Blogarchívum
2010. augusztus 23., hétfő
Rejtélyes bűnügyek * cigánygyilkosságok, Kisléta
Hazugságokat, de legalábbis titkolózást sejt a romagyilkosságok hátterében a civil rendőrségi szakértő. Tarjányi Péter egykori kommandós elképzelhetőnek tartja, hogy a titkosszolgálatok tudták, kik a sorozatgyilkosok, mégsem tettek semmit – írja a Népszabadság.
Tarjányi Péter a lapnak adott interjújában azt mondta: egyre valószínűbb, hogy Cs. István, a katonai biztonsági szolgálat embere mégiscsak jelentett a támadókról. Úgy véli: a katonai ügyészségnek még a per előtt meg kellene vizsgálnia, hogy készült-e jelentés Cs. István és tartótisztje sokszor említett találkozója után. Az ugyanis kínos lenne, ha a bíróságon derülne fény egy hangfelvételre, amelyen a gyanúsított beszél társairól tartótisztjének.
Tarjányi Péter úgy véli, hogy az utolsó, a kislétai gyilkosság megelőzhető lett volna, ha a Katonai Biztonsági Hivatal nem mulasztja el továbbítani az információkat az illetékeseknek.
(hírTV)
Rejtélyes bűnügyek *Ophélie,Farkas Helga,Szathmáry Nikolett,Nagy Miklós,Till Tamás...
Ophélie Bretnacher nevét rövid idő alatt megtanulta az ország, a francia diáklány keresése hatalmas erőkkel zajlott, amire kevés példa akad. A zóna összegyűjtött néhány hasonló és nem kevésbé rejtélyes esetet, olyanokat is, amikor valakiről kilenc év után sem bizonyosodott be, él-e még, vagy meghalt.
A nyomozás hosszúra nyúlt, a rendőrség ezernél is több tanút hallgatott meg, közben pedig Farkas Helga apja is kutakodott az ügyben. Többen úgy próbáltak meg tőle pénzt kicsikarni, hogy azt állították, látták valahol Helgát. Egy magyar férfi egészen Párizsig vitte a szülőket, de aztán kiderült, hogy még Helga fényképét sem látta – viszont Franciaországban megölt egy embert. Ám hiába a nagy erőkkel folytatott hivatalos, illetve magánnyomozás ellenére – még Uri Geller is kereste Helgát – nem akadtak a lány nyomára.
A fordulópont az volt, amikor 1995-ben Szentes közelében megtalálták a gádorosi Juhász Benedek holttestét. A rendőrség szerint a 26 éves férfi társával, Csapó Józseffel együtt rabolta el Farkas Helgát. Csapó József valószínűleg azért ölte meg Juhászt, mert egy másik emberrablási ügy miatt attól tartott, hogy vádalkut köt a rendőrséggel, és elárulja. Az 1998-ban kezdődött perben Csapó Józsefet nem Farkas Helga elrablása, hanem bűntársa megölése miatt állították bíróság elé.
A tárgyalásokon az derült ki, hogy miután elrabolták a szegedi lányt, egy orosházi garázs szerelőaknájába zárták. Pár nappal később, vélhetően az után, hogy a szülőkkel nem tudtak megegyezni, Csapó megfojtotta a lányt, majd egy erdőbe vitték a holttestet, és elégették. Csapó Józsefet 2000-ben ítélték el, de társának meggyilkolásában nem találták bűnösnek. Mivel 1991-ben a büntető törvénykönyvben nem szerepelt még emberrablás, ezért személyi szabadság megsértéséért és zsarolásért került börtönbe, ahonnan jó magaviselete miatt hat év után szabadult.
Az iskolából tartott hazafelé a gyulai kislány
Szathmáry Nikolettet 1998. január 14-én látták utoljára Gyulán. A hétéves kislány fényes nappal ment haza az iskolából, de soha nem ért haza. A rendőrség ez esetben is nagy erőkkel kezdte meg a nyomozást, az ország más részeiből is érkeztek rendőrök a Békés megyei városba, több száz tanút meghallgattak, még Mancs, az ismert keresőkutya is nyomok után kutatott, és hárommillió forint nyomravezetői díjat ajánlottak föl, de a kutatás nem hozott eredményt.
A kislány földi maradványait eltűnése után három évvel, 2001 februárjában találták meg Gyulán, az Élővíz-csatorna melletti nádasban egy zsákban. A DNS-vizsgálat minden kétséget kizáróan bizonyította, hogy Szathmáry Nikolett maradványait találták meg. A rendőrség többször újraindította a nyomozást, a feltételezések szerint Niki gyilkosa valószínűleg gyulai volt, és valahogyan magával csalta a kislányt.
Máig nem ért haza Hollandiából
Egy éve nincs hír a tavaly február 5-én eltűnt, akkor 22 éves Nagy Miklósról. A győri fiatalember a hollandiai Hágából indult vissza vonattal Magyarországra, ám nem érkezett meg, és senki sem tudja, hol van, illetve mi történt vele. Az egyik nyom, hogy iratait, bankkártyáját és pénztárcáját megtalálták egy bécsi postaládában. A rendőrség elkezdte keresni Miklóst, a család pedig magánnyomozót fogadott, felvették a kapcsolatot a német és az osztrák vasúttal, de senki sem tudott információt adni.
Több hónap eltelte után, 2008 júniusában egy román fiú jelentkezett, és azt állította, hogy márciusban kapott egy SMS-t Miklóstól, és telefonon is beszélt vele. A győri fiú azt kérte, találkozzanak a bukaresti pályaudvaron, de a találkozó elmaradt. A magyar ügyészség alapos gyanú hiányában elutasította a bűnügyi nyomozás elindítását, és ugyanez történt Hollandiában is. Noha a család külön honlapot is indított Miki megtalálására, a fiú továbbra sem került elő.
Kilenc év után ugyanúgy várja a gyerekszoba
A 11 éves Till Tamás 2000. május 20-án, éppen a gyereknapon indult lovagolni szülei bajai lakásából a négy-öt kilométerre lévő vadasparkba. Azt ígérte, néhány órán belül hazaér, de nem így történt. A rendőrök és a család a környék szinte minden négyzetcentiméterét átfésülték, de nem találtak semmilyen használható nyomot. A kerékpárjára csak néhány hónap múlva bukkantak rá a lovas tanyára vezető út közelében, egy hétvégi telken, de hiába vizsgálta meg szakértő a biciklit, a rejtélyes eltűnésben nem segített.
A gyerek eltűnése után másfél évvel, 2001 októberében aztán rendőrök kutatták át az egyik bajai szeméttelepet. Azt gyanították, hogy a Till család egyik rossz körülmények között élő, elmeorvos által többször kezelt rokonának, Sz. Jánosnak köze lehet a fiú eltűnéséhez. Az ugyanis bebizonyosodott, hogy a férfi megölte 38 éves barátnőjét, halála után közösült vele, majd egy barátjával elásta a holttestet. Sz. János eleinte tagadta, hogy bármi köze lenne Till Tamás eltűnéséhez, de később azt vallotta, hogy erőszakkal bevitte a fiút a házába, fajtalankodott vele, majd megölte, és a szeméttelepen elásta a holttestét.
A rendőrök azonban hiába forgatták át a szeméttelepet, nem akadtak a holttestre. Sz. János pedig néhány héttel később visszavonta vallomását. A holttest máig nem került elő, így Sz. János csak barátnője meggyilkolásáért került börtönbe. Sokan azt sem tartják kizártnak, hogy Tamást külföldre vitték. Kilenc év elteltével a szobája ugyanúgy várja a fiút, ahogy 2000-ben otthagyta.
Rejtélyes bűnügyek * Ophélie */2
Dübörög a balbib lejáratógépezet: "Ophélie mattrészegen indult haza" + videó + Olvasó + Blikk-cikk
1. cikk: Bármi történhetett a francia lánnyal - nagyon sokat ivott, az biztos - újabb részletek!
A BRFK egyelőre nem talált bűncselekményre utaló nyomot az egy hónappal ezelőtt Budapesten eltűnt francia diáklány kapcsán. Ezzel együtt minden lehetőséget fenntartanak, a véletlen Dunába eséstől a gyilkosságig egyaránt.
Mint azt a főkapitány bűnügyi helyettese közölte, azért kívántak részletes tájékoztatást adni a rejtélyes eset kapcsán, mivel a sajtóban már eddig is számos pontatlan információ látott napvilágot. Bodnár Zsolt közölte: "sajnos most már kezdünk átesni a ló túlsó oldalára, s egészen vad híresztelések és feltételezések kerülnek felszínre. S mivel nincs takargatnivalónk az ügyben, szeretnénk kimerítő és alapos információkat nyújtani".
Tóth Gábor rendőrfőkapitány egy hét nyomozóból álló csoportot hozott létre a 22 éves Ophélie Bretnacher felkutatására, aki az Erasmus-program keretében tavaly szeptember óta tanult a Budapesti Corvinus Egyetemen. Persze a rendőrök mellett több szerv alakulatai, így például tűzoltók és a vízi rendészet munkatársai is részt vettek a kutatásban. A félreértések elkerülése végett leszögezte: ilyen körülmények között a rendőrségnek közigazgatási eljárás keretében van lehetősége vizsgálódni, nem mellőzve persze azon nyomozati cselekményeket sem, amelyek ilyenkor szükségesek. "Úgy gondolom, szégyenkeznivalónk nincs, hiszen a hasonló esetekhez képest rengeteg adatot gyűjtöttünk össze, s szépen tudtuk a történteket rekonstruálni. Persze a korona még hiányzik, de ez ilyenkor sokszor már nem a rendőrségen múlik" - közölte a tábornok.
A részletekről Seres Ernő, a II. kerületi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának vezetője elmondta: a nyomozás december 5-én indult meg, amikor is a diáklány főbérlője bejelentést tett lakója eltűnéséről. Munkatársai előtt már ekkor világossá vált, hogy nem szokványos esettel állnak szemben. Ekkor még csupán annyi információ állt rendelkezésükre, hogy a lány táskáját - benne iratokkal és egy mobiltelefonnal - két olasz állampolgárságú férfi (akikről később kiderült, hogy soha nem látták előtte Ophélie-t) a Lánchíd pesti hídfőjénél találta meg, egy korlátnak támasztva. Az egyik elsődleges feladat az volt a nyomozók számára, hogy a közterületi kamerák felvételeit megvizsgálják, ezek segítségével rekonstruálják a lány mozgását. Mintegy 80-100 kamera anyagának áttekintése után arra jutottak, hogy az egyik Dohány utcai szórakozóhelyről december 5-én 2 óra 45 perc körül távozott. Három perccel később a Madách téri térfigyelő képein is feltűnt, majd 2 óra 52 perckor látszik, amint a Király utca felől elindul a József Attila utca irányába. Az utolsó felvétel pedig, amelyen még látható, akkor mutatja a lányt, amikor a Bazilika felől bemegy a Zrínyi utcába, majd 3 órakor megérkezik a Roosevelt térre.
A környéken egyébként az ebben az időpontban ott tartózkodó személyek közül nagyon sokat megkérdeztek a rendőrök (hajléktalanokat, taxisokat), ám senki sem tudott érdemleges információval szolgálni. A szórakozóhelyen vele tartózkodó barátok is csupán annyit tudtak elmondani, hogy az amúgy víg kedélyű Ophélie meglehetősen szomorú volt azokban a napokban, ám az okokról nem tudtak nyilatkozni. A szülők szerint elképzelhető, hogy csupán amiatt volt lányuknak rossz kedve (mint történt az egy korábbi hasonló, prágai kurzus végén is), hogy hamarosan el kell hagynia Budapestet. A csoporttársak mindenesetre annyit közöltek a rendőrökkel, hogy a diáklány azokban az órákban jelentős mennyiségű alkoholt fogyasztott: az előző szórakozóhelyen egy üveg sört és egy felest ivott, majd áttérve a Dohány utcába, fél 11 és fél 3 között még 6-6 adagot gurított le ugyanezekből a szeszes italokból. Ennek ellenére a kamerák felvételei nem tanúskodnak olyan állapotról, amely azt bizonyította volna, hogy az italok komolyabban megviselték volna a lányt.
A történet vizsgálata során képbe került még egy szintén olasz fiú is, aki a hónapok során igen közeli kapcsolatba került Ophélie-vel - olyannyira, hogy a lány telefonbeszélgetései 70-80 százalékát vele bonyolította. A rendőrök azonban egyelőre kizárják, hogy köze lenne a lány eltűnéséhez. Az elhangzottakhoz Philippe Dassonville, Franciaország budapesti nagykövetségének rendészeti attaséja hozzáfűzte: a francia fél az ügy kezdetétől tökéletes összhangban működött a magyar rendőrökkel, s rendszeres információcserét bonyolítottak. Egy időben egyébként a francia csendőrség is ellátogatott Magyarországra, s ők is átvizsgálták a Duna egy szakaszát. Hangsúlyozta: magyar kollégáikkal együtt ők is minden hipotézist nyitva tartanak.
2. cikk: RTL Klub:
„A téren lévő egyébként összes kamera felvétele elemzésre, értékelésre került, azokon egyiken sem látszik az, hogy az eltűnt személy felmenne a hídra, vagy esetleg más irányba a Roosevelt térről elhaladna. Egyet tudunk száz százalék biztosan, hogy a táskáját kettő olasz fiatalember a Lánchíd pesti hídfőjénél megtalálja” – mondta Seres Ernő, a II. kerületi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője.
A francia lányról barátai sem tudnak semmit. A rendőrség szerint egyik csoporttársával, egy olasz fiatalemberrel állt szorosabb kapcsolatban, vele beszélt utoljára telefonon, de a szórakozóhelyről külön mentek el.
Annyit lehet még tudni, hogy a lány laptopjáról eltűnése után valaki többször adatokat törölt le. Hogy pontosan ki és milyeneket, azt a rendőrség még vizsgálja.
Az eltűnt francia lány szülei hétfőn a Fővárosi Főügyészségen is feljelentést tettek, mert szerintük akár emberrablás is történhetett. De az ügyészség ezt most elutasította, az ő álláspontjuk ugyanis az, hogy egyelőre nincsen semmilyen bűncselekményre utaló adat.
Kuruc.info: menjünk szépen sorban.
1.) Este fél 11 és fél 3 között, azaz négy óra alatt (az addigi 1-1 mellett) 6-6 adagot gurított le az üveg sörből, ill. a felesből. Tessék mondani, hol van az az 50 kiló körüli (testsúlykilogrammra kell elosztani az alkoholt), 22 éves lány, akit ez a mennyiség, ilyen rövid idő alatt, ne ütne ki? Különösen ha a szervezete nem volt hozzászokva a rendszeres iváshoz (márpedig nem volt)? Csak és kizárólag akkor bírt volna meginni ekkora mennyiséget, és utána még jó ütemben masírozni, ha masszív alkoholista lett volna. Ennek meg pont az ellentettje igaz: egy olyan házaspárnál bébiszitterkedett, amelynek a férfitagja orvos. Nos, egy orvos biztosan kiszúrja, ha valaki masszív alkoholista - és alkoholistára nyilván nem bízza a kisgyereket...
Mindez még a különben kifejezetten kormánypárti és a rendőrség hátsó felét nyaló (lásd a Rakamaz és Gárda-ügybeli, rendkívül ocsmány és gusztustalan ámokfutásukat) STOP-nak is szöget ütött a fejébe: le is írták a következőt: “Ennek ellenére a kamerák felvételei nem tanúskodnak olyan állapotról, amely azt bizonyította volna, hogy az italok komolyabban megviselték volna a lányt.” Finoman szólva… Mindenki, aki látta a TV-ben is bemutatott, valamint ITT (ugyanezt replikáltuk cikkünk alján, hogy a Nokia, iPhone stb. telefonokat használó felhasználóink is közvetlenül, mobil készülékükön megnézhessék azt) található videókat, biztosan konstatálta, hogy ilyen sebességgel és nyílegyenesen ennyi és ilyen töménységű ital ledöntése után egész egyszerűen képtelenség mozogni. Még egy sokkal testesebb, így kevésbé “mérgezhető” férfit is kiütne ekkora mennyiség ilyen rövid idő alatt, hát még egy törékeny, még csak véletlenül sem hájas lányt…
Valaki itt kőkeményen hazudik. Vajon ki? A megfejtésért kérjük, Kedves Olvasóink gondolják át a következő, dec. 18-i Magyar Hírlap-idézetet (eredeti ITT):
2.) Az olasz vonal tisztázása épp időben jött, ugyanis számos olyan találgatás látott napvilágot, hogyaszongya:
- Dulakodott a neki már jó ideje udvarolni próbáló olasz sráccal, és véletlenül esett a Dunába [esetleg az olasz a vízbe lökte], mivel nem állt szilárdan a két lábán. Az olasz meg nyilván betojt a következményektől, és gyorsan hazarepült. (És nem azért repült el, mert, mint az köztudott, szemeszter vége volt, és ilyenkor bizony távoznak a cserediákok, ahogy Ophélie is már elmenőben volt… Ráadásul az olasz a repjegyét már három héttel előtte megváltotta – azaz nem a gyilkosság miatt megrettenve azonnyomban.)
Kedves Olvasóink! Mióta az apa feljelentést tett (amit az ügyészség visszautasított), általában minden addigi állításnak az ellenkezője “derült ki”:
Plusz, keltik egyes források a hangulatot a laptopos törölgetés-sztorival.
A fajvédő sajtónak magától jutott eszébe hogy egész mást írjon mint eddig, vagy leszóltak nekik (is)?
I.) Ha öngyilkos lett volna, akkor nem hagyja ott a hídon, hanem magával viszi legalább a papírjait és a telefonját (a személyes adataival, üzeneteivel) a hullámsírba, hogy aztán azokkal egy, nem-annyira-becsületes megtaláló ne élhessen vissza, plusz fejfájást, “tűzoltási” kényszert okozva a családnak. (Gondoljuk el: valaki a lány útlevelét, iratait felhasználva bűnöz, vesz fel hiteleket stb. Kin verik le? A szülein.) Ez azért is igaz, mert a szüleit nagyon szerette Ophelie.
II.) A táskát meglelő olaszok szerint az kb. a kőoroszlánok tövénél volt letámasztva ("a Lánchíd pesti hídfőjénél az első pillértől durván egy 5-6 méterre a korlátnak támasztva" - Seres Ernő r. szds.). Ennek két fontos dolog a következménye:
a. ez még azon a szakaszon (annak a szakasznak a végén) van, ahol még csak a szabványos, könnyen átléphető, máshol is alkalmazott korlátok vannak – és nem a sokkal nehezen átjárható szalagkorlát, ami beljebb. Ha valóban elrabolták, az itteni fel/lehajtó szakaszokon azt gond nélkül megtehették – a korláton könnyen áttuszkolhatták a lányt. Ez sokkal nehezebben ment volna beljebb, a híd közepe felé.
b. Az oroszlánok alatt még csak véletlenül sem folyik a Duna. Az csak jóval beljebb kezdődik. Ha öngyilkos lett (volna), miért hagyná több tucat méterre a táskáját, és miért nem viszi legalább addig magával, ahonnan ugrik? (Ha nem “viszi” egyenesen magával a habokba.)
III.) Sokan megkérdezték, miért volt a táska szépen letámasztva, majdnem függőleges helyzetben, és nem mondjuk a járda közepén (ahova pl. leesett, miközben elkapták a lányt), és hogy ez még csak véletlenül sem az emberrablási teóriát támasztja alá. Nos, egyáltalán nem garantált az, hogy ez így, a táskát megtaláló olaszok érkezése előtt is így volt. Lehetett egy turista is, aki rég elhagyta Magyarországot, és mondjuk nem is francia, hogy naponta halljon az ügyről. Nyelvi megfontolásból nem foglalkozik a táska tulajdonosának kiderítésével (a Kedves Olvasó pl. hívogatná a rendőrséget vagy bárkit egy olyan országban, aminek nem ismeri a nyelvét, ha mondjuk valamelyik világnyelven is csak alapszinten beszél?), viszont megigazítja és elteszi az útból jól látható helyre.
IV.) Az olyan sületlenségeket, hogyaszongya “a lány lelépett az olasz udvarlójával, ezért hagyta ott a táskát, hadd higgye azt mindenki, öngyilkos lett” meg nem is kell kommentálni. Akkor legalább az útlevelét vitte volna – különben nem is repülhetett volna. Az meg még egy érv a “világgá ment” verzió ellen, hogy egyrészt már nem volt tini (értsd: lázadókorú) a lány, másrészt nagyon szerette a szüleit, családját, barátait. Kizárt dolog, hogy egy szerető miatt ilyenre vetemedhetett volna – hiszen a következményeket előre láthatta. Miért akart volna akarattal rosszat a családjának, a szüleinek? Ha meg valóban szeretőről lett volna szó, a szülei is biztosan elfogadták volna, mint jövendő vő.
Rettenetes, hogy a felnőttkorú eltűntek után nálunk senki nem nyomoz, hanem önszántukból lelépetteknek nyilvánitják őket Akkor, mikor köztudottan évente mintegy 30 ezer Kelet-európai nőt exportálnak nyugatra. (Ebből Magyarország részesedését nem ismerjük, de valószínűsíthetően nem alacsony, ismerve az itteni nőrabló cigánybandák erőszakosságát és megfékez(het)etlenségüket.) Ez a “hanyagság” nem más, mint felhívás keringőre az emberrablók felé...
2.) Olvasó: Üdv Kurucok!
Felháborító a rendőrség hozzáállása, nem beszélve a jogszabályi rendelkezésekről. Ez a felvétel semmit nem bizonyít vagy cáfol meg.
Én már láttam pár részeg embert és magam is voltam nem egyszer, de hogy ez a lány részeg lenne... Saját maguknak mondanak ellent a hatóságok azzal, hogy ragaszkodnak ahhoz az állásponthoz: a Dunába esett/ugrott miközben a mai napig nem derült ki,
hogy egyáltalán felment-e a hídra vagy sem.
Voltak már a városban, az éjszakai életben kedves döntéshozó urak? Fél Budapest részegen császkál, de ettől még nem szoktak nyomtalanul eltűnni az emberek. De tegyük fel, hogy részeg volt. És? Ez enyhít vagy bizonyít bármit is?
Emberek tűnnek el és nincs nyomozás, mondván nem kért senki váltságdíjat. Kívánom, hogy a ti leányatiok tűnjenek el kedves döntéshozók!
A felvétellel szeretném szemléltetni, hogy vajon megtettek-e mindent a hatóságok? Felkutatták-e az összes szemtanút?
Mert én ezen a vacak felvételen is próbáltam valamit felfedezni, miközben a szívem szorul össze tehetetlenségemben...
Szebb jövőt!
3.) a Blikk cikke következik. Benne a legfontosabb: a hajléktalanok semmi vízbe csobbanást nem hallottak, valamint nem találtak a korláton sem ujjlenyomatokat. Ez is kizárja a vízbeesést / -ugrást / -lökést / -dobást.
Itthon elutasították a feljelentést, a franciák nyomoznak emberrablás gyanújáva!
BUDAPEST — Ki sikított a Lánchíd környékén december 4-e hajnalán? Ki törölt fontos adatokat a lány e-mailjéről? Hová tűnt az olasz fiatalember, aki megtalálta a lány táskáját? Többek között ezek a kérdések foglalkoztatják az eltűnt francia cserediák ügyét vizsgáló nyomozókat.
– Ez nem szokványos eltűnési ügy! Egyelőre semmi sem zárható ki – magyarázta Seres Ernő, a II. kerületi kapitányság bűnügyi osztályvezetője, aki kérdésünkre megerősítette azt az információt, amely szerint az elmúlt időszakban Ophélie rosszkedvű volt, mondhatni depreszsziós. A tanúkihallgatásokból kiderült, hogy a lány olasz udvarlója miatt szomorkodott, akivel naponta több tucat SMS-t váltottak, kapcsolatuk rendkívül szoros volt. Mivel a lány tanulmányainak vége közelgett, feltehetőleg attól tartott, hogy vége szakad a kapcsolatnak.
A kihallgatott tanúk között ott volt az a 4 hajléktalan férfi is, akik a Lánchíd pesti hídfője alatt laknak. Egybehangzóan kijelentették, nem látták a lányt beleesni a Dunába. – A tanúk kiszolgáltatott helyzetüknél fogva folyamatosan védik értékeiket, ami éberséget igényel. Ők egészen biztosan észrevették volna a csobbanást – fejtette ki a nyomozás vezetője, aki hozzátette, jelentkezett egy tanú is, aki sikolyokat hallott a Lánchíd irányából, kicsivel azután, hogy az olasz fiatalember megtalálta a lány táskáját. A megtalált retikül helyszínén, és a híd korlátját szinte teljes egészében ujjlenyomat-szakértők vizsgálták meg, de a lány ujjnyomait sehol sem találták meg. Ez kizárni látszik az öngyilkosság verzióját.
A másik nagy rejtély a lány notebookja, amelyről 4 fájlt valaki letörölt Ophélie eltűnése után 4 nappal. Hogy kik távolítottak el információkat, arról még semmit nem tudnak a rendőrök. Mindezek ellenére a Fővárosi Főügyészség nem találta megalapozottnak, ezért nem adott helyt az apa feljelentésének, és nem indította meg az ügyben a bűnügyi nyomozást.
Ezzel egy időben viszont a francia rendőrség a család feljelentése alapján elindította a nyomozást.
2010. augusztus 22., vasárnap
Patricia's Site - WARNING: PLEASE READ!!!
http://johnnysangel2294.multiply.com/journal/item/543/WARNING_PLEASE_READ
Do not join the group currently on Facebook with the title "Becoming a Father or Mother was the greatest gift of my life." It is a group of Pedophiles trying to access your photos. This was on FoxNews at 5.
Please copy and post!!! Let's keep our children safe!!!
2010. augusztus 20., péntek
MŰSORAJÁNLÓ 20. este Döbrentei Kornél
KETTESBEN – Péntek 23.05-23.55 Műsorajánló
Gyermekkorában előszedte apja elrejtett tiszti kardját és az öccsével ádáz tusát vívott. Ma is ezt a kardot villogtatja, a küzdelem, az indulat, a férfivirtus, a poklot vívó harc költője ő. És most már 60 év fölött, Alternatív Kossuth-díjjal, József Attila- és Kölcsey-díjjal, Balassi-karddal áll előttünk besorolhatatlanul. Augusztus 20-án, pénteken Döbrentei Kornél költő a Kettesben vendége…
KETTESBEN: 2010. augusztus 20-án 23.05-23.55 - Műsorajánló
Ismétlés: hétfő este 7 órakor.
Szerkesztő-műsorvezető: Tuba Mariann
E-mail címünk: kettesben@lanchidradio.hu
…várjuk Önöket 23 órától, de a hétfői ismétlésben is számítunk figyelmükre 19 órától.
A Kárpát-medencei arany- és más szervezett bányászat
A Kárpát-medencei arany- és más szervezett bányászat megteremtése
Szent István és az Árpád-házi királyaink nevéhez fűződik
Szent István és az államalapítás ünnepe alkalmából úgy
gondolom "illő" megemlékeznünk arról is, hogy Árpád-házi királyaink
mellett az Ő nevéhez fűződik a Kárpát- medencei arany- és más bányászat
szervezett megteremtése, amelyek központjai lényegében jelenleg is
működnek (pl. az erdélyi Verespatakon, amelyet az akkori "aranymosás"
helyett napjainkban "ciános" kioldási technológiával terveznek
megnyitni). Ezzel megteremtették a korszerű európai színvonalú
pénzgazdálkodást is. Közismert hogy mindezekért a trianoni utódállamok
mennyire "hálásak" az ott rekedt magyarságnak.
Rátérve a részletekre, honfoglalás (sokak szerint
visszatérés) után a szinesfémérc lelőhelyek, ugyanúgy mint az arany-,
vas-, és a sóbányák fejedelmi tulajdonba, majd az Árpádházi királyaink
kezébe kerültek. Ők szervezték meg a bányászati központokat,,
bányakamarákat, pénzverdéket stb.. Az Árpád- háziak kihalása után a
királyi privilégiumok jelentősen szűkültek, az ellenőrzést azonban a
későbbi választott királyaink (Anjouk, Mátyás,Jagellók) továbbra is
igyekeztek biztosítani pénzverő- és bányakamarák útján (Buda,
Esztergom, Körmöcbánya, Szomolnok, Erdélyben Nagybánya, Kolozsvár
stb.). A Királyi bevételek a kötelező fémbeváltásból és fémfinomításból
származtak az egyéb adók mellett. Később a bányászati, kohászati
királyi privilégiumokhoz földesurak (pl Csákiak), egyházmegyék (pl. a
Börzsönyben), sőt polgári családok(pl. Thurzó János) is
hozzájárulhattak. Magyar királyaink nagyon bölcsen bányászathoz és
kohászathoz jól értő szabad szász polgárokat telepítettek át a
felvidéki (pl. Selmecbánya - Chemnitz) és erdélyi szabad királyi
bányavárosokba (pl. Radna).
Nagy részük a szász-cseh határon fekvő Érchegység
bányavidékéről (jelenlegi Csehország) érkezett. (Ezért ők is - mint a
magyarok - megkapták közismert "méltó elismerésüket" pl.
kitelepítésükkel a világháborúk utáni utódállamoktól.)
A szász telepesek közül sokan tanulással (pl. a
selmecbányai bányászati Akadémián) vagy vállalkozóként később igaz
magyarokká váltak. Így pl. a felvidéki Breznóbányán született a magyar
tudós polihisztor, politikus Herman Ottó (1835-1914).
Itt külön kiemelendő Mátyás királyunk kortársa a lőcsei
születésű magát magyarnak valló Thurzó János (1437-15O8) személye, aki
bányavíz emelő gépeivel, de később a Fugger-bankházzal vállalkozóként
is európai hírűvé vált. Megoldva a mélyszinti bányászkodás problémáit,
a magyarországi bányászatot ismét európai színvonalra emelte. A
szakirodalomban utánanézve meglepetéssel derítettem ki, hogy
Spanyolországot megelőzve már azidőben folyt a Kassa melletti
Szomolnokon Európában elsőként vassal kicsapva az ú.n. cementréz ipati
gyártása, amely egyben a napjainkban is legkorszerűbbnek tartott
biokohászat kezdeti alkalmazását jelentette. Egy Thurzó Jánossal kötött
szerződés bizonyítja, hogy az ehhez szükséges vasat (1497-ben) cége
szállította. Kevesen tudják, hogy Ő süketnémaságot színlelve beállt
munkásnak az egyik velencei fémolvasztóba - ahová a magyar ezüstös
nyersrezet szállították "rézáron" - és ott megtanulta az ezüstnek a
réztől való elválasztását az ú. n. csurogtató olvasztással. Ezt
Magyarországon megvalósítva nemcsak vállalkozásainak hozott hatalmas
többletbevételt, hanem fellendítette az akkor is virágzó felvidéki és
erdélyi szabad bányavárosokat is (semmi nyoma annak hogy azidőben ott
"nyelvtörvény" lett volna). Azidőben a Thurzó - bányákban, de általában
máshol is 7 órás műszakok voltak, megszabott pihenőidőkkel, szociális
segítő ú.n. körmöci társládával, miközben máshol a magyar földesurak
jobbágyai nagy adókkal terhelten szinte éjjel-nappal robotoltak.
Sajnos a felvidéki bányák, kohók és egyéb vagyonok döntő
része a Habsburg uralkodóink kincstárait gazdagította.Erdély helyzete
sem volt sokkal különb ennél török viszonylatban.
Közismert hogy e vagyonok Trianon majd a párisi
"békeszerződés" után az utódállamok tulajdonába kerültek. Korábban már
említettem hogy ezért az utodállamok mennyire "hálásak" voltak.
jelenleg pedig ott tartunk, hogy egy Szent István szobor avatása
egykori királysági területén is diplomáciai bonyodalmakat okoz a
felvidéken. A magyarverésekről stb. nem is beszélve. Hát ide jutottunk.
Dr. Bódi Dezső okl. kohómérnök
*** www.nemzetihirhalo.hu
**********
2010. augusztus 19., csütörtök
Műsorajánló - hírek
Jöjjön velünk augusztus 20-án!
Legyen élő kapcsolatban az ünneppel, a nap eseményeivel!>>Lánchíd Rádió FM 100.3<<
>>ONLINE ADÁS<<
Jöjjön velünk augusztus 20-án! Legyen élő kapcsolatban az ünneppel, a nap eseményeivel!
- Augusztus 20-án, pénteken legyen élő kapcsolatban az ünneppel, a nap eseményeivel!
- Délelőtt a Lánchíd Rádióban hallani fogja, hogyan rántanak kardot a frissen avatott tisztek a Hősök terén.
- Megtudhatja, merre vonul a Nemzeti Lovas Díszegység,
- milyen étkeket kínálnak a pékek, cukrászok, borászok, szakácsok a Clark Ádám és a Bem József téren,
- mit tesznek a karcagiak a Ferdinánd süteménybe és mitől budapesti a budapesti lecsó.
- Délután fültanúja lehet a 100 évnél idősebb Lajta hadihajó újrakeresztelésének.
- Élőben hallhatja majd, hogy mit őriztünk meg a Szent István-napi aratóünnep hagyományából.
- Nem marad le az ország szilvagombóctortájának felvágásáról sem, sőt a receptet is megszerezzük!
- Riportereink beszámolnak arról is, hogy ezen a napon miképp lehet hozzájárulni az árvízkárosultak megsegítéséhez.
A tűzijáték előtti órákban zenei Kívánságlánc című műsorral jelentkezünk.
- Azok az adományozók, akik úgy segítenek az árvízkárosultaknak, hogy felhívják az Összefogás 1749-es telefonszámát, a Lánchíd Rádió műsorában küldhetnek egy dalt ismerősüknek, barátaiknak, szeretteiknek. Küldje el a kívánt dal címét vagy az előadó nevét SMS-ben a +36-20-20-20-820 normál tarifás telefonszámunkra.
Írja meg azt is, kinek, miért küldi a zenét, illetve milyen élmény vagy történet fűződik hozzá.
Kívánságlánc – augusztus 20-án, pénteken 18 órától
Legyen élő műsorunk résztvevője és hallgatója a Duna mindkét partján és itt a Lánchíd Rádióban!
„Jövőre új alkotmányunk lesz”
Kósa: A jelenlegi alaptörvény nem méltó hozzánkA jelenlegi toldozott-foltozott alkotmány a diktatúra öröksége. Nem méltó hozzánk, jövőre új alkotmánya lesz Magyarországnak – mondta Kósa Lajos polgármester, a Fidesz ügyvezető alelnöke csütörtökön Debrecenben, a Szent István domborműnél tartott augusztus 20-i ünnepségen.
Nem indulhat a választáson Etyek polgármestere?
A csütörtökön hatályba lépett alkotmánymódosításra hivatkozva nem vették nyilvántartásba, így nem indulhat újra az őszi önkormányzati választásokon az etyeki polgármester. A településvezető hétfőn a jelöléséhez szükséges 377 ajánlószelvényt leadta, véleménye szerint azért nem engedik indulni, mert törvénysértéseket tárt fel a községben. A jegyző azt mondja, a jogszabályok szerint jártak el.
Mindenkin segítenek, aki az árvíz miatt bajba került
Már százmilliókat költöttek a karitatív szervezetek az árvíz utáni újjáépítésre a begyűjtött adományokból. A katasztrófavédelem és négy segélyszervezet vezetői csütörtökön egyeztettek arról, hogyan halad a munka. Bakondi György katasztrófavédelmi főigazgató azt mondta, hogy elég lesz a kormány által biztosított támogatás és a felajánlások összege arra, hogy mindenkin segítsenek, aki az árvíz miatt bajba került.
Összefogásra készül a két kárpátaljai magyar szervezet
Ha minden a tervek szerint alakul, rövidesen tárgyalóasztalhoz ül az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) vezetése - adta hírül csütörtökön a Kárpáti Igaz Szó. A cikk szerint az UMDSZ levélben kereste meg a KMKSZ vezetőit, amelyben választási együttműködést szorgalmazott a két mérvadó ukrajnai magyar szervezet között.
Fegyelmi vizsgálat indul az M1-es autópályán meghalt rendőr ügyében
Fegyelmi vizsgálatot és a rendőrségi motorok műszaki felülvizsgálatát rendelte el Hatala József országos rendőrfőkapitány az M1-es autópályán meghalt rendőr ügyében.
Családi tragédia: négy holttestet találtak Ácson (+videó)
Információk szerint a gyerekek nevelőapja volt, aki végezhetett élettársával és a két kisfiúval csütörtök délelőtt a Komárom-Esztergom megyei Ácson. A testvérpár édesapja jelenleg börtönben van, emberölés miatt ítélték el.
Sokan érezték a miskolci földrengést
Számos bejelentés érkezett a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságra a csütörtök hajnali földrengéssel kapcsolatban. A Richter-skála szerinti 3-as fokozatú földmozgást sokan érezték, de senkit sem kellett kitelepíteni és károkról sem kaptak információt a katasztrófavédelmi szakemberek.
Szanyi Tibor eltévedt Csepelen
Személyesen is besegített a csepeli MSZP ajánlószelvény-gyűjtésébe Szanyi Tibor, a párt országos kampányfőnöke.
Széthúzó szocialisták – kizárás várhat Szanyiékra
Szétesett az MSZP kampánykommunikációja az utóbbi napokban: a párt vezető politikusai egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tesznek arról, hogy ki kinek a javára léphet vissza a későbbiekben.
Gyurcsány a szlovák tejet szereti
Felháborította a tejtermelőket Gyurcsány Ferenc egyik legutóbbi blogbejegyzése. A bukott miniszterelnök nyilvánosan foglalt állást a szlovák termékek mellett, mondván: a magyar sokkal drágább.
Veres embere is célkeresztben volt?
A kislétai polgármester, Veres János volt pénzügyminiszter kampányembere, Pénzes Sándor is a halálbrigád célpontjai között szerepelt – értesült a Magyar Nemzet. A romagyilkosságok gyanúsítottjai ráadásul a besenyszögi rablás után még két vadász lakókörnyezetét is feltérképezték, valószínűleg azért, hogy még több fegyvert szerezzenek be.
Elindultak haza a cigányok, Bukarestbe értek az első repülők
Menetrend szerinti járatokon érkeztek Bukarestbe Párizsból és Lyonból a Franciaországot önként elhagyó cigányok első csoportjai csütörtökön. Mintegy 50 illegális tábor felszámolása után a hónap végéig 700 romát küld haza Franciaország.
Furcsa kéréssel fordult hazánk felé Észak-Korea
Fennálló adóssága több mint 90 százalékának elengedésére kérte Észak-Korea Magyarországot - írta csütörtökön a Financial Times weboldala, a budapesti Nemzetgazdasági Minisztériumtól származó információkra hivatkozva. A gazdasági napilap online kiadása szerint ez a világtól elzárt ország pénzügyi nehézségeinek legújabb jele.
Egyre több amerikai hiszi muzulmánnak Obamát
Az amerikaiak "jelentős és növekvő" része gondolja azt, hogy Barack Obama amerikai elnök muzulmán - derült ki egy csütörtökön nyilvánosságra hozott felmérés eredményeiből. A Pew Research Center közvélemény-kutatása szerint az amerikaiak alig 34 százaléka tudja, hogy Obama keresztény, miközben 18 százalék muzulmánnak hiszi. A többség egyáltalán nem tudja, milyen hitet követ az Egyesült Államok elnöke.
2010. augusztus 18., szerda
KOLOZSVÁRI MAGYAR NAPOK
KOLOZSVÁRI MAGYAR NAPOK
2010. AUGUSZTUS 18 - 22.
http://www.magyarnapok.ro/?m=1A Kolozsvári Magyar Napok hivatalos megnyitójára ma este 19 órától kerül sor a Kolozsvári Magyar Opera nagytermében.
A Kolozsvári Magyar Napok hivatalos megnyitójára
A Kolozsvári Magyar Napok hivatalos megnyitójára ma este 19 órától kerül sor a Kolozsvári Magyar Opera nagytermében. Beszédet mondanak: Gergely Balázs, az EMNT közép-erdélyi régióelnöke, a rendezvény főszervezője, László Attila, az RMDSZ megyei elnöke, Kolozsvár alpolgármestere, Markó Béla, RMDSZ elnök, román kormányfő-helyettes, Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke, a rendezvény védnöke, Németh Zsolt a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, Kelemen Hunor, Románia kulturális minisztere, a rendezvény védnöke, Szőcs Géza, a Magyar Köztársaság kultúráért felelős államtitkára, a rendezvény védnöke, Szilágyi Mátyás, a Magyar Köztársaság kolozsvári főkonzulja, a rendezvény védnöke, Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke.
A Györkös Mányi Emlékház újranyitása
Györkös Mányi Allbert (1922-1993) festő-zenetanár az erdélyi naiv művészet jelentős képviselője, aki az országhatárokon kívül is komoly sikereket ért el a perspektívák szabályait szabadon kezelő, egyszerű, ugyanakkor erőteljes színvilágú festményeivel. A tragikus sorsú művész az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületre hagyta Majális utcai műteremlakását minden vagyonával együtt, azzal a kitétellel, hogy abban emlékházat rendezzen be. Ennek megfelelően már a halála utáni évben megnyílt az Emlékház, amely rövid időn belül mindenféle, művészettel kapcsolatos rendezvény befogadó helye és a kolozsvári művészélet fontos gócpontja lett. 2008-ban váratlanul beomlott az épület pinceboltozata, így nem lehetett rendezvényeket tartani benne.
Az Emlékház padlója szerencsére nem szakadt be, így a nagy értékű vagyon épségben maradt. A helyreállítási munkálatok mostanra értek véget, és a Györkös Mányi Emlékházat most adják vissza a nagyérdeműnek, hogy a névadó végakaratának megfelelően újra betöltse korábbi szerepét.
Augusztus 18. szerda, 17:00 - az Emlékház újranyitása (Majális / Republicii u. 5/1.)
Beszélgetés Gergely Balázzsal a Kolozsvári Magyar Napokról
Lezárult a Kolozsvári Magyar Napok programlistája: az augusztus 18–22. között esedékes rendezvény az előzetesen tervezettnél jóval gazdagabb műsorkínálattal várja az érdeklődőket. Gergely Balázs főszervező, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kolozs megyei szervezetének elnöke büszke arra, hogy a szervezés Kolozsváron soha nem látott civil összefogást eredményezett.tovább
Kolozsváriak sütnivalója
A Kolozsvári Magyar Napok szervezői egy újabb "jóízű" programmal szeretnék "finomítani" az augusztus 18-22. között zajló rendezvénysorozatot. Augusztus 21-én, az Apáczai Líceum udvarán szabadtéri sütés-főzésre invitálják mindazokat, akik valamilyen helyi ételkülönlegességet szeretnének bemutatni.A szellemi és tárgyi kultúránk felmutatását célzó programok mellett így méltó helyet kap majd az étkezési kultúránk, sajátos ízvilágunk "tálalása" is.
Várjuk mindazok jelentkezését, akik ismernek valamilyen sajátosan helyi, jellegzetesen kolozsvári vagy környékbeli ételreceptet. Mutassuk meg, hogy van sütnivalónk!
Jelentkezési határidő: augusztus 15. Feliratkozás e-mailen vagy telefonon Kis-Budai Tibornál: kolozsvar@magyarnapok.ro, tel. 0723183266.
Speciális eljárásokat igénylő különlegességek esetében a szervezőkkel való előzetes egyeztetés alapján a helyszíni készítés követelményétől eltekintünk.
Amit a szervezők biztosítanak:
- Sátor, asztal, szék
- Gáztűzhely
Amit a jelentkezőnek kell biztosítani:
- alapanyagok (húsok esetében a vásárlást igazoló számla vagy kasszabon kíséretében)
- az elkészítéshez és tálaláshoz szükséges felszerelések (bogrács, edények, tányérok, evőeszközök, stb.)
- legalább tíz főre tervezett adag elkészítése és ingyenes felajánlása a látogatók számára.
Jó tettvágyat kívánunk!
Kolozsvári Magyar Napok szervezői csapata
Részletes program
15.30 | Emlék a jövőnek. - Harangavatás Bálint Tibor otthonában Közreműködik: Török Katalin színművésznő, a kolozsvári Magyar színház örökös tagja, Rémán Zsófia (fuvola) Helyszín: Kőrösi Csoma Sándor , Dornei u. 30. Szervező: Bálint Tibor Baráti Társaság |
16.00 | Háromszék nagyjai sírjainak koszorúzása. Koszorúzandó sírok: Berde Áron, Berde Mózsa, Gróf Mikó Imre, Kriza János, Bölöni Farkas Sándor, Brósz Irma. Helyszín: Házsongárdi temető Koszorúz: Kovászna megye és Sepsiszentgyörgy város küldöttsége |
16.00 | Hódítsuk meg Kolozsvárt! – városvetélkedő indítása Helyszín: Ifjúsági sátor (Fogoly/Potaissa utca) Szervező: KMDSZ, HÖK Sapientia, Fődíj: MIÉRT |
17.00 | Gondolatkísérletek Szabédi László életművében - konferenciakötet bemutató; Bemutatja: Dávid Gyula irodalomtörténész Györkös-Mányi Albert kiállítás megnyitó – megnyitja Kántor Lajos író, a Kolozsvár Társaság elnöke Bartók zongoraművek Demény Balázs zongoraművész előadásában Helyszín: Györkös-Mányi emlékház (Majális / Republicii u.5/1.) Szervező: EMKE |
17.00-19.30 | Játssz velünk! – társasjáték-délután Helyszín: Ifjúsági sátor (Fogoly/Potaissa utca) Szervező: MIÉRT |
18.00 | Korszak-váltó – Budapest-Csíksomlyó biciklitúra kolozsvári megállója. Biciklis bemutató Helyszín: Kolozsvári Magyar Opera parkolója |
19.00 | A Kolozsvári Magyar Napok hivatalos megnyitója Beszédet mondanak: Gergely Balázs, az EMNT közép-erdélyi régióelnöke, a rendezvény főszervezője, László Attila, az RMDSZ megyei elnöke, Kolozsvár alpolgármestere, Sorin Apostu, Kolozsvár polgármestere, Markó Béla, RMDSZ elnök, román kormányfő-helyettes, Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke, a rendezvény védnöke, Németh Zsolt a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, Kelemen Hunor, Románia kulturális minisztere, a rendezvény védnöke, Szőcs Géza, a Magyar Köztársaság kultúráért felelős államtitkára, a rendezvény védnöke, Szilágyi Mátyás, a Magyar Köztársaság kolozsvári főkonzulja, a rendezvény védnöke, Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke Fellép: Háromszék Táncegyüttes a Böjttől böjtig című előadással Helyszín: a Kolozsvári Magyar Opera nagyterme |
20.00 | Koncert: Hidi Rock Band – Bemutatjuk a Tehetségkutató felfedezettjeit Helyszín: Ifjúsági sátor (Fogoly/Potaissa utca) Szervező: MIÉRT |
10.00-14.00 | Egyetemi könyvtár vezetett látogatása , a csoportok félóránként indulnak Gurka Balla Ilona és Sipos Gábor vezetésével. Helyszín: Egyetemi Könyvtár (Béke tér) Szervező: BBTE, Történelem és Filozófia Kar |
11.00 | Vállalkozói kollokvium: A kereskedelmi kamarák és a vállalkozói szövetségek szerepe a gazdasági kultúra fejlődésében Résztvevők:Szatmáry Kristóf, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, országgyűlési képviselő, Farkas Mária, a „Rajka Péter” Vállalkozók Szövetségének elnöke, Kerekes Sándor, a Kárpátia Magyar-Román Kereskedelmi és Iparkamara kolozsvári igazgatója, moderátor: Mátis Jenő Helyszín: Bocskai-ház (Mátyás király u. 4. sz.) |
12.00 | Az egymásra találás nemzetpolitikája Résztvevők: Németh Zsolt a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár, Dr. Páva Zsolt, Pécs polgármestere, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke. Moderátor: Székely István Helyszín: Bocskai-ház (Mátyás király u. 4. sz.) |
12.00 | Ismerj meg minket! – Kolozsvári diákszervezetek bemutatkozása Helyszín: Ifjúsági sátor (Fogoly/Potaissa utca) Szervezők: MAKOSZ |
14.00 | Hódítsuk meg Kolozsvárt! – városvetélkedő Helyszín: Ifjúsági sátor (Fogoly/Potaissa utca) Szervezők: KMDSZ, HÖK Sapientia, Fődíj: MIÉRT |
14.00 | Játssz velünk! – társasjáték délután Helyszín: Ifjúsági sátor (Fogoly/Potaissa utca) Szervezők: MIÉRT |
14.00 | Kiadók standjai - megnyitó Helyszín: Farkas utca Szervező: Kriterion Alapítvány, Gaudeamus könyvesbolt |
16.00 | Kolozsvár képekben – festészeti, grafikai kiállítás-megnyitó Helyszín: Szépművészeti Múzeum Szervező: Szépművészeti Múzeum Magyar képzőművészek munkái kiállítás-megnyitó Helyszín: Szépművészeti Múzeum Szervező: Szépművészeti Múzeum Kincses Kolozsvár - diákrajz-kiállítás Helyszín: Szépművészeti Múzeum Szervező: Encyclopaedia Egyesület |
17.00 | Kolozsvári humoróra: Horváth Hunor Jenő – zenés paródiák. Zsók Levente – székely humor Helyszín: Ifjúsági sátor (Fogoly/Potaissa utca) Szervező: MIÉRT |
17.00 | Kolozsvár könyvekben – kamarakiállítás Helyszín: Kolozsvár Társaság székhelye (Főtér 22.) Szervező: Kolozsvár Társaság Erdélyi magyar irodalmi portrék és helyzetképek – fotókiállítás Helyszín: Bulgakov Irodalmi Kávéház Szervező: E-MÍL, Bulgakov Kávéház Könyvborítók és irodalmi plakátok - Szentes Zágon kiállítása Helyszín: Bulgakov Irodalmi Kávéház Szervező: E-MÍL, Bulgakov Kávéház Berszán Zsolt: A Genezis-projekt töredékei című kiállítása Helyszín: Bulgakov Irodalmi Kávéház Szervező: E-MÍL, Bulgakov Kávéház Macskaház – Keszeg Ágnes kiállítása Helyszín: Bulgakov Irodalmi Kávéház Szervező: E-MÍL, Bulgakov Kávéház Kézműves vásár megnyitó Helyszín: Óvár Szervező: Erdélyi Kézmíves Céh |
18.00 | Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Filmművészet, fotóművészet és média szakos hallgatóinak fotókiállítása Helyszín: Bocskai-ház előtere (Mátyás király u. 4. sz.) Szervező: Sapientia EMTE Székely Bertalan élete és munkássága. Dr. Gaal György és Németh Júlia vetítettképes előadás keretén belül emlékezik a művész halálának 100 évfordulóján. Helyszín: EME székház (Jókai /Napoca u. 2-4.) Szervezők: Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság, Barabás Miklós Céh |
18.00-24.00 | I. Kolozsvári Magyar Filmnapok. – Kolozsvári vonatkozású filmek seregszemléje. A részletes programot hamarosan közöljük. Helyszín: Tranzit Ház, Bariţtiu/Malom u. 16. sz. Társszervezők: Tranzit Alapítvány, Filmtett, Kolozsvári Televízió, Sapientia, Videopontes |
19.00 | Kolozsvári szecesszió – László Miklós fotókiállítása Helyszín: Quadro Galéria Szervező: Kincses Kolozsvár Egyesület, Kolozsvár Társaság |
18.30 | Koncert: RIOT – Bemutatjuk a Tehetségkutató felfedezettjeit Helyszín: Ifjúsági sátor (Fogoly/Potaissa utca) Szervező: MIÉRT |
19.30 | Knock Out -koncert Helyszín: Apáczai Csere János Elméleti Líceum udvara |
21.00 | Beatrice -koncert Helyszín: Apáczai Csere János Elméleti Líceum udvara |
20.00 | XII. Szent István-napi Néptánctalálkozó: Magyar est és táncház Helyszín: Diákművelődési Ház(Béke tér) Szervező: Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány |
23.00 | Duhaj-buli. Prímások: Szép Gyula Bálint és Tókos Csongor. Táncmester: Murányi Sándor Olivér Helyszín: Bulgakov Irodalmi Kávéház |
10.00 | Szentmise Helyszín: Szent Mihály-templom | |
10.00 | Házsongárdi séták - magyar és román nyelvű csoportok Találkozás a temető bejáratánál. A sétát vezeti Gergely Erzsébet és Gaal György. Szervező: Házsongárd Alapítvány, Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság | |
11.00-18.00 | Totyogó-terem : baba-mama szusszanó Montessori terem: homokrajz-asztal, agyagozás, eszközbemutató (Montessori Reformatus iskola) Életfa barkács-sarok : körmönfonás, gyöngyfűzés; arcfestés Helyszín: Báthory Apor szeminárium Szervező: Életfa Egyesület, Montessori Iskola és Óvoda | |
11.00-12.30 | Utcatáncok a XII. Szent István-napi Néptánctalálkozón fellépő együttesek közreműködésével Helyszín: Főtér Szervező: Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány | |
11.00 | János Vitéz – bábszínház Helyszín: Báthory Apor szeminárium tornaterme (Egyetem u. 8) | |
13.00 | Városnézés – magyar és román nyelvű csoportok Találkozás a Farkas utcai református templom előtt. A sétát vezeti Asztalos Lajos és Vincze Zoltán. Szervező: Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság | |
13.00 | Városnézés – magyar és román nyelvű csoportok Találkozás a Farkas utcai református templom előtt. A sétát vezeti Asztalos Lajos és Vincze Zoltán. Szervező: Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság | |
11.00 | Múzeumi standok – megnyitó Helyszín: Farkas utca, Református Kollégium előtti utcarész | |
12.00 | Ismerj meg minket! – Kolozsvári iskolák bemutatkozása Helyszín: Ifjúsági sátor (Fogoly/Potaissa utca) Szervező: MAKOSZ | |
12.30 | Donát-játékok Helyszínek: Törökvágás, Főtér, Farkas utca Szervező: Donát Alapítvány | |
14.00 | Hódítsuk meg Kolozsvárt! – városvetélkedő Helyszín: Ifjúsági sátor (Fogoly/Potaissa utca) Szervező: KMDSZ, HÖK Sapientia, Fődíj: MIÉRT | |
14.00 | Játssz velünk! – társasjáték délután Helyszín: Ifjúsági sátor (Fogoly/Potaissa utca) Szervező: MIÉRT | |
14.00 | Csabafiak - jurtaállítás Helyszín: Farkas utcai templom-romkert | |
14.00 | Csabafiak - íjászbemutató Helyszín: Farkas utcai templom-romkert | |
15.00 | Gyorstalpalló álláskeresőknek – interaktív képzés, Seer László (Transindex) Helyszín: Ifjúsági sátor (Fogoly/Potaissa utca) Szervező: MIÉRT | |
15.30 | Hogyan írjunk sikeres pályázatot? – interaktív képzés, Deák Ferenc (Communitas Alapítvány) Helyszín: Ifjúsági sátor (Fogoly/Potaissa utca) Szervező: MIÉRT | |
16.30 | Néptánc oktatás a Bálványosváraljai Hagyományőrző Néptánccsoport közreműködésével Helyszín: Ifjúsági sátor (Fogoly/Potaissa utca) Szervező: KIFOR | |
17.00 | Egyházzenei hangverseny Fellép: a sepsiszentgyörgyi Vox Humana kórus Helyszín: Szent Mihály-templom | |
17.00 | Könyvbemutató -Iszkiri a guruzsmás berbécs elől. Székely irodalmi antológia. – városvetélkedő Helyszín: Bulgakov Irodalmi Kávéház Szervező: E-MÍL, Bulgakov Kávéház | |
18.00 | Ünnepi szentmise Helyszín: Szent Mihály-templom Magyar Szolidaritás Tábortüze a Bácsi-torokban Találkozás 18 órakor a 31-es autóbusz bácsi végállomásán. Lehet reggelig maradni sátorral vagy hálózsákkal. Túravezető: Bagaméri Tibor Szervező: EKE | |
18.00-24.00 | I. Kolozsvári Magyar Filmnapok. – Kolozsvári vonatkozású filmek seregszemléje. A részletes programot hamarosan közöljük. Helyszín: Tranzit Ház, Bariţ/Malom u. 16. sz. Szervezők:Tranzit Alapítvány,Filmtett, Kolozsvári Televízió, Sapientia, Videopontes | |
19.00 | Kolozsvári hangulatok – Eldugott kolozsvári részletek, Maksay Ádám fotókiállítása Helyszín: Szabók bástyája Főszervező: Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság | |
20.00 | Hot Jazz Band - koncert Helyszín: Főtér, nagyszínpad | |
21.30 | István, a király rockopera – vetítés Helyszín: Főtér | Szászcsávási cigányzenekar |
23.59 | RETRO-parti Helyszín: Bulgakov Irodalmi Kávéház |
7.00 | 8. Kós Károly emlék- és teljesítménytúra Indulás: Monostor úti Kakasos templom, 50 km-es túra, vezetővel a sztánai Varjúvárig (kb. 12 óra) Szervezők: Szentimrei Alapítvány, Művelődés Egyesület, Erdélyi Kárpát Egyesület A résztvevők jutalma: kitűző Kós-portréval, oklevél, és egy kiadós túrós-tejfeles-tepertyűs puliszka |
11.00 | íjászbetyár - íjászbemutató tagszervezetek bemutatkozása Helyszín: Farkas utcai templom-romkert |
11.00-18.00 | Totyogó-terem : baba-mama szusszanó Montessori terem: homokrajz-asztal, agyagozás, eszközbemutató (Montessori Reformatus iskola) Életfa barkács-sarok :"Régi dolgok": pénzverés, pecsétkészítés,oklevélírás, üvegfestés, címerfestés, pajzs- és sisakkészítés, gyertyamártás(16.00-18.00, Creativ Hobby); körmönfonás, gyöngyfűzés; arcfestés Helyszín: Báthory Apor szeminárium Szervező: Életfa Egyesület, Montessori Iskola és Óvoda |
11.00-13.00 | Ismerj meg minket! – MAKOSZ tagszervezetek bemutatkozása Helyszín: Ifjúsági sátor (Fogoly/Potaissa utca) Szervező: MAKOSZ |
11.00 | János Vitéz – bábszínház Helyszín: Báthory Apor szeminárium tornaterme (Egyetem u. 8) Gasztronómiai programok, borbemutatók Helyszín: Apáczai Csere János Elméleti Líceum udvara Szervező: Art Era Egyesület Tíz éve hunyt el Györffy György, a magyar államalapítás korának jeles kutatója - kerekasztal beszélgetés Meghívott: Révész László régész, a Magyar Nemzeti Múzeum Középkori Osztályának vezetője, beszélgetőpartner dr. Lupescu Radu, történész, egyetemi okatató (Sapientia) Helyszín: EME székház (Jókai /Napoca u. 2-4.) |
11.00-12.30 | Utcatáncok - a XII. Szent István-napi Néptánctalálkozón fellépő együttesek közreműködésével Helyszín: Főtér Szervező: Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány |
A nap folyamán: | Sportrendezvények |
13.00 | Játssz velünk! – társasjáték délután Helyszín: Ifjúsági sátor (Fogoly/Potaissa utca) Szervező: MIÉRT Fedezd fel Kolozsvárt! – könyvbemutató - honismereti foglalkoztató füzet iskolásoknak Helyszín: Farkas utca, kisszínpad Kolozsvári nyomkereső - rendhagyó városnézés iskolásoknak Helyszínek: Főtér, Óvár, a városfalak közé zárt terület Gyülekezés a Farkas utcai református templom előtt. |
15.00 | Csabafiak íjászbemutató Helyszín: Farkas utcai templom-romkert |
15.00 | Hódítsuk meg Kolozsvárt! – városvetélkedő Helyszín: Ifjúsági sátor (Fogoly/Potaissa utca) Szervező: KMDSZ, HÖK Sapientia, Fődíj: MIÉRT |
16.00 | Cimbora mesedélután gyerekeknek. Fölolvasnak: Fekete Vince [Piros autó lábnyomai a hóban], László Noémi [Feketeleves], Orbán János Dénes [Búbocska, Misimackó]. A gyerekek könyv- és folyóirat-ajándékban részesülnek. Helyszín: Bulgakov Irodalmi Kávéház Györffy György emlékműsor. Beszédet mond: Egyed Ákos történész, akadémikus Helyszín: Szucság, református imaterem Szervező: Zúgóberek - Kulturális Egyesület |
17.00-18.00 | Kolozsvártól Brüsszelig és vissza – ismertető az Európai Uniós gyakornoki programokról, Molnár Zsolt (Sógor Csaba, EP képviselő kolozsvári irodavezetője) Helyszín: Ifjúsági sátor (Fogoly/Potaissa utca) Szervező: MIÉRT |
17.00 | íjászverseny az íjászbetyárok szervezésében Helyszín: Farkas utcai templom-romkert |
17.00 | A Györffy György emlékoszlop felavatása Helyszín: Szucság, református templomkert Szervező: Zúgóberek- Kulturális - Egyesület Életút-beszélgetés kolozsvári vállalkozókkal Résztvevők: Vita László, a Vitacom tulajdonosa, Irsay Miklós, a Kopiernicus tulajdonosa, Flóriska Attila, a Thermopán Kft. tulajdonosa Helyszín: Bocskai-ház (Mátyás király u. 4. sz.) Szervező: Sapientia EMTE |
18.00-19.00 | Kolozsvári humoróra - a Humorfeszt bemutatja: Székely Zsolt, Balla Levente, Kósa Csaba Helyszín: Ifjúsági sátor (Fogoly/Potaissa utca) Szervező: MIÉRT |
18.00 | Reneszánsz táncok és táncház Helyszín: Farkas utca, kisszínpad Szervező: Passeggio tánccsoport Kortárs erdélyi magyar írók románul. Kerekasztal beszélgetés és felolvasás. Házigazdák: Bréda Ferenc és Karácsonyi Zsolt Helyszín: Insomnia Kávéház (Egyetem utca 2.) |
18.00-24.00 | I. Kolozsvári Magyar Filmnapok. – Kolozsvári vonatkozású filmek seregszemléje. A részletes programot hamarosan közöljük. Szervezők: Tranzit Alapítvány, Filmtett, Kolozsvári Televízió, Sapientia, Videopontes |
19.30 | Kaláka -koncert Helyszín: Főtér, nagyszínpad |
21.00 | Kalapos Jazz Band - koncert Helyszín: Főtér, nagyszínpad |
23.59 | POP-TARI-TOP buli Helyszín: Bulgakov Irodalmi Kávéház |
10.30 | Népviseleti felvonulás Útvonal: Heltai Alapítvány székhelye – Béke tér – Főtér |
11.00 | Totyogó-terem :Baba-mama szusszanó Életfa barkács-sarok Helyszín: Báthory Apor szeminárium (Egyetem u.10.) Szervező: Életfa Egyesület |
11.30 | Szentmise Helyszín: Szent Mihály templom |
13.00 | A XII. Szent István-napi Néptánctalálkozó zárógálája Fellépő együttesek: Szarkaláb Néptáncegyüttes (Erdély), Maroknyi Néptáncegyüttes (Dél-Bánát, Szerbia), Tragacs Néptáncegyüttes (Horvátország), Nyisztor György Hagyományőrző Együttes (Magyarország), Józsa Gergely Néptáncegyüttes (Magyarország), Gruppo Folk Sa Jara Tuili (Olaszország), Rába Néptáncegyüttes (Magyarország), Association of citizens of Ilioupoli (Görögország), Ikusgarri Dantza Taldea (Spanyolország), Csűrdöngölő Néptáncegyüttes (Vajdaság), Zespol Piesni I Tanca Lodz (Lengyelország), Bojzás Néptáncegyüttes (Erdély), Bogáncs Néptáncegyüttes (Erdély), Zurboló Táncegyüttes (Erdély), Ansamblul Folcloric Dor Transilvan (Erdély), Compania de musica y danza Mexico Vivo (Mexikó) Helyszín: Főtér, nagyszínpad |
13.00 | Ismerj meg minket – MAKOSZ tevékenységek bemutatása Helyszín: Ifjúsági sátor (Fogoly/Potaissa utca) Szervező: MAKOSZ |
14.30 | Játssz velünk! – társasjáték délután Helyszín: Ifjúsági sátor (Fogoly/Potaissa utca) Szervező: MIÉRT |
16.00 | Voltunk, láttunk, mesélünk – CoolTúra élménybeszámoló: videó lejátszás és beszélgetés Helyszín: Ifjúsági sátor (Fogoly/Potaissa utca) Szervező: MIÉRT |
17.00 | Sörivó verseny Helyszín: Bulgakov Irodalmi Kávéház |
17.00 | Hódítsuk meg Kolozsvárt! – városvetélkedő díjazás Helyszín: Ifjúsági sátor (Fogoly/Potaissa utca) |
18.00-24.00 | I. Kolozsvári Magyar Filmnapok. – Kolozsvári vonatkozású filmek seregszemléje. A részletes programot hamarosan közöljük. Helyszín: Tranzit Ház, Bariţ/Malom u. 16. sz. Társszervezők: Tranzit Alapítvány, Filmtett, Kolozsvári Televízió, Sapientia, Videopontes |
18.00 | Koncert: Syrinx – Bemutatjuk a Tehetségkutató felfedezettjeit Helyszín: Ifjúsági sátor (Fogoly/Potaissa utca) Szervező: MIÉRT |
21.00 | Alkalmi mesék idegbeteg fölnőtteknek - Orbán János Dénes humorestje, 18 éven felülieknek Helyszín: Bulgakov Irodalmi Kávéház |
20.00 | ZárórendezvényTisztelettel meghívjuk a Vivaldi Négy évszak szabadtéri koncertjére, egyben a Kolozsvári Napok zárórendezvényére, amelyet a Transilvania Filharmónia kamarazenekara és Béres Melinda szólista adnak elő. Az eseményre 2010. augusztus 22-én 20 órakor, a Főtéren kerül sor. A hangverseny időtartama kb. 45 perc, a belépés díjtalan. |
• játszóház, gyermekmegőrző
• múzeumok standjai interaktív foglalkozásokkal reggel 10-től délután 18 óráig
• kiadók standjai, könyvbemutatók
• képzőművészeti kiállítások
• vetítések a Tranzit Házban
• ifjúsági rendezvények
• helyi zenekarok a nagyszínpadon
• ingyenes hallásvizsgálat
• folyamatos programok a partnerszervezetek
• Félsziget fotókiállítás
• ifjúsági szervezetek infóstandja – ismertető anyagok, tájékoztatók
• K-fé Rádió – élő közvetítés a helyszínről: rövid műsorok, vetélkedők, érdekességek a rendezvényről, Kolozsvárról, zene és hangulat biztosítása
• magyar napok bulik a partner szervezetek székhelyein és a partner-kávézókban (Bulgakov, Spritz, Heltai)
• esténként Magyar Napok-bulik (Bulgakov, Spritz, Heltai)
• Kosárlabda (vegyes 4 fős csapat, min. 1 lány), a kosárlabda mérkőzésekre a Báthory István Elméleti Líceum tornatermében kerül sor.
• Csocso Bajnokság (egyéni, illetve páros), helyszín: Báthory István Líceum.
Józsa Judit honlapja
♦ 2010. augusztus 18. és október 10. között az új kiállításom „Magyar Nagyasszonyok III.” címmel a Magyar Kultúra Alapítvány épületében (1014 Budapest, Szentháromság tér 6.) látogatható. Az új alakok mellett ismét kiállítjuk a korábbi két tárlaton bemutatott Nagyasszonyokat is.
Megnyitó: 2010. augusztus 18. (szerda) 19 óra
Bővebb információ a kiállítás ajánlójában olvasható.
A tárlat rendezője: Bába Szilvia, az MKA értékesítési vezetője
2010. augusztus 17., kedd
2010. augusztus 16., hétfő
The Legend of Crazy Horse by J.D. Blackfoot
full version, no video Lyrics: The Legend of Crazy Horse by J.D. Blackfoot You took his land and you ate his corn, and on his grave your land was born. You took his pride and you fed him dirt, you wished him winter without a shirt and you called this red man SAVAGE! And after you crushe...
http://www.youtube.com/watch?v=3Xh5GUkK0u4
2010. augusztus 15., vasárnap
Időkép időjárás
>>http://www.idokep.hu/percrol-percre
>>Este zivatarlánc lehet
A fülledt levegőben ma este jó eséllyel ismét heves zivatarlánc alakulhat ki nyugaton.
2010. augusztus 13., péntek
Műsorajánló, hírek
>>ZÖLDGÖMB – Péntek 22.05-22.55 Ismétlés
>>Lánchíd Rádió FM 100.3
>>Online adás
Ötven százalékkal is nőhet a csatornadíj Budapesten. A díjemelést is magában foglaló szerződésmódosítások nélkül ugyanis 2010. augusztus 31-én leállhat az összességében 200 milliárd forintból, uniós támogatással megépített csepeli szennyvíztisztító. A főváros illetékeseit hiába kerestük az ügyben, szokás szerint nem kívánnak nyilatkozni. A következő műsorunkban erről beszélgetünk majd Wertán Zsolt fideszes képviselővel és Szabó Zsolttal, a Magyar Nemzet újságírójával.
ZÖLDGÖMB: 2010. augusztus 13-án, 22.05-22.55-ig – Ismétlés
Szerkesztő-műsorvezető: Haraszti Gyula
Telefonszámunk: 06-1-81-48-755SMS-számunk: 30/749-67-20
E-mail címünk: zoldgomb@lanchidradio.hu
PARNASSZUS – Szombat 11.05-11.55 Műsorajánló
Baranta-tábor a Hargitán. Székelyföldi, moldvai csángó és anyaországi fiatalok együttléte, melynek során elmélyülnek a hagyományos magyar harcművészet gyakorlataiban és filozófiájában, miközben életre szóló élményeket kapnak…
PARNASSZUS: 2010. augusztus 14-én, 11.05-11.55-ig - Műsorajánló
Ismétlés: este 9 óra után és vasárnap reggel 5 órakor.
Szerkesztő-műsorvezető: Soós Andrea
E-mail címünk: parnasszus@lanchidradio.hu
…A Madarasi Hargita oldalában, Ivó felett mintegy 1000 méterre, Gyöngyös-bércén járunk. Tartsanak velünk!
A HM-nek referált az egyik romagyilkossággal gyanúsított férfi
Kapcsolatban állt a romagyilkosság-sorozat egyik gyanúsítottja korábban a Katonai Biztonsági Hivatallal (KBH) és információkkal is szolgált annak – olvasható a Honvédelmi Minisztérium (HM) péntek délutáni közleményében. Korábban a sajtó szellőztette meg, hogy a honvédség kéme volt az egyik feltételezett romagyilkos, most a HM azt közölte, hogy a férfi beszervezését korábban valószínűleg az összekötő tiszt védelmében tagadták.
A Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint a dokumentumok vizsgálatakor kiderült, hogy a romagyilkosságok egyik gyanúsítottja valóban kapcsolatban állt a Katonai Biztonsági Hivatallal. Ez azt jelentette, hogy katonaként bizonyos esetekben informálta is a hivatalt. A férfi 2007 őszén külszolgálatra Koszovóba ment, onnan visszatérve megromlott egészségi állapota miatt egészségügyi szabadságon volt egy évig, majd leszerelt. Így kapcsolata a hivatallal szinte teljesen megszűnt.
A közlemény kiemeli, hogy a gyilkosságsorozat idején - a fellelhető iratok szerint - a férfinak nem volt kapcsolata összekötő tisztjével. A kapcsolattartó sem rendelkezett érdemi információval a támadásokról.
A Blikk pénteken számolt be arról, hogy a honvédség kéme volt az egyik feltételezett romagyilkos. Azt is írták, hogy nem helytálló a Honvédelmi Minisztérium korábbi közleménye, mely szerint a halálbrigád tagja, a korábban szerződéses katonaként szolgáló férfi nem állt kapcsolatban a Katonai Biztonsági Hivatallal.
Most a Honvédelmi Minisztérium azt közölte, hogy a férfi beszervezését a KBH korábban valószínűsíthetően saját összekötő tisztjének védelmében tagadta.
A gyilkosságsorozat 2008 júliusában kezdődött, amikor Galgagyörkön több lövést adtak le egy házra. Ezt még nyolc hasonló - fegyveres és Molotov-koktélos támadás - követte, összesen hat ember halt meg. A kommandósok és a nyomozók tavaly augusztusban fogtak el Debrecenben négy embert, a nyomozás idén júliusban ért véget.
Biszkut és Simort is utolérte a Sánta Kutya
A bizottság 1998 óta rendszeresen összeül, és közmegegyezéssel dönt a díjazottakról, amikor péntek 13-át mutat a naptár. Általában azok a személyek és intézmények kerülnek terítékre, akik és amelyek a bizottság szerint félrevezették a közvéleményt.
Sánta Kutya-díjra ezúttal Simor András jegybankelnököt, életműdíjra pedig a rendszer nagy túlélőjét, Biszku Bélát találták érdemesnek. „A díjazottak sok esetben nem értik a tréfát, pedig ez egy pajkos díj” – mondta a bizottság nevében Czakó Gábor író.
Perrel fenyegette már őket Moldova György, Dr. Kende Péter és még sokan mások, de eljárás még sosem indult...>>Tovább
Szombaton hatályba lép egy fontos törvény, de a kivételekre figyelni kell
- Szombattól megszűnik a devizaalapú hitelezés lehetősége az ingatlanok vásárlása esetén.
- Augusztus 15-től, azaz vasárnaptól válik adó- és járulékmentessé a ház körüli munkákra csak természetes személynek kifizetett jövedelem. A havi ezer forint regisztrációs díj (a munkát megrendelő részéről) pedig október közepétől fizetendő.
- Adótörvények sora módosul a kihirdetést követő harmadik naptól, vagyis hétfőtől. Itt azonban a kivételnek is van kivétele, mert a vállalkozások zömének terheit enyhítő változás – a társasági adó kulcsának 19-ről 10 százalékra leszállítása 500 milliós adózás előtti eredményig – nem hétfőtől alkalmazandó.
- Negyvenöt nap múlva alkalmazandó a magánszemélyek különadója
- A Magyar Közlöny szerint a kihirdetést követő 45. napon, vagyis szeptember 27-én lép életbe a banki különadót tartalmazó törvény.
- Ugyancsak szeptember 27-től mentesül a jövedéki adó alól a házilag készített pálinka.
Kapcsolódó:
„Érthetetlen” vádiratot kapott kézhez Éliás Ádám
A Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség vádiratát maga a vádlott, Éliás Ádám hozta nyilvánosságra. E szerint a VÉSZ és a GYŐZ Mozgalom ultimátumban kilakoltatási moratóriumra szólította fel a bankokat, hogy ne veszítsék el otthonaikat a bankok egyoldalú, nagymértékű törlesztésemelése, vagy más vis maior ok miatt fizetésképtelenné vált adósok ezrei. Éliás Ádám szerint a vádirat az ultimátumban szereplő követelés morális, szociális indítékaival, a fenyegető társadalmi méretű katasztrófával nem foglalkozik, kizárólag a bankszektor érdekeit tartja szem előtt.
Az ügyész felfüggesztett börtönbüntetést kért Éliás Ádámra, illetve indítványozta a vádlott pártfogó felügyelet alá helyezését, és kérte annak előírását, hogy a vádlott a sértettek számára nagy nyilvánosság előtt adjon elégtételt...>>Tovább
Politikai indítékból jelentették fel a Mikszáth-múzeumot?
„A látszat a politikában valóság.” Ez az idézet Mikszáth Kálmántól való. Az író a felvidéki Szklabonyán született, ifjúkorát itt töltötte. Ezt a tényt az emlékházon tábla is megörökíti, ráadásul két nyelven. A szlovák feliratot az elmúlt hónapokban feketével átfestették, mert az eredeti aranyszínű betűk nem váltak ki a háttérből. Valószínűleg ez bántotta annak a szemét, aki a múzeumot májusban feljelentette a nyelvtörvény megsértése miatt az illetékes szlovák minisztériumnál. A Mikszáth Társaság szerint a valódi indok egyértelműen a hangulatkeltés lehetett.
>>Tovább
Tűz: Washington besegít Moszkvának
A Fehér Ház egy rövid közleményben tudatta, hogy Washington segítséget ajánlott fel az erdőtüzekkel küzdő Oroszországnak. Barack Obama csütörtökön telefonon beszélt az orosz államfővel, és a részvétnyilvánítás mellett segítségnyújtást is ígért.
Az amerikai elnökhivatal közlése szerint az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Hivatala (USAID), a védelmi minisztérium, az amerikai erdészeti szolgálat, valamint az erdő- és bozóttüzekkel rendszeresen küzdő Kalifornia szövetségi állam küld tűzoltó eszközöket és repülőgépeket.
Azt azonban nem közölték, hogy mennyi és milyen eszközöket küldenek, valamint azt sem, hogy tűzoltók is utaznak-e Oroszországba. Azt azonban kiemelte a közlemény, hogy orosz segítségkérésre reagálnak.
Az orosz hatóságok közlése szerint majdnem ötvenezer ember küzd a szokatlan kánikulában kitört erdőtüzekkel. A tüzek a becslések szerint 15 milliárd dollárt emészthetnek fel, azaz az orosz GDP 1 százalékát.
(FH)
Hamarosan láthatjuk a monarchia idejéből megmaradt hadihajót
Jelenleg a világon hét, egészben megmaradt monitor létezik, melyeknek egyike a Lajta, a monarchia haditengerészetének egyetlen helyreállított hadihajója. Hozzávetőleg 350 millió forintos uniós támogatásból tették rendbe. Az augusztus 20-i állami ünnepségen a nagyközönség is megcsodálhatja, hogyan menekült meg a pusztulástól, és milyen új formában kelt életre a dunai hadiflotta egyik remekműve.
Az ünnepi újraavatást követően a Lajta monitor múzeumhajó várja látogatóit Komárom-Esztergom megyében, a Neszmélyi Hajóskanzen kikötőjében.
(FH)
Házkutatást tartottak az expós botrány miatt
Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője a napilapnak elmondta: a cégnél dokumentumokat, adathordozókat és számítógépeket foglalt le a BRFK gazdasági ügyek feltárásával foglalkozó csoportja.
A cikk felidézte: Genexpo-ügyben július végén indult nyomozás egy magánszemély feljelentése alapján, hűtlen kezelés gyanújával ismeretlen tettes ellen. A lefoglalt dokumentumokat - alvállalkozói szerződéseket, befogadott és kiegyenlített számlákat, illetve megállapodásokat - a következő hetekben igazságügyi szakértők vizsgálják át.
http://www.privatbankar.hu/frisshir/hircentrum/hazkutatast_tartottak_az_expos_botrany_miatt_90184
- Bezár a magyar pavilon Sanghajban?
- Expó: a rendőröket is érdekli, mi történt Sanghajban
- Felejthetetlen lesz a sanghaji expo
MTI, Magyar Nemzet