tavalyi eseményekre. Kövesse nálunk figyelemmel a délutáni eseményeket percről percre.

21:40: Jogsértések a Gyorskocsi utcában


A Szent Korona Rádió információi szerint fogvatartottak alapvető jogait korlátozzák a Gyorskocsi utcában. Gaudi-Nagy Tamás érvelése ellenére nem engedték meg egy fogvatartottaknak még azt sem, hogy négyszemközt tárgyalhasson ügyvédjével.

Zagyva Gyula egy levetett Magyar Nemzeti Gárda pólót látott a fogdán. Kérdezte az intézmény egyik munkatársát, hogy kinek kell meztelenül lennie a viselet miatt, mire az megnyugtatta az országgyűlési képviselőt, és azt válaszolta, hogy az érintett rendelkezett váltásruhával. Később azonban saját szeméve látta a HVIM tiszteletbeli elnöke, amint valakit félmeztelenül vezetnek.

Gaudi-Nagy Tamás érkezése előtt érdeklődött az alezredestől, hogy ételt vihetnek-e a fogvatartottaknak, mire azt a választ kapta, hogy a benn lévők megkapták tisztes fejadagjukat. Egy nemrégiben szabadult hazafi viszont elmondta, hogy 15:00-tól étel és ital nélkül vannak a Gyorskocsi utcában.

21:21: Mentővel vittek el egy gárdistát, akinek keze, lába rommá volt törve. Őt a Nemzeti Jogvédő Szolgálat munkatársai kísérték be látleletet venni. Közben lassan az utolsó gárdistát is kiengedik. (...)

*** www.nemzetihirhalo.hu ********
Narancsos jogtiprás (?)
2010/07/04 NIF

Köztudott volt, hogy a Magyar Nemzeti Gárda ma megemlékezést és tisztelgést szervez az egy évvel ezelőtti, a Új Magyar Gárda Mozgalom elleni rendőrségi terror évfordulóján délután, az akkori szégyenletes indok nélküli erőszakos közbelépés helyszínén, a budapesti Erzsébet téren.


A szervezők azt sem titkolták, hogy ezt a megemlékezést egybekötik a Magyar Nemzeti Gárda új tagjainak a Szent Koronánk hiteles másolata előtti eskütétellel. Teljes joggal teszik ezt, hiszen ez a nemrég megalakult szervezet természetesen nincs betiltva, és a mai rendezvény pedig engedélyezett.

Ezek után délelőtt kaptam a szomorú és elgondolkoztató hírt telefonon, amely teljesen megalapozta egyik internetes hírportál ma déli hírét. Ezek szerint a következők történtek a mai napon.

Több autóval ma délelőtt 12 gárdista társam koszorúzásra ment a Pozsonyi Csata (907 Július 5-7) évfordulója emlékére a budapesti Körvasút sornál épült Árpád emlékműhöz, a mai napi ünnepélyes megemlékezés előzeteseként.

A koszorúzás rendben, esemény nélkül néhány rövid perc alatt lezajlott. A megemlékezők éppen kocsiba akartak szállni, hogy elhajtsanak, de ez nem mindegyiküknek sikerült. Az utolsó kikanyarodó jármű elé váratlanul, hirtelen több rendőrségi autó kanyarodott, telve állig felfegyverzett rendőrökkel és nyomozókkal, és megakadályozták a kocsi továbbhaladását.

A társaink még távolodva látták, hogy a rendőrök és a nyomozók kirángatták gárda-társaimat, akik hárman ültek ,a kocsiból és a velük lévő ifjú nem gárda-tag hölggyel együtt a pillanatokkal később érkezett rabomobilba tuszkolták valamennyiüket.

Ebből a rendőrségi speciális szállítóeszközböl is körülbelül húsz rendőr ugrált ki.

Viktoriánus korszak: Kinek jár a két pofon?
2010-07-05 05:15 barikád.hu

Furcsa ez a kormányrúd. Úgy tűnik aki megkaparintja, az elveszíti az önkontrollt és elfelejti azokat a kitűzött célokat, amelyekről még a választási kampányban beszélt. Elszámoltatás, egymillió munkahely, sikeres gazdaság. Mindegyik szépe hangzik, ám a gyakorlatban ezeknek kezdőlépéseiből sem láttunk még semmit.


Tényleges elszámoltatás helyett csak gyenge szóbeli riogatás zajlik, az egymillió munkahely és a sikeres gazdaság pedig még igencsak várat magára. A Magyar Nemzeti Gárda tegnapi fogadalomtétele és megemlékező rendezvénye után, pedig a változás illúziója is elveszett. A helyszínre bemasírozó rohamrendőrök, múltidéző könnygázhasználat, vegzálás, hetvennégy gárdista előállítása jellemezte az eseményt. A szolgálók és védők, akik ezen a rendezvényen egyértelműen csak szolgálók voltak, a gárdistákról már a zöld pólót is le akarták vetetni, mondván betiltott szervezet egyenruhája. Úgy tűnik mindegy, hogy nyomokban sem hasonlít a korábbi gárdaegyenruhára. Jelszó: A hatalom a miénk a törvényeket kedvünk szerint értelmezzük. Tapasztaltuk már ugyanezt az előző szocialista kormányok részéről is.

Az árvízi védekezésnél a gárdisták valahogy nem kerültek ennyire központba, az Országgyűlésben is kizárólag a Jobbik mondott köszönetet munkájukért.

Állítólag sokan rettegnek tőlük. Ezt mondjuk a gátakon készült képek és beszámolók alapján nem lehetett érzékelni, ugyanis míg a rettegőkért fennen szónoklók a tévében nézték, hogy viszi el a fél országot az áradat, addig ezeknek az embereknek tele volt a kezük homokzsákkal. Most pedig ne jöjjön senki a cigány nem cigány klisével, ugyanis sok helyen együtt dolgoztak a gátakon ezzel is, azzal is. Akkor kik is aggódnak tőlük? A bűnözők? Azok aggódjanak is. Egy boldog országban a bűnözőknek aggódnia kell, a tisztességes emberek pedig nyugodtan élhetnek. Mindehhez hozzáteendő, hogy a gárda erőszakos cselekményekben soha nem vett részt. Ha felvonult, azért tette, hogy jelezze a hatalomnak, a közbiztonság helyetti közbizonytalanság nem tartható tovább. Orbán Viktor és pártja épp a közbiztonság ígértével nyert többek között választást.

Ám ahelyett, hogy a kormány a megoldandó problémákra koncentrálna törvényjavaslataival, inkább harcba kezdett.

Pintér Sándor belügyminiszter jegyezte, a kormány támogatását élvező törvényjavaslat elzárással fenyegeti és 150 ezer forintos pénzbírságra emeli a büntetését azoknak, akik betiltott szervezet tevékenységét végzik, illetve akik nyilvános rendezvényen betiltott szervezet egyenruháját, formaruháját vagy ahhoz hasonlót(!) viselnek.

Tökéletes. Draskovics Tibor álmait is felülmúlja az új szabályozás-tervezet.

Néhány gárdista elzárása megteremti majd az ígért egymillió munkahelyet? A lefújt, őrizetbe vett gárdistáktól az agrárszakemberek szerint is pirosabb lesz a magyar paradicsom és elhárul a peronoszpóra veszély? Az urak kit akarnak elszámoltatni? A gárdistákat? Biszku Béla, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon valamint a hozzájuk hasonló országrontók helyett?

Ha ez így megy tovább, akkor a már most morcosan néző Jobbik, Magyar Nemzeti Gárda valamint családtagjaik szavazóik és szimpatizánsaik mellé a Fidesz szavazóbázisának jó része is odaáll. Önök mondták a választások előtt, vége az ígérgetések politikájának. Ne a közintézményekben függesszék ki a vállalásaikat, visszaidézve az ötvenes évek személyi kultuszának idejét. Ehelyett kezdődjön el végre valami abból, amit beígértek. Higgyék el sokkal népszerűbb lesz, mint egy társadalmi szervezet üldözése. Ám ha nem fognak hozzá mindehhez, annak beláthatatlan következményei lesznek, amelyekért felelősséget kell vállalniuk, az önök által is rendszeresen hangoztatott nagy betűs Nemzet előtt.

*** www.nemzetihirhalo.hu *******

92 megjegyzés :

  1. Nagypofájú fityisz sokat igért, csak hazudott, a hazaárulás bűncselekményét évek óta kimerítette a többi cionista pártokkal együtt, csak most 2/3-os többséggel árulják hazánkat.
    Hamarosan lecsapnak az elszámoltatók !

    VálaszTörlés
  2. Ilyen országos méretű rendőrségi akciót a rendészeti miniszter parancsa, jóváhagyása, tudomása nélkül nem lehet végrehajtani. Az sem kizárt, hogy a rendészeti miniszter egyeztetett a teendőkről a miniszterelnökkel.

    VálaszTörlés
  3. Mellesleg, ahogy azt korábban jósoltam, a FIDESZ majd akkora hitelt, 20 milliárdot szeretne felvenni, mint amit nemrégen a szoclib kormány.

    VálaszTörlés
  4. Sajnos mostmár kimutatták a foguk fehérjét és ott folytatják ahol a szocionok abbahagyták. Az egy kulcsos (16%) Szja. bevezetésével és a minimálbér megadóztatásával csak a kisfizetésű emberek zsebéből vették ki a pénzt, a nagyfizetésűek zsebébe pedig belerakták ezáltal az államháztartásba nem jut semmi. A vállalkozási adók csökkentésével ismét a nagypénzű jólmenő vállalkozók zsebébe tették a pénzt, az alkalmazott minimálbéresek és az alkamazott feketemunkások terhére. Aki csaló volt az továbbra is csaló marad, továbbra is feketén alkalmazzák akit tudnak. A Multik egyenlő mértékű adóztatása továbbra is elmarad, a rablóbanda elszámoltatásáról is elhallgattak. De mit várhatunk egy piaci védelmipénz szedő Rendőrminisztertől és Kövér és társaitól. A diktatúrát megteremtették a 2/3-al. A beígért kábítószöveg hatással volt a választókra, de azt hiszem a felébredés sokkal sokkolóbb lesz. Ha így halad az ország gazdasága, nem is olyan sokáig kell várni. Aki nem akar egyetérteni, azt ell kell taposni. Ez az Magyar össz népi akarat?! A Magyar lakosságot segítő Gárdistákat a mellény viseletéért 150 ezerre büntetni, a rabló és hazaáruló maffiózók bűneit pedig 50 évre titkosítani! Ez ám a rend csinálás és felelősségrevonás. Munkahely teremtés pedig csak elképzelés szinten lesz még 10 évig. Az egyszerű embereké pedig "Ha élni akarsz pofa be!" jobb esetbe hajléktalan közkonyhán tud megélni, mert vidéken nem terem munkahely. Idáig azt mondtuk, hogy elértük gordon féle libasegge szintet, mostmár büszkék lehetünk hogy tudtuk fokozni mert elértük az Orbán Szintet! Még a közintézményekbe is hirdetni kell hogy a kábítással elért 2/3 az össz népi akarat.
    Hova jutottunk????????????????????

    VálaszTörlés
  5. "Pintér Sándor belügyminiszter jegyezte, a kormány támogatását élvező törvényjavaslat elzárással fenyegeti és 150 ezer forintos pénzbírságra emeli a büntetését azoknak, akik betiltott szervezet tevékenységét végzik, illetve akik nyilvános rendezvényen betiltott szervezet egyenruháját, formaruháját vagy ahhoz hasonlót(!) viselnek.

    Tökéletes. Draskovics Tibor álmait is felülmúlja az új szabályozás-tervezet."

    Felháborító. Demokrácia, meg szabadság, aha....Undorító.

    VálaszTörlés
  6. Egyébként ezekre a kérdésekre jó lenne, ha valaki végre felene már, mielőtt nekimegy könnygázzal ismét családapáknak, diákoknak, idős embereknek:

    1: "Egy feloszlatott szervezet tagjai alapíthatnak-e új civil szervezetet" ebben az országban? (Mondhattam volna, amit fletó; mert ez egy mostoha, és nem egy édes haza, a történések alapján...)

    2: "Tudunk-e olyan törvénysértést mondani, amit egy gárdista követett el az elmúlt 3 évben?"
    NEM TUDUNK.

    3: Ha a komcsik, meg a Vér és Becsület, stb simán-lazán megemlékezhet az általuk fontosnak tartott eseményekről, akkor vajon a gárdisták miért ne emlékezhettek volna meg az egy évvel ezelőtti brutális rendőrattakról?

    Nem sok különbség volt a komcsik kormányának, és orbán kormányának "munkája" között. Most 70 embert állítottak elő.EGÉSZEN PONTOSAN MIÉRT IS, KEZIT' CSÓKOLOM?

    Én nagyon bíztam abban, hogy ez nem fordulhat elő többé ebben az országban. De a mellékelt ábra szerint itt SEMMI VÁLTOZÁS NINCS: AZ EMBERI JOGOKRA MAGASRÓL SZ@RNAK EZEK IS.
    Fújjjjjjj, de ocsmány szolganépség:-( Brrrrrrrrrrrrrrrrr:-((

    VálaszTörlés
  7. "Fújjjjjjj, de ocsmány szolganépség:-( Brrrrrrrrrrrrrrrrr:-(("
    Igazad van, teljesen egyetértek. Folytatják az Oszkó - Békesi - Bajnai által előírt gazdaságpolitikát, sőt még tettek is rá egy lapáttal. Ami a legocsmányabb Pintér tervezet, hogy bnármikor bárkinél engedély nélkül házkutatást tarthat a rendörség, illetve az ÁVH, csakúgy mint az 50-es években a "Bőrkabátosok"
    Bárkit éjszaka elvihettek egy hamis bemondás alapján. Sz@rnak ezek bárkire, nem csak az emberi jogokra. Ezeknek semmi sem Szent. Nagyon messze áll tőlük a Haza és a becsület. Sajnos ez még fokozódhat, ha bele nem fárad a Magyar.

    VálaszTörlés
  8. Az írás fotója - ezen mai idöböl való ? Avagy a 2006-os események egyikéröl - mert ilyen, sajnos létezik ? Ki tudja...?! Megtörténhetne...vagy nem ?

    Egymillió munkahelyet még maga Jézus Krisztus sem tudna teremteni - egyetlen hónapocska alatt.
    Árvízvédö gárdisták - mondjuk 2 000, a többi tízezrekröl ki tett említést a Parlamentben ? Ha mondjuk az utóbbi nyolc év alatt árvízvédelemre ment volna a nagy lóvé, mint például Viktor idejében is jócskán, akkor most nem jutottunk volna ide. Hol volt ezalatt Gaudi-Nagy - nagy pofája ?
    Még szép, hogy a cigányok a putrijukat nem nézték tétlenül elúszni, nem arra vártak, hogy a gárdista húzza ki a vízböl a rozsdás lavórt, vödröt, hanem maguk is meghajtották derekukat - ebböl valóban hülyeség kliséket gyártani....

    A Magyar Nemzeti Gárda is egy édes kulissza, semmi bajom véle, akármennyit bohóckodik, szeretem és kész.
    De itt, most kell csak igazán kacagnom: csak nem képzeljük, hogy 3 000 fölesküdött, volt-Magyar Gárdista fogja megmenteni Csonka-Magyarországot a tízmillió lakosával a vérprofi maffiától ???!!!
    Pintér. Majd ö.
    Draskovics álmodozott - Pintér betartat: ami tiltva - az tiltva vagyon.

    "Az urak kit akarnak elszámoltatni? A gárdistákat? Biszku Béla, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon valamint a hozzájuk hasonló országrontók helyett ?" - ezt meg nem álljátok meg magatok sem, mosoly nélkül....ez maga az óvoda, kiscsoport...
    Drága Hölgyeim és Uraim ! Az "Álmodozások kora" lejárt. Mert ekkora baromságot...

    Ezt most úgy szívom mellre, ahogyan van:
    " Ám ha nem fognak hozzá mindehhez, annak beláthatatlan következményei lesznek, amelyekért felelősséget kell vállalniuk, az önök által is rendszeresen hangoztatott nagy betűs Nemzet előtt. "

    Utolagos engedelmetekkel most szabadságolom magam eme NH internet oldaltól pár órára: nagy a meleg, nem tesz jót a Nemzeti Hírháló...

    VálaszTörlés
  9. Látod, olevendula, mint ahogy mondtam volt, egy tiszta vizű forrás elszennyezéséhez elegendő egy csepp méreg.

    VálaszTörlés
  10. "Látod, olevendula, mint ahogy mondtam volt, egy tiszta vizű forrás elszennyezéséhez elegendő egy csepp méreg." - akkor mit keresel itt ?

    VálaszTörlés
  11. "Már megint kezdi." A halaszbéci...ej, a nemjóját...

    VálaszTörlés
  12. Úgy látszik megszakították a kórházi kezelését.

    VálaszTörlés
  13. Annyi a vőfélyeknek és a násznép férfitagjainak is. Besza.....
    Másrészt a jogszabály csak a BETILTOTT SZERVEZETEKRE vonatkozik.

    VálaszTörlés
  14. Változatlanul nem hagy nyugodni a "Miss Marple-i gondolat":
    - Mi van, ha ezek a droidok valahogyan kimaradta Pintér Sándor hatásköre alól?
    - Mi van, ha az In-Kal jellegű robotok tevékenységéről Pintér is csak a hírekből értesült?
    - Kiállhatna-e a nyilvánosság elé azzal, hogy ő erről nem is tudott?! Hogy ő nem adott rá parancsot?! Hogy mindez az ő tudta és jóváhagyása nélkül történt?
    - Nem tehetné meg - hiszen akkor nyilvánvalóan alkalmatlannak minősülne. Le kéne nyelni a békát.
    - Így viszont a Fidesz-kormánynak tulajdonítják a történteket, ami egyértelműen az ő népszerűségük rovására megy - és közeledik az őszi kampány ideje...
    - Másrészt, HA VALÓBAN ÍGY LENNE - az bizony a "régi behemótok" nyílt hadüzenet volna a kormány felé: "Ne nagyon ugráljatok, mert leverünk titeket is".

    Na, jó... kötögetek tovább...

    VálaszTörlés
  15. -Ezeknek a droidoknak azonosító száma, rendes szabvány ruházata, stb volt. (Ellentétben a 2006-os szedett-vedett azonosítószám nélküli rendőrnek látszó hadi barommal.) Tehát egyértelmű, hogy ki a felelős azért, hogy ismét megtámadtak a "rend őrei". Pintér Sándor rabló-pandúrt kellene faggatni erősen arról, hogy mi a franc szükség volt minderre. Ráadásul azután, hogy előzetesen mindent alaposan egyeztetett a NJSZ a rendőrséggel.

    -A második kérdésedre a válaszom: akkor az van, hogy monnyom le'. Mer' egy kutyaütő.:-)

    Az az igazság, hogy ha ezt fogják csinálni, csak saját maguk alatt vágják a fát. Mert hogy a gárdisták egy szálig nemzeti érzelmű emberek. Hazafiak mindannyian. És akár a Fideszre, akár a Jobbikra szavazott az ember, az igazságtalanságot azért csak nem lehet ledugni a lelkiismerettel rendelkező emberek torkán. (Jobb esetben...)


    Egy biztos: ha a rendőrség sokat ugrál, előbb-utóbb beláthatatlan következményei lesznek. Ugyanis az ellenségtől is nehezen tűrtük el a szemétséget. De azoknak, akik állítólag nemzeti oldalon állnak, végképp nem tűrhetjük, hogy ilyen aljas módon belesz@rjanak az emberi jogokba, mint ahogy az új kormány rendőrsége 'antréjában' volt olyan "szíves" bemutatni.

    Jobb, ha megállsz, Pintér maffia vezér!Az EGÉSZ Fidesz belebukhat a pökhendi erőfitogtatásaidba, Te béna:-))))))))))))

    VálaszTörlés
  16. Jesszusom, de nagy Isten állatkertje! Ti normálisak vagytok?

    Pintér akármilyen zsivány, megállítani csak ő fogja tudni a bűnözést, akár elhiszitek, akár nem. Lesztek ti még hálásak neki! Vakok vagytok és szűklátókörűek.

    S még valami, ha az országban rend lesz és biztonság, semmi szükség nem lesz gárdára. De ha mégis, akkor elkezdhetnének gátakat építeni, hogy igazolják hasznosságukat.



    VálaszTörlés
  17. "Ráadásul azután, hogy előzetesen mindent alaposan egyeztetett a NJSZ a rendőrséggel. -A második kérdésedre a válaszom: akkor az van, hogy monnyom le'. Mer' egy kutyaütő.:-)
    (...)
    ha ezt fogják csinálni, csak saját maguk alatt vágják a fát. "

    - Hát ez az! Én is ezen agyalok... Ráadásul elvész a sokat hangoztatott "mindent csak törvényes eljárással" jelmondat hitele is.
    Az még a Horn-érából tudjuk, a látványos maffiaháborúk idejéből, hogy Laborcz és Pintér "más-más csapatban focizik".

    (...)

    VálaszTörlés
  18. Nem tudom, mi szél hozott erre, Kis Hamis, de tényszerűen megállapítom, hogy a gárda eddig többet tett az átlagpolgárért, mint 20 év alatt a hivatalosan működő Polgárőrség.
    Meglehetősen cinikus megközelítés, az a szemlélet, hogy ők csak "lapátolják a homokot, és pofa be!" - Nem gondolod?
    A gárdát a szükségszerűség hozta létre, mert a mostanáig működtetett rendőrség csak a civileket merte verni, ha bűnözőt látott, inkább elfordult. :-(( ...és hát - "magad uram, ha szolgád nincsen".
    - Egyébként szervusz.

    VálaszTörlés
  19. Szervusz Ólevendula, bocs, nem köszöntem. Szóval valóban sok szép dolgot tett a gárda, nem is volt velük baj eleinte, de mostanában egy-egy jó cselekedet után túlságosan hangosan dicsőiti őket a Jobbik. Azt hiszem egyik a másik rovására megy majd. Miért nem lehet csendben jót tenni és utána nem hangoskodni? Túlságosan nagy az önreklám és folyamatosan megy a fidesz-ellenes hangulatkeltés. Mit remélnek ettől? Na de itt ilyesmiről higgadtan értekezni nem lehet. Mintha zsigerből jönne a gyűlölet némelyikőtökből. Fura hangulat uralkodik az oldaladon....
    Szia.

    VálaszTörlés
  20. Nagyon ismerős nekem ez a hang.

    Belőlem nem a gyűlölet, hanem az értetlenség jön. Szerintem ugyanis nem birálni, elnyomni és feloszlatni kellene a Gárdát, hanem örülni annak, hogy még van jó pár ember ebben az országban, akik a jobbítás érdekében tenni szeretnének. Ebbéli tevékenységükben nem gátolni, hanem segíteni kellene őket. Pláne akkor, ha az állami szerveken komoly számonkérésnek van helye.

    És értetlenség abban is, hogy egyes elvakult emberek miért szeretnék a tényekkel szemben mindenáron meggyőzni másokat. Aki szereti a FIDESZ-t és Orbánt az tőlem szeresse, de engedje meg másoknak, hogy másképpen gondolkodjanak. A politikában a kormány dolga a cselekedet, az ellenzék és az emberek dolga pedig a birálat.

    Hagyni kell azt is, hogy az emberek közösségben saját maguk szervezzék meg életüket. Nem szabad azt elnyomni, mert bizony az egyszerű paraszti észjárás sokszor többet ér, mint egy fennkölt gondolat. Piti kis diktátor, semmi más az, aki ezt nem tartja tiszteletben.

    VálaszTörlés
  21. A "Miss Marple"-töl kezdödöen csak arról szólok, amivel NEM értek egyet, mert minden mással tökéletesen azonosulok:
    Ólevendula, Te Kis Kötögetös ! A kérdéseid jogosak, de - sajnos - a válasz konyhakész: Pintérnek mindenröl tudnia kellett, ö a parancsnok, aki parancsolt. Kérdések kipipálva, bingód van ! Nagyon szomorú...!

    A legnagyobb fejfájást neki is a magánhadseregek többszázezres nálunk-állomásozása okozhatja - de mi a francnak jelent meg "lélekben"egy megemlékezésen, föleg androidokkal, föleg brutálisan ? Én, a vérorbánista sem tudom megfejteni és nagyon nagyot ártott vele !

    Kishamisom, "Pintér akármilyen zsivány, megállítani csak ő fogja tudni a bűnözést, akár elhiszitek, akár nem. "
    De nem így !

    ÍGY - NEM.

    "még van jó pár ember ebben az országban, akik a jobbítás érdekében tenni szeretnének. Ebbéli tevékenységükben nem gátolni, hanem segíteni kellene őket. " - írja béci: ezzel a legföbb gond, hogy a rendörséget és a polgárörséget, akik együtt többen vannak, mint 100 000 fö - egy háromezres, lelkes kis csapat nem helyettesítheti egy országban, ahol ekkora méretü a kriminalitás. Tegnapelött a Rájátszás-ban a Magyar Polgárörség parancsnoka nyilatkozott - megelégedésemre.
    Azt nem tudom, hogy "cigányügyileg" minden töle telhetöt megtett-e ezidáig is, ez soha nem vetödik fel - érdekes, nem ?

    Nem, hogy másoknak megengedem, hogy másként gondolkodjanak - magamnak is: de a milliós, egyéni vélemény csendüljön össze egy Magyar - nem Rapszódia - Szimfóniává.

    VálaszTörlés
  22. Hiába a sokezer fő, ha fuldoklik a korrupt és hatalmi gőgben szenvedő vezetés és a bürokrácia béklyójában. Döntő tényező, hogy jelenleg lényegében demoralizált állapotban van. Ezek együttesen okozzák az elvárhatónál lényegesen alacsonyabb eredményességet (eredménytelenséget), tehetetlenséget.
    A polgárőrség meg jelenleg nem más, mint pénznyelő gittegylet, ennél hasznosabb tevékenységet a jelenlegi törvények és szervezeti felépítés nem tesznek lehetővé. Azt, hogy hogyan kellene csinálni, arra a legjobb példa a Gárda szervezeti felépítése és tevékenysége. A jó lépés az lenne, hogy ezt átvenni vagy hagyni működni.

    VálaszTörlés
  23. "A polgárőrség meg jelenleg nem más, mint pénznyelő gittegylet, ennél hasznosabb tevékenységet a jelenlegi törvények és szervezeti felépítés nem tesznek lehetővé. Azt, hogy hogyan kellene csinálni, arra a legjobb példa a Gárda szervezeti felépítése és tevékenysége. A jó lépés az lenne, hogy ezt átvenni vagy hagyni működni."

    Ebben most még nem tudok dülöre jutni, de érdemes megnézni a Rájátszás-ban:

    http://tdyweb.wbteam.com/Rajatszas0706.htm

    VálaszTörlés
  24. Egy országos szintű társadalmi szervezet hatékony működéséhez:

    1. Központosítottnak kell lenni.

    Jelenleg a polgárörség csak az adott település határain belül müködhet. Ugyanakkor szükség volna egy-egy nagyobb feladat esetén első fokozatban vonzáskörzet, második fokozatban megyei, végül országos szinten történő koncentrált jelenlétre, beavatkozás lehetőségére is. A Gárda így működik.

    2. Megfelelő technikai ellátottság.

    Jelenleg a polgárőrségnél 1 gépjármű jut 100 emberre. A szükséges arány 1/10 lenne. Ez persze nem azt jelenti, hogy a sarki közértbe is gépjárművel kellene menni, hanem azt, hogy szükséges esetben a megfelelő számú gépjármű rendelkezésre álljon. A Gárdánál - igaz saját járművekkel - megvan.

    3. Erkölcsileg és fizikailag megfelelő állomány.

    A polgárőrségben jelenleg elég jelentős a nem odavaló emberek száma. A Gárda ebből a szempontból is példamutató.

    VálaszTörlés
  25. Elméletben minden szép és rendezett, ám a valóság kiábrándító:

    http://lanyizoli.multiply.com/journal/item/3590

    Egy nagyon kedves barátomtól kaptam az infót, hogy "probléma" esetén forduljak hozzád (hozzátok). Segítséget kérek, nem tudom kinek címezzem. A történet a következő.

    Szüleim Felsőzsolcán élnek, lassan 30 éve. Június elején jött az árvíz, amit külön nem részleteznék. A ház félig összedőlt, lakhatatlanná vált, az önkormányzat bontásra ítélte. Szerencsére volt biztosítás, bár ez is külön történet. Úgy néz ki, hogy fedezi egy új ház építési költségeit. Édesapám, mint "vasas" szakember rendelkezik egy 130 nm2-es műhellyel, ami szintén bontásra lett ítélve. A gépek egy része (2-3 milliós nagyságrendű tétel) még menthető volt. Napokon keresztül pakoltunk, selejteztük a MÉH-be kerülő dolgokat. Július 1-jére virradóra a helyi "kisebbség" önkényesen elvitte egy részét a MÉH-be készülendő dolgoknak, illetve ami még ép volt, azt is tönkretették. A kábeleket levagdosták, használhatatlanná téve a gépeket. Rendőrség, feljelentés. Ott az a válasz érkezett, hogy csak jogtalan behatolás, nem betörés, mert nem volt kulcsra zárva a ház. Kérdezem én, hogy kidőlt falú házat hogyan kulcsoljak be?

    Az önkormányzattól nem kaptunk konténert, azt mondták, hogy pakoljunk ki mindent a ház elé, szombaton lesz lomtalanítás. Pénteken, azaz a jogtalan behatolás másnapján pakolás közben a bátyám rájuk szólt, hogy ne vigyenek el innen semmit. Szó szót követett, azzal ment el a helyi kisebbség neves szereplője, hogy: "megtalállak"!!! Sok idő nem telt el, kb. fél óra. Visszajött 5-6 társával együtt. Én voltam, aki kiment a kapuba, hogy ki jött. Az első mondat, amit hallottam kintről az volt, hogy: "Mindenki fogjon egy ütőszerszámot a kezébe!!" Ezt követően elszabadult a pokol. Mi öten a saját, zárt kerítésünkön belül próbáltunk a kintről érkező tárgyak (autógumi, szögvas, síléc kötéssel, és még sorolhatnám) elől ugrálni, és csak a szerencsének, illetve a lélekjelenlétünknek köszönhető, hogy nem lett bajunk. A 107 természetesen nem vette fel, a 112 automata. Mire a rendőrség kiért, már rég nem voltak sehol. Úgy mentek el, hogy meg fog mindenki dögleni, ott nem lesz nyugta senkinek, ha leüli az 5 évet, akkor is tönkretesz mindent és mindenkit ott... Csoportosan elkövetett garázdaság, életveszélyes fenyegetés, stb...

    A hírekben, médiában nem jelenhet meg. Aki cigányozik, rasszista. Az én - mint adófizető állampolgár - kárán próbálnak meggazdagodni, a jog, ombudsman és társai őket védi, az én pénzemen. Kérdem én: Hol tudok ennek hangot adni, ki áll majd az én és tisztességes szomszédaim, rokonaim oldalára, nem az ő jogaikat védve, az általam keservesen megkeresett adóforintjaimból? Hol van ilyenkor Pintér Úr, mint Belügyminiszter? Hol van Orbán Viktor, ősmagyar?

    Szeretném megvédeni a nyugdíjas szüleimet, a környéken élőket, mert más választásuk nincs, mint ott leélni az életüket...

    Köszönettel:

    D. Helga"

    VálaszTörlés
  26. 1: Aki a szemkilövő gergényivel képes volt üzletileg szövetkezni, az számomra egy hiteltelen nulla. Kb 8 millió szavazati joggal rendelkező ember él ebben az országban. Aki azt mondja, hogy ennyiből CSAK és kizárólagosan az a nyomorult Pintér volt a megfelelő erre a posztra, nos én meg erre tudom azt mondani:
    "Jesszusom, de nagy Isten állatkertje! Ti normálisak vagytok?"

    2: A komcsik adtak épp elég hiteltelen, jellemtelen bűnözőt miniszterelnöknek, miniszternek és államtitkárnak. Fel nem foghatom, hogy miért kell ezt már a Fidesznek is folytatnia.

    3: Aki tapsikol egy maffiózónak az számomra szintén ugyanolyan mércével mérendő, mint az a nullszériás bűnöző.

    4: Egyébként meg Anyád nem tanított köszönni, te "szellemképes" idegen? Nálatok az a szokás, hogy ha valahová beteszitek a lábatokat, akkor köszönés helyett a padlóra köptök, és elkezditek a többi vendéget fikázni?:-((((((((((((

    VálaszTörlés
  27. És akkor innentől kezdve No komment...

    VálaszTörlés
  28. +1 Bónusz kérdés.

    Vajon mi szükség volt arra, hogy Orbán az LMP-vel való tárgyalás után nyílt sajtótájékoztatón demonstrálja, hogy ők majd milyen tuti jól együtt fognak ám működni.
    Tette ezt egy 2/3-dal rendelkező ÓRIÁS párt vezetője, egy légypiszoknyi, súlytalan legkisebb parlamenti párttal. Hmmmm...
    Nyilván ugyanazoknak "demonstrált" Viktor, akiknek a Gárda megemlékezése alkalmából is.
    És ez számomra annyira lehangoló. Én nem akartam elhinni:'-(

    VálaszTörlés
  29. halaszbéci:

    "3. Erkölcsileg és fizikailag megfelelő állomány.

    A polgárőrségben jelenleg elég jelentős a nem odavaló emberek száma. A Gárda ebből a szempontból is példamutató."

    Föleg fizikailag megfelelö az állomány: 3 000 Magyar Nemzeti Gárda-tag (ha...?) - 90 000 polgárör ellenében...

    Idézet Helgától (ki a franc ö ?)
    "Aki cigányozik, rasszista. Az én - mint adófizető állampolgár - kárán próbálnak meggazdagodni, a jog, ombudsman és társai őket védi, az én pénzemen. Kérdem én: Hol tudok ennek hangot adni, ki áll majd az én és tisztességes szomszédaim, rokonaim oldalára, nem az ő jogaikat védve, az általam keservesen megkeresett adóforintjaimból? Hol van ilyenkor Pintér Úr, mint Belügyminiszter? Hol van Orbán Viktor, ősmagyar?"
    Nyomjátok, gyerekek, nyomjátok ezerrel...így kell ezt; a Parlamentben EZ a JOBBIK megbízatása...nektek, gyaloggalopposoknak meg itt, a Multin.

    VálaszTörlés
  30. Mi lett belöled, pörzse...azzá leszel, amiböl meríttettél: trágyadomb.

    VálaszTörlés
  31. -70 embert állítottak elő.
    -Civil embereket: asszonyokat, gyermekeket tartóztattak fel Magyarország különböző útjain, akikről sejtették, hogy a Gárda rendezvényére tartanak.

    -Autósokat inzultált Orbán Viktor rendőrsége 2010-ben Magyarországon azért, mert Nagymagyarországos matrica van az autójukon.

    - Fényes nappal a Hungária körúton embereket: családapákat, időseket, stb aláztak meg: VETKŐZTETTEK FÉLMEZTELENRE!!! Budapesten, csak mert a Gárdához hasonlatos ruházatot viseltek.

    -60 nap elzárásra ítélhetik, és 150 ezer Ft büntetésre, ha valaki ilyen és olyan Gárdáéhoz hasonló ruházatot visel Magyarországon.

    Ezt a Rákosi érát is megszégyenítő törvényt nem lehet a Fidesz képviselői nélkül megszavazni. Ehhez, az emberi jogokat mélyen sértő, undorító törvényhez kívánják a Fidesz képviselői a nevüket adni.


    És aki minderre parancsot adott, azt még véletlenül sem Pörzsének hívják.
    "TRÁGYADOMB, AKI ILYET MERÉSZEL MŰVELNI 2010-BEN MAGYARORSZÁGON. Úgyszintén, aki erre parancsot adott, aki ezt végrehajtotta.

    Hogy jön ide a Jobbik, meg a Multi?

    VálaszTörlés
  32. "Hogy jön ide a Jobbik, meg a Multi?"

    Ahogy te... a semmiböl...

    VálaszTörlés
  33. Szia Csengele, ne haragudj, hogy megszólítalak, de te folyamatosan ellent mondasz magadnak. Hol Orbán Viktort dicséred, máskor pedig kést tudnál mártani a hátába. Hogy is van ez? Egyik pillanatban dicséred, másik pillanatban pedig elítéled. Nincs valami hiba nálad? Miért nem vagy képes hosszútávon figyelni az intézkedéseket? Egyik következik a másikból és a legvégén rend lesz, ha hagyjátok. De Te sem vagy tisztában a dolgokkal. Látszatokra ugrasz és hülyét csinálsz magadból. Nem unod még? Jelen pillanatban nincs szükség a gárdára, vagy ha mégis, akkor az árvízkárosultaknak segíthetnének az újjáépítésben. Tudod két-három napig homokzsákot rakni a gátakon az nem a világ teteje. A neheze most kezdődik. Itt mutassák meg, hogy építik az országot és nem rombolják. Mert a gáton való jelenlét után a neheze még hátra van! Remek alkalom a bizonyításra. Orbán Viktort pedig ha lehet kb. 1 év múlva kritizáljátok. Ferkónak adtatok 100 napot, meg még ki tudja hányat. Ja, és magatokba sem ártana néznetek. Főleg Neked, aki látszólag megértette az intézkedések lényegét egészen addig, amíg ez a habzó szájú Pörzse meg nem szólalt. Szóval Téged, mint látszólag értelmes lényt kérlek, gondolkozz el, hátha megérted mit üzennek az intézkedések. Bocs, muszáj volt mindezt elmondanom, belehalnék, ha visszatartanám....

    VálaszTörlés
  34. Nagyon kedves fickó vagy te halászbéci - ha jól írtam... Tulajdonképpen Téged ki kérdezett itt? Kedves Ólevendula oldalán ha jól látom Katicabog tett egy megjegyzést és nem Neked, aki kérdezés nélkül válaszoltál rá.... Nem tudnád visszafogni magad? Te pedig kedves Ólevendula a pártatlanság mellett kiállva nem igazítanád rendre azokat, akik nem hagyják kibontakozni a másikat? Azt a bizonyos mérget pont ez a halszagú öntötte a folyódba, ha nem vetted volna észre.... Miért nem tudtok normálisan beszélgetni? Miért van ez az egymásnak megfelelni akarás? Annak, aki baromságot mond kinyaljátok a fenekét, aki pedig az igazat írja, azt fejbe veritek. Nem kettős, négyes mércétek van. Észre vettétek már? Érdekes anyagokat olvasok az oldalaitokon, de a kommentek a bányász béka seggéig sem érnek fel némelyik megszólalónál... kár, pedig van egy-két jó koponya köztetek.
    Na pá!

    VálaszTörlés
  35. Pörzse büne - a legsúlyosabb: egy júdás, aki uszít.
    Ez pedig még a Bibliában is példátlan.

    Úgy viselkedik, mint egy véreb - zöld T-shirtben...

    Rettenet, meddig jutott...hogy egy elvesztett polgármesteri választás - ilyen hiénává változtassa...?! Hitted volna ?

    VálaszTörlés
  36. akishamis, egy klón. Sejtem is, hogy kié. Akárki klónja is azonban, fordítva ül a lovon, itt őt nem kérdezte senki. Az első comment-et bedefy adta, rögtön utána én következek. Az, hogy milyenek a commentek vagy ki itt a jó koponya, azt nem egy akishamis-szerű jöttment fogja eldönteni. Mellesleg az övé a béka fenekét sem éri fel. És ha valaki hülyeséget mond, azt már az ókorban sem hagyták befejezni, hanem záptojással dobálták meg. akishamis számára jobb lenne, ha visszamenne oda, ahonnan jött.

    VálaszTörlés
  37. hamisch próféták számára, még akkor is, ha falra hányt borsó:

    VálaszTörlés
  38. "már az ókorban sem hagyták befejezni, hanem záptojással dobálták meg. "
    halaszbéci, ettöl vagy te ilyen büdös (paraszt) ?

    halaszbéci, "Ez elmebeteg." Egy ehhez fogható volt az elsö beírásod, föltételezhetöen nem a háziasszonyunkhoz intézted.

    ITT és ÍGY kezdödött a kútmérgezés.

    Hiába ígérem Neked, Ólevendula, hogy megtisztítom az oldaladat ettöl a nívótlan fecsegéstöl, ha a provokáció nem marad el, hanem folytatódik. EZ ellen találj ki valamit: aki kezd, örá kéne lecsapnod, ha megengedsz egy logikus jótanácsot tölem.

    VálaszTörlés
  39. Amig nem rondítottál ide, addig minden békés volt.
    A bűz forrása te magad vagy.
    Igéretedet úgy válthatod be, ha magadtól tisztitod meg az oldalakat.

    VálaszTörlés
  40. Szervusz Csengele! - ha már így kierőszakoltad. Bár nem tudom miért kellene neked külön köszönnöm, hisz nem a te vendéged vagyok... Ahogy elnézem a te Anyád is büszkélkedhet néhány hiányossággal ami téged illet de hagyjuk ezt, itt most nem ez a téma.... :))))

    VálaszTörlés
  41. Eddig arról volt szó, hogy a Fidesz leállítja az új autók vásárlását. ehhez képest a "mi" pintér sanyink...
    http://vg.hu/galeria/1298

    VálaszTörlés
  42. Ez az, amivel masszívan egyetértek.
    Az a dolog nyitja, hogy a pártok is emberekből tevődnek össze - néha nagyon is különbözőkből.

    VálaszTörlés
  43. Meglehet, de Pintér is volt már belügyminiszter, és nem verette halomra a népet.
    Nem nagyon értek a sakkhoz, de szerintem különbség van a GYALOG-rendőri és ROHAM-rendőri alakulatok között.

    Valamint általánosságban is az volt a megelőlegezett gyanum, hogy ahol csak lehet, a bukott hatalom cimborái szabotálni igyekeznek majd az Orbán-kormány rendelkezéseit, majd ők állnak ki a legnagyobb hanggal reklamálni. Annyira jellemző volna.

    VálaszTörlés
  44. Látom, megnézted, hogy kinek a kontaktja. :D

    VálaszTörlés
  45. - Azt már én is kérdezgettem, hogy miért is nem lehet normálisan beszélgetni, viszont, ha most eleget tennék a felszólításodnak - vagy "miért nem"-mel kezdődő kérdésednek, akkor máris meg akarnék felelni valaki elvárásának. Jelen esetben a Tiédnek.
    Mindenki a saját személyiségét mutatja be a saját véleményének kinyilvánításával. Olyan ez, mintha a fényképes névjegyét tenné le.
    Továbbá ez az oldal maradt az egyetlen, ahol Fidesz- és Jobbik pártolók egyáltalán szót tudnak váltani egymással. Másutt vagy az egyik van kitiltva, vagy a másik.

    Nna, azt hiszem ez így elég komplett indoklás volt.

    VálaszTörlés
  46. Szia Gabi:-))
    Nem túl jó a társaság nálad.
    Csak egyetlen kérdést, ha szabad...miért jöttek nekünk a droidok? Miért? Vagy egyetlen indokot mondjatok nagyon okosok, csak egyet, ne többet.

    VálaszTörlés
  47. Szia, Caca!
    - Olyan, mint a parlamentben. Elvégre demokrácia van. :D
    - Talán a zöld póló teszi? Mert a droidok igen feketének tűnnek...
    - Kezdhetek aggódni: most akkor dobjam ki a zöld pólómat? ;-))

    VálaszTörlés
  48. Meg a fehéret és még amire rámondják...
    Meghatározzák mit vehetünk fel és mit nem, ez olyan diktatórikusnak tűnik, lehet csak nekem...
    Bemutatkozott orbán- pintér serege, valóban nem változott semmi.

    VálaszTörlés
  49. Ha a kormány majd`, hogy megduplázza a rendörségi létszámot, szerinted az újaknak mivel kéne közlekedni, kehes lovon, "röviddel a kulcsleadás elött" ?
    S a szerintetek borzasztóan költséges Magyar Polgári Örség nevü, jelenleg 90 000 tagot számoló, civil szervezet a minisztériumok és más ehhez fogható intézmények levedlett, de még használható gépkocsijain járják az ájszakában a településeket, a tiéteket is !, keresztbe. kasul többször: ezt onnan tudom, hogy nálunk például a házunk elött fordulnak meg, mert följebb, a hegyen ez a manöver nem megoldható.

    VálaszTörlés
  50. Csak hiszed, hogy jó kis indoklás volt: "- Azt már én is kérdezgettem, hogy miért is nem lehet normálisan beszélgetni, viszont, ha most eleget tennék a felszólításodnak - vagy "miért nem"-mel kezdődő kérdésednek, akkor máris meg akarnék felelni valaki elvárásának. Jelen esetben a Tiédnek.
    Mindenki a saját személyiségét mutatja be a saját véleményének kinyilvánításával. Olyan ez, mintha a fényképes névjegyét tenné le.
    Továbbá ez az oldal maradt az egyetlen, ahol Fidesz- és Jobbik pártolók egyáltalán szót tudnak váltani egymással. Másutt vagy az egyik van kitiltva, vagy a másik.

    Nna, azt hiszem ez így elég komplett indoklás volt."

    Emlékezz, amikor fölszólítottál, hogy foti-t aztán békén hagyni....elnéztél minden közönséges hozzámszólás fölött, csengelétöl, pannusztól, tamástól, cacától: mind-mind a TE oldaladon történt, ólevendula: olyan volt, mint a Helsinki-megállapodás: egyoldalú.

    MOST dölj hátra, magaddal-megelégedetten.
    EZ - a klasszikus. kettös mérce.

    VálaszTörlés
  51. Na tessék: pintér nekimegy a Gárdistáknak, SEMMIVEL sem különb módon, mint gyurcsány droidjai: ütik, könnygázzal fújják az embereket.
    s a végén mi sül ki belőle? Ólevendula az oka mindennek.
    Na bravó:-(

    Caca, nem csak Te érzed úgy, hogy ez diktatúrikus húzás volt. MINDEN ÉRTELMES, SZÍVVEL ÉS LÉLEKKEL BÍRÓ MAGYAR EMBER TUDJA.

    Igazából nincs mit többet mondani, tökéletes a "diagnózis": itt semmi nem változott.
    Különbség mégis van: az ellenségtől tudtuk, hogy mire számítsunk. Akikről azt gondoljuk, hogy legalábbis több-kevésbé a nemzeti oldalon állnak, tőlük ez a legnagyobb árulás volt.
    Én a Fidesz helyében megszabadulnék hamar egy ilyen kétes életű seggfejtől.
    És a legkevésbé sem védeném. MERT NINCS MIÉRT.

    A kérdésedre én is kíváncsian várom a választ. Nem a személyeskedésekre volnánk kíváncsiak, hanem egy értelmes magyar mondatra. Nem olyan bonyolult az:-)

    VálaszTörlés
  52. A lényeg, hogy itt TÉNYLEG NEM VÁLTOZOTT SEMMI.

    A buzik az idén is vonulhatnak, ezt lehet, ez frankó. Nemhogy vonulhatnak, hanem kordonokkal, és állig felszerelten védte őket az új kormány rendőrsége..
    Márpedig tudtommal ez a szervezők dolga lenne.
    Nem hinném ugyanis, hogy a jóérzésű magyar állampolgárok azért fizetik a rendőrséget, hogy olcsó buzernyákok testi épségére vigyázzon, KÖZPÉNZBŐL.

    Nincs tudomásom arról, hogy kiemeltek-e egyetlen homokost is, akin zöld, vagy fekete-fehér viselet volt.(Ami ugye a Gárdáéhoz hasonló, vagy mi a szösz...)

    Szép "új" világ...:-((

    http://szentkoronaradio.com/belfold/2010_07_10_szodoma-napja-budapesten-2010-folyamatosan-frissitve-mod

    VálaszTörlés
  53. Katicabogaram: Te volnál a Kis Hamis? - mert én neki válaszoltam.
    Fóti komám kérdésében: - NÁLAM Fóti békésen és a saját véleményét írta le egy helyzetről, mégis le lett trompfolva. Azért kértem békén hagyni.

    VálaszTörlés
  54. Igen, olvastam róla az Info Rádió oldalán, hogy Gyurcsány is ott volt. Hát... és a Klárikával mi lesz? ;-))

    Egyébként már jó előre (büszkén) rettegtek a heteroszexuális beállítottságúak rosszallásától.
    Pedig a kutyát sem érdekelné, ha nem csinálnának ekkora felhajtást belőle.

    VálaszTörlés
  55. Ja... A szentkoronarádiós linktől kinyúlt az oldalam, mint valami elaggott rágógumi.
    :D

    VálaszTörlés
  56. Sziasztok, nehogy már összevesszetek! Nem vagyok Katicaboggal azonos. Egy vendég vagyok, aki rábukkant sok-sok érdekes olvasnivalóra. A hozzászólók avatarjára kattintva jutottam el ide és remélem nem baj, ha elmondom én is a véleményemet. Meghívót ugyan nem kaptam, de küldhettek, hogy ne kelljen annyit egerésznem... :)))

    VálaszTörlés
  57. Na megnézlek már kivel akarsz engem összeklónozni?
    Egyébként míg az oldal nyilvános, azt gondolom bárki hozzászólhat addig. Sehol sem látom a felszólítást, hogy halaszb gyere szólj hozzá. Vagyis, téged sem kérdeztek, csak jöttél és nyomod....
    Megyek, körülnézek nálad... Szia!

    VálaszTörlés
  58. "Nem válaszoltál, ne maszatolj" - ez a cacai kérdés - nekem szólana...?

    Meg ez a csengelei: "A kérdésedre én is kíváncsian várom a választ. Nem a személyeskedésekre volnánk kíváncsiak, hanem egy értelmes magyar mondatra. Nem olyan bonyolult az:-)"

    Akkor világosan kell fogalmazni, ekkora höség azért nincsen...!
    Nem marad el az enyém sem, ígérem.

    Más:

    A félreértésem hatalmas: mivel nem én vagyok a Kis Hamis, de válaszodat magamra adresszálva éreztem, most itt állunk egy lavór, langyos félreértésben, Ólevendulám. A továbbiakat elkerülendö, mást nem tehetünk, mint hogy mindketten ignoráljuk, amit egymásnak írtunk, söt...:D

    VálaszTörlés
  59. Olvasom, akishamis - nem vállal engem, nem is lenne korrekt töle...Én - én vagyok és nem fordult elö, hogy valaki más lennék.

    Úgy, hogy maradok tisztelettel.

    VálaszTörlés
  60. Mingyá' jövök...
    Előásom aaa... békepipát, vagy hogy szokták mondani. :-)

    VálaszTörlés
  61. "halaszb wrote on Jul 9, edited on Jul 9
    hamisch próféták számára..."

    Azért ennyire mégsem lehet félreérteni. Nem azt irtam, hogy ......bog, hanem azt, hogy ....sch.

    VálaszTörlés
  62. "akishamis wrote on Jul 11, edited on Jul 11
    ... Egyébként míg az oldal nyilvános, azt gondolom bárki hozzászólhat addig ..."

    a kisch hamisch reklamáló, egészen véletlenül "elfelejti", hogyan is kezdte:

    "akishamis wrote on Jul 8, edited on Jul 8
    Nagyon kedves fickó vagy te halászbéci - ha jól írtam... Tulajdonképpen Téged ki kérdezett itt?..."

    VálaszTörlés
  63. béci, ringasd el magad...a hitben, hogy én lennék - akishakmis...jót fogsz aludni...remélem, föl is ébredsz...!

    VálaszTörlés
  64. Látom, már olvasni sem tudsz vagy meg sem érted, ami le van irva.

    VálaszTörlés
  65. Túlságosan értem, béci: képességem, van, sorok között is olvasni. Most lepihenhetsz, elvégezted a mai gonoszkóp feladataidat. Rossz álmokat.
    Csicsis.

    VálaszTörlés
  66. Asszongya, hogy Nyers Rezső neve neki azonnal bekattant egy pillanat alatt. Lám akishamis mellett van nekünk akisokos-unk is. Azt mondják, hogy jobb később, mint soha. Ezzel azonban felesleges hencegni. Nyers Rezső hasonló nevő fia ugyanis már régóta közszereplő. És ezt már eddig is jópáran tudták. Mármint akik itt élnek.

    VálaszTörlés
  67. "És ezt már eddig is jópáran tudták. Mármint akik itt élnek."

    Ládd-e, gyaur kutya, akkor még inkább a javamra szól, hogy magamtól következtettem ki, miközben egy vonás nincs az arcán, ami az apjáéra emlékeztet: egy apasági teszt - nem ártana...

    Akkor most így formulálnék: jobb késöbb - mint még késöbb.

    Jut eszembe, késöre járt, miért nem alukázni tértél, temineknevezzelek ?

    Ólevendula, szabad-e szíves figyelmedbe ajánlani e sorokat ?
    "Amig nem rondítottál ide, addig minden békés volt.
    A bűz forrása te magad vagy.
    Igéretedet úgy válthatod be, ha magadtól tisztitod meg az oldalakat."

    "Asszongya, hogy Nyers Rezső neve neki azonnal bekattant egy pillanat alatt. Lám akishamis mellett van nekünk akisokos-unk is. Azt mondják, hogy jobb később, mint soha. Ezzel azonban felesleges hencegni. Nyers Rezső hasonló nevő fia ugyanis már régóta közszereplő. És ezt már eddig is jópáran tudták. Mármint akik itt élnek."

    Van itten még keményebb is:

    "akishamis, egy klón. Sejtem is, hogy kié. Akárki klónja is azonban, fordítva ül a lovon, itt őt nem kérdezte senki. Az első comment-et bedefy adta, rögtön utána én következek. Az, hogy milyenek a commentek vagy ki itt a jó koponya, azt nem egy akishamis-szerű jöttment fogja eldönteni. Mellesleg az övé a béka fenekét sem éri fel. És ha valaki hülyeséget mond, azt már az ókorban sem hagyták befejezni, hanem záptojással dobálták meg. akishamis számára jobb lenne, ha visszamenne oda, ahonnan jött."

    Most két, rám vonatkozó minösítés:

    "Látom, már olvasni sem tudsz vagy meg sem érted, ami le van irva."
    "Ez tényleg bekattant."

    Ne halljam még egyszer, hogy én csúfítom el az oldaladat, Ólevendula: hogy én vagyok a kezdet.
    De sem a vég. Azt meghagyom bécinek.

    VálaszTörlés
  68. Ez szerintem nekem szólt, az s-c-h végződés miatt, ami nem -"bog".
    - De nem nyújtom tovább a rétest.

    VálaszTörlés
  69. A rétest nem tovább nyújtva, inkább anyu...-nak.

    VálaszTörlés
  70. Na most akkor ki is :
    " Ez tényleg bekattant."
    Minden rendben, halaszb...mert mostanra komolyan aggódom miattad...

    VálaszTörlés
  71. Tudod, mit szokott a skandálni a szurkolói kórus, amikor a bíró téved?
    Na én is ezt mondom neked.

    VálaszTörlés
  72. A végén törölgettem egy kicsit.

    VálaszTörlés
  73. Nincs nagyszerübb - egy gondos háziasszonynál, aki egy porszemet sem tür meg maga körül...

    VálaszTörlés
  74. Kedves olevendula, légycsapód nincsen?

    VálaszTörlés
  75. "Kedves olevendula, légycsapód nincsen?" Valahonnan ismerös a mondat. Valahol, valakitöl már hallottam. Csak nem töled, béci...?

    VálaszTörlés
  76. Halászbélüke nem nyugszol még le? Miért provokálod Ólevendulát folyamatosan?

    VálaszTörlés
  77. Jöttél erősítésnek/váltásnak? Már csak te hiányoztál. Miért nem nyugszotok már le. Lássátok be kár a gőzért. Innen nem fogjátok tudni elhajtani a másképp gondolkodókat, csak azért, hogy ti uraljátok a helyet.

    VálaszTörlés
  78. "Innen nem fogjátok tudni elhajtani a másképp gondolkodókat, csak azért, hogy ti uraljátok a helyet."
    Unalmas is lenne a Multi - nélküled.

    VálaszTörlés
  79. Halász Te akarsz itt mindenkit elhajtani, nem mi. Még abba is belekötsz, aki hozzád sem szólt, lásd fentebb! Szóval mi értelme van ennek? Vagy béreled Ólevendulát?

    VálaszTörlés
  80. Úgy látszik halász nem bírsz magaddal és mindent megteszel annak érdekében, hogy Ólevendula oldala a feldobott témától függetlenül személyeskedésekkel legyen tele. Mondd, nem vagy még fáradt magadtól? Képtelen vagy normális hozzászólásra? Ezzel csak azt éred el, hogy Ólevendula oldalán is csak a te hasmenéseidet lehet majd olvasni, mert tudod ki jöjjön ide, a hóhér! További jó szórakozást neked, illegj-billegj a saját bejegyzéseid között. Pá!

    VálaszTörlés
  81. "... mert tudod ki jöjjön ide, a hóhér ..."
    Végre egy önkritika.
    Siess, hogy le ne késd a nyári tábort.

    VálaszTörlés
  82. Alapelvemet itt már egyszer előadtam:

    http://olevendula.multiply.com/journal/item/1374/1374
    "halaszb wrote on Jul 20, edited on Jul 20
    Szerintem nem feltétlen arra kellene törekedni, hogy mindenáron meg(le)győzzük a másikat. Ennek azonban alapvető feltétele a kellően megfontolt, visszafogott és főleg elfogultságmentes beszéd lenne. ..."

    Én ezt mindaddig be is tartom, amig valaki fel nem rugja.

    Pl. úgy, mint, ahogy ezen a lapon is történt:

    Július 7-ig minden békés volt.

    Ám ekkor jött egy "öngyilkos merénylő":

    katicabog wrote on Jul 7

    És innentől kezdve természetesen elszabadultak az indulatok.

    Tessék megnézni olevenedula bármelyik lapját. Mindenütt ez a forgatókönyv. Általában nem én (mi) vagyok a kezdeményező fél. Ám azt senki nem várhatja el, hogy szó nélkül maradjon egyesek ámokfutása.

    Ezzel kapcsolatosan is itt már kifejtettem véleményemet:

    http://olevendula.multiply.com/journal/item/1374/1374
    halaszb wrote on Jul 21
    ... svábbog kifejezett célja a másként gondolkodók innen való elűzése. Ezért csinálja azt, amit. Én azonban nem szeretném, ha az ilyen és ehhez hasonló elvakultak hozzászólásai uralják a terepet. Ezért én is teszem azt, amit tenni kell."

    A másként gondolkodók önkényes elűzésére való törekvés önmagában is visszataszító. Olevendula vendégszeretetével való visszaélés pedig aljas dolog. Erre nem mentség, hogy saját lapjaikon már nem tudnak minket fikázni, mert nem megyünk hozzájuk.

    VálaszTörlés
  83. Lám, erröl magam is így vélekedem...micsoda összecsengés...
    "Ám azt senki nem várhatja el, hogy szó nélkül maradjon egyesek ámokfutása."
    "Ezért én is teszem azt, amit tenni kell." - béci, kétségtelen.
    "Olevendula vendégszeretetével való visszaélés pedig aljas dolog. " - hajszálra: ebben is egyek vagyunk.

    " nem megyünk hozzájuk." - no-no...hazudni nem szabad.

    VálaszTörlés
  84. Már már le kell borulni eme "toleranciabajnok" "nagysága" előtt.

    VálaszTörlés
  85. Töled EZT el is várom:
    "Már már le kell borulni előtt."e.

    VálaszTörlés