Blogarchívum

2011. szeptember 21., szerda

Budapest VIII. kerületben vasárnap három, hajléktalanokat érintő kérdésben tartanak helyi népszavazást.


„Elég a kerület elcsúfításából!”


Rongálás miatt feljelentést tett a főváros VIII. kerületének jegyzője ismeretlen tettes ellen, mert a városrész több utcáját kék graffitikkel firkálták össze, a vasárnapi, hajléktalanokat érintő népszavazás kapcsán – tájékoztatta a kerület szerdán az MTI-t.

Kocsis Máté polgármester közleményében azt írta: a többi között a járdák rongálásával kampányolnak Józsefvárosban különböző, „az LMP-hez kötődő szélsőséges szervezetek a vasárnapi népszavazásra készülve”.

A városrész vezetőjének tájékoztatása szerint reggelre „a Város Mindenkié csoport által is nyíltan vállalt jelképek jelentek meg a kerület utcáin”, emellett „szintén ehhez az érdekcsoporthoz köthető vadplakátok is tömegesen jelentek meg kukákon, falakon”. Ezek eltakarítása komoly összegekbe kerül majd az önkormányzatnak. Hozzátette, hogy a hivatalos hirdetményeket is összefirkálták, megrongálták.

Kocsis Máté arra is kitért, hogy az önkormányzat ezúttal is biztosított felületet azoknak a szervezeteknek, amelyek ki szeretnék helyezni a plakátjaikat.

A polgármester közleményében arra kérte az érintetteket, hogy hagyják abba „a kerület elcsúfítását”, a kerületi LMP-t pedig arra szólította fel, hogy „ne csak szavakban, hanem tettekben is álljon ki a környezet védelme mellett”.

A városrész vezetője aggályait fejezte ki azzal kapcsolatosan is, hogy a helyi népszavazási kampány kezdete óta közel 1000 lakcím-bejelentés történt.

A polgármester jelezte, hogy „a múlt héten az LMP központi honlapjáról napokig nem került törlésre az a néhány bejegyzés, mely a hajléktalanok tudatos választási megszervezésére irányult”. Hozzátette: arra is várja a választ: igaz-e a hír, amely szerint az átláthatósággal kampányoló párt, a fővárosi frakciójának szakértői keretéből költött pénzt a helyi kampányára.

Budapest VIII. kerületben vasárnap három, hajléktalanokat érintő kérdésben tartanak helyi népszavazást.

(Forrás: MTI)

***********************

Kapcsolódó hír:
Tatabányán lakókonténereket adtak át a hajléktalanok számára



Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése