Blogarchívum

2016. szeptember 7., szerda

Az egykori város: Márton Áron udvarhelyi emlékezete

Az egykori város: Márton Áron udvarhelyi emlékezete

http://uh.ro/kultura/alter/23050-az-egykori-varos-marton-aron-udvarhelyi-emlekezete#.V9AaAfrGFI4.facebook

Soha nem közölt fényképek a 35 éve elhunyt erdélyi püspökről, illetve egy kalandos történet, menekülés a Securitate elől.
martonaron1

Fotók: Sztojka Ferenc hagyatéka (Haáz Rezső Múzeum)

szerkesztoÍRTA: KATONA ZOLTÁN
2015. október 02., 13:35
0 hozzászólás. 

A pontosan 35 évvel ezelőtt, 1980 szeptember 29-én elhunyt Márton Áron püspök nemcsak bérmálási körútra járt Székelyudvarhelyre, hanem a negyvenes években úrnapján az Oltáriszentséget is ő vitte körbe. Sofőrje, aki menekítette, udvarhelyi volt, és fényképeket is készített róla. Ezeket eddig tudomásunk szerint sehol nem közölték,Sztojka Ferenc színes fotói közül néhányat ebben a cikkünkben teszünk publikussá.
Nem részletezzük itt Márton Áron életének főbb állomásait, életrajzát, írásunk inkább a híres püspök Székelyudvarhelyhez való viszonyát mutatja be, a püspök életéről didaktikai céllal készült már dokumentumfilm, amit itt lehet végignézni.
https://youtu.be/gIo-OrIaMcs
XI. Pius pápa 1938 karácsonyán nevezte ki Márton Áront gyulafehérvári püspökké, a következő év februárjában szentelték fel. Abban az évben Márton Áron Sass Antalt nevezte ki székelyudvarhelyi főesperes-plébánosnak, az addig ebben a pozícióban lévő, Sándor Imrét pedig püspöki helynöknek Kolozsvárra. Sass Antal egészen haláláig, 1968-ig volt ebben a méltóságban, a róla készült korabeli festmény a plébánia épületének emeletén tekinthető meg sok más Udvarhelyen szolgált egyházi méltóság képe mellett.
sassantal
Márton Áron a húszas években a Csíkkarcfalván szolgáló, baróti származású Sass Antal plébánost tulajdonképpen a lelki vezetőjének tartotta. Amikor az ifjú Márton hazajött az első világháború frontjáról, Sass győzte meg őt arról, hogy menjen Gyulafehérvárra és legyen pap. Sass beiktatásán is itt volt Udvarhelyen, sőt a környékbeli bérmakörútjairól is mindig a Szent Miklós hegyi plébániára jött megpihenni.
Tíz év múlva, 1949-ben az akkori kommunista hatalom már megkezdte az egyházi elöljárók üldözését, ezért Márton Áron is folyamatosan veszélyben volt. Az akkori csíksomlyói búcsún – mint ismert – a csángók fehér lovon, élőláncot alakítva kísérték, hogy az ugrásra kész, a tömegbe bevegyült szekuritátésok ne tudjanak közel férkőzni hozzá és őrizetbe venni.
martonaron3
Az 1996. január 4-én 86 éves korában elhunyt Sztojka Ferenc Székelyudvarhely egyik legismertebb fényképésze volt, hagyatéka több ezer színes diapozitív és papír alapú színes fényképből áll, ezeket a Haáz Rezső Múzeum őrzi. A negyvenes években szállítási vállalata volt, illetve személyes ismerőse volt Márton Áronnak, székelyföldi útjaira általában ő vitte.
Nemcsak ekkor, hanem később, a püspök életének utolsó éveiben is rendszeresen elkísérte, és színes képeket is készített róla. A cikkünkhöz felhasznált fényképeket mind Sztojka Ferenc készítette, főleg a hetvenes években. Kivétel ez a felvétel, ami szintén a hagyatékból került elő, ezen a képen Sztojka Ferenc is látható a püspök oldalán jellegzetes ősz szakállával, kezében a fényképezőgéppel.
martonaronsztojkaferenc
Az említett somlyói búcsút követően a püspök bérmakörúton volt Székelyföldön, 1949. június 16-án pedig Székelyudvarhelyre érkezett, az aznapi úrnapi búcsún ő vitte az Oltáriszentséget. Egyébként ez volt az utolsó székelyudvarhelyi szabad úrnapi körmenet a rendszerváltásig, mert 1949 után betiltották, akárcsak a csíksomlyói búcsút. Az úrnapi ebéd alatt az akkori telefonos központból egy hölgy arról tájékoztatta a plébániát, hogy a püspököt őrizetbe akarják venni a szekusok, ezért délután egy érdekes csellel menekítették haza Gyulafehérvárra.
Sztojka Ferenc és testvére, Károly két egyforma gépkocsit indítottak útnak, az egyikben Ferenc mellé egy termetben hasonló papot ültettek és ez az autó ment a megszokott országúton. A másik kocsit Károly vezette és ebbe ültették Márton Áron püspököt, ezzel erdei, kerülő utakon, hegyen-völgyön át jutottak el Gyulafehérvárra. Az első autót természetesen feltartóztatták a szekusok, és nyilván nem vették jó néven, hogy a két sofőr lóvá tette őket. A Sztojka-féle szállítási vállalatot később államosították, Márton Áront pedig néhány nappal később, június 21-én Bukarestbe rendelték és Tövis mellett letartóztatták – ekkor kezdődtek a püspök börtönévei.
Kiszabadulása és házi őrizete után a hatvanas-hetvenes években is járt Székelyudvarhelyen, főleg bérmakörutakra – egy ilyen alkalommal készült ez a felvétel, amin a háttérben a plébánia épülete látszik, Márton Áron éppen a Szent Miklós-hegyi templomba lép be.
martonaron5
Márton Áron utolsó napjairól, halálának körülményeiről Bara Ferencpápai káplán, szentszéki tanácsos tud a legtöbbet mesélni, hiszen a püspök életének két utolsó évében ő volt a személyi titkára. Márton Áron halálának 35. évfordulójára emlékezve tartott egy hosszú előadást múlt pénteken Gyergyószentmiklóson, amiről a Gyergyói Hírlap keddi, szeptember 29-i számában jelent meg egy részletes beszámoló – ezt itt lehet elolvasni. ( https://www.google.ro/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=1&ved=0CB4QFjAAahUKEwiG2IeyvKPIAhUB3iwKHUo0DJs&url=http%3A%2F%2Fwww.kronika.ro%2Fimages%2Feditions%2F125%2F12573%2F12573_158218.pdf&usg=AFQjCNGwWRb9KkyrGAsB5gkHOTBmHdnD5w&sig2=Bkxwy-lmthYSaCXVoiIV4Q&bvm=bv.104317490,d.bGg&cad=rja )
A 84 éves Márton Áron daganatos betegségben szenvedett évek óta, az első beadott morfium-injekció után megtiltotta a továbbiakat, 1980. szeptember 29-én reggel háromnegyed kilenckor hunyt el. Egyik kedvenc kutyája a beteg püspök ajtaja elől nem mozdult el. Temetését követően hátrament a kertbe és elpusztult.
martonaron7
A rendszerváltás után Székelyudvarhelyen is megváltoztatták néhány utca és tér nevét. Az akkori római katolikus plébános és főesperes,Kovács Sándor tagja volt a Nemzetmentési Front helyi szervezetének (az egyházi vezetők automatikusan belekerültek a testületbe) és az ő javaslatára lett az egykori Deák tér (a Patkó) Márton Áron tér.
1995. szeptember 23-án itt avatták fel az azóta is álló Márton Áron-mellszobrot, Hunyadi László alkotását. A marosvásárhelyi szobrászművész készítette az Orbán Balázs-szobrot is. A püspök szobrának eredetije, a művész által készített gipsz-szobor a plébánia épületében van az egyik lépcsőfordulóban. A téren elhelyezett szobor nem emelkedik ki a térből, Derzsy András plébániagondnoktól azonban megtudtuk, hogy tervezik a fekete márványból talapzat megemelését mintegy 50-60 centiméterrel. A fekete márvány egyébként a reverendát jelképezi. A szoboravatásra jelent meg Nem mi választjuk szentjeinket címmel a Lőrincz György által szerkesztett emlékkönyv is. 
martonaronszobor
Mint ismert, Márton Áron püspök életéről nagyjátékfilm készül, ennek honlapját itt lehet böngészni, ( http://www.martonaronfilm.ro/ ) illetve a témáról itt lehet megtekinteni egy beszélgetést. ( https://www.youtube.com/watch?v=ZkN68rCg4O8 ) A Duna Televízió Szigorúan ellenőrzött életek című dokumentumfilm-sorozatában Petényi Katalin és Kabay Barna készített egy részletes filmet.
https://youtu.be/N56NzCe4MBg)
Írásunkhoz felhasználtuk Derzsy András A székelyudvarhelyi Szent Miklós római katolikus plébánia rövid története a kezdetektől napjainkigcímű, 2014-ben megjelent kötetét, valamint szóbeli visszaemlékezéseit, illetve a Haáz Rezső Múzeum tulajdonában levő Sztojka-hagyaték fényképeit – köszönet érte Miklós Zoltánnak ésVeres Péternek.

2016. augusztus 24., szerda

A Hedvig elleni támadást előre kitervelték. A tettesek felderítése Fico és Kaliňák politikai karrierjének végét jelentené | Körkép.sk

A Hedvig elleni támadást előre kitervelték. A tettesek felderítése Fico és Kaliňák politikai karrierjének végét jelentené | Körkép.sk


A Hedvig elleni támadást előre kitervelték. A tettesek felderítése Fico és Kaliňák politikai karrierjének végét jelentené


Augusztus 25-én lesz 10 éve, hogy Malina Hedviget Nyitrán a nyílt utcán iskolába menet megverték, csak mert magyarul beszélt. Az évforduló kapcsán védőügyvédjét, Roman Kvasnicát kérdezték.

Cikkünk végén nézd meg a Körkép.sk videóját Malina Hedvig szüleivel.

„Tíz év után ez az ügy még mindig nagyon súlyosnak minősül. 2006-ban alattomosan megtámadták Szlovákia egyik polgárát, és ahelyett, hogy az elkövetőket állították volna bíróság elé, a támadás áldozatával tették meg ugyanezt. Elfogadhatatlan, hogy mindehhez az államapparátust is felhasználták”

-mondta Roman Kvasnica, Malina Hedvig védőügyvédje a HNonline.sk-nak adottinterjújában.

Augusztus 25-én lesz 10 éve, hogy Malina Hedviget két ismeretlen elkövető súlyosan bántalmazott a nyílt utcán, mert magyarul beszélt mobiltelefonján. A folytatást ismerjük, az ügy azóta sem zárult le, a hatóságok a tettesek előkerítése helyett arra koncentrálnak, hogy az áldozatot minden hitelétől megfosszák.

Hogy elkapják-e valaha a tetteseket? Kvasnica szerint nem valószínű.

„Emlékezzünk vissza Fico és Kaliňák médiaszerepléseire. Már akkor világos volt számomra, hogy kijelentéseik után a tettesek azonosítása és a Hedvig elleni támadás kivizsgálása politikai karrierjük végét jelentené a számukra”

– fogalmazott az ügyvéd.

Kvasnica azt is elmondta, hogy rendkívül paradox az a helyzet, hogy 2006-ban a rendőrség alig 15 napig folytatott nyomozást, miközben immár kilencedik éve van érvényes feljelentés Hedvig ellen hamis tanúzás miatt. Kvasnica szerint a támadás szervezett volt, de nem konkrétan Hedvig ellen irányult, hanem egy fiatal, magyar nemzetiségű nő ellen. A támadók ugyanis csak azután támadták meg, hogy Hedvig elmondta, hogy vizsgázni siet.

„A szóban forgó napon a támadástól nem messze 9 diáklány és 1 diák készült államvizsgázni. A támadók a kritikus időpontban a magyar nyelvi tanszék közelében választották ki az áldozatukat. Ezek tények”

– mondta Kvasnica.

Hedvig meghurcolásához a rendőrséget is felhasználták

Az ügyvéd szerint Hedvig meghurcolásához felhasználták mind a rendőrséget, mind az ügyészséget, de még a törvényszéket is. Kvasniva meg van győződve arról, hogy Hedviget nincs miért elítélni, hiszen eddig senki még csak  nem is konkretizálta, miben kellett volna hazudnia.

Kvasnica elhibázottnak tartja Gál Gábor, Hedvig első ügyvédjének lépését, hogy engedte a bántalmazott és teljesen kiszolgáltatott fiatal nőt röviddel az incidens után a sajtó elé állni. Az ominózus sajtótájékoztatóra azt követően került sor, hogy Robert Fico miniszterelnök, és Robert Kaliňák belügyminiszter hamis tanúzással vádolta meg Hedviget.

„Nem tudom, hogyan kellene viselkednie és fellépnie az embernek, hogy meggyőzzön másokat arról, hogy az egész államapparátus és az oly népszerű politikusok tévednek. Ezt akkori jogi képviselője javasolta neki, ő pedig elfogadta. Én nem engedtem volna. (…) Ez rossz lépés volt, mivel Hedvig egészségi állapotát rendkívül megviselte. Erős poszttraumás stresszt szenvedett el, egészségi állapotának minden olyan esemény ártott, amely közvetlenül a támadás után történt vele. Gondolok itt a rendőrség nyomására, hogy vallja azt, a támadást csak kitalálta, illetve hogy nevetségessé tegyék a sajtótájékoztatókon.”

A média előtt is megalázták

Kvasnica elmondta, hogy a belügyminiszter amikor csak tudta, a média előtt alázta meg Hedviget. Példaként említette, amikor a sajtó előtt számolt be a fiatal nő nőgyógyászati leleteiről.

„Mikor lehetősége adódott, a sajtó előtt rúgott bele. Kaliňák nagyon befolyásos ember, ezzel mindent elmondtam”

– fogalmazott Kvasnica.

Az ügyvéd élesen bírálta az ügyben megjelent szakértők eljárásait is, akik az akkori főügyészhez közelálló orvosok voltak. Hedvig ezért elutasította a velük való kommunikációt, bár minden egyes idézésen megjelent. Külön kiemelte, hogy az úgynevezett szakértők megállapításait „nem mutatná meg kongresszusokon”.

„A törvényszéki bizonyítás miatt valóban szégyelltem magam amiatt, hogy hol élünk. Ijesztő, hogy a szlovákok mennyire könnyen hisznek az intézményeknek.”
– tette hozzá.

Érthetetlen vizsgálatok

Több tény is kivizsgálatlan maradt. Kvasnicának nem világos, hogy az ügyészség miért hagyta figyelmen kívül az egyik közvetett tanút, aki tanúvallomást tett az egyik támadó ellen. Az sem köztudott, hogy bizonyíthatóan hamisított volt a támadás vizsgálati irata. A legérthetetlenebb viszont az, hogy a rendőrség a támadás vizsgálatánál miért nem hallgatta ki a támadással gyanúsított személyeket, amikor Hedvig segítségével kiderült a személyazonosságuk, és a rendőrség már a támadás másnapján azonosította őket.

Kvasnica szerint fontos megjegyezni, hogy a Hedvig-ügy kapcsán rengeteg információ és dezinformáció látottnapvilágot. Szerinte nem volt könnyű úgy megnyilvánulni, hogy az egész ország ellen kellett “küzdeni.” Többek között a főügyészség maga is elismerte, hogy a lopásos bűncselekményt nem vizsgálták ki rendesen. Kvasnicát többször is meghívták nyílt vitára a miniszterrel és az országos rendőrfőnökkel, akik ezt mindig elutasították.

Az ügy még nem ért véget

Két héttel az eset után a rendőrség leállította a nyomozást, valaki azonban feljelentette Hedviget. Kvasnica elmondása szerint a feljelentést egy egykori SIS-es (Szlovák Titkosszolgálat) alkalmazott tette, aki abban az időben az egyik parlamenti képviselő asszisztense volt. Szlovákia bomlása szerinte jóval mélyebb, mint ahogy ezeken az ügyeken keresztül látjuk. Kvasnica szerint a Smer berkein belül a Hedvig elleni eljárás különböző játszmák része lehetett.

 Egy azonban biztos, zárja az interjút Hedvig ügyvédje. Hogy maga Hedvig nem felejti el könnyen a meghurcolást.

“A múltban ajánlatot kapott, hogy amennyiben elismeri az ellene tett feljelentés egy részét, akkor  megszüntetik az ellene folyó eljárást. Kellemetlenül érte őt, hogy itt kell hagynia Szlovákiát. Bár nemzetisége magyar, nem akart a családjával együtt elmenni innen.”

– fogalmazott Kvasnica.

Az ügy a mai napig sincs rendesen kivizsgálva és nem tudni, mikor kerül rá sor.

A Körkép.sk Malina Hedvig szüleivel készített interjúja itt látható:


hnonline.sk/Körkép.sk

Nyitókép: Hospodárske Noviny

Index – Durva földrengés volt Olaszországban – Galéria

Index – Durva földrengés volt Olaszországban – Galéria


2016. augusztus 16., kedd

Soros, the Open Society Foundations, and the Continued Political Hacks

Soros, the Open Society Foundations, and the Continued Political Hacks


 

Soros, the Open Society Foundations, and the Continued Political Hacks

OSF - LogoAs we reported previously, a website called DC Leaks published internal data about the Open Society Foundations, an organization run by George Soros that describes itself as working “to build vibrant and tolerant democracies whose governments are accountable and open to the participation of all people.”
The bulk of the data, which totals 1.51GB and is spread across 2,576 files, is an inside look at the Open Society Foundations. The information appears to date back to the somewhere between the 2008 and 2009 timeframe, and has more current documentation up to 2016 as well. The leak contains internal memos, end of year reports, grants, contracts, agenda details, and biographies of all staff and board members.
The DC Leaks website allows visitors to view the data and even offers a search function that has indexed the Soros leak to some extent (note that the index does not appear to not be working properly based on our research). In the coming days, there are likely many journalists and political analysts who will start to digest the data. Since we’ve had many questions about the content of the leak, we decided to publish a very brief analysis in order to get a better understanding of the leaked data.
With the timing of several other political leaks, and the new leak coming from DC Leaks, one could have easily expected to see some content about the current election cycle. Based on our initial review of the latest leak, it appears to contain nothing about Hillary Clinton, Bernie Sanders, or Donald Trump. This is more curious considering a recent report stated that Soros has donated or committed more than $25 million to boost Hillary Clinton and other Democratic candidates and causes, according to Federal Election Commission records. Others have made the assertions that based on reading some of the DNC emails published by WikiLeaks that George Soros is attempting to influence Hillary Clinton.
Drones
In the Soros leak there are interesting mentions about drones over 15 documents. The documents appear to show some of the intentions and contributing ideas made by the Open Society Foundations into accountability surrounding drone use by the United States military.
“The goal will be two-fold: first, to persuade President Obama to secure a legacy of transparent, accountable, and rights-respecting drone use by the time he leaves office in January 2017; “
Mention of the drone use for targeted killings in Republic of Mali, West Africa:
“In countries like Mali, where the use of drones for targeted killing could begin imminently, there is still time to get out ahead of the problem, but the issue is not squarely on the agenda of advocates or journalists.”
Mention of the use of military drones outside of “traditional battlefields”:
“The overarching goal of the shared framework is to constrain the use of armed drones for targeted killings outside of traditional battlefields in a manner that promotes the rule of law, protects human rights, and fosters transparency and accountability with respect to the use of force.”
Monitored Twitter Accounts
While reviewing the Soros data in the European section, we noticed a file named twitter-list.docx, which contains 88 Twitter user names divided into organized sections. This list appears to be used for data analytics and may potentially contain media partners to Soros’ organization.
Here are some of the section headers:
  • Key Pro-Russian Opinion Formers  
  • Analysts / Pro-Kyiv / Critical voices
  • People that might be of particular interest for the project but who are not tweeting about Ukraine (perhaps it would be better to exclude them from the data analysis)
  • Potential media partners
Passwords
We discovered at least one file with a plaintext username and password designed for Open Society Foundations staff to use for login to a third-party service if not at an OSF-based terminal. Sadly, the credentials used are weak, showing little security awareness, as the password for the account is: “soros”. Hopefully this password has been changed!
What Else?
As with any leak there is typically a large amount of data to be reviewed, and in most cases much isn’t worth mentioning.  This isn’t the first time that emails have been leaked from Soros, in fact in June 2015 the collective known as CyberBerkut published online letters allegedly written by Soros that showed him heavily involved with the Ukraine regime.  In this latest leak there are documents that detail George Soros travel plans to the Ukraine, and issues that they were considering about the trip.
Other search words worth researching:
  • Funding
  • Aftermath of ISIS Attacks
  • Terrorism
  • Confidential
We are confident that there are other journalists that are better positioned to covered this data leak and highlight anything else that is of interest.  In fact, we have started to see articles published in the past day.
Another interesting thing that we noticed was most of the documents contain metadata as to the name of the person who originally created it, and also names of the last update.
Attribution
While we at RBS are not investigating the attribution of the Soros leak, it is a fascinating topic, which we are trying to document as part of each aggregated data breach.
Back in June 2016, Dell SecureWorks published an article about Threat Group-4127. They identified that the group was targeting “staff working for or associated with Hillary Clinton’s presidential campaign and the Democratic National Committee (DNC), including individuals managing Clinton’s communications, travel, campaign finances, and advising her on policy.” This timing aligns with when Open Society Foundation spokesperson Laura Silber  said they reported the Soros breach to the Federal Bureau of Investigation.
Several security vendors including CrowdStrike, ThreatConnect, and Fidelis have looked at both the Democratic Party (DNC) breach as well as the Democratic Congressional Campaign Committee (DCCC) breach, and have concluded that the same Russian group is behind both attacks.
The timing of the new leak from Guccifer 2.0 from the DCCC and the Soros data published on DC Leaks is noteworthy. There have been some questions documented by The Smoking Gun about a link between Guccifer 2.0 and DC Leaks, although it has been denied by DC Leaks.
ThreatConnect has published a detailed post describing their research linking them as well. From their writeup:
We believe DCLeaks is another Russian-backed influence outlet based on the following:
  • Guccifer 2.0’s use of DCLeaks to share purloined emails from a Hillary Clinton campaign staffer with journalists
  • DCLeaks hosting a portfolio of leaked emails belonging to Billy Rinehart Jr. — a  former development manager at the United Nations Foundation and regional field director for the DNC — whose email account was breached in the same manner as a known FANCY BEAR attack method
  • DCLeaks’ registration and hosting information aligns with other FANCY BEAR activities and known tactics, techniques, and procedures
Of course, with almost all high-profile attacks and leaks we continue to see alternative attribution theories. An interesting one to note comes from Bill Binney, former NSA and whistleblower.  Binney believes it may have been the NSA hacking the Democrats and passing the information to Wikileaks.
More To Come?
Russia has continued to deny involvement with the DNC and Democratic Congressional Campaign Committee leaks. Recently published on RT, a television network funded by the Russian government, they stated that the charges concerning Russia being behind the DNC hack are “quite absurd”. Russian presidential spokesman Dmitry Peskov went on to say: “We in Russia are used to investigating first, before accusing anyone of anything. We believe it is more logical and more correct”.
However, in addition to the analysis conducted by information security firms, it has been reported that U.S. intelligence officials told top congressional leaders a year ago that Russian hackers were attacking the Democratic Party. Regardless of who is behind the leaks, many Hillary Clinton supporters are concerning about further leaks to come, and the potential for what they are calling an “October surprise”.
Even though WordPress has blocked some content from the Guccifer website related to the DCCC leaks, and Twitter has also suspended the Guccifer account, there has already been promises of more leaks to come.
Guccifer 2.0 WP
Whether they come from the Guccifer 2.0 website or from DC Leaks is still unclear.
There are also reports coming out that it isn’t just the Democrats that have been targeted. The Hill published a story on August 12, 2016 saying that DC Leaks “has now posted a small batch of leaked emails from Republican campaigns and state GOP staffers.”  While there are emails posted on DC Leaks related to Republican party employees and this may show Republicans have also been targeted, this isn’t a new leak as it was published to the DC Leaks website on June 4, 2016.
Before we could even publish this post Guccifer 2.0 is back on Twitter!
Guccifer 2.0 Back

2016. augusztus 12., péntek

Családi összefonódások az "igazságszolgáltatásban"


2007. május 18
Magyarország a civilizált világ fogalmai szerint mérve sem felel meg a jogállamiság követelményének. Mitől lenne jogállam egy olyan ország, ahol a „rendszerváltozásnak” hazudott tulajdonváltoztatás után az önmagukat rendszerváltónak hazudott politikai tényezők érintetlenül hagyják a jogi felépítmény megcsontosodott struktúráit? Konkrétan arra gondolok, hogy a ’89-es „fordulat” után sem személyi állományában, sem szerkezetében nem változott a kádári bűnüldözés, vádképviselet és igazságszolgáltatás. Szépkorú olvasóink maguk is tapasztalhatták, a fiatalabbak pedig történelmi tanulmányaikban ismerhették meg a múlt századi ’48-as kommunista fordulat utáni boszorkányüldözést és tisztogatást az igazságszolgáltatás terén. A polgári rendszer rendőreit, ügyészeit, bíráit és ügyvédeit úgy kitakarították a bűnüldözés és igazságszolgáltatás szerkezetéből, hogy még leszármazottaik sem mehettek az intézmények közelébe, de még a felsőfokú képzésbe sem kerülhettek be. Ehhez képest, miután Szűrös Mátyás ősbolsevik kövület kikiáltotta a Harmadik Köztársaságot 1989-ben, a kádárizmushoz kötődő politikai nézetei miatt – és egyéb okból sem – egyetlen rendőrt, ügyészt vagy bírót nem távolítottak el székéből. Az igazságszolgáltatás csúcsán annyi történt csupán, hogy a Legfelsőbb Bíróság elnöke, Szilbereky Jenő, aki egyébként is jó tíz évvel túl volt már a nyugdíjkorhatáron, nyugállományba vonult. A Legfelsőbb Bíróságról ekkor Dr. Kuhnyár László büntető tanácselnök önként távozott, és ügyvéd lett, Dr. Pék Sándor büntető tanácselnök pedig öregségi nyugdíjra jogosultsága miatt lemondott. Az ügyészség vezetésében csupán annyi változott, hogy előrehaladott idült alkoholizmusa miatt eltávolították dr. Szíjjártót és a helyére ültették az ELTE jogi karának volt MSZMP titkárát, Györgyi Kálmánt. Györgyi Kálmán személye nem jelentett világrengető fordulatot az ügyészség működésében. Nem vitatható, hogy sokoldalúan képzett, tudós ember került az ügyészség élére, magánélete és hivatali tevékenységének néhány mozzanata azonban ellentmondásossá tette személyét. Dr. Györgyi Kálmán egyetemi oktatóként feleségül vette tanítványát, dr. Kardos Évát, aki ügyvéd lett. A jogi hivatás művelői körében számos esetben felvetődött, dr. Kardos Éva ügyvédi praxisát, különösen az általa elvállalt büntető ügyek sikerességét mennyire befolyásolta az a körülmény, hogy férje maga a legfőbb ügyész. Györgyi Kálmán szakmai tevékenységével kapcsolatban különösen a debreceni főügyész esete váltott ki nemtetszést. Mint emlékezetes, menesztette dr. Szeszák Gyula debreceni főügyészt, amiért az vizsgálatot folytatott az olajpancsolás gyanújába keveredett debreceni főkapitány ellen. Hogy mennyire nem volt változás az igazságszolgáltatás terén, jól példázza az az eset, hogy egészen a fordulat hajnaláig ítélkezett a Legfelsőbb Bíróságon az a Dr. Vágó Tibor tanácselnök, aki az ötvenhatos mártírt, a kiskorúként halálra ítélt Mansfeld Pétert a bitófára küldte. Dr. Vágó Tibor lánya a ’90-es években is ügyvédként praktizált mindaddig, amíg lakás panama ügye miatt rendőrségi eljárás indult ellene. Az igazságszolgáltatás három területén, az ügyészség, a bíróság és az ügyvédség szakmai ágában változatlan a régi kádárista uram-bátyám kapcsolatrendszer továbbélése. Az igazságszolgáltatás adminisztratív vezetésére létrehozták az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsot, amelynek elnöke a Legfelsőbb Bíróság elnöke, tagjai között pedig megyei bírósági vezetők mellett megtalálható a mindenkori legfőbb ügyész, valamint az országos ügyvédi kamara elnöke. Érti valaki ezt a logikát? Három egymástól elkülönült és az alkotmány szerint egymás kontrolljára hivatott szervezet, a csúcsán, vezetői révén eggyé olvad. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács értekezletein együtt kavargatja az ingyen kávét a bíró, az ügyész és az ügyvéd, ezzel mintegy beteljesítve a hatalommegosztás elvének arculcsapását. Található olyan konkrét ügy, amelynek dokumentumai alapján nyomon követhető, a bírói testület által nem kívánatosnak tartott ügyvédet, hogyan zárta ki tagjai közül az ügyvédi kamara és további szakmai életét hogyan próbálta ellehetetleníteni az ügyészség. Emeljük ki legelébb magát a Legfelsőbb Bíróság elnökét, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács vezetőjét, dr. Lomnici Zoltánt, akinek közeli hozzátartozója az a dr. Lomnici Katalin ügyvéd, aki ellen ingatlan adásvételi szerződésben való mulasztása miatt az ügyfelek az ügyvédi kamaránál fegyelmi eljárást kezdeményeztek. Naná, hogy az ügyvédi kamara az ügyfél kérelmét elutasította. De nézzük meg a legfőbb ügyész, dr. Polt Péter családi kapcsolódásait. A maszopos és szadeszes képviselők által a parlamentben már tucatnyit meghaladó alkalommal leszavazott dr. Polt Péter legfőbb ügyész édesapja az a dr. Polt Miklós, aki a Kádár-rezsim Legfőbb Ügyészségében a bírósági főosztály örökös vezetője volt, és mint ilyen a halálbüntetés eltörléséig nyilván maga is többször tett indítványt halálbüntetés kiszabására. Birtokunkban van az az irat, amelyben a Legfőbb Ügyészség elismerte, a vérügyész, egészen két évvel ezelőttig, még nyugdíjasként bejárt a Legfőbb Ügyészség könyvtárát rendezgetni. Tiszta családi vállalkozás! Azért érthetetlen az a maszopos és szadaszes magatartás, amivel dr. Polt Péter parlamenti megnyilvánulásait rendre leszavazzák, mert a legfőbb ügyész maga is egy-gyökerű velük. Ezt leginkább az domborítja ki, hogy éppen a maszopos közpénzügyi államtitkár, Keller László által tett és elhíresült agancsos feljelentés alapján szerzett tudomást a közvélemény arról, hogy dr. Polt Péter legfőbb ügyész együtt vadászgat dr. Bártfai Jánossal. Ahogy emlékszünk még a régi szép gulyás-kommunizmusra, a közös vadászgatás tipikusan bolsevik magatartásforma, amit jellemzően az tesz aktuálissá, hogy a minap a maszop befolyás alatt lévő média vezetőhírként számolt be arról, amikor egy nógrádi vadásztársaságban a szocialista képviselőt saját fivére lőtte agyon, egy rosszul célzott lövéssel. Mint emlékezetes, Keller panaszt tett amiatt, hogy dr. Polt Péter legfőbb ügyész a vagyonnyilatkozatában nem szerepeltette vadásztrófeáit. Dr. Bártfai János ősbolsevik mivoltát igazolja az a körülmény, hogy a késői Kádár-korszaktól kezdődően egészen az utóbbi évekig hol az Igazaságügyi Minisztériumban, hol a Miniszterelnöki Hivatalban töltött be nagyon magas beosztást, és mint ilyen, neve természetesen megtalálható a Postabank VIP listán is. Dr. Polt Péter legfőbb ügyész személyére még egy gondolat erejéig érdemes visszatérni. Szinte már magától értetődőnek tűnik a bírósági szervezettel való családi kapcsolata. Házastársa, dr. Rutkai Éva a Fővárosi Ítélőtábla bírája. Az előbb említett Postabank VIP listán más érdekes neveket is felfedezhet az óvatlan szemlélődő. Többek között olvasható annak a dr. Bárd Károlynak a neve, aki a „rendszerváltozás” után több kormányt is kiszolgált, igazságügyi helyettes államtitkárként. Az államtitkár dr. Bárd Károly édesapja az a dr. Bárd Károly, aki jelenleg ügyvédként praktizál és aki az ötvenes években ÁVH-s verő ember volt. Utóbbi tényről bárki meggyőződhet a Terror Házában látható kiállításon. Az idősebb dr. Bárd bizonyára nem véletlenül éppen azzal a doktortársával nyitott közös ügyvédi irodát, aki szintén ÁVH-s múltjával alapozta meg „hírnevét”, s akire kegyetlenkedései miatt a köznyelv a „körmös” jelzőt akasztotta. Igen, „körmös” Bauer Miklós és Bárd Károly Eörsi – szintén a parlamentből ismert a név – ügyvédi irodájában találkoztak, s dolgoztak együtt évtizedeken keresztül. Az Antall-kormány idején valaki felvetette, talán az ügyvédi kamara etikai vizsgálatot rendelhetne el, maradhat-e a két nem éppen patyolat tiszta múltú doktor úr az ügyvédi kamara tagja. A Budapesti Ügyvédi Kamara azonban 33:0 arányban elvetette e javaslatot. Az erkölcsi feddhetetlenség kérdését itt is kettős mércével mérték, elegendő ha csupán Kiszely Gábor ÁVH-ról íródott dokumentumait fellapozzák ehhez: itt az olvasható, hogy a Budapesti Ügyvédi kamara (Bárándy Péter igazságügy-miniszter és Bánáti János irányították) cseppet sem találta kivetnivalónak, hogy Riesz István volt igazságügy miniszter agyonveretésében személyesen közreműködött a két általuk makulátlan erkölcsű ügyvéd. A családi összefonódások itt még nem értek véget. A helyettes államtitkár és Postabank VIP listás dr. Bárd Károly házastársa Dr. Frech Ágnes büntető bíró, a Fővárosi Bíróság Büntető Kollégiumának vezetője. Úgy látszik a demokratikus jogállamiság legfőbb letéteményeseként tetszelgő dr. Lomnici Zoltán legfelsőbb bírósági elnököt soha nem zavarta az a körülmény, hogy a vezetése alatt működő, az alkotmányos szabályozás szerint jogvédelemre hivatott szervezet egyik vezetője egy olyan személy, aki közeli hozzátartozója annak az ÁVH-s pribéknek, aki két lábbal tiporta az alapvető emberi jogokat és aki puszta kézzel verte agyon dr. Riesz István egykori igazságügy-minisztert. A postabanki VIP listán olvasható még dr. Huba Olívia fővárosi bírósági bíró neve, akinek adóstársa egy magas rangú BRFK-s tiszt.

A családi összefonódások az igazságszolgáltatásban végeláthatatlan láncolatot alkotnak.

A Fővárosi Bíróság egyik bírája, dr. Almásy Mária, a „rendszerváltozás” előtt a Kispesti Bíróság MSZMP alapszervi titkára volt. Házastársa dr. Kandikó Gyula a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal vezetője. A Fejér Megyei főügyész-helyettes, Várhomokyné dr. Rab Noémi. Férje dr. Várhomoky, móri ügyvéd. Mór említése senkit ne tévesszen meg, és ne késztessen Várhomoky ügyvéd úr nevével kapcsolatban téves gondolattársításokra. Soha nem merült fel annak halvány gyanúja sem, hogy a megyei főügyész-helyettes férjének, Várhomoky ügyvéd úrnak bármi köze lenne a „móri vérengzés” néven elhíresült bűncselekményhez. Veszprém megyében a megyei bíróság elnöke, dr. Horváth György, aki Antall József MDF-es miniszterelnökről elnevezett emlékplakettet adományozott az előző köztársasági elnök Mádl Ferencnek. Dr. Horváth György Veszprém Megyei Bírósági elnök, a volt MDF-es belügyminiszter, jelenlegi országgyűlési képviselő, ügyvédként praktizáló dr. Horváth Balázs testvére. Ugyanebben a megyében a megbízott megyei rendőr-főkapitány dr. Horváth Imre. Ehhez nem érdemes kommentárt fűzni.

A Legfelsőbb Bíróság jelenlegi elnöke dr. Lomnici Zoltán szakmai tevékenysége számos kritikát váltott már ki a jog hivatás művelői körében. Nem telik el hét, hogy az elektronikus médiában ne jelenne meg dr. Lomnici Zoltántól olyan közlemény, amelyben a bíróságok működésének eredményességét és hatékonyságát méltatná. Állításait az esetek többségében bőséges statisztikai adattal támasztja alá. Valami hiba lehet azonban a perek gyors és hatékony befejezésére vonatkozó bírósági statisztikai adatfeldolgozásban. Dr. Lomnici a perek elhúzódásával kapcsolatos megnyilatkozásainak legerősebb kritikáját jelentette az a közelmúltban megjelent közlemény, amely szerint az összes parlamenti frakció támogatja azt a törvénytervezetet, amelynek elfogadásával rövidebbek lehetnek a bírósági perek. A közlemény szerint, ha elfogadja az országgyűlés a beterjesztésre kerülő törvénymódosítást, akkor a polgári perben az érintett al- vagy felperes kifogással élhet, ha indokolatlanul elhúzódónak tartja az eljárást. Külön kiemelést érdemel, hogy a hivatkozott törvénytervezetet valamennyi politikai képződmény támogatta, tehát egységes a politikai pártok szakérőinek véleménye abban a tekintetben, hogy Magyarországon minden van, csak gyors és hatékony ítélkezés nincs. Feltűnő az is, hogy dr. Lomnici Zoltán legfelsőbb bírósági elnök megnyilatkozásainak túlnyomó részében bíróságon kívüli okokra vezeti vissza a perek maratoni elhúzódását. Hol az ügyvédeket, hol a vádlottakat hibáztatja. Hibás az állampolgár, hogy túl sokat pereskedik és hibás a jogi képviselője, mert megpróbálja ügyfelét képviselni a napi pártpolitikai megfontolások szerinti megrendelésre agyon toldozott-foldozott, politikai kívánalmak szerint módosítgatott törvények útvesztőjében. Lomnici egyik megnyilatkozása szerint a bíráknak olyan eszközöket kell biztosítani, amelyekkel megakadályozható, hogy az ügyvédek időhúzó lépéseket tegyenek a peres eljárásokban. Szerinte a jogbiztonságot sérti a perek indokolatlan elhúzódása és a nem egységes ítélkezési gyakorlat. Lomnici úgy véli, hogy a bíráknak a jelenleginél hatékonyabb eszközöket kell biztosítani arra, hogy megakadályozzák a perelhúzó ügyvédi magatartást.
A perelhúzó magatartás megakadályozására tett törekvés önmagában nem kifogásolható.
Azt azonban nehezen lehet megérteni, miért az ügyvédek hibájául rója fel a perelhúzást, amikor például a Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiuma a gazdasági perekben nemegyszer a kereset bíróságra érkezésétől számított egy év eltelte után tűzi ki az első tárgyalást és nem ritka az az eset sem, hogy az ügyben a bíróság évente csak egy tárgyalást tart.
A bennfentesek állítólag tudni vélik, a Fővárosi Bíróságon annyi a felhalmozott, újonnan érkezett polgári per, hogy vezetői utasítás szerint legalább fél évig nem lehet intézkedni egy új ügyben. A gyakorló perjogászok tömegével tudnak olyan ősrégi ügyekről, amelyek ügyviteli technikával évről évre új bírósági ügyszámot kapnak. Dr. Lomnici Zoltán egy másik megnyilatkozásában érintőlegesen kitért ugyan a bírák kifogásolható tevékenységére is, alapvetően azonban az ügyvédeket és a feleket hibáztatja. Kifejtette, hogy "előtérbe kerülnek a bíráskodás etikai kérdései is, az ügyfelekkel való esetleges fölényes bánásmód és felkészületlenség elkerülésére". Az MTI-nek adott egyik nyilatkozatában új jelenségként jelölte meg, hogy a vádlottak az ügyükben illetékes bírákat perlik be, hogy azután elfogultságra hivatkozva másik bíró, bíróság kijelölését kérjék. Nyilatkozata szerint az elkövetők egy része már nem csupán a jogerősen kiszabott büntetés végrehajtása elől igyekszik kibújni, de a bírákat is beperli az ítélethozatal hátráltatása, vagy az enyhébb büntetés reményében. Beszámolt arról, hogy jelenleg is van olyan bírósági vezető az országban, aki ellen tucatnyi eljárást indítottak a vádlottak. Lomnici sajátos felfogással ezt azzal magyarázza, hogy a vádlottak így akarják lassítani saját ügyük elbírálását. Az meg sem fordult Lomnici fejében, hogy a beperelt bírák esetében esetleg belső bírósági vizsgálatot rendeljen el, hátha mégsem az állampolgárban van a hiba, hanem abban, hogy az eljáró bíró részéről olyan jogsértést észlelt, amit rendes eljárási kifogással nem lehet orvosolni. Emlékeztetek arra a több, mint 6 éven át folyamatban volt közlekedési büntető ügyre, amelyben a vádlott és védője 3 szakértői véleménnyel igazolta, hogy a bíró koncepciózusan meghamisította a tárgyalási jegyzőkönyveket. Soha nem indítottak belső bírósági vizsgálatot a történtek tisztázására. Mindössze annyi történt, hogy a nyilvánvalóan morálisan alkalmatlan bírót peren kívüli bírósági csoportba helyezték át. A jegyzőkönyv-hamisítást kifogásoló vádlottat és ügyvédjét – sajátos logikával – a bíróság elnöke feljelentette hamis vád miatt. Szerencséjük volt és ügyüket egy kivételesen tisztességes vidéki bíró tárgyalta, aki mindkettőjüket, bűncselekmény hiányában, felmentette. Lomnici nyilvánvalóan politikai színezetű tevékenységbe bonyolódott, amikor felháborodva sérelmezte, hogy a peres felek egy része a vele szemben törvénysértést megvalósító bírót beperli. Lomnici szerint ez összeegyeztethetetlen az uniós normákkal és joggyakorlattal. Lomnici ilyenkor megfeledkezik saját, illetve az általa vezetett bírósági szervezet korábbi megnyilatkozásairól. Az EU-tagállamok legfelsőbb bírái új testülete alelnökeként, a párizsi székhelyű szervezet alakuló közgyűlésén úgy nyilatkozott, a 2004. május 1-jei csatlakozást követően a hazai bíróságoknak az uniós közösségi jogot is alkalmazniuk kell, amely minden esetben megelőzi a nemzeti jogot. Az idézett kijelentés fényében furcsának tűnik Lomnici azon korábbi megnyilatkozása, miszerint a bírák beperlése idegen az európai joggyakorlattól, mert egy teljesen politikai tartalmú polgári perben a magyar bíróság már kinyilatkoztatta, a hivatalos személy beperlése igenis komform az uniós szabályozással és kiemelten az Emberi Jogok Európai Egyezményével, az úgynevezett Római Egyezménnyel. A Pintér Sándor felperesnek Pallag László alperes ellen a Pesti Központi Kerületi Bíróságon 29.P.88.474/2000. szám alatt folyamatban volt perében az ítéletet hozó bírói tanács vezetőjének: dr. Pataky Árpád bírónak, a Fővárosi Bíróság és felülvizsgálati eljárás során a Legfelsőbb Bíróság által is jóváhagyott jogi álláspontjának lényege az volt, miszerint az a hivatalos személy, aki munkakörének vagy megbízatásának jogi kereteit túllépi, ezen magatartásáért saját személyében is felelőssé tehető. A szakmai szabályok túllépése a magánszemélyként beperelt alperesek részéről nyilvánvaló, hiszen megyei bírósági elnöktől, megyei bírósági bírótól és városi bírósági bírótól elvárható a Legfelsőbb Bíróság közzétett – egyébként minden szervezetre kötelező és irányadó – határozatainak ismerete és figyelembe vétele. Az előbb hivatkozott ügyben, a felülvizsgálati eljárás során a Legfelsőbb Bíróság az alábbi jogi okfejtést adta: „a Ptk. 75. §-ának (1) bekezdése alapján a személyhez fűződő jogok a törvény védelme alatt állanak. E jogokat mindenki köteles tiszteletben tartani”. A Legfelsőbb Bíróság fenti megállapítása nyilvánvalóan vonatkozik a bírósági elnökökre és a bírákra is. A fentieken túlmenően a Legfelsőbb Bíróság rámutatott arra is, hogy a Ptk. 75. §-a összhangban áll az 1976. évi 8. tvr-rel kihirdetett, a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 2. cikkének 3/b. pontjában foglalt azon rendelkezéssel, amely szerint minden olyan személy, akinek jogai vagy szabadságai sérelmet szenvednek, hatékony jogorvoslattal élhet akkor is, ha a jogok megsértését hivatalos minőségben eljáró személyek követték el. Azonosan rendelkezik az 1993. évi XXXI. Törvénnyel kihirdetett, az Emberi jogok és az alapvető szabadságjogok védelméről szóló Egyezmény (Római Egyezmény) 13. cikke is. A Legfelsőbb Bíróság idézett jogértelmezéséből adódóan a polgári jogi felelősség alól a magánszemély alperesek sem mentesülhetnek arra hivatkozással, hogy megyei bírósági elnökként vagy bíróként eljárva, tehát hivatalos minőségben valósították meg azt a jogsértés-sorozatot, amely alapvető alkotmányos rendelkezéseket sért.
Az alvilág olyan magas szintre fejlődött, hogy háborút vív a civilizáció ellen. …a maffia beépül a legális szférába, összefonódik az államhatalmi szervekkel és bevételeit a legális gazdaság, a közpénzek megcsapolásával éri el. A folyamat nagyon magas szintre jutott. Magyarországon ez a fejlődés az olajüzletben érte el csúcspontját. A bűnözői csoportok sok esetben vámtisztek segítségével, rendőri támogatással, minisztériumi engedélyekkel működtek. Államtitkári szinten avatkoztak be halasztott vámfizetéssel kapcsolatos kérdésekbe…Egyes politikusok ennek ellenére azt mondták: eltúlzott az olajügyek körüli hisztéria. Ezen a véleményen volt Boross Péter, volt MDF-es belügyminiszter is. Pedig a taxisblokád után éppen az MDF vezette be a korlátlan liberalizációt az olajkereskedelemben. Néhányan azt remélték, hogy ezzel teremtik meg a privatizációban részt venni képes magyar vásárlóerőt. A túlzásról beszélő politikusok egy szempontot nem vettek figyelembe: az olajszakma igazi képviselőit és az adócsaló ügyeskedőket hamar kiszorították a pályáról. Ez teremtette meg Magyarországon a következő száz évre a szervezett bűnözés anyagi alapját. A pénz nagysága erkölcsileg szétzilálta és korrumpálta az állami hivatalokat, a bűnüldözés és az igazságszolgáltatás szerveit. Aki a szervezett bűnözéssel egyszer kapcsolatba került, nem szabadulhatott. Ez vonatkozik vasutasokra, vámosokra, rendőrökre, minisztériumi tisztviselőkre, ügyészekre és bírákra egyaránt. Ha valaki nem távozott azonnal a szervezetéből, rajta keresztül az alvilág behatolt az állami szférába, és újabb kapcsolatokat szerzett. A szervezett bűnözés átláthatatlan és ellenőrizhetetlen módon összefonódott a közélettel és az állami szervekkel”


2016. augusztus 1., hétfő

Putyin - Ez megy a háttérben

https://www.youtube.com/watch?v=jfR5krZqIL8



Közzététel: 2016. aug. 1.
Nem árt tudnunk, hogy a média nem egészen (vagy egyáltalán nem) úgy adja elő a dolgokat, ahogy azok a valóságban történnek. De még a sajtó munkatársai sincsenek mindig tisztában a helyzettel. 2016. júliusban, a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum keretében Putyin újságíróknak mondta el, hogyan és miért került veszélybe a béke a világon, ami eddig a stratégiai egyensúlynak köszönhetően el tudta kerülni a komoly háborús helyzeteket. (Feliratozás az eredeti orosz szöveg alapján.)

Már nem keresik a Tárnokról eltűnt Radics-családot - Sokat tudhatott a Seres-gyilkosságról - PestiSrácok.hu

Már nem keresik a Tárnokról eltűnt Radics-családot – Sokat tudhatott a Seres-gyilkosságról

http://pestisracok.hu/mar-nem-keresik-tarnokrol-eltunt-radics-csaladot-sokat-tudhatott-seres-gyilkossagrol/

Portik volt üzlettársa megnevezhette az elkövetőket

 Az esetet tíz évig eltűnésként kezelték és csak 2012 novemberében indítottak eljárást emberölés gyanújának bűntette miatt annak ellenére, hogy a Portik-ügyek egyik koronatanúja, Radnai László tanúvallomásában arról beszélt a rendőröknek, hogy Portik Tamás volt cégtársa annyira felháborodott a családirtáson, hogy már az emberölés után tett egy névtelen bejelentést és megnevezte a bűncselekmény elkövetőit. Radnai szerint az akkori vizsgálódás „valami miatt” félresiklott. Állítólag a volt üzlettárs szidta is Portikot, hogy „milyen hitvány emberekkel veszi körbe magát”, akik ilyen szörnyűségekre is képesek. A férfinak az eddigi nyomozás adatai szerint azért kellett meghalnia, mert ő lehetett az 1999-ben Tahitótfaluban üzlettársával együtt lelőtt Seres Zoltán gyilkosa. A korábbi gyanú szerint Radics a B. László vezette motorról, egy sorozatlövő fegyverből több lövést adott le a két üzletemberre. Radicsnak pedig azért kellett meghalnia, mert túlságosan sokat fecsegett a Seres Zoltán elleni merényletről.

 Véletlenül kellett meghalnia Radics családtagjainak?

 2002. január 23-a óta nem látott, 2012 novemberéig eltűntként kezelt család három tagjának tragédiájáról egy korábbi forrásunk is beszélt, aki szerint a nyomozás egyik iránya az (volt), hogy Radics élettársa, Bihon Lászlóné „besokallt”, elege lett férje „ügyeiből”, és azzal fenyegette, hogy feljelenti a rendőrségen. Erre Radics elővette a fegyverét, meg akarta vele ijeszteni feleségét, ám a vita hevében a „Radír” becenevű férfi több lövést adott le. Felesége és három éves kislánya is meghalt. Beszélgetőtársunk állította, ezután Radics szólt Portik embereinek, akik a helyszínre érve elszállították a holttesteket, a megzavarodott férfit pedig magukkal vitték és ismeretlen helyen másfél hónapig bujtatták. Radics azonban nem tudta feldolgozni az általa okozott tragédiát és szinte szó szerint „megőrült”kezelhetetlenné vált, majd Portikék attól tartva, hogy a labilis férfi, ha rendőrkézre kerül, könnyen megtörik és beszámol az általa tudott korábbi bűncselekményekről, eldöntötték, végeznek vele. A rendőrök ugyanakkor egy olyan szál irányába is elindultak, miszerint Portik parancsára öt embere indult „eltüntetni” a kábítószerek és alkohol hatására túl sokat beszélő Radicsot. Számításaikba ugyanakkor hiba csúszott, mivel tudomásukkal ellentétben, amikor beléptek a házba, az Energol-vezér (Aki kizárólag Radics megölésére adott utasítást.) volt katonáján kívül otthon találták Portik emberei az élettársát és hároméves kislányát is. Elszabadultak az indulatok és mindenkit megöltek, a holttesteket pedig – a mai napig – ismeretlen helyre vitték. Nagy valószínűséggel éppen ez az oka annak, hogy eredménytelenül zárták le a nyomozást, hiszen holttest nélkül – néhány kivételtől eltekintve – nehezen bizonyíthatóak a gyilkosságok.
 Portik egykori cégtársa állítólag már 2002-ben megnevezte az elkövetőket. Fotó: MTI/ Kovács Tamás


A rendőrök mindent tudnak, csak a holttesteket nem találják


Pedig a rendőrök információink szerint szinte mindent kiderítettek, így azt is, hogy ki az az öt személy, akik részt vettek egykori barátjuk és két családtagja megölésében, ahogy azt az autót is megtalálta a nyomozó hatóság, amivel Radicsékat elszállították. Noha a nyomozók a négy évig húzódó eljárásban nem gyanúsítottak meg senkit, annyi biztos, hogy a Prisztás-gyilkosság nyomozati irataiban fellelhető, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda a Radics család megölésével kapcsolatban adatokat gyűjtött Portik Tamás volt testőréről, a Prisztás József lelövéséért elítélt H. Istvánról. Ahogy arról is szóltunk már, hogy információink szerint a hatóságok sokáig fenntartották azt az álláspontjukat, hogy a Seres-gyilkosság korábbi gyanúsítottjának, B.Lászlónak valamilyen szinten köze lehet a Radics család eltűnéséhez, hiszen a férfi látta utoljára élve Radics Attilát.


Címlapfotó: MTI

2016. július 30., szombat

A nyomozó halála


Közzététel: 2015. máj. 7.

https://youtu.be/4z_pEA9Lj1s
A kilencvenes évek elején egy joghézagot kihasználva néhány élelmes bűnöző olajszőkítésbe kezdett. A százmilliós üzlet az évtized közepére több ezer milliárdosra nőtt. Az állam tehetetlenül nézte, hogy ismeretlen eredetű olajvagonok járnak az országban, sőt, az állami cégek is a maffia kútjainál tankoltak. Akik nyomozni kezdtek, falakba ütköztek.

A handful of wily criminals stumbled upon a loophole in legislation and began the business of oil bleaching. And a few fortunate men made an awful lot of money in a very short time. In the meantime, the authorities stood dumbly by and watched as anonymous tankers drove up and down the country and state firms fuelled up at mafia filling stations. Anyone poking their nose in soon ran into walls.