Ólevendula Blogja



Időkép doboz



2016. augusztus 12., péntek

Családi összefonódások az "igazságszolgáltatásban"


2007. május 18
Magyarország a civilizált világ fogalmai szerint mérve sem felel meg a jogállamiság követelményének. Mitől lenne jogállam egy olyan ország, ahol a „rendszerváltozásnak” hazudott tulajdonváltoztatás után az önmagukat rendszerváltónak hazudott politikai tényezők érintetlenül hagyják a jogi felépítmény megcsontosodott struktúráit? Konkrétan arra gondolok, hogy a ’89-es „fordulat” után sem személyi állományában, sem szerkezetében nem változott a kádári bűnüldözés, vádképviselet és igazságszolgáltatás. Szépkorú olvasóink maguk is tapasztalhatták, a fiatalabbak pedig történelmi tanulmányaikban ismerhették meg a múlt századi ’48-as kommunista fordulat utáni boszorkányüldözést és tisztogatást az igazságszolgáltatás terén. A polgári rendszer rendőreit, ügyészeit, bíráit és ügyvédeit úgy kitakarították a bűnüldözés és igazságszolgáltatás szerkezetéből, hogy még leszármazottaik sem mehettek az intézmények közelébe, de még a felsőfokú képzésbe sem kerülhettek be. Ehhez képest, miután Szűrös Mátyás ősbolsevik kövület kikiáltotta a Harmadik Köztársaságot 1989-ben, a kádárizmushoz kötődő politikai nézetei miatt – és egyéb okból sem – egyetlen rendőrt, ügyészt vagy bírót nem távolítottak el székéből. Az igazságszolgáltatás csúcsán annyi történt csupán, hogy a Legfelsőbb Bíróság elnöke, Szilbereky Jenő, aki egyébként is jó tíz évvel túl volt már a nyugdíjkorhatáron, nyugállományba vonult. A Legfelsőbb Bíróságról ekkor Dr. Kuhnyár László büntető tanácselnök önként távozott, és ügyvéd lett, Dr. Pék Sándor büntető tanácselnök pedig öregségi nyugdíjra jogosultsága miatt lemondott. Az ügyészség vezetésében csupán annyi változott, hogy előrehaladott idült alkoholizmusa miatt eltávolították dr. Szíjjártót és a helyére ültették az ELTE jogi karának volt MSZMP titkárát, Györgyi Kálmánt. Györgyi Kálmán személye nem jelentett világrengető fordulatot az ügyészség működésében. Nem vitatható, hogy sokoldalúan képzett, tudós ember került az ügyészség élére, magánélete és hivatali tevékenységének néhány mozzanata azonban ellentmondásossá tette személyét. Dr. Györgyi Kálmán egyetemi oktatóként feleségül vette tanítványát, dr. Kardos Évát, aki ügyvéd lett. A jogi hivatás művelői körében számos esetben felvetődött, dr. Kardos Éva ügyvédi praxisát, különösen az általa elvállalt büntető ügyek sikerességét mennyire befolyásolta az a körülmény, hogy férje maga a legfőbb ügyész. Györgyi Kálmán szakmai tevékenységével kapcsolatban különösen a debreceni főügyész esete váltott ki nemtetszést. Mint emlékezetes, menesztette dr. Szeszák Gyula debreceni főügyészt, amiért az vizsgálatot folytatott az olajpancsolás gyanújába keveredett debreceni főkapitány ellen. Hogy mennyire nem volt változás az igazságszolgáltatás terén, jól példázza az az eset, hogy egészen a fordulat hajnaláig ítélkezett a Legfelsőbb Bíróságon az a Dr. Vágó Tibor tanácselnök, aki az ötvenhatos mártírt, a kiskorúként halálra ítélt Mansfeld Pétert a bitófára küldte. Dr. Vágó Tibor lánya a ’90-es években is ügyvédként praktizált mindaddig, amíg lakás panama ügye miatt rendőrségi eljárás indult ellene. Az igazságszolgáltatás három területén, az ügyészség, a bíróság és az ügyvédség szakmai ágában változatlan a régi kádárista uram-bátyám kapcsolatrendszer továbbélése. Az igazságszolgáltatás adminisztratív vezetésére létrehozták az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsot, amelynek elnöke a Legfelsőbb Bíróság elnöke, tagjai között pedig megyei bírósági vezetők mellett megtalálható a mindenkori legfőbb ügyész, valamint az országos ügyvédi kamara elnöke. Érti valaki ezt a logikát? Három egymástól elkülönült és az alkotmány szerint egymás kontrolljára hivatott szervezet, a csúcsán, vezetői révén eggyé olvad. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács értekezletein együtt kavargatja az ingyen kávét a bíró, az ügyész és az ügyvéd, ezzel mintegy beteljesítve a hatalommegosztás elvének arculcsapását. Található olyan konkrét ügy, amelynek dokumentumai alapján nyomon követhető, a bírói testület által nem kívánatosnak tartott ügyvédet, hogyan zárta ki tagjai közül az ügyvédi kamara és további szakmai életét hogyan próbálta ellehetetleníteni az ügyészség. Emeljük ki legelébb magát a Legfelsőbb Bíróság elnökét, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács vezetőjét, dr. Lomnici Zoltánt, akinek közeli hozzátartozója az a dr. Lomnici Katalin ügyvéd, aki ellen ingatlan adásvételi szerződésben való mulasztása miatt az ügyfelek az ügyvédi kamaránál fegyelmi eljárást kezdeményeztek. Naná, hogy az ügyvédi kamara az ügyfél kérelmét elutasította. De nézzük meg a legfőbb ügyész, dr. Polt Péter családi kapcsolódásait. A maszopos és szadeszes képviselők által a parlamentben már tucatnyit meghaladó alkalommal leszavazott dr. Polt Péter legfőbb ügyész édesapja az a dr. Polt Miklós, aki a Kádár-rezsim Legfőbb Ügyészségében a bírósági főosztály örökös vezetője volt, és mint ilyen a halálbüntetés eltörléséig nyilván maga is többször tett indítványt halálbüntetés kiszabására. Birtokunkban van az az irat, amelyben a Legfőbb Ügyészség elismerte, a vérügyész, egészen két évvel ezelőttig, még nyugdíjasként bejárt a Legfőbb Ügyészség könyvtárát rendezgetni. Tiszta családi vállalkozás! Azért érthetetlen az a maszopos és szadaszes magatartás, amivel dr. Polt Péter parlamenti megnyilvánulásait rendre leszavazzák, mert a legfőbb ügyész maga is egy-gyökerű velük. Ezt leginkább az domborítja ki, hogy éppen a maszopos közpénzügyi államtitkár, Keller László által tett és elhíresült agancsos feljelentés alapján szerzett tudomást a közvélemény arról, hogy dr. Polt Péter legfőbb ügyész együtt vadászgat dr. Bártfai Jánossal. Ahogy emlékszünk még a régi szép gulyás-kommunizmusra, a közös vadászgatás tipikusan bolsevik magatartásforma, amit jellemzően az tesz aktuálissá, hogy a minap a maszop befolyás alatt lévő média vezetőhírként számolt be arról, amikor egy nógrádi vadásztársaságban a szocialista képviselőt saját fivére lőtte agyon, egy rosszul célzott lövéssel. Mint emlékezetes, Keller panaszt tett amiatt, hogy dr. Polt Péter legfőbb ügyész a vagyonnyilatkozatában nem szerepeltette vadásztrófeáit. Dr. Bártfai János ősbolsevik mivoltát igazolja az a körülmény, hogy a késői Kádár-korszaktól kezdődően egészen az utóbbi évekig hol az Igazaságügyi Minisztériumban, hol a Miniszterelnöki Hivatalban töltött be nagyon magas beosztást, és mint ilyen, neve természetesen megtalálható a Postabank VIP listán is. Dr. Polt Péter legfőbb ügyész személyére még egy gondolat erejéig érdemes visszatérni. Szinte már magától értetődőnek tűnik a bírósági szervezettel való családi kapcsolata. Házastársa, dr. Rutkai Éva a Fővárosi Ítélőtábla bírája. Az előbb említett Postabank VIP listán más érdekes neveket is felfedezhet az óvatlan szemlélődő. Többek között olvasható annak a dr. Bárd Károlynak a neve, aki a „rendszerváltozás” után több kormányt is kiszolgált, igazságügyi helyettes államtitkárként. Az államtitkár dr. Bárd Károly édesapja az a dr. Bárd Károly, aki jelenleg ügyvédként praktizál és aki az ötvenes években ÁVH-s verő ember volt. Utóbbi tényről bárki meggyőződhet a Terror Házában látható kiállításon. Az idősebb dr. Bárd bizonyára nem véletlenül éppen azzal a doktortársával nyitott közös ügyvédi irodát, aki szintén ÁVH-s múltjával alapozta meg „hírnevét”, s akire kegyetlenkedései miatt a köznyelv a „körmös” jelzőt akasztotta. Igen, „körmös” Bauer Miklós és Bárd Károly Eörsi – szintén a parlamentből ismert a név – ügyvédi irodájában találkoztak, s dolgoztak együtt évtizedeken keresztül. Az Antall-kormány idején valaki felvetette, talán az ügyvédi kamara etikai vizsgálatot rendelhetne el, maradhat-e a két nem éppen patyolat tiszta múltú doktor úr az ügyvédi kamara tagja. A Budapesti Ügyvédi Kamara azonban 33:0 arányban elvetette e javaslatot. Az erkölcsi feddhetetlenség kérdését itt is kettős mércével mérték, elegendő ha csupán Kiszely Gábor ÁVH-ról íródott dokumentumait fellapozzák ehhez: itt az olvasható, hogy a Budapesti Ügyvédi kamara (Bárándy Péter igazságügy-miniszter és Bánáti János irányították) cseppet sem találta kivetnivalónak, hogy Riesz István volt igazságügy miniszter agyonveretésében személyesen közreműködött a két általuk makulátlan erkölcsű ügyvéd. A családi összefonódások itt még nem értek véget. A helyettes államtitkár és Postabank VIP listás dr. Bárd Károly házastársa Dr. Frech Ágnes büntető bíró, a Fővárosi Bíróság Büntető Kollégiumának vezetője. Úgy látszik a demokratikus jogállamiság legfőbb letéteményeseként tetszelgő dr. Lomnici Zoltán legfelsőbb bírósági elnököt soha nem zavarta az a körülmény, hogy a vezetése alatt működő, az alkotmányos szabályozás szerint jogvédelemre hivatott szervezet egyik vezetője egy olyan személy, aki közeli hozzátartozója annak az ÁVH-s pribéknek, aki két lábbal tiporta az alapvető emberi jogokat és aki puszta kézzel verte agyon dr. Riesz István egykori igazságügy-minisztert. A postabanki VIP listán olvasható még dr. Huba Olívia fővárosi bírósági bíró neve, akinek adóstársa egy magas rangú BRFK-s tiszt.

A családi összefonódások az igazságszolgáltatásban végeláthatatlan láncolatot alkotnak.

A Fővárosi Bíróság egyik bírája, dr. Almásy Mária, a „rendszerváltozás” előtt a Kispesti Bíróság MSZMP alapszervi titkára volt. Házastársa dr. Kandikó Gyula a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal vezetője. A Fejér Megyei főügyész-helyettes, Várhomokyné dr. Rab Noémi. Férje dr. Várhomoky, móri ügyvéd. Mór említése senkit ne tévesszen meg, és ne késztessen Várhomoky ügyvéd úr nevével kapcsolatban téves gondolattársításokra. Soha nem merült fel annak halvány gyanúja sem, hogy a megyei főügyész-helyettes férjének, Várhomoky ügyvéd úrnak bármi köze lenne a „móri vérengzés” néven elhíresült bűncselekményhez. Veszprém megyében a megyei bíróság elnöke, dr. Horváth György, aki Antall József MDF-es miniszterelnökről elnevezett emlékplakettet adományozott az előző köztársasági elnök Mádl Ferencnek. Dr. Horváth György Veszprém Megyei Bírósági elnök, a volt MDF-es belügyminiszter, jelenlegi országgyűlési képviselő, ügyvédként praktizáló dr. Horváth Balázs testvére. Ugyanebben a megyében a megbízott megyei rendőr-főkapitány dr. Horváth Imre. Ehhez nem érdemes kommentárt fűzni.

A Legfelsőbb Bíróság jelenlegi elnöke dr. Lomnici Zoltán szakmai tevékenysége számos kritikát váltott már ki a jog hivatás művelői körében. Nem telik el hét, hogy az elektronikus médiában ne jelenne meg dr. Lomnici Zoltántól olyan közlemény, amelyben a bíróságok működésének eredményességét és hatékonyságát méltatná. Állításait az esetek többségében bőséges statisztikai adattal támasztja alá. Valami hiba lehet azonban a perek gyors és hatékony befejezésére vonatkozó bírósági statisztikai adatfeldolgozásban. Dr. Lomnici a perek elhúzódásával kapcsolatos megnyilatkozásainak legerősebb kritikáját jelentette az a közelmúltban megjelent közlemény, amely szerint az összes parlamenti frakció támogatja azt a törvénytervezetet, amelynek elfogadásával rövidebbek lehetnek a bírósági perek. A közlemény szerint, ha elfogadja az országgyűlés a beterjesztésre kerülő törvénymódosítást, akkor a polgári perben az érintett al- vagy felperes kifogással élhet, ha indokolatlanul elhúzódónak tartja az eljárást. Külön kiemelést érdemel, hogy a hivatkozott törvénytervezetet valamennyi politikai képződmény támogatta, tehát egységes a politikai pártok szakérőinek véleménye abban a tekintetben, hogy Magyarországon minden van, csak gyors és hatékony ítélkezés nincs. Feltűnő az is, hogy dr. Lomnici Zoltán legfelsőbb bírósági elnök megnyilatkozásainak túlnyomó részében bíróságon kívüli okokra vezeti vissza a perek maratoni elhúzódását. Hol az ügyvédeket, hol a vádlottakat hibáztatja. Hibás az állampolgár, hogy túl sokat pereskedik és hibás a jogi képviselője, mert megpróbálja ügyfelét képviselni a napi pártpolitikai megfontolások szerinti megrendelésre agyon toldozott-foldozott, politikai kívánalmak szerint módosítgatott törvények útvesztőjében. Lomnici egyik megnyilatkozása szerint a bíráknak olyan eszközöket kell biztosítani, amelyekkel megakadályozható, hogy az ügyvédek időhúzó lépéseket tegyenek a peres eljárásokban. Szerinte a jogbiztonságot sérti a perek indokolatlan elhúzódása és a nem egységes ítélkezési gyakorlat. Lomnici úgy véli, hogy a bíráknak a jelenleginél hatékonyabb eszközöket kell biztosítani arra, hogy megakadályozzák a perelhúzó ügyvédi magatartást.
A perelhúzó magatartás megakadályozására tett törekvés önmagában nem kifogásolható.
Azt azonban nehezen lehet megérteni, miért az ügyvédek hibájául rója fel a perelhúzást, amikor például a Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiuma a gazdasági perekben nemegyszer a kereset bíróságra érkezésétől számított egy év eltelte után tűzi ki az első tárgyalást és nem ritka az az eset sem, hogy az ügyben a bíróság évente csak egy tárgyalást tart.
A bennfentesek állítólag tudni vélik, a Fővárosi Bíróságon annyi a felhalmozott, újonnan érkezett polgári per, hogy vezetői utasítás szerint legalább fél évig nem lehet intézkedni egy új ügyben. A gyakorló perjogászok tömegével tudnak olyan ősrégi ügyekről, amelyek ügyviteli technikával évről évre új bírósági ügyszámot kapnak. Dr. Lomnici Zoltán egy másik megnyilatkozásában érintőlegesen kitért ugyan a bírák kifogásolható tevékenységére is, alapvetően azonban az ügyvédeket és a feleket hibáztatja. Kifejtette, hogy "előtérbe kerülnek a bíráskodás etikai kérdései is, az ügyfelekkel való esetleges fölényes bánásmód és felkészületlenség elkerülésére". Az MTI-nek adott egyik nyilatkozatában új jelenségként jelölte meg, hogy a vádlottak az ügyükben illetékes bírákat perlik be, hogy azután elfogultságra hivatkozva másik bíró, bíróság kijelölését kérjék. Nyilatkozata szerint az elkövetők egy része már nem csupán a jogerősen kiszabott büntetés végrehajtása elől igyekszik kibújni, de a bírákat is beperli az ítélethozatal hátráltatása, vagy az enyhébb büntetés reményében. Beszámolt arról, hogy jelenleg is van olyan bírósági vezető az országban, aki ellen tucatnyi eljárást indítottak a vádlottak. Lomnici sajátos felfogással ezt azzal magyarázza, hogy a vádlottak így akarják lassítani saját ügyük elbírálását. Az meg sem fordult Lomnici fejében, hogy a beperelt bírák esetében esetleg belső bírósági vizsgálatot rendeljen el, hátha mégsem az állampolgárban van a hiba, hanem abban, hogy az eljáró bíró részéről olyan jogsértést észlelt, amit rendes eljárási kifogással nem lehet orvosolni. Emlékeztetek arra a több, mint 6 éven át folyamatban volt közlekedési büntető ügyre, amelyben a vádlott és védője 3 szakértői véleménnyel igazolta, hogy a bíró koncepciózusan meghamisította a tárgyalási jegyzőkönyveket. Soha nem indítottak belső bírósági vizsgálatot a történtek tisztázására. Mindössze annyi történt, hogy a nyilvánvalóan morálisan alkalmatlan bírót peren kívüli bírósági csoportba helyezték át. A jegyzőkönyv-hamisítást kifogásoló vádlottat és ügyvédjét – sajátos logikával – a bíróság elnöke feljelentette hamis vád miatt. Szerencséjük volt és ügyüket egy kivételesen tisztességes vidéki bíró tárgyalta, aki mindkettőjüket, bűncselekmény hiányában, felmentette. Lomnici nyilvánvalóan politikai színezetű tevékenységbe bonyolódott, amikor felháborodva sérelmezte, hogy a peres felek egy része a vele szemben törvénysértést megvalósító bírót beperli. Lomnici szerint ez összeegyeztethetetlen az uniós normákkal és joggyakorlattal. Lomnici ilyenkor megfeledkezik saját, illetve az általa vezetett bírósági szervezet korábbi megnyilatkozásairól. Az EU-tagállamok legfelsőbb bírái új testülete alelnökeként, a párizsi székhelyű szervezet alakuló közgyűlésén úgy nyilatkozott, a 2004. május 1-jei csatlakozást követően a hazai bíróságoknak az uniós közösségi jogot is alkalmazniuk kell, amely minden esetben megelőzi a nemzeti jogot. Az idézett kijelentés fényében furcsának tűnik Lomnici azon korábbi megnyilatkozása, miszerint a bírák beperlése idegen az európai joggyakorlattól, mert egy teljesen politikai tartalmú polgári perben a magyar bíróság már kinyilatkoztatta, a hivatalos személy beperlése igenis komform az uniós szabályozással és kiemelten az Emberi Jogok Európai Egyezményével, az úgynevezett Római Egyezménnyel. A Pintér Sándor felperesnek Pallag László alperes ellen a Pesti Központi Kerületi Bíróságon 29.P.88.474/2000. szám alatt folyamatban volt perében az ítéletet hozó bírói tanács vezetőjének: dr. Pataky Árpád bírónak, a Fővárosi Bíróság és felülvizsgálati eljárás során a Legfelsőbb Bíróság által is jóváhagyott jogi álláspontjának lényege az volt, miszerint az a hivatalos személy, aki munkakörének vagy megbízatásának jogi kereteit túllépi, ezen magatartásáért saját személyében is felelőssé tehető. A szakmai szabályok túllépése a magánszemélyként beperelt alperesek részéről nyilvánvaló, hiszen megyei bírósági elnöktől, megyei bírósági bírótól és városi bírósági bírótól elvárható a Legfelsőbb Bíróság közzétett – egyébként minden szervezetre kötelező és irányadó – határozatainak ismerete és figyelembe vétele. Az előbb hivatkozott ügyben, a felülvizsgálati eljárás során a Legfelsőbb Bíróság az alábbi jogi okfejtést adta: „a Ptk. 75. §-ának (1) bekezdése alapján a személyhez fűződő jogok a törvény védelme alatt állanak. E jogokat mindenki köteles tiszteletben tartani”. A Legfelsőbb Bíróság fenti megállapítása nyilvánvalóan vonatkozik a bírósági elnökökre és a bírákra is. A fentieken túlmenően a Legfelsőbb Bíróság rámutatott arra is, hogy a Ptk. 75. §-a összhangban áll az 1976. évi 8. tvr-rel kihirdetett, a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 2. cikkének 3/b. pontjában foglalt azon rendelkezéssel, amely szerint minden olyan személy, akinek jogai vagy szabadságai sérelmet szenvednek, hatékony jogorvoslattal élhet akkor is, ha a jogok megsértését hivatalos minőségben eljáró személyek követték el. Azonosan rendelkezik az 1993. évi XXXI. Törvénnyel kihirdetett, az Emberi jogok és az alapvető szabadságjogok védelméről szóló Egyezmény (Római Egyezmény) 13. cikke is. A Legfelsőbb Bíróság idézett jogértelmezéséből adódóan a polgári jogi felelősség alól a magánszemély alperesek sem mentesülhetnek arra hivatkozással, hogy megyei bírósági elnökként vagy bíróként eljárva, tehát hivatalos minőségben valósították meg azt a jogsértés-sorozatot, amely alapvető alkotmányos rendelkezéseket sért.
Az alvilág olyan magas szintre fejlődött, hogy háborút vív a civilizáció ellen. …a maffia beépül a legális szférába, összefonódik az államhatalmi szervekkel és bevételeit a legális gazdaság, a közpénzek megcsapolásával éri el. A folyamat nagyon magas szintre jutott. Magyarországon ez a fejlődés az olajüzletben érte el csúcspontját. A bűnözői csoportok sok esetben vámtisztek segítségével, rendőri támogatással, minisztériumi engedélyekkel működtek. Államtitkári szinten avatkoztak be halasztott vámfizetéssel kapcsolatos kérdésekbe…Egyes politikusok ennek ellenére azt mondták: eltúlzott az olajügyek körüli hisztéria. Ezen a véleményen volt Boross Péter, volt MDF-es belügyminiszter is. Pedig a taxisblokád után éppen az MDF vezette be a korlátlan liberalizációt az olajkereskedelemben. Néhányan azt remélték, hogy ezzel teremtik meg a privatizációban részt venni képes magyar vásárlóerőt. A túlzásról beszélő politikusok egy szempontot nem vettek figyelembe: az olajszakma igazi képviselőit és az adócsaló ügyeskedőket hamar kiszorították a pályáról. Ez teremtette meg Magyarországon a következő száz évre a szervezett bűnözés anyagi alapját. A pénz nagysága erkölcsileg szétzilálta és korrumpálta az állami hivatalokat, a bűnüldözés és az igazságszolgáltatás szerveit. Aki a szervezett bűnözéssel egyszer kapcsolatba került, nem szabadulhatott. Ez vonatkozik vasutasokra, vámosokra, rendőrökre, minisztériumi tisztviselőkre, ügyészekre és bírákra egyaránt. Ha valaki nem távozott azonnal a szervezetéből, rajta keresztül az alvilág behatolt az állami szférába, és újabb kapcsolatokat szerzett. A szervezett bűnözés átláthatatlan és ellenőrizhetetlen módon összefonódott a közélettel és az állami szervekkel”