A magyar nemzet a legfontosabb kérdésben: az alkotmány kérdésében nem élhet választójogával! Interjú Kocsis Istvánnal 
A Csodás Hagyatékunk Kulturális Egyesület szeretettel meghívja Önt és kedves családját, hogy együtt ünnepeljük meg Kocsis István drámaíró születésnapját egy az író életművének sokoldalúságát bemutató ünnepi műsorral és az ezt követő fogadással.
Az ünnepi előadásra 2010. május 11-én délután 17- órai kezdettel kerül sor a Budapest, Arany János u. 10. száma alatti Aranytíz Kultúrház színháztermében.
Barátok, pályatársak köszöntik Kocsis Istvánt. Műveiből apró jeleneteket adnak elő az író előadóművész barátai.
Az ezt követő fogadásra a Székely Kör teremében, ugyan itt, az Aranytízben kerül sor.
Az alkalom támogatói:
Csodás Hagyatékunk Kulturális Egyesület
Tiszta Formák Alapítvány
Székely Kör
Magyar Írószövetség
Magyar Katolikus Rádió
Kérem, részvételi szándékával kapcsolatos visszajelzését és interjú készítési igényét a hagyatek@csodashagytekunk.hu e-mail címen, vagy +36/30/2819491 telefonszámon szíveskedjen jelezni. Az interjúk készítésére az ünnepi műsor végén, azaz várhatóan 19-órától kerülhet sor.
Gy: Kérlek, engedd meg István, hogy az olvasók és a magam nevében Boldog Születésnapot kívánjak neked! Személyed és munkásságod kétségtelenül kiemelkedő szerepet játszott nemzetértékelésünk, nemzettudatosságunk alakulásában. Ifjú bölcsészek állam-, és jogtudósok olvassák munkáidat. Drámáid, olvasva, de színpadon is magnetikus erejűek. Bölcselettudományi előadásaid a magam tapasztalatából is mondhatom, hogy ellenállhatatlan erővel késztetnek a mély elgondolkodásra és egyben reményt, illetve büszkeséget is csepegtetnek. Ha most visszatekintesz az eltelt hetven évre, hogyan értékeled azt a pályát, amit befutottál? F:
Elégedetlen vagyok. Tehetetlennek érzem magam. Naponta eszembe jut, hogy oly korban élünk, amikor a legnagyobb kihívással kell szembenéznünk... A magyar nemzet fogy, öregszik. A magyar nemzetnek méltóképpen szembe kellene néznie a nagy veszedelemmel: a nemzethalál rémével, de nem teszi. És a magyar nemzetnek mintha mára kihalt volna az önvédelmi ösztöne - ó, tisztelet az öntudatos 10%-nak! -, igen, kihalt az önvédelmi ösztöne, mert ennek táplálója nem más lehetne, mint az egészséges magyarságtudat, de a magyar nemzettudat oly siralmas állapotban van, mint soha a magyar nemzet történelme folyamán... Szükségképpen alakult ki ez a drámai helyzet? Nem szükségképpen, hanem egy olyan mulasztás következményeképpen, amely elkerülhetetlen lett volna...
A végzetes mulasztás: a rendszerváltoztatás idején nem állítottuk helyre a közjog-folytonosságot a Szent Korona védelme alatt, a Szent Korona tana által érvényesülő törvénysértés jogot nem alapít elve alapján. A következő két évtizedben sem állítottuk helyre... Miért nem élt a magyar nemzet legfontosabb jogával: a jogfolytonosság helyreállításának jogával? Minden idők legcinikusabb döntése állta útját. Miben is áll ez?
A magyar nemzet a legfontosabb kérdésben: az alkotmány kérdésében nem élhet választójogával: nem veheti igénybe a népszavazás intézményét. Nemcsak cinizmusról van szó: az a magyar közjogba nemrég becsempészett tilalom, mely szerint népszavazást kezdeményezni éppen az alkotmányt érintő kérdésekben nem lehet, közjogi képtelenség. Nem élt a magyar nemzet legfontosabb jogával: a jogfolytonosság helyreállításának jogával, s alulmaradt a XX-XXI. század fordulója évtizedeiben lezajlott nagy küzdelemben. Nem vált jelentős nemzetté, amikor ismét jelentős nemzetté válhatott volna. S tovább gyengült a magyar nemzettudat. Annyira, hogy
a magyar nemzet akkor sem védekezett méltóképpen, amikor valódi privatizáció helyett az ország kirablása kezdődött el. Pedig nincs más megoldás: a magyar nemzetnek csak akkor lesz méltó jövendője, ha visszamenekül a Szent Korona védőboltozata alá.
Ha ez nem történik meg, akkor hiába írtam több könyvet a Szent Korona misztériumáról és tanáról. Gy: Tapasztalhatóan különös érdeklődésed van a jog és a jogtörténet irányában. Honnan ered ez? Sokszor felvetettem a kérdést, mi lett volna a magyar nemzet sorsa a Szent Korona tana nélkül, a történelmi magyar alkotmány nélkül, az erős magyar közjog nélkül. Válaszom: a megsemmisülés lett volna a sorsa. De a magyar nemzet megmaradt, a magyar államiság megmaradt, mert
a XVI. század harmadik évtizedében különös dolog történt: mind a fő-, mind a köznemesség abbahagyta a vezető szerepért folyó harcot, s egy igen erős hatalomnak adta át a vezetést. Ez az erős hatalom a magyar közjog. A közjogi tanná vált Szentkorona-eszmével, a Szentkorona-tannal legyőzhetetlenné erősített közjog. Történelmünkben ezután is meghatározóak a gazdasági és katonai erőviszonyok, de legmeghatározóbb a közjog.
A magyar történelem ettől kezdve tulajdonképpen a közjog története, illetve a Szentkorona-tan története. A közjogi küzdelmek története. S ha nem így lett volna, a magyar állam valószínűleg már a XVI. században megszűnik létezni.
Közjogi győzelmekkel van tele a Habsburg-kori magyar történelem, s e győzelmeket nemcsak azért kellene bemutatni történelemórákon (nemcsak egyetemeken, de gimnáziumokban is), mert különben érthetetlen, hogy
a magyar rendek ellenállását a Habsburg-házi uralkodóknak miért nem sikerült megtörniük (a történelmi alkotmányt, de különösen a Szentkorona-tant mint hatalmukat gyöngítőt eltörölni akarván), hanem azért is, mert
e nagy közjogi győzelmek megismerése hatékonyan erősíthetné a mai fiatal nemzedékek nemzeti öntudatát. Semmi másnak, mint hallatlan érzéketlenségnek, sőt butaságnak tekinthetjük azoknak a nagy magyar győzelmeknek az elfelejtését, amelyek ha "csak" közjogi győzelmek is, a mai magyarság nemzeti öntudatának erősítéséhez
nem kevésbé hatékonyan járulhatnának hozzá, mint a csatatéri győzelmek. Gy: Mindig is csodálattal töltött el a mindenkor tapasztalható nyitottságod, optimizmusod az élet különböző helyzeteiben. Mi táplálja ezt benned? Levontam a következtetést abból, hogy a magyar történelem misztériumjáték. Lássuk csak:
Ha a magyar történelem valóban misztériumjáték, akkor ellenségeink győzelme látszat-győzelem. Trianonban a magyar nemzetet keresztre feszítették, de ha Magyarországot hitének valódisága, Istenhez való hűsége megtorlásaképpen darabolták fel, büntették mindenki helyett, ellenfél és szövetséges helyett egyaránt , akkor tudnunk kellene arra is a választ, hogy pontosan
mit tekintettek Trianon urai (a kulisszák előtt ágálók, illetve a kulisszák mögül diktálók) oly figyelemre méltónak, rendkívülinek a magyarországi hitéletben, hogy elrendeljék annak a misztériumjátéknak a megrendezését, amelyben Magyarországot (mint Istenhez legközelebb álló földi királyságot) keresztre feszítik? Mert Regnum Marianum? Mert a Szent Korona országa? Tekintetbe vették, hogy éppen azáltal, hogy a Szent Korona a szakrális fejedelem jogutódja, a Szent Korona tana tulajdonképpen átmentette Magyarországon a szakrális királyság korának legfontosabb hagyományait még a XX. századba is? Valódi szakrális királyságnak tekintették talán a Magyar Királyságot? Valóban hitték, hogy Magyarországon szökkenhet szárba és nőhet az Égig az üdvnek fája, amely aztán addig terebélyesedik, míg ágai körül nem ölelik a földet? Legyünk derűlátók, mert nem is lehetnének végzetesek ellenségeink rombolásai, hiszen Isten az Önmaga helyett keresztre feszítettet, keresztre feszítetteket mindig feltámasztja. Más szavakkal:
amit (akit) a sátán az Úr Jézusra emelt fegyverrel próbál megsemmisíteni, az nem semmisül meg, hanem csak megsemmisíthetetlenné válik. Mindig erről szólt és mindig erről fog szólni a Misztériumjáték utolsó felvonása.
Gy: Mit jelent számodra a hit? Küzdelmet - mégpedig önmagunk legyőzéséért.
Mit jelent önmagunkat legyőzni? Sok mindent jelent, de elsősorban azt, hogy létezésünk középpontját földi létünkben is át kell helyeznünk Időtlen Énünk középpontjába.
Gy: Számos történelmi személyiség életútjának, önnön személyiségének, illetve korának az elemző bemutatását végzed drámáidban. Mi indított el ezen a sajátos kutató úton? Azokról szeretek írni, akik részt vállalnak egy hatalmas küzdelemben: a "kizökkent idő" helyretolásáért folyó küzdelemben. Mikor zökkent ki? Amikor a megbízható, átlátható (mert benne mindenki beavatásának minősége által meghatározottan foglalhatta el a helyét) szakrális hierarchia helyét elfoglalta a megbízhatatlan, áttekinthetetlen hivatalos hierarchia.
Drámáim hősei közül
Mátyás király jut most először is eszembe. Őt a keresztény világ Alighieri Dante korától várja. Hogy is volt ez a maga bonyolultságában?
Dante az Isteni Színjátékban mondja el leghatásosabban, hogy jaj a keresztény világnak, ha szembefordul a szakrális királyság éltető hagyományaival. Milyen félelmetes változás következett be a szembefordulás következményeképpen? A királyi udvarokba a "legkártékonyabb" félelem költözött be. Szükségképpen, hiszen az uralkodók ez új korszakban már rendszerint visszaéltek a hatalmukkal.
A félelem aztán természetesen elüldözte a hűséget, és maga köré vonzotta a szolgaságot. Hogy az európai keresztény világ uralkodói (királyai, fejedelmei, főpapjai, főhivatalnokai) meddig jutottak a züllés útján, megtudhatjuk
Machiavellit olvasva. Az ő fejedelme már nem törődik Isten akaratával, s legfőbb uralkodói célja eléggé szégyenletes, mert nem más, mint a hatalom megtartása. Az új korszak királyai már
farizeus királyok, hazudják még, hogy Isten kegyelméből uralkodnak, Isten kegyelméből birtokolják a földet, amellyel híveiket, szolgáikat megjutalmazzák, de ők tudják legjobban, hogy
uralmuknak és gazdagságuknak semmi köze Isten kegyelméhez. És a keresztény világnak egyre nagyobb szüksége van valakire, aki "a kizökkent időt" helyre képes tolni. (Kizökkent idő = éltető hagyományok eltűnése, a szakrális hagyományok semmibevétele.)
A Dante segélykiáltására nem érkezik méltó válasz - egészen
Hunyadi Mátyás fellépéséig. De nemcsak a nagy király küldetéstudatáról kellene most szólnom, hanem a rejtélyes elbizonytalanodásairól is. Ha Mátyás király sokszor elbizonytalanodott, akkor miért? Elbizonytalanodott, mert rádöbbent: a nyugati keresztény világot talán már nem lehet megmenteni. Figyelte a bécsieket Bécs elfoglalása után. Ők félnek tőle, és nem szeretik. Ő egy szerencsésebb és tehetségesebb, rátermettebb Habsburg Frigyes a szemükben. Pedig minden szabadságában megerősítette a várost. De egy Frigyesnek látják. Egy sikeresebb, egy győztes Frigyesnek, de csak egy Frigyesnek. És Bécs népe olyan, mint Nyugat-Európa népe.
Az a nagy baj, hogy már belenyugodtak abba, hogy frigyesek, farizeus királyok uralkodjanak felettük. Belenyugodtak? Beleszoktak, már el sem tudnak képzelni mást. Igen, az emberek már berendezkedtek a farizeus királyok uralta új rendszerbe... Mindenki farizeussá válik, a királyok környezete is, a kisebb nemesek is, a nép is. Itáliai hívei viszont méltóképpen erősítik Mátyás önbizalmát biztatásukkal: nincs más megoldás,
új Atillaként kell győzedelmesen végigvonulnia Mátyás királynak Európán, megváltó katarzis átélésére kényszerítvén az európai népeket... Igen, mert a legsürgősebb ebben a korszakban, hogy a keresztény világ megigazuljon. Mind a királyi udvarokban, mind a püspöki udvarokban megigazuljon, de minden keresztény hajlékban, a legszerényebb hajlékban is megigazuljon! Mert
az iszlám világgal csak a megtisztult keresztény világ küzdhet meg méltóképpen... Igen, Mátyás figyelembe vette, hogy a keresztény hadak akkor lesznek képesek megsemmisíteni a Mohamed-hitűek hadait, ha a keresztény világ nemcsak egységesen harcol, de meg is tisztul. És vállalta a legszentebb küldetést, "a kizökkent idő helyretolását". Miért hitte, hogy Nyugat-Európa őt szeretettel fogadja? Így gondolkozott:
ha minden templom minden papja bejelenti, hogy a forma üressé vált, és meg kell tölteni tartalommal, visszafordulván a szakrális hagyományokhoz, akkor a keresztény ember még magához térhet. És ha magához tért, ha ismét fogékonnyá vált, akkor várja, hogy a valódi király megjelenjen. És felismeri a királyt, mert visszanyerte a valódi király és az álkirály megkülönböztetésének a képességét... És hagyja, hogy a valódi király visszavezesse őt Istenhez.
Arra szeretném most még felhívni a figyelmet, hogy
a magyarság történetében a nagy változást nem a kereszténnyé válás jelenti, nem Szent István hitújító reformja jelenti, hanem a szakrális királyság megszűnése. És a magyar szakrális királyság Mátyás király haláláig tart. De a magyar szakrális királyság története nem fejeződik be a magyar szakrális királyság hivatalos megszűnésével. És éppen azért nem fejeződik be, mert a Szent Korona átmenti a Mohács utáni évszázadokba a szakrális királyság szent hagyományait. Ezt világosítják meg a Szent Korona tanának bizonyos vonatkozásai, így az a központi kérdése, hogy
a Szent Korona a magyar közjogban a szakrális király jogutódja. És éppen a magyar közjogfejlődés sajátosságait tanulmányozva erősödik meggyőződésünk, hogy egyáltalán nem véletlenül állítják sokan mai kutatóink közül - Bibó István nyomán, de őt is félreértve -, hogy a magyar társadalom fejlődése, elsősorban a közjogfejlődés megkésett. Nem véletlenül és nem jogtalanul, de félreértik és félremagyarázzák, mert nem tudják felfogni a magyar műveltség évezredeket átvészelő archaikus, szakrális hagyományainak a nagy rejtélyeit. A legfontosabb: ha e megkésettség azt jelenti, hogy
a magyar társadalom évszázadokon át "korszerűtlenül" ragaszkodott a szakrális királyság szent hagyományaihoz, akkor áldott megkésettségről beszélhetünk. Az is eszembe jut most, hogy két éve,
2008-ban Hunyadi Mátyás királlyá koronázásának 550. évfordulóján azt ünnepelték "hivatalosaink", hogy Mátyás sikerrel alkalmazkodott a nyugat-európai politikai divatokhoz...
Miképpen állíthatták e képtelenséget?! Mátyás alkalmazkodott volna ahhoz a nyugat-európai divatos irányzathoz, amely előkészítette a mai liberális ideológia győzelmének az előfeltételeit, az a Mátyás, aki egyesíteni akarta a keresztény világ konzervatívjait?! Az a Mátyás, aki helyre akarta tolni a "kizökkent időt"? Az a Mátyás, aki Európai Uniót akart teremteni, de szakrális Európai Uniót?!
Mit tartok még fontosnak hangsúlyozni? Összefügg a "korszerűtlenség" kérdésével, hogy a
Mohács utáni Magyarországon a nagy drámai helyzetekben igen gyakran
oly erős fénnyel ragyogott fel a rejtélyes szakrális hierarchia, hogy elhomályosította a hivatalos hierarchiát. (Ez történt a reformkorban, s a reformkor sok rendkívüli eseménye ezért tűnik a mából visszatekintve csodaszerűnek.) Ilyen időszakban a meghatározó személyiség nem a hivatalos hierarchia első embere, hanem a szakrális hierarchia csúcsán álló. A tisztségnek, amelyet visel az archaikus hierarchia feje - ha nem azonos a hivatalos hierarchia csúcsán állóval -,
e tisztségnek a neve: szakrális fejedelem trónus nélkül. Ilyenek drámáim hősei közül: Széchenyi István vagy Bolyai János... De majdnem mindegyik drámám hőse szakrális fejedelem trónus nélkül.
Gy: Tervezel újabb drámával jelentkezni a jövőben? Milyen témában gondolkodsz? Bocskai Istvánról írok drámát. Miért?
Bocskai életének, uralkodásának rejtélyeivel ha méltóképpen foglalkozunk, akkor bizony a Szent Korona misztériuma és tana eddig felfoghatatlannak tűnő kérdéskörei világosodnak meg előttünk.
Mintha 20 év sűrűsödne két esztendőbe, olyan gyorsan és olyan mértékben valósul meg Bocskai István minden terve 1604 decembere és 1606 decembere között: - megerősíti a
békét a törökkel - kedvező feltételekkel,
- megköti a
bécsi békét - saját akarata és nem a Rudolf császár-király akarata szerint - a Habsburg-házzal,
-
kibékíti Zsitvatorokban a török és a német birodalmat, s e három békekötéssel végre megszületnek a feltételei a tizenöt éves háború befejezésének,
- mindezek mellett nemcsak
Magyarországon, de Erdélyben is - ahol joggal gyűlölték két évtizeden át -
ujjongva fejedelemmé választják, s egyre többen hiszik, hogy ő Isten küldötte vagy kiválasztottja...
A harcok szűntével tétlenségre "kárhoztatott" katonanépe (elsősorban a hajdúk) számára keresi és megtalálja az új feladatot: elrendeli - mégpedig nagyszerű indoklással -, hogy ellenség nem lévén önmagukkal küzdjenek meg a jövendőben - nemesedésük érdekében. De
a nemesítésnek nemcsak az erkölcsi, hanem az anyagi feltételeit is megteremti: birtokhoz juttat tízezer hajdút, megadva nekik a
nemesítő kiváltságlevelet is.
A legrejtélyesebb kérdés: miért tekintik Bocskait - akinek a múltjában bizony sok a szégyellnivaló is (és ő nem is szépíti, nem is mentegeti "machiavellista" ifjúkorának vétkeit) - egyre többen Isten küldöttének, illetve kiválasztottjának... Sikerei mindenkit elkápráztatnak? Felfigyel környezete olyan különleges képességeire, melyekre nem találja az ésszerű magyarázatot? Ő maga nem tiltakozik, sőt magyarázattal szolgál, bár tudja, hogy felesleges, sőt kockázatos lenne mindazt elmondania önmagáról, amit csak a metafizikai megközelítést vállalva lehetne felfogni.
Különös, hogy azok is hisznek Bocskaiban élete két utolsó esztendejében, akik nem azzal a szándékkal jelennek meg az udvarában, hogy segítségére legyenek. Az emberek bizony megváltoznak a jelenlétében, s zavartan keresik a magyarázatot... Sokan mondják, hogy akármihez fog, csodákat teremt... Ő maga miképpen éli meg a sikerek rövid, de "sűrű" idejét? Mindenekelőtt: magától értetődőnek tartja-e sikereit?
Mikor elindul a török táborba, nemcsak katonái és hivatalnokai tartanak attól, hogy úgy járhat, mint annak idején Török Bálint, hanem ő maga is... Mondja is, hogy mintegy Isten-ítéletet vállalva megy a török nagyvezér táborába. Végrendeletet is ír indulás előtt... Küldene szívesen mást maga helyett, de nem teheti. Mert ha sikeres hadjárataiban - sokszor valóban csak csodával magyarázható győzelmeiben - őt az Ég segítette, akkor ő nem óvatoskodhat, mert bármiféle gyáva tette annak az uralkodónak, akit az Ég valódinak tekint, bizony szembefordulás lenne az Éggel.
És gondolatait az Isten-ítéletről - bár még bizonytalan hangon - át is fogalmazza: "Uralkodónak lenni azt jelenti, mint szüntelenül Isten-ítélet alatt állani." (Minden szakrális fejedelemnek ez a jelmondata.) És a török táborban folytatódnak a csodadolgok: a nagyvezér közli vele, hogy a szultán nemcsak megbocsátotta neki, hogy béketárgyalásokat folytat a török birodalom legnagyobb ellenségével, Rudolf császárral, de megbecsülése jeléül koronát is küldött számára. Bocskai nem akarja magát magyar királlyá koronáztatni, de a koronát - mint gyönyörű ékszert és nem mint a Szent Korona helyettesítőjét - udvariasan elfogadja. És hazatérve a török táborból, várja az újabb felfoghatatlan jó hír, hogy a bécsi béketárgyaláson a
Rudolf császár-király nevében tárgyaló Mátyás főherceg szembefordult önmagával - és mintegy varázslatban - magyarpárti nyilatkozatokat tesz... És Bocskai kezdi átélni, hogy mintha a Világ Tengelyében lenne az ő létének közepe... Mintha valóban az övé lenne az Egyensúlyteremtés legmagasztosabb szerepe. Természetes, hogy küldetéstudata egyre erősödik: talán ő lesz az, aki helyretolja a kizökkent időt: aki megnyitja országa fölött - és talán az egész keresztény világ fölött - az Ég Kapuját. (Mintha úgy tenne politikusként, mint két évszázaddal később Bolyai János tudósként, aki miután "megváltotta" a geometriát, megkíséreli az emberi létet is jobb minőségűvé átalakítani.) De ekkor rádöbben arra is, hogy ez a legmagasztosabb, legrokonszenvesebb szerep nehezebb, mint előbbi szerepei: a hadvezéri, a főhivatalnoki. Mert
e szerep azt követeli, hogy miután megteremtette a békét, s rendet teremtett a politikai életben is, vállalnia kell többet is, szokatlanabbat is: rendet kell teremtenie a hitéletben is... E szereptől hiába óvják a környezetében levő papok. És a hadvezér-fejedelem az ő szemükben mintha kezdene átalakulni hitvitázó, hitélet-reformáló fejedelemmé... Aki erősödő küldetéstudata alatt mintha már-már összeroskadna...
A Kiválasztott szerepében tehát nagyobb próbákat kell kiállnia, mint előző szerepeiben. Ez időszakban egyesek ellene fordulnak, mások méltóképpen segítik. Utóbbiak közül a legrejtélyesebb, legvonzóbb és
Bocskai István számára legfontosabb személyiség az a Mária Krisztierna hercegnő, aki néhány évig Báthory Zsigmond fejedelem felesége volt, s aki a "világra szóló" válás után az erdélyiek közül csak Bocskaival tartja a kapcsolatot. Történelemtudományunk nagyon talányosnak tartja személyiségét, s bár nem vitatja el tőle az
Erdély végzetes asszonya minősítést, nem mer következtetéseket levonni még abból sem, hogy amikor
1606 elején Bocskai István feleségül kéri, igent mond, s a házasságkötést csak Mária Krisztierna unokafivére, Rudolf császár-király tudja megakadályozni, de még abból sem, hogy a szép és még mindig fiatal hercegnő Bocskai István váratlan halálának hírére azzal a sokat sejtető elhatározással válaszol, hogy kolostorba vonul...
Mi viszont vegyük csak komolyan ennek a különös szerelemnek a történetét.
De viszonyukat ne értsük félre és ne hamisítsuk meg tudatlanságukban... Nem valószínű, hogy Mária Krisztierna szeretőjévé vált annak a Bocskainak, akihez hozzá is akart menni feleségül... Szerelmük története nem jelentéktelenebb és nem kevésbé magasztos, mint a legszebb beteljesült szerelem története, hiszen bevezet minket az ún. szakrális szerelem világába.
Ami Bocskai István és Mária Krisztierna szerelmi viszonyában történik, az bizony mintha a metafizikai valóság része volna. De viszonyuknak van ésszerű magyarázata, ha nem is könnyű ésszel felfogni. Történetük hasonlít Trisztán és Izolda történetéhez, de nem ugyanaz.
Bocskai István és Mária Krisztierna története könnyebben megfejthető a magyar mitológia és a magyar archaikus népmesék segítségével. Mit kell tekintetbe vennünk? Mitológiánk és népmeséink a rejtélyes tündérvilágról, elsősorban Tündér Ilonáról szólván egy nagyon régi beavatási módról vallanak.
Hol van Tündér Ilona kastélya? Tündérhonban, az Égi Térben. De Tündér Ilona kastélyának a megközelítése a mitológiánk és az archaikus népmeséink szerint mégsem volt mindig oly felfoghatatlanul nehéz. Mert oda egyszerűen be lehetett lovagolni. De táltos paripával. E beavatási mód Bocskai századában már nem élő, de még könnyen feléleszthető. Aztán bevonul a mondák, regék világába. A mitológiánk részévé válván.
Mária Krisztierna politikusi szerepet is vállal: megpróbálja unokabátyját, Rudolf császár-királyt megnyerni a magyarság ügyének. Nem ér el ebben komolyabb sikert, ami nem meglepő, ha figyelembe vesszük, milyen uralkodó volt Habsburg Rudolf.
A XVI-XVII. századi politizáló hercegnő mintha példaképe lett volna a XIX. századi Széchenyi Istvánné Seilern Cerscence-nak vagy Erzsébet Amália Eugénia Wittelsbach-nak, aki a mi Erzsébet királynénk lett. Mindhármuk rejtélyes magatartása alapján kérdezhetjük: - Mi is volt az értelme a nem magyarok számára a magyar lét vállalásának a történelem nagy drámai helyzeteiben? Gyarló, kicsinyes, kényelmes önmaguk legyőzése egy nemesebb énük által, ennyit jelentett? Vagy többet?
Ki a magyarságát vállalta, az tudatosan áldozatot vállalt? Megvilágosító áldozatot? Beavató áldozatot? Bizonnyal így fogták fel átváltozásukat: a magyarság vállalása földi nemtelen vágyaik, érzelmeik legyőzését is jelenti, a milliárdéves égi léthez képest percnyi földi lét magasztos meghaladását, az örökkévalóság kiérdemlését...
Aki a magyar létet választja, Isten felé közeledik. Isten közelségében erőssé, legyőzhetetlenné válik. Isten tekintetében változik át szénminőségűből gyémántminőségűvé. Mindhármuk élete arról szól, mit jelent a Szent Korona tagjává válni, mit jelent a Szent Korona misztériumában élni...
Gy: Napjainkban általánosan tapasztalható az igény a nemzeti hagyományok újra felismerésére. Hogyan látod most a mai magyar társadalom belső helyzetét, nemzeti tudatosságát? Szeretném hinni, hogy még a színjátszásunk is visszafordul a hagyományainkhoz... Ráférne, hisz a mai magyar színjátszás nemcsak a Jászai Mari korabeli Aranykori Színházhoz viszonyítva jelentéktelen, de még a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek Színházához képest is...
Igen, a legfájóbb kérdéseket kell feltennünk: miért haldoklik a mai magyar színjátszás? Miért nincsenek a mai Magyarországon valódi, a Magyar Színházi Aranykor hagyományaihoz méltó nemzeti színházak? Talán azért - töprenghetünk a válaszon -,
mert nem vállalják, amit vállalt a Magyar Színjátszás sokkal, de sokkal nehezebb körülmények között is: a régebbi korok magyar hagyományainak, misztériumainak csodaköveiből a mai magyar színjátszás hangadói nem építenek bevehetetlen várat: a régi éltető hagyományokat, a szent hagyományokat nem becsülik meg, hanem inkább kicsúfolják, s így különös, szánalmas drámát készítenek elő.
E drámában a tragikus hős, a megsemmisítő csapásokat elszenvedő hős nem más, mint maga a Magyar Színjátszás. Ellentmondás vagy nem az? A magyar színjátszás belepusztul abba, hogy
szolgalelkű irányítói engedelmeskedtek a rejtélyes parancsnak: ne tűzzenek műsorra olyan darabokat, amelyek erősítenék a magyar nemzet öntudatát. És a
televíziózás, rádiózás, újságírás állapota? Hogy létezhetnek Magyarországon olyan tévéműsorok, rádióműsorok és újságcikkek, amelyek
mintha tudatosan sorvasztanák a magyar nemzet öntudatát - mint a színházak, de a színházaknál is hatékonyabban! -, amelyek a magyar lelket az elmúlásra és nem az életre készítik fel?
Gy: Úgy hírlik, hogy a közeljövőben, új nemzetpolitikai irányelvek kerülnek bevezetésre, melyeknek az értelmében a határon túl élő magyar testvéreinket is a nemzet minden módon értendő testébe beemelni, illetve ott megtartani lesz majd lehetséges. Számodra, aki az erdélyi Szatmár megyében, Ombodon születtél, bizonyosan egészen különös módon érint ez a nemzetegyesítő szándék. Milyen várakozásokkal vagy most ebben a kérdésben? Nagy szükség lenne bizony az elcsatolt területek magyarsága méltó védelmezésére, mert
ma a Kárpát-medencében minden előrejelzés ellenére erősödik a gyűlölködés szelleme. Pedig Magyarország szomszédai közül már nemcsak Ausztria, hanem Szlovákia és Románia is tagja az Európai Uniónak. És kérdezhetjük: ha nincsenek politikai okai a gyűlölködésnek, akkor miért erősödik a gyűlölködés szelleme?
Nehéz erre válaszolni, miképpen arra is, hogy
miért kell hazudni a történelemkönyvekben, ha nincs már politikai oka a történelemhamisításnak sem... Természetesen változott a magyar-román és a magyar-szlovák viszony a rendszerváltozás óta eltelt két évtizedben, majd az Európai Unióba való belépés után is.
Nem lehetne ma parancsszóval betelepíteni több százezer román lakost az erdélyi magyar városokba (például Kolozsvárra) és a szlovákiai magyar városokba (például Kassára), hogy e városokban kisebbségbe kerüljön a magyarság, de a román és a szlovák politika újfajta módszerekkel sorvasztja a világháborúk utáni döntésekkel Magyarországtól elvett területek magyarsága létfeltételeit.
Azok, akik egy nemzeti közösség létfeltételeit elsorvasztják, mit is cselekszenek tulajdonképpen? Népirtást hajtanak végre. Ehhez persze nincs joguk, ezért nem is nevezik nevén. Magas rangú román politikusok mindazonáltal majdnem nevén nevezik az utóbbi időben. Kényszerhelyzetben, mert válaszolniuk kell arra, miért nem támogatják az erdélyi magyarok olyan törekvéseit, amelyek nemzeti közösségként való megmaradásukat szolgálnák.
A majdnem színmagyar Székelyföld lakossága például kinyilvánítja óhaját, hogy élni szeretne azon jogokkal, amelyek az egy tömbben (egy nagy területen többséget alkotva) élő történelmi nemzetiségeket vitathatatlanul megilletik Nyugat-, illetve Észak-Európában. Mint például a svédeket Finnországban, a dél-tiroli osztrákokat Olaszországban, a katalánokat Spanyolországban stb. Az autonómiáról van szó, arról az autonómiáról, amely intézményes feltétele a székelyföldi magyarság megmaradásának. A r
omán vezető politikusok szerint a székelységnek nincs joga az autonómiához, mert Székelyföld autonómiája összeférhetetlen Románia alkotmányának első paragrafusával.
Mit jelent ez? Valóban van a román alkotmánynak egy olyan paragrafusa, amely tiltja a székelyföldi magyarság megmaradása feltételeinek a megteremtését? Akármennyire hihetetlen, de van.
A veszedelmes, de ártatlannak látszó paragrafus nem az, ami, hanem ellenkezője is annak, mint ami, és a következő szavakból áll: "Románia [azaz a Trianonban létrehozott harmadik soknemzetiségű birodalom] szuverén és független, egységes és oszthatatlan nemzetállam." Ártatlan lenne ez a paragrafus, ha Romániában egységes nemzetállamról beszélvén politikai nemzetre gondolnának, és annak fogalmát helyesen értelmeznék. Ahogy például a történelmi Magyarországon az 1868-as magyarországi nemzetiségi törvény vitáján a legtekintélyesebb magyar politikus, Deák Ferenc értelmezte.
A román alkotmány 1. paragrafusának helyes értelmezése ez lenne (ha a román politika is tekintetbe venné a politikai nemzet fogalmát): Románia úgy egységes nemzetállam, hogy a nemzetiségek létfeltételei szabadon kibontakozhatnak: állami egyetemhez is joguk van, autonómiához is... De úgy látszik, Romániában nem szabad helyesen értelmezni a politikai nemzet fogalmát, azaz úgy kell értelmezni, mintha a politikai nemzet azonos lenne az etnikai-nyelvi nemzettel. És ha úgy értelmezik, akkor le is lehet vonni olyan következtetéseket, hogy Székelyföldnek nem lehet autonómiája, s hogy amikor a Székelyföld autonómia-statútumának megfogalmazói le merték írni, hogy "Székelyföldön a magyar nyelv egyenrangú az állam hivatalos nyelvével", akkor a román politikusok a politikai nemzet fogalmának sajátos román értelmezése alapján ki is jelenthették, hogy a székelyek képviselői megsértették az alkotmány 1. paragrafusát,
hisz meg merték fogalmazni, hogy nem akarnak elrománosodni, nem óhajtanak a román etnikai nemzet tagjává válni. A politikai nemzet fogalma sajátosan román értelmezésének másik következménye, hogy
a vezető román politikusok némelyike szemrebbenés nélkül állíthatja, hogy nem lehet újra megnyitni a kolozsvári állami magyar egyetem kapuit, mert azt is tiltja az alkotmány első paragrafusa. Az összefüggés a magyar egyetem újraindítása és az alkotmány 1. paragrafusa között nyilvánvaló, hiszen az alkotmány 1. paragrafusa csak úgy tilthatja a kolozsvári magyar egyetem újraindítását, ha a politikai nemzet fogalmát valóban behelyettesítik az etnikai-nyelvi nemzet fogalmával. De ha ez így van, akkor az alkotmány 1. paragrafusa valóban kötelezővé teszi az erdélyi magyarság teljes felszámolását.
A román alkotmány első paragrafusa valóban felszólítás az etnikai tisztogatásra, és román politikus mégis mer hivatkozni rá? - ámuldozhatunk. - Igen, e paragrafus a legcinikusabb felszólítás az etnikai tisztogatásra, és mégis hivatkoznak rá. És így értelmezik: Romániában mindenki román, aki nem az, annak azzá kell válnia. Az egyetem példájánál maradva, fogalmazzuk meg következményként:
ha lesz állami magyar egyetem, az erdélyi magyarság nem kényszerül románná válni vagy kivándorolni, következésképp alkotmánysértő a magyar egyetem újraindítása. Ha a politikai nemzet fogalmát helyesen értelmeznék Romániában is, akkor ott is ugyanolyan következtetéseket vonnának le a nemzetiségek megmaradásának érdekében, mint annak idején a történelmi Magyarországon vagy több mai soknemzetiségű államban, és mondhatnák: a román politikai nemzetben a román nemzetiség a legnagyobb ugyan lélekszámra, de csak egy a többi között, s a többiek saját nyelvükkel, kultúrájukkal, autonómiájukkal tagjai a politikai nemzetnek. De ha a politikai nemzetet Romániában "összetéveszthetik" az etnikai-nyelvi nemzettel, akkor csak a román etnikai-nyelvi nemzet megmaradásának maradhatnak meg a feltételei...
Mi a helyes megoldás? Megsemmisíteni több mint másfél millió magyar létfeltételeit, vagy módosítani az alkotmány első paragrafusát? Felülbírálható-e, módosítható-e egy alkotmány - vagy csak alkotmányértelmezés? -, amely népirtást rendel el, illetve amely tiltja a népirtás megakadályozást? A kérdés, remélem, költői... Eddig csak a romániai helyzettel foglalkoztam. Pedig nem jobb a helyzet Szerbiában sem, Szlovákiában sem, pedig utóbbi már tagja az Európai Uniónak.
Szlovákiában például éppen mi történik?
Újabb nyelvörvényt alkottak, mely igen kíméletlenül korlátozza a szlovákiai magyarságot anyanyelve használatában.
Szlovákia is tagja most az Európai Uniónak, Magyarország is, de ez a szlovák politikusok számára az egyik legfontosabb kérdés.
Meg az, hogy a szlovák állam meg tudja akadályozni, hogy a szlovákiai magyar katolikusoknak magyar püspökük legyen... És a szlovák katolikus egyháznak is mintha az lenne ma a legfőbb törekvése, hogy ne csak püspökük ne legyen a magyaroknak, de papjaik se... Legalább jobban megismerik a magyar hívők az állam nyelvét, ha a szentbeszéd szlovákul hangzik el.
Mi ez? A gyűlöletszítás és a népirtás támogatása az egyházakban is teret hódít? Nem folytatom újabb példákkal, inkább kimondom: a gyűlölködés szelleme legyőzhető. E győzelemhez mindössze két feltétel teljesítése szükséges:
a/ Tiszteletben kell tartani az egyenlő esélyek elvét. Az egyenlő esélyek elve az, amelyre manapság is oly előszeretettel hivatkoznak a belgiumi vallonok és flamandok, amikor védelmükbe veszik a nemzetiségi kérdésnek azt a megoldását, amelyben egyik nemzetiségnek a másik által való elnyomása akkor is lehetetlenné válik, ha egymás megbecsülésének nincs meg az érzelmi alapfeltétele. Ők azt állítják - és bizonyítják is tapasztalataikkal -, hogy az egyenlő esélyek elve, ha hagyják érvényesülni, csodákra is képes: a gyűlöletet szeretetté tudja változtatni, miképpen
az egyenlőtlen esélyek elve, ha érvényesül, gyűlöletté változtatja a szeretetet.
b/ Vállalni kell minden igazság, a teljes igazság kimondását. Mert a gyűlöletnek nincs jobb ellenszere, mint az igazság. (Az egyenlő esélyek elve - melyből kinőhet a szeretet virága - miképpen érvényesülhetne az igazmondás vállalása nélkül?)
A gyűlölködés szelleme a Kárpát-medencében csak addig uralkodhat, amíg az itt élő nemzetek - magyarok, románok, szerbek, szlovákok és a többiek - nem ismerik meg, illetve nem fogadják el múltjuk és jelenük minden igazságát.
Gy: Hogyan látod a magyar nemzet jövőjét? Megváltozhat a világ nemzeteinek a viszonya a magyar nemzethez. A keresztény nemzetek legjobbjai, a valódi hagyományőrzők méltó választ szeretnének adni egy nagy fenyegetésre. Nem volt még ennél nagyobb veszedelem.
Ma már nemcsak magyarok beszélnek a magyar nemzethalál rémképéről, és nemcsak németek beszélnek a német nemzethalál elkerülhetetlenségéről, hanem franciák is a francia nemzethalál, angolok is az angol nemzethalál fenyegető réméről. Fogynak, öregszenek az európai nemzetek, és lelkiismeretes gondolkozóik már sejtik, hogy csak akkor menekülhetnek meg, ha visszafordulnak a régi éltető hagyományokhoz, a szent hagyományokhoz. Tudják, hogy ha az idő "nem tolatik vissza a helyére", a nemzethalál ellen nem tudnak küzdeni.
És eszükbe juthat a magyar történelem. Eszükbe juthat a kizökkent idő helyretolójának a története, a
Mátyás király története. Mátyásnak, az utolsó szakrális királynak a története. A magyar szakrális királyság egész története. Eszükbe juthatnak mindazok az éltető, szent hagyományok, amelyekhez a magyar nemzet segítségével térhetnek vissza. És tanulmányozhatják mindazt, amit a magyar mitológia, a magyar szerves műveltség, az archaikus népmese, az archaikus imádságaink, legendáink, regösénekeink, régi templomaink freskói,
a keresztény magyar misztika, a magyar múlt magasztos emlékeit tudatosan, kevésbé tudatosan vagy önkéntelenül magába szívó magyar irodalom, elsősorban a magyar költészet és nem utolsó sorban a Szent Korona eszméje a ma és a jövendő számára is átmentett. Vegyük még tekintetbe a következőket: Nyugat-Európa népei nem fogták fel Trianon évében, hogy mi történt a kulisszák mögött, nyilván a politikusok többsége sem. Nyugat-Európa államférfiai szolgaként engedelmeskedtek vagy néma cinkosként. Tisztelet a kivételnek. Legtöbben nem tudták, mit cselekszenek. Nyugat-Európa népei bizony nem fogták fel, mi történik: hogy amire a végsőnek szánt csapást mérik a cinkosságukkal, azok az éltető hagyományok. A sajátjaik is.
Nem volt még tudomásuk a közelgő veszedelemről.
De ma már szembe kell nézniük a keresztény nemzeteknek a nemzethalál rémképével. És ha méltóképpen szembenéznek vele, megértik azt is, hogy Trianon rejtélyes urai miért éppen Magyarországot akarták megsemmisíteni. Tudták azok, hogy itt vetheti meg a lábát az, aki a kizökkent időt helyretolja: aki visszavezetheti a kereszténységet a szakrális hagyományokhoz. Az éltető hagyományokhoz. Aki ma felelősen küzd a nemzethalál réme ellen, aki nemzete számára a biztonságos jövendő feltételeit szeretné megteremteni, az ma már Trianon ellensége. És akkor is, ha látszatra nemzetének nincs köze Trianonhoz, akkor is, ha látszatra nemzete Trianon kedvezményezettje.
*** www.nemzetihirhalo.hu ****
Székesfehérváron az Árpád-házi királyok egykori koronázótemplomának romja átokverte hely.
