Blogarchívum

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pintérsándor. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pintérsándor. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. július 15., vasárnap

MNO: Előzetesbe került Portik és négy társa

http://mno.hu/belfold/elozetesbe-kerult-portik-es-negy-tarsa-1092126 
2012. július 15., 19:00

A Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) nem jogerősen harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte Portik Tamást, illetve azt a négy férfit, akiket a Terrorelhárítási Központ (TEK) szombaton fogott el. Portik abszurdnak tartja a vádakat, ártatlannak vallotta magát, és ennek megfelelően meg is tagadta a vallomást.A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) előterjesztése alapján a Fővárosi Főügyészség indítványozta a gyanúsítottak: P. Tamás, F. Ferenc, K. Tibor, H. István és L. János előzetes letartóztatását, amelyet a Pesti Központi Kerületi Bíróság július 15-én elrendelt – írta az NNI vasárnap kora este kiadott közleményében. A gyanúsítottakkal szemben az NNI kiemelt nyomozó csoportja az 1996. november 1-jén, Budapest III. kerületében, a Ladik utcában P. József sérelmére előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének gyanúját, valamint az 1998. július 2-án, a főváros V. kerületében, az Aranykéz utcában B. József Károly és további három személy sérelmére, több emberen előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúját közölte – írták.

Nem jogerős

A Fővárosi Törvényszék honlapján vasárnap kora este közzétett közlemény szerint a kényszerintézkedést előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen, sok ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés miatt indult büntetőügyben rendelte el a PKKB. „Figyelemmel a nyomozás irataiból rendelkezésre álló adatokra, a gyanúsítottak terhére rótt bűncselekmények tárgyi súlyára és azok szervezett jellegére, megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsítottak jelenléte az eljárási cselekményeknél csak a legszigorúbb kényszerintézkedés elrendelésével biztosítható. Emellett az is megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsítottak szabadlábon hagyásuk esetén egymás vagy a büntetőeljárásban már kihallgatott vagy kihallgatandó személyek befolyásolásával a bizonyítási eljárást meghiúsítanák” – írták a vasárnap hozott végzés indoklásában. A végzés nem jogerős.


Portik Tamás ügyvédje, Bánáti Kristóf a Hír TV-nek a nap folyamán azt mondta, hogy két gyanúsítást közöltek védencével. Egyrészt az Aranykéz utcában megölt – Boros Tamás néven ismert – Boros József Károly meggyilkolásával kapcsolatban felbujtóként gyanúsították meg, és ugyanígy felbujtóként gyanúsították meg Prisztás József meggyilkolásával kapcsolatban is. Hozzátette: ügyfele abszurdnak tartja a vádakat, ártatlannak vallotta magát, és ennek megfelelően meg is tagadta a vallomást. A Nemzeti Nyomozó Iroda emlékeztetett, hogy az NNI felkérésére a TEK szombaton öt embert fogott el, több budapesti és vidéki helyszínen összehangolt akció keretén belül intézkedett.

id="videoplayer_56418" src="http://video.mno.hu/embed/56418" style="margin: 0px; padding: 0px; border-width: 0px; font: inherit; vertical-align: baseline; width: 432px; height: 270px; ">
Portik Tamás egy időben a körözött magyarok listáján a legkeresettebbnek számított. Ő volt az olajügyekben játszott állítólagos központi szerepe miatt elhíresült Energol Rt. egyik igazgatója. A Népszabadság 2003-ban írt arról, hogy „nemrégiben (...) minden különösebb hírverés nélkül törölték Portikot a körözöttek sorából”. A neki tulajdonított bűncselekmények ugyanis elévültek, miután a rendőrség azóta, hogy elfogatóparancsot adott ki ellene, nem tudta elfogni és meggyanúsítani Portikot. A bűncselekmény az adott jogsértésért kiszabható maximális büntetés időtartamának megfelelő idő elteltével elévül. A közel hatéves nyomozás alatt nem gyűlt össze annyi bizonyíték, amennyi a gyanúsítás, Portik esetleges őrizetbe vételének megalapozásához szükséges lenne – írta annak idején a lap.

2012. június 17., vasárnap

Konteóblog: A nagy rendőrkorrupció-konteó

Konteóblog:


http://konteo.blogrepublik.eu/2012/06/11/a-nagy-rendorkorrupcio-konteo/





"...2012. június 5-én újabb hír keletkezett a korrupciós üggyel kapcsolatban: további két rendőrtisztet fogtak el, majd gyanúsítottak meg a Központi Nyomozó Főügyészség emberei. A villám ismét az Aradi utcába csapott egy méreteset, hiszen a két elfogott egyike a Nemzeti Nyomozó Iroda főosztályvezetője, Gulyás Imre alezredes volt, aki az előzőekben említett (és akkor már rácsok mögött lévő) Hopka Lajos főnökeként az NNI Szervezett Bűnözés Elleni Főosztályát vezette.

Igen, a jó memóriával megáldott, és a hazai kiminalisztika iránt érdeklődő olvasóknak beugorhat, hogy ezt az embert gyakorlatilag abból a székből vitték el, amelyikben úgy 15 évvel ezelőtt a megkérdőjelezhetetlen tisztességű Tonhauser László ezredes ült. Mit is lehet erre mondani, mint azt, hogy ó idők, ó erkölcsök… Meg azt, hogy – de nem, ezt ki se mondom..."

A teljes blog itt olvasható:  
http://konteo.blogrepublik.eu/2012/06/11/a-nagy-rendorkorrupcio-konteo/


Pintér: Vizoviczki úr elfelejtett adót fizetni

MNO
2012. június 17., 21:02

Két éve megígértük, hogy gyökerestül tépjük ki a korrupciót, ennek is a következménye a Vizoviczki-ügy – mondta el a Hír TV-ben Pintér Sándor belügyminiszter. A politikus arról is beszélt, hogy új típusú átvilágítást vezethetnek be a testületnél.

Vizoviczki úr elfelejtett adót fizetni, ennek leplezésére pedig rendőröket korrumpált – mondta a Hír TV Kontraszt című műsorában a rendőrségi korrupciós botrányról Pintér Sándor. A belügyminiszter hozzátette: két éve megígértük, hogy gyökerestül tépjük ki a korrupciót, ennek szellemében jártunk el most is. Pintér azt az információt nem erősítette meg, hogy akár több száz rendőr is érintettje lehet az ügynek, fogalmazása szerint titkosszolgálati eszközökkel kezdték meg a szervezett bűnözés felszámolását.

Nincs helye bandaháborúnak

A belügyér közölte azt is, hogy nagyon erős a fővárosi és készenléti rendőrség, amelyek felkészültek arra, hogy az alvilágban megüresedett helyért folyó bandaháborút esetleg megakadályozzák. „Semmi ilyet nem tudunk elfogadni, ilyennek nincs helye” – mondta.

Az esetleges további leváltásokkal kapcsolatban is azt mondta, hogy vizsgálatok folynak, de Pintér azt kijelentette, hogy akikről kiderül, hogy érintettek, azok nem fogják ugyanazt a beosztást betölteni, mint eddig. Az eddig lekapcsolt rendőrökről pedig a belügyminiszter úgy fogalmazott: hogy kecskére bízták a káposzták, nekik kellett volna felderíteniük ezeket az ügyeket, ehelyett esküt szegtek és korrumpálódtak.

Ott lóg felettük Damoklész kardja

Pintér bejelentette azt is, hogy kezdeményezni fogja egy új típusú vizsgálat bevezetését az egyenruhás testületeknél. Elmondása szerint a NATO-nál tapasztalható az a típusú kontroll, amelyben a vezetők nem azt vállalják, hogy hivatalba lépésükkor egyszer ellenőrzik őket, hanem azt, hogy folyamatosan kontrollálhatják őket, amíg munkájukat végzik. „Akikre államtitkot bízunk ezután, azok mindig tudni fogják, hogy ott lóg Damoklész kardja a fejük felett” - mondta Pintér.

A tárcavezető kitért a Büntető törvénykönyv szigorítására is, a jogos védelem megerősítése mellett foglalt állást, mivel szerinte „évezredes történelme van az önhatalom érvényesítésének” és úgy látja, hogy akit a saját lakásában megtámadnak, annak minden eszköz rendelkezésére kell hogy álljon az önvédelemre.

Ismertette a BM álláspontját a gyermekekre is kiterjesztett büntethetőség kérdésében: e szerint emberölés esetében, orvosszakértői vizsgálat mellett ki lehessen szabni büntetést az elkövetőkre, vagyon elleni bűncselekmények esetében azonban nem támogatnák ezt. A három csapás törvény kapcsán pedig közölte: 300 olyan személy van rács mögött, aki nem szabadulhat az új rendelkezés értelmében.

Szorul a hurok, dőlnek a dominók

Mint ismeretes, két hete pénteken robbant ki a botrány, mikor a Központi Nyomozó Főügyészség közölte, hogy csütörtökön rendőri vezetőket vettek őrizetbe. A hatóságok hallgatásba burkolóztak, ugyanakkor a Magyar Nemzet szombaton már arról számolt be: az éjszakai élet ismert figurája, V. László vesztegethette meg a rendőri vezetőket, két főtiszt a rendőri korrupciós ügy újabb gyanúsítottja – értesült a Hír TV ugyanezen a napon. Vasárnap pedig már előzetes letartóztatásba helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság a rendőrségi korrupciós ügy négy gyanúsítottját, és Hatala József országos rendőrfőkapitány felmentette Gulyás Imre alezredest, Hopka Lajos felettesét.

Hétfőn megszólalt a Központi Nyomozó Főügyészség, majd kedden újabb két magas rangú rendőr kezén kattant a bilincs, Pintér Sándor ekkor már úgy nyilatkozott, hogy nem kizárt, hogy további személycserék lesznek a rendőrség vezetésénél.

Szerdán bejelentkezett a Vadász is, aki vérdíjat tűzött ki a rendőrökre. Egy napra rá előzetesbe került a kedden őrizetbe vett két egyenruhás, sőt újból előkerült egy gyilkossági ügy is. Pénteken pedig arról szóltak a hírek, hogy nem a rendőrségtől, hanem az alvilágból szerezte a korrupciós ügy leleplezéséhez szolgáló információkat V. László vállalkozóról a Nemzeti Védelmi Szolgálat.

A Hír TV Célpont című műsora is ellátogatott „A béke szigetére”, majd kiderült, hogy két korábban balesetnek tűnő vízbefulladást és egy eltűnést is vizsgálnak.

E hét hétfőn már Orbán Viktor is megszólalt a korrupciós üggyel kapcsolatban. Nem maradhatnak megválaszolatlan kérdések a 2006-ban történt, főleg a Hajógyári-szigethez köthető ügyekben, így az eltűnt fiatalember ügyében – mondta egy kedd esti televíziós műsorban Fülöp Valter, a BRFK bűnügyi helyettese. – Biztosan távozniuk kell a belügyi szervektől azoknak, akik érintettek lehetnek a rendőri korrupciós ügyben – jelentette ki kedden Pintér Sándor

2011. augusztus 25., csütörtök

Műsorajánló Péntekre - Hírek röviden

Link
http://www.lanchidradio.hu/musorajanlok/zoldgomb_%E2%80%93_pentek_13051355_musorajanlo_20110825


Tömegverekedés tört ki Budapesten a XIX. kerületben csütörtök este; a rendőrök öt embert állítottak elő - közölte a rendőrség az MTI-vel.

A verekedés előzetes szóváltást követően pattant ki két, összesen tizenöt fős társaság között a Lehel és az Eötvös utca kereszteződésénél - mondta el Papp Judit, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A rendőrség öt ember ellen indított eljárást csoportos garázdaság elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

(MTI)


A Belügyminisztérium figyel a közrendet veszélyeztető eseményekre

A Belügyminisztérium szerint nem lehet következmények nélkül félelmet kelteni Magyarországon, a tárca ezért az irányítása alatt álló szerveken keresztül "folyamatosan figyelemmel követi" a félelmet keltő, a közrendet veszélyeztető eseményeket, így a Magyar Sziget rendezvényen történt eseményeket is.

A tárca az MTI-hez csütörtökön eljuttatott tájékoztatásában hangsúlyozza: nem engedhető meg, hogy bármilyen etnikai vagy kulturális társadalmi csoporttal szemben radikális szerveződések felléphessenek, ezért "már a tavasszal életbe lépett a szigorított szabálysértési kormányrendelet, amely az egyenruhás bűnözésnek parancsolt megálljt".

***

II. Rákóczi Ferenc után eredtek a székelyek


II. Rákóczi Ferenc és bujdosótársai emlékhelyeit keresi fel az az ötven székelyföldi és szórványvidéki, aki részt vesz az augusztus 29-ig tartó VII. Mikes-zarándoklaton.

A Magyarok Székelyföldi Társasága és a Hargita Megyei Tanács által szervezett zarándoklat második napján, kedden a vasfaluként emlegetett törökországi Demirköy központjában felavatták a középkorban ott élt erdélyi származású Orbán mester (Madzsar Orbán) tiszteletére készített kopjafát. A 2,8 méter magas emlékművet a csíkszeredai Török Csaba faragóművész készítette.

Ugyanakkor megemlékeztek a leghíresebb székelyföldi ágyúöntő mesterről, a berecki Gábor Áronról is.

A Mikes Kelemen nevét viselő zarándoklatot hetedik alkalommal szervezték meg, bejárva a törökországi bujdosók emlékhelyeit, amelyeket a korábbi zarándoklatok alkalmával jelöltek meg. A cél az, hogy a bujdosók hajdani útvonalának bejárása révén ápolják a Rákóczi- és Mikes-kultuszt, népszerűsítsék a Rákóczi és bujdosótársai törökországi életét bemutató Rodostói Múzeumot, illetve újabb emlékhelyeket hozzanak létre.

(forrás: MTI)



2010. szeptember 12., vasárnap

Pintér nem nyilatkozik Gergényi felelősségéről

2010. augusztus 31. 13:06 mandiner.hu

Pintér Sándor nem nyilatkozott a Gergényi Péter és a rendőri vezetés felelősségét vizsgáló ORFK-jelentésről. A 2006. őszi eseményeket vizsgáló iratról a Magyar Nemzet keddi száma adott hírt.
"Orbán Viktor miniszterelnök Balsai Istvánt bízta meg a 2006-os rendőri brutalitások és túlkapások kormányzati kivizsgálásával, ezért minden ilyen kérdésben őt kell keresni" - nyilatkozta a belügyminiszter. Pintér Sándor nem kívánt reagálni a most előkerült, Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitány felelősségét is felvető jelentésre, amely a 2006. őszi rendőri atrocitásokat vizsgálta.

A jelentés, amelyről a Magyar Nemzet keddi száma adott hírt, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) fegyelmi osztályán készült.



Igen tisztelt Gergényi Péter!

Kérem, nézze meg az alábbi rövid filmet és olvassa el a két angol nyelvű levelet is.

Itt most csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy az a rendőrség, amelyik egy semmi ellenállást nem tanúsító 66 éves emberrel szemben így viselkedik, az nem lehet egy demokratikus jogállam rendőrsége. Az csak egy cinikus tolvajbanda gátlástalan, minden aljasságra és brutalitásra képes testőrsége lehet. Ahogy az Ön emberei velem szemben viselkedtek, az inkább vesztüket érző sarokbaszorított veszett patkányok viselkedésére jellemző. Madarat tolláról, embert barátjáról, egy ország kormányát rendőrsége viselkedéséről lehet felismerni.

Egyébként pedig a közmondás szerint: "fejétől bűzlik a hal".

Lévay Atilla
http://index.hu/politika/belfold/2006/elkurtuk/videok/?vid=okt23_kamikaze

2010. május 9., vasárnap

Szeszák nem kedveli Pintért?

A nagy kisérlet
Létrejön e nálunk Európa első bandita "mintaállama"?

Írta: Szeszák Gyula 2010. március 21. vasárnap, 18:00

A kérdés úgy is feltehető, lehet e egy bandaháborúnak igazi győztese, tartós győztese? Nem lehet, minthogy a "pax mafiosa" is kívül esik a lehetőségek határain. Mi ennek az oka? A válasz furcsa lesz...

Az ok magában a bűnözésben van. A bűnözésben, amelynek esszenciális eleme a gátlástalanság, amelyet az jellemez, hogy a mohóság félretesz minden józan megfontolást, leginkább az erkölcsi korlátokat. [Mára a napnál világosabb lett, hogy bizonyos - az egyéni érdekektől elvonatkoztatott szabályokhoz, pl. erkölcsi normákhoz, való igazodás feltétele a társadalmi, csoportos, sőt egyéni létezésnek is. Nos, a bűnözés épp ezt a normakontrollt nem képes felismerni, következésképp elfogadni sem.]

Miről is jutott mindez eszembe? Hát arról, hogy Pintér Sándor úr baljós árnyéka ismét rávetül a Fidesz - jövő nemzetiszín horizontjára. Konkrétabban, az "Eclipse afférról" van szó. Amikor először hallottam erről, isten bizony azt hittem, a szó "gemkapcsot" jelent. Dehát napfogyatkozást jelent... Így már más! Ez meglódítja a fantáziát: omen e a nomen? Alighanem igen. De lássuk, miről is van szó.

Mielőtt felelnék, közbe kell szúrnom valamit, a "comment" műfajról. A cselekvés lehetőségétől megfosztva, pótcselekvésként fanyalodtam erre a szikes területre. Aki kommentál kénytelen ama tényhez láncolni magát, amit méltat. Ezzel gondolkodását egy valóságos "prokrusztesz ágyba" kényszeríti. Viszont felszabadul a fantázia, tömegével kezdenek röpködni az asszociációk [mint egy rabnál...]. Már csak az igazit kell lehalászni. Az egész nagyon hasonlít a lepkevadászathoz.

Hát - ezek után - lássuk mire jutottam.

Tulajdonképp nem az Eclipse érdekes, hanem a múlt heti [2010.03.20] HVG-ben "Fantomcég lett a választási rendszer fejlesztője" c. cikkhez kapcsolódó írás "Adócsaló Eclipse?" és annak is az alábbi szövegrészei.

"A múlt heti vámkommandós házkutatás azzal kavart vihart, hogy a pénzügyőrök Pintér Sándor korábbi [és nem cáfolt hírek szerint leendő] belügyminiszter cégénél, a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt.-nél [CBSZ] rúgták be az ajtót, és másnap tanúként hallgatták ki Hatala József vezérigazgató-helyettest, nyugalmazott rendőr vezérőrnagyot, az ORFK egykori közbiztonsági főigazgatóját. Ő a HVG tudomása szerint annyit közölt a pénzügyőrökkel, hogy az Eclipse informatikusai dolgoznak egy CBSZ-es bérleményben, illetve a Pintér-cég - alvállalkozón keresztül - egyszeri megbízással pénz szállítást vállalt az egyik gyanúba került beszállítónak, a Molior-Investnek.

A történtekkor külföldön tartózkodó Pintért más szálak is kötik az Eclipse-hez. Lánya, Pintér Hajnalka programozóként dolgozik a cégnél, beosztása projektvezető, az eredetiségvizsgáló szoftver ügyében ő a főnök. Pintér egykori titkárságvezetője, majd helyettes államtitkára, Eiselt György jelenleg az Eclipse-szoftver alkalmazásában közreműködő - és egyébként szintén Zömök-ügyfél - Nemzeti Közlekedési Hatóság stratégiai főigazgatója, aki ráadásul a Figyelő korábbi közlése szerint az Eclipse által bérelt Mercedessel furikázik. Az Eclipse-szoftvert megrendelő közhivatalt Ignácz István, az ORFK volt bűnügyi főigazgatója, korábbi Pest megyei, majd Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőrfőkapitány vezeti [Ignácz utóbbi két tisztsége idején Pintér belügyminiszterként tevékenykedett]. A belügyes szál mellett nem elhanyagolható a titkosszolgálati sem. Az Eclipse testvércégében, az Eclipse Assets Management Kft.-ben Deák és Hagymási üzlettársa volt 2007-ig Hevesi Tóth Ferenc, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat egykori vezetője.

Ebben a sztoriban sok minden zavaros. Egy azonban világos: az ex főrendőrök létező (!) gazdasági hálózata melynek középpontjában a pók a korábbi szolgálati főnök Pintér! Más kérdés, hogy Pintér még hány hálózat középpontjában, vagy stratégiailag fontos pontján lapul, várva hogy belügyminiszter legyen.

Már a CBSZ felfutása is sokatmondó, az [origo] 2003.03.25-i közlése szerint.

"A CBSZ igazgatóságának elnöke, Szécsi György a Magyar Hírlapnak elmondta, hogy a volt belügyminiszter magánszemélyektől és vállalkozásoktól vette meg a céget, és lett annak 100 százalékos tulajdonosa. A vállalkozás őrzés védelemmel, magánnyomozással és biztonságtechnikai rendszerek telepítésével foglalkozik. A cég két legnagyobb ügyfele a Konzumbank és a Magyar Rádió, sőt a Defend színrelépéséig a Malévnál is ez a cég látta el a biztonsági feladatokat.

Pintér Sándor egyébként korábban elnöke volt a Preventív-Security Biztonsági és Tanácsadó Rt.-nek, amely egyes hírek szerint a közelmúltban felvásárolta a Strázsa biztonsági vállalkozást. A volt belügyminiszter az elmúlt év őszén Valenta Lászlóval, az ORFK egykori gazdasági főigazgatójával létrehozta a P&V Tanácsadó Kft.-t, amely többek közt biztonsági kockázatok elemzésével foglalkozik.

Szakértők szerint a három cég esetleges összevonásával a hazai biztonsági piac egy jelentős szereplője jöhetne létre - írja a Magyar Hírlap".

Ilyen hálózat az aktív és a volt főrendőrök kiterjedt "baráti" kapcsolatrendszere,- ilyen a jelenleg informális ügyészi kapcsolatrendszer, a bírósági kapcsolatrendszer, stb.

A levegőbe beszélnék? Egyáltalán nem! Most nem téma, ezért csak felvetem: ki és mi mozgatja azt a példátlan akciósorozatot, amelynek éle jól kitapinthatóan a baloldali bűnözők irányába mutat? Ki vezényli a "Fricz kommandót"? Mitől lett bűnüldöző Pohos Kovács Tamás, aki anno dacumal jobban irtózott az ilyesmitől, mint volt főnöke Györgyi Kálmán, a bűnözéssel együttélést hirdető, levitézlett legfőbb ügyész?

Honnan a "független" bíróságok hirtelen megnövekedett szigora?

Most - engedelmükkel - elmélázok kissé.

Amikor Pintér Sándor országos rendőrfőkapitány kénytelen volt a hajdú bihar megyei rendőrfőkapitányt elbocsátani, gyászszertartást tartottak, állomány-gyűlés címen. Az ünnepséget Turós András rendőraltábornagy celebrálta. Engem, mint (még éppen) hivatalban levő főügyészt nem hívtak meg. Sebaj! A rendezvényről jóminőségű hangfelvétel készült, amit az egyik szolgálattól (...) tán' hamarabb megkaptam, mint Turós ur... Nos, arról volt szó, hogy a főügyészt (ugyan) tisztelet illeti bátor kiállása miatt. Ám nem megengedhető, hogy a megyei főügyész és a rendőrfőkapitány faxpárbajt vívjanak egymással. Példaként említette azt a gyümölcsöző kapcsolatot, amelyet Györgyi Kálmán legfőbb ügyész és Pintér Sándor országos rendőrfőkapitány ápolgatnak egymás között.

A gyümölcsözés igaz, más kérdés kinek a fája lett megkopasztva és kié lett a gyümölcs...

A bíróság, Solt Pál becses személyében, szintén nem a hajánál előrángatva jön a képbe. Azt tudtam és később többször meg is írtam, hogy Solt és Györgyi a legszorosabb véd és dacszövetségben vannak egymással. Azt is sejtettem, hogy e szövetkezésben jelen van Solt Pál is. Azt véltem viszont, hogy ez a kapcsolat közvetett (áttételes). Nos, nem. Felmerült egy furcsa eset, ami ellentmond ennek a feltevésnek.

Ellentmond egy különös találka, amelyet Pintér, Györgyi és Solt tartottak 2000 januárjában egy elegáns pesti étteremben. Mi sem természetesebb, minthogy a "Mai Nap" c. bulvárlap kiszúrta az ügyet és riportot szeretett volna készíteni a három úrral. A találka háromórás (!) volt. Annak tényéről és tárgyáról Györgyi Kálmán - hármuk közül a legpimaszabb - nyilatkozott. Ennek lényege az volt, hogy "... Szabad országban engedély és kíséret nélkül bárki elmehet nyilvános helyre, akár vacsorázni is. ... A vacsora kitűnő volt, s mivel étteremben nem szokás hivatalos megbeszélést folytatni, értelemszerűen magánjellegű volt ... a találkozás." [L. 2000.01.19-i cikk kivágást.]


Fecsegett még száraz vörösborról is, amiben a halvacsorát megfürdették. Ez számomra azért furcsa, mert Györgyi, mint ex-alkoholista, valósággal üldözte az ivászatot és még a Kozma ünnepségen [Kozma a tiszaeszlári vérvádper zsidóvédő királyi főügyésze volt] engedélyezett pezsgőből sem ivott. [Ezért kényszerültem az általam kedvelt bor, sör és pálinkaféleségeket - megalázó módon - a páncélszekrényemben dugdosni...]

Visszatérve a Pintéréknél végrehajtott házkutatásra, valamit észrevettem. A teljes lefedettséget Pintér - ezidáig - nem tudta magának és vállalkozásainak biztosítani. Főügyészkedésem idején a VPOP Különleges Osztályának vezetője még Mészáros József úr volt. [Ő volt az, aki átvette az intézkedést 1993-ban az általam (!) felderített 61 olajtartálykocsiból álló szerelvényt elfogatta a veszprémi vám nyomozókkal. Ugyanő volt, aki megakadályozta Jakubcsik Ferenc "szállítmánytulajdonos" letartóztatását. Ő volt az, aki a hamis vámolási okmányokat kiállító Szabó Sándor főhadnagyot "hülyének" minősítette. Ő volt az, aki a megyei rendőrfőkapitányt Papp Imre ezredest súlyosan kompromittáló jelentést átadta a nála személyesen (!) jelentkező Pintér Sándornak. Viszont Pintér Sándor volt az, aki a jelentést nem továbbította a Szegedi Ügyészségi Nyomozó Hivatal vezetőjének Imolya Imrének, Ezzel ő idézte elő. hogy Merényi Kálmán megyei főügyész úgy referálja az ügyet Fábián Jánosnak - Györgyi Kálmán - legfőbb ügyész helyettesének, hogy az anyagban a lényeg nem volt benne. Így vált lehetővé, hogy Fábián János, Györgyi Kálmán egyetértése mellett, az "olajszálat" levágja a Papp ügyről és Papp egyéb - jelentéktelen - bűncselekmény miatt [négy éves hercehurca után] pénzbüntetéssel megúszhassa. Így vált lehetővé, hogy Pintér Sándor, már mint Orbán Viktor belügyminisztere, anyagilag és "erkölcsileg" kárpótolhassa az olajos rendőrfőkapitányt. Ez az a "jogállamiság" amit az Orbán - Pintér foci ígérhet az országnak.

Igenám, de Mészáros József úr Pintér Sándor üzlettársa lett, miután eljött a vámhatóságtól. Tényleg összenő, ami összetartozik - ahogy Orbán mondotta volt.

De akkor ki dirigálja a mostani vámkommandó sisakos, vállpáncélos, lábszárvédős gépembereit? Hát' nem Mészáros és nem Pintér, az hétszentség. Pesten - mint mindig - mindent tudni vélnek. Így az UZI géppisztolyos (?) "támadókról" azt állítják, hogy a MOSZAD emberei voltak. Ennek nem tulajdonítok hitelt, de...

Kicsit furcsa, hogy ez az akció mennyire jobban hasonlít egy bandaháború "figyelmeztető" akciójához, mint egy szabályos nyomozati cselekményhez. Akár így, akár úgy végződik a dolog, fogadni lehet rá, hogy Orbán ultiját, azaz Pintért, megfogták, vagy megfogják, ha nem ért, nem értenek a "jó szóból".

Ha nem ért, értenek, esetleg "baleset" történhet, vagy "Vizsgálat egy minden gyanú felett álló polgár ügyében." [Ez egy 1970-ben készült kitűnő olasz krimi hatására ugrott be. A film históriája, hogy "... A rendőrség politikai csoportjának frissen kinevezett vezetője (főszereplő Gian Maria Volonte) egy erotikus játék során 'véletlenül' meggyilkolja a szeretőjét. Amikor őt magát bízzák meg a gyilkosság felderítésével szinte sportot űz abból, hogy mindenütt nyomokat hagyjon maga után, hogy lássa, mikor jön el az a pillanat, amikor egy minden gyanú felett álló és hatalommal rendelkező embert valóban meg mernek vádolni."] A hasonlóságok kétségtelenül csábítók, lényegesebbek azonban a különbözőségek.

Pintér urat senki se vádolhatja, hogy valakit megölt. Arra a kérdésre, hány ember halálához volt - lehetett - köze, már csak hipotetikus válasz adható. Ezt ezúttal mellőzve, csupán arra emlékezzünk, milyen sors jut osztályrészül Pintér üzleti konkurenseinek. A "Tasnádi affér" históriája azonban túl terjedelmes ahhoz, hogy akár bele is kukkantsunk.

Tasnádi sokat tett [költekezett] annak érdekében, hogy magát kifehérítse, Pintért pedig befeketítse. Megszerezte [állítólag] annak a tablónak a képét, amelyen Pintér mint a KGB tanfolyamának végzős hallgatója szerepel. Itt aztán kiderülhetett, hogy nem csak Horn Gyula mondja kényes kérdésekben, "na és", hanem Orbán Viktor is. Nem veti meg ő sem a "szakembereket". [Ezt tárgyalja "A Laborc hecc" c. blogom.]

Szóval, a kérdés úgy tehető fel, hogy Orbán - Pintér segítségével - megszerezheti e azt a piacot, száz százalékos részesedéssel, amit úgy hívnak: Magyarország?

Ha megszerzi, egy olyan "hatalmi totalitás" birtokosa lesz, melyre Európában biztos nem volt, a világon pedig valószínűleg nem volt példa - eddig.

Mit értek "totalitás" alatt? Megfogalmazom.

A társadalom [az állam] három "funkcionális zónát" foglal magában, a fehéret, a szürkét és a feketét. A politika mindig is arról szólt, hogy ezek a zónák, egymás viszonylatában, milyen "modus vivendit" tudnak, ideig - óráig kialakítani maguknak, milyen mértékben tudnak a másik rovására befolyást szerezni, teret nyerni.

Nem tudok olyan történelmi példát, ill. nem ismerek olyan személyiséget, aki olyan otthonosan tudna mindhárom (!) közegben élni és mozogni, mint épp a jó Pintér úr...

Képzeljük csak el, mi lenne ha sikerülne Pintér úr irányításával egy olyan szuper - minisztériumot létrehozni, amely minden közhatalmi jogosultságot és minden fontos információt birtokló szervezetet egy személy irányítása alá von, és ez a személy épp egy Pintér Sándor, a gazda pedig épp egy Orbán Viktor?

Nos egy ilyen "rablásra" van példa! Molnár Ferenc ifjúsági regényében "A Pál utcai fiúkban". Itt - és csakis itt - eshetett meg, hogy megjelentek a Pásztorok és az idősebb, kijelentvén "einstand" (!), elvitték az összes golyókat.

Nos, ez az Orbán - Pintér duónak nem fog sikerülni! Ezt megjósolhatom!

2010.03.21
Sz. Gy.
szeszak.hu

*** www.nemzetihirhalo.hu *************