Blogarchívum

2010. október 17., vasárnap

Megszüntették a nyomozást Vona Gáborral szemben

Jobbik: megszüntették a nyomozást Vona Gáborral szemben
MR1 KOSSUTH  - MTI  2010.10.17. 18:37

Bűncselekmény hiánya miatt megszüntette Vona Gáborral szemben a nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség - közölte a Jobbik
Magyarországért Mozgalom. A Jobbik elnökével szemben egyesülési joggal visszaélés vétsége miatt indítottak eljárást. A gyanúsítás szerint 2009. augusztus 22-én Szentendrén, a magánterületen megtartott Új Magyar Gárda Mozgalom rendezvényen Vona Gábor a Gárda vezetőjeként vett részt. Az ügyben Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője járt el védőként - emlékeztettek a közleményben.

A megszüntető határozat indokolása szerint nem igazolta semmi, hogy a szentendrei rendezvényen - ahol gárdaavatásra is sor került - Vona Gábor az Új Magyar Gárda vezetőjeként vett volna részt - írták.

A Jobbik üdvözli a nyomozást megszüntető határozatot, de az
indokolás azon részét nem tartja elfogadhatónak, amely szerint az Új
Magyar Gárda Mozgalom és a feloszlatott Magyar Gárda Mozgalom
lényegükben azonosak - közölte a párt.


4 megjegyzés :

  1. Két lehetetlen állítás is olvasható a fentiekben: egyrészt, hogy Vona Gábor az akármelyik gárda vezetöje, a másik, hogy az Új Magyar Gárda Mozgalom - nem a Magyar Gárda Mozgalom folytatása: hát dehogynem. Na, és ?

    VálaszTörlés
  2. Kinos a feljelentőknek, hogy ennyire nem ismerik az ide vonatkozó jogszabályokat, valamint a vádolni kívánt személynek az Új Magyar Gárda Mozgalomhoz fűződő kapcsolatát. Lényeg, hogy hogyan tudnak ártani, vagy keresztbe tenni a Jobbiknak. Kinek is ártott személy szerint Vona Gábor??????????

    VálaszTörlés
  3. Törvényes és elismert gyakorlat, hogy egyik ap megszűnik egy vállalkozás, majd másnap azonos személyekkel egy új alakul, akkor a régi cég már nem vonható felelősségre semmiért, ha ún. jogutód nélkül szűnt meg. Azt meg az új céget alapítók mondják ki, hogy ők jogutódok-e, vagy sem. Nem Vona Gáborék hozták ezt a törvényt, ők csak élnek vele.

    VálaszTörlés
  4. Ha ezen a csip-csup ügyön képesek vagyunk túllépni, fölhívom figyelmeteket Vona Gábor tegnapi, parlamenti válaszára, melyet Orbán Viktornak adott.

    http://videotar.mtv.hu/Videok/2010/10/18/14/Parlamenti_kozvetites_2010_oktober_18__Vona_Gabor.aspx

    VálaszTörlés