Blogarchívum

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: botrány. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: botrány. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. május 30., péntek

Nagyon pórul járt az óbudai bajnaista politikus

Nagyon pórul járt az óbudai bajnaista politikus:

2014. május 30., péntek 14:05 , forrás: MNO
'via Blog this'
Személyes érintettség be nem jelentése miatt marasztalta el Mihalik Zoltán (Együtt–PM) önkormányzati képviselőt a kormánypárti többségű óbudai képviselő-testület csütörtökön. A politikus két ízben is elhallgatta érintettségét az önkormányzati döntéshozatal során, anyagi előnyhöz juttatva ezzel cégét. A Demokratikus Koalíció sem bír magával a III. kerületben.
2013 nyarán, az árvízi károk enyhítésére a római-parti önkormányzati bérlemények egy havi bérleti díját engedte el az önkormányzat. Mihalik Zoltán ekkor nemcsak elhallgatta, hanem – írásbeli kérdésre írásban –határozottan cáfolta, hogy érdekeltsége van a Római-parton; a döntéshozatalban részt vett, a határozati javaslatról igennel szavazott, gyakorlatilag a saját bérlőjének szavazta meg a bérleti díj elengedést úgy, hogy személyes érintettségét letagadta.

A második esetben a kerületi szabályozási terv Római-partra vonatkozó tervezési területének csökkentéséről szavazott nemmel a képviselő, elhallgatva, hogy a tervezési területen lévő érdekeltségei miatt személyes érdeke, hogy a terület szabályozása a kerületnél maradjon.

Kalandos életútja van Mihaliknak

Az óbudai önkormányzat képviselő-testülete csütörtökön a képviselő kéthavi tiszteletdíját vonta meg ezért. A Fidesz–MPSZ III. kerületi szervezete pedig felszólította Mihalikot, hogy haladéktalanul térítse meg az óbudaiaknak okozott kárt. Mihalik Zoltán korábban az MSZP, majd az MSZDP színeiben politizált Óbudán, 2010-ben – kompenzációs listáról – az Itt Élünk Egyesület tagjaként jutott be a III. kerületi képviselő-testületbe. Az áprilisi országgyűlési választási kampány finisében azonban már az Együtt–PM tagjaként tett feljelentést Menczer Erzsébet, a Fidesz országgyűlési képviselő-jelöltje ellen. Az állítólagos kerületi lakásmutyiról bebizonyosodott, hogy törvénytelenség nem történt, a lejárató kampány azonban sikeres volt.

Okiratot is hamisíthatott a DK

Csütörtökön bocsánatkérésre szólította fel Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere Gyurcsány Ferencet, a Demokratikus Koalíció elnökét és Albert Eszter választókerületi elnököt, amiért az EP-választás napján a III. kerületi szavazatszámláló bizottságok és a hivatali dolgozók rágalmazásával saját delegáltjaik mulasztását próbálták leplezni, a közvéleményt szándékosan félrevezetve politikai tőkét kovácsolni hibáikból.

A DK egyik delegáltja,
Szili Ferenc vélhetően szándékosan egy másik szavazókörben jelent meg, kérdésre válaszolva ezt azzal magyarázta, hogy az országgyűlési választásokon megismert bizottsági tagokkal szeretett volna együtt dolgozni. Az Albert Eszter által aláírt, delegálásról szóló iraton a 78. számú szavazókör számát kézzel átjavították 68. számúra. A javítást senki nem látta el a kézjegyével, ezért ebben az esetben akár okirat-hamisítás is fennállhat.
Szili – miután tájékoztatták arról, hogy mégis az eredetileg a DK által meghatározott, 78. számú szavazatszámláló bizottság munkájában kell részt vennie – hazament.  A másik esetben Nagyné Urbán Éva DK-s delegált nem rendelkezett esküokmánnyal, azonban a hivatal dolgozói, miután erről tudomást szereztek, orvosolták a problémát.

A baloldal felrúgta a megállapodást

A DK ezek után közleményt adott ki arról, hogy a III. kerületben nem engedik dolgozni delegáltjaikat, illetve a hivatalban elkeverték ehhez szükséges irataikat. A saját hibáikból a kormánypártot támadó kampányhírt kreáltak, ezzel azonban teljes a pártoktól független, munkájukat tisztességgel végző hivatali dolgozókat is megpróbálták lejáratni.

A III. kerület fideszes vezetése ciklusokon át eredményesen törekedett arra, hogy a városrész lakóinak érdekét helyezze előtérbe a pártpolitizálással szemben. A kerület szociális és kulturális területen elért eredményeit az ellenzék is elismeri. A választási kampányok előtt az induló pártok megállapodást írtak alá arról, hogy tisztességes kampányt folytatnak. Úgy tűnik, a baloldal felrúgva a megállapodást, alapvető etikai normákat figyelmen kívül hagyva már Óbudán is hazugságokkal, rágalmakkal próbálja kikezdeni a kiegyensúlyozott, konszenzusos politikára építő kormánypárti kerületvezetést.

2014. március 27., csütörtök

Welsz Tamás vette föl az őszödi beszédet?

Welsz Tamás vette föl az őszödi beszédet?:

'via Blog this'

A 41 évesen elhunyt Welsz Tamást is kihallgatta a titkosszolgálat, amikor vizsgálatot indítottak annak kiderítésére, hogy ki szivárogtatta ki az őszödi beszédet a sajtónak – írja a Népszabadság.
A Népszabadság azt írja, Mesterházy Attila egykori helyettesének,azaz Simon Gábor ügyének egyik érintettje, Welsz Tamás „hangmérnökként dolgozott abban a csapatban, amely az MSZP megbízásából 2006 nyarán rögzítette Gyurcsány Ferenc őszödi beszédét”.

Felfigyeltek rá

A Népszabadság szerint 2006-ban vizsgálta a Nemzetbiztonsági Hivatal Welszt, mert „túlságosan nagy lábon élt és túlságosan jóban volt az APEH akkori egyik magas beosztású munkatársával”. A lap az akkori titkosszolgálati megállapításokra hivatkozva azt írja, hogy Welsz és az APEH munkatársa „vagyonosodási vizsgálatok sikeres átvészeléséhez és más adóelkerülésekhez nyújtottak volna segítséget, de aztán az egészből nem lett semmi”.
A lap értesülései szerint két évvel később a Külügyminisztérium jelentette fel Welszt az NBH-nál bissau-guineai útlevelek árulása miatt. Az NBH kezdeményezésére az APEH akkor vagyonosodási vizsgálatot indított ellene, amely több mint kétmilliárd forint illegális jövedelmet tárt fel. A lap szerint az APEH kétmilliárd forint befizetésére kötelezte Welszt, „ám ekkor egy abban az időben már nyugdíjas volt titkosszolgálati vezető valakinek odaszólt az APEH-nál, ahol hirtelen rájöttek, hogy adminisztrációs hibákat követtek el, és azokra tekintettel egymilliárd forinttal csökkentették a Welszre kiszabott bírságot”.
Ha tehát Welsznél kétmilliárdos adózatlan bevételre bukkantak, az valójában akár 14-16 milliárdos illegális jövedelem lehet, de az biztos, hogy a megállapítottnál lényegesen több.
Welsz volt az őszödi hangmérnök?
Welsz volt az őszödi hangmérnök?

Ennyiért árulta Welsz az útleveleket

A cikk arra is kitér, hogy a magyar külügynél többen is jelezték, Welsz magát bissau-guineai diplomatának kiadva afrikai útleveleket és állampolgárságot is árul, 30-50 ezer euró értékben. (Az útlevelekről, és hogy melyik ex- vagy jelenlegi szocialista politikusnak volt belőle, bővebben ide kattintva olvashat.)

Fürst elviszi és megsemmisíti

Welsz – állítólag ügyvédje tudtával és beleegyezésével – hívta fel a rendőrséget azzal, hogy számos bűncselekménnyel kapcsolatos dokumentumot és bizonyítékot szeretne átadni. Március 20-án délre beszélték meg a találkozót a férfi Logodi utcai irodájában, ahol már előre odakészített irathalom és számos adathordozó várta a nyomozókat. Majd a pincéből is előkerült még egy halom „bizonyíték”. Már indultak volna a kihallgatásra, amikor Welsz felvetette, hogy az érdi házában van még néhány dokumentum. Egészen pontosan egy konkrét iratot nevezett meg.
Kérte, hogy azért feltétlen menjenek el, mert ha Fürst György(Terézváros egykori alpolgármestere, aki pár éve a Közép-afrikai Köztársaság diplomata-útlevelével sikertelenül próbálta meg elkerülni, hogy gyanús ingatlanügyekben eljárás induljon ellene) megtudja, hogy ismét lefoglalást tartanak nála, akkor elviszi és megsemmisíti. (Körülbelül három héttel korábban volt már egy házkutatás Welsz érdi házában, a kiszivárgott hírek szerint akkor került elő Simon Gábor volt szocialista elnökhelyettes valóban létező bissau-guineai útlevele.)

Fürst Welszről beszélgetett?

A Népszabadság megkereste a fentiekkel kapcsolatban Fürstöt, aki azt mondta, ő nem ismeri Welszt. Soha nem is üzletelt vele – válaszolta a következő kérdésre, majd leszögezte, nem közszereplő, ezért nem köteles eltűrni, hogy politikai vagy bármilyen más ártó szándékkal bárki belekeverje ebbe a nyilvánvalóan a baloldal lejáratását célzó ügybe. Mindenkit beperel, aki ezt meg meri tenni.
Ezzel szemben szerda kora délután a terézvárosi Andrássy hotelben találkozott és együtt ebédelt a kerület korábbi szocialista alpolgármestere, Fürst György és a baloldali összeborulás helyi jelöltje, Oláh Lajos – értesült az MNO. Portálunk információja szerint a Simon-ügy kulcsfigurájáról, Welsz Tamásról és haláláról beszéltek, illetve hogy mi Veres János szerepe az ügyben. Ismert: szerda reggel a Hír TV közölte: Fürst György, a VI. kerület volt szocialista alpolgármestere lehet a Simon-ügy másik gyanúsítottja.

Külsérelmi nyomokat nem találtak a testén

Welsz Tamás március 20-án este hunyt el. Halálának pontos körülményei még ma sem ismertek. A Népszabadságnak az őt szállító rendőrök jelentését ismerő, névtelenséget kérő források azt mondták, Welsz valóban tett olyan kijelentéseket, amelyek arra utaltak, hogy öngyilkosságot követett el, de nem ott, nem akkor és nem azt mondta, amit korábban egyes internetes portálok írtak.
Egyelőre azonban tényként csak annyi mondható, hogy külsérelmi nyomokat nem találtak a testén, és valószínűleg nem valamelyik ismert drog túladagolása okozta a halálát. A rendőrök jelentésének fényében azonban egyre kevésbé kizárható, hogy öngyilkosság történt. Welsz – állítólag ügyvédje tudtával és beleegyezésével – hívta fel a rendőrséget azzal, hogy számos bűncselekménnyel kapcsolatos dokumentumot és bizonyítékot szeretne átadni.

„Már nem tehet semmit”

A Népszabadság információi szerint Welsz és a három nyomozó Érdről Budapest felé tartott, már éppen ráhajtottak az M1–M7-es autópálya közös szakaszára, amikor Welsz a mellette ülő nyomozónak vontatottan, kissé akadozó nyelvvel, félig bódultan azt mondta: „Maga jó nyomozó, de már nem tehet semmit, tudja, én orvos vagyok, már nem tehet semmit. Bocsánat!” A mellette ülő nyomozó rákiabált: Bevett valamit?! „Nem mondom meg” – mondta Welsz akadozó hangon.
Azt, hogy tényleg bevett-e valamit (elvileg megtehette, hiszen nem volt őrizetben, ezért nem is bilincselték meg, és nem is állt mellette folyamatosan rendőr, aki minden mozdulatát leshette volna), vagy az elmúlt hetek stressze végzett vele, csak a toxikológiai vizsgálatok után lehet megmondani. Néhány nap, legfeljebb még egy hét múlva.

2014. március 25., kedd

Index - Belföld - Welsz Tamás és a budai elitklub titka

Index - Belföld - Welsz Tamás és a budai elitklub titka:

'via Blog this'
2014. 03. 24. 17:48

Welsz Tamás bejáratos volt abba a budai zártkörű klubba, ahol ismert emberek mellett politikusok és a politikához közel álló üzletemberek is megfordultak, a klub vezetőjével – aki annak idején az APEH egyik vezető munkatársa volt – még Uruguayban is voltak üzleti úton, derítette ki az Index.
Utoljára a Simon-ügy kirobbanása után, telefonon beszélt egymással Welsz Tamás és Papp Albert. A két férfi régóta ismerte egymást, 2006 elején például együtt utaztak el Uruguayba, üzleti útra. Néhány hónappal később Papp már az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnál (APEH) dolgozott, 2007 elejétől ő lett az adóhivatal Közép-magyarországi Régiójának igazgatója. A Medgyessy-kormány idején a Gyurcsány Ferenc vezette sportminisztérium alá tartozó, a sportingatlanokkal való gazdálkodásért felelős, a tulajdonos államot képviselő Sportfolió Kht. vezérigazgatói székében ült. Onnan éppen Gyurcsány váltotta le 2004 elején.
utcaban
Fotó: Charity March
De Papp neve nemcsak a sportfoliós vagy az APEH-os múltja miatt cseng ismerősen a politikai és a politikához közel álló üzleti közegben, hanem egy általa vezetett budai zártkörű klub miatt is. A klubban politikusok is gyakran megfordultak, vannak olyan vélemények, hogy szinte csak azok és főleg a baloldalról. Na és persze Welsz Tamás is.

„Azt mondta, fideszes kapcsolatai vannak"

"Valóban ismertem Tamást, a klubban is többször járt" – mondta az Index megkeresésére Papp. Szerinte azonban a klub nem a baloldali politikusok találkozóhelye volt. „Annyiban volt baloldali, hogy ha a Moszkva tér irányában állt valaki, akkor valóban, az utca bal oldalán volt a klub bejárata” – mondta ironikusan a Csalogány utcai „találkahelyről”, ahová egyébként – mint mondta – volt fideszes polgármester is járt, de nevet nem mondott. 
Papp és Welsz kapcsolata annyiban mindenképpen érdekes, hogy baráti, ismeretségi körében a nemrég elhunyt férfi többször is utalt arra, hogy jó kapcsolatai vannak.  
Ezzel szemben Papp az Indexnek azt állította: Welsz soha semmilyen „APEH-es” segítséget nem kért tőle, amikor pedig 2006-ban közösen próbáltak meg üzletelni Uruguayban, akkor még nem is dolgozott az APEH-nál.
„Érdekes, de amikor Uruguayban voltunk, Tamás nekem azt mondta, hogy inkább fideszes kapcsolatai vannak” – válaszolta Papp, amikor arról kérdeztük: ismeretei szerint kik voltak azok a szocialista politikusok, akiket Welsz ismerhetett, esetleg az exkluzív klubbon keresztül. „Tamás nem volt túl közlékeny” – mondta ezzel kapcsolatban Papp. Eddig azonban csak egy politikusról, az előzetesben lévő volt MSZP-s Simon Gáborról derült ki, hogy kapcsolatban állt Welsszel.

„Mesterházy csak egyszer járt ott”

A két férfi ismeretsége nem szűnt meg, legutoljára a Simon-ügy kirobbanása után beszéltek egymással telefonon – árulta el érdeklődésünkre Papp. „Olvastam az újságban, hogy házkutatást tartottak nála. Amikor rákérdeztem nála erre, ő ezt tagadta. Azt mondta, személyesen majd mindent elmond. Ez már nem történt meg, nem találkoztunk. Sajnálom őt, és szemétség, amit most vele egyesek művelnek” – mondta az Indexnek. Papp utóbbival arra utalt, hogy egy, az éjszakai életben is ismert pornóproducer most azt terjeszti: Welsz lányokat vitt Papp klubjába, ahol rendszeresen tartottak orgiákat. Papp szerint ez szemenszedett hazugság, Welsz soha nem vitt oda lányokat, a klub pedig soha nem működött az MSZP titkos szexklubjaként – ahogy azt a pornóproducer állítja. 
„Gyurcsány soha nem járt ott, Mesterházy Attila pedig csak egyszer, több mint tíz éve” – emlékezett vissza Papp. Arra a kérdésünkre, hogy járt-e a klubban valaha Keleti Györgyi, akit egyébként prostitúció elősegítéséért felfüggesztett börtönre ítéltek Olaszországban, Papp azt mondta: „Van, aki mondta azt, hogy volt itt egy klubtaggal és egyszer egy barátnőjével, de én ezt nem láttam.” Mindezt azért tartottuk fontosnak megkérdezni, mert a volt szocialista honvédelmi miniszter, Keleti György lánya saját „életrajzi” könyvében írta meg, hogy egy ellenzéki politikus az ő segítségével kurvázott. 

A „Papa” is dolgozott neki

Amikor az Index kiderítette, hogy Simon és Welsz ismeri egymást, és utóbbi lakásában házkutatást tartottak, úgy tudjuk, nagyon sok vállalkozó pánikolt be. Az most már szinte biztos, hogy a Welsz által értékesített útlevelekkel vagyonokat lehetett külföldre vinni és elrejteni az adóhatóság elől. Welsz ebben segédkezhetett, halálával pedig sokakban merülhet a kérdés: vajon milyen dokumentumokat adott át a rendőröknek? Leginkább egykori kliensei rágódhatnak ezen.
24-bissau-eletkep
Fotó: Charity March
Az érdi vállalkozó amúgy sem bízott semmit a véletlenre. Úgy tudjuk, az érdi házához hasonlóan azokat az irodákat is bekamerázta, amelyeket éppen azoktól a vállalkozóktól szerzett meg, akiknek a panamai offshore cégét csalás útján megszerezte. Ha valaki a lábára lépett, feljelentések tucatjait tette ellene. Így járt el a „panamai” magyarokkal is, akiket az adóhatóságnál is feljelentett, igaz, eredménytelenül. „Úgy éreztük, védelmet élvez” – mondta Welszről az egyik haragosa az Indexnek, merthogy szerinte hiába tettek feljelentéseket ellene, sosem lett gyanúsított. Ellenben mindig jól informált volt. Egyszer például a Nemzeti Nyomozó Irodánál jelentették fel, de amikor az ügyet áttették a Budapesti Rendőr-főkapitányságra, Welsz már azt is tudta, ki az ügy előadója. Pedig akkor még gyanúsított sem volt, sőt, abban az ügyben soha nem is gyanúsították meg. 
Welsz magánnyomozót is foglalkoztatott, ha érdeke úgy kívánta, figyeltetett is. Alvilági körökből úgy értesültünk, hogy a kilencvenes évek olajos ügyeiben még fedett nyomozóként dolgozó egykori rendőr, Sándor István „Papa” is segített neki. Amikor „Papát” megkerestük, hogy Welszről szeretnénk beszélni vele, elismerte ugyan, hogy a férfi valaha a kliense volt, de elzárkózott attól, hogy kapcsolatukról az Indexnek beszéljen. Azt mondta, köti a titoktartás.

2014. március 24., hétfő

Mindent megváltoztathat Welsz Tamás hagyatéka

Mindent megváltoztathat Welsz Tamás hagyatéka:

'via Blog this'

Illegális tevékenységének szinte a teljes dokumentációját átadta a rendőrségnek a halála előtti órákban Welsz Tamás – tudta meg rendőrségi forrásokból a Népszabadság.
Iratok, köztük az elmúlt években kiállított bissau-guineai útlevelek igénylőlapjai, továbbá néhány kész okmánynak a fénymásolata is a rendőrség kezére került március 20-án. A vállalkozó hatalmas mennyiségű dokumentumot adott át a rendőröknek, akikkel egyeztetett időpontban találkozott március 20-án Budapesten, a Logodi utcai irodájában – írja a lap.
A Népszabadság szerint Welsz jó néhány dokumentumot és adathordozót előkészített a rendőrség megérkezéséig. Majd már a rendőrök előtt, két idős hölgy jelenlétében kinyitották az irodához tartozó pincerészt, ahol Welsz „irattára” volt, tele régebbi dokumentumokkal, majd miután közölte, hogy az érdi lakásában is vannak még a rendőrség számára hasznos anyagok, autóba ültették és Érdre vitték. Ott élettársa jelenlétében adta át a rendőröknek azokat a papírokat és adathordozókat, amelyeket a korábbi házkutatáson az akkor eljáró hatóság emberei nem találtak meg.

Elképesztő bizniszek

A lap forrásai szerint Welsz és „ügynökei”, akik Welsz megbízásából értékesítettek bissau-guineai útleveleket, rendszámokat és forgalmi engedélyeket, afrikai országok jövedelemigazolásaival is sefteltek, amelyekkel azok tulajdonosai a magyar hatóságok előtt bizonyíthatták, hogy vagyonuk után Afrikában már befizették az adót.
Welsz nem csak útlevelekkel üzletelt
Welsz nem csak útlevelekkel üzletelt
A Népszabadság szerint „mind több bizonyíték szól ugyanakkor arról”, hogy a hatóságok tudtak Welsz illegális tevékenységéről, de valamiért nem tettek semmit. Először 2002-ben jelölte Bissau-Guinea konzulnak – ekkor adminisztratív okokból nem lett az –, 2005-ben pedig a térség egy másik országa, Mali is jelölt egy tiszteletbeli konzult, akinek a személyét arra hivatkozva utasították el, hogy bissau-guineai útlevéllel és rendszámmal közlekedett Magyarországon – írja a lap.

A külügy 2005-ben tudhatott az üzelmekről

Meghallgatnák Mesterházyt
„A szocialisták körüli hamis útlevélbotrány példátlan bűncselekmény-sorozat, és súlyos nemzetbiztonsági kockázatot is felvet. Ezért a nemzetbiztonsági bizottság valamennyi kormánypárti tagja kezdeményezi Mesterházy Attila bizottsági meghallgatását” – olvasható a Fidesz közleményében. Mint írták: egyedül Welsz Tamás tudott arról, hogy az MSZP-ben kiknek volt hamis afrikai útlevelük, és kik nyitottak ezek segítségével titkos bankszámlákat; ugyanakkor a kialakult helyzetben Mesterházy Attilának kell megválaszolnia, hogy kik azok az MSZP-s politikusok, akiknek hamis útlevelük van. Hozzátették, hogy Mesterházy Attilának a törvény értelmében kötelessége megjelennia bizottság ülésén.
A lap arra a következtetésre jutott, hogy a külügy eszerint 2005-ben már tisztában volt azzal, hogy magyar állampolgárok adóelkerülés, a közlekedési bírságok elkerülése végett bissau-guineai útleveleket és rendszámokat használnak. Suha György, a Magyarországon működő tiszteletbeli konzulok testületének elnöke pénteken az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt mondta: informálisan és hivatalosan is többször, több csatornán keresztül jelezték a Külügyminisztériumnak a „problémát”, de volt, aki 2011-ben fel is jelentette Welszt, amiért tőle utazásra alkalmatlan úti okmányt kapott, ám ennek a feljelentésnek a sorsáról a rendőrségről nem kaptak tájékoztatást – írja a lap.

Ilyen útlevél nem is létezhetett volna

A Simon Gábor szocialista politikus fényképével ellátott, és Gabriel Derdak névre kiállított okmánnyal – az ügyészségi gyanúsítás szerint – Simon kérésére egy ismerőse bankszámlát nyitott a hazai Magnet Bankban, és a számlán később több tízmillió forintot helyeztek el.
A Népszabadság azt írta: a Simon fényképét tartalmazó útlevélben nem volt schengeni vízum, azzal tehát soha senki nem léphetett be az Európai Unió területére. Valódi útlevele akkor lehetett volna, ha bissau-guineai állampolgár lett volna – ami nem lehetett, mert az afrikai ország nem ismeri el a kettős állampolgárságot.

Külső helyszínen nyitott számlát?

A Magnet Bank fiókjaiban 2013 novembere–2014 februárja között kilenc számlát nyitottak bissau-guineai névre – mondta Fáy Zsolt, a bank igazgatósági elnöke az M1 Ma reggel című műsorában. Ebben az időszakban összesen négyezer számlát nyitottak a fiókokban. A kilenc számla tulajdonosai közül nyolc ügyfél személyesen járt bent a Magnet Bank fiókjában, míg egy személy külső helyszínen nyitott számlát – tette hozzá az elnök.

Témák

2014. március 23., vasárnap

Belföld: Welsz kipakolt a halála előtt - NOL.hu

Belföld: Welsz kipakolt a halála előtt - NOL.hu:

'via Blog this',
Fekete Gy. Attila
2014. március 2A törvényi tilalomra hivatkozva hagyja legyilkosozni munkatársait a rendőrség. Közben az sem biztos, hogy elsősorban a szocialistáknak lenne okuk aggódni amiatt, hogy Welsz „borított".
„Egyre valószínűbb Welsz öngyilkossága, s erről az őt szállító rendőrök is tudtak". „Maffiaállam lettünk. Nemsokára jönnek majd politikusok hirtelen halálai". „Vagy agyonverték az úton, nehogy kihallgathassa az ügyész. Rafkósak ezek a komcsik". „Név szerint tudta: kinek van bissau-guineai útlevele, a nyomozó-ügyészek – felsőbb utasításra – elhallgattatták".
Alighogy megjelent Welsz Tamás halálhíre, ilyen és ehhez hasonló hozzászólások jelentek meg a világhálón. Welsz mint a Sólyom Airways „majdnem megmentője" vált közismertté, majd neve a Simon-ügy kapcsán került ismét a hírekbe. Ő szállította ugyanis az ausztriai bankszámlája miatt a pártjából kilépő és parlamenti mandátumáról lemondó volt MSZP-elnökhelyettes, Simon Gábor Bissau-guineai útlevelét. Persze a hozzászólásokon semmi csodálkozni való nincs. Egy ilyen ügy kulcsfigurájának – információ hiányában – semmivel sem magyarázható hirtelen halála egy rendőrautóban, tökéletes táptalaj az összeesküvés-elméletekhez.
Welsz Tamás, mint megírtuk, csütörtök délután halt meg. A Népszabadságnak sikerült pontosítani a tragédiát megelőző órák eseményeit – értelemszerűen a korábbi tudósításunkban foglaltakat is. Több forrásból megerősített értesüléseink szerint Welsz maga ajánlotta fel együttműködését a Központi Nyomozó Főügyészségnek (KNYFÜ). A Központi Nyomozó Főügyészség jelölte ki a Welsz által felajánlott bizonyítékok begyűjtésére a Nemzeti Nyomozó Irodát (NNI). Eszerint tehát Welsz nem az NNI-nél jelentkezett, az NNI emberei csupán a KNYFÜ utasításait hajtották végre. (Az NNI nem nyilatkozik, korábbi közlésük szerint nálunk nincs folyamatban semmiféle eljárás Welsz Tamással szemben.)
Welsz az I. kerületi Logodi utcában lévő irodájában várta a nyomozókat, ahol különféle adathordozókat és iratokat adott át nekik. Majd közölte, hogy vannak még bizonyítékai az érdi házában is. A nyomozók autóba ültették, kivitték Érdre, ahol további iratokat és adathordozókat foglaltak le tőle, majd elindultak Budapestre, ahol a KNYFÜ kihallgatta volna Welsz Tamást. Nem bilincselték meg. Nem volt őrizetben sem.
Még az M1-M7 közös szakaszán autóztak, amikor a rendőrök észrevették, hogy Welsz egyre rosszabbul van. Az tűnt a leggyorsabb segítségnek, ha egyenesen a legközelebbi, a MOM Parknál lévő mentőállomásra viszik. Ezt tették. Az ott szolgálatot teljesítő orvosok a beérkezéstől számított 40 percig küzdöttek még az életéért, de már nem tudták a szívműködését újraindítani. Welsz lényegében már a rendőrautóban meghalt.
Több internetes portál úgy tudja, Welsz maga hívta ki a rendőröket azzal, hogy útleveleket akar átadni a részükre, s amikor a nyomozók megérkeztek a Logodi utcába, azzal fogadta őket, hogy „uraim, bevettem valamit, önök már nem tehetnek semmit". Ha így történt volna, kizárt, hogy a rendőrök nem hívnak azonnal mentőt, vagy nem ültetik (fektetik) be saját autójukba, és nem viszik azonnal kórházba, ahol kimoshatták volna a gyomrát. Mert ha nem teszik, akkor közvetlen felelősség terhelné őket a haláláért.
Welsz egyik ismerőse ugyanakkor a Hvg.hu-nak nyilatkozva kizárta, hogy a férfi öngyilkosságot követett volna el. Az öngyilkosság-teóriát cáfolja az a tény is, hogy Welsz maga ajánlotta fel szolgálatait a nyomozó hatóságoknak, nyilván abban a reményben, hogy részletes feltáró-beismerő vallomása fejében az általa elkövetett bűncselekményekért majd enyhébb büntetést kap.
Azonban sem a rendőrség, sem a Központi Nyomozó Főügyészség nem kívánt nyilatkozni arról, hogy mondott-e ilyet Welsz a rendőröknek vagy sem. Ha igaz, amit több forrásunk is állít, jelesül az, hogy a Logodi utcai házkutatás után a rendőrök még elvitték Welszt Érdre, ahol további dokumentumokat adott át a nyomozóknak, aligha mondhatott ilyet az irodájában. Akkor biztosan nem Érdre indultak volna vele.
„Sajtóhíreket nem kommentálunk". Kovács Viktória, az ORFK szóvivője ennyit válaszolt érdeklődésünkre. A Központi Nyomozó Főügyészség Welsz halála ügyében nem tartja magát illetékesnek, amiből következtetésként az máris levonható, hogy a Welsz halála miatt indult közigazgatási eljárás eddig nem tárt fel bűncselekményre utaló körülményeket, amelyek felderítésében a Központi Nyomozó Főügyészség berkeiben működő katonai ügyészségnek dolga lenne. Arról, hogy mikor várható a halál okának megállapítása, a BRFK szóvivője nem tudott felvilágosítást adni. (A rendkívüli haláleseteket vizsgáló egység a BRFK V. kerületi kapitányságán belül működik.) A szóvivő sejtetni engedte, hogy akkor sem lesznek majd túl bőbeszédűek, ha már tudják, mi okozta Welsz halálát. A Közigazgatási eljárásról szóló törvény ugyanis tiltja az efféle információk közzétételét, és – mint azt egy másik rendőrségi forrásunk elmondta – senki nem akar a sajtó tájékoztatásáért börtönbe menni még azon az áron sem, hogy a világhálón már legyilkosozták a Welszt szállító rendőröket (is).
Információink szerint Welsz halála után újra megjelentek a nyomozók a Logodi utcai irodában, és akkor már magukkal vitték az ott lévő számítógépeket és mobiltelefonokat is.
Minden jel szerint Welsz a halála előtt „borított". Hogy mennyire, azaz hány évre visszamenően adta ki azoknak az adatait, akik tőle bissau-guineai útlevelet vásároltak, ma még nem tudni. Politikai körökben mindenesetre aggodalmat váltott ki annak a lehetősége, hogy az ügyészség esetleg alkut köt (vagy kötött) Welsszel. Sokak szerint elsősorban a szocialisták aggódtak, akik Simon érintettsége okán már belekeveredtek az ügybe. A Hvg.hu azonban úgy tudja, Welsz nem a szocikról akart borítani. Ismerői szerint anyagi gondjai nem voltak, amit egyebek között épp annak köszönhetett, hogy sem politikai, sem vallási, sem más alapon nem válogatott az ügyfelei között.
„A Simon-ügy állítólagos koronatanújának váratlan, tisztázatlan körülmények között bekövetkezett halála egy gyanús ügy újabb gyanús fejleménye. A nyilvánosságnak joga van ahhoz, hogy bizonyos kérdésekre választ kapjon, az igazságszolgáltatás és bűnüldözés különböző szerveinek pedig kötelessége azokra válaszolni!" – írta az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében Gulyás József, az Együtt-PM szakpolitikusa, aki a Nemzetbiztonsági Bizottság soron kívüli összehívását sürgette.
Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke szerint azonban nyitott kapukat dönget. Az ukrajnai helyzet miatt hetente ülésező testület soron következő ülésén szándéka szerint téma lesz a Simon-ügy nemzetbiztonsági aspektusa. Az például, hogy miképpen értékesíthetett ismerői szerint közel félezer bissau-guineai útlevelet Magyarországon Welsz a titkosszolgálatok orra előtt? Vagy az történt, ami sok más esetben is kiderült, hogy a titkosszolgálatok mindenről tudtak, sőt együtt is működtek Welsszel, csak éppen más hatóságoknak nem szóltak a törvénytelen ügyletekről? Molnár reményét fejezte ki, hogy a Fidesz nem akadályozza meg az ügy esetleges titkosszolgálati vonatkozásainak a feltárását.
Nem találtak külsérelmi nyomot a csütörtökön meghalt Welsz Tamáson az igazságügyi orvosszakértők jelenlétében elvégzett boncolása során; a férfi együttműködött a rendőrökkel, és nem alkalmaztak semmilyen kényszerítő eszközt, így bilincset sem vele szemben – hangzott el az ORFK péntek esti budapesti sajtótájékoztatóján, megerősítve értesüléseinket.
Kovács Viktória, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: az elhunyt maga jelentkezett a rendőrségnél annak érdekében, hogy önként átadjon birtokában lévő dolgokat. Erről azonban a rendőrség nem ad részletesebb tájékoztatást – fűzte hozzá.
A szóvivő hangsúlyozta: a rendőri eljárás során a férfi végig együttműködő magatartást tanúsított, az eljárásban részt vevő rendőrök pedig nem észlelték, hogy a később elhunyt férfi bármilyen idegen anyagot, élelmiszert, gyógyszert vett volna magához.
Útlevél schengeni pecsét nélkül
Fáy Zsolt, a Magnet Bank igazgatósági elnöke a HírTv Magyarország élőben című műsorában csütörtök este azt mondta: a bank a törvényeknek és a belső szabályainak megfelelően járt el, amikor 2013 novembere és 2014 februárja között összesen kilenc számlát nyitott magukat bissau-guineai útlevéllel igazoló ügyfeleknek. Ezek közül később csak egyetlenegyen volt kétmillió forint feletti pénzmozgás.
Fáy szerint a pénzmosás elleni törvény előírásait maximálisan betartották. Azt, hogy a kérdéses számla a Simon Gábornak kiállított bissau-guineai okmánnyal nyitott számlán történt-e, a banktitokra hivatkozva nem árulta el. (Ugyancsak titoktartási kötelezettségére hivatkozva a NAV sem erősítette meg, hogy a bank tett pénzmosásgyanús tranzakcióra vonatkozó bejelentést.)
Egy lapunknak nyilatkozó szakértő szerint a bank nem fogadhatta volna el Simon afrikai útlevelét, mivel abban nem volt (nem lehetett) schengeni beléptető bélyegző, sem Magyarország (vagy más uniós állam) vízuma. (A bissau-guineai polgároknak csak igen nehezen, többszöri ellenőrzés után adnak beutazási engedélyt az EU-ba.) Vízum és beléptető pecsét nélkül viszont az okmány olyan, mintha nem is lenne (Európában), aki ilyen okmányt mutat fel, az legfeljebb illegális bevándorlónak tekinthető.

2014. március 19., szerda

További Simonok után kutat a Jobbik

További Simonok után kutat a Jobbik:

'via Blog this'
Újabb MSZP-s politikus vagyonosodását vizsgálná a Jobbik.
A szocialista Kőhegyi István 2010-ben volt országgyűlési képviselő. Akkori vagyonbevallása szerint 50 milliós tartozással és kétmilliós megtakarítással rendelkezett. A politikusnak azonban egy internetre felkerülő – de egyelőre meg nem erősített eredetű – bankszámlakivonat szerint egy évvel később már 65 millió forintja volt számláján értékpapírokban, devizában és forintban. A radikális párt ezért vagyonosodási eljárást kezdeményez Kőhegyi ellen.

– Hogy elősegítsem ezt az ügyet, a mai napon vagyonosodási vizsgálatot fogok kezdeményezni a volt APEH-nél, most NAV-nál, hogy ők is segítsenek felderíteni ezt a kérdést. Ugye a Jobbik nagyon sokszor elmondta, hogy ilyen gazdasági jellegű bűncselekmények esetén a büntető törvénykönyvet szigorítaná, ha politikusokról van szó, akkor pedig dupla büntetéssel sújtaná – mondta Németh Zsolt jobbikos képviselő.


További Simonok után kutat a Jobbik
További Simonok után kutat a Jobbik
Kőhegyi István közleményt adott ki, ebben nem tagadta a vagyonosodás tényét. Mint írta, az nem bűn, ha valaki magyarországi bankszámlán megtakarítást tart, amellyel el tud számolni.