Blogarchívum

2011. április 25., hétfő

1956-Erdélyi Mártírok

Rating:★★★★★
Category:Books
Genre: History
Author:Erdélyi Gyülekezet
Erdélyi Gyülekezet > 1956-os Erdélyi Mártírok

1956-os Erdélyi Mártírok

"Köd van és statárium. A kivégzőosztag
tán el se látna az elítéltig.
Egy nemzet tüdőgyulladása fő a ködben.
S egy tüdőlövés, ha köhögni mersz, már a gőztől."


Lászlóffy Aladár: Ébresztő a forradalom első reggelén

Emlékhelyek

bp301.jpgHa általánosan nem is ismert, de talán vannak, akik hallottak már 1956 erdélyi visszhangjáról. Azt már kevesebben tudják, hogy 1956-nak Erdélyben is voltak mártírjai. Azt pedig már szinte senki, hogy kik voltak és mi történt velük. Ha pedig virágot szeretnénk letenni, vagy mécsest gyújtani az emlékükre valahol, bizony sokat kell keresgélnünk. Pedig már vannak ilyen helyek.

A kommunista diktatúra erdélyi mártírjaira emlékeztet például a nagyenyedi római katolikus plébánia udvarán 1998-ban felavatott, Vencel Árpád kolozsvári szobrászművész tervezte emlékmű.

Az 56-os erdélyi áldozatokra emlékezhetünk például a gyergyószentmiklósi temetőben, Csobotfalván, Sepsiszentgyörgyön az Erzsébet parkban található 56-os kopjafánál, Baróton, vagy Brassóban az 1956-ot követő meghurcoltatások súlya alatt összeroppanva tűzhalált vállaló fiatal mártír, Moyses Márton emlékét őrző kopjafánál. A Kézdivásárhelyen, a református temetőben levő kopjafán és a Kisborosnyón álló emlékművön csak háromszéki nevek szerepelnek. Összességében elmondható, hogy az emlékművek száma örvendetesen szaporodik, viszont az összes erdélyi mártír nevét egyik sem tartalmazza.

Budapesten, a Rákoskeresztúri temető 301-es parcellájában 1999-ben készült el az első emlékmű. Fresch Ottó Anya és gyermeke című alkotásának hátoldalára került az Erdélyben kivégzettek vagy börtönben elhunytak neve. Később a könnyebb láthatóság érdekében egy szürkegránit tömbre külön is felvésték a 23 mártír nevét. Az erdélyi születésű Erdélyi Zoltán sírköves készítette alkotás felavatására 2003. június 16-án, Nagy Imre kivégzése évfordulóján került sor.

Ezt az igencsak rövid (bár valószínűleg nem teljes) listát szeretné folytatni a budapesti Erdélyi Gyülekezet, amikor elhatározta, hogy telephelyén, a Reménység Szigetén emléket állít nekik. Az ötletet azonnal felkarolta az 1956 Alapítvány és magára vállalta az emlékmű részét képező kopjafa erdélyi mesterek általi kifaragásának és ideszállításának költségeit. Az Erdélyi Gyülekezet készítteti el a mártírok neveit tartalmazó táblát és szervezi meg az avatóünnepséget.
Megtorlások

Magyarországon kívül a legnagyobb méretű megtorlásra Romániában került sor. Az itteni pártvezetés a forradalmat használta fel a magyar kisebbség megfélemlítésére oly módon is, hogy amit nem tehettek meg 1944-45-ben, azt 1956-ban bepótolták. Börtönbe vetettek ellenzéki román értelmiségieket is. Egy másik csoportba a közös román - magyar fellépés érintettjei tartoztak. Temesváron például többségében román diákok követeltek nagyobb egyetemi szabadságot. Mintegy háromezer hallgatót tartóztattak le, 31-et ítéltek hosszabb-rövidebb börtönbüntetésre. A harmadik csoportba a magyar kisebbség, elsősorban az értelmiség tartozott.

A magyar forradalom vérbe fojtása után Romániában egyre-másra szervezték a kirakatpereket. Nemcsak az értelmiségi elit egy részét zárták börtönbe, hanem a hangadó munkásokat, a falvak legjobb gazdáit. Még tizenkét-tizennégy éves kisiskolásokat is börtönbe zártak a forradalommal való együttérzésük miatt.

A féktelen retorzió a romániai magyarságot számarányánál jóval nagyobb mértékben sújtotta.

Az erdélyi magyarok ellen négy nagy ún. "hazaárulási" per volt, ebből kettőben hoztak halálos ítéleteket. Az első a Szoboszlai Aladár (mindenki Szoboszlay-ként írja, holott ő minden saját dokumentumában, végső kegyelmi kérvényében is Szoboszlai Aladárként írta alá), római katolikus lelkész nevével jelzett kirakatper volt. Ebben kétszáz személyt tartóztattak le, majd a forradalommal való szimpátiájuk jelképeként ötvenhat személyt ítéltek el, közülük tizenegyet halálra! Tízet ki is végeztek! Az ötvenhat személy összbüntetése meghaladta az ezerháromszáz évet.

A másik a Sass Kálmán érmihályfalvi református lelkész nevével jelzett harmincegy tagú érmihályfalvi csoport pere. Ez kizárólag a határmenti reformátusok ellen indult, amelyben három személyt ítéltek halálra. Később az egyik büntetését életfogytiglanira változtatták, de a másik kettőt kivégezték.

A harmadik a dr. Dobai István nevével fémjelzett "ENSZ-memorandum" per. A bűnük az volt, hogy az erdélyi magyarság jogsérelmeit el akarták juttatni az ENSZ-hez.

A negyedik a Fodor Pál csíkszeredai-csíksomlyói vasút-, híd-, útépítő mérnök vezette csoport elleni per. Ebben a perben ítélték 10 év börtönbüntetésre dr. Csiha Kálmán, 1990 utáni erdélyi református püspököt. Egyébként a per a katolikusok és a Ferenc-rendi szerzetesek ellen indult.

A kivégzések sajátos romániai tragédiájához az is hozzátartozik, hogy a családtagok ma sem tudják, hol nyugszanak szeretteik földi maradványai!

A Romániában kivégzettek névsora:

Szoboszlai Aladár római katolikus plébános 1925. január 18-án született Temesvár-Mehalán.
Kivégezték 1958. szeptember 1-jén a Szekuritáté temesvári börtönében.
Ábrahám Árpád római katolikus plébános 1914. február 16-án született Sepsibükszádon.
1958. szeptember 1-jén végezték ki a Szekuritáté temesvári börtönében.
báró Huszár József földbirtokos 1913. március 9-én született Bécsújhelyen, Ausztriában.
1958. szeptember 1-jén a Szekuritáté temesvári börtönében kivégezték.
Dr. Fîntînaru Alexandru ügyvéd 1895. március 25-én született Szemlakon.
1958. szeptember 1-jén végezték ki a Szekuritáté temesvári börtönében.
Orbán Károly földbirtokos 1888. július 6-án született Mezőmadarason.
1958. szeptember 1-jén kivégezték a Szekuritáté temesvári börtönében.
Lukács István magyarpécskai kereskedelmi könyvelő 1920. február 20-án született Magyarpécskán.
1958. szeptember 1-jén kivégezték a Szekuritáté temesvári börtönében.
Orbán István tisztviselő, földműves 1900. augusztus 20-án született Csíkpálfalván.
1958. szeptember 1-jén a Szekuritáté temesvári börtönében kivégezték.
Tamás Dezső tisztviselő 1901. május 16-án született Alsóbarbatény-Iszkrony bányatelepen.
1958. szeptember 1-jén a Szekuritáté temesvári börtönében kivégezték.
Tamás Imre tanító 1907. szeptember 7-én született Csíkszeredában.
1958. szeptember 1-jén kivégezték a Szekuritáté temesvári börtönében.
Dr. Kónya István-Béla ügyvéd 1915. június 4-én született Gyergyószentmiklóson.
1958. szeptember 1-jén a Szekuritáté temesvári börtönében kivégezték.
Sass Kálmán református lelkész 1904. április 17-én született Gálospetriben.
1958. december 2-án a szamosújvári börtönben kivégezték.
Dr. Hollós István volt hadbíró százados, latin-magyar-francia szakos tanár 1906. augusztus 8-án született Érmihályfalván.
1958. december 2-án a szamosújvári börtönben kivégezték.
Szígyártó Domokos molnár 1933. április 25-én született a háromszéki Ozsdolán.
1959. április 20-án végezték ki a szamosújvári börtönben.
Moyses Márton egyetemi hallgató, költő 1941. április 20-án született Sepsiszentgyörgyön.
1970. február 13-án Brassó főterén benzinnel leöntötte, majd felgyújtotta önmagát. Szörnyű szenvedések után 1970. május 15-én hunyt el.
Karácsonyi István minorita szerzetes 1908. július 10-én született Aradon.
Luciu-Giurgeni-i megsemmisítő munkatáborban kukoricatörés közben hunyt el.
Pietsch Béla festőművész 1887. február 12-én született Aradon.
A galaci börtönben halt meg 1958. november 26-án.
Szörcsey Elek gazdálkodó 1890. szeptember 17-én született Torján.
Az 1958. május 30-i ítélethirdetés után nem sokkal a temesvári börtönben hunyt el.
Nagy József földbirtokos, falusbíró 1913. március 8-án született Ákoson (Szilágy megye).
1961 augusztusában hunyt el a dési börtönben.
Kertész Gábor ügyvéd gyakornok 1927. szeptember 3-án született Vajdakamaráson.
1963. február 23-án hunyt el a Văcăreşti-i börtönkórházban.
Bíró Károly munkás 1941. december 8-án született Csíkszenttamáson.
1963 nyarán a Luciu-Giurgeni-i megsemmisítő táborban Hadnagy Istvánnal együtt szökést kísérelt meg. Amikor elfogták őket, őt helyben agyonlőtték.
A névsort Tófalvi Zoltán állította össze

Ez a névsor az eddigi leghitelesebb és legteljesebb. Csak azok neve szerepel benne, akiket levéltári dokumentumokkal bizonyíthatóan halálra ítéltek, kivégeztek, vagy a börtönben agyonvertek.

Ugyanakkor feltétlenül meg kell emlékeznünk még egy csoportról, akiknek a helyzete még mindig tisztázatlan. Ez a Magyarországon kivégzett, de erdélyi származású mártírok ügye. A 225 elismert kivégzett közül ugyanis 8 erdélyi születésű! Az örmény-magyar származású Pongrácz-fivérek ugyancsak Erdélyből, Szamosújvárról telepedtek át Magyarországra. Egészen bizonyos az is, hogy még újabbakról is ki fog derülni, hogy erdélyiek. A Kádárék által elsőként kivégzettek is erdélyiek voltak: a marosvásárhelyi Dudás József és a krassó-szörényi Szabó János, a Széna tér legendás parancsnoka. Valóban ők is megérdemelnének egy külön emlékművet, legyen ez a következő feladat!

Eörsi Lászlónak a napokban megjelent kötete (1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő - Rubicon könyvek sorozat) szerint a 225 kivégzett közül bizonyíthatóan, az anyakönyvi adatok tanúsága szerint nyolcan voltak erdélyiek. Ez a kivégzettek közel négy százaléka. Ha mindehhez hozzászámítjuk a bírósági ítélet nélkül kivégzett tizenkét erdélyi magyart, a börtönben, a megsemmisítő táborokban agyonvertek, halálra kínzottak vagy éppen szökés közben agyonlőttek mindmáig nem pontos statisztikáját, akkor egyértelműen kijelenthetjük: az erdélyi magyarság számarányánál nagyobb véráldozatot hozott a magyar forradalom és szabadságharc eszméivel való azonosulásért!

A Budapesten és Magyarország különböző településein a forradalmi harcok élvonalában küzdő erdélyiekre azért is fokozott figyelmet kell fordítanunk, hogy pontosan érzékelhető legyen: csak egységes 1956-ról beszélhetünk!

A Magyarországon kivégzettek névsora:
Balla Pál fakitermelő 1919. január 5-én született Aradon.
1957. október 25-én végezték ki Budapesten.
Balogh László csatornatisztító 1925. június 9-én született Aradon.
1958. április 22-én végezték ki Budapesten.
Berecz György gépkocsivezető 1924. május 11-én született Kolozsváron.
1958. január 28-án végezték ki Budapesten.
Bokor János vasesztergályos 1919. október 5-én született Gyergyóújfaluban.
1958. november 6-án végezték ki Budapesten.
Dudás József technikus, mérnök 1912. szeptember 22-én született Marosvásárhelyen.
1957. január 19-én végezték ki Budapesten.
Preisz Zoltán szerszámlakatos 1925. szeptember 27-én született Marosvásárhelyen.
1957. május 7-én ítélték halálra.
Szabó János gépkocsivezető 1897. november 17-én született a Krassó-Szörény megyei Zaguzsénben.
1957. január 19-én végezték ki Budapesten.
Szabó János gépkocsivezető 1928. július 1-jén született Szamosardón.
1960. március 2-án végezték ki Budapesten.

A névsort Tófalvi Zoltán állította össze Eörsi László könyve alapján
A krónikás

Tófalvi Zoltán író és történész. Egyszemélyes intézmény Romániában. Az 1956-os romániai eseményeket kutatja immár több évtizede. Amikor a pályázati pénzek kevésnek bizonyultak, a saját vagyonát is rááldozta. Vaskos kötetekben adta ki eddigi kutatásainak eredményét. Ezekben arra tesz kísérletet, hogy az 1956-os magyar forradalomhoz kapcsolódó öt nagy romániai hazaárulási per teljes anyagát bemutatassa.

A "hazaárulási perek" (az idézőjel azért szerepel, mert a mai jogrend szerint ezek semmiképpen nem hazaárulási perek!) történetét négy kötetben dolgozta fel. Ebből megjelent három, 2009 végére kellene megjelenjen a negyedik kötet.

Az első kötet a tíz halálos ítélettel és azok végrehajtásával végződött Szoboszlai-pernek az eddig még nem közölt levéltári dokumentumokkal teljessé tett anyagát tartalmazza, amelyek révén ráláthatunk a kommunista megtorló gépezet ördögien megszervezett belső mechanizmusára.

Számunkra nem ismeretlen az a rendszer és módszerei, amellyel a proletárdiktatúra megpróbálta elnémítani, megsemmisíteni valódi és potenciális ellenzékét - bármi áron, bármilyen eszközzel. Mégis, a maguk teljességében olvasva ezeket a dokumentumokat, még rémítőbbek, még hátborzongatóbbak. A könyvben fény derül a vallatók, verőlegények idegőrlő kihallgatásainak minden embertelen módszerére, amelyeket mindaddig gyakoroltak, amíg a vallatott részéről megszületett a vádiratot igazoló beismerő vallomás.

A levéltári kutatás nem ment zökkenőmentesen, ugyanis csak tizenkét évi szakadatlan kérvényezés és kihallgatások egész sora után tanulmányozhatta át a periratokat. A kötetben a perek bemutatásánál egyrészt a kronológiai sorrend, másrészt a letartóztatottak, elítéltek száma, a per országos és nemzetközi mércével mérhető jelentősége az irányadó. A könyv lebilincselő, a kihallgatások teljes szövegét tartalmazza.

A második kötet a Sass Kálmán nevével jelzett érmihályfalvi csoport perét dolgozza fel.

A 2009 tavaszán megjelent harmadik kötet a Dobai-csoport pere. Ebben érintett Németh László, Tamási Áron, Kodolányi János, Ravasz László, Bibó István! Ez is kizárólag erdélyi reformátusok ellen indított per.

A még kiadásra váró ötödik kötet a túlélőkkel készített mélyinterjúkat tartalmazza. Ebben a szerző összeszikráztatta a hiteles levéltári dokumentumokat a véges emberi emlékezettel.

2011. április 24., vasárnap

Feltámadott

Jézus megjelenése
Mária Magdalénának

resurrection.jpg

20 A hétnek első napján pedig jó
reggel, amikor még sötétes volt,
odaméne Mária Magdaléna a sírhoz,
és látá, hogy elvétetett a kő a sírról.
Mát. 28,1. Márk 16,1. Luk. 24,1.
2. Futa azért és méne Simon Péterhez
és ama másik tanítványhoz, akit Jézus
szeret vala, és monda nékik: Elvitték az
Urat a sírból, és nem tudjuk, hová tették
Őt. rész 13,23. 19,26. 21,7.

3. Kiméne azért Péter és a másik tanít−
vány, és menének a sírhoz.
Luk. 24,12.
4. Együtt futnak vala pedig mindket−
ten: de ama másik tanítvány hamar
megelőzé Pétert, és előbb juta a sírhoz;
5. És lehajolván, látá, hogy ott vannak
a lepedők; mindazáltal nem megy vala
be. rész 19,40.
6. Megjöve azután Simon Péter is
nyomban utána, és beméne a sírba:
és látá, hogy a lepedők ott vannak.
rész 11,44. Csel. 3,13.
7. És a keszkenő, amely az Ő fején
volt, nem együtt van a lepedőkkel,
hanem külön összegöngyölítve egy
helyen.
8. Akkor aztán beméne a másik tanít−
vány is, aki először jutott a sírhoz, és
lát és hisz vala.
9. Mert nem tudják vala még az Írást,
hogy fel kell támadnia a halálból.
Zsolt. 2,7. 16,10. Mát. 16,21. Csel. 13,34.
10. Visszamenének azért a tanítvá−
nyok az övéikhez.
11. Mária pedig kint állt a sírnál sírva.
Amíg azonban siránkozék, behajol vala
a sírba; Márk 16,5.
12. És láta két angyalt fehér ruhában
ülni, egyiket fejtől, másikat lábtól, ahol
a Jézus teste feküdt.
13. És mondának azok néki: Asszony,
mit sírsz? Monda nékik: Mert elvitték
az én Uramat, és nem tudom, hova
tették Őt.
14. És mikor ezeket mondotta, hátra−
fordula, és látá Jézust ott állani, és nem
tudja vala, hogy Jézus az. Márk 16,9.
15. Monda néki Jézus: Asszony, mit
sírsz? Kit keresel? Az pedig azt gondol−
ván, hogy a kertész az, monda néki:
Uram, ha te vitted el Őt, mondd meg
nékem, hová tetted, és én elviszem Őt.
16. Monda néki Jézus: Mária! Az
megfordulván, monda néki: Rabbóni!
Ami azt jelenti: Mester! Mát. 23,8−−10.
17. Monda néki Jézus: Ne illess
engem; mert nem mentem még fel az
én Atyámhoz; hanem menj az én
atyámfiaihoz és mondd nékik: Fel−
megyek az én Atyámhoz és a ti Atyá−
tokhoz, és az én Istenemhez, és a ti
Istenetekhez. Róm. 8,29. Zsid. 2,11.
18. Elméne azért Mária Magdaléna,
hirdetvén a tanítványoknak, hogy látta
az Urat, és hogy ezeket mondotta néki.
Mát. 28,10. Ef. 1,17. 1Pét. 1,8.

Jézus megjelenik a tizenegynek

jesus_teaching_a_new_commandment.jpg

19. Mikor azért este volt, azon a
napon, a hétnek első napján, és mikor
az ajtók zárva voltak, ahol egybegyűltek
a tanítványok, a zsidóktól való félelem
miatt, eljöve Jézus és megálla a közé−
pen, és monda nékik: Békesség nék−
tek! Márk 16,14. Luk. 24,36. 1Kor. 15,5.
20. És ezt mondván, megmutatá né−
kik a kezeit és az oldalát. Örvendezé−
nek azért a tanítványok, hogy látják vala
az Urat. Ésa. 11,2. 61,1.
21. Ismét monda azért nékik Jézus:
Békesség néktek! Amiként engem
küldött az Atya, én is akképpen kül−
delek titeket. rész 17,18. Mát. 28,18.
22. És mikor ezt mondta, rájuk le−
hele, és monda nékik: Vegyetek Szent
Szellemet: rész 16,7. Csel. 1,8. 1Ján. 4,4.
23. Akiknek bűneit megbocsátjátok,
megbocsáttatnak azoknak; akikéit meg−
tartjátok, megtartatnak.
Mát. 16,19. 18,18. Márk 16,16−−20.
24. Tamás pedig, egy a tizenkettő
közül, akit Kettősnek hívtak, nem volt
ővelük, amikor eljött Jézus. rész 11,16.
25. Mondának azért néki a többi tanít−
ványok: Láttuk az Urat. Ő pedig monda
nékik: Ha nem látom az Ő kezein a
szegek helyeit, és be nem bocsátom
ujjaimat a szegek helyébe, és az én
kezemet be nem bocsátom az Ő oldalá−
ba, semmiképpen el nem hiszem.
26. És nyolc nap múlva ismét bent vol−
tak az Ő tanítványai, Tamás is ővelük.
Noha az ajtó zárva volt, beméne Jézus,
és megálla a középen, és monda: Bé−
kesség néktek! Ésa. 9,7. Kol. 1,20.
27. Azután monda Tamásnak: Hozd
ide a te ujjadat és nézd meg az én kezei−
met; és hozd ide a te kezedet, és bo−
csássad az én oldalamba: és ne légy
hitetlen, hanem hívő. 1Ján. 1,1. 1Tim. 1,17.
28. És felele Tamás és monda néki:
Én Uram, és én Istenem! Zsolt. 73,25. 26.
29. Monda néki Jézus: Mivelhogy
láttál engem, Tamás, hittél: boldogok,
akik nem látnak és hisznek. 1Pét. 1,8.
30. Sok más jelt is tett ugyan Jézus az
Ő tanítványai előtt, amelyek nincsenek
megírva ebben a könyvben; rész 21,25.
31. Ezek pedig azért írattak meg,
hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisz−
tus, az Istennek Fia, és hogy ezt
hívén, életetek legyen az Ő nevében.
Róm. 15,4. 1Pét. 1,9. 1Ján. 5,10−−13.


2011. április 21., csütörtök

Hírtallózó

Húsvéthétfő délben lesz az ünnepélyes aláírás


Schmitt Pál köztársasági elnök április 25-én délben, a televízió nyilvánossága előtt a Sándor-palotában írja alá Magyarország hét elején elfogadott új alaptörvényét.


Václav Klaus: Az alkotmány minden ország belügye



Václav Klaus cseh államfő szerint az alkotmány kulcsfontosságú dokumentum, s mint ilyen, minden ország teljes tulajdona.


Megszűnnek az egyéni körzetek?



Kósa Lajos szerint az új választójogi törvény központi kérdése az, hogy mi lesz az egyéni választókerületek sorsa a következő voksoláson. A Fidesz ügyvezető alelnöke a Magyar Nemzetnek azt mondta, egyelőre spekuláció és a fantázia szüleménye a jövőbeli egyfordulós rendszer.


Fogjon össze a magyarság az emlékhelyek védelme érdekében!



Közös húsvéti felhívással fordult a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) és a magyarországi Emberi Méltóság Tanácsa (EMT) a Kárpát-medencei magyarsághoz, fogjon össze a régióban található magyar emlékhelyek megvédéséért, és emelje fel szavát a szoborgyalázások ellen.


Tarlós: Hamarosan lejár az idő


Tarlós István közlése szerint, ha napokon belül nem születik döntés, vagy nem mozdul el a holtpontról a budai fonódó villamoshálózat-projekt ügye, akkor Budapest nem valósítja meg a beruházást; a főpolgármester erről csütörtökön, egy budapesti konferenciát követő sajtótájékoztatón beszélt.


Gyurcsány alapítványa megint tízmilliókat osztogat



Sok millió forintos mentőövet dobott több balliberális médiumnak – immár nem először – az MSZP pártalapítványa, a Gyurcsány Ferenc által vezetett Táncsics-alapítvány. A megsegítettek között van a 168 Óra, a Népszava, a Stop.hu, a Mozgó Világ és az Egyenlítő folyóirat is.


Hunvald beszél: Szabó Zoltán idején kezdtek el befektetőket keresni



Hunvald György, Erzsébetváros volt szocialista polgármestere folytatta vallomását az ingatlanpanama-ügy csütörtöki tárgyalási napján a Fővárosi Bíróságon. A volt MSZP-s polgármester korábban azt mondta, hogy minden kérdésre válaszol, ha megtette részletes vallomását.


Borovszky-ügy: jön a másodfok



Másodfokon tárgyalja a Fővárosi Ítélőtábla Borovszky Tímea volt minisztériumi főosztályvezető vesztegetési ügyét. Az asszonyt első fokon a Fővárosi Bíróság tavaly két évi próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélte.


Eljárás indul az RTL és a TV2 SMS-szavazásai miatt



Egyeztetési eljárást kezdeményezett Bodonovich Jenő média- és hírközlési biztos a TV2 és az RTL Klub több műsorának SMS szavazásai miatt.
A biztos csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy az RTL Klub X-faktor és ValóVilág, valamint a TV2 Megasztár műsorainak szavazási rendjét kifogásoló panaszok ügyében a Mint írta: az érintett műsorok kapcsán az elmúlt hónapokban közel félszáz olyan bejelentés érkezett, amelyekben a nézői szavazások lebonyolításának rendjét, azok szembetűnő irányítottságát, ellenőrizhetetlenségét kifogásolták, és megkérdőjelezték az eredmény valóságtartalmát.


Megkötöztek és brutálisan agyonvertek egy idős házaspárt Szikszón


Egy idős házaspárt gyilkoltak meg a hétfő és szerda közötti időszakban a szikszói József Attila utcában. A rendőrség egyelőre hírzárlatot rendelt el, ám az MNO birtokába jutott információk szerint ismerősök vethettek véget a 84 éves bácsi és hasonló korú felesége életének.

Pintér Sándor megszólalt a tiszavasvári csendőrség ügyében«

(Animare)

A belügyminiszter szerint az állami főhatalom gyakorlása nem kerülhet magán- vagy pártkézbe.

Elolvasom a teljes cikket...

Önkormányzati tartozások: kilakoltatások kezdődtek


Hosszú szünet után ismét megkezdődtek az országban a kilakoltatások. Egyelőre csak az önkormányzati tartozásoknál van lehetőség ilyen eljárásra. A végrehajtók eddig minden esetben üres lakásokat találtak.


Kilakoltatás: felgyújtotta lakását, majd kiugrott a nyolcadikról

Galériához katt a képre
(Híradó.hu)
A férfihoz egy végrehajtó és három rendőr érkezett csütörtök délelőtt, az öngyilkos-jelölt férfit életveszélyes sérülésekkel a Honvéd kórházba vitték. A tűz miatt több rendőr füstmérgezést szenvedett - tudta meg a hirado.hu.





Százötven méteres sor alakult ki csütörtök este a Petőfi híd budai hídfőjénél lévő Zöld Pardon bejáratánál. A szórakozóhely azelőtt nyitott ki, hogy az újbudai képviselő-testület döntött volna az ügyében. Végül a ZP és a Cafe del Rio is megkapta a közterület-használati engedélyt.


2011. április 19., kedd

Jó Itt Site - Gyurcsány Ferenc megszervezi a demokratikus ellenzéket

http://anyusch.multiply.com/journal/item/5663

Hangya Szövetkezet? „Munka mindenki megelégedésére”

Ismétlés: este 10 óra után

SZALDÓ – Kedd 22 óra után Műsorajánló

– Ilyen jobbára csak az álmokban létezik. A szocializmussal elköszönő teljes foglalkoztatást ugyanis egy olyan modell követte, amelyben a termelési lehetőségeket átadták a hatékony, ennek következtében kevesebbet foglalkoztató tőkének. Aki azonban kikerült a munkából az elégedetlen és sok esetben eltartott lett…

SZALDÓ: 2011. április 19-én 13.05-13.55 - Műsorajánló

Szerkesztő-műsorvezető: Kovács Anita

E-mail címünk: szaldo@lanchidradio.hu

…Most a munkahelyek visszaépítése a cél, de ez nehezebb mint annak idején a felszámolásuk volt. Ráadásul ma is elsöpör minden érvet a profit igény. Hogyan lesz hát több munkahely?

A műsorban megszólal a vidékstratégiai koncepció kapcsán: Patay Vilmos fideszes képviselő, Szabó Zoltán, a Hangya Szövetkezeti Mozgalom ügyvezető igazgatója. A szakoktatást befolyásolni kívánó Regionális Képzési és Fejlesztési Bizottságok részéről Kajos László, az
IPOSZ szakértője. A munkaerőpiac hosszú távú alakulását mutató új előrejelzés kidolgozói nevében: Dr. Cseres Gergely Zsombor, a MTA Közgazdaságtudományi Intézetének kutatója. A jelenlegi magyarországi és európai béreket összehasonlító Workania.hu internetes állásportál tapasztalatait a szervezet szóvivője, Ficza János mondja el.

2011. április 15., péntek

The Empire State Building Gets Zapped, 1950s - Outrageous Lightning Strikes - Photo Gallery - LIFE

http://www.life.com/gallery/24641/image/3302146/outrageous-lightning-strikes#index/0

Előre kitervelte a csepeli iskola vezetőjének meggyilkolását

Végignézte kollégája haláltusáját?
Szerelmi szál a csepeli kettős gyilkosságban

Előre kitervelte a csepeli iskola vezetőjének meggyilkolását Deme Gábor volt szocialista politikus és bűntársa - áll a vádiratban. E szerint Deme volt élettársa is közrejátszott abban, hogy kiderüljön az a több millió forintos sikkasztás, ami a kettős gyilkossághoz vezetett.





A Magyar Nemzet a vádiratra hivatkozva azt írta: a volt MSZP-s elnökségi tag élettársa szakításuk után munkahelyén átköltözött a későbbi áldozat irodájába. K. Ildikó ezután tájékoztatta arról Takács Lászlót, hogy Deme Gábor többször is elvett az alapítványi támogatásként befizetett összegekből. Az intézmény vezetője ezt követően akarta kirúgni a férfit, aki később vele és K. Tamás elsőrendű vádlottal beszélt meg találkozót. A vádirat szerint K. Tamás először Takács Józsefet lőtte le, majd egy másik tanárt, Papp Lászlót, aki több mint 10 percig szenvedett halála előtt. Deme Gábor a kollégája haláltusáját végignézte. (da)

hírTV

Kapcsolódó cikkek:
Sötét foltok a szocialistákhoz köthető rémtett körül
(2011-02-18)
Megdöbbentő fordulat a csepeli mészárlás ügyében?
(2010-11-05)
A szilvesztert is rács mögött tölthetik Deméék
(2010-11-04)

„Ha valami történik velem, az az MSZP-hez köthető bűnözői körök műve” (+videó)

2011-04-15 20:57
„Ha valami történik velem, az az MSZP-hez köthető bűnözői körök műve” (+videó)
Hajtóvadászatot indított 2006-ban az In-Kal az őszödi beszéd „feltételezett” kiszivárogtatója ellen – erre a kormányüdülő egyik dolgozójának korabeli levele a bizonyíték.




  Videók:
„Ha valami történik velem, az az MSZP-hez köthető bűnözői körök műve”
Az üdülő hangtechnikusát állítólag azzal zsarolták, vállalja magára a „balhét” – mivel az In-Kal nem tudta kideríteni ki szivárogtatta ki a beszédet. Elmondása szerint azzal is fenyegették, hogy a bankszámlájára egy nagyobb összeget utalnak, mintha az lenne a kiszivárogtatás honoráriuma. A férfi ezek után levelében azt írta, „ha valami történik velem vagy családtagjaimmal, az az MSZP-hez köthető bűnözői körök műve”. Az, hogy mi volt a „fegyveresek” szerepe az akcióban a Célpont ismétléséből kiderül szombaton 17.30-tól. (lm)

hírTV
*********************************************************************************
Kérdés: Akkor mi a helyzet Brády Zoltánnal?
Kapcsolódó :
BRÁDY ZOLTÁN, GYURCSÁNY ÉS A TERRORISTÁKBrdy ZoltnMost viszont gondolkozzunk el egy picit Brády elvtárs viselt dolgain is, aki 1988-ban elsőként (!) kapott engedélyt magánlap indítására, ami azért nem semmi, ha figyelembe veszük azt, hogy Grósz Károly és az MSZP csahosai akkor még „fehérterrorral” fenyegették a magyar lakosságot, aztán nem fehér lett a terror, hanem vörös és zsidó! Amikor 2006-ban Csótány és véreskezű ávós  bandája lőtte a magyar népet. Tehát igyuk Brády elvtárs minden szavát, hogyan meséli el az Öszödi Böszve véres tervét...
Kép: Brády Zoltán, a nagy konspirátor

Bolíviáig vezet az őszödi szál

A Kapu főszerkesztője szerint Szilvásy György és Kiss Péter szivárogtatta ki Gyurcsány Ferenc beszédét
Kiss Péter és Szilvásy György köre volt az, amely a pár napja Bolíviában meggyilkolt Rózsa-Flores Eduardo és a Kapu című folyóirat közreműködésével nyilvánosságra akarta hozni az őszödi beszédet. Gyurcsány Ferenc reakcióiból azonban nyilvánvalóvá vált, hogy erről ő is tudott – állítja a lapunknak adott interjúban Brády Zoltán, a lap főszerkesztője.

Brády Zoltán: Eduardo beállított hozzám nyolc CD-vel és azt mondta: „Ez Őszödön készült, hallgasd meg!” 

– Hogyan jutott el önökhöz az őszödi beszédről készült hangfelvétel?

– Szeptember első napjaiban Eduardo beállított hozzám nyolc CD-vel, és azt mondta: "Ez Őszödön készült, hallgasd meg!" A felvétel alapján nyilvánvaló volt, hogy központi mikrofonos, profi felvétel, tehát valaki belülről szivárogtatta ki. Kérdeztem tőle, hogy ezt valamelyik elvtárs adta-e neki. Azt válaszolta, igen. Több főszerkesztőt is felhívtam, de senki sem vállalta, hogy leadja az anyagot. Volt, aki azt mondta, hogy hamisítvány. Ott álltunk leforrázva, Eduardo nagyon csalódott volt. A végén kitalálta, hogy van kapcsolata a Magyar Rádióhoz, juttassuk el oda. Így került nyilvánosságra. Én tudtam, hogy Kiss Péter vagy Szilvásy György, illetve az ő körük áll a háttérben. Ezt tavaly le is írtam, és senki nem perelt be. Mindenesetre miután nyilvánosságra került az anyag, és kiderült, hogy tőlünk származik, hadjárat indult ellenünk. Azzal vádoltak bennünket, hogy hazaárulók vagyunk, és polgárháborút akarunk kirobbantani Magyarországon. Eduardónak ekkor lett elege az egészből.

– Miért ? kapta a felvételt?
– Eduardo volt az ELTE-n az utolsó KISZ-titkár, kiváló kapcsolatai voltak a párton belül, tulajdonképpen azokkal nőtt fel, akik most az MSZP vezetésében ülnek. Azt remélték, hogy az ő, illetve az én segítségemmel nyilvánosságra lehet hozni az anyagot. Egyébként itt is van egy ferdítés. Amikor ő KISZ-vezető volt, akkor alakultak az ellenzéki pártok. Fel is hívták, hogy szeretnének az egyetemen ifjúsági szervezeteket létrehozni. Ő ebbe azonnal belement. Azután egyszer csak felhívta Gyurcsány, és számon kérte, amiért az ellenséget beengedi az egyetemre. Eduardo ordibált vele, és öt perc múlva kilépett a KISZ-ből.

– Mi volt az eredeti célja a beszéd kiszivárogtatásának?
– A két lehetőség: vagy megbuktatni vele Gyurcsányt, vagy olyan "gumicsontot" adni a nép szájába, amelyen elrágódhat egy évig.

– Csakhogy Gyurcsány hihetetlenül felkészülten reagált, amikor nyilvánosságra került az anyag.

– A felvétel május végén készült, és mi szeptemberben kaptuk meg. Ez idő alatt nyilván történt valami, rágódtak rajta, hogy mit csináljanak vele, és ezek szerint valaki elárulta a miniszterelnöknek, hogy mi a helyzet. Innentől nyilvánvalóvá vált, hogy a gumicsonttaktikát követik. Mikor meghallottam, hogyan beszél Gyurcsány, akkor egyértelmű lett, hogy minket is átvágtak.

– Gyurcsány Ferenccel együtt hozták tehát nyilvánosságra, vagy csak tudott róla a kormányfő, hogy ez megtörténik?

– Ezt nem tudjuk. Ez hazárdjáték volt, de bejött nekik.

– Lehet-e bármilyen összefüggés Eduardo lelövése és az őszödi beszéd kiszivárogtatása között?

– Az biztos, hogy nagy hiba volt Eduardótól, amikor nyilvánosan bejelentette a távozását, bár azt nem mondta meg, hogy hova megy. Mások tisztelik halála után is, a magyar külügyminisztérium a füle botját se mozdítja. Két héttel a halála előtt azt írta, hogy már szorongatja az orosz titkosszolgálat. A gyilkosait az idegesítette, hogy tizenhét világlapot tudósított a bolíviai helyzetről. Nem készültek támadásra, Santa Cruzba pihenni mentek. Már a bolíviaiak is elismerték, hogy semmi nem igaz a vádakból.

– Kedden levetít a Magyar Televízió egy Rózsa-Floresszel készült interjút. Tartalmazhat további meglepetéseket?

– Nem, ez csak általános búcsú Magyarországtól.
Baranya Róbert

forrás: magyarhirlap.hu
Kép: Rózsa Flores és a számítógépes professzora




Kénytelenek vagyunk megjegyezni, hogy amit Brády főleg a nyilatkozat vége felé mond, az tele van tömény hazugságokkal, amikor Eduka boliviai túráját mesélgeti. Ő pontosdan előre tudott mindenről Edukával kapcsolatban, hiszen szoros kapcsolatban voltak évekig.

Műsorajánló - Hírek röviden

130 milliót vitt eddig a holokausztper


Leghamarabb egy hónap múlva dől el, hogy jogosult-e a chicagói bíróság a holokauszt-túlélők és rokonaik egy csoportja által több magyar bank ellen tavaly előterjesztett kereset elbírálására.

Az MNB jogi védekezésre kifizetett költségei már március végén meghaladták a százharmincmillió forintot. A többi érintett hazai pénzintézet mindent megtesz azért, hogy a bíróság végül visszadobja a keresetet.

A felperesek az 1944-es árfolyamon számolt kétmilliárd dollár vagyoni kár és a kamatok megtérítésére tartanak igényt. Ez a mai értékén kamatokkal együtt meghaladja a 13 834 milliárd forintot. Egy elmarasztaló ítélet megroppantaná a magyar állam költségvetését, és hosszú időre ellehetetlenítené hazánk gazdaságát. Gyűjtőperről lévén szó, a jövőben további sok tízezer, a holokausztban vagyonát veszített család értékeit követelhetik vissza a bankoktól – részletek a Magyar Nemzet pénteki számában.

(Magyar Nemzet)



Katasztrofális hatása lehet a 120 milliárdos elvonásnak


A Magyar Kórházszövetség azt reméli, hogy az ország gazdasági növekedésének függvényében a kormány felülvizsgálja a Széll Kálmán-tervben szereplő gyógyszer-ártámogatási elvonásokat. A szervezet állásfoglalása szerint a tervezett pénzkivonás az egész ágazatra nézve katasztrofális hatást generálhat, s közvetve a betegeket is hátrányosan érinti.



Tiszacsege teljesen eladósodott, a polgármester és az alpolgármester szerdán lemondott - írja a Hajdú-bihari Napló. Nem kapnak fizetést a köztisztviselők, mivel a település nem tudja rendezni adósságát. Tavaly augusztusban adták át az új óvodát, amelyre több száz millió forintot nyertek, a pályázati összeg azonban máig nem érkezett meg. Muszáj volt a költségeket kifizetni, ezért hitelt vettek fel, amelynek visszafizetési határideje április vége.



Hiába az euróválság, célunk megmaradt



Az euróválság ellenére Magyarország továbbra is azt tervezi, hogy csatlakozik az eurózónához, ám egyelőre korai lenne arról beszélni, hogy mikor – mondta Martonyi János a Handelsblatt című napilapnak.


A Jobbik kilépne az EU-ból (+videó)


Kilépne az Európai Unióból és újratárgyalná az államadósságot a Jobbik. A többi között ez szerepel a nemzeti radikálisok IV. Béla-tervében, amelynek főbb elemeit a Jobbik elnöke ismertette.



A nemzetnek szembesülnie kell azzal, mit vesztett el a vészkorszak idején

Mondhatjuk, hogy nem foglalkozunk a történelemmel, de nem kerülhetjük el, és nem is szabad elkerülnünk a vele való szembesülést – hangsúlyozta Hende Csaba honvédelmi miniszter pénteken, az egykori győri zsinagóga kertjében, a vészkorszak áldozatául esett győri gyermekek emlékoszlopánál rendezett megemlékezésen.



Fazekas: Telitalálat, hogy napirendre került ez a téma

Az édesvízi halgazdálkodás fontos ágazat

Fazekas Sándor szerint telitalálat volt, hogy az édesvízi halgazdálkodás témakörét sikerült napirendre vetetni az uniós miniszterek tanácsában. A vidékfejlesztési miniszter ezt pénteken mondta az MTI-nek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.


Gyanúsítottként hallgatták meg Szilvásyt (+videó)


Gyanúsítottként hallgatják ki Szilvásy Györgyöt a Budapesti Nyomozó Ügyészségen. A Gyurcsány-kormány titokminisztere ellen most hamis tanúzás miatt indult büntetőeljárás a Benedek Fülöp ellen folytatott perrel összefüggésben.



Szűcs Erika nem emlékszik, vagyis nem tud róla (+videó)

Szűcs Erika egykori szociális és munkaügyi minisztert hallgatta meg pénteken a Központi Nyomozó Főügyészség a moszkvai ingatlanpanama ügyében. A miniszter a csütörtökön kérdezett egykori kormánytagokhoz hasonlóan azt állította: nem emlékszik, hogy szóba került volna az ingatlanértékesítés a dobogókői kabinetülésen.



60:40 arányban osztoszkodtak a helyi MSZP-vel Gálék (+videó)



Az erzsébetvárosi ingatlanpanama elsőrendű vádlottjának meghallgatásával folytatódik a Hunvald-per a Fővárosi Bíróságon. Gál György vallomása kedden kezdődött, akkor az ingatlanügyekről kérdezték. A kerületi önkormányzat gazdasági bizottságának egykori SZDSZ-es elnöke ártatlannak vallotta magát, és azt állította, hogy a lakók érdekében adták el a kerületi házakat.



Szekerest is meghallgatták – „Nincs szükségem védelemre”


Tanúk meghallgatásával folytatódik a tárgyalás a moszkvai ingatlanpanama ügyében a Központi Nyomozó Főügyészségen. A helyszínen Szekeres Imre volt honvédelmi miniszter is megjelent, őt is meghallgatták. A nyomozó ügyészségen délben Hiller István meghallgatása zajlott.



Bajnait biztonsági őrök kísérték az ügyészség épületébe (+videó)

Bajnai Gordon volt miniszterelnököt is meghallgatta a Központi Nyomozó Főügyészség a moszkvai magyar kirendeltség eladásával kapcsolatban – jelenti a Hír TV helyszíni tudósítója. Korábban Hiller István és Szekeres Imre volt szocialista minisztereknek is felelniük kellett az ügyészségen.


Hunvald beszél: „Az ingatlanbecslés szakkérdés”

„Az ingatlan értékbecslése szakkérdés még a Hunvald-ügyben is” - jelentette ki a vád állításait tagadva Hunvald György a csütörtök délután megkezdett – többnaposra tervezett – vallomása elején.



4,2 milliárdot öntöttek bele a MÁV felmosóvizébe


A MÁV-nál az elmúlt nyolc évben közbeszerzés nélkül, 4,2 milliárd forintos kiadási költséggel végzett takarítási munkákat tette szóvá csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a kereszténydemokrata Spaller Endre, aki szerint az ügyben MSZP-s politikusok is érintettek. A kormánypárti képviselő elmondta: a MÁV vizsgálóbizottságában 2002 és 2010 között három cég tevékenységét vizsgálták meg, és kiderült, hogy a VAKO Kft., a Szemafor-Clean Kft., és a Tip-Top Kft. egyaránt közbeszerzés nélkül végzett takarítási munkákat. Kitért arra is, hogy az egyik érintett cég, a Szemafor-Clean Kft. tulajdonosa Böröcz István egykori szocialista önkormányzati képviselő, és Papp Győzőné, akinek férjét a nagykanizsai MSZP egyik prominensének tartják.



Rendőrök jártak a napokban a nyíregyházi Jósa András Kórházban, ahol iratokat foglaltak le. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője közölte: sikkasztás miatt nyomoznak az intézményben. Olyan hírek is felröppentek, hogy vezetőket vettek őrizetbe, de ezt a rendőrség cáfolta.



A nyomozás miatt lőtte fejbe magát az igazgató?

Nagy értékre elkövetett hűtlen kezelés miatt nyomoz a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság a győri városgazdálkodási vállalatnál történt, korábbi gazdasági tranzakciók miatt.



Elmaradt a vádemelés a 2006-os fogolykínzások ügyében


Nem emel vádat a 2006-os fogolykínzások ügyében a Budapesti Katonai Ügyészség, a nyomozást bűncselekmény hiányára hivatkozva megszüntették.
A nyomozást a Hír Televízió Célpont című műsorának riportja után rendelték el hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás gyanújával. A Célpontnak egy volt börtönőr mondta el, hogy a 2006 őszén előállított kormányellenes tüntetőknek a Nagy Ignác utcai fogda udvarán órákig kellett egymáshoz bilincselve állniuk, és aki ellenállt, azt megverték.



Nem mentesülhetnek azonnal Révész vélt megverői


"...A Fővárosi Ítélőtábla csütörtök délelőtti tárgyalásán Bóta László ügyész idézte a rendőrség szolgálati szabályzatából, hogy gumibot csak aktív ellenállás esetén alkalmazható, az elöljáró pedig köteles közbelépni, ha az intézkedés törvényellenes. Az ügyész kijelentette: ilyen rendőrökre nincs szüksége a társadalomnak. Végül felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta és visszavonta az úgynevezett előzetes mentesítésre vonatkozó indítványát. Ez utóbbi azt jelenti, hogy az esetleg elítélt vádlottak nem mentesülhetnek azonnal az ítélet megszületése pillanatában a büntetett előélet joghátrányai alól. ..."


22 érintettje van a semmisségi törvénynek

Huszonkét (?!) embert érint a semmisségi törvény – derül ki a Legfőbb Ügyészség honlapján közzétett, a 2006. őszi eseményekkel kapcsolatos eddigi vizsgálatokat áttekintő összefoglalóból.



Előállítottak két készenlétist a Keletinél?

Szóváltásba, majd dulakodásba keveredett két készenléti rendőr csütörtök este a Keleti pályaudvaron. Úgy tudni, egy ember könnyebben meg is sérült, a két rendőrt pedig előállították.



Orbán: Az államnak kell garantálnia a védelem jogát

A XXI. századi Európában; a védelem jogát, a polgárok védelemhez való jogát az államnak kell garantálnia – mondta el csütörtökön Orbán Viktor miniszterelnök a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület hajdúhadházi tevékenysége kapcsán. A következő fél évben újabb ezernyolcszáz rendőrt állítunk munkába – fogalmazott Orbán Brüsszelben.



A piricsei támadás napjáig figyelték Kiss Istvánt?

A korábbi hivatalos közlésekkel ellentétben még titkosszolgálati megfigyelés alatt állt a romagyilkosság-sorozat másodrendű vádlottja, Kiss István az első támadások idején.


2011. április 14., csütörtök

Japan tsunami




Nyitólap - Szentendre360.hu

http://www.szentendre360.hu/index.php?csoport=17&page=1
Szentendre körbe-körbe. :-)

skanzen.hu Virtuális túra Szentendre

http://skanzen.hu/?fm=article&id=92

Szentendrei Skanzen Szabadtéri Néprajzi Múzeum


Szentendrei Skanzen Szabadtéri Néprajzi Múzeum

A múzeumba készülök


Húsvét 2011

Húsvét 2011

Április 24-25-én Húsvét a Skanzenben. Fesztiválunkon felelevenítjük a hagyományos húsvéti szokásokat, népművészet mestereinek bemutatóival, sokszínű színpadi produkciókkal, húsvéti tojáskészítéssel, vásárral várjuk látogatóinkat.


Technikák anyáról leányra, apáról fiúra....

Technikák anyáról leányra, apáról fiúra....

Ezúttal kifejezetten a felnőttekkel osztjuk meg azokat az apró és mindennapi technikákat, amik egykor anyáról leányra, apáról, fiúra hagyományozódtak tovább. Muzeológusaink, mestereink idén többek között a házépítésben, a kerítés készítésében, a vályog kemence építésében, a gyógy- és festőnövények felhasználásában adják át ismerete.


Ha nyár, akkor táborozás

Ha nyár, akkor táborozás

Heted7 mesés táborunk sok-sok izgalmat, játékot kínál a gyerekeknek. Fiatalok és felnőttek a Skanzen művésztelepén megalkotják legújabb műveiket, szakemberek segítségével fejlesztik technikájukat, animátor filmrendezőkkel – nem csak virtuálisan – mozgásba hozzák a múzeumot. 


Csatlakozz a Skanzen önkéntes programjához!

Csatlakozz a Skanzen önkéntes programjához!

Szerezzen új ismereteket, tanuljon hagyományainkról, legyen tagja egy közösségnek, és vegyen részt a múzeum munkájában! A múzeum téli nyitva tartása alatt önkéntes segítőket várunk a Skanzenbe, akikre elsősorban a működő tájegységek kiállításainak felügyeletében és bemutatásában számítunk. A feladat ellátásához egy tányér jókedvre, megbízhatóságra, és egy kis tanulásra van szükség.

http://skanzen.hu/?fm=article&id=92

http://www.szentendre360.hu/index.php?csoport=17&page=1

2011. április 12., kedd

Szimpózium a városi piacokért - Az élő Tiszáért - Tisza Biodiverzitás Program

Link
Mit érhet néhány szem paradicsom? Szimpózium a városi piacokért--2011. 04. 12.

Ha valaki nem bizonytalan eredetű, jellemzően monokultúrában termelt tömegárukra vágyik, hanem a régióból származó, kisebb gazdaságok, hazai szófordulattal élve őstermelők által előállított, minőségi zöldségre, gyümölcsre, tejtermékekre vagy húsalapanyagra, és nincs saját kertje, nem sok lehetősége marad a piacokon túl.

 

Épp ezért különösen fontos figyelnünk az élelmiszer elosztó lánc ezen elemére, hiszen a piac intézménye ma veszélyben van. Vásárlóként azonban megfordíthatjuk ezt a folyamatot. Többek között erről is beszélgettünk Bartha Gabóval, aki egyik szervezője volt a "Piacot minden kerületnek: étel, fogyasztás, urbanisztika" elnevezésű nemzetközi szimpóziumnak.

A tény, hogy fontosak a termelői piacok, számomra teljesen egyértelmű. Elképzelhetetlen, hogy máshonnan vásároljak zöldséget és gyümölcsöt. Már régóta tisztában vagyok vele, ha jó, friss és szezonális termékekre vágyok, amelyeknek kontrollálható az eredete, azokat innen tudom beszerezni. A piac olyan városi találkozóhely, közösségi tér, amely egy más atmoszférájú vásárlást tesz lehetővé.

Ez, a március 19-én tartott szimpózium pont azért volt hasznos, mert számtalan szempontból közelítettük meg a piac témáját, és így a különböző szemszögű előadások után az érdeklődők önmaguk számára is tudatosan megfogalmazhatták, miért van szüksége minden budapesti kerületnek élelmiszerpiacra.

Milyen szakterületek nézőpontjából közelítettétek meg a piac kérdéskörét?

A piacok kapcsán három összefutó témakört vázoltunk fel: a piacok tereit a városokban építészeti, szervezési, üzemeltetési, közösségi szempontokból tekintettük át, azután a termelők szemszögéből vizsgálta a következő kerekasztal a piacokat, végül a fogyasztók álláspontjából is kiveséztük a témát.

Kik járultak hozzá tudásukkal, tapasztalatukkal a konferencia témaköreinek meghatározásához?

A konferencia egyik életre hívója a Kortárs Építészeti Központ volt, így adódott az építészeti, városrendezési, urbanisztikai vonal. A Kincsünk a Piac - Hunyadi Tér tapasztalata is sokban hozzájárult a témakörök kialakításához, hiszen munkánk során folyamatosan szembesülünk a piacok önkormányzati, szabályozási kérdéseivel, agrárpolitikai, környezetvédelmi, gasztronómiai, egészségügyi összefüggésekkel. A harmadik szervezőtárs, Allan Siegel képzőművész volt, aki korábban az Ernst Múzeumban szervezett vásárcsarnokokról szóló kiállítást. Mondanivalója egybecsengett a katalán előadóéval, ami a nagy bevásárlóközpontok romboló hatását mutatta be a város szövetére, a környezetre, az egészségünkre, a mezőgazdaságra és a csarnokokra-piacokra vonatkozóan.

Kiindulópontként készült egy amolyan vitaindító összefoglaló is. Mik voltak ennek a központi gondolatai?

A piacok a méltányos élelmiszer-elosztólánc fontos elemei, nemcsak azért, mert a helyi mezőgazdaságot és kistermelőket támogatják. A tömegáruknál érettebb, így egészségesebb termékeket értékesítenek, amelyeket fenntartható módszerekkel termesztettek.
A konferenciára Spanyolországból és az Egyesült Királyságból is érkeztek előadók, volt olyan mondanivalójuk, amely számotokra is újdonság volt?

James Kirwan a Countryside and Community Research Institute, azaz a Vidék-és Közösség-kutató Intézet képviseletében többek között a beágyazottság fogalmát ismertette meg velünk. A szakember már régóta kutatja hazája termelői piacait, és hogy azok miben különböznek más élelmiszer beszerző helyektől.

A beágyazottság ebben a megközelítésben azt jelenti, hogy az áruhoz, amit megveszünk egy termelői piacon, tudás kapcsolódik – tárgyi, személyes, kulturális, élményszerű. Sőt abban az esetben, ha azt valóban annak előállítója és nem egy kereskedő értékesíti, több információ szerezhető meg vele kapcsolatban. Így többé már nem egy személytelen termékkel állunk szemben, sőt, azok származási helyén túl megismerhetjük termesztési módjait, körülményeit, felhasználási területeit is.

Általában egyelőre nekem itthon az a tapasztalatom, hogy azok a gazdálkodók, akik valamilyen különleges zöldség- vagy gyümölcsfajtával foglalkoznak, inkább gazdasági megfontolásból termesztik azokat, nem azért, mert maguk is gyakran fogyasztanák. Így, bár a mai piacokon már egyre többször találhat az ember okrát, csicsókát vagy ismeretlenebb fűszernövényeket, az árusok ritkán tudnak gasztronómiailag is értelmezhető elkészítési tippel szolgálni. A napjainkra általánosan ismertté vált spárga szempontjából sem sokkal jobb a helyzet.

Az is szomorú, hogy a piacokról – bár még mindig jobb a helyzet, mint a bolti áru esetében - is eltűnni látszik a fajták sokfélesége. Épp ezért ezzel kapcsolatban is igyekszünk tudatosítani a termelőkkel és a vásárlókkal, hogy tegyenek meg mindent az efféle elszegényedés ellen.

A piacról legtöbbünknek elsőre valószínűleg a gyümölcsök és a zöldségek jutnak eszünkbe, ez pedig szorosan kapcsolódik az egészség témaköréhez. Volt-e olyan előadó, aki ilyen vonatkozásban szolgált újdonságokkal?

Jordi Tolra, a Barcelona Markets, azaz Barcelonai Piacoktól, világosan megmutatott egy összefüggést, amely a piac és az egészség témakörét érinti. A barcelonai olimpia kapcsán komoly városfejlesztési programot indítottak, amelyet kutatások előztek meg. Egy ilyen elemzés mutatta ki, hogy a város azon területei, ahol a legnagyobb a túlsúlyos emberek aránya, megegyeznek a piachiányos kerületekkel. Ez a megállapítás olyan hatással volt a helyiekre, hogy azok önkéntes munkába kezdtek. Rengeteg embert sikerült megmozdítaniuk, így ma már negyven csarnok üzemel a városban, ami azt jelenti, hogy kb. 10 perc alatt elérhető valamelyik.

Úgy tűnik, itt nagyon sokat elértek az önkéntesek. Látsz erre esélyt itthon is?

A civil és magánkezdeményezéseket nem szabad alábecsülni. A Hunyadi Téri Csarnokot és Piacot is néhány éve civilek mentették meg a bevásárló központtá alakítástól, illetve a szabadtéri piacot az eltűnéstől. Ami nem azt jelenti, hogy ezzel az idők végezetéig le is tudtuk ezt a feladatot, hiszen most például az alkalmi őstermelő árusok bérleti díjának ésszerű, az árusokat még a piacon tartó mértéke érdekében írunk levelet. Ennek oka, hogy a piac üzemeltetői olyan mértékben akarják megemelni az őstermelők alkalmi bérleti díját, hogy az valószínűleg azt eredményezi, hogy a leggyengébb érdekérvényesítő képességű réteg kiesik, pontosan azok, akik a legtöbb színt, olykor meglepő árut hozzák, amitől viszont borzasztóan elszegényedhet a piac. Hiszen ez épp azt a keveset termelő, idősebb korú gazdakört érinti, akik vegyszermentesen termesztik a legmagasabb minőségű, tápértékű zöldségeket, gyümölcsöket.

Azért nem versenyképesek, mert árban nem tudnak annyira lemenni, mint a nagyobb felületen gazdálkodók vagy a nagy tételben beszerző, olykor akár külföldi árukat kínáló kereskedők. Pedig ha belegondolunk, az áruikat a piacon értékesítő őstermelők ár/érték arányban nagyon erősek, hiszen gyakorlatilag biotermékeket állítanak elő, nem bio árért. Ezért különösen fontos, hogy ne legyünk bizalmatlanok az őstermelőkkel szemben, hanem tudatosan ki kell építenünk személyes kapocsolatot és társadalmi szolidaritást irántuk, amely lehetővé teszi fennmaradásukat, hiszen kincs az, ami a kezeik közül kerül ki.

Jutottatok-e valamilyen konszenzusra a konferencia végén?

Úgy gondolom, abban a legtöbben egyetértünk, hogy ha valóban tenni kívánunk a már létező piacok megmentéséért vagy újak alapításáért, akkor azt közösen kell megtennünk. Csak a különböző témában jártas szakemberek együttes munkájával hozhatók létre valóban jól működő piacok.

Mit üzennél azoknak, akik magukénak érzik a piacok ügyét?

Nem szabad elfelejtenünk, amikor másokra mutogatunk, hogy a piacok léte nem kizárólag az önkormányzatoktól függ, a vásárlóknak legalább akkorra a részük ebben. A fogyasztóknak óriási szerepük van egyrészt a figyelemfelkeltés tekintetében, másrészt vásárlói döntéseikkel sokat tehetnek a gyakorlatban is azért, hogy megóvják környezetük piacok jelentette pótolhatatlan értékeit.

Forrás: www.vinoport.hu

Facebookon: Mi Menzánk